A Hon, 1877. január (15. évfolyam, 1-29. szám)

1877-01-13 / 11. szám

II. szám. XV. évfolyam. i.­ iii*Jó-Hivatal • garáhik leró, Athenaeum-éjjülei földszint ElőfiztHlMi «t ij : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt, s holnapra 0 frt ki 6 hónapra 12 * k Az esti kiadás postai kü­lönküldéseért felülfizetés negyedévenkint ...­­ » » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Reggeli kiadás: Budapest, 1877. Szombat, jan. 13. Sseerlieszk­usi K­oritts Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­tere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás. HÓST ÉG X­V-dik évfolyam­átra. Lapunk az 1877-ik évben XV-ik évfolya­mába lépett. Súlyos és változó körülmények közt tudtuk kiérdemelni és megtartani a nagy közönség bizalmát. Ez lesz törekvésünk ezen­túl is, azon sokkal súlyosabb és változóbb körülmények daczára, melyek közt élünk és melyek jövőben hazánkat fenyegetik. Őszin­tén szabadelvűek, és a biztos, alkotmányos haladás ember­i vagyunk és maradunk min­dig. Politikánkat a haza érdeke, és soh­a nem koc­káztatandó alkotmánya, haladása vezér­­lendő mindig. Nem tetszelgünk senkinek ; a nemzet valódi érdekeinek akarunk szolgálni híven, határozottan, őszintén. Hogy lapunk minden oldalról jól legyen é­rtesülve, gyors és pontos tudósításokat hoz­zon m­a végre, mint eddig, úgy ezentúl sem sajnáljuk sem a lelkiismeretes buzgalmat, sem a költséget. Olvasó közönségünk támo­gatása biztosít, képesít arra, hogy igényeinek lehetőleg megfeleljünk. Lapunk tárczájában folytatni fogjuk Jó­kai Mór »Egy az Isten« czímű regényét, s az esti lap számára már kész egy fölötte érdekes angol és egy franczia regény. Ezeken kívül színházi bírálat és tanulmányok fogják a tár­­cza változatosságát emelni. Rendkívüli lapokat adunk mindaddig, mig az események meg­követelik. Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért fe­lülfizetés évnegyedenkint.......................................­­ frt tjhW" Külön előfizetési íveket nem küldünk szét. Előfizetésre portai utalványokat kérünk használni,melyek bérmente­sítve tíz frtig csak 5, 10 frton felül pedig 10 krba kerül­nek. Az előfizetések a »HON« kiadó hivatala czim alatt Budapest,Ferencziek tere, Athenaeum-épület küldendők. Előfizetőinket abban a kedvezményben részesítjük, hogy Jókai Mór »Forradalom alatt irt művei« czimü diszkötésű kötetet, melynek bolti ára 5 frt, megrendelésre 2 fo­rintért megküldjük. A »Hon« kiadóhivatala. Budapest, jan. 12. Megyei bajok. Nem vagyunk mi a megyei rendszer olyan vak barátjai, kik hiányait nem látják és azokat pótolni nem akarják. Ellenkezőleg: épen azért, mert a meglevő tényezőket tart­juk csak szem előtt, mert a történelmi fejlő­dés fokozatos javítását, az újabb igényeknek megfelelővé tételét tartjuk egyedül biztos módnak a közigazgatás javítására — ezért kívánjuk, egyfelől , a megyei rendszer fön­­tartását, de követeljük másfelől , annak re­formálását is. És ha a területi kikerekítés, a közigazgatási bizottság, a fegyelmi eljárás re­formjának létesítését ezért pártolók , távol­ról sem tartjuk még befejezettnek a reform­munkát , mert ezek és a közigazgatási jog­szolgáltatás, a békebíróság, mezei rendőrbí­­ráskodás szabályozása és a házi pénztár be­hozatala, melyek mind munkában vagy már készen vannak, erősebbé, egyöntetűbbé, biz­tosabbá teszik ugyan az állami közigazgatást is az önkormányzat kezeiben, de a közigaz­gatás és közbiztonság érdekei csak a szolga­­bírói hivatal és a megyei rendőrsé szerve­zése által óvhatók meg, illetőleg elégíthetők ki teljesen, biztosan. És épen azért, mert most rövid idő alatt már harmadik megyében kelle, a meglazult közbiztonság veszélyei miatt rögtönbíróságot kihirdetni — ezért tartjuk szükségesnek, az állami kinevezés és bureaucratia embereinek őszintén megmondani, hogy egyfelől s­ü­r­g­ő­­sen orvoslandó, de másfelől a megyei rendszer keretében a legbiztosabban és legol­csóbban orvosolható bajnak te­kintjük azt. A szolgabirói hivatalra, újabban annyi teendő háramlott, hogy azt egy ember csak kisebb körben lenne képes elvégezni, mint a­milyenben nálunk főleg némely megyében, a szolgabiró hatásköre, tekintve a területet, községek és lakosság valamint az ügyek számát, kiterjed. Másfelől: nem lévén hely­hez kötve és nem is birván egy büreaukrata természetével e hivatal, úgy a közigazgatás teendőiben, mint a közbiztonsági előintézke­­désekben vagy utólagos rendszabályokban, sok késedelem, sok mulasztás fordul elő még ott is, hol az egyének bírnak a kellő szorga­lommal, készültséggel és lelkiismeretességgel azok teljesítésére. Már­pedig kénytelenek va­gyunk elismerni, hogy sok helyen az emberekben is annyi hiány van e tekintet­ben, hogy ha ezentúl a szolgabírói állást, jobb dotatiókkal és kellő kualifikácziók bizto­sításával, sőt — ha kell — több évre kiter­jedő hivataloskodási tartammal nem emeljük, akkor közigazgatásunk javulni nem fog, de viszont, ha ezek megtörténnek, akkor nem lesz szükség, hogy az állami hivatalnokok, központi protekc­ióval és helybeli tapaszta­latlansággal járó kinevezéséhez folyamod­junk a végre, hogy állami közigazgatásunkat gyökeresen, történelmi alapon, és kevés költ­séggel magjarítsuk. De a szolgabirák mellett, szükséges egy, a szolgabirói állás központján állandóan tar­tózkodó, a folyó ügyeket pontosan végző ál­lás rendszeresítése is, melylyel semmi fel­ügyeleti, ellenőrzési, fegyelmi stb. — szóval semmi exmissionális, helyszíni megjelenéssel összekötött feladat összekötve ne legyen, ha­nem csakis a rendes központi teendők el­végzése. Hogy ez legyen a szolgabiró-segéd vagy megfordítva: a szolgabiró maga —­ az másodrangu kérdés. De a szükség érezhetőb­bé válik minden nap, a­mint a teendők sza­porodnak és — úgy tudjuk — hason érte­lemben több megyéből felszólamlás is történt. So­­gy szükséges a megyei rendőrség szervezése is. Mert most minden megyé­ben másképen van e közegek szervezete, fize­tése megszabva, nyugdíj nélkül, kevés fize­téssel oly egyének vannak felfogadva, kik a helyett, hogy kitennék éltüket a veszélynek, (hisz alig várható ez attól, kinek családja kol­dusbotra juthat) , kikerülik a rablót vagy­­ épen paktálnak azzal. Megtörtént, hogy a­­ pandúrok a befogottakat is elereszték, megtör­tént, hogy orgazdaságban voltak velük és erélyesebben a pandúrok csak akkor lépnek fel, ha a rabló fejére dij van kitűzve, ez né­mileg kárpótolja a veszélyt. És ha ezek biz­tosítékot nem nyújtanak a rablók ellen, mit csináljon a szegény pusztai gazda? Beszél­­nek hozzá a rablók, küldjön enni, megteszi, rálőnek szállást kérni, ad­­ marháját, pénzét követelik — e­gadja, hisz csak nem öletheti meg, vagy nem gyújtath­atja fel magát. Szer­ződik, mint az olasz a Maffiával. Ez sporadikus jelenség ugyan, de idő­­közönként előfordul. Ennek az állapotnak véget kell vetni. Ezt csak a rendőrség egyöntetű, de megyei alapon való szervezésével lehet elérni. Ha annak alapját állami utasítás képezi, ha qualifikáczió, kiképeztetés és nyugdíj tekinte­tében az állam biztosítékokat szerez magá­nak és viszont, épen e biztosítékok miatt, emelkedő költségek fedezéséhez, aránylag hozzájárul — akkor (épen, mint Angliában) el lehet érni egy csaknem katonailag fegyel­mezett, egyöntetű és mégis megyei kinevezés, vezetés és ellenőrzés alatt álló rendőrség szervezését, mely a modern állam és önkor­mányzat minden szükségének megfelel. Erre kell, rövid idő alatt, törekednünk! — Kossuth levelét esti lapunkban közöltük, oly eszméket, melyek c­áfolatot provokálnának, nem vett fel, csak konstatáljuk, hogy a hazajövetelt ha­tározottan visszautasítja, még­pedig oly okokkal tá­mogatja ezt, melyeket csak tisztelettel elhallgatni, de c­áfolni vagy visszavonatni megkísérleni sem lehet. Másfelől: kénytelenek vagyunk egy észrevételt koc­káztatni, a lapunk bankügyi czikkeire tett meg­jegyzésére. ő kiszámítja, hogy a dualisztikus bankkal nem 29—30 millió (mint állítók), hanem csak 6 mil­lió 250 ezer forintig fogna szaporodni hitelforgalmunk- Igen, mert ő az építés, üzleti haszon stb. czímen kiment jegyeket leüti az osztály alá eső összegből. Pedig nem egy régi bankról, hanem egy új bank összes jegyforgalmáról van szó és ebben már eleve üzleti haszon (mely csak eredmény) és üzleti költség nem szerepelhet. Ha tehát a 30% után járó összeget akarjuk kiszámítani, ezeket a passivákat tekintetbe nem vehetjük. Különben e vi­tát nem folytathatjuk, mert nem időszerű. Csak eny­­nyit akartunk Kossuth ellenünk felhozott számítá­sára — egész tisztelettel megjegyezni. — A kiegyezés tárgyában a napok­ban úgy látszik döntő fordulat fog bekövetkezni. A magyar kormány körében legalább az utolsó eshe­tőségre is megtörténtek az intézkedések. Befolyásos képviselői körökben azt hiszik, hogy e fordulat a magyar kormány lemondásában fog á­ll­a­n­i. E tárgyra vonatkozólag, úgy látszik előbbi dispositiók befolyása alatt, a következőket írják Bécs­­ből a »P. Ll.«-nak. A monarchiának minden körét a legélén­kebb módon foglalkoztató eme kérdés jelenleg hivatalosan nyugodni látszik. Ez azonban csak l­á­t­­s­z­i­k, mert megbízható részről hitelesnek állított tény az, hogy a bankigazgatóság alkalmat vett, az átala elutasított bankstatutumokkal szemben saját ellenjavaslatait formulázni, s azt mindenesetre nem hivatalos, hanem egész bizalmas módon a legkö­zelebb érdekeltek kezébe juttatni és tény, hogy ez ellenjavaslatok eddig nem csak a bécsi, de a magyar miniszterek előtt sem ismeretlenek. Ugyan e tárgyban a »N. Fr. Pr.» a következő­ket írja: A kiegyezési kérdés egy lépéssel sem haladt­­ előre, daczára annak, hogy a birodalmi gyűlés meg­nyitása közeleg. A dolgok már hosszabb idő óta úgy­­ állnak, hogy a két minisztérium közül egyik sem hi­szi magát feljogosítva vagy kötelezve a tárgyalások ismét megkezdésére az initiatívát megragadni. Az impulzust erre nézve még mindig a közös uralkodó részéről várják. E tekintetben némi reményt kapcsol­nak a hírhez, hogy a császár 14 napra számított bu­dapesti tartózkodását félbeszakítja s a hónap,közepén Bécsbe jön. A bankkérdés állásáról érdemlegeset csak ennyit hallani, és hogy a valuta kölcsönös hely­reállítása előtti provisorium eszméje ismét mindin­kább háttérbe lép. — Illetékes helyről vettük a következő sorokat: A »Kelet Népe« i. é. január 11-ei számában megjelent vezérczikkben említés tétetvén arról, hogy nem rég az összes kataszteri igazgatók közreműködé­sével a jövőben eszközlendő kataszteri munkálatok tárgyában tartott nagyobb értekezleten egy központi felügyelő által készített munkálat került tárgyalás alá, — a czikkb­e e czikk további folyamában e mun­kálatot kormány­munkálatnak nevezi, s azt állítja, hogy az ezen munkálatban feltüntetett tiszta jövedel­mi összegek irányadók lesznek a kataszter elkészíté­sénél, a­miből végre azon következtetést vonja ki, hogy mily alapokból indulván ki a kormány a katas­­ter revíziójánál, világos, hogy a czél, mely előtte le­beg, nem az egyenlőtlenségek megszüntetése, hanem kiegyenlítés ürügye alatt egy nagy mérvű adó­emelés.« Ezen, a tényállást elferdítő állítások ellenében azon kijelentésre vagyunk fölhatalmazva, hogy : 1- er, az említett munkálat semmi tekintetben kormánymunkálatnak nem nevezhető, mert sem a munkálat maga sem annak egyes mellékletei a pénz­ügyminiszter bírálata és elhatározása alá még nem is kerültek. S­­or, az abban felsorolt tiszta jövedelmi tételek semmi tekintetben nem lesznek irányadók a jövő ka­taszter elkészítésénél, mert ezen kísérleti munkálat csak a becslésnél követendő alaki eljá­rás egyik módozatának előtüntetése czéljá­­ra, az érdemleges becslés eredményének he­lyességére való minden tekintet nélkül dolgozta­tott ki több tisztviselő által, és a pénzügyminiszter által e munkálat még sem alaki, sem érdem­leges tekintetben meg nem vizsgálta­tott, sőt hozzá e czélból még csak ezután és meg­állapítása után terjesztetik fel. Azon adatok pedig, melyeket a »Kelet Népe” a tiszta jövedelem kiszá­mítására nézve idézett, pusztán exemplificatió czél­­jából foglaltatnak a kérdéses munkálatban : az idé­zett magas tis­ta jövedelmi tételek kertileg művelt parcellák jövedelmeként szerepelnek. A külső tisztviselők bevonásával tartattak és most is tartatnak értekezletek, de ezen értekezletek megítélése alá a kérdéses munkálatnak csak azon ré­szei bocsáttatnak, a­melyek az alaki el­járásra vonatkoznak, a kérdéses mun­kálatban példakép fölhozott tiszta jövedelmi számí­tások megbírálása azon tanácskozás czélját nem képezte. Ez értekezletek azért tartottak, mert az új ka­­taster készítésének nagy fontossága megköveteli, hogy a végrehajtandó nagy terjedelmű műveletnél köve­tendő eljárási módozatok minden irányban megfon­tolás alá vonassanak, és csak oly eljárás fogadtassák el, mely a kataszteri műveletnek a törvénynek megfe­lelő eredményét biztosítja. Miután mindeddig az ebbeli eljárási módozat­ra nézve még semmi megállapodás nem történt és az ebbeli tárgyalások még folyamatban lévén, az egész kérdés még csak az első előkészítés stádiumá­ban áll : a kérdéses munkálat nemcsak kormány­­munkálatot nem képez, de a tárgyalások eredményei, a pénzügyminiszter elé még nem is kerülhettek, és így nyilvános megvitatás alá sem vonhatók, az abból levont és a czikk végén említett következtetések egy­részt semmi alappal nem bírnak, másrészt a czikk­­írónak a törvényben való járatlanságáról tesznek ta­núságot, melylyel olvasóival a földadó szabályozásá­ról szóló 1875. évi VII. törvényczikk rendeletei­vel ellentétben el akarja hitetni, hogy a kor­mány dolgozza ki a kataszteri tiszta jövedelmet, ho­lott a törvény a tisztajövedelem megállapítását leg­nagyobb részben földbirtokosokból alakított bizott­ságokra bízza, s ezen bizottságoknak oly hatáskört és oly szabad mozgást enged, mindhez hasonlót más országok törvényeiben alig találhatni. — A külpolitikai helyzethez. Igna­­tieffnek azon legújabb diplomatiai »remeklését,« mely szerint a conferentián Andrássy reformjavasla­tait a »legmelegebben« pártolja, mérvadó körökben is igen gyanúsan fogadják. Ilyen muszka »közeledés« aligha barátságos kézszorítás végett történik. Sok­kal valószínűbb, hogy az támadás. A portától nem épen ügyetlen fogás volt, hogy rá­állott Andrássy javaslatának alapjára. Ezt egyik konferenczia-meg­­bízott sem utasíthatta vissza, mert hisz külügyérünk reformjegyzékét annak idején minden hatalom elfo­gadta, így Ignatieff is kénytelen volt jó arczet vágni a gonosz játékhoz. A portának ezt a sakk­húzást oly oldalról sugalmazták és ajánlották, honnan Ignatief­ legkevésbé hitte volna, hogy a szél fű. De épen, mert Oroszország a zöld asztalnál teljesen meg van már verve, lehet attól tartani, s a legújabb pétervári fe­nyegető hangok is ezt látszanak igazolni, hogy más után fogja érvényesíteni törekvéseit, vagy legalább azok érvényesítését megkísérleni. A conferenczia még mindig végvonaglásban szenved. Egy konstantinápolyi sürgöny jan. 11-től jelenti, hogy a hatalmak megbízottai egyhangú­lag saját propositióikhoz ragaszkodtak, a porta pedig nem engedett. Szombaton nem lesz ülés, hétfőn talán. A szakadás nagyon könnyen le­hetséges. Törökország kijelentette, hogy ha a szer­­bek tovább folytatják a határsértéseket, maga sem fogja respectálni a demarcationális­ vonalakat.­­ Az or­osz fővárosból a legharcziasabb hangu­latról tudósítanak. Igen rövid idő alatt dőlni kell a dolognak jobbra vagy balra. Ezt a bizonytalanságot és feszültséget mindenrol megunta már: ellenség úgy mint barát. — Vilmos német császár, mint porosz király tr­ónbeszéddel nyitá meg a porosz országgyű­lést, de a trónbeszédben a külpolitikáról, nevezetesen a szokott békebiztosításokról mélyen hallgatott, —­mi által igen sokat mondott. — A keleti vasút ügyében az igazságügyminisztérium és királyi főügyészség most az okmányok alapján, (melyek 600 ívre is terjednek), a vádpontok megalapításával és a vád alá fogandók osztályozásával foglalkozik. Továbbá a kezdeménye­zési eljárás, illetőleg az illető fórumok, melyeknél a kezdeményezés történik és annak sorrendje képezik a tanácskozás tárgyát. Egyátalában érthetetlen a »közvélemény« azon felszólalása, hogy mi dolga van a minisztériumnak ez ügyben. Hisz a királyi főügyészségről szóló tör­vény értelmében ez a minisztérium közege, melynek eljáráséért ő felelős. Ez magyarázza meg, hogy miért kell a vádel­­járásban és nem az ítéletnél, mely a bíróság dolga, az igazságügyminisztériumnak érvényesíteni szakilá, meretét, miután az országgyűlés határozata értelmé­ben maga a kormány van megbízva ez ügyben.­­ Az erdélyi választókerü­letek kiigazításáról szóló törvényja­vaslat a befejezéshez közel áll. Alapelve, mint érte­sülünk a területi kikerekítés igényeinek megfelelni, a képviselők számának abnormis felosztását megszün­tetni, még­pedig a választók és lakos­ság kombinált számaránya alap­ján. E szerint Szamosújvár és Erzsébetváros el­vesztenék egyik képviselőjüket. Berecz, Ilyefalva, Oláhfalu, Vízakna és Abrudbánya a vidék által ki­egészítve lennének, az összes erdélyi képviselők szá­ma azonban csak kettővel apadna. — A bosnyák és herczegovinai me­nekültek havonként közel 200.000 írtba kerülnek monarchiánknak — még­pedig jelentékeny idő óta. És mi a köszönet? Az, hogy a ragályos betegsége­ken kívül, melyeket — habár akaratlanul — terjesz­tenek, szél­ben azt hirlelik a segélyzettek, hogy ő­k tulajdonképen orosz pénz­t kapnak, hogy Oroszország az ő segélyezésükre bizonyos összegeket bocsát kormányunk rendelkezésére s kormányunk csak épen kiosztja köztük a muszka pénzt, így hoz­zunk aztán áldozatokat a menekülteknek! Hogy a menekültek csakugyan ilyesmit híresztelnek, oly tény, mely iránt a »P. Lt.« teljes kezességet vállal. — íme ismét a muszka kéz. Oroszország, nehogy a mene­kültek a nekik hozott tetemes áldozatok következté­ben e monarchia iránt lekötelezve éreznék magukat, s nehogy ezáltal az orosz nymbus valamit veszítsen a délszlávok előtt,­­ azért terjesztet, azért hoz forga­lomba ügynökeivel ily híreket. Az orosz »szövetsé­­gestől« nem is igen várhatunk egyebet. Félévre­­ , Negyedévre Egy hóra 12 frt 6 frt 2 frv A „HON* TÁRCZÁ.TA az Isten." — Regény. — Irta: Jókai Mór. MÁSODIK RÉSZ. Történet, melynek noha sincsen vége. Negyedik kötet. II. (4. Folytatás.) — Mindjárt meglátjuk a vén »f e c s e g­ő­t« mondá a kalauz, a mint az ösvényről a puszta város felé letért. — Fecsegőt ? Az a neve a gazdának ? kér­­dé Manassé. — Az a tulajdonsága. Egész nap fecseg. — De ez igen rosz tulajdonság. — Olyan nyelven fecseg, a­mit nem ért senki. Ötven esztendeje él már itt a sziklák között egyedül. Senkije sincs, mint a kecskéi. Az alatt csinált magá­nak egy olyan nyelvet, a­mit semmi emberi teremtés meg nem ért. Azon beszél a hozzá betérő utasokkal, s ha maga van, a láthatatlan emberekkel egész nap. Egyszer nagy összeütközés volt ebben a völgyben a csempészek és a vámőrök között s a fecsegőt is föl­vitték a törvényszékre tanúnak. Felelt is az minden kérdésre bőségesen. De könnyebb lett volna azt le­írni, a­mit egy szarka beszél az ágon, mikor jóllakott és ejtőzik, mint az ő válaszait. Voltak tudós urak, a­kik mindenképen meg akarták tudni, hogy miről van szó ? s egész nap szőről-szóra jegyezték a mondásait. De két egyforma szó nem fordult azokban elő. Csak a­mikor elvégezte a mondanivalóját, akkor ismétle ezeket a szavakat: »rare mityi nofiti« ez a végszó. De annak sem akad gazdája. Már messziről lehetett a pergő discursust hal­lani, a­mit a puszta templom sekrestyéjében támasz­tott valaki. Mintha egy kocsmáros perlekednék oda­benn egy egész tele csapszék vendéggel, a­kik megit­ták a sok bort s nem akarnak fizetni. Nem volt ott se bor, se vendég. A tűzhelyen pattogott a boróka bozót lángja. (Abból állt a hegy­oldalt terítő erdő.) S a körül sürgölődött egy csodálatos emberi alak. Kecskebőrből, tarka daróczrongyokból, összecsapzott emberi hajból és szakállból összeállítva. Csak a szája és a két szeme számára volt nyílás a gubanczban. Főzött valamit egy cserép fazékban a tűz mellett. A­mint a kalauzt meg­látta az ajtajában, a két utazóval, egyszerre abba hagyta a perlekedést az eddigi vendégeivel s csupa üdvözlet és bókolat lett minden szava; s a mivel sorba mind a háromnak hosszú lélekzet alatt felszolgált, az valószinüleg mind megannyi teljes czimü titulus volt. A következő beszéd pedig, a ki értette azt a nyelvet, világosan azt fejezé ki, hogy mit parancsolnak a nagy uraságok? hány szobát ? milyen ágyakat ? hogyan akarnak ét­kezni? »a carte?« vagy »a table d'hôte?« parancsol­nak osztrigát? burgundit? van minden. — Jól van már öreg! »Rere mityi nafiti«. Nem kell az uraságoknak semmi, csak rőzse a tűzre, aztán meg friss moha fekhelynek. Enni inni valót magunk hoztunk magunkkal. A gazda megértette a kívánságot, mert halla­ni tud olaszul is, meg illyrül is, csak beszélni nem. Csinált ágyat az uraságoknak a tűzhely mellett és­­ szép lobogó tüzet, melyet azok körülültek s előszed­­i­ve az iszákból a magukkal hozott lakomát, elkezdtek r­estelizni. A gazdát is kínálták, de az világért meg nem kóstolt volna semmit. Ellenkezőleg elkezdte magasztalni azt a valamit, a­mi az ő egyetlen fazeká­ban rotyogott. (Láthatólag kecskesavós zsendicze.) A szavakat nem értette senki, de a hang, a mosoly­gás, a szuppantás az összecsücsörített ajkakhoz vitt ujjhegyek mimi­ája elmondá azt bőségesen, hogy abban a fazékban meg van minden, a­mi csak emberi ínynek drága és kedves: az olasz olla potridája, a chinai fecskefészke, a török piláfja, a magyar gulyás­­husa, a zsidók mannája! Lucullus szakácsa annál jobbat nem főzött. S mikor azt látta, hogy a kalauz mind­ezekben kételkedik, fogott egy nagy főzőkana­lat, megkavarta vele a fazék tartalmát s kihúzott annak a fenekéről egy óriási hosszú­­ kigyót! A férfiak felkurjantottak, a hölgy felsikoltott a rémület miatt a szörnyű eledel láttára, a mire aztán a gazda azt mondá, hogy »rore mityi, nofiti.« S na­gyon elszomorodott, hogy az ő fejedelmi lakomáját, igy megvetik az idegen barbárok, s aztán motyogott magában; pedig ez az ő csemegéje: delicatesse, a mivel a minden állatok táplálója bőségesen ellátta őt, a sziklák egyedüli lakóját. Mindennap küld a szá­mára egyet az útjába. S a kígyó jó izű állat, jobb, mint az angolna. A kígyó szelidebb a galambnál, mert nem repül el. Hazugság minden rész, a­mit rá fogtak. Hanem hát »rére mityi nófiiti.« Nem is ma­radt ott a társasággal, mely lakomáját igy megvető, hanem a mint tökéletes lett a főzemény, vette a faze­kát, kiült vele az ajtó elé egy nagy kőre, ott költötte el a mannáját s a közben haragosan kergetett egy csoport vásott suhanczot, a kik bele akartak torkos­­kodni. Ellenben igen bőkezüleg kiosztá a maradékát­­ szegény koldus asszonyok között s a csontokra össze s hívta a kutyákat. Nem volt ott rajta kivül senki: se­­ koldus asszony, se suhancz, se kutya, csak a kövek, a kövek, meg a kövek. .. . Aztán csak kibékült megint magától s elkezdett a vendégeinek vidám történeteket mesélni: csodálatos adomákat, a­miknek felét elnevette. Olyan jó izűen tudott kaczagni, hogy utoljára azok is együtt nevet­tek vele:­­ nagyon vidám történetek voltak azok , csakhogy nem értette senki. Mikor aztán a vendégek aludni készültek, még egyszer megrakta a tüzet, (a hegyek tetején a no­vemberi éjszakák hidegek) s aztán magukra hagyta őket, maga a kalauzzal együtt lement a templomba, melynek félig megmaradt boltozata alatt tanyáztak a kecskéi. Ott előbb egy hosszú értekezést tartott a kalauznak, valószínüleg az időjárás változandósága felől. Azután elmondott neki egy pár rémséges tör­ténetet, bizonyosan dugárusok beleseteiről, vámőrök megsebesültéről, de a­mint végül azt mondá, hogy »rare mityi nofiti«­­ a szája elé tette a mutató ujját, hogy ebből aztán egy szót sem szabad ám odább­­mondani. Mikor aztán a kalauz elaludt, nem hallgatott rá többet, akkor odament a kecskéihez s tekintve azt, hogy a többiek már alszanak, halk hangon, suttogva kezdett el nekik kegyes oktatásokat tartani, szemre­hányásokat tett nekik számtalan gonoszságaikért, megfedde, megdorgálta a keményebb szivüeket, a kik a többieknek rosz példát adtak s a ki egy »me-e-e« szóval visszafelelni bátorkodott, azt lehordta méltó haraggal. Végre ő is ledült alulni a kecskebőrrel térített mohágyára. Ott még egy kis ideig nevezetes vitája volt egy képzelt házastárssal, a­ki szeret a férjébe minden áron belekötni s nem engedi békével elalulni. • Vissza feleselt neki. Embertől nem érthető nyelven. Még­sem birt vele. Az asszony kifogyhatatlan volt a perpatvarban, utoljára is »az okosabb enged.« Neki kellett elhallgatni. »Rere mityi nófiti.« Hátat for­dított a képzelt perlő társnak és horkolni kezdett. Blanka oly édesdeden aludt a hevenyészett mohágyon. A kővilág pusztaságának közepette. A­hol az egyetlen ember egyetlen vada a kígyó. A Cagliari palotában egyszer sem volt ilyen édes, nyugodalmas álma. Korán reggel felköltötte a harangszó. A kecs­kék csengetyű szava. Itt az a hajnali harang. A gazda lopótva osont a sekrestyén keresztül. Most nem fecsegett. Blanka utána nézett az ajtó hasadékán keresztül, hová megy? A templom előtt állt egy kő kereszt. Az egyik ága már le volt törve s az idvezitő testéből csak a jobb kar és a két lábszár volt még rajta. A fecsegő odatérdelt a csonka jelvény elé s el kezdett egy hosszú imádságot mondani, azon az ért­hetetlen, senkihez nem szóló nyelven. »Rere mityi nófiti.« Ez volt az ámen. — Az a kihez beszélt, bi­zonyosan megértette azt. Azután körült fordult, nem sokára visszatért egy tál tiszta vízzel, a mit a borókáról lerázott zúz­marából olvasztott a tűznél s azt nyájas mosolygás­sal ajánlá fel Blankának. Tudta, hogy az asszony olyan teremtés, a­ki boldogtalan azon a napon, a melyen arczát és kezeit meg nem moshatta. Azután megtanitá őt a kecskét megfejni. Szép tudomány az egy asszonynak, a ki szereti reggelire a maga fejtét inni. Aztán még ki tudja, hogy »rere mityi nefiti ?.... (Folytatása következik.) A berlini sajtó. Neményi Ambrustól. II. Holmi demokratikus udvari lap-fé­lét képez a »Vossische Zeitun­g«, vagy a mint hivatalos czime hangzik: »Az állami és tudós dolgoknak királyilag szabadalmazott berlini újsága.« Ez azon lap, a­mely Berlinben leginkább »frondeur« és e mellett mégis a legbensőbb összeköttetést bírja föntartani az udvarral. A lap minden száma azzal kezdődik, hogy: »király ő felsé­ge . . .«, s ha »ő felsége a király« csakugyan kegyes­kedett valami távoli vidéki városka egyik másik ke­reskedőjének megengedni hogy pl. a san-marinói köz­társaság valamelyik érdemjelét viselhesse, ezen új­ságnak okvetetlenül a lap élén kell helyet foglalni és

Next