A Hon, 1878. november (16. évfolyam, 265-291. szám)
1878-11-21 / 282. szám
282. szám, XVI. évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1878. Csütörtök, nov. 21. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ...............................2 n.. 3 hónapra 6 » 6 hónapra .. 5 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért feliőfizetés negyedévenkint.....................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Szerkesztési irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szelemi részét ilető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Budapest, november 20 Az országházból. Ma nagyon érdekes volt az ülés. Érdeket adott annak Horváth Lajos rövid felszólalása, Pauler miniszter rendkívül hatásos, szép beszéde és Szilágyi Dezső két óra hoszszat tartó okoskodása, melynek erejét kétségbe nem vonjuk, de részben eddigi magatartásában , részben a tényekben, részben az egyszerű logikában látjuk annak cáfolatát. Az érdekes mozzanatok közé azonban nem számíthatjuk Ugron Gábor erős hangú, gyenge érvű felszólalást , mert az ő stratégiai vagy nemzetgazdasági fejtegetései alapján bizonyára senki sem fogja a keleti kérdést megítélni . Hegedűs ellen fölhozott két érve pedig egyszerűen azért nem áll, mert ez nem mindenben tulajdonítá az ellenzék izgatásának az elégületlenséget, csak annak fokozását, ami szükségtelen, sőt veszedelmes ; másfelől csak magyarázatul és nem bűnül említé föl a szélbal vándorapostolainak működését, mit egyébiránt Wesselényi és Kemény Dénes erdélyi működéséhez már csak azért sem lehet hasonlítni, mert ebben mérték és ész volt. De — ismételjük — az ülésnek érdeket nem ő adott. Horváth Lajos erélyes kifejezést adott egyéni nézeteinek, egyfelől : az okkupáczió veszélyeit illetőleg ; másfelől : az annexió ellen tiltakozva ; támogatását csak azon kormánynak ígérvén meg, mely nézeteit föltétlenül elfogadja és az okkupáczióból való gyors kibontakozást eszközli. Azt hiszszüte, hogyha a Tisza-kormány erre magát képesnek érezni nem fogja, vagy legalább az időpont és a mérték tekintetében nem érez magában képességet azon követelések mindenikének kielégítésére, melyeket Horváth Lajos is kifejezett, akkor egyszerűen abból fog állani kötelessége, hogy e nézetek szóvivőinek alkalmat adjon nézeteik érvényesítésére ; mi ha sikerül , magunk fogunk annak leginkább örülni. Pauler Tivadar volt ma a nap hőse. A tudós igazságügyminiszter tudományának súlyát, erős érvelését, oly szellemesen, oly meggyőző melegséggel vete a vita mérlegébe, amilyent még soha sem fejtett ki. Rajzolta a nemzetközi viszonyokat, különösen kiemelve azt a körülményt, hogy egy Oroszország ellenében vivandott győzelmes hadjárat esetén is, a törökországi belviszonyok minden kellemetlensége, veszélye változatlan lett volna; márpedig ez képezi a keleti kérdést, és nem a mi viszonyunk Oroszországhoz. Azután utalt az európai mandátum keletkezésére, e jogczimben nem monarchiánk megaláztatását látva, mint Beöthy Ákos könnyedén állttá, de bebizonyítva a mandátum szükségét monarchiánk és Európa azon közös érdekével, hogy a Törökországot megbontó lázongások ne ismétlődhessenek. Ráutalt az okkupáczió ideiglenes természetére, amint hogy a trónbeszéd is a berlini szerződés alapján áll és Szilágyi Dezső elég mesterségesen mégis azt akarta e szavából kiokoskodni, hogy Pauler a királyt vonja a vitába , pedig egyszerűen a mindenki által bírált trónbeszédből következtesé le a megszállás természetét. És az okkupáczió érdekeinknek megfelelő voltára felhozza ellenségeink haragját és nagy államférfiak, pl. Beaconsfield, Gambetta, Derby, Laveleye nekünk kedvező véleményét. Persze Szilágyinak ez most már nem argumentum, azt állítá, hogy e férfiak nem értik a keleti kérdésben monarchiánk érdekeit, pedig valamennyi világosan épen azt fejezte ki, hogy Oroszország ellen van az okkupáczió intézve. Ennyit csak tudhatnak. Ha Szilágyi megengedi. Végül tiltakozott Pauler azon vád ellen, mintha az okkupáczió megrontaná a dualizmust, mert egy megszállás, sőt beillesztés esetén is, a monarchia alkotmányos tényezőihez semmi új elem nem jó; a Magyarország és Ausztria közti kapcsot, politikai arányt semmi sem változtatja — és ha Somssich is ezen sopánkodik ma egy levélben, akkor egyszerűen egy semmi által nem bizonyított állítást állít fel. Országgyűlés, quota, delegátió miben változik ? Semmiben. Szilágyi D. legelőször külpolitikánk átalános irányát rosszalá, azt a tételt állítván fel, hogy hiba az eseményeket természeti, ellenállhatlan szükségnek tüntetni fel; de ezt nem mondta senki, csak a török belállapotok tarthatlanságát mondák az események szülőokának és ezt még Iványi sem tagadta, persze ennyi igazságérzet Szilágyiban nincs. Azután monarchiánknak a megindításban is aktív szerepet tulajdonít, a romániai szerződéstől a szerb háború meg nem akadályozásáig. Ezek a bolgár kérdéssel időben és okozatban semmi öszszefüggésben nincsenek, és a mellett azon érdemmel bírnak, hogy Szilágyi D. azokban a kormány eljárását, annak idején, feltétlenül helyeselte és védelmezte. Most erről megfeledkezve ugyanez alapon támadt. A megszállás bírálatába nagyon belebocsátkozott; pláne vasúti tervekkel, közgazdasági fejtegetésekkel is foglalkozott; de e mellékes és a megszállásnak sem indokául, sem roszszulásául fel nem hozható körülményeken kívül, ő abból a szempontból bírálta az okkupácziót, hogy Oroszországgal szemben hatalmunkat gyengíti, a délszlávok gyűlöletét vonja ránk, és politikai veszélyekkel jár. Az utóbbiakat sokszor fejtegettük ; a délszlávok antipathiája pedig erőnk bizonyítéka; mert ha igaz az, hogy ők ne legyünk köztük, mert ez veszedelmünk, akkor vándoroljunk ki e hazából; mert Palaczky mondása szerint ezer éve képezzük itt ezeket; de a délszlávok gyűlölete nemcsak az ő terveik meghiúsulását jeleni; hisz épen az ellenzék hirdeti azt, hogy ahol a bolgár, szerb terjeszkedik, ott Oroszország terjeszkedik; ha tehát Boszniában és Herczegovinában akadályozzuk ezt meg, határainktól tartjuk távol az orosz uralmat. Ami pedig egy esetleges nagy orosz háború esetét illeti, hát katonáink a két tartományban csak oly mértékben lesznek lekötve, amennyiben arról komoly veszély fenyeget — és ezt, előre tolt poszton megelőzni jobb , mint határainkon bevárni. Azután Szilágyi az okkupáczió iránti eljárást rosszalá alkotmányos szempontból, — hosszú lében előadva az Ürményi féle resolutiót, az országgyűlés feloszlatását, és a választások viszonyát e kérdéssel. Ezeket sokszor fejtegettük és így csak azon életére teszünk megjegyzést, hogy Tisza a határoknak meglepetések elleni védelmére kérte a 60 milliót; tehát — mondá gúnyosan Szilágyi — ezt az okkupácziót érte Tisza a meglepetés alatt. Nem, hanem az e tartományokban, épen az elkésés miatt, csakugyan kitört, de megakadályozni szándékozott lázadást. Európa fölismerte ennek bekövetkezését, ezért bizta meg monarchiánkat a rend fentartásával. Hanem hát az effélére Szilágyi nem gondol — amióta ellenzéken van! — A berlini szerződés végrehajtására vonatkozólag írja az »Alig. Ztg.c, hogy a maczedóniai fölkelést támogatja ugyan Oroszország, de a dán üzelmek is nagy befolyással vannak e fölkelésre. Az egész durva középkor menekült a Balkán hegyei közé s itt az egész európai és török czivilizáczióval daczol. S most jön a szultán s e »rumeli-bégek« legdrágább vagyonával, jogaikkal akar rendelkezni s idegeneket hiv be, kik rendet és engedelmességet követelnek. Ők tehát hadat üzennek a szultánnak, hadat Ausztria-Magyarországnak, hadat az egész világnak, ha régi jogaikat meg akarja zavarni. A szultán kaczérkodása a miriditák prenkjével nem hozott egyebet, mint hogy nem bántottak, különben Adrinápoly előtt nem ment volna minden békésen. A szultánnak egyátalán nincs hatalmában, hogy a Berlinben e tartományokra vonatkozólag adott szavát megtartsa. Ha tehetne valamit, akkor ennek első feltétele volna, hogy legalább 100,000 embert hivjon vissza Konstantinápoly falai alól s őket egy második Omar pasa alatt Albániába küldje. E szerint Albánia egy részének hivatalos átengedése a szultán kötelezettsége a berlini szerződéssel szemben. Ha tehát e szerződést nem akarják, akarni kell, hogy a szultán kényszerittessék megtartására. Mert ha megkísérti, állása északi Konstantinápolyban hadseregének gyöngitése folytán tarthatatlan s Oroszországnak szabad útja van Stambulba; ha pedig meg nem kisérti, akkor meg a berlini szerződés érvénytelen és veszendő. — A görögkérdés. A »D. Tel.«-nak írják Párisból, hogy Görögországból érkező sürgönyök szerint a görög-török határszabályozás a legjobb akarat mellett sem eszközölhető könnyen, s hogy ez ügy még sok vitára fog alkalmat adni, mielőtt a porta és Görögország közt megegyezés jöhetne létre. A török miniszterek a berlini szerződésben kijelölt határ ellenében azt a kifogást teszik, hogy ez nem természetes határ, ámbár épen Törökországtól nem várhatnék ezen kifogást, mert ha a mostani határt más természetes határral akarnák helyettesíteni, akkor oda kellene adni az egész Szalamirasz völgyet vagyis Tesszalia egész tartományát Görögországnak. Ilyen messzire pedig Waddington sem akart menni, ki csak azt akarta, hogy Görögország némileg erősbitessék az által, hogy megkapja azon területet, mely Törökországnak folyton zavarokat okoz s melyek elvesztése nem gyengítené Törökországot. Egyébiránt a görögök nem nagyon dicsekedhetnek azzal,hogy országukat jól tudják kormányozni. A róniai szigetek nem nagy haladást tettek, mióta Görögországhoz visszakerültek, Corfu most is fájlalja, hogy a jó angol kormányzatot föl kellett cserélnie a görög kormánynyal , s maga Görögország ötven év alatt keveset művelődött: nincsenek vasutai s Athénből kilépve barbarismust találunk. A kormány pedig úgyszólván minden hónapban miniszterválságban van, míg az ország pénzügyeit eléggé ismeri Európa azok rossz oldaláról. Az őskorban Görögországnak 5 millió lakosa volt, most alig van egy millió, s tényleg úgy áll a dolog, hogy az a nép, mely egyre új terület után kiáltoz, nem elég számos elfoglalni azt a földterületet, melyet birtokában tart. Ez a nép tehát nem veheti át a Balkán-félszigeten az uralmat. — Oroszország, mint a »D. Tel.-nak Pérából irják, titkos rendőrséget tart Konstantinápolyban, mely testületnek az a feladata, hogy a török lakosságban pénzen párthiveket vásároljon s hogy megvesztegetés által fontos állomásokon levő egyéneket megnyerjen Oroszország szolgálatába. Ezen organisatió élén egy tábornok áll, két kapitány a segéde és számos ügynöke van s igen tetemes pénzeszközök állanak a rendelkezésére. — Anglia és Kabul. Pesavur, nov. 15. (A »D. Tel.« sürgönye.) Ningrahar, Lughman és Kunar törzsnek főembereit fölhívta az emir, hogy követőikkel együtt csatlakozzanak az ő hadseregéhez és vonuljanak ki a Khyber-szoros védelmére. Ezen néptörzsekből számos család angol inváziótól rettegve, a közelfekvő hegységekbe menekül. Az emir nem bízik a kabuliakban és nem meri székhelyét elhagyni. A nemzeti közvélemény azt tartja, hogy a békés megoldás Oroszország magatartásától függ, és hogy ha háborúra kerül a dolog, az emir nem fog orosz segítség nélkül harczolni. Browne az indiai főparancsnok egész hadserege ka r k i (arab szinhez hasonló) öltözetet visel , mely a csapatokat csaknem láthatlanokká teszi. A vörös könyv. A vörös könyv meglehetősen tarka gyűjteménye az okmányoknak, mely 269 darabban az 1877 ápril 7-től, tehát az orosz-török háború kezdetétől 1878 november 3-ig terjedő időt foglalja magában. Első részében tehát kizárólag történelmi érdekű. Az okmányok sorát Gorbakov herczegnek már a lapok által közlött jegyzéke a külföldi orosz missiókhoz, melyben Oroszország a háború indokait és ostensibilis czélpontjait adja elő. Jelentéktelenebb darabok sora csatlakozik hozzá, melyek arról a kérdésről szólnak, adassék-e az orosz jegyzékre válasz vagy sem. (Tudvalevőleg e kérdést minden hatalom a válasz nem adás értelmében döntötte el.) A 17. szám a szultán proklamáczióját tartalmazza a serdar-ekrimhez és a török hadi- és hajóhadi-parancsnokhoz, úgyszintén a porta hadi manifesztumát. Az osztrák-magyar kormány önálló adcziója, a háború kiterjesztésének kérdésében szerb területre, lép elő. 1877 ápril 26-án a bécsi kabinet protestál Kladovának a törökök általi megszállása ellen, minthogy Oroszország is nyilatkozott, hogy e ponton túl nem fog benyomulni s hosszabb fejtegetések keletkeznek mind Törökországgal mind Szerbiával, melyek végre a szerb terület átalános tiszteletben tartásához vezetnek. A 36. szám Kogalniceanu román miniszter egy hosszabb előadásában Románia bécsi ügynökéhez 1877. május 21/14-től Románia viszonyát fejtegeti a portához; a 47., 48., 61. számok szintén a román kérdéseket érintik. Ezek közt foglal helyet néhány konstantinápolyi tudósítás a török kamarában történtekről, minden kiválóbb jelentőség nélkül. A porta csak Savfet pasának egy Aleko pasához 1877. jun. 5-én intézett sürgönyében felel a román nyilatkozatokra. Az ezután következő darabokból legfölebb Langenau báró, pétervári nagykövet egy jelentése 1877. jul. 1-ről a proklamáczióról, melyet Sándor czár a bolgárokhoz intézett, mint némileg jelentősebb emelendő ki. Egyúttal nagyobb hézagot pótol, míg itt a vörös könyv kronológiájában bekövetkezik, mivel a legközelebbi darab, a porta kérése a közbevetést illetőleg csak deczemberről van keltezve. A hézagot a hadiesemények által betöltöttnek kell gondolni. Ami ezután következik, aktuálisabb természetű. Persze ez is, csak igen korlátolt pillantást enged az események menetébe és az azokat kisérő diplomácziai akczióba. 1878 február 3-án a bécsi kabinet egy a keleti kérdések fölötti európai tanácskozás kezdeményezéséhez fog és a legközelebbi hónapok, a berlini congressus tényleges létrejöttéig csaknem kizárólag az értekezleti vagy congressusi kérdést uralják. Bentartjuk magunknak a vörös könyv illető összeállítására bővebben visszatérni. Körülbelül ez a gyűjtemény legértékesebb része. Ami ezután következik, előbbi közzétételek által már nagyrészt ismeretes, így Wassits főkonzul jelentései a szerajevói eseményekről, a cs. kir. csapatoknak Boszniába történt bevonulásakor. Még csak a boszniai menekültek hazahonosítására vonatkozó okmányok; (143, 145, 147, 150 számok) továbbá Lippich főkonzul igen élénk jelentésének sora a priszendi eseményekről, az albán ligáról és Mehemed Ali meggyilkoltatásáról; végre Wrede herczeg, osztrák-magyar belgrádi főkonzul jelentéstétele azon állásról, melyet Szerbia foglalt el az okkupáczióval szemben, említendők fel. — A záradékot képezi az osztrák-magyar kabinet ismeretes jegyzékváltása a portával csapataink által Boszniában állítólag elkövetett kegyetlenségekről, továbbá a berlini szerződés keresztülvitelének megkezdéséről szóló jelentések, melyek közül különösen Kállay jelentéseit a kelet-ruméliai bizottság munkálatairól, úgyszintén az illető ülési jegyzőkönyveket emeljük ki. Az utolsó darab Kállay egy jelentése Philippopolból, november 3-ról, melyből ama nem érdektelen tény látható, hogy Ausztria-Magyarország képviselőjét felszólították, hogy a bizottság szervező tevékenysége számára dolgozzon ki egy programmot, mely felszólításnak ő tudvalevőleg már eleget tett. Ezekben ismertetjük a vörös könyvet a »P. Lt.« után, mely már évek óta részesül azon kegyben és kiváltságban, hogy a magyar lapok csak rajta átszűrve tudják meg, hogy mi van a vörös könyvben, így történik ez most is,mindamellett, hogy itt van jelenleg a külügyi hivatal s annak sajtóirodája. A magyar lapok ezt már annyira megszokták, hogy nem is feltűnő. Egyébiránt nem nagy kár, mint a fennebbi ismertetés is mutatja, a vörös könyvben nem igen van sok olyan dolog, amitől a publicumnak megfájulna a feje, ha megtudná, aztán szerencsére e pillanatban nem is igen vagyunk rászorulva a hírlaptöltelékre. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése november 20. Az esti lapunkban közléttek után (Pulszky Ágost rövid, szavait helyreigazító felszólalása után) Szilágyi Dezső szólalt fel, ki Pauler beszédére megjegyzi, hogy az az általa is ajánlott felirat álláspontját gyöngíti, és hogy alig lehet más értelme Pauler azon hivatkozásának, hogy a magyarok gyengék a diplomácziában, mint enyhítő körülménykeresése Tisza és Andrássy számára. (Derültség.) Áttérve a helyzetre, kötelességnek tartja, hogy a parlament határozottan nyilatkozzék, s a kormánynak, hogy csakis határozott s nem kétértelmű nyilatkozatot fogadjon el a parlamenttől. (Helyeslés balról.) A javasolt többségi felirat nem ily határozott nyilatkozat, annak más magyarázatot ad Szlávy és Horváth Lajos s mást Tóth Vilmos és Tisza. Ily felirat tehát a helyzetet semmiben nem tisztázza, sőt azon helyzetet s látszatot idézi elő, mint ha a többséget nem közös bizalom, hanem töprenkedés tartja a kormány oldala mellett. (Tetszés balról.) Ő úgy látja, hogy monarchiánk részei azon szomorú események előidézésében, melyek a keleten pár év óta folynak; monarchiánk mindig azon a részen foglalt állást, mely Törökország gyöngítésére törekedett. Meg van győződve, hogy igazolni fogja ezt a történelem is. Ma az igaz, hogy fogható adatok ennek bebizonyítására nincsenek, de ennek is a kormány az oka, mely tájékozatlanul hagyja a törvényhozást. (Tetszés balról.) Azt a jelenséget bizonyosnak látja, hogy külügyi kormányzatunk érdekeink más biztosítására nem is törekedett, csak arra, amelyet a hármas császár szövetség keretében nyerhetett, s engedte elszigeteltségünket bekövetkezni, ahelyett, hogy megbízható szövetségeseket keresett volna. Emiatt kényszerült Anglia Cyprus elfoglalására, s így lett egyedüli sikerünk Bosznia elfoglalása. (Tetszés balról.) Emlékeztet, mily tetszés kísérte a házban a miniszterelnök azon szavait, hogy a Keleten a birtoklási viszonyok változását monarchiánk nem óhajtja, s emlékeztet, hogy a miniszterelnök akkor elhallgatta, hogy el vagyunk tökélve belenyugodni az e részben készülő változásokba. A kormánynak be kellett volna ezt váltania, nem pedig az érdekeink megvédése felől hangoztatott nagy szavakkal idézni elő az ígéretek s az események közt azon űrt, melyet ime szemlélünk, s mely nagy részben oka a nemzet azon erkölcsi csüggedésének, melynek a kormány többségét köszönheti. (Tetszés balról.) A berlini szerződést a san stefanóival hasonlítják össze s ebből vonnak következtetést az orosz hatalom megfékezésére. De nem a papíron létezett san stefanói szerződéssel, hanem a háború előtt való helyzettel kell összehasonlítani e békét, s akkor be fogjuk látni, mily ijesztőn terjeszkedett az orosz befolyás. A mi politikánknak egyetlen pozitív czélja volt : területünk terjesztése s ezért féltünk természetes szövetségesek keresésétől, mert attól tartottunk, hogy ha ezek idejekorán elébe állnak az eseményeknek, elesünk a czéltől, melyet magunk elé tűztünk. A miniszterelnök más hármas czélt említett: az orosz befolyás túlterjeszkedésének meggátlását, az életképessé csonkított (Derültség) Törökország fentartását , a szláv népek meggyőzését arról, hogy monarchiánk nélkül nem történhetik javukra semmi. E három czél szempontjából is inkább elkárhoztatni lehet az okkupácziót, mint helyeselni. Az orosz hatalom terjeszkedését végre is csak haderőnk mennyisésége szerint leszünk képesek meggátolni, haderőnket pedig csökkenti, hogy harmadrésze le van kötve Boszniában. (Tetszés balról.) A keleti népek bennünk vágyaik akadályozását látják tovább is, s Oroszország a felszabadító színében tűn föl nekik. Azzal, hogy Boszniában drága pénzen rendezett állapotokat teremtünk, szimpathiákat nem nyerünk. Rendezett állapotokat létesítettünk Lombardiában, Velencében is, mégis ellenállhatatlan volt e részek Piemont felé törekvése. (Tetszés balról.) E czélokat tehát nem mozdítja elő az okkupáczió, de nem mozdítja elő a kereskedelmi érdekeket sem, melyekkel Szapáry gróf újból foglalkozni látszik. (Derültség balról.) Legfölebb arra lehet jó az e tekintetben, hogy a novi-serajevó-mitrovicz-szaloniki vasút létesítését előmozdítsa s igy hazánktól e nemzetközi forgalmat elterelje. (Tetszés balról.) A miniszterelnök egy határozati javaslatból, mely határozattá nem lett, azt akarta következtetni, hogy a múlt országgyűlés az okkupácziót helyeselte; ezt a múlt országgyűlés tagjai bizonyára csodálkozva veendik tudomásul s ő figyelmezteti a többséget, hogy az a miniszter, ki ily utólagos következtetésre képes, esetleg a többségnek egy házszabály-vita alkalmából való hallgatását is bizalmi szavazatnak veheti. (Derültség balról.) Különben csodálkozik azon, hogy a miniszter csak ez egy pontra emlékszik vissza az akkori dolgokból, s nem emlékszik vissza arra, hogy ő egész más czélokra ígérte fordítani a 60 milliót. Szóló ezt nem tartja önérzetes, ügye igazságában bízó miniszterhez méltó eljárásnak. (Élénk helyeslés.) Az ellen is kikel, hogy a miniszterelnök a választások által az okkupácziót helyeseltnek mondotta. Várjon Szlávy, Ghyczy, Várady, Horváth azért választottak-e meg, mert az okkupácziót helyeselték ? S ha a nemzet helyeselte volna az okkupácziót, elfogadhatná-e Tisza a jelen föliratot, mely azt kárhoztatja ? (Élénk helyeslés balról.) Különben az okkupáczió elkárhoztatása csak később, a tények s eredmények látása közben hatott át azon rétegekbe, melyek a választásoknál nyilatkoznak. A miniszterelnök beszéde utolsó pontjában homályos sejtelmeknek adott kifejezést arra nézve, ami ugyanezen a politikai alapon következhetik, ha a jelen tényezők eltávolíttatnak. Nem tudja helyeselni azt, ha ebben a házban minduntalan homályos és nehezen felfogható célzások történnek arra, hogy ismeretlen veszélyek fenyegetnek bennünket, hogy ezen veszélyek urai nem vagyunk, hogy parlamenti rendszer, parlamenti ellenőrzés mellett is nem lehetünk e részben nyugodtak, mert a személyek változásával a veszélyek ismeretlen nemei is előállanak. Ezek a célzások — és ez talán nem is jutott a miniszterelnök úr eszébe, — végeredményükben az ellenében való gyanúra magyaráztathatnának, akit ő itt megemlíteni nem akar, akinek megemlítése Pauler részéről is helytelen volt, mert sem miniszternek, sem parlamentnek nem lehet arra hivatkozni, hogy arra nézve, hogy az okkugátióból nem lesz annexió, a fejedelem szavában és akaratában van a biztosíték. Arra nézve, hogy mi fog történni, nem szabad garantiául a fejedelem személyét oda állítani, mert a fejedelem a maga kötelességeivel igenis egyik biztosítéka az alkotmánynak, de azért mindig ott vannak a miniszterek és ezekkel a miniszterekkel van tulajdonképen az ellenőrző testületnek dolga és ezek a miniszterek tartoznak az ellenőrző testületnek felelősséggel. Fontoljuk csak meg, hogy végeredményükben az ilyen cérzások ki ellen fordulnak ? Az ellen, aki ellen ha ilyesmi a ház bármely oldaláról kimondatnék, a miniszterelnöknek kellene felkelni, és az ilyen nyilatkozatot visszautasítani. (Élénk helyeslés a balon). Paulernak megjegyzi, hogy bármily sokat ad is J Walisburyre s Gambettára, bennünket ily közelről érintő dologban csak a saját nézeteit követheti n emuk folytán Apponyi feliratára szavaz. (Hosszas tetszés balról). Tisza Kálmán miniszterelnök: T. ház! (Fölkiáltások a szélső baloldalon : Holnap! Halljuk! a jobboldalon.) Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ha a t. ház iránti tiszteletem nem volna elég ok reá, még a magam iránti tekintetek is tartóztatnának attól, hogy most e házban beszédet tartani akarjak, de az előttem szólott t. képviselő úr beszédének van egy pontja, melyre nézve mindjárt, azonnal nem nyilatkoznom annyit tenne, mint épen azon vádat érdemelnem meg, melyet ő ellenem megérdemetlenül emelt. (Halljuk!) A képviselő úr beszédem vég passusából valamely mysticus dolgot, valamely isten tudja mely körig fölmenő — mint ő, ha jól emlékszem, mondá — gyanút keresett. (Ellenmondás balról.) Azt mondotta, hogy nyilatkozatom a gyanút, talán nem is gondoltam meg, hogy hova viszi. Én, te hát, van is azt tartom, amit beszédemben mondottam, hogy egy és ugyanazon alapról lehet jó és lehet rossz irányban is kiindulni. De, hogy midőn ezt mondottam, ebben valami titokszerűség legyen, én azt belátni képes nem vagyok, mert Parlamentarismus mellett épen úgy lehet az én felfogásom szerint rossz irányban indulni, mint ahogy eddig a politika Parlamentarismus mellett is legalább a mai percig — hogy ezentúl hogy lesz, nem tudom — a többség által támogatva, a képviselő úr nézete szerint rossz irányban vezettetett a kormányférfiak által. Ne méltóztassanak tehát ott, ahol tisztán fekszik a dolog, isten tudja miféle homályos feltevések után keresgélni. (Nyugtalanság balról. Halljuk jobbról,) mert én igenis lehetőnek tartom, hogy épen az előttem szólott képviselő úr és elvrokonai lesznek azon kormány, mely parlamentárisan ugyan, de szerintem rossz irányban fognák vezetni a politikát és azért azután, hogy rossz irányban, vezetik, ők lesznek felelősek. (Helyeslés jobbról.) Elnök: Az ülést bezárom; a holnap d. e. 10 órakor tartandó ülésben folytatjuk a ma félbeszakadt tárgyalást. Az ülés végződik 2 óra 40 perckor. Pauler Tivadar igazságügyminiszter beszéde a felirati vitában. (A képviselőház nov. 20. ülésében.) Ha a discussió ily előre haladt stádiumában, t. ház, felszólalok, hogy rövid időre figyelmüket és türelmüket igénybe vegyem (Halljuk!) teszem ezt azért, hogy a válaszfelirat és annak főbb tárgyát képező keleti ügyre nézve álláspontomat jelezve némely a discussio alatt felhozott érvek és ellenvetésekre reflectáljak. A válaszfelirat hű képét adja azon aggodalmaknak melyek ez országban a keleti kérdés felmerültével egyáltalán elterjedtek. Ezen aggodalmak nemcsak a jövő bizonytalan sejtelmeiből merittettek, hanem a múltnak történeti adataiból önkényt folynak. Minden gondolkodó ember előtt szükségkép fel kellett merülni azon idők emlékezetének, amidőn a Balkán félszigeten történt új államalakulások ezen országra nézve döntőleg hatottak. Azok a térek amelyeken a keleti kérdés feletti harcrok folytattalak, azok a térek emlékeztetnek hazánk legdicsőbb, de egyszersmind legszomorubb napjaira. Azokon a tereken avattatott fel nemzetünk a nyugati czivilisatió leventéjévé, a keresztyénség védfalává. (Tetszés) ha azokon a tereken alapja is vettetett meg egy hosszú szomorú időszaknak. Nem csoda tehát, hogy midőn más irányban, más tényezők által, de mégis hasonló eseményeket készülőben láttunk, főfigyelmünket azon kérdésre fordítottuk, aggodalmaink a múltból merített adatok által még súlyosabbak és még nehezebbekké váltak. És e körülmény fejti meg tehát, hogyha bár e terem, nem mondom kizárólag, de kizárólag a belügyi kérdéseknek szentelt tanácskozásokra van rendelve, napokon által a külügyi kérdést tárgyaljuk. Nem kizárólag, de mondom kivárólag, mert belügyi kérdéseinkre nézve sok a teendő, számosak a megoldandó kérdések, amelyektől hazánk jövője, jóléte függ és nem tartozom azok közé, kik oly kicsinylőleg szólnak e kérdésekről, mintha azoknak megoldása a parlamenti méltóság és dicsősségnek nem képezné igen is méltó tárgyát. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha tehát mi egyebet nem tudnánk, mint rossz és lehetetlen perrendtartásokat vagy confusus gyámügyi törvényeket alkotni (Derültség); Ha mi egyebet nem tudnánk belügyi kérdéseink megfejtésében, akkor ezen szomorú jelenségből nem merítenék bátorságot és reményt arra, hogy mi a külpolitikai kérdéseket szerencsésen és sikeresen meg fogjuk oldani ! (Helyeslés jobbfelől; ellenmondás balfelől), mert t.hát a középkor egy pápája, midőn Európa nemzeteit jellemezte, a magyart perlekedő nemzetnek vitilitigria fori-nak nevezte, mi magunkat jogász nemzetnek mondjuk, de hogy a diplomáczia terén, a külügyi kérdések megoldásában babérokat arattunk volna, nem merném állítani, arra hiányzott az alkalom . (Mozgás balfelől, helyeslés jobbfelől. Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Most is úgy van!), arra a sorompókat megnyitotta az 1867.XII. t. sz. a melynek intézkedéseinek köszönhetjük, hogy külügyekről itt a teremben nemcsak szólhatunk, hanem azokra befolyást is gyakorolhatunk. (Úgy van jobbfelől, ellenmondás balfelől.) Madarász József: Hát 1848-ban?! Pauler Tivadar igazságügyminiszter : Mert, hogy az 1848. törvények előtt a külügyeket az országgyűlésen megpendíteni lehetett ugyan, de, hogy az