A Hon, 1880. június (18. évfolyam, 137-165. szám)
1880-06-01 / 137. szám
Reggeli kiadás. 137. szám. 18-ik évfolyam. Budapest, 1880. Kedd, junius 1. SSzes-JiOöSstá-SSí ia'pa'tas Barátok-tere, AtheRaoum-épülst A lap részét ülstS minden tSsl&Eséöj 6 ízeike»zX8séghsz intésendS. Bérmentedett levelek ostkisaasrt k«E«ktdl fcgaá, hittak eL — Kéziratok nesa adatnak vissza. HIRDETÉSEK Kintugr mint előázetépak a kiadó-tolvai&lfes (S&kialtent, Athenaeum-épület) küldesüek. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatali Barátok-tere, Athenaeum-épilet földszint. Előfizetési d Iij: Pollin küldve, vagy Budapestan kézhes hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 fcénapra .»••••••••• S írt 3 hónapra ••••••••••• és 6 hónapra . ■ «••••■••• 19 » Az esti kiadás postai különküldéséért .Vikifizetés negyedévenkint ....... 10 Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számittatik. " — Előfizetési felhívás A HOU XVIII. évi folyamára. Előfizetési firak: Fél évre . . . . 12 frt Évnegyedre .... 6 » Egy hónapra . . . . 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. jgggr-Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a »Hon« kiadóhivatalába (barátok tere, Athenaeum-épület) küldendő. A »Hun« szerk. s kiadóhivatala. - ~.......................... ... Budapest, május 31. Kiegyezés a horvátokkal. A Horvátország és Magyarország közötti pénzügyi kiegyezés létrejöttnek tekinthető. Minthogy egészen hiteles alakban, még a részletek és indokolásaik előttünk nincsenek; tüzetesen nem foglalkozunk annak bírálatával. Csak az egészet akarjuk megítélni, az egésznek benyomását visszaadni. És, e tekintetben, úgy találjuk, hogy az a múltra nézve, a követelésekről, átalános lemondást tartalmaz — mindkét részről, a jövőre nézve pedig, az eddig elkövetett elszámolási hibák kiigazításával, és a pénzügyi változásnak megfelelően fentartatik a régi alap, vagyis, Horvátország a közös (magyar-horvát) kiadások fedezésére bevételeinek 55°/o-kát bocsátja, de a monarchia közös kiadásaihoz való hozzájárulásában (mely szintén az 55°/o-ból fedezendő részünkről), fentartatik azon arányban való kötelezettsége, melyet Magyarországhoz mérten adóképessége mutat; ez most, az 1868 iki arányhoz képest (mikor 6,44% volt) csaknem 1 %-al csökkent, és még magában véve is csak ideális kötelezettség, amennyiben a közös magyarországi és monarchiai kiadásokra Horvátország bevételeinek 55% -a állván rendelkezésre, ez amaz aránynak meg nem felel, vagyis a közös kiadásokat Horvátország részéről ez arányban nem fedezi; úgy, hogy Magyarország még sokáig lesz kénytelen, e czimen, veszteségét pótolni. És hogy ha valami bizonyítja, hogy Horvátország a monarchia önálló testét nem képezheti, bizonyítja az a körülmény, hogy a közös tehernek, még adóerejéhez mért arányát sem viseli. Igaz, hogy Horvátország bevételeinek számítása most, reánk nézve, valamivel kedvezőbb alapra lesz fektetve, amennyiben a katonai parancsnokság alatti határőrvidék indirekt jövedelmei nem fognak Horvátország bevételei közzé számíttatni, ha csak később Horvátországhoz e terület nem csatoltatik (mi valószínűleg be fog következni) de ekkor még megszabadulunk a határőrvidék közigazgatási költségeitől, és Horvátország azokat is, a jövedelem 45° okából fedezni tartozand. Másfelől: a szállítási, postafuvarozási adók, a biztosítási bélyeg nem fognak Horvátország jövedelmei közzé számíttatni, hanem ezek fejében Horvátország 20.000 forint évi átalányt nyerene; a hadmentességi díjból pedig Horvátország nem fog százalékot kapni, minthogy az csakugyan közös czélra: rokkantalapra, mozgósítás esetén szükséges felsegélésekre fordíttatik a legnagyobb részben. Tehát tulajdonképen csak a pénzügyi elszámolás jön tisztába hozva Horvátországgal szemben, de a pénzügyi kiegyezés alapjai nem változtak. A múltra nézve pedig: van átalános quitt. A horvátok kikapják egyházi- és iskolai alapokat, úgy ahogy most van , minden kamat nélkül; mi nem követeljük vissza az erre előlegezett másfél milliót, sem a határőrvidéki jövedelmek czimén elszámolt öszszegeket, melyek — fájdalom — az 1873-iki alkudozások alkalmával is tekinteten kívül hagyattak és igy — bár tévedésen alapuló — jus quaestiumot; I sőt országgyűlési felmentést tudnak (két évről) a horvátok e tekintetben felmutatni; de azt hiszszük, hogy ez nem vonatkozik az 1876 óta rektifikált számadásokra nézve, mert itt már a horvátok, bár közigazgatási uton, figyelmeztetve lőnek követelésük alaptalanságára, és ha az ezután keletkező összegek is elengedtetnének Horvátországnak , ezek compensatióját a kiegyezés egyik részében sem látnák. Ez az egész kiegyezés képe, nagy körvonalakban ; szóval : jövőre a régi alapon és arányokban, de helyesbített elszámolás, a forgalmi és hadmentességi jövedelmeknek számunkra külön föntartásával, a múltra a követelések elengedése. Nem mondhatjuk ezt fényes eredménynek, sőt lesz kifogásunk ellene ; de ha eléri azt, hogy Horvátországgal a helyzetet egészen tiszta és biztos alapra fekteti, ha minden függő kérdésnek és kölcsönös követeléseknek, igényeknek véget vet, ha meggyőzi Horvátországot arról, hogy úgy pénzügyi, mint politikai szempontból, érdekében áll Magyarországhoz ragaszkodnia és szükséges extravagáns aspirátióival fölhagynia, akkor talán elfogadható. Épen ezért örülünk, hogy a kiegyezést előbb a horvát országgyűlés fogja tárgyalni, mert az ottani hangulat és a kormánynak — a nemzeti túlzókkal szemben való nyílt, határozott magatartása (mi eddig csaknem mindig hiányzott a horvát kormányban) lényeges befolyással lesz arra, hogy mikép fogadtassák a kiegyezés Magyarországon ; addig pedig várunk mentessége tárgyában a képviselőház elé terjeszteni, hogy a főváros azon helyzetbe jusson, miszerint e kölcsönt még az idei nyár folyamában megköthesse. — Az illetékek tetemes mérséklésével fog járni, az az intézkedés, melyet gr. Szapáry Gyulai Kármán Lajosnak esti lapunkban közölt interpellátiójára kilátásba helyezett. Ugyanis az 1873. 9. t. sz. 12. §-ának azon intézkedését kívánja megszüntetni, hogy bármily rövid időközben történjék a birtokváltozás, egyenlő illeték szedetik mindannyiszor. Minthogy megígérte, hogy visszatér az előbbi állapotba, így a rövid időközben (5—10 év alatt) ismétlődő birtokcserék tetemes illetékmérséklésben fognak részesülni. Minthogy már ugyancsak ő megszünteti a késedelmi kamatok fokozatos növekedését, így bebizonyítá, hogy a merev fiskalizmus ellen védeni tudja, a polgárok érdekeit, örömmel várja az egész ország, de különösen a főváros, kilátásba helyezett intézkedését. Az ingatlan forgalmát és építkezést tetemesen fogja az előmozdítani. A magyar-horvát pénzügyi egyezmény tárgyában kiküldött országos bizottság ma esti 1 7 órakor Cziráky János gr., elnöklete alatt ülést tartott. A kormány részéről jelen voltak: Tisza miniszterelnök, Szapáry gr., és Bedekovich miniszterek, Pejacsevich László gr., horvát bán. Elnök az ülést megnyitván, jelenti, hogy a napirend tárgyát az előadó előterjesztése képezi. Falk Miksa előadó előre előterjesztő a bizottság eddigi megállapodásainak nyomán az általa szerkesztett törvényjavaslatot, melyet Pejacsevich László gr., horvát bán azon kijelentése után, hogy ahhoz hozzájárul, a bizottság változtatás nélkül elfogadott. Az elfogadott törvényjavaslat előadó fordításában át fog tétetni a horvát országos bizottsághoz. Mint az »Országgyűlési Értesítő* írja, holnap d. u. 11 6-kor a két országos bizottság együttes ülést fog tartani, melyben a törvényjavaslat elfogadás végett elő fog terjesztetni. A „HON“ TÁRCZÁJA. Hivatalos jelentés a magyar korona tudományos vizsgálatáról. (Előterjesztette a tudományos akadémiának Ipolyi Arnold, az erre kiküldött akadémiai bizottság elnöke.) Tekintetes Akadémia! A magyar tud. Akadémia f. é. febr. 26 án tartott összes ülésében archaeologiai bizottságának elnöke által előadott indítványára, a magyar szent koronának tudományos és nevezetesen műtörténeti szempontból való vizsgálatát méltóztatott elhatározni. Indokolta ezt a magyar tudományos Akadémiának a tudomány összes ágai fejlesztésére irányzott munkásságában mindenkor kiválóan nyilatkozó ama figyelem, melyet rendeltetésénél fogva, nevezetesen a nemzet emlékeinek tanulmányára és ismertetésére fordít. Nemzeti történetünk műemlékei közt pedig kétségtelenül legméltóbb helyet igényelhet az országnak szent koronája, mely a mint állami létünkkel úgyszólván egykorú, úgy annak egyik palládiumát képezi , és valamint régisége és műbecse, úgy közjogi , államhatalmi jelentőségénél fogva országunk legfőbb jelvénye s legkegyeltebb tárgya. És midőn a hazai tudomány immár nemzeti és hazai régiségeink és műemlékeink vizsgálatát a mai világirodalom színvonalára emelte, nem volt mellőzhető többé a magyar szent korona tudományos művizsgálata és kiadása sem, melyet a nemzeti kegyelet valamint a tárgynak kiváló műbecse egyaránt követelt. Történelmi tekintetben a sz. korona ugyan eddig is már századokon át számos munkában foglalkoztatta a hazai történetvizsgálatot. De története nem volt mindaddig teljesen megírható és befejezhethető, míg az általa felvetett számos kérdésre a műszaki és műtörténeti vizsgálat meg nem felelt. Utóbbi időben ugyan a műtörténeti tanulmányok mai teljes kifejlődésénél fogva, ez irányban is foglalkoztatta immár a figyelmet. És újabban egy kitűnő mühe, dr. Bock Frigyes, acheni kanonok, már e tekintetben is tárgyalta nagyobbszerü s királyunk költségével segélyezett német nyelven közzé tett munkáiban s a mily méltán kitüntette alapos szakismereténél fogva annak kiváló műbecsét, úgy több részt mégis nem egy kételyt hagyva fenn, sőt több helyütt felismerhetetlen pontosságot tanúsítva, újabb kimerítőbb vizsgálatot tett kívánatossá sőt szükségessé. E vizsgálati megoldás méltán első rendben a magyar tud. Akadémiát illette meg immár, mely körében több szakférfiúval rendelkezett, kik e feladatnak a tudomány mai álláspontján megfelelni képesek. A magyar tud. Akadémiá e szerint hivatásához képest, vállalkozván e feladatra, felemlített összes ülésében elhatározta, hogy a sz. korona vizsgálatára szakértőkből álló 3 tagú bizottságot nevez ki, mely alulírott akadémiai igazgató és rendes, valamint archaeologiai bizottsági tagnak elnöklete alatt dr. Henszlmann Imre r. tag s az Akadémia archaeologiai bizottságának előadójából, úgy dr. Pulszky Károly az Akadémia ugyanazon bizottsága közlönyének az »Archaeologia Értesítődnek szerkesztőjéből állott, kik mindannyian a műtörténet terén és nevezetesen házai ötvös és románezmü vizsgálataik tanulmányaival erre magokat képesítették. Ennek folytán a Tekintetes Akadémia kérvényével ez ügyben a király ő felségéhez járult, hogy a sz. korona tudományos művizsgálatát legkegyelmesebben megengedni méltóztassék. A magyar kormány után benyújtott s ajánlott folyamodásra a legfelsőbb engedély megadatott s ez a kormány által egyszersmind az országgyűlés főrendi és képviselőházának is bejelentetvén, a vizsgálat f. é. május hó 9. és 10-ére tűzetett ki, mely napon úgy ő felsége személyét képviselő kir. biztosok, valamint az országgyűlés két háza által választott küldöttségek s a koronaszekrényt lepecsételt főméltóságok, az ország prímása és az országbíró (ezt a kinyitásnál gyengélkedése miatt helyettesítő tárnokmester) és a koronaőrök jelenlétében megnyitott koronaszekrényből kivett sz. korona s a többi koronázási jelvények a budai királyi várpalota egyik erre rendelt termében, az akadémia küldöttségének tudományos vizsgálatul, leirásul s képeik felvételéül az ez alatt egymást felváltva állandón őrködő szent koronaőrök egyike s a koronaőrség tisztei jelenlétében s felügyelete alatt kiadattak. Az akadémia bizottsága ezzel feladatához forgott és két napon át a helyről el sem távozva, a rendelkezésére álló egész időt felhasználta, s a korona művének, díszítéseinek és képeinek úgy egészben mint részleteiben pontos vizsgálatát, meghatározását és leírását teljesítette. E mellett kiválón szükség volt a tárgyak pontos graphikai felvételek előállítása, hogy az akadémiának előterjesztett indítvány s az akadémia által ő felségéhez intézett kérelem értelmében egyszersmind a koronának hű képe készíttessék s ezáltal annak méltó közrebocsátásáról is gondoskodva legyen, valamint a vizsgálat eredményei részleteikben is világosan előállíttathassanak. E tekintetben a reproductionális eljárás mai nagy vívmányait alkalmaztuk és teljes fejlődése eredményeit felhasználva igyekeztünk e fölvételeknél érvényesíteni , s e részt elmondhatjuk, hogy a modern sokszorozó művészetek minden előnyének felhasználásával sikerült a szent korona képeit elkészíttetnünk. Mivégre Divald Károly, a felvételek elemében legjártasabb fényképész hazánkfiát, a fényképi felvételekre , valamint Rauscher Lajost, a budapesti országos mintarajztanoda rajztanárát, ki e műnemben rajzai és szinkivitelü remekműveiről ismeretes, alkalmaztuk a korona teljes alakja és több oldalképének, valamint annak minden egyes jelentékenyebb részletes összes zománczképes felvételére úgy fényképben, mint rajzban és szinben az eredetiről való méretek és színfokozatok pontos megtartásával és alkalmazásával. Eljárásunkról szóló ezen előleges jelentésnek, nem lehet feladata a tudományos vizsgálat és műleírás, valamint a tisztázva még teljesen el nem készült számos és dús felvételek példányait az Akadémia elé terjeszteni, mert mindennek alapos összeállítása s elkészítése, valamint az ábrák művészi és mértani teljes kivitele terjedelmesebb munkát és tetemesebb időt vesz igénybe. Jelenleg csupán általában kívánjuk előlegesen két irányban az eredményt jelezni, s a Tekintetes Akadémiának a további teendők iránt, ezek közzétételére nézve bátorkodunk rövid előterjesztést tenni. Egyik irányban ugyanis, a szent koronának eddigi ismeretes, hagyományos és átalában elfogadott történetét illetőleg , a művizsgálatnak lehetőleg teljes biztossággal sikerült constatálni, hogy a korona műalakzatai lényegesen megegyeznek az eddigi alaposabb történelmi vizsgálatok adataival és eredményeivel. Nevezetesen a mint ez adatokat legutóbb Koller Ferencz pécsi kanonoknak a koronáról írt kimerítő s alapos művében az előbbi irók nyomán is helyesebben összeállítani sikerült; s a mennyire ezen adatokkal s a koronának leírásával kimutatta, hogy annak felső része, az egymáshoz keresztben meghajtva illesztett aranypántok latin feliratú rekeszes tornáczképeikkel, melyek a trónoló Megváltót és nyolcz apostolt állítják elő, sz. Istvánnak a pápától Rómából küldött, ott készült koronáját képezték; míg a korona alsó része, a fölövedző diadémszerű abroncs, melyhez később a felsőbb illesztetett, Dukas Mihály bizanti császár, fia Kontantinos Porphirogenitos és Gejza király, valamint a Megváltó, Mihály és Gábor arkangyal, szent György, Demeter, Kosmás és Demjén vértanuk zománcztyépeivel díszítve, a nevezett Mihály bizánti császártól küldetett Gejzának, s amely két koronából állíttatott össze később a magyar szent korona. Mindezen találó, vagy más eltérőbb történelmi adatok és föltevések további előadását, amint azokat a művizsgálat megerősíti, vagy kétségbe veheti s részben újabb érdekes feltevésekkel megvilágíthatja, természetesen csak a részletes leírásban lehet majd kimerítőbben tárgyalni. Más irányban ellenben a művizsgálat kimutatta, hogy eddig a szent koronának hű képmását nem ismertük s a valóságnak megfelelő előállítását nem bírtuk. Sőt ezt még a koronának legpontosabb leírásaiból sem lehetett teljesen kivenni. A szent koronának történeti leírásai mellett épen úgy, mint azon kívül megjelent összes eddigi ábrái nemcsak mindannyi máskép, a valóságtól eltérőleg állták azt elő, hanem amint azok egymástól is eltértek, úgy egyik sem közelítette meg annak távolról sem miszépségét. Ezen hiány önként érthető a régibb leírásoknál, midőn sem a műismeret sem a műtörténet még nem képezett bevégzett rendszeres tant és tudományt, s felőle a legtudósabb történetírónak sem volt kellő fogalma, annál kevesbbé volt tudomása arról, hogy az a történettudománynak egyik alaptételét és kútfőjét képezi, valahányszor ez a művelődési történet és műalkotások s emlékek leírása terére lép. Hasonlón nem rendelkezett a reprodukáló művészet sem azon kifejlett eszközök felett, melyek a műtárgy finomabb részleteit teljesen biztos hűséggel képesek lettek volna visszaadni. Ehhez hiányzott a kellő szylismeret, mely nélkül a tárgyak teljesen ferde fölfogással állíttattak ele s épen úgy hiányzott egyaránt a művészeknél és leíróknál a műtechnika kellő ismerete, mely nélkül híven a tárgyat levenni nem lehetett, s annál kevésbé volt képes a leírás felőle kellő fogalmat alkotni. A sz. korona ily legnagyobb műbecsü részletei, mint a zománczképek jellege és művészete iránt például, mindannyinak nem volt épen úgy kellő fogalma, valamint azt a későbbi kor e technikája már nem ismerte és nem gyakorolta. De a sz. korona azon legújabb felvétele is, melyet mint fenn említek, az erre szakismereténél fogva teljesen képesített dr. Bach kanonok kiadott, hasonlón nem csak több hiányt, de hűtlenséget is mutatott, melyet a fényképi felvétel daczára annak elégtelensége mellett, a rajzban hibás és a kiadásban átfordított ábrája is okozott. Felvételünk nem csak a hibákat elkerülte s a tárgy eddig vissza nem adott minden oldalára s annak legkisebb művészetére is kiterjedt, hanem erre a fényképezés azóta kifejlődött összes előnyeit is felhasználta s alkalmazta a felvételben, valamint más felvételeket mértani és szabadkézi rajzokkal és különösen a korona zománczképe dús színezetének lemásolásával elkészítette s ez után a fénykép által nem létesithetőt is teljesen pótolta. E művizsgálat és felvétel eredménye immár, hogy szent koronánknak végre nem csak helyes es hü képét vettük s ez által leírni fogjuk, hanem e nagy becsű nemzeti ereklyénk és műtárgyunk teljes műleírását is képesek vagyunk a legkisebb részletig előadni és feltüntetni. Mert maga e mű, mondhatjuk már jelenleg, az aranyművészségnek, a románezmünek egyik egész világra s minden időre szóló legnemesebb s legbámulandóbb alkotása, melyhez nem csak egyetlen egy ré- — A főrendiház jun. 1-én d. e. 11 órakor ülést tart. — A kormány ma a katonai határőrvidék parancsnoka, illetve a közös hadügyminisztérium közt, a »B. C.« értesülése szerint, jelenleg beható tárgyalások folynak azon módozatok megállapítására, melyek mellett a katonai határőrvidéknek még a jelen év folyamában foganatosítandó bekeblezése végrehajtható leend. Különösen a pénzügyi adminisztratió tekintetében lényeges változások lesznek szükségesek. A hitelbank-csoport a beruházási kölcsönt 10.962.000 frt összegben, a »B. C.« értesülése szerint — június 10-én veszi át. Nyilvános aláírás nem szándékoltatik. — A pénzügyminiszter a »B. C.« informátiója szerint, még a jelenlegi ülésszak folyamában egy rövid törvényjavaslatot fog a fővárosi 6 milliós kölcsön bélyeg- és illeték ű porosz egyház-politikai vita. A kultur-harczra vonatkozó diplomácziai iratok közzétételével egyidejűleg kezdé tárgyalni a porosz képviselőház, első felolvasásában az újabb kath. egyházügyi javaslatot, mely az 1873. és 1875-iki törvények által előidézett már-már teljesen tarthatatlanokká lett állapotokon némileg, úgy a hogy a fatális helyzetben épen lehet, segíteni akar. Minő állapotokat teremtettek ama törvények és minő következménye lett a kulturharcznak! Tizenkét püspökség közül csak négy van betöltve; — ezernyi kath. papi állomás üres; a semináriumok és hittudományi fakultások majdnem teljesen néptelenekké lettek; a törvényes hivatalvesztés daczára a püspökök külföldről folytatják hivatalos működésüket ! Természetes, hogy oly helyzetben, midőn az államhatalom vasszigorral, hivatalvesztéssel s börtön és pénzbüntetésekkel, a pápai kúria pedig egyházi átokkal és kiközösítéssel követeli, hogy a kath. papság engedelmeskedjék az állami, illetőleg egyházi törvények, intézmények és hatóságoknak, melyek egymással homlokegyenest ellenkeznek: nem sokan érezhetnek kedvet, két ilyen urnák szolgálni, rettegések és büntetések között, egy egész életen át. Sőt inkább menekül az ilyen pályáról kiki, ahogy tud. Hanem aztán ennek az állapotnak a katholikus nép, a hívek nagy száma adja meg az árát, a hívek, kik nélkülözik a szokott egyházi és vallási életszükségletek kielégítését. Most hát a kérdéses javaslat némi enyhítéseket kíván életbeléptetni : a hivataluktól elmozdított püspökök visszahívását, ha t. i. ezek kijelentik, hogy engedelmeskedni fognak a törvényeknek ; továbbá a kormány gondoskodik a megürült lelkészi állomások betöltéséről s a régi szigorú egyház-politikai törvények végrehajtása és alkalmazása tekintetében szabad kezet, diskretionárius hatalmat kapna, olyan értelemben t. i., hogy szigorúan vagy enyhén fogná azokat, azok következményeit alkalmazni, a szerint, amint a Vatican is ezentúl többé-kevésbé békülékeny magatartást tanúsítna az állam irányában. Más szavakkal Bismarck e javaslatban dekretálja most már a korbács és a zab politikáját. Kérdés csak az, czélra fog-e vezetni. Ha olvassuk a vitát, mely a javaslat iránt kifejlődött, míg aztán ez utóbbi egy bizottsághoz jön utasítva, nem sok reményt meríthetünk a sikerre nézve. Putkammer kultuszminiszter a javaslat s ennek czéljai álláspontjából elég helyesen, higgadtan s az állami tekinteteknek is kellően megfelelő beszédet tartott. De visszhangra épen nem talált és Bismarck e javaslattal is úgy jár, mint már nem egy nagyfontosságú törvényhozási intézkedéssel járt, hogy kezdetben legalább magával szemben találja az egész parlamentet. Egy-két konzervatív szinezetű képviselő szólt a javaslat mellett csak ; az ultramontán czentrumpárt, melynek magatartásától függ az egésznek sikere, s melyet a javaslat leginkább legközelebbről érdekel, frontot csinált ellene s pártvezére azt mondá, hogy a javaslat még inkább megerősíti az egyház irányában az önkényt, hogy az a javaslat, ha törvénynyé válnék, a kath. egyház fölött egy damoklesi kardnál nem volna egyéb. A volt kultusztusminiszter pedig, Fáik, az egész nemzeti szabadelvű párt roppant tetszése közt azt mondá, hogy már e javaslat csupa benyújtásának ténye is rendkívül sokat ártott az állam érdekeinek, mert még jobban felbátorítja és ellenállásra ösztökéli az ultramontanizmust bel- és külföldön egyaránt ; mondá, hogy ez a kormány gyengeségének pregnáns bizonyítéka, hogy jelzi már az utat a Kanossa felé. A haladópárt részéről épen igy beszélt Virchow is. Szóval a javaslat nem kedvező auspiciumok alatt megy a bizottsághoz, mely kétségkívül annyira át fogja azt alakitni, hogy alig lehetend majd ráismerni az eredetire, amely esetben aztán meghiusíltatik Bismarck intenziója, ki mint Berlinből jól értesült forrásból jelentik, nagy súlyt fektet a császárral együtt arra, hogy a javaslat épen mostani formájában és szövegezésében váljék törvénynyé. Mi lesz a javaslat sorsa, ha törvénynyé válik is, mit fog tenni viszont szolgálat, concessió és közeledés fejében a Vatican, azt természetesen tudni most nem lehet. Előttünk azonban valószínűbbnek látszik az, hogy Németország belezejét még sokáig fogják gyengíteni az egyház-politikai marakodások és súrlódások. A képviselőim közlekedési bizottsága Bánffy Béla gr. elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta a Budapesttől Zimonyig , illetőleg az ország határáig építendő vasútról szóló törvényjavaslatot. A kormány részéről jelen voltak Tisza miniszterelnök, Ordódy közi miniszter, Hieronymi államtitkár, Zahorszky és Nagy László oszt. tanácsosok. A tárgyalás megkezdése előtt György Endre kijelenti, hogy ő a budapest-zimonyi vasút dolgában már eddig is oly állást foglal el, mely nem egyezik meg a kormány által beterjesztett törvényjavaslat alapeszméjével, annálfogva kéri a bizottságot, hogy őt ezen tárgynál jegyzői tisztétől, amelyet a közlekedési bizottságban elfoglal, mentse fel. Tisza miniszterelnök felszólalására, — ki a jegyzői teendőket nem tartja incompatibilisnek azzal, ha valaki a törvényjavaslat alapeszméjét el nem fogadja — kimondja a bizottság, hogy György Endre vezesse a tanácskozás jegyzőkönyvét, ha azonban a vita alatt bebizonyul, hogy az ellentétes állás, amely közötte és a bizottság véleménye között lesz, kiegyenlíthetlen, előadóvá más választandó. Ezzel az átalánosságban való tárgyalás megkezdettén, Kármán Lajos köszönetét szavazva a kormánynak ezen szerinte életképes ügy felkarolásáért, a törvényjavaslatot elfogadja, de megjegyzi, hogy Ujverbász és Kula érdekei nincsenek kellőkép megóva, különösen Kula felveendő a hálózatba, mert ott járásbíróság és szolgabíróság is székel, egyszersmind figyelembe ajánlja a Ferencz csatornán át is mielőbb kiépítendő hidnak elkészítését. Ordódy miniszter ezeket a részletes tárgyaláshoz tartozandóknak mondja, és ajánlja a törvényjavaslatnak átalánosságban való elfogadását. Lichtenstein József: Mindenekelőtt arra kéri a bizottságot, hogy amit mondandó lesz, azt tisztán egyéni véleménynek tekintse s ne imputálja a bizottság sem azon pártnak, melyhez szóló tartozik sem többek vélekedésének, mert a párt a kérdést még nem tárgyalta, és amiket mondott, saját meggyőződése. Hibáztatja a kormányt, hogy ily fontos ügyet — melynek csakugyan olyan nagy szüksége iránt évek óta annyira eltérők a vélemények, hogy a közvéleménynek átalános megállapodása még ma sincs konstatálva — ily későn, úgyszólván kapuzárás előtt terjeszt elő, midőn még oly sok más fontos tárgy is foglalja el a képviselőházat, azonban, miután a kormány jónak látta eljárását így beosztani, elmondja a törvényjavaslat iránt véleményét. Tudja, hogy van egy erős áramlat, mely évek óta követeli a pestzimonyi vaspálya kiépítését, és érzi annak súlyát, mily nehéz az ekkér elterjedt közvélemény ellen nyilatkozni, mindamellett kénytelen kijelenteni, hogy bár évek óta figyelemmel kíséri a kérdést, mégsem bírt magának kellő megnyugvást szerezni e vasút azonnal való kiépítésének szüksége iránt és azt hiszi, hogy lehet módot találni, amely mellett a Belgráddal való összeköttetést az állam kisebb megterheltetésével és mégis az országos érdekek figyelembe vételével létesíteni lehet. Kétségbe vonja azt is, hogy a jelenlegi versenyző utak mellett minek a trieszt-levantei, a déli vasútnak Bosznián keresztül létesítendő összeköttetése, az alsó dunai vizi út, a budapest-baziási, továbbá a budapest-orsova-krajovai s onnan Bulgária felé folytatható út, a budapest-brassó predeáli és a lemberg-cernovic itrkány-falui vonalak mellett meg volna a budapest-zimonyi darab résznek azon nemzetközi fontossága, mely annak tulajdoníttatik. Szerinte e pálya is, mint jobbára minden vasút — habár internationális természetűnek tartatik is — tisztán saját területének forgalmából kell, hogy jövedelmét merítse és így tisztában lehetnek az iránt, hogy a zimonyi egyenes vasútnál is elsősorban az a kérdés vethető fel, vájjon maga a vidék amelyen keresztül vonul, szükségessé teszi-e a kiépítést.Stuller szerint e vidék jelenleg már