A Hon, 1879. január (17. évfolyam, 1-27. szám)

1879-01-01 / 1. szám

1. szám. XV. évfolyam. Budapest, 1879.­ szerda, január 1. Reggeli kiadás. Szerkesztési iroda: Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. I Kiadó-hivít.ta.1. Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .......................... 2 írt. 3 hónapra......................................................6 » 6 hónapra............................................12» Az esti kiadás postai különküldéséért felül­fizetés negyedévenkint...................................1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik 13, mű)* depko­ a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás A „HON“ 1879-ks évfolyamára. Lapunk a jövő évvel tizenhetedik évfo­lyamába lép. Nekünk mindenkor a nehezebb feladat jutott osztályrészül. Mikor nehéz volt ellen­zéke­t csinálni, az idegen, centralista kormány alatt, akkor kezdtük meg a küzdel­met hazánk alkotmányos jogaiért, és folytat­tuk azt, Magyarország alkotmányos szabad­ságának minden ellensége ellen; — és mikor nehéz lett egy nemzeti kormányt pár­tolni, mely az óriási deficzit leszállításával ezerféle érveket volt kénytelen megsebezni, s állását minden oldalról támadó kül- és bel­­ellenség ellen védelmezni, akkor vállalkoz­tunk e kormányt támogató párt nézeteinek képviselésére. E nehéz feladatra lapunk azon párt­nak, mely ez orgánumot alapító, teljes b­e­­leegye­­ésével vállalkozott,­­ akkor, midőn elvbarátaink a Deákpárttal egy sza­badelvű párttá egyesültek. Mi követtük pár­tunkat, midőn annak a negatív teréről a kez­deményezés terére, a kormányzásra kellett átlépni, egész alkotmányos, parlamentáris szokás szerint. Azóta meggyőződtünk róla, hogy Ma­gyarországnak, ha valaha, úgy a mos­tni ne­héz időkben, múlhatlan szüksége van egy erős hotr­ányra. Egy olyan kormányra, mely czéljaira nézve tisztában van magával, s azoktól sem fenyegető kül és belellenség által magát fél­reértetni nem engedi, mely készen áll a békés rendezésre s harczkészen a monarchia érde­ke­­iek megvédelmezésére. A legközelebbi jövendő, tán már a jövő tavasz, mely a borús külügyi helyzetet vagy napfénynyel, vagy viharral feltisztítani kény­telen, meg fog rá felelni, alaposak voltak-e reményeink ? megfeleltek-e választott vezér­­férfiaink a rájuk bízott feladatnak ? Ha Isten és nem­­ünk bölcsesége, népünk hazaszere­tete segít — mi azt hiszszük, hogy úgy lesz, é­s monarchiánk vagy békében, vagy harcz­­ban kivívi megérdemlett diadalát. De hogy az a párt, melyhez tartozunk, az ország b­e­­csületét a végső leszámolásnál meg fogja óvni, arról jót állunk mindenkor , hogy ez a párt csak olyan kormányt fog támogatni, mely el tudja ugyan tűrni a honfitársaitól jövő minden gyanúsítást, szidalmazást saját becsületén, ha óvakodásával ez ország vérét és vagyonát ez áron kell megkímélnie; de nem lesz fukar se vérünkkel, se áldozataink­kal, ha egy kü­lellenség monarchiánk élet­érdekein vagy becsületén akar legkisebb csor­bát is ejteni. Akkor hiszszük, hogy egy táborban fo­ik találkozni nemzetünk valamennyi haza­­­­i ellenzékével. A válság idején egy erős kormánynak lesz egy hatalmas tábora, egy gyönge kormánynak semmilyen sem. És ak­kor bizonyára méltányolni fogja a nemzet azokat,­­ a­kik hallgatnak és cselekesznek. E közeljevő, eldöntő válságot hozza meg a jövő év. S e válság természete hozza ma­gával, hogy annak előkészületei alatt az ellen­zék jónak látja mindennap megújítani a tá­madást, a kormányt pártoló fél kötelessége pedig­­ nem védekezni. Amazok föladata az izgatás, ámezeké a higgadt előhaladás, míg mindkettő egy czélban találkozik. Igyekezni fogunk nehéz föladatunknak, s tehetségeinkhez mérten megfelelni. E czélra kérjük közönségünktől a támo­­­­gatást, teljes öntudattal, lapunk tizenhetedik évfolyamának kezdetén, s csak addig kérjük, míg arra hazánknak tett legjobb meggyőző­désünk szerinti szolgálatok által magunkat to­vábbra is érdemesekké teszszük. Kiadónk , az Athenaeum irodalmi- és nyomdatársulat, lapunk emelésére és értéke­sítésére a legbuzgóbb áldozatkészséggel meg­tett eddig is mindent s ezentúl is kész lesz a közönség igényeit, még fokozott követelései­ben is kielégíteni. Jókai Mórnak lapunk tárczájában folyó történelmi regénye az újon belépő előfizetőkre nézve, kárba lenne veszve, ha kiadónk ígé­retét nem bírnák, hogy az ilyen új előfizetők­nek, — ha saját maguk a kívánatu­­kat tudatják — e történelmi re­génynek i. é. deczember végéig megjelent ivei, a kinyomatás után rög­tön meg fognak küldetni, hogy igyn a művet teljesen beirhassák. Üdvöt és megelégedést kivánunk tisz­telt közönségünknek s Isten oltalmát hazánk­nak a jövő évben. Budapest, 1878. decz. 21-én.­­A HON szerkesztősége.« A „HON“ TÁRCZÁJA. Szabadság a hó alatt vagy a zöld­k­ön­y­v. Történelmi regény, hat kötetben. Irta : Jókai Hóz. (48. folytatás.) A nászajándék. Ahogy maga megjósolá Sándor, leányának egészsége az övével sympathicus összefüggésben volt : a­mint Zsófia arcza elevenülni kezdett, az ő életkedve is visszatért. El kezdett foglalkozni az államügyek­kel. Dolgozó szobájában halommal állt már a sok elintézetlen irat, a­mit tanácsosai felhordtak, vagy a­melyek a Szent Zsófia postájával érkeztek hozzá, s a mikbe az utóbbi hónapokon át bele sem tekintett. Elővette azokat s a halmaz örvendetes apadásnak indult. »A Szent Zsófia postája« sajátszerű intéz­mény volt Sándor alatt. Czarszkoje Zélóban volt egy iroda, a hova mindenki beadhatta a levelét, a mi egyenesen a czárhoz volt intézve. A postás kért a levélért tiz rubelt, de se azt nem kérdezte, hogy ki küldi ? se azt, hogy mi van benne ? Lehetett az pa­nasz, esedezés, vád, vagy miniszterszidás; ajánlat, vagy alkotmányterv; a czár azt megkapta egy óra múlva, ha ott volt s utána küldték, ha utazott. A mi a kedélyváltozásnak legbiztosabb jelen­sége volt, felhagyott éjszakai kóborlásaival a város utczáin s a böjt első estéjén a czárnéval együtt vacsor­át. Föltette magában, hogy tudatni fogja vele azt az er­edetes eseményt, a minek az ő lelke úgy örül. Erzsébet lesz az első, a­ki azt meg fogja hallani tőle. Még eddig senkivel sem közölte azt. Maga a solovecski patriarcha is csak arról van értesítve, hogy június bő 21-ikén legyen jelen a Petrovszki szigeten, Péter czár hajdani lakházánál : ott egy ifjú pár fog rá várni, a­kit össze kell esketnie. A czár ez idő alatt minden folyamodást, a­mi­ben valami kegyosztásról volt szó, kedvezően intézett el. Száműzötteknek megengedte a visszatérést, poli­tikai foglyokat kibocsátott börtöneikből. Puskin nem hasztalanul áldozta fel szívét. Az ő gyöngédsége varázsolta vissza Zsófia ar­czára a boldogság mosolyát, s a boldogság oly csaló­kán tud hasonlítani a jó egészséghez. S ez a mosoly volt az, mely az egész ország fölé derült eget vará­zsolt. A mikor ő, pontosan megjelenve arra a perezre, a melyen várták, hozta a maga virágcsokrát, s aztán az eléje szaladó leányt megdicsérte jó kinézéséért, melléje ült és elmondta neki az egész város pletykáit; kihallgatta, hogy mit álmodott, s jóslatokat csinált belőle; leült vele kártyázni, s engedte csalni és hagyta nyerni, s végül magát kinevettetni; regényeket, köl­teményeket olvasott fel előtte; megtanította minden­féle játékokra; — meghozta számára az üvegházak első gyümölcseit, ellátta nyalánkságokkal; lerajzolta, lefestette, akármilyen roszul találta; s közben r­a­­b­ott tőle egy egy (olyan szivesen engedett) csókot s engedte magát érte megczibáltatni; — hát akkor Puskin egy egész országot tett boldoggá! Megérezték azt még a távol Bajkálló mel­lett is, a­kik az ólombányákban követ vágnak! Mert a­hány csók hullott Zsófia arczára, annyi láncz hul­lott le az ő kezükről. A czár, ki szándékosan oly késő esti órákban jött látogatni Zsófiát, a­mikor már Puskin el­távozott, a leánynak az arczán láthatta az eltöltött órák boldogságát. Mennyit tudott az beszélni felőle! Miket mon­dott neki Puskin? Néha még politizáltak is. A leány ki­vallatta Puskint, hogy mit akarnak ők azokkal a titkos társaságokkal? Puskin aztán megvallotta, őszin­tén, a­hogy vőlegényhez illik menyasszonya előtt, hogy nekik bizony Parlamentes alkotmány kell. Ő közöttük vannak sokan, a­kik olyan szépen tudná­nak szónokolni, mint az angol alsóházi tagok, s ha kibeszélhetnék magukat a parlamentben, az nagy megelégedésükre szolgálna. A­ki a kormányon van, majd gondoskodnék róla, hogy olyan többséget tartson kéznél tatár, kirgiz, kalmük, jakut, baskír és csukcsi képviselőkből, a­kik az orosz karbonarikat leszavazzák s azzal a rend­bentartva, az ország meg­nyugtatva lenne. Az ország pénzügyeit is ellenőriz­nék, s ha egy miniszterről észrevennék, hogy sokat lop, azt mondanák neki : »pusztulj innen ! már most hadd lopjon más !« Sajtószabadság is lenne s az új­ságírók egymást ütnék, ahelyett, hogy most mind egy embert szidnak. Biz ők ezt akarják kivívni. A czár nagyon jól mulatott ezen. Nem úgy ám, mint mikor ugyanezeket a dolgokat Arakcsereff adta elő neki. Már kezdték azt hinni, hogy ismét visszakerül­nek a boldog idők, mint ez­előtt tíz évvel, a­mikor az udvari estélyeken, a czár hallatára lehetett beszélni a főuraknak és tiszteknek alkotmányos szabadságról, s a szabadkőművesek hírlapjaik útján hívták össze a páholyaikat. Z­s­ó­fi­a javulása még magát az orvost is meg­csalta. A kórtünetek egészen megszűntek. Történnek egyes csodák : (a természet hatalma kimeríthetlen), hogy halálra szánt emberek megélnek. Komolyan lehet gondolni a menyegzőre. Sándor meghozatta a pompás kelengyét Pá­riából, a­miben a rózsaszín menyasszony-ruha és a platinából készült diadém is ott volt s meg volt az öröme, hogy Zsófia ragyogó arczában gyönyörködhe­tett, mikor mindazt végig nézte. Egyszer aztán magához hivatta Puskint és igy szólt hozzá: — Fiam! Ha megadja Isten érnünk azt a bol­dog napot, a mi életemnek épen úgy napfordítója lehet, mint a csillagászi évnek, — mit adjak neked menyasszonyi hozományul ? Puskin térdre esett a czár előtt s azt mondá neki: — Atyám. Adj ezen a napon népeidnek alkotmányt! A czár hallgatott. Ez jó jel volt. Puskin bátor­ságot nyert tovább beszélni. — F­ö­­­s é­g! Az egész világ forrong, s kitörésre készül, mint a Vezúv. Ezt a vulkánkitörést egy papírlappal le lehet takarni, a­mire ez van írva »Charta!« Nem én szólok: egész országod beszél igy. Minden becsületes ember, minden hazafi, min­den hive a trónnak igy beszél; igy gondolkozik. Nem kívánjuk, hogy rögtön, rohamosan felszabadíts min­dent; nem kívánjuk, hogy idegen mintára építsd újra országodat: — vezesd be népedet a szabadságba óvatosan, lépésenkint, fejleszd ki alkotmányodat né­pünk szokásai, szükségei szerint. Töröld el a rabjob­bágyságot. Távolitsd el Arakcsejeffet, a ki közéd és a nemzet közé ékelte magát; vedd el a népnevelés ügyét a szent synodustul s bízd ismét Galiczyn kezére; hívd zsámolyod elé az ország nota­­bilitásait, s parancsold nekik, hogy szóljanak szivük szerint. Törüld el az előleges censurát s engedd nap­világra jönni a titkos gondolatokat, s a mi igazság lesz bennük, emeld fel, a mi hazugság, tipord el. H Űzd el hittelen sáfáraidat, kik kifosztják az országot s kifosztanak téged. Szüntesd meg a katonai koló­niákat, a­mik a népre csapásul nehezednek. Hidd ösz­­sze régi ezredeidet: add, kezeikbe a zászlóikat, egye­sítsd őket táborrá; állíts bennünket az élükre s aztán küldj bennünket testvéreink, a hellenek segítségére, a kik vérük tengerében fuldokolnak. Látni fogod, mivé lesz egy nemzet, a minő csodákra képes, ha az a saját szabadságát védve otthon, a más nemzetek szabadságáért harczolva otthoni, valamenynyi népek fölé emelkedik. Adj szabadságot nekünk é­s végy dicsőséget magadnak! A czár végighallgatá a merész beszédet csen­desen, s azt mondta rá: — Kelj föl. — Megbocsátok neked, hogy igy beszéltél................................. Néhány nap múlva Arakcsereff szép csend­ben elutazott G r­u­s­i­n­ó i falusi kastélyába. Beszél­ték titokban, hogy több hónapi szabadságidőt kapott a saját kertére. Eltávozását még jobban illustrálta Ghedimin herczegnek meghivatása az Arakcsereff után üresen maradt bizalmi állásra. Ő lett a czár tanácsosai között az, a­kinek minden órában szabad bejelentés nélkül a czárhoz bemenni. Még több is történt. Magniczky, a leggyű­­löletesebb tanácsos a felvilágosodási osztály­­nál szintén szabadságot kapott, s a vén censorok helyébe újak lettek kinevezve. Azt is megtudta mindenki, hogy a portánál levő nagykövet utasítást kapott erélyesen szót emel­ni a görög szabadság-harczosok ellen viselt háború­ban az emberiség szabályainak megtartása mellett s azzal egyidejűleg el lett határozva egy tábornak az öszszevonása Bender közelében. Végre, egy új korszak legérthetőbb jelenségéül behívattak a katonai kolóniából a régi testőrezredek s mindanynyian Szentpétervárott lettek öszpontosítva. Ez a szabadság apostolainak mind új reményt adott. Az északi titkos társulatok mind azt határozták el, hogy ha a czár a szabadelvűség útjára tér át, akkor minden xe—­ • • fogják­ erejükkel támogatni (Folytatjuk.) Előfizetési árak: Egész évre.................................... 24 frt Fél évre ........................................ 12 » Negyed évre 6 » Egy hónapra .................................... 2 » Az esti kiadás postai külön küldéséért felülfizetés év negyedenként 1 forint. 8^* Az újév közeledtével felhívják t­­olva ■óinka t az előfizetés minél előbbi megújítására. 3BT“ Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a Hói kiadóhivatalába (Barátok­ tere Athenaeum-épület) kül­dendő. A HON szerk. ■ kiadóhivatala. nst ni sp­ui istim un­i—a— ■———s———■sa——as Budapest, deczember 31. A nehéz napokban. Nehéz jelennel, kétes jövővel üdvözöl­jük az uj évet és ez alkalommal is a magyar közönséget! — Csak az időszámításban képez ez fordulópontot, bel- és külpolitikai nehézsé­geink, aggodalmaink és veszedelmeink ma­radnak a régiek, sőt az uj évvel csak szaporod­hatnak , mert nemzetközi helyzetünk, politi­kai állásunk, nemzeti aspiratiónk provokálja ellenünk a részeket, megpróbáltatásokat; a minthogy a kisebb nemzetek közül egyik sem vállalt magára elszigeteltebben, nagyobb önállást, nehezebb küzdelmet, demokratiku­sabb, parlamentárisabb alapon,­­ és mind­ezen fölül : nemzetünk még a legközelebbi évtized alatt akaró évszázados hátramaradá­­­­sát a kultúra minden terén helyrehozni, bár ugyanakkor­­ a nemzetközi helyzet fizikai kényszere követelt tőle nagyhatalmi ál­dozatokat. Ez a kettős feladat képezi minden ne- ■ hézségeink magyarázatát; a czéljaink és esz­közeink közt alig-alig egyeztethető távolság okozza fáradalmainkat és azon nagy terhe­ket, melyek eredményét a féktelenül vitat- t­kozó pártszenvedély ép úgy kicsinyli, mint­­ súlyát nagyítja. És a szabad sajtó, a parlamenti­­ élet áldásait bizonyára kell, hogy kövesse az a hátrány, hogy az ellenzék a monarchia komplikált szervezetét, transactiót követelő természetét egy nemzetközi helyzet lassú fej­lődését, nehéz feltételeit, súlyos áldozatait ignorálva, vagy a közvetlen haszon vagy a messzi jövő rémképei szempontjából tolja­­ előtérbe egyik vagy másik érdeket és annak kielégítetlen voltából ítéli el az egész külpo­litikát, vagy a közvetlen terhekből a kül- és belpolitikát egyaránt. Így van az, hogy, főleg nálunk, hol a nemzeti létet is fenyegetik a külpolitikai ré­szek, van elég anyag nemcsak az aggodal­makra, de a szenvedélyek felcsigázására is. És nem is hiányzott e tekintetben semmi, a­mi a jelent dicstelennek, a jövőt túl sötétnek fel ne tüntette volna a közönség szeme előtt. De midőn ez, körültekintve látta, hogy még­sem lehet egyebet csinálni, mint a­mi törté­nik, hogy, úgy­szólván, fizikai kényszer szabja elé politikánkat, mely nem koc­káztat ugyan sem alkotmányt, sem hatalmi állást, sőt mind­kettőt párhuzamosan akarja megóvni; de épen ezért kénytelen a pillanatnyi dicsőségért vágn­i népszerűségért le nem mondani az esélyei szigorú számításáról, a­mi tiltja az Európá­val való szakítást, nemzetközi és politikai té­ren egyaránt ; ismételjük : midőn ezt látó­­ közönség, belenyugodott a helyzetbe, bár nem szereti azt. De e helyzet parancsolja, hogy még­­ ne provokáljuk az összeütközést, hanem Eu­rópa solidaritásában várjuk be a küzdelmet Oroszországgal, melyet belbajai azon mérték­ben vesznek igénybe, a­melyben kifelé pro­vokálva nincs, vagy a külactióban Európa solidaritása által akadályozva van. És azt nem lehet tagadni, hogy a mo­narchia elemei, valamint a két fele közti vi­szony is, mindennél inkább tanácsolák az idő előtti actiótól való tartózkodást, úgy, hogy ha már Bosznia és Herczegovina megszállása is elégületlenséget keltett, az részben azért tör­tént, mert időelőttinek tűnt az fel azok előtt, kik még Törökország helyzetét a háború előtti állapotokra visszavihetőnek látták; de Ausz­triában e­z i­s leginkább azért talált ellenzésre, mert egy átalában pénzbe kerülő nettó; és épen abban tévednek azok, kik Andrássy politikája ellen az osztrák elégületlenséget is fegyverül akarják használni, hogy a m­agy­a­r államférfi actiója iránti ellenszenvet bizonyítéknak veszik az iránt, hogy az actiót nagyobb mér­tékben és más irányban, az egész monarchia lelkesedése és áldozatkészsége közt lehetett volna megindítani. Pedig nemcsak Európa, de Ausztria is akadályokat gördített volna ez irányú elhatározás elé; tehát sokszoros alkot­mányi és nemzetközi érdekkonfliktusokkal lett volna az összekötve; hogy áldozatai mily mérvűek lettek volna, azt fejtegetni sem kell. Tagadhatatlan, hogy így is súlyos ál­dozatok és nehéz alkotmányi kérdések előtt állunk, de a keleti bonyodalmak tovább fej­lődését mégis csak háboríthatlanul várhatjuk be alkotmányunk sánczai és egy előre tolt nemzetközi positió, valamint Európa solidari­­tásának hátvédei mellett; ez elég jó, bár nehéz helyzet, de a várakozó állásnak megfelel , mert hogy eddig, a berlini béke óta sem erős­­bödött Oroszország helyzete, azt Európa erős­­bülő ellenállása, a szerződés végrehajtása iránt fokozódó szigora bizonyítja. És a próba ideje nincs messze. A beköszöntő új év hozza azt magával, hogy mikép fog végződni, senki sem tudja; de, hogy nekünk addig erőt gyűjt-­l ve, éberen kell vá­runk és akkor meghát- ■álnunk, még ha magunkra maradnánk, sem szabad, azt érzi, tudja mindenki. Épen ezért kell idehaza rendben len­nünk. Ha azt akarjuk, hogy a parlamentariz­­mus sértetlenül fenmaradjon és annak aégise alatt megtartsuk nemzetközi állásunkat és politikai súlyúnkat a monarchiában; meg­feleljünk a nagyhatalmi követelményeknek, s ha kell, így vívjuk meg a nagy küzdelmet, akkor ne vigyük se a pártszenvedélyeket odáig, hogy az lehetetlenné váljék; se az egyéni véleményeket, sőt a nemzeti vágyakat se addig, hogy megrontsuk egy parlamenti többség feltételeit. Az új, nagy események megrázták a kor­mányokat és parlamenteket egyaránt. Lát­hatjuk, hogy az olasz és osztrák parlamenti vi­szonyok hová jutottak, csak azért, mert ez országok politikusai nem ismerék a tranzak­­c­ió követelményeit, melyek mindig az egyéni ambícziók, és sokszor a pillanatnyi népszerűség romjain létesülnek. A népszerűség vitte oda az olasz és osztrák parlamentet, hogy kebelükben, lefelé kötve, fölfelé lehetet­lenné téve érzik magukat azon pártok, me­lyek vezérszerepre vannak hivatva. És ha az angol vagy magyar parlamenti többség en­ged hiúságának, vagy az atrocity mentingek­nek és népgyűléseknek, az ellenzéki támadá­soknak és vádaknak , épen oda jutott volna , a­hol azok vannak. Hogy ezzel nemcsak a par­lamentarizmusnak, de még csak amaz orszá­gok nemzetközi és politikai állásának sincs szolgálat téve ; azt, úgy hiszszük, nem kell fejtegetni. Nem óhajtjuk mi ezzel a nemzeti közvé­lemény és aggodalmak ignorálását , de annak mérlegelését, hogy mennyi jogosult és főleg, hogy mennyi érvényesíthető azokból, nagyobb koc­kázat, nélkül. És erre csakugyan a par­lamenti többség van nemcsak hivatva , de egyenesen kötelezve, mely kötelessé­gét bármikor elmulasztja, e mulasztásnak mindig a nemzet adja meg árát. De épen e körülmény, a kormánynyal szemben, annál­­ szigorúbbá kell, ho­y tegye az ellenőrzést, minél népszerűtlenebb a politika, annál szi­gorúbbá a nemzet előtt a számadást, minél kevésbé érti ez az akc­iót. És a nemzet megvárhatja ezt, mert súlyos áldozatokat hoz, előtte még nem egé­szen érthető czélokért ; de meg van, meg le­het neki az a biztosítéka, hogy csak azon irányban, csak azon érdekeknek szolgál a­z i­s, melyekért ő lelkesedik ; és hiszszük, re­méljük, hogy a félreismert kormány, a meg­támadott többség nem fognak a nemzethez sem méltatlanok, nem hálátlanok lenni, csak ez legyen igazságos irántuk, mert akkor az uj év nehézségeit, részeit leküzdeni lehet. A nemzet érdekében leküzdeni kell ! . . . . . . . Boldog új évet ! H. S. — A »Lloyd« esti száma egy közleményt hoz az »Egyetértés« után arról, mit beszélt volna a felség a miniszterelnökkel az attentatum hírét illető­leg. Határozottan kijelenthetjük, hogy az egész ko­holmány­ sokkal kevesebb súlyt fektettek illető he­lyen az erre vonatkozólag szélnek eresztett hírekre, sem hogy az egészről akár komolyan, akár tréfásan szólani méltónak tartották volna.­­ Az új bankfiókok. Illetékes helyről a következő értesítést vettük : A magyar kormány az megtette az intézkedést arra nézve, hogy az 1878: XXV. törvényczikk értelmében az osztr.-magyar bank által a szent- István korona területén létesíten­dő első négy bankfiók : Kassán, Zágrábban, Győrött és Szegeden fölállittassék; és hogy az 1879. évben fölállítandó további három bank­fiók iránt hasonló intézkedést legközelebb tenni szándékozik. — A bosnyák deputatió, a. »M. H.« az újabb bosnyák küldöttségnek látogatása czélját hiteles adatok alapján a következőkben adja elő: Mintegy három héttel ezelőtt — igy beszélt a kül­döttség egyik tagja s illetőleg vezetője Jankovich bjelinai tanító — két kerület rágá­i (parasztok) összegyűltek a brecskai kerületben Dubrava község­ben s ott meetinget tartotttak. A meeting lelke Ste­fa­n­o­v­i­c­s Péter gracsaniczai lelkész volt, ki sok ezernyi rága előtt kifejtette a czélt, melynek eléré­­séért a népgyűlést összehivatta. A török kormány alatt, úgy­mond, összes termésünk egy tizedét odaadtuk a kormánynak adóba, de adtunk sokkal többet, termé­sünk egy harmadát, sőt mint tudjátok,némely évben a felét is a bégeknek, elvitték jószágunkat, elhajtották szarvasmarháinkat és erőszakosan kénytelenítették velünk jövedelmeink sokkal nagyobb részét átengedni mint a mennyi járt nekik. Ezen 1878. évben az osz­trák-magyar okkupátiót megelőzőleg a bégek külö­nösen sanyargattak bennünket. Az állapotok most megváltoztak, most már nem a török az ur e földön s van a ki a bégeknek is parancsol. Mi megfizetjük szivesen a császárnak a tizedét, de reméljük, hogy nem hunynak szemet helyzetünkre, s miután a bégek harmadát most megfizetni képtelenek vagyunk, kér­jük meg a császárt ezen terhes lerovás elengedé­séért ezen évre. Stefanovics Péter lelkész híven tolmácsolta az ezrek óhaját s a két kerület ke­beléből megválasztatott a küldöttség, mely a 700 aláírással ellátott kérelmet és egyszersmind leg­mélyebb hódolatot Budapestre a király elé hozza. El is indult a nép költségén a 8 tagú deputatió. Tudva levő, hogy 3 nap óta vannak itt s audien­­tiát a királynál nem sikerülvén nyerniök, ma d. e. I6V2 órakor Tisza miniszterelnöknél tisztelegtek, s neki adták át a fentirt kérelemlevelet. Tisza Kál­mán szívélyesen fogadta őket s a küldöttség szóno­kának előadására a következőket válaszolta : Az osztrák-magyar monarchia kormánya ismerte azon terheket, a miket a rájákra a törökök róttak s a mi­ket a rágáknak elviselniök kellett; de az osztrák-ma­gyar kormány rajta­­ sz, hogy a terheken könnyítve legyen és sérelmeik orvosoltassanak. A kérvényt elő fogom terjeszteni ő felségének, ki azt a boszniai szer­vező kormány nézetének meghallgatása után minden­esetre igazságosan és a rágákra nézve lehetőleg kedvezően intézendi el. A válasz a küldöttséget tel­jesen kielégítette és a szónok köszönete kifejezése után eltávoztak. A magyar miniszterelnök szavában teljesen bíznak és megnyugtatást visznek haza kül­dőiknek. A bosnyákok örülnek, hogy a török alól kikerültek s miután látják, hogy a magyarok dolga jobban megy, mint az övék, azt hiszik, hogy hazá­jukra is jobb jövő virrad most. A küldöttség ma este utazik vissza. *— Törökország pénzügyi állapota nem kevésbbé kétségbeejtő mint általános politikai helyzete. A kalmék behajtásáról szóló tervezet a pénz­ügyi bizottságban zajos jeleneteket idézett elő. A franczia kormány delegátusa e bizottságban, T­r­i­c­o­u erősen megtámadta a tervezetet. »Ez eljárás, mondta, — nem becsületes. Ha e tervezetet keresztül viszik, leplezett, de azért mégis ocsmány tönk lesz a követ­kezése.« Az ülés végén azt kivánta, hogy megjegyzé­seit vegyék fel a jegyzőkönyvbe s midőn az elnök őt kérte, vonja vissza e kifejezéseket, mivel a szultánra kínos benyomást tennének, azt válaszolta: »Nem azért neveztettem ki a bizottságba, hogy szultáni­ok­nak békekat mondjak, hanem hogy önöknek tanácso­kat adjak. Mi mint orvosok hivattunk meg, hogy betegségüket meggyógyítsuk s jogunk van szigorúak», nak lennünk.« — A vita folyamában az angol kor­mány specziális delegátusa Harrison jellemző vallomást tett. Midőn egy beterjesztett módosítás iránti véleményét megkérdezték, élénken viszonozta: »Nem azért vagyok itt, hogy ajánlatok fölött tanács­kozzam, hanem, hogy mindenekelőtt Törökország pénzügyi helyzetét megtudjam és lássam, képes-e a

Next