A Hon, 1877. szeptember (15. évfolyam, 226-255. szám)

1877-09-01 / 226. szám

226. szám, XV. évfolyam. Kiadó-h­ivatal: Carátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint Klafiíítési ,SZ.­ : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 5 hónapra................................................... frt —­kr. 6 hónapra...........................................12» — » Az esti kiadás postai különküldéséért felü­lfizetés negyedévenkint . . • 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. mna»)i»-rvrwe<'«<r<.'»^>vc*T.«u«*tTr«»ar»~A. in**-« Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Szombat, szept. 1. Szerkesztési k­otta: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let. is. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Előfizetési felhívás O­EST X/Vdik­ évfolyamára. Előfizetési árak: (A »H­ont magjaién naponkint kétszer.) September flóra. .... 8 frt. September—octoberre 1­­4, » September-novemberre 1­ » September—decemberre 8 » Az esti kiadás postai külön küldéséért­­alulfizetés év­negyedenként 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Hon« szerk. ■ kiadó­ hivatala. Budapest, augusztus 31. Mi lesz? Az országgyűlési Campagne pioneerjei,­­ a bizottságok, összeülnek. Holnap a vám­ügyi, hétfőn a pénzügyi bizottság ül össze, és a jövő hét folytán a bankügyi is megkezdi működését; a kormányelnök pedig épen a fölött tanácskozik Bécsben, hogy mi legyen a kiegyezés sorrendje, mitől függ a kyótakérdés eldöntésének ideje, sőt módja is; mert az bi­zonyos, hogy ha az országgyűlés összeültéig, tehát szeptember 15-ig, a regnicoláris bizott­ságok, valamely új ajánlat vagy bármely ter­mészetű kezdeményezés folytán, össze nem jönnek és valami pozitív eredményre nem jutnak, akkor a magyar regnicoláris bizott­ság nem tehet egyebet, mint­ bejelenti a háznak, hogy megbízatása eredménytelen volt. Minthogy ezzel, a törvény értelmében, oly stádiumba lép a dolog , a q­u­o­t­á­r­a néz­ve, melyben az uralkodóra történik hivatko­zás, de a vámvisszatérítésben ilyen expediens nincs; természetesnek fogjuk tartani, hogy az alkudozás meghiúsulásának bejelentésével sietni nem fognak, és így nem valószínű, hogy akkor mindjárt megtörténik ez, még kevésbé valószínű az, hogy a már szeptember 4-én összeülő osztrák parlament bizottsága ebben minket megelőzni siessen, bár alkal­ma van rá, de az is bizonyos, hogy a dolgot­­ soká bűzni, halasztani nem lehet, mert egyik parlament sem fogja soká tűrni a függő hely­zetet, annyival kevésbé, mert ez kih­atás­­s­a­l van egész működésére. Így­­ e tekintetben máris nehéz lesz a magyar képviselőház vámügyi, bankügyi és pénzügyi bizottságának, és már két hét múlva plénumának is helyzete , mert a bi­­zottságok működésükben, a képvise­lőház pedig annak felosztásában nem kis mértékben van »geneirozva« — azon két kö­rülmény folytán, hogy egyfelől : a quóta-al­­kudozások fennakadtak, és másfelől : a ki­egyezés többi része nem csak hogy előre nem haladt Ausztriában, tehát annak elfogadása, osztrák részről, semmi előleges biztosítékot nem nyert, de még új kombinációk is merül­tek föl, melyek a helyzetet még bonyolítják. A pénzügyi bizottságnak nem kis nehézséget fog okozni azon tudat, hogy a tárgyalására kitűzött szeszadójavaslat, az osztrák bizott­ságban a megbukás szélén állott; a c­ukor­­adójavaslat pedig nemcsak megbukott, de más combinációk által is terveztetik annak helyettesítése. Igaz, hogy ezek csak­­hírek, de aligha alaptalanok; igaz, hogy a magyar pénzügyi bizottság a két kérdés fölött en­­quetteot tart, de ezek alapja a szóban levő két törvényjavaslat; ha ezek ingadoznak, az enquette sem lesz nagy eredményű vagy más kérdések felé, más irányba terelendő. Igaz, hogy az osztrák viszonyoktól, sőt a kiegyezés­ ­ sorsától is eltekinteni lehet, sőt talán kell egy szakbizottságnak, mikor megbízója, a képvi­selőház, pozitív javaslatok megbírálásá­­val bízta meg. De a gyakorlati po­litika nem szereti annyira a formát, hogy kí­vánja a hiábavaló, és még kevésbé a prae­­occupáló munkát; azért nem mondunk sokat, ha azt kívánjuk, hogy »lassan a test­tel.« A bizottságok bizonyára föl­világosításokat fognak kérni a kormánytól­­á javaslatok és átalában a kiegyezés sorsának jelenlegi stádiuma és legközelebbi esélyei iránt. Azt hiszszük, hogy a bécsi tárgyalások egyik czél­­ja épen a válasz lehetővé tétele. A­mit a pénzügyi bizottságról mond­tunk, az annyival is inkább áll a vám- és bankügyi bizottságra, mert ezek már az il­lető javaslatokat átalánosságban elfo­gadták, és így minden érdek koc­kázata, sőt talán saját kompromissiójuk nélkül, rész­leteit nem fogadhatják el a teljesen leve­gőben úszó javaslatoknak. Lehet, ha tetszik, a munkát titokban előkészíteni, mint az osztrákok tették , de ennek szükségét azért nem látjuk be , mert e két bizottság egy pár nap alatt elvégzi a részleteket,­­ ha biztosítva van a javaslatok sorsa. Lehet ez ellen sok formai kifogást tenni. »Nem köthetjük magunkat az osztrá­kokhoz.« »Nem kötelező a bizottsági határo­zat.« »Nem kell rosz példát mutatni.« •— De, hát mi csak azt mondjuk : »Kötve higgj a ko­mának !« És ha nem bizonyosságot, de legalább biztosítékokat nem kapunk , akkor, bizottsá­gok és plénum, tegyék félre a ki­egyezést, végezzék a budgetet, büntető co­­dexet. Ez rendelkezésükre áll és hasznos mun­ka lesz. Igaz, hogy az idő rövid — már a ki­egyezésre is. De ez nem azt teszi, hogy a víz­­be lyukat fúrjunk , mert így csak eltelik az idő , de "nem hasznosan ! És a mi időnk drága ! — Lengyel lapok a feliratról.A »Dzi­­ennik Polski« a­gácsországi tartományülésnek felira­táról így nyilatkozik: a »N. F. Presse«-nek igaza lehet, hogy a helytartó utasítást kapott, miszerint a­midőn a felirat indítványa felolvasásra kerül, az ülé­seket berekeszsze. A kormány nem kíván oly felira­tot, a­milyen a képviselői club által elfogadtatott. A felirat tárgyalására nyilván akkor kerül ,a sor, a­mi­dőn a költségvetési vita be lesz fejezve. Ámbár tehát egy felirat a teljes ülés által nem is lesz elfogadva, mindamellett az fontos okmány marad a gyűlésre is és a nemzetre is. A lengyel képviselői klub s a felirati bizottság ily és nem más feliratot szavazván meg, a monarchiával és dynastiával szemben csak kötelessé­gét teljesítette. A krakói »Czas« szintén e feliratról szól s annak jelen szerkezetét nem helyesli, mivel Szujski és Wodzicki módositványát abba fel nem vet­ték. Ily fölirat politikai tett lenne, minden más fel­irat csakis manifestátió. Legyünk arról meggyőződve, hogy föliratunkkal az európai eseményeknek más irányt nem fogunk adni. A jelen fölirat nem felel meg a politikai viszonyoknak, s az utolsóelőtti kikezdés fe­lesleges és minden politikai irány nélküli, mert nem lesz képes czélra vezetni. — A bán s a vasutak. A zágrábi »Ob­­z­o­r« azon híreket, mintha a végvidéki vasútra nézve a horvát bán s a magyar kormány között meg­állapodás jött volna létre, koholtaknak mondja. A bán­nak Budapesten létekor volt szó a határőrvidéki vasút­ról is, de csak a miniszteri tanácson kívül, s ez alka­lommal a bán oda nyilatkozott s azt tanácsolta, hogy a végvidéki alap hagyassék meg a határőrvidéknek, a a vasutat pedig építse az állam. — A bécsi török követ, Aleko pasa, állásáról tudvalevőleg már régebben le­mondott s azután vissza kellett volna utaznia Kon­­stantinápolyba. Ő azonban tegnap, anélkül, hogy az eddig alatta állt hivatalnokszemélyzettől elbúcsú­zott volna, elutazott Bécsből és pedig nem Konstan­­tinápolyba, hanem nyugatra, mint a hir mondja, A „HON“ TÁRCZÁJA. G­örögtüz. Elbeszélések. Mindenféle igazh­ivő népek történetéből irta Jók­ai Mór. (MÁSODIK RÉSZ.) III. Leverte az az egy szó. (50. Folytatás.) »Nem vagy-e te nekem testvérem ? Nem vagy-e szentem­ ?« »És nem vagyok-e rabnőd?« téve hozzá a leány. »Le mered tenni azt a rettenetes esküt?« »Ha kívánod, leteszem.« »És azután el mersz menni e rettenetes halott emberekkel az ő ismeretlen sírjukba, a föld alá vagy a föld olyan szegletébe, a­hol örök hallgatás van, a­hol nem hallasz emberszót, nem látsz világot többé ? valami elhagyott bánya sötét tárnáján keresztül, mely az átfúrt hegy túlsó oldalán egy olyan sziklavilágba vezet, a hol nem terem se kenyér, se gyümölcs ; a hol nincs más, csak kőhalmok, mumhegyek, érczsalak, rozsdaviz - patakok, örökké csattogó érezzúzók és örökké hallgató emberek. El mernél oda menni ?« »Hogy a világot nem látom, hogy az emberek szavát nem hallom, az nem sokáig fog fájni; hanem hogy tégedet nem látlak s a te szavadat nem hallom, az fájni fog boltig. De te boldog leszsz idefemn, s ez megnyugtat engem a fa alant. Úgy­e nőül fogod ven­ni a királynőt ? ő téged szeret nagyon.« »Ne beszéljünk most én rólam és a király­nőről.« De arról beszéljünk, mert ez ad nekem erőt elevenen leszállni a sírba, hogy ti szeretni fogjátok egymást.« »De én nem akarom, hogy te ott maradj a sírban­»Hát mit akarsz ?« »Meg akarom általad tudni, hogy mi van a túlvilágon­?« A leány ijedten ragadta meg Riumin kezét. »Mit akasz?« »Azt akarom,hogy ha őszszel elmegy a halot­takkal, tavaszszal vissza­jöjj velük, és azután ne tö­rődjél a kárhozattal; ne rettegj, hogy lelked elvész, hanem törd meg azt a rettenetes esküt és mondj el nekem mindent, a­mit láttál, a­mit kitanultál.« A leány arczát a rémület rángatózó görcsei torziták el e szavaknál; szemei kerekre felnyíltak a látnoki félelemtől, két kezével homlokához kapott: ez iszonyú kinzás volt! Riuminnak át kellett őt ölel­ni, hogy össze ne roskadjon; de a leány erőszakkal kifacsarta gyönge tagjait öleléséből, vágyott a földre leesni s arczát eltemetni a porba. »A lelkedet kértem, mondá neki Riumin ke­gyetlenül. Az örök életedet kívántam áldozatul.« A leány aztán térdre emelkedik kínos vonag­­lással, s oly arczát meresztve Riuminra, melyben már nem volt lélek, két reszkető kezét felfelé fordí­tott tenyereivel odanyújta feléje, mintha kitépett lel­két nyújtaná oda neki. »Úgy lesz.« És úgy lett. Izméne azt mondta Alzahirának, hogy nem fog nőül menni, hanem el­megy szent leánynak a ha­lott emberekkel. S a királynő sokkal többet tudott az orosz raskolnikok fanatizmusáról, minthogy ezt el ne hitte volna, s a szerelmes nő sokkal jobban örült annak, hogy ez a leány feláldozza magát, hogy sem abban meg akarta volna őt akadályozni. Hisz a czi­­vilizált világban is szokás az, hogy ha egy szegény leánynak a vőlegénye gazdag menyasszonyra talál, a szegény leány akkor kolostorba megy. Csak­hogy ez épen orosz methódus. A­mint az új bor kiforrt, megjelentek a­ királyi lak előtt a rejtélyes emberek, egész karaván teher­hordó öszvéreikkel. Riumin megismerte a kezvoná­­saikban nemzete szülötteit, bár ezek szakállt nem vi­seltek. A félévi arany és ezüsttermelés, a­mit maguk­kal hoztak, annyi lehetett, mint az Uralhegyi bányák egész évi zsákmánya. S talán ha több erővel fogná­nak a bányászathoz, az eredmény még nagyobb le­hetne. Abból, hogy az általuk cserében átvett élelmi­szerek félévre vannak szánva, utána lehetett számí­tani, körülbelül hány emberből állhat a bányászte­lep. Hozzá kellett azonban vetni, hogy a halo­tak fe­­­ékezetében nincsenek gyermekek. Náluk a szökevé­nyek, a proselyták képezik a népszaporodás, a fana­tizmus bódítása pótolja azoknak a helyét, a­kik az igazi sírba elmennek. Mikor a királynő elfogadta a tróntermében megjelenő sztarosztot és a küldöttség véneit, akik szótlanul hozták zsákjaikat, mázsáló gépeiket, fölmér­ve az udit országnagyok előtt a sziklaország ajándé­kát, a királynő egy viszon ajándékot adott át nekik : maga vezette kézen fogva a sztaroszt elé a beava­tandó neopheitát, Izménét. Még most is az a rózsaszínű kettős chison volt rajta, mely hasonlóvá tette egy olympi félistenéhöz. A némák sztarosztja pedig elővett bő, szürke köpenye alól egy hasonló szürke palástot. Annak is, mint valamennyinek, a­mit a férfiak viseltek, a főt betakartó csuklyája volt. A sztaroszt odatarta a pa­lástot a leány elé. Mindenki érezheté a daróczköpenyen azt a mellfojtó nehéz szagot, a­mit magába vesz az öltözet a földalatti nyirokból, az érczrozsdából, a penészből. Az egész küldöttség ezt a dobos sírbolt lehelletet terjeszte maga körül. És a leány nem irtózott ezt a szomorú köntöst magára venni, eltakarni vele azt a szép rózsaszínű selyem clisont, azokkal a csábító redőkkel, a­mik szép termetét körülfolyták. Ez egy ráadott koporsó volt. Fölvette. Akkor a sztaroszt előhúzott egy papírtekercset az övéből. Fakó volt az is már és penészfoltoktól b­omba; az írott betűk olyan színűek rajta, mint a vasrozsda; bűzlött belőle az incunábulák szaga. Erre volt fölírva az a­­rettenetes eskü. És a leány elmondta ezt az esküt az eléje tar­tott papírról, mondatról mondatra, nyugodt, csendes hangon. S az az »Amen« a végén, az volt az utolsó szó, a­mit szabad volt ajkainak e világon kimon­dani. Még csak azt sem többé, hogy »Isten hozzád,« valakihez fordulva, a­ki a királyné jobbján áll. És nem reszketett a szava, mikor az esküt végig mondá. Pedig arra gondolt az átokmondás pillanatá­ban, hogy én az átkok daczára meg fogom szegni ezt az esküt: »Isten engem úgy büntessen!« És szörnyű ez esküt megtartani, de szörnyebb lesz megszegni. A végső szó után fejére fújták a palást csuk­­lyáját. A koporsó födél le volt zárva. A szép szeráf arczból nem látszott ki más, mint a bezárt ajk, a­mi se hangot se csókot ne adjon soha többé. A következő éjjel nyomtalanul eltűntek a né­mák. Szokásuk volt folyamok medrében utat vesz­teni, nem találhatta ki járásukat senki. És tiltva is volt őket kiváncsi leskelődéssel elidegeníteni. A bá­nyászpalást nagy szabadalommal birt az egész or­­szágban. A szótlanok intése parancs volt. (Folytatása következik.) Párisba, s onnét Londonba. E váratlan elutazás mentőségéről alantabb szólunk. Je* — A »Presse« a magyar közokta­tásügy állapotáról németül is megjelent ki­mutatást tüzetes­ ismertetés és bírálat alá veszi. Egészben nem fogadja kedvezőtlenül adatait, de nem tud elvonatkozni attól a bizonyos osztrák gúnytól, mely a mi tisztelt szövetségeseinknél mindjárt készen áll, mihelyt a magyar kulturviszonyokról van szó. Pedig hajd­­e részben sem csak nálunk van ám seper­ni s épitni való. — Francziaorsz­ágból. Decazes herczeg közlönye a »Moniteur« betűrél betűre a következő nyilatkozatot adja Mac Mahon szájába: »Vissza fo­gok térni a balközéphez, de ha a május 16-iki mun­kát ő rá bíztam volna, ez gyengítette s később le­hetetlenné tette volna e pártot. A balközép a kamra feloszlatását, mely épen őt fogja szaporítani és erősí­teni, soha sem vitte volna keresztül. Vaknak kellene lennie, hogy hivatását félre ismerje, s a felelős mi­nisztérium elleni törvényes oppositiótól, a köztársa­ság nem felelős elnöke elleni radikális és engesztel­hetetlen opositióra térjen át.­ A marsall tehát eddig borzasztóan félreismer­ték. A május 16-iki tényt ő csak azért követte el, hogy az új választások által megerősített balközépet kormányra juttassa. A Broglie-Fourtou minisztériu­mot csak azért tette hivatalba, hogy az ez által elvég­zendő munka a balközépnek ne ártson. A marsai fentebbi nyilatkozatát a miniszteriá­lis »Moniteur« teljes hitelességűnek állítja. E szerint a marsai előre látja, hogy a május 16-iki miniszterek és férfiak politikáját az ország óriási többsége el fogja ítélni. Belátja, hogy a követválasztás utáni napon vagy a mostani kormánynyal kell halad­nia tovább is, vagy új köztársasági minisztériumot alakítani a balközép­ből, a kamra többsége által diktálandó feltételek és biztosítékok mellett. Ha a marsai e feltételeket és biztosítékokat elfogadja, akkor a nemzeti programm első része, melyet Gambetta a marsai elé állított, megvalósul: »Le soumettre.« Ez azonban már min­den valószínűség szerint késő dolog. Waddington volt republikánus miniszter azt mondá a napokban : »A május 16-ika három évvel előbbre vitte az óra­mutatót; a köztársaság és az alkotmány már az 1880-iki novemberbe érkeztek meg.« S valóban a »Moniteur« azon tanácsa, hogy a balközép ne tegye magát lehetetlenné a marsal előtt, teljesen tárgyta­lanná vált. A kérdést a balközép férfiai most így te­szik föl: »Lehetséges-e még Mac Mahon a balközép előtt, s ha nem, valamely insurrectionális csínyra nem lesz-e képes ?« Tehát itt a programm második része: »Le démettre.« Erre a fináléra mutat a Waddington órája. Különben a marsalnak legközeleb alkalma lesz Bordeauxban a »Moniteur,« tehát Decazes által szá­jába adott nyilatkozatot megerősíteni vagy meg­­c­áfolni. Budapest, aug. 31. (V.) Ugyanazon nap, melyen, ha egy mindenesetre sok valószínűséggel biró sür­göny igaznak bizonyul, a törökök döntő és támadó akc­iója kezdetét vette, ugyanazon nap, mondjuk, egy oly tény jött ismét az eu­rópai közvélemény tudomására, mely a török kormányzat fő gyengéjét leplezi ismét le. Aleko pasa gyors elutazása Bécsből — ellenkező irányban, mint a­hová kormánya bivta , nyilván arra mutat, hogy e Bécsben szeretett s hazája körül is bizonyára sok ér­demet szerzett államférfi egyéni biztonsága veszélyeztetése nélkül nem akart hazája fővá­rosába visszatérni s azért elindult nyugatra, hol Midhát is hódításokat tesz hazája ügyé­nek, egy müveit állam czentrumában. Jogosan-e vagy jogtalanul, elég az hoz­zá, hogy Aleko pasa amaz eltávolítását a bé­csi követségből s ama brüszk modort, mely­ben visszahívása eszközöltetett, s mely a vád alá helyezéshez kezdett hasonlítani , úgy ma­gyarázzák bécsi körökben, mint a mohame­dán reakczió hatását egy liberális államférfiú ellen, mint az ismét uralmon ülő ó-török elem intézkedését a reformirány teljes mellőzésére s mindazoknak, kik ma még ez iskolából ha­talmon voltak, onnét eltávolítására. Igen sajnos jelenség lenne, ha ez így lenne. Bármennyire igaza is legyen a nagy­­vezírnek, ki egy általunk alább közölt nyi­latkozatában keserűen panaszkodik, hogy a keresztyének fölszabadításáért küzdő Orosz­ország mennyire lehetetlenné tette ép Bolgár­országban (egy a status quo alapján kötött béke esetét véve föl) a keresztyén elem mérvadó szerepre juttatását a közigazgatási tényezők közt (hisz ily mérvadó szerep a tö­rök faj teljes elnyomását vonná ott maga után), még­sem szabad Törökországnak egy perezre is megfeledkezni arról, hogy a világ rokonszenvének immár fokozódó mérvben nyilvánuló jelenségeit hősiességén kívül amaz ostentative kifejezett szándékának köszönhe­ti, melylyel a múlt slendriánt elhagyni sagy a saját fajabeli mint a más vallásu és nem­zeti elemekre nézve igazabb, igazságosabb kormányzási mód behozatalát ígérte. Ez hódította meg a valódi európai köz­véleményt Törökország ügyének, s ha a ha­talmasságok sajátos helyzete eddigelé folyton megakadályozta is, hogy nyugat népeinek­­ eme mindinkább átalánosuló rokonszenve a portára nézve tettekben nyilvánuljon , eme sajátos viszony nem tarthat, örökké, eljő az álarczok kölcsönös letevésének ideje, s jó bará­tokból könnyen válhatnak ellenségek, ellen­ségekből jó barátok. S Törökországnak addig intakté kell megőriznie azt a szellemet, mely a legutóbbi csapások előérzésekor fölébredt benne. Azt az igazságos szellemet, mely a múlt hibáit bevallja s belőlük a jövőre a tapasztalás út­ján gyógyulást keres, s mely a h­arcztéren ta­núsított önfentartó tevékenységhez a béke­fejlesztő s haladást tanúsító s előmozdító munkáját sorakoztatja. Tegnapi számunk a párisi pozitivisták egy szép nyilatkozatát közölte, mely dicsé­­rőleg nyilatkozik a mohamedán tolerancziá­­ról, mely páratlanul fölötte áll az ellenségük által képviselt zsarnoki irány tendencziáinak. A mohamedánizmusnak Európa e fölkeltett érzületét, mert föl van az keltve mindenfelé, akárhogy beszél is a diplomáczia e tekintet­ben a régi hangon, nem szabad ismét elélnie. Pár nappal ezelőtt ismét híre kezdett járni Midhát visszahívásának. A többszörös tapasztalatok után kétkedve fogadta azt min­den ember. De ha Midhát visszahívása a pa­lotába nem is következett be, a szakításnak, vagy az eltávolodásnak az általa képviselt iránytól még kevésbé szabad bekövetkeznie. Még most csak nyugati, nem épen ro­konszenves kommentárokból tudjuk az álta­lunk említett jelenségek okait. Lehet, hogy irányzatos ráfogás mindez; lehet, hogy más áll mögöttük, tán ép ellenkezője annak. Kí­vánjuk, hogy úgy legyen, s szívesen konsta­táljuk akkor. De Törökország iránt érzett rokonszen­­vünk, ügye sike­re iránt ápolt hajlamaink kétszeres éberséggel késztetnek arra is ügyel­ni, nehogy az a veszedelmes ellenség, mely a múltban annyit ártott neki, szultáni palotái­nak önző népe, uj s ki nem rábolható vesze­delmekbe bonyolítsák, alapja itt ugyanaz, mi minden jogellenes cselek­mények meggátlása esetében. Veszélyesebb jelle­gű azonban a rendőri lefoglalás sajtóvisszaélések meggátlásánál mint más bűnös cselekményeknél. A veszélyesség ez utóbbiaknál biztosabban meg­állapítható mint sajtóvétségeknél. Ennélfogva köny­­nyebb itt a visszaélés elkövetése a hatóság részé­ről, mely ha legmagasabb óvatossággal ezen esz­közzel nem él — az egész sajtószabadság puszta ár­nyékká alacsonyítható le. Bajorországban 1850—57- ig 2100-szor rendeltetett el ujságlapok lefoglalása s a biróságok egy törvényellenes tartalmú lapot sem fedeztek fel, bár szigorral jártak el, mondja Braler. Hogy tehát hatósági önkény ellen megvédethes­sék a sajtó a rendőri lefoglalás megengedett ese­teit kell a törvénynek szabályoznia. A lefogla­lás történhetik bírói parancs alapján vagy ön­­jognál fogva. Herz a német birodalmi sajtótörvény tárgyalásakor hatalmasan küzdött a rendőri lefogla­lás joga ellen, melyet jogtalan és kegyetlennek bé­lyegzett. Ő csak bírósági lefoglalást enged meg s ezt is csak egy esetben, ha erkölcsrontó képek ter­jesztetnek. Én ezen nézethez nem csatlakozhatom több oknál fogva. Az önjogú rendőri lefoglalás jo­gát a veszély, mely ha kellő pontosság és gyor­sasággal el nem h­árittatik, még nagyobb mérvet öltene s átalában a rendőri feladat természete által látom igazolva. Ha a lapok gyors elterje­dése érdekét szem előtt is kell tartani, mégsem lehet a rendészetet biztonsági eljárásában gátolni, mert elvesztené természetes önállóságát s tehetetlenné té­tetnék a legnagyobb veszélyek elleni küzdelmében. Szóval a biztonsági és bírósági rendészet jogrendje itt is az átalános jogrend maga. A törvény világossága, a tisztviselők bölcsessége és lejalitása úgyszintén fe­lelősségük maradnak a szabadság örök garantiái. Rendőri önjognál fogva van helye a lefogla­lásnak ezen esetekben : a) Ha a törvény által követelt kellékek hiányá­ban van a lap vagy valamely külföldi lap betiltás daczára terjesztetik. b) Ha az elterjesztett nyomtatvány tartalma valamely bűnös cselekmény tényálladékát megalapít­ja. Legérdekesebb esetek: nyilvánosan egy néptömeg előtt vagy falragaszok által árulásra csábítás, a feje­delem megsértése, egész osztályok a közbékét veszé­lyeztető módom, egymás elleni ingerlése, erkölcstelen iratok, képek eladása stb. Lehetnek ugyan ezen né­zetnek ellenségei, kik a sajtó különös privilégiumát hirdetik, de nem látom be, miért legyen egyik bűn­tettesnek egy másik fölött előnye ? Miért szabad­jon épen a sajtónak rendőri ellenőrzés és eljá­rás alól menekülnie? A sajtó néha veszélyesebb minden más veszélynél, tehát a logika is, elte­kintve a jogegyenlőség elvétől, követeli a rendőri törvényszerű befolyás kiterjesztését a sajtóra is. A rendőri közegek jogesmeretének hiányát sem lehet ezen elvnek ellene vetni, mert az esetek, melyekben rendészeti előleges lefoglalásnak helye lehet oly gyerek hogy visszaélésektől már csak azért sem lehet tartani, mert a fenebb felsorolt bűnös cselekmények megítéléséhez különös alapos jogismeretek nem szük­ségeltetnek. Ha pedig Csak műveit tisztviselők alkal­maztatnak, elesik minden nehézség. Ha tehát a tör­vényhozás, mint kívánatos, a rendőri lefoglalás elvét elfogadja, a sajtó védelme végett következő garan­­ciákról gondoskodjék : a) Alaposan meghatározandók a rendőri lefog­lalás esetei. b) A bíróság mielőbb ítéljen a lefoglalás érvé­­nye fölött. c) A fődologra nézve mielőbb indíttassék meg az eljárás. d) Korlátoltassék a lefoglalás a sajtótermékek bűnös tartalmú részeire, ha az egésztől elválasztha­tók. A sajtótermékek tartalma által megalapított bűnös cselekmények felelősségének törvényeit a bün­­tetőjogtan lévén hivatva fejtegetni, ezen rendészetta­­ni elméletemet az itt tárgyaltakkal befejezem . Átté­rek az ügy utolsó részének elemzéséhez. II. A sajtórendészet törvényhozása, Francziaországban az 1789-diki forradalom tönkre tette a régi prohibitiv rendszert. Korlátok nélkül azonban az uj szabadság sohá nem maradha­tott, mert nagyok voltak a visszaélések s már 1790. júl. 31 óta támadások intéztettek a sajtó ellen. Az 1793-as alkotmány legerélyesebb módon elismeri ugyan a sajtószabadságot, de szabályozza a sajtó­rendészet jogát. Csakhamar fejlődésnek indulnak a kezdetleges jogszabályok, már 1796-ban először kö­­veteltetik a szerzők aláírása a czikkek alá. A sajtó 1797-ben egy évre rendőri felügyelet alá helyeztetik s felvirul a prohibitiv rendszer. Ugyanazon évben a politikai sajtó bélyeggel sujtatik. Három év múl­va a lapok egy része beszüntet­tetett, a fenma­ A sajtóremlészet elmélete és jogrendje az európai tételes törvényhozásban. Dr. Fekete Gyulától. (Befejező közlemény.) I., A sajtórendészet jogrendje. IV. 9. A rendőri l­e­f­o­g­l­a­l­á­s j­o­g­a. Ez oly eszköz, melynek segélyével jogellenes sajtótermékek terjedése megakadályoztatik. — A rendészeti jog

Next