A Hon, 1880. október (18. évfolyam, 256-286. szám)
1880-10-09 / 264. szám
264. szám. 18-ik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1880. Szombat, október 9. Szerkesztési irodai Barátok-tere, Athenaeum-épllet A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok, tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal ! Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj Portán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás esti kiadás együtt 1 hónapra................................................. . S fit 8 hónapra ................................ . 8» 8 hónapra...................................... . . . 1* » Az esti kiadás postai különküldéseárt felüli fizetés negyedévenkint................................. » Az előfizetés az év folytán minden hónapban magakezdhető, de ennek bármely napján történik ma, mindenkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás A HÓIT XVllI. évi folyamára. Előfizetést íirak : Fél évre . . . . 12 frt Évnegyedre .... 6 » Egy hónapra .... 2 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés évnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre, a ‚Hon› kiadóhivatalába (barátok tere Athenaeum-épület) küldendő. A ‹Hon› szerk. » kiadóhivatala Budapest, október 8. Felette borult a láthatár Keleten. A portával való függő kérdések békés kiegyenlítésének reménye teljesen eltűnt. Törökország »javaslataira« Anglia »javaslatai« következnek, melyek fölött most már tanácskoznak is a hatalmak. Az angol javaslatokról a következő hírek szárnyalnak : Anglia mindenekfölött ultimátumot akar intéztetni a hatalmak által a portához. Az ultimátum támogatására szolgálnának : az egyesült hajóhad előnyomulása az Aegyei tengerre; mint végső eszközt pedig azt ajánlja a Gladstone-kormány, hogy a hatalmak szállják meg a Dardanellákat, fogják ostromzár alá Konstantinápolyt és végül detronizálják a szultánt. Mint látjuk, Gladstone eléggé találékony a töröknek szánt kínzó és kényszerítő eszközök válogatásában. Nem valószínű azonban, hogy a hatalmak, még ha szüksége mutatkoznék is, ráállanának ily horribilis rendszabályok alkalmazására. Elhiszszük azt, hogy ha csak Gladstone úron és társain fordulna meg a dolog, hogy megboszulják eddigi politikájuk kudarczát, rögtön Stambul elé parancsolnák az angol flottát s kétségkívül megsinóroznák a szultánt, összes minisztereivel, elsősorban Asszim pasával együtt, ki az utolsó török jegyzéket aláírta. De hát szerencsére másoknak is van egy kevés beleszólása a dolgok menetébe és Gladstone ismét abba a helyzetbe jut, hogy nem fogja oly melegen elfogyaszthatni a jól felpaprikázott levest, mint ahogy főzte. Biz az kemény dió, az a porta jegyzéke a hatalmaknak, elsősorban pedig Angliának, mely tavasz óta átvette a hatalmak részéről a vezérszerepet, a keleti politikában. De hát valljuk be, hogy hasonló esetben és körülmények között, minden valószínűség szerint más is így cselekedett volna. Helyesen jegyzi meg egy tory-párti angol lap, hogy Törökország utolsó válaszával csak azt tette, amit bizonyára tett volna és még amúgy abban tett volna Anglia maga is, ha valamelyik tengeri kikötőjében látta volna más hatalmak flottáját, oly követelések keresztülvitelére, mint aminek érdekében készült a flotta-tüntetés. Ha egyátalában arról lehet beszélni, hogy a porta ismeretes válasza sértő, az csak Angliára nézve lehet sértő és lealázó, mint mely prononczírozottan és kirívóan törökellenes kihívó politikájával ilyen irányba terelte az eseményeket. Igaz, hogy a nagyhatalmak közt még fönnáll az egyetértés és így szolidaritásban vannak Angliával, de ez a solidaritás mégis csak olyan természetű, hogy a többi hatalmak a háttérben vannak. Csak maga Anglia áll előtérben s ha a török pofont mér, az csak Angliát éri. Tegyen róla, ha tud. Itt elsősorban tehát Anglia tekintélye, hatalmának súlya és nimbusa van engageirozva s igy bizunk benne, hogy a többi hatalmak nem fogják magukat arra eszközül fölhasználtatni, hogy a megérdemelt angol kudarczért megkönnyítsék az elégtételszerzést Angliának, a törökkel szemben és különösen, hogy reparálják Gladstone igen megcsorbult tekintélyét. Ezért nem hiszszük azt, hogy a nagyhatalmak csak hallani is akarnának Gladstone fennebb említett, egészen muszkaszabású extravagáns terveiről. Mit fognak a hatalmak elfogadni és mit nem, az eléjük beterjesztett angol megrendszabályozási javaslatokból, vagy miben állapodnak meg majd végleg, azt sejteni sem tudjuk. De mint ma Hírlik, azt tervezik, hogy abban hagyják a Dulcigno előtti tüntetést, és elzárolnak valamely török kikötőt s azt addig tartják körülzárva, mig a porta át nem adja Dulcignót. Csakhogy itt az az eset áll elő, hogy ha az a körülzárandó pont valamely jelentéktelen helyen lesz, akkor azt a porta föl sem veszi s Nikita bizony meg Georgiosz király ítéletnapig várhatják a nekik szánt terület birtokbavehetését; ha pedig valamely nagyobb fontosságú sziget (pl. Mytilene, Rhodus, Lemnos stb.) akkor nem lehetetlen, hogy az ottani török haderő által a flotta ellenségkép fogadtatik; kész az európai háború Törökországgal s a hatalmak túl lőnek a czélon. S így is, úgy is a helyzet kínos és veszedelmekkel tele. Legjobb esetben is a nemzetközi flottavállalatot eddig ért komikus kudarcz után egy másik fogja érni. Az egészben egyedüli vigasztaló némileg az a verzió, hogy a hatalmak egyetértése szilárd s a konczert nem fog megbomlani. Tehát nem tarthatunk attól, — legalább e pillanatban — hogy Anglia, vagy Oroszország, vagy mindkettő együttvéve, kitépve magát a konczertből, saját kezükre kezdjenek dolgozni és háborúzni Keleten. — A pénzügyminiszter, az illetékszabási hivatalokat, az adófelügyelőségekkel szorosabb kapcsolatba kívánván hozni, azokat az adófelügyelők kerületeinek megfelelőleg szaporítja, és így a mostani 37 illetékszabási hivatal helyett, jövőre 45 lesz; erre — egyelőre — 40 ezer forintnyi átalány fel is van véve a jövő évi költségvetésbe. — A képviselőház pénzügyi bizottsága f. hó 11-én, hétfőn d. e. 10 órakor kezdi meg az 1881-ik évi költségvetés tárgyalását. — A megyei kiadások és átalában a megyei házipénztárakról a belügyminiszter törvényjavaslatot szándékozik beterjeszteni. Az országgyűlési függetlenségi kör ma tartott értekezletén elhatároztatott, hogy az országgyűlési függetlenségi párt az e hó 17-dikén Marosvásárhelyen leleplezendő Bem szobrára babér „A HON“ TÁRCZÁJA. Offenbach. (Saját tudósítónktól.) Páris, október 6. Offenbach meghalt ! Kétségtelen, hogy tíz évvel ezelőtt ez a hir egész más hatást tesz mint ma. Mikor Francziaország még egy nagy gerolsteini herczegség volt, mikor Páris csak mulatni akart és cancant járni, mikor valóban azt lehetett mondani, hogy az udvar vulkánon tánczol, akkor a maestro halála bizonyára más feltűnést okozott volna. Akkor ő dominálta a színpadot Párisban és az egész művelt világban mindenütt az ő darabjait adták, ország, világ őt ünnepelte. Ma már kissé elfeledték. De mielőtt megválunk tőle, méltán elkomolyodhatunk midőn búcsút veszünk e férfiútól, ki annyiszor megnevettetett bennünket! Tevékeny ember volt, mindig fáradhatatlan, mindig ott állt a résen, több mint száz zeneművet irt, három színházat igazgatott, tízszer szerzett vagyont s húszszor veszítette azt el, sikereket szerzett magának és másoknak is, könyvet irt, és most vagy tíz megkezdett darab között a halál kivette kezéből azt a termékeny tollat. — Nem sorolom föl darabjait. Azokat melyeket a magyar közönség is ismer, bizonyára eszükbe juttatta a táviratocska, mely önökkel tudatta a szerző halálát. Azt is tudják önök, hogy az a bohó néha elérzékenyült, elturbékolta Fortunio dalát, elsóhajtotta a »házasságot lámpafénynél« kényes szemekkel írta meg a »Perichole« románczát, s mi fog mindezekből megmaradni, határozza el az utókor. Ő maga sem áhítozott talán ennek tapsaira, oly bőségesen vett ki részt ezekből, hogy nem maradt semmi a jövőre; annyira igyekezett kortársai romlott ízlésének hízelegni, hogy a későbbi nemzedék nem fog neki többé tapsolhatni, ízlésük akár tisztul, akár romlik. Sok művet hagy hátra, melyek többkevesebb sikerrel bejárták az európai színpadokat. Még többet irt, a melyeket maga kitörült. Nem a jövőnek irt, hanem a napnak és ezért még az első előadás napján is összevissza forgatta műveit, itt megtoldotta azokat egy-egy dallammal, hogy a színi hatást növelje, amott kihagyott egy karéneket, melyet hosszúnak talált, majd egy duót egy kavatinával pótolt, így a »Szép Helénát« az első előadás reggelén toldotta meg a leghíresebb dallamával, az Ida hegyéről. Egy napon egy hirlapírónak, ki látogatóba jött hozzá, egy nagy halmaz papirost mutatott. — Lássa, igy szólt, ezek mindazok a dalok, melyeket darabjaimból az előadás napján kihagytam. Négy-öt operát lehetne azokból csinálni. De hogy én ebben a nagy halmazban turkáljak és keresgéljek, — nagyon soká tartana az, ugyanannyi idő alatt egész új operát írok. — Mi lesz hát ezekből ? kérdé a hirlapíró. — Semmi, fel kell égetni, azt akarom, hogy a napon, melyen meghalok, ezeket a röpke lapokat tűzbe vessék. Ne csináljanak nekem post humus operát. Ocsmány mű volna az, ha én nem rendezném, azután meg, hát ki is rendezné, még eszébe juthatna a fiamnak zeneszerzővé lenni. Köztudomású, hogy roppant könnyen komponált és amellett sohasem pihent. A köszvény, az a kérlelhetlen ellenség utóvégre is legyűrte. Öt éve már, hogy féket akart vetni az ő munkásságának. És milyen munkásság, milyen mozgékonyság volt az ? — Szelleme tűzhely volt, mely örökösen szórta a szikrát. Minden dallama szikrázó élet volt, mely a már is elég bohó librettónak megadta az az epigrammatikus életet, azt a parodizáló vigságot, mely oly kérlelhetlenül sújtotta a modern társadalomnak mindenféle ferdeségeit. A Théatre Frangaisban kezdette pályáját. — Mintha előre sejtette volna, hogy ő lesz valamikor hivatva megteremteni a tragoedia paródiáját. Utóbb a Folies-Marigny szinházat vette át és csakhamar meghódította az egész párisi közönséget. A siker fölbátorította és ő megvette a Bouffes szinházat. Itt hozta színre az Orpheust az alvilágban, azt a monumentális bohózatot. Mint igazgató nem volt oly szerencsés. Könnyelmű ember volt, a könnyen szerzett pénzt könnyen fecsérelte a színdarabok kiállítására, a külső csillogásra, a szemfényvesztésre roppant összegeket költött és a mellett ő is, mint az úgynevezett tout Paris legtöbb embere, nagyon szerette a kártyát. Egy ízben Morny herczeg közbenjárása folytán kieszközölte, hogy a Theatre Italienben a maga javára jutalomjátékot rendezzen. A jutalomjáték jól kezdődött, a bevétel több mint húszezer frank volt, de mire az előadás véget ért, a mi jó Offenbachunk az egész bevételt már szerencsésen el is kártyázta. Mikor a Bouffes színházban megbukott, huszonöt arany volt a zsebében. Nem csüggedett el, újra kezdett dolgozni és hogy mily sikerrel, azt elképzelheti minden olvasóm, ha elmondom, hogy akkor írta meg a »Szép Helén«-át és a »Gerolsteini nagyherczegnő«-t. A háború után a satté színházat vette át. Ő kényeztette el a közönséget azokkal a pazar látványosságokkal, melyek elfeledtetik az igazi művészet hiányát. Egyik darabjában például volt egy jelenet, egy vadászat, mely két perczig tart és melyre »csak« harminczezer frankot költött. Megint megbukott. Ekkor Amerikába utazott, ahonnét néhány százezer frankot hozott haza. Újabb időben sikerei ellanyhultak kissé, de a »Fille du tambour major« mégis 250-ik előadásán van. Századik darabja volt ez. Amit azóta írt, annak sikerét már nem fogja megérni. A két darab a »Brile Muret«, melyből tegnap volt az olvasó próba a Renaissance-ban, a másik pedig a »Contes d’Hoffmann« melyet az Opera comique-ban fognak előadni. Minden halottról el szokták mondani, hogy ilyan vagy amolyan jótékony volt, e tekintetben azonban eltérők a nézetek, némelyek fukarnak mondják és ezt ő maga is el akarta hitetni, így például: 1862-ben Emsben elbeszélte, hogy kis fia,aki akkor 2 hónapos volt, nagyon csalódik, ha azt hiszi, hogy ő valamikor amolyan »izzadó öreg« lesz, a milyenekről minden diák ábrándozik. — Lássa, igy szólt — már előre irtam meg a leveleket melyeket fiam tőlem kapni fog. Csakugyan meg is mutatta az egyik levelet mely igy végződött »Tanácsot mindig kérhetsz tőlem, pénzt ritkán.« De bizony csak mondva csinált fukarság volt az, a ki mindig oly vidám kedélyű volt, hogy vehette volna lelkére, hogy fiát valamikor megszomoritsa ? Hisz még idegenek iránt is jótékony szokott lenni és ezért — legalább befejezésül, tartsuk magunkat ahhoz a jólmondáshoz: de mortius nil nisibene. — Idézzük a következő adomát. A naestrót egy szép napon megszólítja egy kis , koldus és alamizsnát kér, Offenbach zsebébe nyúl, debizony a kártyajáték azt nagyon meglapította. A mester nem soká gondolkodik, magával viszi a kis koldust egy szivarboltba, ott szante pede zenemüvet komponál és aláírja. — Fogjad, igy szólt, vidd a zeneműkereskedőhöz és az apró pénzt tartsd meg ! Boross Samu, koszorút tétet Ugron Gábor és Orbán Balázs képviselők által s őket a pártkörnek a leleplezési ünnepélyem képviselésére felkéri. Az országgyűlési függetlenségi kör ügyeinek a szünidő alatti vezetésével továbbra is Helfy Ignácz és Eötvös Károly képviselők bízattak meg. — A két delegáczió tagjai ő felsége által folyó hó 24-én fognak a budai királyi váriakban fogadtatni. — Kemény Gábor báró kereskedelmi miniszter az őszi ülésszak folyamában a tengerészeti egészségügy rendezésére vonatkozólag törvényjavaslatot szándékozik a képviselőház elé terjeszteni. De Serres építészeti igazgató legközelebb Párisba utazik, hogy ott az osztrák államvizsugtársaság igazgatósági választmányának, valamint ama csoportnak, mely a román-bolgár csatlakozó vasút kiépítése iránt érdeklődik, Romániában, Bulgáriában és Ruméliában foganatosított tracéhozási munkálatai, valamint az illető ottani kormányokkal folytatott tárgyalásai felől referáljon. — Rövid idő múlva dr. Wodiáner Mór, az osztrák államvasúttársaság elnöke is Párisba fog utazni. A diósgyőri vasgyár a közlekedési minisztériumba kebeleztetvén be, a gyár teljes átalakításon megy keresztül, mely nemcsak az eddigitől lényegesen eltérő munkaterv kifejtésére, hanem átalában a gyár összes igazgatására kiterjed. A gyár kereskedelmi számvevőségének teendői a budapesti gépgyárban fognak teljesittetni. A zágrábi gazdászati hivatal az ottani orsz. pénztárral fog egyesittetni, miáltal némi megtakarítást vél a pénzügyminisztérium elérni. Az orsz. pénztár költségei ezen egyesítés által ugyan 1620 irttal fognak szaporodni, azonban a fentebbi hivatal megszüntetése által az állami kincstár mégis 1130 irtot takarít meg. Az állandó kataszter a jövő évben háromszögméreti háromszögelései Pest-Pilis, Jászkun-Szolnok és Fetérmegyékben, a részletes felmérések, ezenkívül Csongrád megyékben fognak eszközöltetni. Az ez évi munkaeredmény úgy a háromszögelésre, mint a részletes felmérésre nézve 100— 100 négyszög mérföldet tesz ki. A határvámok kiadásai a jövő évre 12.697 írttal keresbednek, minthogy Bosznia és Herczegovinának a közös vámterületbe való bevonása által Horvátország határszélén több vámhivatal feloszlattatott. A magyar kir. kormány több oly postahivatalnak állami kezelésbe vételét czélozza, melyek eddig magán kézben voltak. A losonczi, szolnoki, hódmezővásárhelyi, alsó-kubini, érsek-újvári, munkácsi, csabai, lugosi, tordai, segesvári és vukovári postahivatalok az 1881. évben a közlekedési minisztérium kezelése alá vétetnek. A pénzügyőrség fokozatos leszállítása már ez évre foganatba vétetett, miáltal már 1880-ra 21.230 irtot takarított meg a pénzügyminisztérium. A pénzügyigazgatóságok a jövő évre ismét csekélyebb összeget fognak igénybe venni, részint a horvát-szlavén pénzügyőrség létszámának leszállítása, részint a boszniai és dalmátországi vámterületnek a közös vámterületbe való bevonása által. A vasútépítési tevékenység élénk lendületéről tesz tanúságot, az, hogy jelenleg a budapest-zimonyi és eziszek-surja-deberlini vasútvonalaknak megkezdett építkezésein kívül, még a szamosvölgyi vasút, az arad-körösvölgyi vasút borosjenőboros-sebesi vonala, s ezen kívül magánhasználatra szánt több apró iparvasút és helyi érdekű vasút terveztetik, köztök az arad-szegedi vonal, mezőhegyes-kétegyházi szárnyvonalával, s mint ennél úgy a többieknél is tárgyalás útján iparkodnak az egyes vidékek érdekeltjei az elhanyagolt közlekedési bajokon segíteni. — Tabajdi Károly, Krassómegye főispánja nyilatkozatot tesz közzé a »P. N.«-ban amaz állítások ellenében, hogy Krassómegyében létezik clique, mely tűri a korrupcziót s hogy a kormány politikai szempontoknak feláldozza a jó és becsületes közigazgatás érdekeit. Neki valamely clique létezéséről, sem bárhonnan jöhető nyomásról tudomása nincs s mindaz, a mi Krassó megyében működése óta történt, minden irányban szabad elhatározásából jött létre. A főispán egyúttal megczáfolja a lemondásáról hozott hírt is. — A magyar ipar fejlesztése tárgyában ülésező bizottság a bécsi lapok figyelmét is magára vonta s az öreg »Presse« több jóakarattal szól ez ügyről, mint múltja után ítélve vártuk. Persze az osztrák centralista felfogás még most is meglátszik kissé e lapon, mert meg nem engedhetőnek tartja például már azt is, hogy Magyarország saját gyáriparának adókedvezményeket, vámrestitutiót, exportprémiumot adjon s ebben az osztrák ipar egyenes megkárosítását látja. De egyebekben legális hangon szól a magyar ipari mozgalomról s a többek közt azt mondja, hogy csak örvendeni fog azon, ha oly gyáripari czikkeket, melyeket most Francziaországból, Angliából vagy Belgiumból hoznak be Ausztriába, jövőre Magyarország fogja szállítani. »Ha lehetséges volna a magyar fa-, bőr- és üvegipart virágzásra juttatni, nagyszerű kétszersültgyárakat állítani s azokkal Bombayba exportot csinálni; cognacgyárakat állítani, melyek Angliába s az összes angol gyarmatokba exportálnának; szövődéket, fonódákat és posztógyárakat állítani, melyek az oriensen kiszorítanák az angol és franczia iparczikkeket, e fölött ép oly kevéssé volna okunk boszankodni, mint nem boszankodtunk azon, hogy Svájczot egy ideig búzával Magyarország s nem Franczia- vagy Oroszország látta el, vagy hogy oda magyar dohányt s nem faszit vittek be. Minthogy Magyarország a Kelethez közelebb van, mint Csehország, nem csodálkoznánk, ha ott ennél nagyobb sikert is aratna. Sőt szívünkből örvendenénk — mondja — ha Magyarország a Keletet commercialis tekintetben meghódítaná, mert most lesz azt nagyon elhanyagolja Ausztria-Magyarország. Abban a pillanatban, amelyben Magyarország szilárd állást foglal a Fekete tenger mellett, Ausztria is sarkalva lesz vele ott egyenlő tevékenységet kifejteni. Igen a Keletnek ipari és commertiális meghódítása ez a helyes czél, a melyre Ausztriának és Magyarországnak egyesült erővel törekedniük kell.« — Sándor bolgár fejedelem látogatásának, Milán szerb fejedelemnél, — mint a »P. Ll.«-nak Berlinből írják — az ottani politikai körökben különös jelentőséget tulajdonítanak, annál inkább, minthogy az összeesik a bolgár kormánynak egy a bécsi kabinethez intézett jegyzékével, melyben Sándor fejedelem kormánya eléggé leplezetlenül árulja el vonakodását a berlini békében rárótt kötelezettségeket Ausztria-Magyarország javára keresztülvinni. Haymerle báró, mint tudva van, hasonló ellenállásra talál a szerb kormánynál és Andrássy gróf, ki hivatalából való kilépésekor utódjára hagyta a kis Balkán-fejedelemségek fölötti erkölcsi protektorátust, most azt fedezi föl, hogy mind e vívmányok Haymerle bárónak mintegy kezei közt készülnek elpárologni Szófiában valamint Nándorfehérvárit, úgy látszik egyszerre ismét az orosz befolyás lett mértékadó s mialatt Anglia az intervencziót via Dulcigno sürgette, orosz részről Nándorfehérváron és Szófián át lett számára az út egyengetve. — A helyzetről, a csetinyei mértékadó körök, — mint a N. fr. Pr.« jelenti,— nyíltan beszélnek és aggodalommal néznek a jövő elé. Három esetet mondanak lehetőnek: A békés kiegyezést, Dulcigno erőszakos megszállását, vagy végre a kérdés elposványosodását. Az első esetet valószínűtlennek tartják s alig fogják többé tekintetbe venni. A másodikra vonatkozólag Montenegro tiltakozik minden önálló akczió ellen , csak a hatalmak felszólítására, elegendő támogatás biztosítása után Közúti levelek. Pozsony, október 7. A német világban Pozsonyt mintegy hízelgés gyanánt Bécs elővárosának szokták volt czimezni , de a mi hízelgésnek tetszett némelyek előtt akkor, ma a legvastagabb gorombaság. Mert Pozsonyt mind fényes múltja, mind értelmisége s végre félszázezernyi lakossága Magyarország második fővárosává teszik. Kétségtelenül ez is volt 48 előtt, küzdelmes országgyűléseink idejében ; s ha most nem az, csak az 1849-et követő szomorú időknek s néhány elavult nézetű polgárának köszönheti. De Pozsony értelmi többsége újból második fővárosává akarja azt emelni Magyarországnak , s ha ez akarat komoly, azzá is kell lennie. Ez akarat külső jelei már mutatkoznak is a városon , de ez uraim nem elég: Pozsonynak, Pozsony népének kell magyarul tudóvá és kétségkivüli hazafiságúvá válnia. Félig akarni valamit, semmit sem ér. Pozsonynak vagy le kell mondania fényes reményeiről, vagy tettekkel mutatnia meg, hogy valóban hazafias és magyar. Félcselekvény ily dolgokban nem bir értékkel, a hypocrisis pedig csak gúnyt és nevetséget idéz elő. Nem szeretnénk félreérteni: mi nem azt akarjuk, hogy Pozsony elfelejtse a német szót, hanem, hogy tudja és szívesen beszélje a magyart. Az a vendég, vagy mondjuk lakos, ki évek hosszú során át a nélkül lakik valamely házban, hogy a háziak nyelvét elsajátítaná, vagy teljes képtelenségét mutatja be, vagy azt, hogy a házbeliekkel teljességgel nem rokonszenvez. Pozsony polgárainál hasonló eset nem lehetséges. Először, mert polgárai hazafias érzelműek, tehát rokonszenveznek ama nagy ház lakóival, melynek neve: Magyarország; másodszor, mivel Pozsony hazafisága önérzetében igényekkel lép elő az ország irányában. De Pozsony valódi érdemét és méltó igényét csak úgy igazolhatja, ha magát legalább mint leendő magyar város mutatja be. Ha a mostani nemzedék nem beszél magyarul: az az egykori atyák hibája; de ha a jövő nemzedéke , a gyermekek nem tanulják meg a magyar állam nyelvét, az már a most élő atyák és anyák vétke. És pedig vétke nemcsak a haza ellen, hanem a saját gyermekeik érdeke ellen is, kik előtt hanyagság által az állami pályákat elzárják és oktalanul a hidegség és elidegenedés magvait vetik el szíveikbe. Ha a pozsonyiak azt akarják, hogy gyermekeik magyarul is tudjanak, elsősorban kisdednevelő intézeteikbe kell bevenni a magyar szót, mely ott most meg ritka vendég. Pozsonyban úgy látszik, még keveset tudnak a magyar kisdednevelés előhaladásáról; legkevésbé tudják pedig azt, hogy a kisdedóvást nem mi kaptuk a németektől, hanem még a bécsi első óvóintézetet is egy magyar nő, gróf Brunswick Teréz, alapította. Hagyján, hogy az intézetek mind felekezetiek, de sokkal több kifogás alá esik, hogy az intézetek egyátalában nem magyarok, nincsenek kellően felszerelve, igen drágák s az óvónők közül alig egy pár hír tudomással feladatáról. Pozsonyban ugy látszik nem tudják, hogy Budapesten egyesületi s részben országos költségen, kitűnő képezdék léteznek, fogja a határt átlépni. A Dulcigno elleni hajóhadi tüntetésben a jelenlegi helyzet szerint még Albánia hathatós fenyegetését se látják, annál kevésbbé Törökországét ; ez ellen fenyegetéssel kellene fellépni; ehhez azonban a csapatok partra szállása se volna elegendő; a tüntetésnek Törökországot a legérzékenyebben kellene sújtania. Hogy ezzel Konstantinápoly elleni tüntetés óhajtatik, nem mondatik, de gondoltatik. Ez értelemben nyilatkozott Montenegro a hatalmak előtt és pedig, amint látszik, nem eredmény nélkül. Ma már arról beszélnek, hogy a hajóhad más rendeltetéssel, mint a dulcignoival fogja a Bocchét elhagyni. A dulcignoi kérdés elposványosodása Montenegrót érzékenyen sújtaná s oly állapotot idézne elő, melyet, mint a fejedelem állitja, az ország nem viselhetne el sokáig. Ez esetben a szerződéses hatalmaknak el kellene készülniök ama felszólításra, hogy a montenegrói csapatok fentartásáról gondoskodjanak. Már most sok orosz és angol pénz látható. Az oroszok Csetinyében úgy érzik magukat, mint otthon. A nagy vendéglők tele vannak orosz tisztekkel, akik jönnek és mennek, anélkül, hogy küldetésüket ismernék. Tegnap, Nikita születése napjának előestéjén a város kivilágítva és fellobogózva volt; az orosz trikolór túlnyomó volt. A háború kitörése esetében, a fejedelem a hadsereghez megy és Thömmel ezredes kiséri oda. Mi az a mi Tisza Kálmánt állásában fentartja? Erről töprenkedik a »Pesti Napló« mai vezérczikke, igaz nem először, de annál unalmasabban. Oly sokat kérdez, hogy a bölcs alig felelhet meg neki oly rövid időben, mint amennyit ő a kérdések feltevésére fordít. Pedig ha nem kápráznának szemet a farizeus dühtől, ha a személyes gyűlölet nem tenné elfogulttá, ha érzékei el nem tompultak volna az üres szalma cséplősében, könnyen megfejthetné saját maga is a kérdést, melyet felvetett. Könnyű azt megfejteni, hogy mi az, ami Tisza Kálmánt állásában fentartja s hozzáteszem, még soká fentartani fogja ? Ész, becsület, önzetlen hazafiság, tapintat és teljes személyes függetlenség azon tulajdonok, melyek Tisza Kálmánt fölébe helyezik mindazoknak, kik folytonosan és kizárólag csak a gyűlölet és személyeskedés politikáját követik, — mindazoknak, kiknek már nevük a hátra fele konczentráczió zászlója, mindazoknak, kik udvaronczai voltak Tiszának mindaddig, mig tőle valamit vártak és különösen mindazoknak, kik nem röstellnek oly kormányelnök alatt szolgálni s busás fizetéseket hozni, kit pelengérre szeretnének állitani. »Nem képvisel egyebet Tisza saját személyes érdekeinél és ezédjainál« valóban hiszi-e ezt a »Pesti Napló?« Kétlem, mert több értelmi tehetséget teszek fel bármely munkatársáról. Mondja meg tehát, micsoda személyes érdekei vannak Tiszának ? Vagy ellenkezőleg nem kiszámithatlan szolgálatot tesz-e a hazának midőn nagy úri kényelmes élet helyett, a kormányzást vezeti. És ki lenne az, ki a jelen válságos körülmények között a magyar nemzetiség és államiság lobogóját oly fennen lenne képes hordani s az ellenkezők tömege ellen szilárdan megvédeni mint a rideg, de erőben szívós Tisza Kálmán ? Az államférfiak nem teremnek úgy, mint eső után a gomba, az egész mivelt Európában alig van nehány, ki ez elnevezésre érdemes, s ezek közé teljes joggal számíthatjuk Tisza Kálmánt s hálát kell adnunk az Istennek, hogy Deák Ferencz után a nemzetnek van ily embere. Azt mondja a »Pesti Napló« hogy Tisza Kálmán nem saját erejéből, hanem a mérsékelt ellenzék