A Hon, 1876. december (14. évfolyam, 289-317. szám)

1876-12-03 / 291. szám

291. szám, XIV. évfolyam. Kiadó-hivatal , Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint Kltün­tetési du­j: Postai külfilm-, vagy Budapesten h­ázh­oz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 3 hónapra . . . .............................­­ 6 hónapra................................................. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik.­ ­ Előfizetési felhívás: XIV-dik évf­­olyamára. Félévre.......... 12 frt Negyedévre ... 6 frt Egy hóra .... 2 frt Az esti kiadás postai különküldéséért fe­­lfi­zetés évnegyedenként........................... 1 frt Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre po­tai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sít­ve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest, Ferencziek tere Athenaeum-épület küldendők A »Hon« kiadóhivatala. Reggeli kiadás. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Budapest, dec. 1. A keleti vasút ügyének új fordulata. A keleti vasút ügyét tárgyalta ma a pénzügyi bizottság. A közlekedési bizottság e tárgyban már oda nyilatkozott, hogy egysze­rűen elfogadja a kormány azon tervét, hogy a 79,7 mértföld pálya 10 millió 5 százalékos arany államkötvénynyel, terheivel és igé­nyeivel együtt a részvényesektől megvetes­sék , de nem nyilatkozott annak múltjáról és azon főügyészi véleményről, melyet a kor­mány e tárgyban az országgyűlés elé ter­jesztett. Tagadhatatlan, hogy a kérdés múltját el lehet választani a vételkérdéstől, mert meg lehet felelni, a múlt bolygatása nélkül is, hogy 85 millió forint prioritás és 10 millió aranykötvény terhe felér-e a keleti vasúttal? De attól tartunk, hogy a­ki csak így vizs­gálja e kérdést, az drágulni fogja a vételt, mert egy mértföld egy millión felül kerül, habár három vasutunk van, mely ennél is drágább és megfontolandó az, hogy egy nem­zetközi irányú vonalról van szó, melynek az állam birtokába jutása döntő befolyással lesz vasút és tariftapolitikánkra. Másfelől tekintetbe veendő itt — és ezt csak a múlt figyelembevételével tehetjük — hogy eddig terhelé az államot e vasútnál 3.775.162 forint kamatbiztosítás, hogy a tár­sulat által támasztatott 18 millió oly követe­lés, melyből 6.375.773 forint megítélhetősé­­gét, a kormány közegei is elismerék; ha tehát még az ezért járó kamatot is tekintetbe vesz­­szü­k, a­mi 321.280 forint — akkor azon új 10 millió kötvény kamata, melyekkel a vas­utat a részvényesektől megveszszük, legna­gyobb részben vétel nélkül is nyomhatja vállainkat, úgy, hogy ha levonjuk is az utóbbi összegből azon 23,650 forint kamatot, melyet a társulat jogtalanul igényelt, mert nem 801/4, hanem csak 79,7 mértföld a pálya hossza, akkor is az elismert követelések után 297,630 forint kamat járna, melynél a 10 millió kötvény terhe csak 134 ezer forinttal több. Tehát tulajdonképen csak ezzel az összeggel növekedék évi terhünk a keleti vasút megvétele által, ha t. i. annak követe­léseiből csak annyi is tekinthető realizálható­­nak, a­mennyit a kormányközegek elismer­­nek. Noha most, az aranyagió miatt, az egész tehernövekedés összesen nem 500 ezer forint, hanem agróveszteség miatt még 130 ezer fo­rinttal növekedik. De épen e követelések kompensác­iójá­­nál érinti a jelen kérdés a múltat, mert mi­dőn a kormány követeli, hogy a társulat 6.375.773 forint követelése ismertessék el, vagy jobban mondva : vétessék mint kom­­pensálható a számítási alapba , akkor provo­kálja a bírálatot a múltra. És­­ lehetetlen e fölött minden irányban rászólólag nem nyilatkozni. Nem akarunk részletekbe, sőt bűnvádi fejtegeté­sekbe sem bocsátkozni. És igy nem veszszük részletes bírálat alá e vasútnak történetét, az engedélyezésénél, építésénél, a társulat alakí­tásánál, az igazgatótanács, vállalkozó és kor­mány által elkövetett botrányos mulasztáso­kat és hibákat sem. A vasúti és pénzügyi bi­zottság 1875-iki terjedelmes jelentése, mel­lékleteivel, a kormánynak 1874-ben beadott első, és a mostani törvényjavaslathoz csatolt második nyilatkozata, Kozma királyi főügyész véleménye, a szakértők nyilatkozatai és az igazgatótanács memoranduma, (melyet csak privatim kaphattunk meg), csak együtt és minden részletben összevetve n­y­újthatnak hű képet ez ügyről. Mert az tény, hogy mindenik okmány csak bizonyos irányban nyújt vilá­got, sőt majd mindenik (a bizottsági jelenté­sek kivételével) irányzatos, fedezni, leplezni akar valamit. Pedig, a­ki ez okmányokat összeveti, az meggyőződhetik arról, hogy leghibásabb itt a kormány. Hogy a vállalkozó nyerészkedni akart, az igazgatótanács szakértőkből nem álló, sok mulasztást elkövető báb volt, a mér­nöki fölvételek hibásak, az építési fölosztás fölületes volt, a finanszírozás a részvényesek megkárosításával járt —az mind kétségtelen. És ha Kozma főügyész úr sem a törvényel­lenes megalakulásban, sem a bordereau regu­­lateurben, sem az ezüst-ágló zsebre tételében, sem a munka abban hagyásában, sem az igaz­gatótanácsosok illetéktelen utalványozásában, sem a kormányközegek mulasztásaiban a dolus és így a bűn nyomaira nem akad, vele nem disputálunk ; csak arra kérjük, hogy a törvényszegést ne leplezze azzal, hogy más vasútnál is megtörtént az, se a bűnvizsgálat abban hagyását ne indokolja azzal, hogy an­nak nyomai a homályban vesznek el, mert ez nem jogászi feladat és még kevésbé fő­ügyészi kötelesség. De a­mi most érdekel minket — az a társulat követelési alapja, mely reánk 6 millió terhet róhat. Részben vis ma­ior (földcsúszás, esőzés stb.), részben a tervek módosítása ennek oka és itt (a­mennyiben nem a hibás tervek miatt történt) indokolt­nak látjuk azt , de a társulat követelései közt van a megnyitási határidők meg nem tartha­­tása miatt szenvedett kamatveszteség czimén 3.221.303 forint — és ebből a kormány kö­zegei is megítélendőnek tartanak 485.002 fo­rintot. Miből származik ez ? A kormányköze­gek mulasztásából. A társulat emlékiratában van egy érdekes táblázat azon ügydarabok­ról, melyek a kormánytól elintézést nyertek. Ez a táblázat botrányos mulasztásokat bizo­nyít. Az átalános és részletes tervek meg­vizsgálása sokszor fejeztetett be később, mint a­mikor már az illető vonalrésznek meg kel­lett volna nyílni. Legkevesebb 5 hónap kel­lett erre és többnyire 10—16 hónapig tar­tották benn az okmányokat. Hát még a bordereau régulateur classi­­cus esete ! A társulat beadja, a vasúti és épí­tészeti bizottság tárgyalja, a pénzügyminisz­ter az asztalán felejti, azután, miért, miért nem, a közlekedési minisztérium más véle-I /­t­ményre tér és kimondják, hogy ez őket n­e­m ill­eti, ez a társulat »belügye.« Pedig ennek a »belügy«-nek az eredmé­nye az, hogy Waring 373­ 1 milliót szedett be, hátrahagyva a munka legnehezebb részét, en­nek a »»belügy«-nek eredménye, hogy a finan­­sz­írozásnál 9 milliót meghaladó differenczia tűnt el, és végül részben ennek az eredmé­nye az, hogy a vasútépítésre még 18 milliót kelle költeni. És ez a hiány okozta a másod-prioritá­sok kibocsátását, a­melyek terhe az állam nyakába szakadt. Íme: hogyan jön a keleti vasúti igazgatótanácsának »belügye« a mi terhünkké! Ha tehát most az állam ezt megveszi, »igényeivel« együtt — helyén van tisztában lenni a múltra nézve is, és vagy egészen el kell ejteni azt (mi ezt a politikai morállal megegyezőnek nem tartanók), vagy erélye­­­­sen kellene fellépni ; de az nem járja, hogy a kormány bízza az országgyűlésre, és ez a kormányra »a további intézkedéseket . Hegedűs Sándor. Az országgyűlési szabadelvűpárt folyó év deczember hó 4-én délután 6 órakor értekezletet tart. Tárgya : az 1877-ik évi költségvetés hátra­levő része. — Az osztrák miniszterek ma voltak kihallgattatáson ő felségénél. Lasser és Depretis urak Budapesten idézésük alatt a magyar miniszte­reket meg sem látogatták. Egy bécsi távirat szerint Auersperg miniszterelnök holnap utazik Budapestre.­­ A külpolitikai helyzethez. Egy bécsi lap értesülése szerint némely hatalmak képvi­selői kijelentették a portának, hogy az alkotmányter­vezetnek kihirdetése közvetlenül a konferentia előtt, praejudikálna ennek s az angol követ , Sir Elliot is arra figyelmeztette a portát, hogy várja be a konfe­rentia eredményét. Azt is hirleli a bécsi lap, de a­mi szerintünk merőben hihetetlen, hogy Zichy gróf oda utasittatott, miszerint Ignatieffet minden kérdésben támogassa. Végre a demarcationális bizottság is mutathat fel valami sikert, a mennyiben a Timóknál és Moravánál húzott semlegességi vonalak iránt meg­állapodott. Hosszú vita folyt a fölött, hogy Alexi­­nácz és a fegyverszünet alatt a törökök által emelt négy árok is belevonassék a semlegességi zónába.­­ Végül abban állapodott meg a bizottság, hogy a tö­rökök hagyják el a sánczokat, de tartsák meg Alexi­­náczot. Lembergben a hatóság betiltott egy tar­tani szándékolt választó gyűlést, melyben a kezde­ményezők azt akarták indítványozni, hogy az osztrák birodalmi gyűlés lengyel frac­iója szólíttassék fel, miszerint egy új vitát provokáljon a keleti kér­dés fölött s követelje, hogy az Oroszország által leigázott lengyelek is legalább oly reformokban ré­­szesíttessenek, mint a minőket Oroszország követel a délszlávok számára. Átalában minden látszólagos csend daczára a lengyelek mozognak. Esti lapunkban már említik az orosz-lengyelek petitióját a czárhoz, melyben volt annyi bátorságuk úgy szólni magukról, hogy »mi lengyelek.« — A bécsi lapok Tisza Kálmán beszédé­vel foglalkoznak. A »N. Fr. P.« a magyar miniszter­­elnök nyilatkozatát a dolog érdemére vonatkozólag óvatosnak és rezerváltnak tartja. E lap is állítja, — bizonyosan tévesen — hogy az osztrák miniszterek a párt -­conferentián tett nyilatkozatra a tárgyalási jegyzőkönyvek alapján fel voltak jogosítva. A »Frem­denblatt« elvárja (csak várja), hogy Magyarorszá­gon is belátandják »a szörnyszülött bankstatutum lényeges megváltoztatásának szükségét. — A »Tagblatt« abban, hogy Tisza a bankstatutumok technikai módosításának lehetőségét megengedte, a két kormány közti egyetértésre valósítás lehetősé­gét látja. A »Vorstadt Ztg.« szerint az osztrák bal­oldal bizalmi szavazatotot készít elő a kormánynak ismeretes nyilatkozatai következtében. Czélja ezen bizalmi szavazatnak megerősíteni a bécsi kormány állását a magyar minisztériummal szemben.­­ Az osztrák klubbok holnap tartandó gyűlésen oly hatá­rozatot szándékoznak hozni, mely szerint az egész alkotmánybű párt elveti a dualisztikus banknak a bankstatutumokban formulázott elvét. Budapest, 1670. Vasárnap, d­­e­­ Szerkesztési iroda s Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Országgyűlési tudósítás, Budapest, decz. 2. A ház ülése ma az érdekességek egész halmazát foglalta magában. Az ülést beve­zető része, mely az igazságügyi budget hát­ralevő részét foglalta magában, gyorsan el­len intézve s a sor a kultuszbudgetre ke­rült. Ez al­alm­at adott Trefortnak rövid , de velős expozéjában felsorolni azon irányt és főbb momentumokat, melyek a közoktatás­­ügy terén figyelmet érdemelnek, s melyek elsorolásakor Trefort joggal tekinthetett büsz­keséggel egykori miniszteri programmja pon­­tozataira, melyek közül jó részt foganatosí­to­tt már. Irányi ezután a vallásszabadság és pol­gári házasság ügyében szólalt fel. Nem jól vá­lasztó, meg az időt. Egyes sérelmeket hozott fel annak indokolásául és a kormányt, vala­mint a szabadelvű pártot vádolta ez ügyek szándékos halasztásával. Pedig a sérel­mek nagy része mostani törvényeink mellett is orvosolható, és némely eset or­­vosolhatlansága tény ugyan, de az is bizo­nyos, hogy most a legkevesebb idő sincs az oly irányú törvényhozásra, milyent Irányi követel. Mert nem hiszszük, hogy ki­mutatna a napirenden levő tárgyak közt egyet is, melyet a polgári házasságért (melynek csak a nép egy része érzi szükségét) vagy a vallásszabadság átalános kimondásáért (me­lyet tényleg élvez minden millióból nálunk 999,900) elhalasztani lehetne vagy kellene. Ezért csak sajnáljuk kifakadásait és vádasko­dásait. Schwarcz Gyula jól mulattatta a házat a gymnasiumi építkezeknél előforduló túlkölte­kezésekkel és visszaélésekkel, valamint helye­sen bírálta a tanügyi viszonyokról szóló je­lentést is. A kultuszbudget körül még egy szónok beszélt : az ifjú Rónay, kiben értelmes főt ta­nult ismerni a ház. Ezután Chorin interpellácziója követke­zett. Inkább olyan kötelességszerű pártnyi­latkozat volt ez, mint tényleges szükségnek megfelelő parlamentáris föllépés.Wahr­­mann tegnapi kérdése megszüntette reá nézve az újság ingerét, s a­mit a miniszterelnök reá válaszolt , azt Chorin és társai szintúgy tud­hatták az interpelláczió előtt, mint utána. Ör­vendetes mindenesetre Tisza azon hatályos ismétlése, melylyel arra utalt, hogy a má­jusi egyezmények alapjukban való módosítá­sára nem alkuszik semminő osztrák kormány­nyal sem. S következett a fáklyászene-ügy. Megra­kott karzat várt reá, az egyetem köréből s többnyire jó képű fiuk, nem is intelligenczia hián valók, kiket néhény vezetőjük tulsága vitt azon hínárba, melyből azt hiszik, hogy kiszabadulnak, ha mind egyre izegnek-mo­­zognak, a melybe pedig ez által csak mind jobban belebonyolódnak. Mocsáry mai beszé­de sem állt azon a niveamn, mely alkalmas lenne ezeket az ifjú embereket a saját ma­guknak tulajdonított jelentőség téves s túl­zott voltáról meggyőzni. Nem kívánjuk mi Mocsáry úrtól, hogy tagadja meg pártférfiúi szerepét, (az ő egyénisége alig képes erre) , de azt talán el lehetne várni a parlamenti is­kola egy oly régi emberétől, mint ő, hogy a polgári és személyi szabadság nagy érdekeit ne kompromittálja azzal, hogy azonosítsa megsértésüket azzal a tilalommal, melylyel az oskolai törvényeket áthágó ifjúságot jogos felsőbbségük ezekhez a törvényekhez vissza­­­tereli. A képviselőház ülése. Az esti lapunkban közlött tudósításban foglal­tak, Iványi határozati javaslatára válaszolóig, fel­szólalt Tisza Kálmán miniszterelnök : Tisztelt kép­­viselőház ! Miután az előttem szólott t. képviselő úr első­sorban múlt évben tett nyilatkozatomra hivat­kozott beszédjének azon részére, mely nem a cultus­­tárc­a egyes administratív teendőinek bírálatából áll, hanem mely az átalános elvek terén mozog és melyre vonatkozik azon indítvány, melyet beadott, én érzem kötelesnek magamat a t. ház előtt nyilat­kozni. (Halljuk!) Mindenekelőtt azt kívánom megjegyezni, hogy az »akarom« szóval létesíteni már csak egynek áll­­ hatalmában és ez az isten maga. Az »akarom« szót kimondani nem annyit tesz, mint létesíteni. (Helyes­lés a középen.) De különben megkívánom jegyezni azt is, hogy igen­is a kormány részéről meg­volt a múlt, évben az akarat az ígért két törvényjavaslatot benyújtani és biztosíthatom a t. házat, hogy meg van ez akarat ma is és senki jobban, mint a kormány nem sajnálja, hogy azon tömérdek — hasonlag igen fontos — kérdések miatt, melyekkel foglalkoznia kellett, az ígéretét a mai napig be nem válthatta. De — mondom — akarja beváltani ma is és minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy ígéretét be is váltsa. Azokra, a­mik a papoktól való félelemről és annak indokára a bársonyszékekhez való ragaszko­dásról elmondattak, most a t. ház engedelmével nem felelek. (Helyeslés a középen.) Legyen arról az egyről meggyőződve a t. kép­­­­viselő úr, hogy a kormány akkor, midőn lelkiismere szerint kötelességét kell teljesítenie, nem fél senkitől, sem az ő feltevése szerinti egyes reactionárius törek­vésektől sem, az igen szép, a lelkeinkben meglehet sok irányban viszhangzó nagyszabású, nagyhangzású szavaktól, melyek még ha nagyon szabadelvű eszmé­ket hirdetnek is, nem helyes körülmények közt meg­valósítva, sokszor — bizonynyal ellenkezőleg a kép­viselő úr szándékával, de kétségtelen tanúsága sze­rint a történelemnek — a szabadság helyett, és an­nak ellenkező érdekszolgálatában vannak. (Élénk helylés a középen). A t. képviselő úr beszédében részint egyes visz­­szaélésekről szólott, részint a törvény hiányairól, ré­szint magáról a vallásszabadságról és úgy állítva oda a dolgot, mintha én a múlt évben azt mondattam volna, hogy vallási ügyekben Magyarországon nem kell más törvény. A t. képviselő úr kérdezte mind­untalan, midőn egy-egy sérelmet, vagy egy-egy hiányt felhozott, hogy Magyarországon létezik-e vallássza­badság ? Legelsőbben is rectificálni tartozom a képviselő úrnak felfogását tavali nyilatkozatomról, melyben én azt mondottam — s ezt egyes sérelmes esetek daczá­­ra is fentartom,­­ hogy Magyarországon a vallás­szabadság meg van. A vallásszabadságról mondot­tam én azt, nem pedig a törvényről, hogy meg van, mert hiszen épen azon rövid nyilatkozatom, melyet dec­ember 9-én tettem, legelsőbben is azt mondtam, hogy vallásügyeinkben igen sok kérdés megoldásra vár. Elismertem tehát, hogy a vallásügyekben sok kérdésre nézve, törvény kell. Elismertem ezt akkor is, elismerem ma is ; csak azt tagadtam, hogy azt le­hessen mondani, hogy Magyarországon vallássza­badság nincs , mert azt mondottam , előrebocsátvá­n, hogy elismerem, hogy tudom, hogy sok irányban kell törvény, de arra nézve, a­mit a t. képviselő úr mon­dott, hogy arra kell törvény, hogy Magyarországon mindenki szabadon vallhassa hitét isten és ember előtt, mondom, hogy erre Magyarországon nem kell törvény, mert ez meg­van, az­az megvan az, hogy mindenk­i szabadon vallhatja hitét. (Helyeslés a kö­zépen.) S megengedjen a t. képviselő úr, egyes sérel­mek merültek föl, igen jól tudom, és ha fölmerülnek, azoknak okvetlenül a maguk módján kell orvosoltat­­niok, ismétlem, hogy a törvénynek is vannak hiányai, igen jól tudom, de a törvény ellen elkövetett tények nem a törvény hiányát bizonyítják, míg viszont ott, a­hol törvény hiányzik, ha ily fontos, komoly kérdés­ben a lehető gyorsasággal segíteni akarunk, azt nem úgy fogjuk elérni, ha — hogy úgy mondjam — nagy­szabású, mindenkorra kiterjedő, a szabadelvűség leg­szélső színvonalán álló törvénynyel jövünk elő, ha­nem ha az égető szükség által követelt intézkedéseket teszszük meg egyenként, akkor a­mikor ez szüksé­ges és lehetséges. És ez az, a­mire a kormány a maga részéről is magát kötelezte és kötelezi. A „HON* TÁRCZÁJA.__ az isten*66 — Regény. — Irta: Jósxai IV­ór. ELSŐ RÉSZ. Harmadik kötet. Regény, mely a végén kezdődik. (38. Folytatás.) XXIII. Blanka igyekezett rendbeszedni a gondolatait. Mi ez a nő ? s mit akar ez ő vele ? Kedvese annak a férfinak, a kitől őt ,elválasz­­ták, a kit ő utált, gyűlölt, a kitől irtózott. És talán még egy másiknak is ? S talán az egész világnak ? Egészen ellentéte annak, a mit ő magában egy eré­nyes nő eszményképének kigondolt. — Ma játékszere annak, ki vele vétkezik, s holnap ő maga veszi játék­szernek vétke osztályosát, s minthogy ez neki mu­latságot okoz, keresztül dobja őt a falon. De vájjon csakugyan vétek-e az , vagy csak olyan Isten adomá­nya, mint az erény ? Hisz szent Ágnes kápolnája s Faustina fánuma egymás fölé vannak épülve , s az emberek idvezültek itt is, ott is. A világ leánya ma­ga elismeri, hogy ő csupa gyönyörűség , egyetlen ösz­töne nincs, mely az ellenállás erejét keltené fel ben­ne. Küldetése az, hogy legyőzessék. Nem tud hűt len­ni, mert az is erőbe kerül. De azért lehet, hogy jó szíve van, s tud szá­nalmat érezni egy nő iránt, a­kit üldöznek. Blankát már egyszer figyelmeztette a saját veszélyére ; most eljött : tudatni vele azt a veszélyt, a miben egy férfi forog, a kiről sejti, hogy az szivéhez közel áll. Rá volt bizva, hogy tegyen úgy ez ifjúval, mint Delilah ; csalja ki belőle édes csábbal sámsoni erejének titkát s aztán ő vágja le a hosszú haját. A helyett ő a filiszteusokat kergette el. Nem tartozik-e neki hálával ezért­­ valaki ? Minden emberre van hatása az olyan ellentétes alaknak, a­ki olyan tulajdonokkal bír, a­mik­­ nála hiányzanak. Azt sem lehet eltagadni, hogy a marquisnő nagylelkűséget tanúsított, a­mikor a rejtekajtó titkát tudatta vele s a kulcsot elhozta neki, hogy alávaló meglepetés ellen védelmezhesse magát. Ha meg akar­ná őt rontani, inkább azt tette volna, hogy őt védte­lenné tegye, s elárulja. Összeborzadt attól a gondolattól, hogy ő hóna­pokon keresztül nyitott ajtóknál aludt, egy házban olyan emberekkel, kiknél a düh és a szerelem a go­nosztett korcsává kereszteződött, s nem védte őt az­alatt más, mint egy asszonynak a jól megőrzött titka. A marquisnőnek egész modora, beszéde meg­jelenése igézően hatott Blankára. Ez a naiv őszinte­ség, ez a bűbájjal párosult cynismus valami megkapóan új volt előtte. Meglepte ez a könnyed játszás halálos nagy dolgokkal, minek a népforradalom, a diplomá­cia nagy cselszövényei, s a­miknek alakjait ő csak úgy huzgálta előre-hátra a sakktáblán, mintha egy-egy »kiütött« nagy ember nem volna más, csak »ugró« és »futó« s mikor ** grófnőnek útjába tolja a nagy Ci­­cernacchiot, az nem volna más, mint »sakk a király­nénak« egy »pionnal«. A democraták , azok a »pa­rasztok« a sakktáblán. Azután Blankára nézve ebben a rettenetes ma­gányban, a­mire félig a törvény, félig önmaga ítélte el magát : ez a megjelenés volt az első derült, válto­zatos óra. Most nevetett hónapok óta először. A titkolózás is emeli a varázst. Van valami rej­tett gyönyörűség abban, hogy mikor mindenki pi­hent a háznál, az ajtók minden oldalon bezárva, ak­kor egy senkitől nem gyanított után a két ház asz­­szonya egy szobában összejön — megszólni az egész háznépet, az egész várost, az egész világot. — Csitt ! — Senki se hallja meg. Mindenki azt hiszi, hogy gyű­lölik egymást. És mégis­­ mégis, nagy kedve volt Blankának örökké benne hagyni ezt a kulcsot abban a rejtek aj­tóban, hogy soha azon keresztül a szép Cyréne­k hozzá be ne jöhessen , mert szűz tisztaságának gyön­­géd érzete, szemérme, azt tu­dta, hogy neki az ilyen lénytől, minél kedvesebb, megnyerőbb alakban lép eléje, annál jobban kell őriznie magát. »Mi még nagyon szeretni fogjuk egymást!« Isten oltalmazza meg őt attól ! Egy perczig az a gondolata is támadt, hogy megváltoztatja egész lakrendszerét s hálószobának más helyet választ. Zengjen Sappho azután csak a falrafestett nympháknak ! — Mégis tette volna ! Ha egy másik gondolat útját nem állta volna. A szép Cyréne Manasséról is tud beszélni ! Ez nyitva tartotta számára a rejtekajtót. Még elég ideje lett volna Blankának, bár későn kelt ma, a templomba felkészülni , de még nagyon eleven volt emlékében az a mondat, hogy »egymás mellett szoktunk térdepelni, én imádkozom, reggel azokért a bűnökért, a miket már elkövettem, este azokért, a miket ezután fogok elkövetni !« Hátha az a másik mellette térdeplő is azt teszi ? Azt mondta a komornyikjának, hogy menjen el ** grófnőhöz és mentse ki, hogy ma nem mehet vele együtt a templomba s onnan az oltáregyesületbe, va­lami változását érzi. — Ne hívjam el az orvost ? Kérdé a komor­nyik , azt vélve, hogy úrnőjét a váltóláz kerülgeti ismét. — Azt nem, hanem hozzon nekem a hangsze­résztől — egy mandolint. A komornyik nagyot bámult. Furcsa betegség az, a­mit mandolinnal gyógyítanak. Egész nap rut locspocs idő volt. Este a színhá­zakban is, mintha valamennyi igazgató megdühödött volna, csupa merő puskapor fogyasztó darabot adtak , s Blanka a színpadi lövöldözéstől is iszonyodott. Ott­hon maradt és már az Ave Mária harangszó után, a­mi a nap huszonnegyedik óráját jelzi, felhozatta magá­nak a b­eáját, a hozzá való hideg sültekkel, sütemé­nyekkel és czukorcsemegékkel együtt, s a cselédjei­nek megengedte, hogy elmehetnek a színházba Ma olyan darabot adnak, a­hol az olaszok megverik az osztrákokat. Aztán bezárkózott s meggyujtotta a samovár katlanát. A kandallót még nem. Az tisztára volt seperve. Hanem a mandolint vette kezébe s valami stan­zát kezdett el rajta pengetni. Abban a perezben felelt neki Sappho. S néhány pillanat múlva már koczogtattak a kandallója érczlapján. »Szabad!« A phoenix utat engedett s az embermagasságu nyíláson belépett a Szép Cyréne. Ezúttal látogatáshoz öltözve, angol fürtökbe leeresztett hajjal, csipke man­­fillal, rózsaszín selyem öltönye fölött, melynek elől rövid szoknyája alól kilátszottak magassarku czipők­­be szorított lábacskáit az alsó szoknya finom csipke hímzete. — Ön készült valahová ? kérdé Blanka. — Ide. — Tudta, hogy várom. — Azt megmondtam még tegnap, hogy ma már vendége leszek önnek. S hogy ebben az órában vár­­tám, azt kitaláltam abból, hogy a cselédjét eleresz­tette a színházba. — Ön már azt is tudja ? — Tudom, mert az én cselédjeimet is maguk­kal vitték : az egész kettős palota felső emeletén ket­tőnkön kívül egy élő lélek sincs most. Az a tudat, hogy ketten vannak egyedül egy üresen hagyott házban, a titokszerűség varázsával köt össze két asszonyt.­­— Van abba keverve vala­mi borzongató félelem és valami csiklandó öröm. Blanka elszedte vendégétől a mantilt és kala­pot , s a­mig felszította a kandallót , a marqiisnő az alatt kezébe vette a mandolint s eldalolta Musses Alfrédnak délsugártól izzó egyik románczát. Blanka meghívta őt a theaasztalhoz. S egyút­tal megkérdezte tőle, hogy mi a keresztneve ! A marquisnő elnevette magát. — Haha ! Hiszen százszor hallotta ön ! Hát »Cyrene.« — Nem! Az nem az igazi. Nem annak keresz­telték önt. — De én csak ez alatt ismerem magamat. A naptári nevemen csak a gyóntatóm­ szokott szólítani s ha azon hallom magamat hivatni, egyszeribe az üt hozzám , hogy tizenhárom Miatyánkot kell elmonda­nom vezeklésül. Aztán nem is illik rám a nevem. Ro­zinának kereszteltek , pedig olyan fehér vagyok, mint a holdvilág.. Ez a név inkább illenék önre, a­ki olyan szép piros. Én rám még a Blanka név. Tudja mit ? Cse­réljünk ! Aztán híján ön engem Blankának, én meg önt Rozinának. (Folytatása következik.)

Next