A Hon, 1877. október (15. évfolyam, 256-285. szám)
1877-10-09 / 263. szám
264. szám. XV. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1877. Kedd, október. 9. Kiadó-hivatal: Barátok tere, Athenaeum épület földszint Előfizetési Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt : 5 hónapra......................................6 frtekr. 6 hónapra......................................12 » — » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ... 1 » — » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési iroda Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérműtetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Előfizetési felhívás SO 350 XV-dik évfolyamára. Előfizetési árak: (A »Hon« megjelen naponkint kétszer.) October hóira ........................... S fszt. october-novemberre , . 4 » october-decemberre . . . » Az esti kiadás postai külön küldéséért felnifizetés évnegyedenkint 1 forint. ggT" Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadó hivatalába (Barátok-tere Athenaeum - épület) küldendő. A »Bon« azerk. ■ kiadó hivatala, ■IL ............................................................................... Budapest, október 8. Az országháziból. A Helly-ügy volt napirenden és kimente a rendkívüli ülés figyelmét is, türelmét is teljesen, úgy hogy a végén már a szélbal sem bánta, akárhogy történik a szavazás, csak hogy megtörténjék. Mindenki érezte, hogy hiba követtetett el, sőt az ülés lefolyása is erről tanúskodik, de, elfogulatlanul ítélve, senki sem állíthatja, hogy Helly immunitása volt megsértve, tehát ennek felderítése után az ügy a ház elé nem tartozott és bátran napirendre térhetett az. Mert akár a politikai zaklatás, akár a törvényhozási functió akadálytalan és független gyakorlásának megakadályozása elő nem fordult, mihelyt egyszer a kormány bebizonyítá, hogy sem ő, sem közegei nem akarták Hellyt sem házánál, sem másutt háborgatni, és mihelyt egyszer tény az, hogy Helfy működésében vagy polgári szabadságában a hatóság által zavarva vagy bántalmazva, korlátolva nem volt. Ennek kiderítése oly könnyen sikerült, hogy Helfy is elismerte azt, és így a ház előtt felolvasott jelentés nagy része elmaradhatott volna. Mert ennek részletei (a hordárok lelki állapota, Helfy vendégszeretete stb) nem is tartoztak a ház elé, és csak arra voltak alkalmasak, hogy az ellenzéki logikát félrevezessék, mely már Apponyi és Mocsáry indítványában képes volt arra is, hogy e részletek fölötti ellenmondás miatt a mentelmi bizottságot bírói vizsgálattal kívánja megbízni. Sőt azon körülmény, hogy a jelentéshez csatolt miniszterelnöki levél később olvastatott föl, (mi szintén hiba volt), rábírta Simonyi Lajost, Paczolayt, Kaast arra az okoskodásra, hogy a miniszter el sem ismeri a hibát, tehát a háznak kell a megrovást, illetőleg hibásak büntetését eszközölni. Pedig Tisza levelében el volt ismerve a hiba, csak abból folyólag, a hibásak megfenyítése nem volt hangsúlyozva; de miután Szlávy József egy nagyon tapintatos , szigorúan parlamentáris és lovagias beszédben hangsúlyozta ennek szükségét, Tisza ismételten kijelente, hogy az a maga rendes útján meg fog történni, tehát úgy a hiba elismerése, mint a büntetés megígérése megadhatja még a polgári szabadság sérelméért is az elégtételt, ami, bár nem tartozik a ház elé, csak szükséges folyománya a hibának és a hatóság kötelességének. De, az Isten szerelméért, hogy lehet ebből az esetből felindulva, szenvedélyesen beszélni, az alkotmány bukásáról, a kémrendszer uralmáról és, hogy lehet egy törvényhozónak ezzel szemben a »kaszára, kapára« hivatkozást kilátásba helyezni? Valóban, ha Helly nem lett volna ez ügyben személyesen érdekelve, lenevettük volna őt e kifakadásai miatt, de így csak — sajnálkoztunk ideges állapotán. Hanem aztán nem érdemelne még ennyi kíméletet sem Simonyi Lajos és Ernő, vagy a többi ellenzéki, mert ezek objektive beszéltek olyanokat, miket Helfy subjectivitása kiment, de másnál megbocsáthatlan. Paczolay és Kaas még mérsékeltek voltak, s belátták, hogy immunitás-sértést nem lehet találni, csak az illető közegek megbüntetését kívánták. Miután itt a hibát nem azon rendes közegek követték el, kiket ők vádoltak, így: mutatás mutandis, kívánságuknak elég lesz téve. De hát akkor miért akarták ez ügyet a mentelmi bizottsághoz utasítani, mikor oda csak mentelmi ügy tartozik ? Simonyi Ernő erre próbált feleletet adni. Azt mondta, hogy a polgári és képviselői szabadságot Helfy esetében elválasztani nem lehet. Hogyan? Hisz csak Helfy házi szentélye ellen volt kihágás elkövetve és ő személyes szabadságában korlátolva nem volt; ha a házbetörés is immunitás-sértés, akkor minden tolvajlási eset a mentelmi bizottság elé tartozik, — ha a meglopott képviselő. Nem, ez abszurdum. És ennél még roszabb Simonyi Lajos okoskodása, mert abban az »otromba« és »botrány« szavak képezték az alaptételt és azon ép oly »nemes,« mint »finom« mondás, hogy a parlament tyúkszemére léptek, és még bocsánatot sem kérnek tőle, mit megérdemel, mert »mindenkivel úgy bánnak , amint megérdemli« ismételjük, e »finom« mondás képező okoskodása conclusióját. Miért ? Mert két hordár betolakodott egy képviselő házába, hatósági utasítás nélkül. Ez méltó társa Helfy »kapa-kaszára« hivatkozásának, csak alattomosabb és érthetetlenebb, mert azt ugyan Simonyi báró meg nem mondja nekünk, hogy a Helfy háza képezi-e a képviselőház tyúkszemét — vagy Helfy maga ? Az utóbbira nem léptek, az előbbi nem tagja a képviselőháznak. No, de a kedélyek izgatottak voltak és igy — Simonyi Ernő az erdélyi ügyet is bele akarta venni a discussióba. Ugyan miért ? Mert Tisza hivatkozott Helfy tudomására bizonyos olasz fegyverszállítmányok ügyében, ez ugyan nincs kapcsolatban az erdélyi ügygyel, de Simonyi úgy van az effélével, mint a vadász, hogy kalandját apropos elmondhassa, fölkiált, hogy »lőttek«, és erről jut eszébe ez vagy az. És épen igy van Kaas Ivor Tisza minden mondásával : mindenikben merényletet lát. Ezért kiáltott föl ma Tisza azon mondására, hogy Helfyt nem hozza kapcsolatba az erdélyi ügygyel ; sőt, ha adott A „HON“ TÁRCZÁJA. A török frigy áldozatai 1594 ben. — Mutatvány az »Erdélyi Országgyűlési Emlékek* III-ik kötetéből. (Három közlemény). II. A Tordán összegyűlt sereg tábori országgyűléssé vált azonnal, hogy a tanácsurak Fehérvárról körükbe jöttek. Kendy Sándor itt szabadabban folyttatta izgatását a török frigy fölbontása s a német szövetség megkötése ellen, s a hangulat csakugyan nem is volt olyan, mely a fejedelem szándékának kedvezett volna. De egyenesen meg sem akarta azt a gyűlés tagadni s a mint eddigelé, most is halogatás által kerülte a dolog megoldását. A helyett tehát, hogy e tárgyban végezett volna, azt határozta, miután a fejedelem életének 24-ik évét elérte, jöjjön Tordára közibök és tegye le ismételten az esküt, melylyel Megyesen kötelezte magát az alkotmány megtartására. De ezen esküpontok közt benne volt a jezsuiták kitiltása s a török frigy megtartása — és Zsigmond ilyesmire ez idő szerint — gondolhatólag nem akart esküdni. Betegség ürügye alatt tehát megtagadta a Fehérvárra menetelt. A tanácskozások épen javában folytak, midőn a lengyel kanczellártól levél érkezett, mely tudatta, hogy a tatár hordák útban vannak Magyarország s Erdély felé. E hir nagyon váratlanul jött, mert a fejedelem és tanácsosai a portától nyert értesítésekből és Mihály havaseli vajda jelentéseiből úgy tudták, hogy Khazi Girai khán hordáit Oláhországon át Erdély érintése nélkül fogja Belgrád alá vezetni. Sőt a tatár csapatok még Moldvába érkezésük után sem árulták el valódi czéljukat: két napi menet után gyorsan megváltoztatták irányukat s Lengyelország határának vették utjukat, honnan két horda Munkács, a harmadik pedig a Mármaroson át a Szilágyság felé indult, oly gyorsan, amint tőle telt. Kornis Gáspár a huszti kapitány vigyázott ugyan a szorosokra, de a tatárok egész váratlanul, csaknem járatlan utakon nyomultak be s özönlötték el a vidéket,rabolva és gyilkolva. E gyors megjelenés lehetetlenné tett minden ellenállást s Kornis nem tehetett mást, mint hogy a kiránt ajándékokkal igyekezett útja megváltoztatására bírni, azonban kevés valódi eredménynyel, mert Mármarosból eltakarodtak ugyan, de a Szamosmentének fordultak, onnan nyomulandók Erdélybe. A Tordán tanácskozó rendek e perczet legkevésbé tárták alkalmasnak a töröktől való elszakadás kimondására . Iffju Jánost a fejedelemhez küldék Fehérvárra, rábírni őt, hogy a török frigy felbontásának eszméjével hagyjon fel. Azonban a dolgok mind jobban bonyolódtak, a veszély mind nagyobbá lett, s midőn a khántól fermán érkezett, mely felszólitá a fejedelmet, hogy küldjön neki ajándékokat s veressen hidat a Tiszán, és Kornis Gáspár is irt, hogy legyenek vigyázattal a tatárok cseleire, mert azok véletlenül akarják Erdélyt megrohanni, Tordán és Fehérvárit egyaránt rémület fogta el a kedélyeket. Julius 11-ke volt. A tanácsurak közül többen s Báthory Boldizsár is nagy hirtelen Fehérvárra utaztak, hogy a fejedelemmel egyetértőleg intézkedjenek a veszély elhárításán. S csakugyan hadakat rendeltek ki, melyek, ha a khánnak küldött ajándékok nem volnának képesek a veszélyt az országtól elfordítni, a tatárok benyomulásának ellenálljanak, és e hadak közt magának a fejedelemnek is egész udvari népét. Rendes körülmények közt ennek a dolognak, hogy a fejedelem saját őrségét az ország védelmére küldi, semmi jelentősége se lett volna, de most, midőn országgyűlésével, tanácsuraival oly éles ellentétben élt, komoly következményűvé lett. Hogy e havak óta tartó küzdelem mindenkit kifárasztott, abban nem lehetett kétség s nem valószínűtlen, hogy az eddigelé határozottan nagy többségben levő ellenzék maga is óhajtotta annak akkér leendő megoldását, hogy Zsigmond mondjon le a trónról. Különös hírek kezdtek forgalomba jöni: a tanácsurak a fejedelmet élve vagy halva a török kezébe akarják adni. Kendy Sándor a lippai bégtől kapott méreggel megakarja mérgezni, melyek minden valószínűtlenség mellett is nagyon elterjedtek. Ha e híresztelések az ellenzék vezéreitől eredtek s oly czéllal terjesztettek, hogy a fejedelmet megremniben es »'~mondásra birják, úgy valóban czélt értek. Báthory Zsigmond megfosztva testőreitől, elhagyva tanácsuraitól, remegve a tatárok beütésétől, elhatározta lemondani a fejedelemségről s elhagyni Erdélyt. E czélból a fejedelemség átadása iránt Báthory Boldizsárral — hogy a méltóság a családban maradjon — alkudozást kezdett, megegyezett vele azon feltétel alatt, hogy tartsa meg a fejedelmi czímet, összes birtokai jövedelmét s kapjon évenkint 12.000 tallért, és erre meg is esküdtek, egyelőre pedig kormányzóvá nevezte ki. Amint az alkudozást befejezte július derekán, még aznap este, hogy Boldizsárral tisztába jött, megindult, legbecselt holmjait s drágaságait négy társzekérre felpakoltatván Marosujvárra ment hálni. De nem Tordának vette útját — a mint hitték — hanem Egerbegynek, s ott még egy találkozása volt a Tordán összegyűlt rendek által hozzá küldött Kovacbóczy korlátnokkal. Kovachóczy megbízatása volt lehetőleg megtartani Zsigmondot távozási szándékában s midőn ezt biztosítottnak látta, felajánlani, hogy a rendek »szép ajánló levéllel« látják el »ne véljék az idegen országokban is, hogy vagy kiszökött volna titkon vagy pedig az országbeli nép űzte, avagy küldötte volna ki fejedelemségéből.« De Zsigmond köszönettel fogadta az ajánlatot, és megjegyző: nem várhat, küldjék utána Kővárba, ott megtalálják. Carrillo néhány nap múlva a fejedelem után ment, őt Kővárba követendő. Azonban az országgyűlés két tagja utána indult s letartóztatva, Bethlenbe vitte, de néhány nappal utóbb a tanácsurak parancsára szabadon bocsátották s ezután háborítatlanul folytathatta útját Kővárba. A fő- és tanácsurak, s közülök Báthory Boldizsár, Kendy Sándor is úgy hive, hogy ezzel a dolog véget ért, feloszlatták a tordai tábori országgyűlést s rendes országgyűlés megtartása végett Kolozsvárra hívták össze a rendeket. A hatalom e peretben az ellenzék kezében volt, mely az egész ügyet már befejezettnek hitte, s az ország kormányát tényleg kezébe vette. Báthory Boldizsár, a Zsigmonddal kötött szerződés erejénél fogva, s nem kételkedve, hogy a választás rá fog esni, magát a fejedelem utódának tekintő, és mint kormányzó a dolgok élére állt. Beszállt nejével együtt a fejedelmi palotába és ezzel »az udvari szolgák mind hozzá kezdenek hajolni.« Jul. 29-én tartatott a gyűlés, mely e kérdéssel foglalkozott. Előterjesztők Zsigmond fejedelem lemondását és eltávozását s annak szükségét, hogy székének betöltéséről gondoskodjanak. De az országgyűlés még nem látta eljöttnek az időt, hogy uj fejedelmet válaszszon az eltávozott helyett, e kérdés eldöntését későbbre halasztás abban állapodott meg, hogy addig is, mint ideiglenes kormány, a tizenkét tanácsur igazgassa az országot. Mindenekelőtt az ország lecsendesítésére s a törökök megengesztelésére tettek lépéseket. E czélból Bornemisza Jánost egy csapat élére álliták s a biharmegyei részek felé küldék, hogy a netalán előbbnyomulni akaró tatárokat visszaszorítsa; sokan úgy hívők, hogy titkos megbízatása lett volna Bocskayt, a nagyváradi kapitányt, ha netalán Kővárda Zsigmondhoz segélyt akarna vinni, feltartóztatni és elfogni. Egy másik csapat élén Lónyai Albertet a Szilágyságba indíták, az oda betört tatárok feltartóztatása végett. Forró Jánost pedig magához Bocskayhoz küldték követül meghívni őt, hogy vegyen részt a kolozsvári tanácskozásokban. Szalánczy L.-t, mint török követségekben forgott embert, a Temesvár vidéki török viszonyok rendezésével bízták meg : feladata volt Palatics György lugosi bánhoz menni s rábeszélni ezt, hogy a törököktől általa a rácz mozgalomnak idejében elvett Bacsetet és más erődöket ezeknek adja vissza, igyekezzék megengesztelni a szomszédos bégeket, s jövőre tartson ezekkel jó szomszédságot. Végül Szilvásy Boldizsárt a székelyek közé indíták, ezek fellázítása s táborba szólítása végett. Portai követté pedig magát Kendy Sándort jelölték ki. A tanácsurak úgy hitték, hogy ez intézkedésekkel s követküldésekkel meg van nyerve minden, ügyük és hatalmi állásuk biztosítva van s épen nem látszottak tartani attól a veszélytől, mely legkomolyabban fenyegette őket — t. i. a Zsigmond ingatagságától, az esetre, ha ez megbánná elhamarkodott lemondását s visszakövetelné székét. Sem maguk biztosítására, sem az abból származható veszély elfordítására, sem az általuk teremtett állapot megszilárdítására nem tettek egy lépést sem — mintha igazolni akarták volna a Geszti vádját, melyet a júliusi fehérvári országgyűlésen szemükbe mondott, nem tudósoknak és bölcsészeknek való ország kormányzásába elegyedni. Pedig, a mint Zsigmond Kővárban biztos menhelyre talált s Keresztury Deák Kristóf, e vár kapitánya ez erődöt és embereit rendelkezésére adta s ekkér a veszély első rohama elvonult, a mint biztos hirt vett, hogy a tatár had nagyobb zöme Szinánhoz csatlakozandó, Felső Magyarországnak vette útját, s hogy a Szilágyságba tört csapatot unokatestvérének Báthory Istvánnak hadai egy napon — jul. 17-én — három helyen (maga István az Lampertnál) verték vissza, a mint első rémületéből magához jött és szabadabban kezdett lélekzeni, elhatározó próbát tenni széke visszaszerzésére. Mindenekelőtt Bocskayt kérette magához Nagy-Váradról, jól tudva, hogy csak ez embernek ereje és eszélye leen képes elvesztett székébe visszaültetni, s magához hivatta legbizalmasabb emberei közül azokat, kikről tudta, hogy a német frigynek leghatározottabb barátai: Geszti Ferencz dévai kapitányt, Csáky Istvánt, Gyulaffy Lászlót : »nem a balszerencse, hanem a gonosz emberek csalfasága döntő veszélybe fejét és országát; jöjjenek hát segítségére.« S ezek csakugyan mind hozzá is mentek, még pedig Geszti Kolozsváron át, hol a dolgok állása iránt tájékozta magát s hozzá sietett Kornis Gáspár is Husztról. Ily módon a várak legfontosabbjai : Huszt, Nagyvárad, Déva, Kővár,az ő kezén voltak ; kellő számú hadseregnek összegyűjtésére pedig Bocskay vállalkozott: »van még nagyságodnak elég biv katonája az országban«, mondá. Egyszersmind elhatározák, hogy Kornis Gáspár menjen követül Kolozsvárra megnyerni ott a rendeket s előkészitni Zsigmond visszahívásának útjait. Kornis julius utolsó napjaiban, valószínűleg nem sokkal a választási tanácskozások után, este ért Kolozsvárra s első gondja volt fölkeresni Huet Albert száz ispánt s az előbbkelő szászokat — a szász nemzethez levelet is vitt a fejedelemtől — továbbá a székelyeket s megnyerni őket a fejedelem visszahívásának. Ez sikerült is neki és a másnapi gyűlésre nyugodt lélekkel mehetett. Soha forradalom nyomorultabbul nem végződött be, mint ez, soha párt tehetetlenebbül nem adta meg magát, mint az akkori erdélyi török párt a másnapi gyűlésen. Ha már magában is képtelenség volt hinni, hogy a rémhírek hatása alatt, a rémület első perezében bekövetkezett lemondás visszavonására nem fognak lépések történni, s hogy az e lemondással egy perezre fejét vesztett német párt az első szava nem kötné, mondhatna valamit, mi Helly legjobb barátait is meggyőzné erről — »ez gyanúsítás« — kiált Kaas , tehát ki van ezzel gyanúsítva ? Valóban némelyek képzelő tehetsége úgy tele van rémekkel, hogy hallucinatióban szenvednek. Erről győzött minket meg ma az ellenzék egy része , de az immunitás sérelméről nem. Jó volt napirendre térni fölötte. Az ellenzék is megtehetné — saját reputációja érdekében. — Az országgyűlési szabadelvűpárt ma d. u. 6 órakor tartott értekezletet Szontágh Pál elnök megnyitván, folytattatott a bagatelljavaslat részletes tárgyalása. A tárgyalás az 57-iken kezdődött, és ajavaslat végig tárgyaltatván a 62. §-hoz beadott különvélemény mellőzésével némely csekélyebb módosítással, részletekben is elfogadtatott. Végül elnök kimondja, hogy a szeszadójavaslat tárgyalása a holnapután tartandó értekezlet napirendjére tűzetik ki, és ezzel az értekezlet eloszlott. — Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 10-én, szerdán 6 órakor értekezletet tart. Tárgya : a szeszadótörvényjavaslat. — Gambetta, ki ellen a kormány pert indított, a bellevillei választókhoz intézett válaszában ezeket mondja : »Francziaország négy hónapon át gyakorolt kormányzati nyomás után, Francziaország, melynek türelmét bámulják a civilizált népek, ismét szóhoz fog jutni. Ki fogja mondani ítéletét decz. 2-dikának hivei és V. Henrik fölött, úgyszintén a syllabus és a pápa párthívei fölött, kik Mac Mahon tábornagy védnöksége alatt állanak. Francziaország ki fogja mondani ítéletét az arisztokratikus és visszafelé haladó törekvésektől vezetett kormány személyes politikája fölött. A kormány és a monarchista koalitió arra törekszik, hogy egy borzasztó válságot idézzen fel. De Francziaország végezni akar a monarchiával, diktatúrákkal és a forradalom korszakát békés utón akarja befejezni. Mi meg akarjuk szabadítni a nemzetet és az egyént a clerikális uralom alól. Legyen tisztelve, becsülve a pap, de maradjon az egyházban ép úgy, mint a tanító iskolában és a biró a törvényszéki teremben. Az államhatalom pedig csak a törvényt szolgálja. — Napoleon (Jeromos) herczeg következő tiltakozást intézte a franczia igazságügyminiszterhez : »Ajáccióba érkezésemkor sajnos események mentek végbe, melyeket az igazságszolgáltatás fejének föl kell jelentenem. A kikötőben barátaim nagy számmal fogadtak. Egy lázitó hang nem volt hallható, a rend nem zavartatott meg. Egy, aláírások utján kiállított háromszinü lobogót hoztak csak elembe, melyen e felirás volt olvasható: »A z ajacció i republikánus fiatalság Napolon herczegnek.« És ennek daczára a maire által odahívott rendőrök körökben karddal és pisztolylyal, mialatt lakásomra hajtattam, a zászlót vivő tömegre rohantak a nélkül, hogy azt előbb, mint a törvény megkívánja, megintették volna, és elragadták a zászlót. Barátaimat fölfegyverzett ügynökök fenyegették; a maire, ki még hivatalos jelvényeit sem viselte, egy Franché nevű kereskedő halántékára irányza a pisztolyt. E felkiáltást lehetett hallani: »Kaszaboljátok le e csőcseléket.« A zsandárok pisztolyaikkal fenyegették Peraldi urat, a volt mairet és más tisztességes urakat. Csak barátaim közbelépésének köszönhető, hogy e kihívás nem végződött vérontással. A történtek mélyen sértik a törvényt és arra engednek következtetést vonni, hogy a közbéke fölháborításának előidézése volt a czél. Képviselőjelölti minőségemben köteles vagyok választóim szabadságát védelmezni és arra kérni az igazságügyért, hogy az államszolgák által tartassa tiszteletben kötelességeket, a közrendet és a törvényeket.« Magyar arany,jáiradék. Új járadék-kölcsönök mindenkor hosszabb időt igényelnek, míg valamely piaczon meghonosodhatnak. A magyar aranyjáradék még nem lett kibocsátva s arra máris élénk speculatió irányul. A kölcsönt az összes külföldi tőzsdéken jelentékeny fejpénzzel veszik, ami könnyen megmagyarázható, ha tekintetbe veszszük azt, hogy egy-egy tőzsdére az aránylag is csekély összegből, csak kevés jut; másfelől pedig bizonyos az, hogy a tőkepénznek utóbbi időben volt tartózkodó elzárkózása után az elhelyezést kereső készpénz külföldön nagyon összehalmozódott. A consortium a pénzt a magyar kormánynak nagy részben már kifizette, más részét kincstári utalványokkal fizetik. A kicserélési módozatok úgy állapíttattak meg, hogy a kincstári utalványok tulajdonosai a kicserélést csak előnyösnek tarthatják, mert a beszerzési árfolyam 16 százalékkal alacsonyabb a kincstári utalványok névértékénél, úgy hogy pénzük, mely idáig csak 6 százalékot kamatozott a névérték szerint, az új papírokkal való kicserélés folytán 7 */2 százalékot fog nekik is kamatozni. Az igazságnak egy vonása van abban, — mondja Schönberger tőzsdelapja — hogy ugyanaz a pénzügyi consortium mely négy év előtt Magyarországot egy oly pénzműveletre kényszerítő, amiből az országra folyton növekedő zavarok támadtak, most kezébe vette a magyar pénzügyek consolidátióját, hatalmas pártfogását minden irányban fölajánlja és saját határtalan hitelét veti latba, hogy a nehéz mű sikerüljön. A mű sikerének biztosítéka azonban nem fekszik annyira a consortiumban, habár három Rothschild is képviseli azt, mint inkább a magyar államban, melynek hatalmas segédforrásai újólag kitüntették magukat, s melynek erőlködése, hogy az egyensúlyt helyreállítsa államháztartásában, Európa csodálatát érdemelték ki. Csak az a kívánatos most, hogy a jegyzés eredménye is figyelemre méltó legyen. A hivatalos határidőt megelőző aláírási első napról még nem érkeztek ugyan be az adatok teljesen, de az eddig nyilvánosságra jött tények után ítélve, az eredmény fényesen meg fog felelni a jogos várakozásnak. Mert noha a hivatalos jegyzés még csak holnap veszi kezdetét, már eddig is oly tömegesen jelentkeznek az aláírók, hogy az aláíró helyek kénytelenek voltak az aláírást megkezdeni. A nap folyamán a magyar átalános hitelbanknál 1,956,400 frt aláírás történt. Ebben a »pesti biztosító társaság« képviselve van 100,000 írttal, a fővárosi takarékpénztár 250,000 írttal, a pápai takarékpénztár 50,000 írttal, a nagyváradi takarékpénztár 60,000 írttal, a tiszavidéki vasút nyugdíjintézete 50,000 írttal, a fiumei magyar kir. tengerészeti hatóság 30,000 írttal, az erdélyi vasút nyugdíjintézete 25,000 írttal stb. Ezeken kívül bejelentették még aláírásukat a fiumei városi takarékpénztár 100.000 forintig, a soproni takarékpénztár 70,000 forintig, a nyugati vasút nyugdíjintézete 25,000 frtig, a keleti vasút nyugdíjintézete 30,000, Wodianer Albert 80,000, Haynald érsek 60,000 frt. A magy. biztosító társaságnál a pesti izraelita hitközség 35,000 (megjegyzendő itt, hogy a hitközség a hazafias érzés által vezettetve, külföldi értékpapírjait eladni, és azok helyett magy. aranyjáradékot vásárolni határozta.) A magy. földhitelintézetnél a jegyzés délig 670.000 irtot eredményezett, ezek közt aláírt a temesi takarékpénztár 200.000 forintot, a pécsi 100.000, az esztergomi kereskedelmi és iparbank 20.000, a szepes-olaszi tkp. 10.000, a szepes-iglói takarékpénztár és hiteltársulat 7000 frtot. Az első hazai takarékpénztárnál aláírt : a külső-szolnoki megyei tkp. 4400, az aszódi tkp. 1000, a kecskeméti tkp. 10.000, a czeglédi tkp. 5000, a zombormegyei keresk. bank 2000, a marosvásárhelyi tkp. 5000, a szabolcsmegyei tkp. 1200, a bajai 1000 frtot, azonkívül magán egyének mintegy 100,000 forintot írtak alá. Az őrsz. közp. takarékpénztárnál a mármaros-szigeti keresk. és iparbank 50,000 és magánosok 21,000 frtot írtak alá. A magy. járadék kölcsön iránt a vidéken is több helyen nagy érdeklődést tanúsítanak. A zombori takarékpénztár mint táviratilag értesülünk 50000 frtot aláirni egyhangúlag elhatározta s ugyan ott magánosok által oct. 8-án 12 óráig 6000 frt íratott alá. Továbbá a somogyi tkp. 10000 frtot határozott aláírni. Szegeden nagy érdeklődést tanúsítanak az aranyjáradék iránt, az aláírás összegyűjtését a szegedi kereskedelmi és iparbank províziómentesen vállalta el. A szeged-csongrádi tkp. 50000 frtot szavazott meg az aláírásra. A hivatalosan idáig bejelentett aláírások öszszege 5.900.000 frt. Ez az aláírások megkezdése előtt olyan eredmény, mely minden várakozást fölülmúl. Abdul Hamid nyilatkozatai: II. Abdul Hamid szultán Zichy grófnak és a »Daily Telegr.« levelezőjének oly nyilatkozatokat tett, melyek a legnagyobb mértékben megérdemlik a figyelmet. A török uralkodó nyilatkozatai két főpont körül forognak. Az egyik a béke, a másik Törökország kormányzása a béke létrejötte után. Mi az elsőt illeti, a török uralkodó, hogy a vérontásnak véget vessen, melytől »pogány« volta daczára sokkal inkább irtózik, mint a »humánus« és »keresztény« fehér czár, késznek nyilatkozik megkötni a békét, de csak a fennálló szerződések alapján, vagyis olyan békét, mely nem ellenkezik a szultán szuverainitásával és Törökország függetlenségével. Tehát szó sincs arról, hogy a porta magáévá tegye a konstantinápolyi conferenczia határozatait, vagyis a muszka praetenziókat. Ha ezeket mindjárt melegében a legnagyobb felháborodással utasította vissza a török nagytanács, annál kevésbé lehet most, mikor a háborúra provokált Törökország hadseregei egymásra szerzik a harcrtéren a babérokat, gondolni arra, hogy a porta képes legyen megalázó feltételekre ráállani. A háború ,a outrance« fog folytattatni, de Törökország nem áll be a czár vazallusának. — Nagyra becsüljük e férfias elhatározást s a legőszintébb rokonszenvvel kívánjuk annak a sikert. Ezelőtt a félrevezetett Európa, ha valamelyik török uralkodó vagy államférfi ilyen nyilatkozatot tett, gúnymosolylyal szokott felelni, hogy ez csak olyan hiú török felfuvalkodás, melynek nem képezi alapját reális erő és hatalom. Most azonban a harertéren kivívott török sikerek után a szultánnak teljes joga van így beszélni, sőt minden határozottsága mellett is félreismerhetlen bizonyos szelid szerénység, mely annál is inkább kell, hogy megnyerje és fokozza Európaszerte az elfogulatlanok rokonszenvét Törökország ügye iránt. Hogy mély vallásos érzület és hangulat szállja meg a »pogány« uralkodót, nem lehet csodálni : a török harcrosok oly dolgokat vittek végbe, miket tőlük senki sem várt. Az eredmény meglepő : Törökország eddig félre-