A Hon, 1880. szeptember (18. évfolyam, 227-255. szám)
1880-09-16 / 241. szám
Budapest, 1880. Csütörtök, szeptember 16. 241. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Szerkesztési irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza, KmraiTÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátoktere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Eladó-hivatal | Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. - r Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ■•••,••••••• 8 Art 5 hónapra ■•••••••>•• 6» 6 hónapra...............................• •••>. 18 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés negyedévenként ....... 19 Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, szeptember 15. Az osztrák-magyar bank új jelzáloglevelei. Az osztrák-magyar bank a jelzáloghitel tekintetében igen nevezetes reformlépést tett, melyet örömmel üdvözlünk. A bank ugyanis elhatározta, hogy az 5°/o-os pengőpénz értékű és 5°/o-os osztrák értékű záloglevelek mellett 4'/a és 4°/o-os o. o. zálogleveleket is ad ki, s megengedi, hogy a régibb kölcsönök ilyej záloglevelekkel convertáltassanak vagyis olcsóbb kölcsönökre változtassanak. Az erre vonatkozó részletekről bővebb tájékozást nyújt a bank elnöksége által közzétett hirdetés. A bank vezénylő közegei valóban példás gyorsasággal jártak el ezen reform keresztülvitelében. Alig néhány napja, hogy a bank főtitkára, Leonhardt úr előterjesztő a jelzálogüzletre vonatkozó jelentését, melyben a reform szükségét kimutatta, s ime ma már minden előkészület meg van téve arra, hogy a bank az új záloglevelekkel az üzletet megkezdje, sőt tényleg megkezdettnek is tekinthetjük azt, mert az arra vonatkozó hirdetés már közzé van téve. A tőzsdére ugyan az új záloglevelek még nincsenek bevezetve s azok árfolyamát nem ismerhetjük. Azonban az iránt nem lehet semmi kétség, hogy az osztrák-magyar bank jelzálogleveleit az összes európai pénzpiacok minden más osztrák és magyar papírnál magasabb árfolyamra érdemesítik. Mert, hiába e bank a monarchia egyedüli pénzforrása s jegykibocsátási monopóliumánál fogva oly előnynyel dicsekedhetik, melyre a monarchia egyetlen egy pénzintézete sem aspirálhat. Csak természetes tehát, hogy e bank új záloglevelei a jövedelmezőséghez mérten igen magasan fognak jegyeztetni és ennek folytán az osztrák magyar bank jelzálogkölcsönei, melyek utóbbi időben már drágábbak voltak mint pl. a magyar földhitelintézet 4V2°/6-os jelzálogkölcsönei, most ismét a legolcsóbbak lesznek az egész monarchiában. A magyar gazdaközönség örömmel vehet e tényről tudomást, mert a bank alkalmat ad a gazdáknak, hogy inveszticziókra, uzsorakölcsönök törlesztésére, aquisicziókra s más hasznos czélokra olcsó pénzt vehessenek fel. Az osztrák-magyar bank üzletvitelében elv gyanánt tekintik ugyan azt, hogy más pénzintézetek kölcsöneit a bank nem konvertálja , mert ha ezt megengedné, akkor alig maradna meg egy-egy nagyobb jelzálogkölcsön más pénzintézeteknél, mivel az osztrákmagyar bank pénze kevesebb kamatba kerül s mindenki sietne a drágább pénzt olcsóbbal kicserélni. De azért az oly kölcsönöket, amelyektől aránytalanul magas kamatot kell fizetni, a jelzálogtulajdonosoknak mégis módjukban áll kifizetni a bank olcsó pénzével, mert ily esetekben a bank a lehetőség szerint coulánsan jár el. Mindenesetre meggondolást érdemel tehát az, hogy a régi kölcsönök közül, melyeket tartson meg a kölcsönvevő s melyeket törleszszen új kölcsön fölvétele által. A bank hirdetményében kimondja, hogy a régi nemzeti bankkölcsönök konvertálására is készségesen ad új záloglevél-kölcsönöket. Várjon érdemes-e és mennyiben ezeket konvertálni, azt nemsokára megtudjuk, mihelyt az új záloglevelek a tőzsdejegyzékbe föl lesznek véve. A pénzpiaci konjunktúrái után ítélve, a konverzió remélhetőleg ki fogja magát fizetni. Ez pedig egy igen nevezetes pozíció, mert Magyarországnak a banktól 60 millió frtot meghaladó jelzálogkölcsönei vannak 5 százalékos pengőpénzről és 5 százalékos osztrák értékről szóló kötvényekben, melyeket most 4 s illetőleg 4 és fél százalékos kötvényekkel ki lehet cserélni. S ha már a régi nemzeti bankkölcsönei is érdemes konvertálni, akkor a más pénzintézetektől vagy magánegyénektől fölvett kölcsönöket még inkább érdemes lesz az olcsóbb új kölcsönökkel kifizetni. Kár, hogy a hirdetés e részben kissé részletesebb értesítést nem ad. Ennek irányában nem marad más hátra, mint az, hogy aki más pénzintézeti drága kölcsönt olcsó bankkölcsönre konvertálni akar, forduljon egyenesen a bank jelzálog osztályához, értesítést szerzendő. Hogy a közönségre nézve a bank új záloglevélkölcsönei végtelenül előnyös hatásúak lehetnek, azt mindenki elképzelheti, aki elgondolja, hogy hány meg hány földbirtokos vagy városi háztulajdonos roskadoz nap nap után a drága kölcsönök kamatterhe alatt. Ezeken alkalom nyílik most könnyíteni, s ha a lebegő adósságok olcsó bankkölcsönre konszolidáltatnak, még számos oly adós is megmenekülhet az uzsorások körmei közül, ki már nyakig úszott az adósságok árjában s reménye sem volt a megmenekülésre. De magára a bankra nézve is előnyös leend a 4 és 41/40/6-os záloglevelek kibocsátása, mert jelzálogüzlete, mily utóbbi időben olyton hanyatlott, most egyszerre nagy lendületet fog venni. Csak azt tartanók még kívánatosnak, hogy a bank kölcsönei engedéyezésénél helyezkedjék lehetőleg demokratikus álláspontra s szavazzon meg lehetőleg kis összegre, pl. 1000 írtra menő jelzálogkölcsönöket is. A magyar államvasutak igazgatósága október 1-én a tiszavidéki vasút összes vonalait átveszi. Az utóbb nevezett vaspálya három igazgatóját nyugalmazzák. A tiszavidéki vasút mindazon tisztviselői, kik a magyar nyelvet bírják, átvézetnek az államvasutak létszámába. A fundus instruktus átvétele a folyó hó végén fog végbemenni. — A kormány a Szé kes f ehé r vá r 11 eddig fennállott kereskedelmi iskolának, mely a fentartására szükséges anyagi eszközök díjával volt, évi 2000 frt szubvencziót adott , ez által a jelzett igen czélszerű tanintézet további fennállását lehetővé tette. — Iparosainknak, kiknek számos és sokféle panaszait épen most szellőztetik a kamarai enqueteben, indolenciáját élesen jellemző körülmény gyanánt a következő tényt említjük: A kormány értesítette a kereskedelmi kamarákat a felől, hogy a kormány hajlandó a szeszgyárosoknak az ipari czélokra felhasznált szesz után esetleg adóvisszatérítést engedni, minélfogva a kamarák küldjenek be statisztikai adatokat az ipari czélokra felhasznát szesz mennyisége feől. A budapesti kamara körülbelül 30, mégpedig jelentékenyebb szeszgyárosnak hetek előtt csak néhány számmal kitöltendő kérdőíveket küldött szét, s ezen kizárólag a szesztermelők érdekében fekvő ügyben, máig összesen két válasz érkezett. Liphágy kereskedelmi miniszteri osztálytanácsos — amint a »B. C.« értesül — egy állatorvos kíséretében a Vizvár mellett lévő római pusztára utazott Somogymegyébe, hogy az ott kiütött marhavész továbbterjedésének meggátolására a legkihatóbb rendszabályokat foganatosítsa. — A szükséges katonai erő már ki van rendelve s — egy ideérkezett távirati tudósítás szerint szoros zárvonal létesittetett. — A szerb »királyság.« Soha miniszter még annyit nem engedett meg magának uralkodójával szemben, mint Risztics, ki mint látszik, va banque politikát akar játszani, Milán fejedelemmel szemben. Hogy a szerb fejedelmet Bécsben kompromittálja, a szerb lapok közzétevék az állítólagos szerb-bolgár véd- és daczszövetségi tervezetet, mely akkor közöltetett a többi lapokban is, midőn Milán Bécs vendége volt. Most meg Risztics közlönye a belgrádi »Isztok« (»Kelet«) egy öt hasábos czikket közöl, melyről reggel lapunk egyik sürgönye állítja, hogy Risztics sugalmazása folytán íratott. E czikkben fölelevenittetik a Csernajev korabeli, 1876. szept. 15-iki csúfos véget ért pronuncziamento, melyben Milán királynak proclamáltatik s a czikk követeli Szerbiának királysági rangra emelését a hatalmak által, erősen hangsúlyozva, hogy semminő nagyhatalomnak nincs joga beleavatkozni a kisebb államok belügyeibe, sem tőlük bárminő concessiókat követelni. A »Presse« nyomán följegyezzük azt a jellemző tényt is, hogy szintén Milán tudta nélkül küldetett Giullis ezredes külön misszióval Philippopolba. És most lássuk az »Istók« valóban bolondistóki czikkét, melynél extravagánsabb példányt alig mutat fel a keleti sajtó és a nagyzási mánia. Hiszszük és tudjuk azonban, hogy e nagy hatalmaknak lesz gondjuk rá, hogy a Nemanicsok álmodott »Nagy- Szerbiájának« fái ne nőjjenek az egekig. Az »Istók« először megemlíti, hogy Károly román fejedelem legújabb utazásának mindenütt nagy politikai jelentőséget tulajdonítanak. Hire jár, hogy Károly fejedelem a bécsi és berlini udvaroknál tapogatódzott, váljon Románia királysággá emelése Ausztria-Magyarország és Németország elismerésére bizton számíthat. Az ily rendszabály időszerűségét senki se vitatta el, de Ausztria-Magyarország és Németország az elismerés árául politikai és közgazdasági természetű konvenciókat követeltek. Ilyesmi azonban egyenlő volna egy önálló állam lealázásával, mert minden független államnak joga van házi dolgait egészen tetszése szerint rendezni és egy külső hatalomnak se szabad bármikép avatkozni egymásnak belügyeibe. Vájjon egy állam, császárság, királyság, vagy fejedelemség akar lenni, ehhez senkinek semmi köze, csak a népnek, mely abban él. Románia maga vívta ki magának függetlenségét államférfiainak eszélyessége és csapatainak hősiessége által, és ha Európa 50 év előtt a kis Görögországot királysággá emelte, ma Romániától ugyan a rangfokozatot nem tagadhatja meg. De minden, ami eddig Romániáról mondatott, Szerbiára nézve is érvényes. E két állam ugyanoly politikai viszonyok közt élt és küzdött és ha nem álltak egymás mellett, ennek káros következményei csakhamar érezhetők voltak. Tehát semmi se természetesebb, mint, hogy Szerbia tekintettel állására, a létező fentartására és a haladás útjain való járásra Romániával mindig ugyanazt tegye. Románia a királyságot akarja; Szerbia nem marad el, nem maradhat el Románia mögött. A közvélemény Szerbiában teljes szívéből a régi dicsőség és a régi nagyság megújítását óhajtja, s elvárható, hogy azok a férfiak, kik ma Szerbiát kormányozzák, kik Szerbiának az alkotmányos szabadságot ajándékozták és a hazafiságnak mindig tündöklő példaképei voltak, hogy e férfiak a néppel egy nézeten vannak és hogy aznap, melyen I. Károly Románia királyává fog kikiáltatni, a hőslelkű és dicső IV. Milan M. Obrenovics fejedelem is megkenve a szent olajjal és a dicső Nemanicsok koronájával fölékesitve, a történelmileg nevezetes templomot, mint I. Milan Szerbia királya fogja elhagyni.« — Az Omladina szerb-orosz világításban. A »Berjég« nevű orosz lap újvidéki levelezője igy ecseteli az uj szerb »Omladina« programját. Az uj »Omladina« átveszi a réginek hagyományait és ellenséges lábon álland az orthodoksziával. Nyugati alapon fogja művelni a szerb népet, azaz, vallásellenes szellemben , pártolni fogja a latin betűknek s az uj naptárnak fokozatos behozását; működni fog a nők emanczipáczióján stb. A magyar kormány igen jól ismeri az orthodokszia jelentőségét a szláv kérdésben s tudja, hogy azon szer, mely használ a beteg Nyugatnak, méreg gyanánt hat a szlávok egészséges szervezetére, és ennélfogva nagyon bánja, hogy az »Olmadinát« betiltotta volt, melynek tagjai harczosai voltak a délszlávok közt a nyugati kultúrának. Ama helyi károk és nehézségek, miket a fanatikus és hazafias »Omladina« és rövidlátó vezetői okoztak a magyar kormánynak, elenyészők valának azon haszonhoz képest, melyet a szlávok ellenesnek tettek. Hisz még élő emlékezetben van azon idő, midőn az intelligencziának azon tagjait, kik a pravoszlávny egyház rendeleteit s a szláv abcét védelmezték, a papokat, pártjokat,az »Omladina« és vezére Miletics (aki különben meglakott politikai baklövéseiért) a szerb nép ellenségeinek nyilvánította, ők megvettetésben részesültek. A szerb fiatalság s átalában a szerb értelmiség ifjú nemzedéke nem bírja felfogni azon kötelékeket, melyek a szerb kérdés s a szlávság s az orthodokszia közt léteznek, s hasonlóan a horvát ifjúsághoz, el van ragadtatva, hogy a nyűgat úttörőit képezheti a délszlávok közt. Ezt akarja kizsákmányolni a magyar kormány, engedélyt adva az »Omladiná«-nak. — Olaszország csatlakozásáról az osztrák-magyar-német szövetséghez, sokat írtak a napokban a külföldi lapok. Nevezetesen a párisi »Temps« római levelezője mondá, hogy ez eszme napról napra tért foglal az olasz politikai körökben s hogy Bismarck herczeg minden lehetőt elkövet az ügy érdekében. Most meg a brüsszeli »Indepbelge« római levelezője is hozzászól az ügyhöz s azt jegyzi meg, hogy ha az erre vonatkozó hírek tán kissé koraiak is, de semmi esetre sem nélkülöznek minden alapot. Mert kétségtelen ugyanis, hogy Rómában újabb időben észrevehetővé lett egy bizonyos áramlat, melynek czélja: Olaszországnak az említett szövetséghez való csatolása. A minő befolyással csak Bismarck herczeg Rómában rendelkezik, bár pedig hatalmas befolyás az, az mind felhasználtatik az eszme megvalósítása érdekében. A levelező azt mondja, hogy nem hiszi, miszerint az olasz diplomatia már határozott és kielégítő választ adott volna az ez ügyben tett ajánlatokra, de tudja, hogy nem is utasította vissza azokat. Caroi elhatározására döntő befolyással biránd azon fogadtatás, melyben Cialdini tbb. párisi olasz nagykövet Párisban részesülni fog. — Német lapok a trónörökös berlini útjáról. A német lapok Rudolf trónörökös Berlinbe érkezését rokonszenves szavakkal kisérik. A »Nat. Zg.« ezeket írja: »Két éve, hogy a habsburgi birodalom trónörököse császári házunkat meglátogatta. Rudolf trónörökös már akkor nagy tisztelettel fogadtatott és a császár különösen kitüntette ő. Azóta nagy politikai változások mentek végbe. Németország és Ausztria- Magyarország egymáshoz még szorosabb baráti viszonyba léptek. A császár mostanra különös óhaját fejezte ki, hogy szövetségesének fiát az ezidei őszi hadgyakorlatok alkalmával mint vendégét üdvözölhesse. Ez óhajnak az osztrák ház a legkészségesebben engedett s hogy mily nagy jelentőséget tulajdonítanak itt a látogatásnak, tisztán kitűnt az ünnepi fogadtatásból, melyben az osztrák trónörökös részesült. Az összes hivatalos szertartásokat alkalmazták, hogy a vendég magas rangját megillető fogadtatásban részesüljön. Ő felsége a korai reggeli óra daczára maga sietett az indóházhoz, hogy ott üdvözölje először vendégét.« A haladópárti »Bresauer Zg.« a következőleg nyilatkozik: »A rendkívül barátságos fogadtatás, melyben Rudolf trónörökös Berlinben a császár és az egész udvar részéről részesült, alkalmas arra, hogy Hayemerle miniszter összejövetelét Bismarck herczeg birodalmi kanczellárral megpecsételje; a háromcsászárszövetségből az orosz császár lassan kint némileg kiszoríttatott, ellenben az Ausztria-Magyarország és Németország közti szövetség egyre bensőbb lett, és, mint látszik, minden, bármily oldalról jöhető eshetőség ellen biztosítva van. A két császárság szövetsége megfelel a két nép óhajának, mint ez a fejedelmi és miniszteri szövetségeknél nem mindig történik, s annyiban remélhető, hogy a szövetség maradandó is lesz, mindenesetre folyvást tiszább világításba jön Bismarck tavalyi bécsi útjának szükségessége, különösen Warnbüler meglepő leleplezésével szemben.« A trónörökös fogadtatásáról a »Köln. Ztg.«nak Berlinből távírják. »Az osztrák trónörökös megérkezése az anhalti pályaudvarban fényes és bizonyos tekintetben igen figyelemreméltó és a politikai helyzetre nézve jellemző módon ment végbe. Az indóháznál ugyanis mindenkinek meglepetésére megjelent a császár a trónörökössel és minden itt jelenlevő királyi herczeggel osztrák egyenruhában. Az itteni, szigorúan szem előtt tartott udvari etiquettenél különben nem szokásos, hogy nem koronás fejedelmi vendégek ily fogadtatására a császár személyesen jelenjék meg. Sőt a szász királynak az utolsó években itt gyakran előfordult látogatásánál is csak a trónörökös jelent meg a fogadtatáson az indóháznál. Az osztrák trónörökös iránt tanúsított kitüntetést mindenütt nagyon észrevették.« Ahhoz a zsidólieczczliez. B.-Füred, szept. 14. A sok alás felhóborlásom után csak ma jutottam a »P. Lloyd«-nak szept. 11-ki számához, amelyben ennek a tárgynak egy cicerobetás vezérczikk van szentelve. A »Hon«-ban azóta megcáfoltatott az az állítása e czikknek, mintha a belügyminisztérium részéről egy antisemita egylet alapszabályai helybenhagyattak volna ; a magam részéről meg tartozom annyi megjegyzéssel a czikkírónak, hogy az emberi jogoknak, a vallásegyenlőségnek s különösen a zsidófelszabadításnak épen olyan régi harczosa vagyok én is, mint Irányi Dániel; azért ezekben a kérdésekben ezt a tisztelt képviselőtársamat velem ellentétbe állítani sehol ez országban nem lehet. Hanem már most beszéljünk a dolog meritumáról s mondjuk meg az igazat jobbra is, balra is. Amilyen hiba volna a mózesbitü polgártársaktól azt el akarni vitatni, hogy fajukban olyan egyéniségek szép szép számmal akadnak, akik a tudatlan népet megrontják, akik idegen elemül tartják fenn kizárólagos kasztjukat a nemzet egyetemében ; és olyan igazságtalanság volna a nem zsidó hazafiak részéről, ha el akarnák felejtetni a nemzettel azt, hogy Magyarorország alkotmányos szabadságáért mily áldozatokat hozott a zsidóság zöme, akkor is, amikor ebben a szabadságban még semmi része sem volt, ha elakarnák tagadni azt, hogy szellemi tehetség, munkaerő, tevékenység, vállalkozási szellem dolgában a nemzet mily roppant tőkét bír a zsidóság egyetemében, mellőzve minden egyéb ideális szempontokat, amik nem mindenkire nézve irányadók. Tehát először is a zsidók ne tegyék magukat solidaritásba minden hitvallásukat követő sordidus és néprontó egyéniséggel, a nem zsidók pedig ne vádolják az egész zsidóságot egyesek rosszasága miatt , valaminthogy én sem kérdem, ha egy zsiványt elitélnek, hogy nem az én hitvallásomat követte-e az ? de viszont azt is kikérem magamnak, hogy ha az történetesen kálvinista volt, azért ne szidja senki Zwingli és Melanchton dogmáit. Akkor azután hidegvérrel nézhetünk a kérdés megvilágításába. Mi a kérdés ? Az, hogy a nem zsidó nép elszegényül, a zsidó pedig meggazdagszik. A bajnak az oka nem a vallás, nem a fajkülönbség, hanem az, hogy a zsidó tanul, az eszét kimiveli, előre lát, meghúzza magát, összetart, takarékoskodik, mértékletes; az a népfaj pedig, mely mellette elromlik, mind ennek az ellenkezőjét teszi. Ne gyűlöletessé igyekezzünk tenni a nép előtt a zsidónak azokat a tulajdonságait, amik által az vagyonosodig hanem sajátítsuk el magunk. A legszegényebb zsidó is iskoláztatja fiát, az három-négy nyelvet beszél, országot-világot ismer, számolni tud, gyenge gyermek korában már maga szárnyán tanul meg élni , kényelemre nem költ, nem dőzsöl, aki hasonlóul tesz, ha soha zsidó betűket nem látott is, épen úgy meg fog gazdagodni, mint ő. A népnevelésen kell kezdeni az antisemita mozgalmat, meg a mértékletességi egyleteken, nem az »alapszabályokon.« Utalhatok egy ekklatáns példára. Van a Balaton mellett egy nagy helység : Siófok. Ez a dunántúli gabonakereskedésnek egyik főcsomópontja, s amióta a déli vaspálya létezik, a zsidóságnak igen erős telepe. Saját díszes nagy imaházuk is van itt. És mégis ebben a helységben és ennek a környékén egyetlenegy paraszt földmives sincs uzsorás kézben, sem egyetlen talpalatnyi külső telek kótyavetyére nem kerül! — S ki eszközölte ezt a nagy csodát? — Egy józan felfogású, hazafias lelkű, praktikus eszü férfi: a plébános. — Mikor ide került, akkor ilyen állapotokat talált itt: egy földész vett kölcsönt — (zsidótól) úgy, hogy minden napra egy krajczár kamatot fizetett egy forint után ; egy másik öt forintot vett fel, hetenkint egy forint kamatra, s azt mindig a tőkéhez számítva, egyszer csak 1100 forinttal tartozott a zsidónak. Hát a plébános nem azt tette, hogy mármost keresztes hadjáratot indítson a zsidók ellen, hanem legelőször is szerzett néptanítót, azt maga élelmezte éveken át, építtetett iskolákat s a néptanítás ügyét oly sokra emelte, hogy ezért elismerő oklevelet érdemelt ki. Azután takarékpénztárt alapított, ahonnan minden földész olcsó pénzhez jutott, azonkívül segélypénztárt, amibe fillérenkénti berakás és visszafizetés előnye mellett, véletlen balesetek ellen, a legszegényebb zsellér is biztosithatta a sorsát ; — azután községi mázsálét állított fel, hogy az adásvevésnél senki se károsíthassa meg egymást, s ennek a jövedelme fedezi a községi adót busásan ; — s jelenleg nincs senki megcsalva, nincs uzsoráskézben. Hát a zsidók mit szóltak erre ? Igenis kezdetben a sordidus fajta zsidók ellene röffentek a népjavítónak, fenyegették, hogy agyonütik, hanem a becsületes zsidók pártjára keltek ; azt mondták, az az igaz ember! Amazoknak pusztulni kellett onnan, megmaradt a becsületes osztály s jelenleg Siófokon a katholikus, protestáns és zsidó lakosság a legszebb egyetértésben él egymással, földmíves és kereskedő együtt tanácskozik a takarékpénztár ülésein, a parasztgyerek már tudja a mai forintnak és a holnapi krajczárnak az értékét, ifjú véne olvas és tanul odahaza, dolgozik szőlőn, mezőn, országúton és nem ül a korcsmában és valamennyi mind áldja azt az embert, aki őket erre megtanította. Aki meg akarja tanulni, hogy hogyan kell a zsidó és nemzsidó faj közötti veszedelmes kérdést megoldani ? ne restelljen elfáradni Siófokra. Keresse fel Magyar János plébánost, az meg fogja rá tanítani gyakorlati példával. Tessék ezt követni minden községben. De mennydörgős frázisokkal ezt az ügyet elintézni nem lehet, — valamint hogy más oldalról sima frázisokkal eltakarni sem lehet. Jókai Mór: Nagy nap a városházán. Terme ritkán, karzata tán soha nem telt meg ennyire. Városatyák is tömegesen jöttek, legtöbb volt azonban az ifjúság. Ember-ember hátán, s az új városháza most már kiállta a tűzpróbát, s építője büszkén mutathat a karzattartó oszlopokra : ezek nem hűlnek le, mint annak idején a stukatur. De nem a stukaturé a mai dicsőség, hanem dr. Kaas Ivoré. Szeretek néha elnézni a városi bizottság gyűlésére. Uram s istenem, parlamenti beszédekhez képest ezeknek a városi közgyűléseknek a »heczcze« olyan egészséges, mint a kis iskolás fiúk dobálózása nagyképű párbajokhoz. Amazokra azt szokás mondani : gyerekség l emezekre : életbevágó dolog ; s nekem úgyse jobban fájt, mikor princzipista koromban, jó, vízben megáztatott, dupla spárgával keményre kötött lapdával a méta alján derékon felejtett a kifutós játék főhőse, a mészárosok grammatista fia, mint mikor azt a manchette vágást kötözték a jobb karomon, melyet egy lovagias ügy első vérre való elintézésénél »a lovagiasság szabályaival megegyezőnek« jelentett ki két tanú és egy orvos. Tehát ... kit is dobtak ma oldalba? Tisztelem a német színházat. Voltam benn vagy ötször, s rozzant falai iránt örök kegyelettel viseltetem, amiért oly művészeket, mint Salvini, Rossi, Perrana-Gualtieri, Ziegler és Raabe-t ott láttam először. Tisztelem hatásukat, de nem kérek abból, amit itt gyakoroltak, a mennyiben nyomukban nem jó társaság s a német szini erkölcs emelkedése járt, hanem elsatnyulása. Csodálatos valami volt az, ha ide lejött Sonnenthal, vagy Walter, vagy Lewinsky: a német klasszikus darabokban volt közönsége, de ennek eredménye csak az volt, hogy utánuk soha meg nem kísértettek tisztességes előadásokat. S oly elsatnyulás származott belőle, mely párját keresi. Tehát ezt a német színházat ütötték agyon. Ballagi Mór a nála sajátos finomsággal és szótárcsinálói szócsinnal eleve megmondta ugyan, hogy ez a színház már tavaly meggebedőben (sic!) volt, s csak hátni járt belé a lélek, de hát kimondatott határozatiig, hogy ez se legyen az eset többször. Hogyan is volt csak hát ? Először is Kaas Ivor beszélt. Kaas Ivor nagyon szereti a városházát, mióta kimaradt a képviselőházból. Becsvágya, a mely akczióra sarkalja, apróságokban tetszelgő természete, mely nagy puffogtatásra készüt kis vadakkal szemben is: helyén van e lipótutczai teremben, hol egy kis csengő-bongó frásisért elnézik a vállrángatást, szóismétlést, s nem kérdik meg az embertől, hogy beszélhet oly veszettül rossz konstrukcziókban az, ki oly szép konstrukcziókban is. Elmondja.........mit is mondott el ? Hogy századok óta bánt a német, bántsuk egy kicsit vissza s éljeneztek neki. Sebestyén Géza felelt neki. Nem gúnyolom ki urambátyámat, a német szinház mellett szólt; német embernek is legyen hova mulatni járni; de arra a szóra, hogy ez germanizáczióra vezet, megrázta őszülő szakállát, megütötte kidüledő mellét s föltapsolt az ég felé kezeivel: ide jöjjön az, aki germanizálni akar. Csak attól tartok," hogy ezt a Benkert-klubban — ugyanily hévvel, ugyanily hazafiasan, de németül mondta volna. Eötvös Károly a kedélyes demagóg. A régi magyar táblabíró modorában édesen szólítja, oda csalja magához ellenfelét, hogy aztán valódi radikális módon bánjon el vele. Az országházban már ismerik; ott, akinek dolga van vele, szellemileg torkon ragadja, s ha teheti, egy az övével versenygő gorombasággal beleüti a szót , de ezek az ártatlan városháziak engedik magukat édesgettetni s aztán elpáholtaim kedve szerint. Busbach Péter a nagyot mondások mestere volt , gyakran haladt a népszerűség mandatum-kergető utján. Vájjon nem arra pislogott e ma is? A terézvárosi leányzó olyan leányzó, aki minden három évben más férfi karján van, anélkül, hogy egynek is örök hűséget esküdnek , s mindig akadnak vállalkozók, akik eltántorítják a régitől. A régi (Hofman Pálnak hívják a boldogtalant) ma nem volt ott; bizonyos, hogy szarvakat raknak neki. Hát Mátyusról, Polonyiról, Scheidhról s a többiről mit beszéljek. Bizonyos, hogy az volt legkellemesebb, mikor senki nem volt felírva s a szavazás következett. E közben Szilágyi Dezső is megtanulhatta, hogy az egyetemi ifjúság nem csak éljenezni tud, mert a német színház mellett szólót szavazatáért a karzat hősei hatalmasan megabézugolták , s a szavazás végén a német színház ellenségei örvendve mondhatták, hogy ez ügyben már megvan a második egyhangú határozat, amennyiben a koncesszió megtagadása mellett egy szótöbbséggel (77 szóval 76 ellen) nyilatkozott a közgyűlés. A karzat a határozat kimondása után illetlen és éktelen zajt csapott. A király utazása. A király gácsországi egész utazása alatt a legfényesebb ünnepiességet kétségkívül a nemességi kaszinóban tegnap este rendezett báli ünnep képezte. A kaszinó az ünnep alkalmából gyönyörűen fel volt díszítve. A kaszinó épülethez vezető utczák napita fáklyák által voltak kivilágítva, melyek nappali világosságot árasztották szét. A bejáratnál véres mennyezet volt felállítva, hogy a király védve legyen a a zubogó záportól. Az előteremben a bizottság és a szolgák várakoztak a vendégekre. A szőnyeggel bevont lépcsőkön az előterembe vezetett a bejárás, hol Potoczki grófnő vitte a háziasszony tisztjét. Rózsaszínű atlasz ruhát viselt, valamint értékes drágagyöngyöket. Jobbról az út a hölgyek szalonjába vezetett, mely selyemmel volt diszitve. A bálterem falai veres szőnyegekkel voltak bevonva, a kivilágítás fényes volt s a csillárok, valamint