A Hon, 1876. december (14. évfolyam, 289-317. szám)
1876-12-03 / 291. szám
291. szám, XIV. évfolyam. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Kltüntetési duj: Postai külfilm-, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra . . . ............................. 6 hónapra................................................. Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás: XIV-dik évfolyamára. Félévre.......... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... 2 frt Az esti kiadás postai különküldéséért felfizetés évnegyedenként........................... 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre potai utalványokat kérünk használni,melyek bérmentesítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerülnek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, dec. 1. A keleti vasút ügyének új fordulata. A keleti vasút ügyét tárgyalta ma a pénzügyi bizottság. A közlekedési bizottság e tárgyban már oda nyilatkozott, hogy egyszerűen elfogadja a kormány azon tervét, hogy a 79,7 mértföld pálya 10 millió 5 százalékos arany államkötvénynyel, terheivel és igényeivel együtt a részvényesektől megvetessék , de nem nyilatkozott annak múltjáról és azon főügyészi véleményről, melyet a kormány e tárgyban az országgyűlés elé terjesztett. Tagadhatatlan, hogy a kérdés múltját el lehet választani a vételkérdéstől, mert meg lehet felelni, a múlt bolygatása nélkül is, hogy 85 millió forint prioritás és 10 millió aranykötvény terhe felér-e a keleti vasúttal? De attól tartunk, hogy aki csak így vizsgálja e kérdést, az drágulni fogja a vételt, mert egy mértföld egy millión felül kerül, habár három vasutunk van, mely ennél is drágább és megfontolandó az, hogy egy nemzetközi irányú vonalról van szó, melynek az állam birtokába jutása döntő befolyással lesz vasút és tariftapolitikánkra. Másfelől tekintetbe veendő itt — és ezt csak a múlt figyelembevételével tehetjük — hogy eddig terhelé az államot e vasútnál 3.775.162 forint kamatbiztosítás, hogy a társulat által támasztatott 18 millió oly követelés, melyből 6.375.773 forint megítélhetőségét, a kormány közegei is elismerék; ha tehát még az ezért járó kamatot is tekintetbe veszszük, ami 321.280 forint — akkor azon új 10 millió kötvény kamata, melyekkel a vasutat a részvényesektől megveszszük, legnagyobb részben vétel nélkül is nyomhatja vállainkat, úgy, hogy ha levonjuk is az utóbbi összegből azon 23,650 forint kamatot, melyet a társulat jogtalanul igényelt, mert nem 801/4, hanem csak 79,7 mértföld a pálya hossza, akkor is az elismert követelések után 297,630 forint kamat járna, melynél a 10 millió kötvény terhe csak 134 ezer forinttal több. Tehát tulajdonképen csak ezzel az összeggel növekedék évi terhünk a keleti vasút megvétele által, ha t. i. annak követeléseiből csak annyi is tekinthető realizálhatónak, amennyit a kormányközegek elismernek. Noha most, az aranyagió miatt, az egész tehernövekedés összesen nem 500 ezer forint, hanem agróveszteség miatt még 130 ezer forinttal növekedik. De épen e követelések kompensációjánál érinti a jelen kérdés a múltat, mert midőn a kormány követeli, hogy a társulat 6.375.773 forint követelése ismertessék el, vagy jobban mondva : vétessék mint kompensálható a számítási alapba , akkor provokálja a bírálatot a múltra. És lehetetlen e fölött minden irányban rászólólag nem nyilatkozni. Nem akarunk részletekbe, sőt bűnvádi fejtegetésekbe sem bocsátkozni. És igy nem veszszük részletes bírálat alá e vasútnak történetét, az engedélyezésénél, építésénél, a társulat alakításánál, az igazgatótanács, vállalkozó és kormány által elkövetett botrányos mulasztásokat és hibákat sem. A vasúti és pénzügyi bizottság 1875-iki terjedelmes jelentése, mellékleteivel, a kormánynak 1874-ben beadott első, és a mostani törvényjavaslathoz csatolt második nyilatkozata, Kozma királyi főügyész véleménye, a szakértők nyilatkozatai és az igazgatótanács memoranduma, (melyet csak privatim kaphattunk meg), csak együtt és minden részletben összevetve nyújthatnak hű képet ez ügyről. Mert az tény, hogy mindenik okmány csak bizonyos irányban nyújt világot, sőt majd mindenik (a bizottsági jelentések kivételével) irányzatos, fedezni, leplezni akar valamit. Pedig, aki ez okmányokat összeveti, az meggyőződhetik arról, hogy leghibásabb itt a kormány. Hogy a vállalkozó nyerészkedni akart, az igazgatótanács szakértőkből nem álló, sok mulasztást elkövető báb volt, a mérnöki fölvételek hibásak, az építési fölosztás fölületes volt, a finanszírozás a részvényesek megkárosításával járt —az mind kétségtelen. És ha Kozma főügyész úr sem a törvényellenes megalakulásban, sem a bordereau regulateurben, sem az ezüst-ágló zsebre tételében, sem a munka abban hagyásában, sem az igazgatótanácsosok illetéktelen utalványozásában, sem a kormányközegek mulasztásaiban a dolus és így a bűn nyomaira nem akad, vele nem disputálunk ; csak arra kérjük, hogy a törvényszegést ne leplezze azzal, hogy más vasútnál is megtörtént az, se a bűnvizsgálat abban hagyását ne indokolja azzal, hogy annak nyomai a homályban vesznek el, mert ez nem jogászi feladat és még kevésbé főügyészi kötelesség. De ami most érdekel minket — az a társulat követelési alapja, mely reánk 6 millió terhet róhat. Részben vis maior (földcsúszás, esőzés stb.), részben a tervek módosítása ennek oka és itt (amennyiben nem a hibás tervek miatt történt) indokoltnak látjuk azt , de a társulat követelései közt van a megnyitási határidők meg nem tarthatása miatt szenvedett kamatveszteség czimén 3.221.303 forint — és ebből a kormány közegei is megítélendőnek tartanak 485.002 forintot. Miből származik ez ? A kormányközegek mulasztásából. A társulat emlékiratában van egy érdekes táblázat azon ügydarabokról, melyek a kormánytól elintézést nyertek. Ez a táblázat botrányos mulasztásokat bizonyít. Az átalános és részletes tervek megvizsgálása sokszor fejeztetett be később, mint amikor már az illető vonalrésznek meg kellett volna nyílni. Legkevesebb 5 hónap kellett erre és többnyire 10—16 hónapig tartották benn az okmányokat. Hát még a bordereau régulateur classicus esete ! A társulat beadja, a vasúti és építészeti bizottság tárgyalja, a pénzügyminiszter az asztalán felejti, azután, miért, miért nem, a közlekedési minisztérium más véle-I /tményre tér és kimondják, hogy ez őket nem illeti, ez a társulat »belügye.« Pedig ennek a »belügy«-nek az eredménye az, hogy Waring 373 1 milliót szedett be, hátrahagyva a munka legnehezebb részét, ennek a »»belügy«-nek eredménye, hogy a finanszírozásnál 9 milliót meghaladó differenczia tűnt el, és végül részben ennek az eredménye az, hogy a vasútépítésre még 18 milliót kelle költeni. És ez a hiány okozta a másod-prioritások kibocsátását, amelyek terhe az állam nyakába szakadt. Íme: hogyan jön a keleti vasúti igazgatótanácsának »belügye« a mi terhünkké! Ha tehát most az állam ezt megveszi, »igényeivel« együtt — helyén van tisztában lenni a múltra nézve is, és vagy egészen el kell ejteni azt (mi ezt a politikai morállal megegyezőnek nem tartanók), vagy erélyesen kellene fellépni ; de az nem járja, hogy a kormány bízza az országgyűlésre, és ez a kormányra »a további intézkedéseket . Hegedűs Sándor. Az országgyűlési szabadelvűpárt folyó év deczember hó 4-én délután 6 órakor értekezletet tart. Tárgya : az 1877-ik évi költségvetés hátralevő része. — Az osztrák miniszterek ma voltak kihallgattatáson ő felségénél. Lasser és Depretis urak Budapesten idézésük alatt a magyar minisztereket meg sem látogatták. Egy bécsi távirat szerint Auersperg miniszterelnök holnap utazik Budapestre. A külpolitikai helyzethez. Egy bécsi lap értesülése szerint némely hatalmak képviselői kijelentették a portának, hogy az alkotmánytervezetnek kihirdetése közvetlenül a konferentia előtt, praejudikálna ennek s az angol követ , Sir Elliot is arra figyelmeztette a portát, hogy várja be a konferentia eredményét. Azt is hirleli a bécsi lap, de ami szerintünk merőben hihetetlen, hogy Zichy gróf oda utasittatott, miszerint Ignatieffet minden kérdésben támogassa. Végre a demarcationális bizottság is mutathat fel valami sikert, a mennyiben a Timóknál és Moravánál húzott semlegességi vonalak iránt megállapodott. Hosszú vita folyt a fölött, hogy Alexinácz és a fegyverszünet alatt a törökök által emelt négy árok is belevonassék a semlegességi zónába. Végül abban állapodott meg a bizottság, hogy a törökök hagyják el a sánczokat, de tartsák meg Alexináczot. Lembergben a hatóság betiltott egy tartani szándékolt választó gyűlést, melyben a kezdeményezők azt akarták indítványozni, hogy az osztrák birodalmi gyűlés lengyel fraciója szólíttassék fel, miszerint egy új vitát provokáljon a keleti kérdés fölött s követelje, hogy az Oroszország által leigázott lengyelek is legalább oly reformokban részesíttessenek, mint a minőket Oroszország követel a délszlávok számára. Átalában minden látszólagos csend daczára a lengyelek mozognak. Esti lapunkban már említik az orosz-lengyelek petitióját a czárhoz, melyben volt annyi bátorságuk úgy szólni magukról, hogy »mi lengyelek.« — A bécsi lapok Tisza Kálmán beszédével foglalkoznak. A »N. Fr. P.« a magyar miniszterelnök nyilatkozatát a dolog érdemére vonatkozólag óvatosnak és rezerváltnak tartja. E lap is állítja, — bizonyosan tévesen — hogy az osztrák miniszterek a párt -conferentián tett nyilatkozatra a tárgyalási jegyzőkönyvek alapján fel voltak jogosítva. A »Fremdenblatt« elvárja (csak várja), hogy Magyarországon is belátandják »a szörnyszülött bankstatutum lényeges megváltoztatásának szükségét. — A »Tagblatt« abban, hogy Tisza a bankstatutumok technikai módosításának lehetőségét megengedte, a két kormány közti egyetértésre valósítás lehetőségét látja. A »Vorstadt Ztg.« szerint az osztrák baloldal bizalmi szavazatotot készít elő a kormánynak ismeretes nyilatkozatai következtében. Czélja ezen bizalmi szavazatnak megerősíteni a bécsi kormány állását a magyar minisztériummal szemben. Az osztrák klubbok holnap tartandó gyűlésen oly határozatot szándékoznak hozni, mely szerint az egész alkotmánybű párt elveti a dualisztikus banknak a bankstatutumokban formulázott elvét. Budapest, 1670. Vasárnap, de Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Országgyűlési tudósítás, Budapest, decz. 2. A ház ülése ma az érdekességek egész halmazát foglalta magában. Az ülést bevezető része, mely az igazságügyi budget hátralevő részét foglalta magában, gyorsan ellen intézve s a sor a kultuszbudgetre került. Ez alalmat adott Trefortnak rövid , de velős expozéjában felsorolni azon irányt és főbb momentumokat, melyek a közoktatásügy terén figyelmet érdemelnek, s melyek elsorolásakor Trefort joggal tekinthetett büszkeséggel egykori miniszteri programmja pontozataira, melyek közül jó részt foganatosított már. Irányi ezután a vallásszabadság és polgári házasság ügyében szólalt fel. Nem jól választó, meg az időt. Egyes sérelmeket hozott fel annak indokolásául és a kormányt, valamint a szabadelvű pártot vádolta ez ügyek szándékos halasztásával. Pedig a sérelmek nagy része mostani törvényeink mellett is orvosolható, és némely eset orvosolhatlansága tény ugyan, de az is bizonyos, hogy most a legkevesebb idő sincs az oly irányú törvényhozásra, milyent Irányi követel. Mert nem hiszszük, hogy kimutatna a napirenden levő tárgyak közt egyet is, melyet a polgári házasságért (melynek csak a nép egy része érzi szükségét) vagy a vallásszabadság átalános kimondásáért (melyet tényleg élvez minden millióból nálunk 999,900) elhalasztani lehetne vagy kellene. Ezért csak sajnáljuk kifakadásait és vádaskodásait. Schwarcz Gyula jól mulattatta a házat a gymnasiumi építkezeknél előforduló túlköltekezésekkel és visszaélésekkel, valamint helyesen bírálta a tanügyi viszonyokról szóló jelentést is. A kultuszbudget körül még egy szónok beszélt : az ifjú Rónay, kiben értelmes főt tanult ismerni a ház. Ezután Chorin interpellácziója következett. Inkább olyan kötelességszerű pártnyilatkozat volt ez, mint tényleges szükségnek megfelelő parlamentáris föllépés.Wahrmann tegnapi kérdése megszüntette reá nézve az újság ingerét, s amit a miniszterelnök reá válaszolt , azt Chorin és társai szintúgy tudhatták az interpelláczió előtt, mint utána. Örvendetes mindenesetre Tisza azon hatályos ismétlése, melylyel arra utalt, hogy a májusi egyezmények alapjukban való módosítására nem alkuszik semminő osztrák kormánynyal sem. S következett a fáklyászene-ügy. Megrakott karzat várt reá, az egyetem köréből s többnyire jó képű fiuk, nem is intelligenczia hián valók, kiket néhény vezetőjük tulsága vitt azon hínárba, melyből azt hiszik, hogy kiszabadulnak, ha mind egyre izegnek-mozognak, a melybe pedig ez által csak mind jobban belebonyolódnak. Mocsáry mai beszéde sem állt azon a niveamn, mely alkalmas lenne ezeket az ifjú embereket a saját maguknak tulajdonított jelentőség téves s túlzott voltáról meggyőzni. Nem kívánjuk mi Mocsáry úrtól, hogy tagadja meg pártférfiúi szerepét, (az ő egyénisége alig képes erre) , de azt talán el lehetne várni a parlamenti iskola egy oly régi emberétől, mint ő, hogy a polgári és személyi szabadság nagy érdekeit ne kompromittálja azzal, hogy azonosítsa megsértésüket azzal a tilalommal, melylyel az oskolai törvényeket áthágó ifjúságot jogos felsőbbségük ezekhez a törvényekhez visszatereli. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlött tudósításban foglaltak, Iványi határozati javaslatára válaszolóig, felszólalt Tisza Kálmán miniszterelnök : Tisztelt képviselőház ! Miután az előttem szólott t. képviselő úr elsősorban múlt évben tett nyilatkozatomra hivatkozott beszédjének azon részére, mely nem a cultustárca egyes administratív teendőinek bírálatából áll, hanem mely az átalános elvek terén mozog és melyre vonatkozik azon indítvány, melyet beadott, én érzem kötelesnek magamat a t. ház előtt nyilatkozni. (Halljuk!) Mindenekelőtt azt kívánom megjegyezni, hogy az »akarom« szóval létesíteni már csak egynek áll hatalmában és ez az isten maga. Az »akarom« szót kimondani nem annyit tesz, mint létesíteni. (Helyeslés a középen.) De különben megkívánom jegyezni azt is, hogy igenis a kormány részéről megvolt a múlt, évben az akarat az ígért két törvényjavaslatot benyújtani és biztosíthatom a t. házat, hogy meg van ez akarat ma is és senki jobban, mint a kormány nem sajnálja, hogy azon tömérdek — hasonlag igen fontos — kérdések miatt, melyekkel foglalkoznia kellett, az ígéretét a mai napig be nem válthatta. De — mondom — akarja beváltani ma is és minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy ígéretét be is váltsa. Azokra, amik a papoktól való félelemről és annak indokára a bársonyszékekhez való ragaszkodásról elmondattak, most a t. ház engedelmével nem felelek. (Helyeslés a középen.) Legyen arról az egyről meggyőződve a t. képviselő úr, hogy a kormány akkor, midőn lelkiismere szerint kötelességét kell teljesítenie, nem fél senkitől, sem az ő feltevése szerinti egyes reactionárius törekvésektől sem, az igen szép, a lelkeinkben meglehet sok irányban viszhangzó nagyszabású, nagyhangzású szavaktól, melyek még ha nagyon szabadelvű eszméket hirdetnek is, nem helyes körülmények közt megvalósítva, sokszor — bizonynyal ellenkezőleg a képviselő úr szándékával, de kétségtelen tanúsága szerint a történelemnek — a szabadság helyett, és annak ellenkező érdekszolgálatában vannak. (Élénk helylés a középen). A t. képviselő úr beszédében részint egyes viszszaélésekről szólott, részint a törvény hiányairól, részint magáról a vallásszabadságról és úgy állítva oda a dolgot, mintha én a múlt évben azt mondattam volna, hogy vallási ügyekben Magyarországon nem kell más törvény. A t. képviselő úr kérdezte minduntalan, midőn egy-egy sérelmet, vagy egy-egy hiányt felhozott, hogy Magyarországon létezik-e vallásszabadság ? Legelsőbben is rectificálni tartozom a képviselő úrnak felfogását tavali nyilatkozatomról, melyben én azt mondottam — s ezt egyes sérelmes esetek daczára is fentartom, hogy Magyarországon a vallásszabadság meg van. A vallásszabadságról mondottam én azt, nem pedig a törvényről, hogy meg van, mert hiszen épen azon rövid nyilatkozatom, melyet december 9-én tettem, legelsőbben is azt mondtam, hogy vallásügyeinkben igen sok kérdés megoldásra vár. Elismertem tehát, hogy a vallásügyekben sok kérdésre nézve, törvény kell. Elismertem ezt akkor is, elismerem ma is ; csak azt tagadtam, hogy azt lehessen mondani, hogy Magyarországon vallásszabadság nincs , mert azt mondottam , előrebocsátván, hogy elismerem, hogy tudom, hogy sok irányban kell törvény, de arra nézve, amit a t. képviselő úr mondott, hogy arra kell törvény, hogy Magyarországon mindenki szabadon vallhassa hitét isten és ember előtt, mondom, hogy erre Magyarországon nem kell törvény, mert ez megvan, azaz megvan az, hogy mindenki szabadon vallhatja hitét. (Helyeslés a középen.) S megengedjen a t. képviselő úr, egyes sérelmek merültek föl, igen jól tudom, és ha fölmerülnek, azoknak okvetlenül a maguk módján kell orvosoltatniok, ismétlem, hogy a törvénynek is vannak hiányai, igen jól tudom, de a törvény ellen elkövetett tények nem a törvény hiányát bizonyítják, míg viszont ott, ahol törvény hiányzik, ha ily fontos, komoly kérdésben a lehető gyorsasággal segíteni akarunk, azt nem úgy fogjuk elérni, ha — hogy úgy mondjam — nagyszabású, mindenkorra kiterjedő, a szabadelvűség legszélső színvonalán álló törvénynyel jövünk elő, hanem ha az égető szükség által követelt intézkedéseket teszszük meg egyenként, akkor amikor ez szükséges és lehetséges. És ez az, amire a kormány a maga részéről is magát kötelezte és kötelezi. A „HON* TÁRCZÁJA.__ az isten*66 — Regény. — Irta: Jósxai IVór. ELSŐ RÉSZ. Harmadik kötet. Regény, mely a végén kezdődik. (38. Folytatás.) XXIII. Blanka igyekezett rendbeszedni a gondolatait. Mi ez a nő ? s mit akar ez ő vele ? Kedvese annak a férfinak, a kitől őt ,elválaszták, a kit ő utált, gyűlölt, a kitől irtózott. És talán még egy másiknak is ? S talán az egész világnak ? Egészen ellentéte annak, a mit ő magában egy erényes nő eszményképének kigondolt. — Ma játékszere annak, ki vele vétkezik, s holnap ő maga veszi játékszernek vétke osztályosát, s minthogy ez neki mulatságot okoz, keresztül dobja őt a falon. De vájjon csakugyan vétek-e az , vagy csak olyan Isten adománya, mint az erény ? Hisz szent Ágnes kápolnája s Faustina fánuma egymás fölé vannak épülve , s az emberek idvezültek itt is, ott is. A világ leánya maga elismeri, hogy ő csupa gyönyörűség , egyetlen ösztöne nincs, mely az ellenállás erejét keltené fel benne. Küldetése az, hogy legyőzessék. Nem tud hűt lenni, mert az is erőbe kerül. De azért lehet, hogy jó szíve van, s tud szánalmat érezni egy nő iránt, akit üldöznek. Blankát már egyszer figyelmeztette a saját veszélyére ; most eljött : tudatni vele azt a veszélyt, a miben egy férfi forog, a kiről sejti, hogy az szivéhez közel áll. Rá volt bizva, hogy tegyen úgy ez ifjúval, mint Delilah ; csalja ki belőle édes csábbal sámsoni erejének titkát s aztán ő vágja le a hosszú haját. A helyett ő a filiszteusokat kergette el. Nem tartozik-e neki hálával ezért valaki ? Minden emberre van hatása az olyan ellentétes alaknak, aki olyan tulajdonokkal bír, amik nála hiányzanak. Azt sem lehet eltagadni, hogy a marquisnő nagylelkűséget tanúsított, amikor a rejtekajtó titkát tudatta vele s a kulcsot elhozta neki, hogy alávaló meglepetés ellen védelmezhesse magát. Ha meg akarná őt rontani, inkább azt tette volna, hogy őt védtelenné tegye, s elárulja. Összeborzadt attól a gondolattól, hogy ő hónapokon keresztül nyitott ajtóknál aludt, egy házban olyan emberekkel, kiknél a düh és a szerelem a gonosztett korcsává kereszteződött, s nem védte őt azalatt más, mint egy asszonynak a jól megőrzött titka. A marquisnőnek egész modora, beszéde megjelenése igézően hatott Blankára. Ez a naiv őszinteség, ez a bűbájjal párosult cynismus valami megkapóan új volt előtte. Meglepte ez a könnyed játszás halálos nagy dolgokkal, minek a népforradalom, a diplomácia nagy cselszövényei, s amiknek alakjait ő csak úgy huzgálta előre-hátra a sakktáblán, mintha egy-egy »kiütött« nagy ember nem volna más, csak »ugró« és »futó« s mikor ** grófnőnek útjába tolja a nagy Cicernacchiot, az nem volna más, mint »sakk a királynénak« egy »pionnal«. A democraták , azok a »parasztok« a sakktáblán. Azután Blankára nézve ebben a rettenetes magányban, amire félig a törvény, félig önmaga ítélte el magát : ez a megjelenés volt az első derült, változatos óra. Most nevetett hónapok óta először. A titkolózás is emeli a varázst. Van valami rejtett gyönyörűség abban, hogy mikor mindenki pihent a háznál, az ajtók minden oldalon bezárva, akkor egy senkitől nem gyanított után a két ház aszszonya egy szobában összejön — megszólni az egész háznépet, az egész várost, az egész világot. — Csitt ! — Senki se hallja meg. Mindenki azt hiszi, hogy gyűlölik egymást. És mégis mégis, nagy kedve volt Blankának örökké benne hagyni ezt a kulcsot abban a rejtek ajtóban, hogy soha azon keresztül a szép Cyrének hozzá be ne jöhessen , mert szűz tisztaságának gyöngéd érzete, szemérme, azt tudta, hogy neki az ilyen lénytől, minél kedvesebb, megnyerőbb alakban lép eléje, annál jobban kell őriznie magát. »Mi még nagyon szeretni fogjuk egymást!« Isten oltalmazza meg őt attól ! Egy perczig az a gondolata is támadt, hogy megváltoztatja egész lakrendszerét s hálószobának más helyet választ. Zengjen Sappho azután csak a falrafestett nympháknak ! — Mégis tette volna ! Ha egy másik gondolat útját nem állta volna. A szép Cyréne Manasséról is tud beszélni ! Ez nyitva tartotta számára a rejtekajtót. Még elég ideje lett volna Blankának, bár későn kelt ma, a templomba felkészülni , de még nagyon eleven volt emlékében az a mondat, hogy »egymás mellett szoktunk térdepelni, én imádkozom, reggel azokért a bűnökért, a miket már elkövettem, este azokért, a miket ezután fogok elkövetni !« Hátha az a másik mellette térdeplő is azt teszi ? Azt mondta a komornyikjának, hogy menjen el ** grófnőhöz és mentse ki, hogy ma nem mehet vele együtt a templomba s onnan az oltáregyesületbe, valami változását érzi. — Ne hívjam el az orvost ? Kérdé a komornyik , azt vélve, hogy úrnőjét a váltóláz kerülgeti ismét. — Azt nem, hanem hozzon nekem a hangszerésztől — egy mandolint. A komornyik nagyot bámult. Furcsa betegség az, amit mandolinnal gyógyítanak. Egész nap rut locspocs idő volt. Este a színházakban is, mintha valamennyi igazgató megdühödött volna, csupa merő puskapor fogyasztó darabot adtak , s Blanka a színpadi lövöldözéstől is iszonyodott. Otthon maradt és már az Ave Mária harangszó után, ami a nap huszonnegyedik óráját jelzi, felhozatta magának a beáját, a hozzá való hideg sültekkel, süteményekkel és czukorcsemegékkel együtt, s a cselédjeinek megengedte, hogy elmehetnek a színházba Ma olyan darabot adnak, ahol az olaszok megverik az osztrákokat. Aztán bezárkózott s meggyujtotta a samovár katlanát. A kandallót még nem. Az tisztára volt seperve. Hanem a mandolint vette kezébe s valami stanzát kezdett el rajta pengetni. Abban a perezben felelt neki Sappho. S néhány pillanat múlva már koczogtattak a kandallója érczlapján. »Szabad!« A phoenix utat engedett s az embermagasságu nyíláson belépett a Szép Cyréne. Ezúttal látogatáshoz öltözve, angol fürtökbe leeresztett hajjal, csipke manfillal, rózsaszín selyem öltönye fölött, melynek elől rövid szoknyája alól kilátszottak magassarku czipőkbe szorított lábacskáit az alsó szoknya finom csipke hímzete. — Ön készült valahová ? kérdé Blanka. — Ide. — Tudta, hogy várom. — Azt megmondtam még tegnap, hogy ma már vendége leszek önnek. S hogy ebben az órában vártám, azt kitaláltam abból, hogy a cselédjét eleresztette a színházba. — Ön már azt is tudja ? — Tudom, mert az én cselédjeimet is magukkal vitték : az egész kettős palota felső emeletén kettőnkön kívül egy élő lélek sincs most. Az a tudat, hogy ketten vannak egyedül egy üresen hagyott házban, a titokszerűség varázsával köt össze két asszonyt.— Van abba keverve valami borzongató félelem és valami csiklandó öröm. Blanka elszedte vendégétől a mantilt és kalapot , s amig felszította a kandallót , a marqiisnő az alatt kezébe vette a mandolint s eldalolta Musses Alfrédnak délsugártól izzó egyik románczát. Blanka meghívta őt a theaasztalhoz. S egyúttal megkérdezte tőle, hogy mi a keresztneve ! A marquisnő elnevette magát. — Haha ! Hiszen százszor hallotta ön ! Hát »Cyrene.« — Nem! Az nem az igazi. Nem annak keresztelték önt. — De én csak ez alatt ismerem magamat. A naptári nevemen csak a gyóntatóm szokott szólítani s ha azon hallom magamat hivatni, egyszeribe az üt hozzám , hogy tizenhárom Miatyánkot kell elmondanom vezeklésül. Aztán nem is illik rám a nevem. Rozinának kereszteltek , pedig olyan fehér vagyok, mint a holdvilág.. Ez a név inkább illenék önre, aki olyan szép piros. Én rám még a Blanka név. Tudja mit ? Cseréljünk ! Aztán híján ön engem Blankának, én meg önt Rozinának. (Folytatása következik.)