A Hon, 1879. augusztus (17. évfolyam, 185-210. szám)

1879-08-01 / 185. szám

szág is kénytelen lesz a szóbeliséget elfogad­ni és behozni, a­mikor ismét nagy rázkódta­­tásnak lesz kitéve a jogélet. Mi, ily körülmé­nyek között nem óhajtjuk a javaslat törvény­erőre emelkedését. Palliativ szereitől nem várhatjuk a bajok gyökeres orvoslását. Sőt attól tartunk, hogy a zavar, melyet egy új eljárás életbeléptetése mindig okoz, sokkal komolyabb bajokat fogna szülni, mint milye­nekkel most kell a jelenlegi perrendtartás mellett küzdeni, melynek kétes helyei a judi­cature által állandó értelmezéssel ellátva, hiányai szintén a joggyakorlat által annyira, a mennyire kipótolva vannak, s mely, ha sza­bályai az ügyvédek és birák által lelkiisme­retesen megtartatnak, a perek nagyon gyors befejezését megengedi. Még jobban megerősít ezen nézetünk­ben, ha figyelembe veszszük a javaslat genesi­­sét. 1877-ben, midőn a javaslat ily alapelvek mellett készült, az volt a kiindulási pont, hogy a perrendtartás legégetőbb hiányai egy még azon évben hozandó törvény által orvosoltassanak. Ez volt döntő szempont a reform terjedelmének megállapításánál s azért lett is a végrehajtási eljárás külön tör­vényjavaslat gyanánt az országgyűlés elé terjesztve. Az idő azonban elmúlt anélkül, hogy ebből a pillanatnyi szükség kielégítése végett tervezett javaslat törvényerőre emel­kedett volna. Ma tehát, midőn ezen, ismétel­jük akkor döntő érv gyanánt a reformnak czélba vett kiterjedése mellett fölhozott in­dok nem áll, mert túlhaladott dolog, ma már nem lehet ily kisszerű javítgatással beérni. Tovább kell menni és a baj gyökerét egy új, a szóbeliség alapján készült javaslattal meg­támadni. S ezen a téren, ha az országgyűlé­sen előreláthatólag a perrendtartási javaslat nem fog egyhamar tárgyalás alá vétetni, a kezdeményezést nagy örömmel üdvözölné minden szakember. A pénzpiacz. A londoni »Economist« ezt írja: Felmondásra a pénz megint csak 1/2°/0 egész évre, s a váltók 1 °/C-nál olcsóbban számítoltatnak le. A pénzpiacz jelen helyzete oly rendkívüli, hogy a jö­vőbe látni még nehezebb mint rendesen. Most egy éve felhívtuk a figyelmet a pillanatnyi veszélyre, de ma a helyzet nagyon megváltozott. Mondhatnék egy válságon mentünk át, melyet nem annyira a pénz szűke, mint inkább a hitelnek átalá­­nos rombadőlte idézett elő, s az üzletnek folytonos depressiója, az idegen beruházások megapadásával egyetemben, a tőkének oly összehalmozását eredmé­nyezte, mely egészen páratlan, melyhez fogható idáig még nem létezett. A bank tavalyi és idei adatainak összehasonlí­tása július közepétől a következő érdekes tényeket állítja elénk. Jegyforgalom Érczkészlet 1878. jul. 17. 28.068,310 22.340,355 1879. jul. 16. 29.328,140 35.466,067 jegy­artalék egyéb letétek 1878. jul. 17. 8.250,965 22.624,601 1879. jul. 16. 19.813,065 33.511,228. Az ellentét bizonyára nagyon feltűnő. Egy év előtt a bank állása nem volt erős, s a valószínű igé­nyek nagyok voltak. Ennek megfelelől­eg augusztus­ban korán, a kamat 5 százalékra lett emelve s az év egész hátralevő részében ilyenforma magasságban maradt. Most a bank állása tán erősebb, mint volt kezdete óta bármikor. A zavaroknak néhány nagy okától szabadultunk meg, melyek egy év előtt létez­tek , de lehetnek mások előttünk, melyeknek létezé­sét még nem is sejtjük. Külföldi kölcsönök számára volt tavaly várható kereslet, de tényleg ez nem tett nagy összeget; nem hiszszük, hogy most valami nagy hajlandóság mutat­koznék külföldi beruházásokra. Akkor a holt ivad kiadásai vették kezdetöket, még­pedig nagyban. Ez idén azok valószínűleg kisebbek lesznek a szokottnál, mert az üzlet pang s a nyár se olyan, hogy valami nagyon kelljen fürdőzni. Behozatalunk élelmi­sze­rekben stb. nagy volt egy év alatt, ez idén valószínű­leg még nagyobb teend. Akkor középszerű, ha nem is jó aratást vártunk s azt állítják, hogy az gyenge, középszerű volt, de ez idén nincs kétség, hogy az aratás rossz lesz itt és Francziaországban, tehát élelmi szükségletünk nagy leend. 1878. jul. havában nagyon tartottak attól, hogy aranyat nagy mennyiségben kellene kivinni Ameri­kába, hogy onnan eredő behozatalunkat megfizethes­sük, de jelentékeny arany kivitelünk nem volt oda. Azt mondták ezután, hogy kötvényeket küldünk arany helyett. Ez igaz lehet bizonyos mértékig, de hajlandók vagyunk azt hinni, hogy sok szó alig be­csüli fel helyesen, hogy mily nagy követeléseink van­nak Amerikában egyes felekkel szemben, s e követelé­sek növelik a mi vételképességünket ott; nem is szólva azon összegekről, melyekkel Amerika ottani beruhá­zásaink után adózik nekünk. Mondják, hogy ezek nagyon csökentve lettek. Némelyek vettek, de többen eladtak amerikai kötvényeket utóbbi időben s való­színű, hogy a mérleg a mi rovásunkra nagyon csök­kent. Másfelől azonban vannak előjelek, melyek azt mutatják, hogy az amerikai nép jobban kezdi vásá­rolni az angol portékákat, s az amerikai pénz jelen inflációja azt eredményezi, hogy az emberek mindent szívesebben vesznek tőlünk, mint a pénzt. S valóban nagyon csodálkoznánk, ha ez idén az érczpénzkivi­­tel Amerikába oly nagy volna, hogy belföldön szűk­­pénz­viszonyok támadjanak, ha csak aratásunk telje­sen balul nem üt ki. A legnagyobb fontossággal bír most mindenesetre az aratás, kétségtelen, hogy a kilátások rosszabbak mint a minőkre modern idők­ben emlékszünk, és nagy fontossággal bír még a hi­telviszonyok bekövetkezhető ziláltsága még az év folyamán. Ha az aratás rosszul üt ki, akkor ez már az ötödik egymásra következő rossz aratás lesz, és köz­­gazdasági tekintetben igen érdekes tény az, hogy népünket azért elláthattuk kenyérrel a szükség ezen éveiben, s még­is maradt annyi készpénzünk, hogy rövid időre többet kölcsönözhetünk mint valaha. Két év előtt, figyelmeztetve lettünk, hogy ha a behozatal tovább is így tart, pénzügyi zavart fog eredményezni. A névleges behozatali többlet az 1878. évvel végződő négy év alatt 470 millió font sterlinget tett. S azon idő alatt 16 millió font sterlinggel több aranyat hoztunk be, mint vittünk ki. Kereskedelmi mérlegünk ezen nagy defic­itje daczára, tőkebőség uralkodik az országban. E tények megerősíteni lát­szanak azon nézetet, hogy a kereskedelmi mérlegek nem érczpénz-kivitellel egyenlíttetnek ki. Bizonyára helytelen volna megütközni azon számok fölött, melyek voltaképen hatalmunkat nem veszedelmünket bizonyítják. Múlt évben aggályunkat fejeztük ki a hitel állapota s kivált a fölött, hogy a bankoknak nagy tartalékokat kell kéznél tartaniok , s az 1878. év története nem volt alkalmas az aggályo­kat eloszlatni e tekintetben. Sok el lett mellőzve, a mi akkor veszély forrása volt, de nem mondhatjuk, hogy minden ok az aggályra eltűnt volna. Kétségkívül a legjobban értesült köröknek most is vannak aggá­lyaik. De eltekintve a bizalmatlanságtól, nem látjuk, honnan jöhetne az a nagy pénzkereslet, mely a ma­gas kamatlábhoz való gyors visszatérést tenné szük­ségessé, mindaddig, míg az üzletnek minden ága pan, s az árak rendkívül alacsonyak. Az év előhaladásával a pénzkamatláb lassú emelkedését reméljük. De helyzetünk úgyszólván ki­vételes , 20 millió font sterling tartalékkal s oly rengeteg összegre menő egyéb securitásokkal. Még most is, daczára a piac­ jelen helyzetének, a váltó­folyam ránk nézve kedvező, a­mi rendkívül nagy fon­tossággal bír, ha az érczkészletünkre irányuló vár­ható igényeket tekintjük. Bizonyos, hogy a váltófo­lyam minden pillanatban megváltozhat, de tekintve a nyilvánvaló tényeket, a pénz összetorlódása nagy minden európai pénzc­entrumban. És valószínűleg az üzlet jelentékeny föllendülését kellene bevárnunk,­­­­mielőtt a pénznek jövedelmező elhelyezését remélnek. Bukások okozhatnak ideiglenes keresletet, de ez nem állandó s mint most is, nagyobb depresszió követ­heti azt. Páris, július 29. (Saját levelezőnktől.) (B.) Azon ülés után, melyet a Ferry javaslatá­nak megvizsgálására kiküldött szenátusi bizottság múlt csütörtökön tartott.­­ Jules Simon elnök ki­jelente, hogy mindent elkövet arra nézve, hogy e törvényt a szenátus még a jelen ülésszak folyamában tárgyalhassa. E nyilatkozat után az egész világ cso­­dálkozott, s nem egy ember gondolt »köpönyeg-for­gatásra«, — talán mert nyílt titok volt, hogy a sze­nátusi bizottság elnöke a megelőző napon Ferryvel — ebédelt. Simon azonban párthívei csodálkozására tántoríthatatlan embernek bizonyult, s talán azért, hogy új czimboráit — a klerikálisokat megnyugtassa, olyképen váltotta be ígéretét, hogy a következő két napon a bizottságot nem hívta össze. Azután meg vasárnap következett, é­s vasárnap Buffet úr misét hallgat, s a többi tagoknak sincs kedvük elkárhozni a 7-ik paragrafus kedvéért. A bizottság ennélfogva ismét nem ülésezett. E három napi szieszta alatt Versaillesban javá­ban folyt a munka, — de a budget-tárgyalás alatt a képviselő urak is megelégelték a mulatságot a nyári melegben, — s kilátásba helyezték, hogy széjjel oszolnak augusztus első napjaiban. Minthogy pedig Francziaországban a képviselőházzal egyidejűleg a szenátus is mindig széjjel oszlik, Simon most már időszerűnek vélte a kilátásba helyezett »siettetést« végrehajtani. A tegnapi ülésen meghallgattatta a k­ongregácziók képviselőit s nyomban megszavaztatta a 4-ik, 5-ik, 6-ik és 8-ik paragrafusokat. A 7-ik para­grafus, mely előre láthatólag élénk vitára fog alkal­mat adni, mára maradt, é­s kérdéses, várjon ma is szavazás alá kerül-e ? Feltéve a legkedvezőbb esetet, hogy t. i. a 7-ik pont ma szavazás alá kerül — s hogy a bizottság holnap a 9-ik és 10-ik ponttal is végez, nem hihető, hogy a javaslat ez ülésszak alatt tárgyal­tatni fog. Mert időre van szükség míg a jelentés elké­szül, míg a bizottság megvitatja, módosítja — és vég­re a szenátus elé terjeszti. Mind­ehhez idő kell és pedig annyi, a­mennyit Jules Simon akar, a­ki, mióta a javaslatnak ellenséges bizottságot megalkotnia si­került, nagyon is ismeri a hatalmat, melylyel mint an­nak elnöke rendelkezik — és sokkal ügyesebb em­ber, semhogy ez alkalmaz, melyben akarata minden­esetre teljesül, — elszalasztaná. Csaknem bizonyos ennélfogva, hogy tárgyalásra a szenátus ezen üléssza­kában, nem kerül a sor. A jövő ülés elején a szená­tust a budget fogja igénybe venni, é­s nem lehetet­len, hogy a Ferry-féle törvény csak karácsony felé fog napirendre kerülni. — A kormány időt vesz­tett, — a klerikálisok időt nyertek. A mily nyereség ez utóbbi, és oly veszteség amaz. A középrajnai zeneegyesület IX-ik ünnepélye. Mannheim jul. 28. A mannheimi zene-egyesület julius 27. és 28- dikára tűzte ki ez idei IX-ik zene-ünnepélyét (1856- ban, szept. 1-én volt az első,­ mely a helybeli színház tágas és e czélra rendezett helyiségében egyszersmind fennállásának 50 éves jubileumával hozatott kapcso­latba. Ezen aránylag kis város ,mely 1606-ban ala­­píttatott IV. Friedrich által, 1610-ben csak 1200 la­kost számlált, míg ma népességének száma megha­ladja az 50,000-et, a legnagyobb kereskedelmi város, a badeni herczegségben. A bádeni zene­egyesület, mely már elejétől fogva vegyes karral kezdte meg működését, 1816-ban júl, 19-én alakult. Első föllépte alkalmával, valamint most 50 év után is Haydn »Teremtés« czímű oratóriumával lépett a közönség elé. Akkor 120 énekes és 130 ze­nész működött közre, míg ma a közreműködő bajor, hesszen, porosz és bádeniek 16 egyesülettel jelenvén meg, ezek között volt 398 énekesnő és pedig 229 sopron és 169 alt. Az énekesek száma kimutatás szerint 440, és így a vegyes kar 938 működő tagból áll. Ide kell még soroznunk a zenészek számát, mely szintén meghaladja a 160 tagot és akkor fogalmunk lehet azon csodálatosan szép hangáramlatról, mely az elég nagy színház minden legkisebb zugát is egé­szen megtölté. A zenekar, valamint a vegyes kar is, a színpa­don helyeztetett el, még pedig igen ügyesen. Elől az énekesnők, közepén a zenekar, a színpad hátsó része felé mindig emelkedettebb helyen foglaltak helyet, míg a védbástyát , a legmagasabb posicziót, az éne­kesek képeztek. Az első együttes próba a »teremtés«-ből 26-án volt, délután 5 órakor, 2 márka belépti díj mel­lett. A színházban minden hely el volt foglalva. Gyö­nyörű, majdnem elragadó látványt nyújtott a színpad. A nők szépségben versenyeztek egymással, mit a pazar gázvilágítás még inkább előnyössé tett. So­ha ennyi szép szőke arc­ot nem láttam együtt. Még az előadás meg sem kezdődött, és máris elfelejtem, hogy 2 márka belépti díjat kellett fizetnem egy pró­báért. Az óra ötöt ütött, és a karmesteri emelvényre — mely piros bársonynyal volt bevonva — egy halló­­szalaggal feldíszített éltes öreg úr lép fel, üdvözölvén a zene­egyesület nevében az egybegyűlt egyesületeket és zenészeket, valamint a díszvendégeket is, megem­lítvén, hogy az egyesület nem mindig működött vi­ruló körülmények között, mert voltak szomorú nap­jai is, de elfeledtet vele minden mostoha körülményt az az öröm, hogy önállásának ötvenedik évforduló­jához, ennyi rokonszenves jóbarátot lát maga körül sorakozni, kik vele élnek egy szent eszmének, a mű­vészetnek, melynek soha meg nem szűnő hívei és apostolai óhajtanak maradni. E rokonszenves szavak után arra kére az ösz­­szes megjelent működő tagokat, hogy sorakozzanak az ő óhajához és éltessék vele együtt az ünnepély karmesterét, Lachner Vincze hageni udvari karmes­tert,ki a 25 éves jubileum alkalmából, már szintén igaz­gatta ez oratóriumot s most az ötvenéves ünnepélyen annál nagyobb örömmel üdvözöljék őt, mert, bár ha a gondviselés azóta sok mindentől fosztotta is meg, de azon ifjú tűz, melylyel 25 év előtt ült az emel­vényen, még most is ép úgy lelkesíti őt a zenénél, mint akkor. Hosszú doc­­ok között ült az érdemes öreg zenész az emelvényre, megköszönvén a szíves bizalmat, arra kérvén a közreműködőket, hogy reá ügyeljenek mindig, ne nézzék folyton a kótát, és hogy a próbák alatt kitartók és béketürők legyenek. Most vette tulajdonkép a próba kezdetét. Mielőtt azonban a zenészeti részek egyes bírálatába — jobban mondva magasztalásába bocsátkoznánk, nem tartjuk érdektelennek — mivel a művet magát úgyis mindenki ismeri, annak keletkezését illetőleg néhány szót elmondani. 1795-ben érett meg Haydnben az az eszme, mi­dőn ő már másod ízben látogatta meg Londont, hogy egy oratórium írásához fogjon. Seldsom »Mare clau­sum «-ját akarta erre fölhasználni, Nedham angol for­­dításában. Azonban az angol nyelv sok nehézséget gördített munkája elé és ígey csakis egy áriát és egy 4 szólamu chorust készíthetett el. Nem kevés zavarba hozta azonban a jó öreg urat a bonni hegedűs, János Péter Salamon, ki akkoriban a londoni Haydn hang­versenyek vállalkozója volt s mint ilyen »a teremtés« czimü oratórium megzenésítésére kérte őt fel, melyet Sidney irt meg, de szintén angol nyelven. Ezt azonban Haydn magával vitte Bécsbe, hol meglátván Swieten a szöveget, azt németre forditá s igy az öreg ur — ki már akkor 65 éves volt. (1732- ben született, márcz. 31-én Bohrauban) egész lelke­sedéssel fogott a munkához, mely munka már 1798 elején, be is volt fejezve. Mint villámcsapás járta be az egész zenevilág minden rétegét a már jeles és ke­resett zeneköltő új művének híre. A »teremtés« Bécs­­ben adatott legelőször elő, 1799. évi január 19-én, a Schwarzenberg palotában. A bécsi legmagasabb körök szakértői vetél­kedtek abban, hogy tőle a vezénylőkönyvet megszerez­zék. Sikerült is ez nekik, melyért H.-nek 700 arany tiszteletdíjat adtak, és ez előadás egész jövedelmét 4088 frtot és 30 krt. Ugyan csak ez év mart. havá­ban még egy előadást rendeztek az oratóriummal H. javára, mely után Páris és Londonban adatott elő, bol a közönség a legnagyobb tetszés és lelkesedéssel fogadta, az itt bevett jövedelem meghaladta a 12.000 frtot. Ezután még egyszer adatott elő Bécsben 1808- ban mart. 27-kén az Aulá­ban, mikor is H. az elő­adás közben rosszul lett, haza vitette magát, és többé nem is hagyta el az ágyat. Ez volt az utolsó concert, melyben megjelent. E geniális élet 1809-ben május 31-én hamvadt el. A­mi magát az előadást illeti, arra csak any­­nyit mondhatunk, hogy az minden izében tökéletes volt. Mind a gondolatok tiszta és helyes kifejezésére nagy gond volt fordítva, mind pedig arra, hogy az időmértéken a nagy tömeg túl ne kapjon. A sol­­­részeket: Kölle Magdolna (soprán) Karls­­ruhéból, Spiess Hermina Frankfurtból (alt.), Stritt Albert udv. operaénekes Karlsruhéból (tenor) és Staudigl József ugyanonnan (bass) kitűnő művészettel énekeltek; a közönség minden egyes rész után zajos tapssal jutalmazta őket. A második napon július 28-án délután 4 óra­kor vette kezdetét a hangverseny, mely a következő zeneszerzőktől tartalmazott műveket: Beethoven, K. M. Weber, Rubinstein és Schumann-dalok, Brahms (d. dur) symphoniái és végül Mendelssohntól a Göthe balladájára írt­a a­­ p­u­r­g i­s-és vegyes karral. Lachner V. mindvégig bebizonyította azt, hogy ő még mindig hatalmas karmester, ki ismeri és tudja igazgatni a zenekart, mit leginkább Mendels­sohn remek­művének értelmes és művészies — nem kappelmeisteres — kezelésével tanúsított. Különösen tetszettek, de a legnagyobb elisme­rést is érdemelték a női karok. Hullámzatos énekük mint a tenger, majd megint sima, mint a tó csendes tükre, föl tudták emelni a magasztos és széphez, az ideálhoz még a német kedélyt is. Ezzel pedig sokat akartam mondani. Megemlítem, hogy a híres Wagner és Liszt kritikus, dr. Nohl Lajos — kit a budapestiek is jól ismernek — szintén átjött Heidelbergből az ünnepé­lyekre. Ismerősei mind arról szólították meg, hogy mit akar itt, a híres Wagneriáner! Nohl persze neve­tett és beszélgetés közben elmondá, hogy mennyire félreismerik őt ezen urak. Ő, a­ki a jó zenéért egyformán lelkesül, legyen annak szerzője akár Haydn, Mozart, Gluck vagy pedig Wagner, az neki mindegy. Azonban mert Wagnernek és Lisztnek nem ellensége, még azt sem hiszik el neki, hogy ő írta meg a nagy Beetho­ven biográfiát, most pedig újból megjelent tőle a Mozarté. Legújabban Haydn életrajzán dolgozik. Az első kettő már rövid idő alatt több kiadást ért, mi mutatja, hogy a zongorajátszók nagy hasznát ve­szik. Ajánlhatom is: Siposs Antal: A V­I­D­E­K. Csíkszereda, júl. 28. (T­á­n­c­z v i­g­a­l­o m.) A csik­somlói fiatalság — támogatva az itt állomá­sozó közös- és honvéd-tisztikara által — városunktól félórára fekvő »Zsögödi« fürdőben f. hó 27-én zárt­körű házias tánczmulatságot rendezvén , Csikmegye dísze, virága megjelent, hogy leróhassa azon tartozá­sát, melylyel a »Terpsychore« istennőnek a csíki szépek oly régen adóznak. A rendkívül szépen sikerült kedélyes mulatság fénypontját azon gyönyörű hölgykoszoru képezé, melyből az egyes, szendén és szerényen nyíló virágok oly örömteljes arczczal mosolyogtak. Az öreg, áldott jószivü, báró Wihlbüngné, mint­egy anyai felügyelete alatt, a sok szép gyöngédnem, már délután 6 órakor betöltő a táncztermet és a né­ző valóban magával tisztába nem jöhetett, vájjon Lázár Domonkosnő kedvességén — Lázár Anni és Louza nővérek leereszkedő nyájassággal párosult szépségén — Szabó honvédezredes Ester lányának megnyerő aristocratiai modorán, János alkatán, az örökké vngkedélyű Balló Katinka, valamint Sándor és Fodor nővérek, nemkülönben Bogáty Fenzl és Byalisné, végre Gazsi Julcsa, Móricz Vilma, Antalfy Etelka, Enyeter Irésa, és a többi jelenlevő csíki szé­pek — táncz-ügyességük és kedvükön enyelegtesse-e szemeit ? .... A »Hargitta« hegység aljában és az »Aluta« folyó jobbpartján, óriási fenyvesek által folyton fen­­tartott illatos, tiszta illatadó levegő közepette fekvő »Zsögödi« fürdő, mint kis tündérkint hivogatólag int látogatók után. .. De hasztalan; — az évenkinti vendégek száma az 50-et soha túl nem haladja, pe­dig az vas-, kén- és jód­tartalmú hideg források hat­hatós gyógyereje hazánkban párjára alig talál. Igen ... el van feledve a »zsögödi« fürdő — mert nem ismerik, és nem ismertetik; — primitiv egyszerűsége daczára (berendezését illetőleg) a fürdő jóságos hatását, csak azon sokak tudják meghálálni, a­kik megroncsolt egészségük életerejét ezen varázs­­erejű forrásoknak használata folytán, — a legolcsóbb költekedés mellett, mert naponkinti összes kiadást 2 frt 50 krral bőven födözni lehet — évtizedekre ismét visszanyerék. S­c h. O­­. S. KÜLÖNFÉLÉK. — A budapesti terézvárosi plébá­nos Klempa Simon ma ünnepelte fővárosi lelkész­kedésének 25-ik évi jubilaeumát. Klempa Laksáruj­­falun, Pozsonymegyében született, 1811. oct. 28-án s a theologiai tanfolyamot a bécsi Pázmaneumban vé­gezte. Fölszerteltetett 1836-ki okt. 28-án és segéd­lelkésznek küldetett Pestre a józsefvárosi plébániába. 1850-ben Pest-Józsefváros plébánosává lön megvá­lasztva, négy év múlva pedig a megürült pest-teréz­városi plébániába helyezteték át, melyet az egész mo­narchia legnagyobb plébániájának tartanak, mint­hogy összesen 90,000 lélekszáma van, köztük több mint 50,000 római kathólikus, 1859-ben Scitovszky bibor­­nok-érsek előterjesztésére pápai kamarásá nevezte­tett ki. 1861-ben felséges urunk a király ez, préposti dignitással tüntette ki őt. Ma a terézvárosi plébánia­­templomban a jubiláns prépost ünnepélyes nagy mi­sét tartott Te Deummal, segédlelkészei assistentiája mellett. A papság, a fővárosi képviselőtestület s nagy­számú nép részvéte mellett, a szürkenénék összes nö­vendékei voltak jelen a misén. Délben a fővárosi ha­tóság számos tagja, Ráth József apát-esperes úrral élén a kerületi papság, saját segédlelkészei és tiszte­lői s barátai örömlakomára gyűltek össze a jubi­lánsnál. — Kitüntetett hazánkfia. Londonból írják a »P. L.«-nak, hogy az ottani iparkiállításon, melyre mintegy 1700 londoni munkás küldött be munkát, Golonya Jenő nevű hazánkfia fafaragásáért ezüst jutalmat nyert. Golonya eredetileg csizmadia s csak külföldön tanulta meg a lombfürészelést s a pá­rizsi kiállítás által ösztönt nyert annak gyakorlásá­­ra. Jelenleg Londonban kis boltja van. Beaconsfield lord az érmet átnyujta neki, igy szólt: »Különösen örülök azon, hogy magyar ember állított ki itt s nyert jutalmat. Csak folytassa tovább. Reménylem, hogy önnel s munkáival a következő londoni kiállításon is fogok találkozni.« Golonya legközelebb néhány fa­ragott képrámát küld ajándékba a budapesti ipar­­múzeumnak s a sidneyi kiállításban is részt fog ven­ni műveivel.­­ Megdöbbentő szerencsétlenség történt ma délután a kecskeméti­ utczai 2-ik számú házban. Az itt lakó A n h ä u p e 1 György korcsmá­­roshoz Budaeörsből bort hoztak, melyet a korcsmá­­ros nyomban a pinczébe szállíttatott. A hordót a szokványos módon kötelek segélyével a pinczébe gu­rították. A roszszul alkalmazott kötél, midőn a hor­dó a pincze lépcsőjének közepén volt, megcsúszott s a hordó iszonyatos erővel lezuhant, maga alá temet­vén úgy a budaeörsi parasztot, mint a korcsmárost, kik a hordó előtt mentek s azt igazították. A szen­vedett sérülések következtében a budaeörsi ember azonnal, Anháupel pedig rövid idővel az eset után meghaltak. Anháupel 6 gyermek atyja volt.­­ A szerencsétlen esetről egy másik tudósítás igy hang­zik : A pincze ajtajánál a leeresztendő kötelet egy hordát s még egy felfogadott munkásember fogta. A lépcsőkön pedig Anhaupel, és a budaeörsi fuvaros Vendler Jakab, ki a bort beszállította, a hordót le­ereszkedés közben — mint ez szokás — fékezgették. A harmadik lépcsőn — a véletlen szerencsétlenség úgy akarta, hogy — a pincze ajtajában álló hordát s napszámos kezeiben a vastag kötél ketté szakadt, a hordó kisikamlott, villámgyorsasággal lehömpölygött s magával rántotta a lentálló Anhaupel és Vendlert. Nem maradt idő, vagy talán a szerencsétlenek az ijedtségtől annyira megrémültek, hogy nem tudtak időt nyerni a menekülésre, — a hordó leütötte lá­báról úgy a korcsmárost mint a fuvarost. Ezek hát­tal estek a földre, s igy történt, hogy az egész test hosszán keresztül futott a hordó, s szétzúzta A­n­­haupel és Vendler lábát és mellkasát. Megdöbbentő s borzasztó látvány volt a két, azt lehet mondani óriás erejű embert vérükben fetrengve látni. Az egyik, a fuvaros minden halálküzdelem nélkül rögtön meghalt. Anhaupel azonban nem oly könnyen adta ki lelkét, a szerencsétlen csaknem egy fél óráig küzdött iszonyatos fájdalmak között a halállal, míg végre ez bekövetkezett. Öt gyermeke van. Vendler is nős. A két hulla egyelőre a Rókus-kórházba szál­líttatott. — Egy nagybirtokos öngyilkossá­ga. Tib­bes hevesmegyei pusztán f.hó 28-án szomorú eset történt. Mint a »N. P. Journal«-nak írják, Almás­­sy Ede földbirtokos, kinek neje Gyürky Abris gr. nővére, öngyilkos kezekkel véget vetett életének. Al­­mássy a mondott napon befogatott, s azon magjegy­zéssel, hogy Pásztora megy, elbúcsúzott családjától. Azonban nem Pásztora, hanem Szentkutra ment, hol egy pajtában leszállva, kocsiját valami jelentéktelen megbízás örve alatt eltávolította közeléből. Csakha­mar lövés dördült, melyet a kocsis hallva, visszafor­dult. Szörnyű látvány tárult fel előtte. Ura szétzú­zott fővel, élettelenül feküdt­ a földön. Almássy pisz­tollyal lőtte magát agyon mely vizzel volt töltve. Csak most értette a kocsis ura útközben mondott szavait: »Ha hazatérsz ne szólj semmit a gyermekeknek.« A szomorú tett indokát hihetőleg zilált vagyoni körül­mények okozták. Almássy egy 14.000 holdas majora­­tusi birtokot élvezett, melynek évi jövedelmét 60.000 forintra becsülik; mindazáltal rendkívül el volt adó­sodva, mert háztartása óriási pénzbe került. Almássy a nagy fényűzést családja iránti túlságos szeretetből fejtette ki, bár őt magát egyszerű takarékos ember­nek mondták. Romlását az anyagi erejét fölülmúló pazar költekezés okozta. A gyászos eset az egész kör­nyéken mély részvétet keltett. — Száz arany kisorsolása. Ma a nyul­­utczai iskolában szép számmal gyűltek egybe a nép­oktatás ügyének barátai. Tóth József pestmegyei tan­­felügyelő üdvözlő az egybegyűlteket és előadta, hogy Weisz B. F., ki az iskolai takarékpénztárak eszméjé­nek megpendítője volt, ma már oda vitte ezen ügyet, hogy országszerte érdeklődnek iránta. A lefolyt isko­lai évben 88 tanító foglalkozott ez ügygyel és össze­sen 2608 gyermek tett be az iskolai takarékpénztárak­ba, úgy hogy összesen 38159 frt folyt be. Weisz most az ezzel foglalkozó tanítókat kívánván fáradalmaik­ért jutalmazni, 100 drb aranyat gyűjtött e czélra, me­lyek ma kisorsoltattak. Volt 20 nyeremény­e 5 arany­nyal, melyet a következők nyertek meg: Nagy Ká­roly M.-sziget, Maksziane Ágost Budapest, Vörös Kálmán Budapest, Rozgonyi Endre Kun-Szent-Mik­lós, Benke Fogarasi Teréz Kun-Szt-Miklós, Lutz Ignátz Kassa, Dévay Nándor Budapest, Dubek Fe­­rencz Somorja, Vinzi Emilia N.­Kikinda, Seres Havas Józsa Somorja, Cser József Veszprém, Juhász Péter Szeged, Czobor Ferencz Szabadka, Barcza János Budapest, Northeim Gyula Budapest, Sziget Gizella Rimaszombat, Fábri János Rimaszombat, Szinger Ábrahám Várpalota, Schmidt József Zala-Egerszeg, Lábos Imre Szombathely, (Lábos időközben elhalá­lozott s igy ezen összeg az özvegyének fog megkül­detni). — Tóth József tanfelügyelő megköszöni Weisz buzgalmát, egyszersmind őszintén üdvözli a 7­9-ik születése napját tartó, de még mindig tevékeny és buzgó aggastyánt, ki éljenzések közt hagyta oda az iskolatermet. — A váczi úti rablógyilkossághoz. Herczeg Imre, ki a váczi­ uton elkövetett rablógyil­kosság bűnrészességének gyanúja alatt állott, s a ka­pitányság által letartóztattatott, teljes ártatlannak bizonyult be, a­mennyiben kimutatta, hogy a gyilkos­ság idején Vörösváron tartózkodott. Ennek folytán az ügyészség Herczeg Imre ellen, az ezen bűnügyben folytatott vizsgálatnak beszüntetését, s ennek a pest­vidéki fenyítő törvényszékhez leendő kiadatását ren­delte el, miután Herczeget még azon gyanú is ér­­heli, hogy évekkel ezelőtt a Csepelszigeten ember­ölést követett volna el. — Brna, ki szintén a fentne­­vezett rablógyilkosság miatt lett letartóztatva, to­vábbra is megmarad vizsgálati fogságban, mely egy­előre csak lelkiállapotának megfigyelésére irányul, mivel még mindig badar feleleteket ad.­­ A szegedi és szegedvidéki árvízkárosul­tak javára rendezendő államsorsjáték jegyeiből a pénzügyminiszter ezer darabot küldött le a főváros­hoz elárusitás végett. A tanács ezen küldeményt, te­­­kintettel a nemes czélra, elfogadni s a közgyűlés elé azon javaslattal terjeszteni határozta, hogy ezen sorsjegyek elárusitására bizottság küldessék ki. — Budapest adószolgáltatása 1874 —1878. Budapest fővárosra kivettettek az utolsó években egyenes adó fejében következő összegek : 1874-ben 9.497,869 frt 41 kr., 1875-ben 9.775,835 frt 62 kr., 1876-ban 9.748,916 frt 73­2 frt, 1877-ben 9.410,494 frt 27 kr., 1878-ban 9.374,230 frt 19 kr.E számokból kitűnik, hogy 1875-ben — az uj adók be­hozatalával — a kivetett adó valamivel emelkedett, hogy azonban a későbbi években, a viszonyoknak jobban megfelelően csökkent, az 1877-dik évben az 1874-ki szolgáltatásnál csekélyebb volt s 1878-ban ismét 36000 forinttal csökkent. Ezen csökkenés nem­csak egy adónemre esik, hanem minden adónemet érintett; legerősebben azonban a házbéradót s rész­vénytársulati jövedelmi adót. 3 Volt t. i.: házbéradó részvénytársulat, jöv.adó 1874. 4.311,172frt. 46kr. 1.499,051 frt.1­kr. 1875. 4.154,593 , 97 1.159,128 »28 1876. 3.921,110» 03» 700,564 »92» 1877. 3.774,123 » 213, 556,233 »64 V» 1878. 3.539,281 » 77 552,174 » 10 Vs! * Az új adónemek közt csak a jövedelmi pótadó szol­gáltat nagyobb eredményt, közel egy millió frtot, azonban itt is az utolsó évben jelentékeny csökkenés állott be; a fényűzési adó 50.000 frt körül jöve­delmez a fővárosban.­­ A Batthyány-Czetwertinski-féle tigris az itteni állatkertben nagyszerűen kifejlő­dött. Mind nagyságra és szélességre, mind pompás szőrére és egészséges kinézésére nézve nem lehet ha­marjában párját találni. Miután e nőstény tigris most 4 éves s teljesen kifejlődött, az állatkert igazgatója, Serák úr, gondoskodik, hogy a jövő őszre párosíthas­sa egy derék hímmel, s utána kölyköket nevelhes­sen, miután egy hím tigris megszerzése, roppant árá­nál s az intézet szerény pénzviszonyainál fogva nem lehetséges. Az állatkert többi lakói közt igen jó hí­­zott állapotban vannak a szarvasok is, különösen a nagy vapiti, ezenkívül egy 12 és két hatágas, egy­­egy sutával, valamint a jávai törpeszarvas is, mely­nek göbölyű formája jó kövér pecsenyére mutat. Áta­­lában az állatok, mióta a jelenlegi igazgatónak sike­rült kivinni, hogy az állatkertnek magának szabad húst vágni, szemlátomást egészségesebbek, s hosz­­szabb életűek. Nagyon érdekessé teszik az állatker­tet, a Semsey Andor úr által épített madárház lakói is. A legpompásabb tollazatú s különböző világrész­­beli szárnyasok szemlélete mindig sok nézőt vonz oda, s valóban nincs szebb mint egy reggeli séta az állatkertben, hol a fentebbieken kivü­l még a tó tükö­rén a vizi-szárnyasok sokféle fajtái úszkálnak.­­ A Margit hídhoz szolgáló feljárók ki­kövezése tárgyában a főváros és kormány között már régebb idő óta folytak tárgyalások. A város és kor­mány végre abban egyeztek meg, hogy a főváros ké­szíttesse el az egész feljáró kövezetét és a kormány saját hányadát készpénzben fizeti meg, valamint a fentartási költségekből is évenként. A tanács ma elhatározta, hogy a feljárók kikövezése 19.000 frt költséggel kivitessék s ezen összeg a jövő évi költ­ségvetésbe vétessék föl. — Üres lakások a fővárosban. A f. évi február 1-től ápril végéig terjedő évnegyedben a fővárosban üresen álló lakások és egyéb helyiségek száma ismét apadt. Míg t. i. az utolsó negyedben a budai oldalon 355 laküresedés volt bejelentve, addig jelenleg csak 321, e szerint 34 lakással több adatott ki. A pesti oldalon 1048 laküresedéssel szemben 849 áll, e szerint 179-el kevesebb. Az üresen álló lakások száma tekintetében az egy VI. kerületben semmi vál­tozás nem történt. Legnagyobb csökkenés mutatko­zik az V. és VI-ik kerületben, az elsőben t. i. 15, az utóbbiban 30°/0-al. A többi kerületben az apadás 7—10°/6-ot tesz. — Regeszerűen hangzik, de nem való­színűtlen a következő történet, melyet a »Sz.N.« beszél el: A vidék egy typikus alakja halt meg e napokban Szabadkán, az öreg Muki bácsi, ki nagy területen híres volt azon erényéről, hogy sokat nagyon sokat bir inni. Bácskában született, s az egész világon Bácska az a hely, a hol inni nagy virtus és a hol so­kat inni még nagyobb virtus. Ez volt a virtusa Muki bácsinak is, s ha néha Szegedre bevetődött, a Prófé­tában valóságos hőslénynek néztük, a­mint egymás­után fogyott előtte a palac­kok tartalma. De hát csak öregedett, gyengült az öreg Muki bácsi is; az idő vasfoga fog még a bácskai emberen is. Most nem­rég egy lakodalomba hitták Szabadkán, a­hol egy másfél izeres r­oharat tettek eléje, a­mit valahányszor »kering« majd a pohár, annyiszor ki kell ürítenie, úgy mint a többieknek a szerény quaterkákat. Az öreg ránézett az óriás pohárra, arcza elsötétült s bu­sán leült a helyére. Fiuk — mondá — meg fogok halni. Érzem, hogy a guta ütt meg, ha két óráig vele­tek iszom ebből a pohárból. De iszom! —­ mert igy kívánja ezt a bácskai becsület. Isten neki, — egyszer úgy is meg kell halni.« Azután a háziasszonyhoz for­dult : »Kedves hugomasszony, vettesse meg az ágyat, mert én nyugodtan akarok ott meghalni. Majd ha szükség lesz rá, belefekszem.« És nem tágított, míg az ágyat meg nem vetették. Azután inni kezdett. Ka­­czingatott, víg volt, úgy éjféltájban összeölelkezett mindenkivel, és érzékeny könyek közt elbúcsúzott. A fiúk csak nevettek, de az agglegény nem tréfált, még vagy két óráig mulatott, azután egyszerre elhal­­ványodék, majd megkékült s az ágyba kívánkozott. Ott egyet hörgött kifáradt melle, aztán lehanyatlott ősz feje a párnákra és meghalt. Az orvosok gutaütést constatáltak, mértékletlenség következtében, nem gondolván meg, hogy az heroismus volt, mert Muki bácsi meghalt ugyan, de a »bácskai becsületet« meg­mentette. — Nyilvános köszönet. Privigyé­­r­ő ! (Nyitra m.) Írják nekünk, hogy ott az iskolaszék gyűlésén Brestyénszky Elek nagy­községi biró 200 forintnyi alapítványt tett olyformán, hogy annak évenkinti kamatja a privigyei leányiskolába járó két szegény, a magyar­ nyelvben a legjobb előmenetelt ta­núsított leánynak adassék. E nemes adományért az iskolaszék nyilvánosan hálás köszönetét nyilvá­nítja. — A budai vízivárosi temető ezelőtt 1­­ 3—2 évvel a partleomlások folytán oly botrányos állapotban volt, hogy a koporsók látszottak ki a sír­ból és csontok fehérlettek a földomláson. A főú.­ha­tóság annyiban segített a bajon, hogy a roppant hosz­­szú vonalban, magas part fölött elnyúló temető to­vábbi omlását megakadályozandó, támfalakat készí­tett fából,­­ de ez nem elégséges a kellő biztosításra s a kegyelet se tud kibékülni vele. Téglafalnak kell húzódnia a zugligeti uton végig. Miután azonban ezek előállítása első­sorban a közúti lóvasúttársaságot

Next