A Hon, 1880. szeptember (18. évfolyam, 227-255. szám)
1880-09-11 / 236. szám
236. szám. 18-ik évfolyam. ESasei'íEeeüztési iroda * Barátok tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. Reggeli kiadás: Budapest, 1880. Szombat, szeptember II. Kiadó-hivatal Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési dij Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli is esti kiadás együtt t 1 hónapra i ■ I bt 5 hónapra ■ • e • . ■ » • i • ( 6 » 6 hónapra 13 ) As esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenkint ....... 1 · Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik-POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, szeptember 10. Gladstone, utóbbi nagy beszédében, melyben egész epésen és fölhevülve szólt a keleti ügyekről, természetesen kikelve Törökország ellen; továbbá az angol trónbeszéd és ma a hivatalos »Agence Russe« igen nagyra vannak az »európai koncert«-tel. Angol és orosz részről, mint látszik, igen nagy súlyt fektetnek annak hangoztatása és a világ előtt kimutatására, hogy az angol és orosz politika nem akar mást, mint Európa; hogy e két nagy hatalom politikája semmi extravagáns czélra nem törekszik, hanem szépen békésen az »európai konczert« keretén belül mozog, már pedig ha valami horribilisre, vagy »igazságtalanra« törekednék Anglia és Oroszország, akkor az a konczert bizonyára szétbomlanék, holott a konczert tagjai közt a legpéldásabb egyetértés uralkodik, ami ismét csak Anglia és Oroszország kiváló érdeme. Ezen angol és orosz kétkedéseknek azonban ellene mondanak a tények. Lássuk csak. Illetékes forrásból jelentik, hogy a franczia kormány útnak indító ugyan három hadihajóját Toulonból Raguzába, de egyúttal tudatta az angol kormánynyal azon feltételeket is, melyek alatt Francziaország részt vesz a flotta-demonstrációban és utasítá Lafont admirálist, hogy mihelyt azt venné észre, miszerint a többi demonstráló felek hajói valami hadi akciófélébe akarnának belekapni, vagy a hajók legénységének megparancsoltatnék a partra szállás, azonnal térjen vissza a franczia flottillával. Ez már egy kis disszonanczia a nagyra dicsért koncertben. De menjünk tovább. A porta tudvalevőleg kijelentette egy újabb jegyzékben a hatalmaknak, hogy csak Dulcigno átengedését képes és hajlandó keresztül vinni. Hanem erre válaszul a nagyhatalmasságok közül ismét Oroszország és Anglia azt adta tudtára a portának, hogy csak Dulcigno átengedésével nincsenek megelégedve, s hogy azzal még nem tekintik elintézettnek az albán-montenegrói határkérdést. Ellenben a többi hatalmak megértették a török kormánynyal, úgy bizalmasan, hogy elég lesz és jó lesz az is, ha Montenegro csak Dulignot kapja meg. Oruda és Dinos maradhat továbbra is a padisah palástjának árnyékában. És ez már ismét nem úgy hangzik, mint ha abban a »koncertben« valami kifogástalan harmónia uralkodnék. Ugyancsak erre vall az a másik tény is, hogy míg a hatalmak hadihajóin csak tengerészkatonák vannak és állomásoznak Ragusában, addig az egyik orosz hadihajó szárazföldi katonaságot is hozott magával. Mindezeket összevetve, a következő tényállást és külön külön csoportozatokat látunk a »konczertben« : egyfelől Francziaország, mely külön, a maga feje szerint cselekszik s kijelenti előre, hogy bizonyos esetekben a faképnél hagyja a konczert muzsikusait, mihelyt egyéb hangszerek mellett megtalálnák szólaltatni az — ágyút is; — másfelől az angol-orosz »entente cordiale«, de melyben ismét van egy kis eltérés, ha nem is a czélra, de az eszközökre nézve; ott van egy harmadik csoportban a magyar-osztrák-német szövetség s illetőleg ennek flottája; végül a tunisi kérdés miatt Francziaországra duzzogó Olaszország, melynek bizony vannak igen fenkölt és »nagyszabású« tervei az adriai tengermellékre nézve, de most a viszonyok olyanok, hogy a demonstráló felek egyikének sem juthat eszébe az olasz politika malmára hajtani a vizet, így állunk tehát a »konczerttel«. Van itt bizony több disharmónia, mint egyetértés, amiből Törökország húzhatja azt a hasznot, hogy tán megmenti a maga számára Orudát és Dinost, de átalában a keleti ügyek békés elintézésére ez nem nevezhető szerencsés auspiciumnak, amit még rosszabbá tesz az, hogy az angol parlament épen most napoltatott el, aránylag hosszú időre s igy a Gladstonekormánynak, melyet a közép-ázsiai angol győzelmek — mint a trónbeszédből is látható volt — még elbizakodottabbá tettek, kezei mintegy fölszabadultak. Épen igy a kevésbé kellemes momentumok közé kell sorolnunk azt is,hogy a franczia diplomáczia arra igyekszik fölhasználni befolyását Bukarestben, hogy Romániát visszatartsa a német-osztrák-magyar szövetségtől. De történjék bármi, aránylagos nyugalommal nézünk az események elé, épen a most említett szövetség szilárd voltának tudatában ! — A friedrichsruhei találkozásról írván a »Kreutzig.« egy láthatólag sugalmazott czikke, hangsúlyozza, hogy Ferencz József ő felsége utazása előre mindent elkerült, ami által ennek tendencziózus jelentőséget lehetett volna tulajdonítani, hogy azonban az átalános figyelem mindennek daczára legújabban erősen az osztrák-magyarorosz viszonyok felé fordul, a helyzet átalános komolyságán alapszik. Mihelyt a közvélemény kételkedik a béke fentartásában, jövendő csoportosulások fölötti reflexiók felé hajlik, egyelőre azonban az európai koncert fentartása iránti kétség jogosulatlan. A kancellári találkozás kétségkívül összefüggésben áll minden eshetőség megfontolásával, mely a jelenlegi komplikált helyzetből támadhatna. A Grévy jövő hétfőn vagy kedden két napra Párába jön. A tartandó minisztertanács. hir szerint a kongregácziókkal, a tervezett egyesületi törvénynyel, a tanulmányi bizonyítványok helyreállításával és az 1850-iki oktatási törvények megváltoztatásával fog foglalkozni s e dolgok felett hoz határozatot. — Challeme-Lacourt is várják Bárisba, de csak Freycinet visszatérése után. — Romániát Francziaország — mint a »Presse«-nek Bukarestből jelentik — egész befolyásának latbavetésével vissza akarja tartani a németosztrák-magyar szövetséghez való csatlakozástól. A franczia diplomáczia azt hangsúlyozza, hogy Románia kötelezettsége, csak nem rég kapott függetlenségét minden oldalról megőrizni. — Előmunkálati engedély. Türr István olasz kir. tábornok ur, a közmunka- és közleke d A HONG TÁRCZÁJA. Egy norvég kalózkirály sirja. A skandináv félszigetről, hol a régiségek tudománya modern alakjában megszületett, rövid idővel ezelőtt ismét egy csodálatos lelet hire terjedt szét a művelt világban. Sandefjord norvég fürdőhely szomszédságában régóta ismertek »Király domb« név alatt egy ősrégi sírhelyet. A hagyomány szerint a domb alatt régi bizalmas fejedelem aluszsza örök álmait s vele nagy kincsek vannak eltemetve. Csodálatos, hogy ez elterjedt közhit daczára a sir látszólag sértetlen maradt. A jelen évben azonban észrevették, hogy a sir sülyedni kezd s hozzáértő emberek segítségével megkezdték az ásatást. Valóban meglepő volt az eredmény. Az őrségi rabló normann fejedelem (Viking) hajóját találták meg csaknem teljes épségben s e hajó sokkal nagyobb volt, mint a minőket a 60-as években Nydamban s Tuneban leltek. A most is megmaradt rész hetvennégy láb hosszú s 20 keresztgerendával ellátott ürege közepén tizenhat láb széles, oly arányok, melyekkel ama régi időben, a tudósok számítása szerint legalább is ezer évvel a mi korunk előtt, jelentékeny vízi jármű lehetett. Az egyptomiak pyramisokat állítottak fel, hogy királyaik múmiáit elhelyezzék belé, a régi normánok hajóba tették a hatalmasok holttesteit lovával kutyájával együtt s a tengerpartján helyezték el azt, hogy ha a nagy szellem majd megszólal, a főnök teljesen készen mehetett ki sírjából. A sandefjordi halott is ily jelentékeny egyén lehetett, csontjai ott voltak még a hajó mellett, mely minden szükséges eszközzel fel volt szerelve a mennyiben még (mert a turpisság még is kisült) előbbeni kincskeresők meg nem rablották. A talált hajó a legbecsesebb emlékek közé tartozik, mivel szokatlan épségben maradt meg. Az árboczból huszonkét láb magas oszlop még fennáll, padokat, köteleket nagy mennyiségben találtak s még evezők is voltak körülötte s egyes eszközök, melyeknek rendeltetését s használati módját még később kell tüzetesen meghatározni. A lelet következtében azonban már most is világos előttünk a norvég hajózási mód a 8-ik és 9-ik században, tehát azon korban, midőn a merész tengeri rablók csaknem egész Európát bekalandozták, sőt, mint újabban kétségtelenné lett, századokkal Kolumbus kora előtt Amerika partjaira is eljutottak. Nagyhatalmú , rettegett néptörzsek laktak ez időben e félszigeten, kiktől különösen azután, hogy Nagy Károly behunyta szemeit, egész Európa reszketett. Nem elégedtek meg a parton lakó népek kifosztásával. Hollandiába is a Rajnán át behatoltak a szárazföldre egészen Metzig. Francziaország folyóin merészen beevezve egymásután égették fel , rabolták ki Párist, Orléanst, Bordeaux, Nantest s a többi városokat, eljutottak a provencebe s a Jura hegységek közé, lerombolták Nagy Károly palotáját Aix-le- Chapelleban s adót fizettettek maguknak a franczia királyokkal. Fegyvereik hatalmát megismerte Spanyolország, sőt az apennini s balkáni félszigetek is. Éjszakán csak oly pusztítást műveltek, mint délen, mindenütt rémületet terjesztve. Néha úgy látszott, mintha czélják kizárólag a rombolás s idegen nemzetek tönkretétele lett volna; más alkalommal azonban barátságosabb érzületet mutattak s ismeretlen s lakatlan vidékekre gyarmatokat telepítettek le, mintha ily módon akarták volna egy helyen kárpótolni az emberiséget azért, mit más helyen elkövettek. Minden működésük határozottan erősbitette tengeri hajóhadjok szervezetét. Dániában s Norvégiában minden kis vidéknek, mely hajdan külön önálló kapitány vagy kalóz király vezetése alatt állott, egy-egy hires hajóról adtak nevet s ez ősrégi nevek részben még most is megmaradtak. Dánország történetében fenmaradtak az emlékek, hogy a hajóhad fentartására külön adók voltak kivetve , e hajóhad meghatározott számú hajókból állott. Midőn a kalózkirályok rablókalandjai gazdaggá tették e parti népet, Norvégia mellett több száz hajó is létezett egy fejedelem alatt. A »kék fogu«-nak nevezett Herald dán király hajóhada 700 hajóból állott s ugyanannyi volt a »Sólyom« nevű norvég főnök rendelkezése alatt. Nagyon valószínű, hogy e szám később sem volt kissebb s egyes vezérek még nagyobb hajóhadnak parancsoltak. Kezdetben csak tizenkét evezőjü bárkákról volt szó, később oly hajókat építettek, melyekben száz vagy százhúsz ember kényelmesen elfért s a 11-ik és 12-ik században a hajók már egészen közönségesek lettek. Tudunk eseteket, midőn még sokkal nagyobb hajókat készítettek, habár ezek inkább csak diszhajók voltak s nem szolgáltak hadiczélokra. Ilyen volt Harald Harfagra nagy hajója, melyet a krónikák »Sárkány« név alatt, mint csodálatos művet említenek fel. E Haraldról mondják, hogy fogadást tett, hogy nem fürdik s le se vágja haját addig, mig egész Norvégiát meg nem hódítja, s hogy midőn évek múlva e fogadását betöltenie sikerült, haja annyira megnőtt s oly sürü lett, hogy szőrös Haraldnak (Harald himn Lufa) nevezték el. Midőn fogadását teljesítette, Ragnvaldnál Möreben volt látogatáson, itt megfürdött s levágta haját is ezáltal annyira megváltozott, hogy Ragnvald a szép hajú Haraldnak (Harald Hárfagra) nevezte el, mely név alatt ismerte később a történelem is. Olaf Tryggvason királynak hasonló nagyságú hajója volt, melyet »hosszú kígyó«-nak neveztek. A krónikaírók azt írták róla, hogy igen hoszszú, széles és magas s nagyon tartós szerkezetű volt, s hogy orránál aranyozott sárkány volt alkalmazva. E hajón az evezősök számára harmincznégy pad volt s kétségkívül, írják a krónikások, a legnagyobb s legszebb hajó volt, amelyet valaha Norvégiában láttak. A királyi családból származott herczeg alig érte el életének 18-ik vagy 20-ik évét, atyja már egy kis hajóhadat bocsátott rendelkezésére, mely teljesen föl volt szerelve, s melylyel a fiatal herczeg rablókalandokra indult, hogy magának dicsőséget és zsákmányt szerezzen. Az atya mindenkor helyeselte, ha fia ily vállalatokat terveit s a bárdok mint hősies érzületének tanujelét dicsőítették. Ha egyszer elindult, nem volt szabad visszatérnie, mig babérokat nem aratott, azaz rablott kincsekkel meg nem rakodott. A kaland néha valódi hadjárat jellegét öltötte fel, midőn bosszuló gyanánt léptek föl oly országokban, hol előbb kudarcot szenvedtek. Ha útjukban véletlenül más törzs hajóival találkoztak, ez elegendő alkalom volt az összeütközésre, melyet, mint az alföldi legények a mérkőzést, szégyennek tartották volna elhanyagolni. A legyőzött félt rendesen halálra ítélték, habár a győzök gyakran megelégedtek azzal, hogy rabszolgáikká tették őket s néha (a barbár nép nemeslelkűségének sajátságos jele), mivel büszkébbek voltak, mint kegyetlenek, ha a szemben talált ellenségnek kevesebb hajója volt, mint nekik, saját hajóikból engedtek át nekik, hogy így egyenlő erejűek lévén, a győzelmet ne tulajdonítsák az ő túlnyomó számuknak. Az is átalánosan elterjedt nézet volt náluk, hogy az ellenséget éjjel megtámadni tisztességtelen dolog. A főnökök gyakran párbaj által igyekeztek az ügyet elintézni. Ez esetben mindannyian a legközelebbi partra szállottak. Ha a párbajozók közöl egyik legyőzetett vagy elesett, a kegyelmet nem fogadta el , rögtön megölték , de ha ügyesen védte magát, a győző megkegyelmezett neki, fölajánlotta barátságát, sőt ily esetekben igen gyakran örök testvéri barátságot esküdtek egymásnak, midőn egymás karját megmetszvén, pajzsaikat kölcsönösen vérrel kenték meg s azután pohárba töltve a vért, gyepes földet tettek fejükre s mindketten iva a pohárból, megesküdtek, hogy a ki előbb esik el a csatában, halála meg lesz bosszulva. Mennyi sok jellemző vonás, a mi a mi őseinknél is föltalálható. A kalóz főnökök a szerencsés megszokás folytán annyira rabjai lettek hivatásuknak, hogy sohasem hagyták félbe azt s némelyik egyenesen dicsőségének tartotta, hogy életének hátralevő részét hajójának fedélzetén töltheti. A régi történetíróknál is gyakran van feljegyezve egyes királyokról s pedig csaknem folytonosan dicsérettel, hogy állandó fedél alatt sohasem nyugodtak, s a tűzhelynél nem pihentek meg. Minden hajó jól el volt látva fegyverekkel, kövek, nyilak, dárdák s pajzsok gyakran csónakokban voltak elhelyezve. Minden kalóz jól tudott úszni s mivel a csaták s összeütközések rendesen a part mellett történtek, a vesztő fél könnyen megmentette életét az által, hogy a szárazföldre kiúszott. Minden csapatnak meg volt saját képein állomáshelye, kikötője, találkozási helye s tárháza s az északi városok közül több e megszokottságnak köszönheti későbbi felvirágzását. Lundlen, Bréma s más városok gazdagságának alapját e tengeri rablók vetették meg. Néha még az által is elősegítették kedvencz kikötőhelyeik gyarapodását, hogy a foglyoknak csak azon esetben engedtek szabadságot, ha itt telepednek le. Most már átalában elismerik, hogy Amerikát is a norvégek fedezték fel először, habár a tudósok hosszas ideig rossz néven látszottak venni, hogy ily műveletlen rablónépnek kell a dicsőséget tulajdonítani, hogy ők áthatoltak az atlanti tenger vad hullámain, évszázadokkal Kolumbus előtt. Rafa és Mailet az eredeti okmányok alapján azonban kétségtelenné tették, hogy a felfedezés prioritása őket illeti meg. Most már nem is csodálkozunk felette. Számos adat bizonyítja, hogy a rablónép több héten át is tudott egyfolytában tengeren lenni s hogy a kereskedelmi utak Islandtól Izlandba s Norvégiából Grönlandba egészen közönségesek voltak náluk. Amerika azon része azonban, melylyel megismerkedtek, oly annyira kopár volt, hogy a gyakorlati eredményre figyelő kalózok, sőt a kereskedők is nem tartották elég czélszarú dolognak gyakran ismételni ez utat, mely elvégre is mindenkor jelentékeny veszélylyel s áldozatokkal volt egybekötve. Ha tudták volna a Vikingek , edzett matrózaik, hogy azon erdős rész alatt, melyet ők felfedeztek, egy más vidék következik, mely telve van aranynyal s ezüsttel s más kincsekkel, nem lehetetlen, hogy mai nap Mexikóban normán dynastia volna a trónon. Annyi bizonyos, hogy bármily kiszámithatlan hatása lett volna a véletlennek, ha e kalózvezérek közül egyik vagy másik néhány fokkal alább száll partra az amerikai continensen, tényleg az ő felfedezésüknek semmi gyakorlati haszna sem volt s igy Kolumbus dicsősége legkevésbé sincs megcsorbitva. Ily gondolatokra vezet a sandefjordi sírban nyugvó Viking nagy hajója is. A lelet s a traditio egyaránt arra mutat, hogy e helyen kiválóan hatalmas fejedelem sírja van. Régen — s a geológiai viszonyok is a mellett szóknak — a sír egészen a parton volt, hogy a fejedelem a nagy szellem hívására egész díszében rögtön megjelenhessen. Ma a kiásott sírban az ő csontjai legkevésbé értékesek s talán irigyelt életpályája csak egy példa a tanuságos, de még sem irigyelhető múlt időkből. dési magy. kir. minisztériumtól egy év tartamára előmunkálati engedély nyert a Dunát az Adriával egy Vukovártól Samaczig kiásandó csatorna utján és Samacztól a Száva és Kulpa folyók felhasználásával összekötő viziót tanulmányozására. Diplomácziai értekezletről beszélt a tegnapelőtti »Liberté«, melyet a franczia külügyminisztériumban tartottak s melyben résztvettek a berlini szerződést aláirt hatalmak képviselői. Ez a hír a »Temps« jelentése szerint teljesen alaptalan. A »Temps« azonban elhallgatja, hogy mégis volt gyülekezet és pedig a miniszterek gyülekezete Jaureguiberry lakásán és hogy az, amit a »Liberté« az ott hozott határozatokról közölt, alapos lehet. A félhivatalos »Telegraph« a maga részészéről jelenti: »Tegnap valamennyi, Párában jelenlevő miniszter Jauregu iber ry ném gyűlt össze, hogy a hajóhadi tüntetésről tanácskozzanak. Határozatba ment, hogy a franczia kormány az ügyben a legnagyobb óvatossággal fog eljárni és ez értelemben határozott utasításokat oszt ki. Különben arra számítanak, hogy a porta még a tüntetés előtt engedni fog. E tekintetben a következő körülményre utalhatunk, melynek jelentősége szembeszökő : Oroszország az egyetlen hatalom, melynek hadihajóin szárazföldi csapatok vannak.« — A nyelvkérdésről Ausztriában az »Augsb. Alig. Ztg.« hosszú czikket közöl, mely ama föltevésből indul ki, hogy a kormány nyelvtörvénynyel foglalkozik és ezzel kapcsolatosan fejtegeti, milyen legyen az ily nyelvtörvény. A czikk lényege a következő : A nyelvi egyenjogúsítás elve nem jelenthet mást, mint hogy, ahol világos kivétel nincs megállapítva, minden egyes használhatja nyelvét; nem jelentheti azt, hogy minden másnak bírnia kell azt a nyelvet. Nyelvi törvénynek, egyéni nemzeti sportnak nem kell kedvezni, hanem valamennyi nemzetiség gyakorlati szükségét kell kielégítenie, amennyiben az kszbirodalmi szükség, nem kíván mást. A hol szükséges, a hol czélirányos, sőt a hol csak lehetséges, a németet németül, a csehet csehül beszéltetni, ott történjék ez meg. De ahol nincs személyi vagy tárgyi kényszer, ahol szeszélyekről vagy boszantásokról van szó, hol a cseh, ki német törvényszéknél keres igazságot németül, a hol a német, ki cseh törvényszékhez fordul, csehül ért, itt orvoslás elkerülhetetlenül szükséges és ha a nyelvviszály nem tűnhet el egészen a törvényszéki teremből, a törvényszéknek legalább tudnia kell azt azonnal elintézni és a feleket a körülményekhez képest a német vagy a cseh törvényszékekhez utalni. Egyszerűen észszerűtlen, hogy valamely tisztán német kerületben egy csehnek ki németül beszél és hogy valamely tisztán cseh kerületben egy németnek, ki csehül beszél, joga legyen, ott a németre cseh, itt a csehre német okmányokat erőszakolni, egyszerűen észszerűtlen ily módon a németben, illetőleg a csehben föl akarni ébreszteni annak a tudatát, mennyire nincs igaza a németnek hogy csehül s mennyire nincs igaza a csehnek, hogy németül nem beszél. Ha a német bírót a német kerületekben, a cseh bírót a cseh kerületekben is kényszeríteni akarják vagy csehül, illetőleg németül megtanulni vagy megszűnni bírónak lenni, ha minden kényszerítő ok nélkül a német lakosságot cseh, a cseh lakosságot német beadványokkal akarják elárasztani, égetően szükséges, ily tűrhetetlen állapotok orvoslására gondolni. Igaz ugyan, hogy utóvégre is egy törvény sem adhat teljes orvoslást, de, ha kitérnek az elveken való lovaglás útjából, ha elfogulatlanul egyedül a tényleges szükséget veszik szemügyre, akkor a nyelvi viszályt, ha nem is fogják egészen megszüntetni, mégis korlátok közé fogják szoríthatni, melyek azt a közéletre veszélytelenné teszik, így a törvényszék terme nem lesz a küzdőtér, melyen a nemzetiségi aspirációk megmérkőznek. Minden eshetőségre természetesen egy törvény se gondolhat előre, de gondoskodhatik arról, hogy mindkét konkrét eset határozott vezérelvek szerint fontoltassék meg és minden igazságtalanság orvosoltassék; a cseheknek ép úgy, mint a németeknek megnyugtatást adhat, hogy nyelvük valódi vesélyeztetése vagy háttérbe szorítása ellen egyformán teljes etalmat találnak. Képzelt veszélyek ellen természetesen époly kevéssé létezik praeventiv utalom, mint egyes inkorrektségek és önkénykedések ellen. — Philloxera enquet volt ma a kereskedelmi minisztériumban dr. Kemény Gábor miniszter személyes elnöklete alatt. Ezen értekezletre Földváry Mihály pest megyei alispán s több városi képviselő is meghivatott. A főváros tudvalevőleg erélyesen kikelt a kereskedelmi miniszter azon intézkedése ellen, mely szerint Pest megye philloxera lepte területeiről a szőlőbehozatalt megengedte s ezáltal a főváros philloxera mentes szőlőit az inficiáltatás veszélyének kitette. A város részéről felhozott okok kellő méltánylásával a miniszter enquetet hivott öszsze s arra a város többi képviselőit is meghívta, hogy nézetöket e tárgyban közvetlenül meghallgassa s ahhoz képest intézkedjék. A város képviselői a mai enquetten is fentartották tiltakozásaikat s fejtegették a minisztériumi intézkedés veszélyes voltát. Földváry alispán ezzel szemben a szóban levő (Tóthfalu, Pócsmegyer stb.) pestmegyei községek védelmére kelt, kiknek jövedelmi főforrását épen a szőlőkereskedés képezi, s kik, ha ettől eltiltatnának, igen érzékenyen jujtatnának, sőt adófizetési képességük is nagyban befolyásoltatnék. Dr. Kemény miniszter még egy részről jogosnak ismeré el a főváros képviselőinek panaszát, másrészt a kérdéses községek érdekeit is megóva szeretné látni. A szőlőbehozatal által netán előidézhető veszély, nézeti szerint akkér volna elhárítható,ha a szőlő, levél nélkül, kizárólag hajón hozatnék be s minden község egy esküdtje által ügyelne fel arra, hogy a szőlőszállitmányok csakis igy s ily után szállíttatnának a fővárosba a nélkül, hogy valamely közbeeső állomáson lerakodás történnék. A miniszter nézetét sok kifogásnak vetették alá a főváros képviselői, kik ezen intézkedés által korántsem vélik elháríthatónak a veszélyt. Az értekezleten természetesen végmegállapodás nem történt s a miniszter megköszönve a megjelentek fáradozásait megígérte, hogy a kifejtettek kellő méltánylásával fogja további intézkedéseit megtenni. Tanulmány az iparmű iskolákról. Amint már volt alkalmunk közölhetni, a kereskedelmi minisztérium Apt Károly osztálytanácsos és Keleti Gusztáv rajztanárképző igazgató urakat, a Budapesten felállítandó iparmű iskola érdekében tanulmányútra küldötte volt Ausztriába, az ott fennálló ilynemű intézetek beható megvizsgálása és tanulmányozása végett, és hogy a kiküldöttek utazásuk eredményét egy kimerítő jelentésben már a miniszter elé is terjesztették. Ezen érdekes jelelentés tartalmát a »B. C.« a következőkben ismerteti: A jelentés azon ismeretes tényből indul ki, hogy Ausztria, nevezetesen pedig Bécs iparművészeti fejlődése az utolsó három évtized alatt váratlanul magas fokra emelkedett s konstatálja, hogy ezen eredmény egyrészt az osztrák iparművészeti múzeum s az azzal kapcsolatban fölállított iparművészeti iskola lendítő befolyásának, másrészt pedig azon körülménynek tulajdonítható, hogy az élet és iskola közt sok helyt fönnálló idegenkedés Ausztriában majdnem teljesen elsimult. Kiterjedve ezután a jelzett intézetek szakbírálatára, a jelentés kiemeli, hogy e tanintézet nevezetesen a faipar, a decorativ jellegű szobrászat és a műfaragás hathatós fejlesztésében találja hálás hivatását, valamint az építészet konstruktív és dekoratív elemeinek népszerűvé tételében.A bécsi iparművészeti iskolába való fölvétel nincs túl szigorú föltételekhez kötve, s igy az ifjúság seregesen tódul tantermeibe, amit még az is előmozdít, hogy a tanulók tudják, hogy a gazdag eszközökkel rendelkező intézet őket kevés szorgalom és kitartás mellett még anyagi segélésben is részesítheti. Ily körülmények közt az osztrák múzeummal kapcsolatban fönnálló iparművészeti szakiskola nem szűkölködik s nem is fog egyhamar szűkölködni tehetséges növendékekben s a birtokába jutott vezérszerepet legfönnebb csak akkor veszti el, ha a folyton ifjodó jelenkor egy átszűrtebb realizmus fuvallatával elsodorja azt, amit napjaink műszellemének konzervatív tehetetlensége idáig megkímélt.. Áttérve folytatólag azon tanműhelylyel kapcsolatos iparművészeti szakiskolák ismertetésére, melyeket az osztrák kereskedelmi minisztérium az utolsó évtized folyamában az örökös tartományok különböző vidékein felállított, a jelentés azt mondja, hogy Ausztriában a nagy gyártelep — ipartermelésnek emelésére, mely czélra összevágó nagyszabású intézmények szükségesek, az ily szakiskolák működése elégtelen. — E szakiskolák száma mintegy nyolczvanra tehető. E számból mintegy 23—24 olyan, a mely tüzetesen csak a faiparral, de a fa feldolgozásának legkülönbözőbbb nemeinek tanításával foglalkozik. — Mindezen tanintézeteknél a tanműhelyre esik a súlypont, míg az elméleti segédszakok tanítása csak másodrendű tényező. — E szakiskolák szervezete, mire a kiküldöttek kiváló figyelmet fordítottak, egy-két lokális jellegű módosítástól eltekintve, egységes és öszhangzó elveken alapul. Egy-egy szakiskola élén mint igazgató egy építész vagy szobrász áll, míg azt igazgató által képviselt tanár kiegészítői az ugynvezett szakmesterek, tankönyvek nem használtatnak s ösztöndíjakban (50 — 100 írtig) csak kevés helyen és ritkán részesülnek a növendékek. A szakiskola székheyén rendesen egy szakiskolai bizottság működik, mely oly rendszabályokról tanácskozik és határoz, melyek az iskola lendületére befolyással lehetnek. Az összes szakiskolákat az osztrák kereskedelmi minisztérium központilag kormányozza s rendeleteinek a politikai hatóságok utján szerez e tekintetben érvényt. A jelentés jellemzi ezután azon komplikált apparátust, melynek segítségével az osztrák kereskedelmi minisztérium e felügyeletet gyakorolja s úgy találja, hogy a központban megvolna a hajlandóság az ügyvezetés egyszerűsítésére, a módosításra vonatkozólag azonban a mentő eszmét még eddig nem találták meg. Legfejlettebb szervezetűnek nevezi a fabátor- ipar lendítésére szolgáló osztrák vidéki szakiskolák közül a jelentés a Walachisch-Meseritsch nevű kis városkában 6 év óta fennálló műszaki tanintézetet, amely egy előkészítő tanfolyamon kívül 3 külön szakosztályra válik, melyekben a) a műasztalosság, b) a műfaragás, és c) a műesztergályozás egész kiterjedésében taníttatik, elméleti és gyakorlati módon. — E szakiskolán a múlt tanév folyamában 5 tanerő volt alkalmazva, növendékei pedig — kiknek szorgalmát 16 ösztöndíj növeli — folyton szaporodnak. Helyiségei tágasak és megfelelők s irodalmi valamint iparművészeti tanszerei és segédeszközei elegendők. A kormány évenkint 3400—4000 írttal segíti e tanintézetet, melynek ára ezidő szerint 10,000 frt értéket képvisel. Az iskolai keresményből igazgató és tanitók igen ritkán részesülnek jutalomban, míg ellenben a tanulók, kik már oly ügyességet szereztek maguknak, hogy munkadijt is érdemelnek, a tanműhelyből kikerült tárgyak értékéből díjazásban részesülnek. Ezen díjazásuk az 1878/9. tanévben 4521 frt 26 krra rúgtak. Csehországban három ily tanműhelylyel kapcsolatos iparművészeti szakiskola áll fenn és pedig Grulich, Wallern és Haida városkákban. Mindnyájának iránya, tanczéljai megegyeznek a walachisch-meseritschi szakiskola törekvéseivel, az utóbbinak jelentőségét azonban egyikük sem bírta utólérni. Cslajbániának délre fekvő tartományai is dicsekedhetnek néhány jeles faiparművészeti szakiskolával, melyek közül első helyen állanak a hallstadti és Cortina d'Ampezzo városbeli szakiskolák. A hallstadti intézet arról nevezetes, hogy jeles termékei mellett a szervezet, tanerők és helyiségek minimumával képes beérni, a mellett mégis a népiskola növendékeit is részesíti rajz- és faragásoktatásban. Ez iskola