A Hon, 1881. szeptember (19. évfolyam, 239-268. szám)

1881-09-11 / 249. szám

249. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Szerkesztési iroda« Barátok­ tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK mintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Budapest, 1881. Vasárnap, szeptember 11. Kiadój-hivatal * Barátok-tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadáa együtt: 1 hónapra .......................... S frt S hónapra............................... 6 » S hónapra .... IS « Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért feltU» fizetés negyedé­venkint ....... 1 » Az előfizetés 7 év folytán minden hónapban meg­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­­d­enkor a hó első napjától számítta­tik. Budapest, szeptember 10. A legközelebbi horvátországi választások kiváló politikai fontossággal bírnak reánk nézve is. Az alkotmány keretén belül ugyan­is nagy tér van, melyen a Magyar- és Hor­vátország közötti politikai viszony különböző alakot ölthet és ez hatással van, nemcsak a két ország fejlődésére, de a monarchia erős­­bülésére és abban való állásunkra, befolyá­sunkra is ? E szempontból Horvátország fon­tosságát elismerjük, bár nagyon messze áll ennek mértéke attól a felfújt nagyságtól, melyben a horvát túlzók szeretnék hazáju­kat feltüntetni. A két ország közötti jelenlegi kapocs szükségesebb és hasznosabb is Horvát­országra, mint Magyarországra nézve, noha annak fontosságát mi sem tagadj­uk, hogy Hor­vátország Magyarország erejét, befolyását, sú­lyát emelje és saját érdekében is emelheti, ha ezt helyesen fogja fel és higgadtan ítéli meg, de természetesen, erre okvetetlenül szükséges, hogy ne higgjen azoknak a horvát izgatóknak, kik a jelenlegi alkotmányos kapcsot és széles körű autonómiát » rabszolgaság «-nak nevezik; azt az előnyös pénzügyi szerződést, melyet ve­lünk kötöttek, a »Magyarország által való ki­­szivattyúzásnak« hívják és mint a Mrazovics­­párt programmal tűzik ki Horvátország pénz­ügyeinek önállósítását, természetesen olyan­formán, hogy a közös terheket viseljük mi és a jövedelmeket szedje Horvátország — és politikai jogainak tágítását, a­kik előtt egy «nagy Horvátország« lebeg Fiuméval, Dalmá­­cziával és Boszniával elválva Magyarországtól, közvetetlenül a bécsi központi kormánynak alárendelve. Az ilyen ábránd megzavarja a horvátok helyes ítélő tehetségét, képtelenné teszi őket jelenlegi helyzetük előnyeinek és ábrándjuk terheinek, nehézségeinek, kivihe­tetlenségének megítélésére. Épen azért érdekes a mostani horvátor­szági választás, mert oly mereven és világosan még sohasem volt szembe állítva: a »nagy horvát« és a »magyar-horvát« politika, mint most. Nem volt azért, mert eddig a radikáli­sok is inkább csak­­Mni­tiv tüntetéseivel , mint pártszervezettel és programmal állottak elő. Most egész nyíltan megmondták , hogy — legalább egyelőre — mit akarnak és az körülbe­lül egy jelentőségű a Magyarországtól való elszakadással. Másfelől : eddig a homály­ba burkolt horvát aspirácziók a kormányok részéről is, nyiltan tüzettek és a hallga­tás köpenyegével takargattalak. Most a dán határozottan a magyar szövetség mellett lé­pett föl és Miskatovics politikai végrendele­tét nem kis hatással, ennek védelmében, fön­­tartásában foglalá össze. Ezért a két párt közt a küzdelem meglehetős éles és a függet­len nemzetiségek legelkeseredettebben épen a kormány tagjai ellen küzdenek. Hiszszük, hogy a kormánypárt győz, de nemcsak győ­zelmére, hanem ennek mértékére és módjára nézve is súlyt kell fektetnünk, mert a két or­szág közötti jó viszony csak akkor áll helyre és szilárdul meg, ha a higgadt és magyar ba­rátságot valló horvát politika nagyon meg­veri ellenfelét. Ennek súlyát különösen az fogja nö­velni, hogy a horvát ellenzék éles, erős fegy­verekkel harczol és a zágrábi érsek, egész táborkarával, összes politikai és anyagi befo­lyásával (még csak nem is titokban) e mel­lett küzd — a kormány ellen. Ha a gyenge politikai miveltségű­ és rossz anyagi viszo­nyok közt levő horvátnak fölidézik a múlt emlékeit, a jövő ábránd képeit ; és ezenkívül — a káptalan és papja útján — anyagi és szellemi presszió alá veszik, mint a­hogy tényleg történik ; bizony akkor a higgadt politika győzelme benne és általa meg van nehezítve — ha mindjárt ezt a politikát ma­ga a kormány képviseli is. De épen azért fektetünk súlyt a kormány esetleges győzel­mére, hogy ezzel szemben most Strossmayer délszláv politikája teljes erejével föllépett.Ha meg lesz­ verve, talán nyugodtabb folyást vesznek a horvát politikai dolgok is, főleg ha az érsek úr érezni fogja vereségét. Külön­ben már az is nyereség, hogy megismertette magát nyiltan, legalább mindazon tereken lehet ellene küzdeni, a­melyekre az ő befo­lyása — melyet állásának köszönhet — ki­terjed és így meg lehet kezdeni a horvát po­litikai betegségek gyógyítását. Jobb a nyílt baj, mint a lappangó. Ezt még azon non pu­­taremre is alkalmazzuk, ha a horvát kor­mány vereséget szenvedne a választásokban. Szóval : e választás legalkalmasabb eszköz arra, hogy tisztába jöjjünk Horvátországgal. Természetes, hogy közbeékeli magát a fiumei kérdés. Ez is kortes­ fegyver a horvát ellenzék kezében. Minthogy mi elneveztük Fiumét a »magyar korona gyöngyének« , a horvát ellenzék po­grammja »a horvát koro­na gyöngye «-képen követeli azt. Igaz, hogy erről sem Fiume, sem a törvény, sem az ál­lamérdek nem tud semmit, de hát a frázis meg van és ez elég. Majd kibontakozik e kér­dés is a frázisok ködhomályából és ha nem is a horvát ellenzéket, de a higgadtan ítélőket, nyelv és nemzetiségkülönbség nélkül fogjuk meggyőzni igaz jogunkról. Hogy milyen lesz a horvát választások eredménye nem tudjuk. És mégis vannak, kik már azt is meg tudják mondani, hogy a hor­vátok a magyar országgyűlésen az ellenzék­hez fognak csatlakozni. Elismeréssel jegyez­zük fel, hogy a »Pesti Napló« a fiumei kér­dés árán e szövetséget visszautasítja. Igaz ugyan, hogy kollégája, a mérsékelt ellenzék hivatalos lapja, többször azt fejtegeté, hogy a Tisza kormány a fiumei kérdésben fog meg­bukni , de azt még­sem tételezzük fel a ma­gyar ellenzékről, hogy a horvátokkal ez ügy­ben kezet fogjon,­­ különösen azért nem, mert a kormány többsége így is meg lenne és eredménytelenül árulást követni el a ma­gyar politikán, nemcsak csúnya, de nevetsé­ges is. Hanem hát ez is érdekessé teszi ránk nézve a horvát választásokat, mert még a magyar országgyűlési pártviszonyokra is ha­tással lehet azok eredménye. Továbbá nem kell megfeledkeznünk ar­ról sem, hogy most a határőrvidék is választ. Tehát ennek befolyása is érvényesül a hor­vát országgyűlésen és ennek magyarországi képviseletében. Sőt, úgy látszik, a kormány működése súlyát oda veti. Furcsa lesz, ha a granicsár segít megmenteni vagy megszilár­dítani a magyar-horvát alkotmányos szövetséget, akkor igazán igazolva lesz a be­kebelezés. — Strossmayer és a horvát válasz­tások. A zágrábi »Narodne Novine« diakovári köz­leménye szerint Strossmayer diakovári püspök roppant pressziót gyakorol a diakovári választókra, a hivatalnokokat elbocsátással, az iparosokat a meg­rendelések elvonásával és keresetük megfosztásával fenyegetvén az esetre, ha nem a püspök jelöltjére , az ellenzéki Vojnovicsra (a papra), hanem a kormány­párt jelöltjére szavaznának. A káptalan, mely a »Piae fundationes« kezelője­, mint közlő mondja a »pamuini cum­­ia­­na« uzime alatt, a töhenet mond­ja fel egymásután azon adósainak, kikről tudni véli,­­ hogy kormánypárti választók. — Az orosz miniszterváltozások­ról, melyekről legújabban szó volt, a »Presse« szent­pétervári levelezője több felvilágosítást közöl, melyek szerint az a hir, hogy I­g­n­a­t­i­e­w gróf, mint bel­ügyminiszter Suwalow Péter gróf által fog helyet­­tesittetni, félreértésen alapszik. Suwalow gróf ki­­neveztetése belügyminiszterré csak Loris­z­ M­e­l­i­­kow gróf visszalépése után pendittetett meg. Mint­hogy azonban Suwalow gróf ezt visszautasította, a császár felkérte Ignatiewet, hogy a kincstári uradalmak miniszterségét cserélje föl a belügyminisz­­terséggel. Azóta Ignatiew birja e hivatalt és sose szándékoztak őt attól elmozdítani. Ignati­e­w azonban lehet, hogy miniszterel­nökké fog kineveztetni, minthogy a czár felismervén, hogy az államügyek gyorsan, jól és észszerűen csak egységes minisztérium alatt, miniszter­elnök mellett vezethetők határozott programmal, szándékozik ily minisztériumot kinevezni. — Lori s­ M e­­ i k o­v leg­újabban odanyilatkozott, hogy ha komolyan vennék a semsznok 24 küldöttének bevonását a birodalmi ta­nácsba tanácsadó tagokul, kötelességének tartaná az esetleges meghívást elfogadni. A legközelebbi napok­ban egész sor törvényes rendelet közzététele vár­ható, melyek Ignatiev eddig eltakart program­­j­a alól föllebbentenék a fátyolt. Beavatott körök hatá­rozottan haladó irányról beszélnek. Ama hírek elle­nében, hogy Ignatiev és Suwalow össze­­működése képzelhetetlen, ez utóbbi állítólag úgy nyilatkozott, hogy egy becsületes hazafi előtt a haza szolgálatában versengéseknek nem szabad létezniük. — Milan szerb fejedelmnek a jövő hétre jelzett megérkezése Szentpétervárra a berlini »Tageblatt« szerint a királyi méltóság elfo­gadásával áll összefüggésben. — A czár levele, melyet nagybátyjá­hoz, Konstantin nagyherczeghez intézett ten­gernagyi jubilaeuma alkalmából, igy hangzik : »Császári fenség! Aug. 22-én (i. sz.) ötven év folyt le ama nap óta, melyen boldog emlékezetű Pawlowics Miklós császár akarata szerint főtenger­­nagygyá lett kinevezve. Szent kötelességemnek tar­tom, hogy császári fenségednek ez önre nézve emlé­kezetes napon köszönetemet fejezzem ki a szolgálatá­ban a császárnak és Oroszországnak szentelt munkáért. Két nagy uralkodó, öregatyám és atyám bizalma által az állam­ kormányzat legfontosabb ügyeihez vonatott. Neve a múlt kormány reformáló tevékenységével el­választhatatlan össze van kötve és a történelem nem fogja elfeledni, hogy a parasztok jobbágysága alóli fölmentésének nagy munkájában ön volt istenben bol­dogult atyám legközelebbi és legfontosabb segéde, azután 16 év lefolyása alatt a birodalmi tanács elnök­ségének kötelmei, melyek a fontos állami reformok amaz időszakában különösen fáradságosak és nehezek voltak, önön nyugodtak. Minthogy ifjúsága óta a ten­gert szerette és tapasztalásában kipróbálta az orosz katonák hősies jellemét a tengeren, a hajóhad kor­mányzatára hivatott meg amaz időszakban, midőn a tengertől elvágott tengerészeink, mely utóbbi őket kiképezte, a szárazon tűntek ki mint előharczosok és vérükkel keltek síkra az orosz nép becsülete és az orosz birodalom méltósága mellett. — A háború bevégzése után fáradságos feladat várt önre: a dicső orosz hajóhad erejét összegyűjteni, annak nagy jelentőségét Oroszországra nézve ismét hely­reállítani és a tengerészek új nemzedékében a hősies­ség, hűség és becsület eleven tradíczióit, melyek apáiktól és elődeiktől sztottak rájuk, megőrizni. E feladat megvalósítására rentelte erejét 26 évi kor­mányzatának lefolyása att, igen nehéz időben, melyben a gyorsan elmést követő változások­nál a hajóépítés technájában hajóhadunkat az új tökélyesítéseknek, részintén Nyugat - Európa haladásának megfelelő fiára kellett hozni. Érde­­­­meit e téren Oroszorság előtt kimutatta isten­ben nyugvó atyánk 25 évi szolgálati jubilaeumának napján, az által, hogy munálatainak az orosz hajóhad javára, teljes igazságot sugáltatott. Minthogy a ha­zának és a nemzetnek szerelt szolgálata emlékezetét látható és önre nézve megr­endeztető jellel akarom kitüntetni, gyémántokkal liszitett kettős arczképet adományozok önnek a mellé való viselésre, feledhetet­len nagyatyám I. Miklós­­ászár arczképével, a­ki önt nevelte, önt a tengerészeti­ ezzort útjára helyezte és annak vezetésével megbita; úgyszintén, szeretett atyám, II. Sándor császár kézképével, a kinek ba­rátsága és bizalma kísértél önt, és állami tevékeny­sége folyamában folyvást erősbödött. Maradok ön iránt mind változatlanul jakaró, Önt őszintén szerető Sándor.« — Boustan min­szterrezidenssel a »Páris« franczia lap egy munkatársának beszélgeté­se volt. Boustan azt mondta, hogy jelenleg a ka­tonai akc­iót illeti a szó. Lo­g­e­r­o­t tábornok ha­todik dandárt és lovasságot kért; ez elegendő lesz. Hogy a tábornok és a diplomáczia közt feszültség áll fenn, teljesen valótlan; a tábornoknak több inic­iatí­­vát kell hagyni, hogy 20,009 emberrel Keruan ellen vonuljon, továbbá sok pénzt. A bej becsületes és tele van jó szándékokkal, de nem úgy környezete, melyet biztosítani kell. Mustapha letétele népszerű volna, de a bejt elbátortalanítaná. A bejt mentül tovább megtar­tani a trónon Francziaországnak érdekében áll. A purifikáczió után következik a pénzügyi adminisztrá­­czió és ügyvédi újjászervezés. — Francziaországnak mintegy 100 millió frank követelni valója van Tu­nisztól, Angliának és Olaszországnak mintegy har­­mincz, de e két hatalom egyenlő lábon áll Franczia­­országgal az európai bizottságban, a­mi a jövőre nézve lehetetlen. Később a rendet benszülött csapa­toknak kell biztosítaniuk. Csak vallja be a kormány, hogy a háború üzleti tekintetekből is megkezdetett, hogy Francziaország tőkéjének, iparának és kereske­delmének új kifolyás szereztessék. A kormánynak a tőkét fel kellene szóllítania, hogy ajánlatokat tegyen és vasutakat, gyárakat stb. állítson helyre. Az inter­­vievcló megjegyzi, hogy azt a benyomást szerezte, hogy a parancsnok és Boustan tevékenysége maga­sabb befolyások által akadályozva van. adók. A »N. W. Tagbl.« nem rég jelentette, hogy az osztrák kormány nemzetiségi tartományi előadók behívását határozta el a belügyi kereskedelmi pénz- és igazságügyi minisztériumokba s hogy ennél külö­nösen az osztrák délszlávok követelményeire lesznek tekintettel. Az osztrák félhivatalos sajtó e hírt meg­­c­áfolta, mire a »N. W. Tagbl.« most azzal válaszol, hogy már neveket is említ, azt állítván, hogy ezek mint szlovén tartományi előadók, már a minisztériumokban dolgoznak, és pedig az egyik, Herman Mihály volt osztrák képviselő, a belügyminisztériumban, a má­sik, Levicsnik Albert, eddigi pettaui kerületi bíró, az igazságügyminisztériumban, hol Dél-Stájer­­ország, Krajna és Dalmáczia előadója.­­ Legköze­lebb, ugyane forrás szerint, a kereskedelmi miniszté­riumban is nagyobb változások várhatók, melyek szláv személyiséget fognak e politikailag egészen sem­leges minisztériumba helyezni. "Végre a pénzügymi­nisztérium is kap egy szlovén erőt. — A horvát szélsők. A zágrábi »Obzor« a horvát független nemzeti párt központi választmá­nyának a választókhoz intézett felhívását közli, mely­ben a választások küszöbén a pártnak ismert pro­­grammját bővebben kifejtvén, tömörülésre hívja fel az ellenzéki választókat, hogy a pártot g­őzelemre segítve, Horvátország jövőjét biztosítsák. A felhívás­ban a következő bekezdések fordulnak elő : »A­ki nektek (t. i. választóknak) azt mondja, hogy Horvát- Szlavon- és Dalmátországok egysége helyre van állít­va, vagy hogy hazánk autonómiája a sérelem ellen biztosított, az nem mond igazat.« »Ha valaki azt mondja, hogy a mi horvát nyelvünket hivatalos hasz­nálatban semmi veszély nem fenyegeti,­­ az amit titeket.« »Ha valaki azt mondja, hogy alkotmányos szabadságot élvezünk, az nem tudja vagy nem akarja tudni, mi az az alkotmányos szabadság.« »A­ki azt állítja, hogy gazdasági tekintetben jól állunk, az va­lótlanságot állít.« További soraiban felemlíti, hogy a horvát bánnák függőségét a magyar miniszterelnöktől e párt megszüntetni kívánja, azt pedig ép veszélyes­nek tartja, hogy Horvátország közlekedési és keres­kedelmi ügyeiben, nem­különben az állam­ jószágok kezelésében a magyar törvényhozás és közigazgatás befolyjon, illetőleg döntő szerepet vigyen. A kellő és czélszerű reformok behozatalát óhajtja a párt, mert e reformoktól várja Horvátország boldogulását és meg­erősödését. — A tótok és a muszka propagan­da. A beszterczebányai »Szvornoszty« ismer­tetve a »St. Petersburger Zeitung« azon czikkét,mely czáfolja, hogy Ignatien rubeleket folyósított volna pánszláv üzelmekre és állítja, hogy ily üzelmek nem is léteznek, — a következőket mondja: »Bármily művészi legyen is a czáfolat, még­se képes félre­vezetni azt, a­ki tényleg ismeri a pánszláv üzelmeket. Ha egyszer tudjuk, minő kalanddal van dolgunk, kiabálhatnak a kalandorok, hogy nem isme­rik egymást, nincsenek szövetségben egymással, hogy egyik a másikat nem bírja lerázni a nyakáról, nem fogunk nekik hinni, mert a tények mást mondanak. Arról tehát szó sincs, hogy a nevezett czikk képes legyen félrevezetni a viszonyok alapos ismerőjét, abban a tekintetben, hogy az orosz pánszlávok és a más országokban levők közt szoros kapcsolat ne vol­na. Bizonyára ezt maga Ignatiew gr. se hiszi. A­mit pedig a tótokról mond, hogy t. i. a tótok épen nem törődnek az orosz érdekekkel és az oro­szok auktoritásával, az szent igaz, csakhogy a belőle vont következtetés hamis. Mert nem azért nem törőd­nek a tótok az oroszokkal, mivel nincs köztük pán­szláv propaganda, hanem azért, mert szeretik hazáju­kat és ahhoz ragaszkodnak. Sőt ellenkezőleg, a felbé­relt népvezetők minden lehetőt megmozgatnak a vé­gett, hogy a tótokat elidegenítsék hazájuktól és ben­­nök az oroszok iránti rokonszenvet felkeltsék. Hogy ezeknek az uraknak itt nem kedvez a szerencse, az tisztán a tótok érdeme és a midőn ez urak azt állít­ják, hogy a tótok közt agitáczió nincs, azzal csak azt leplezik, hogy nem bírnak semmi eredményt felmu­tatni. Hiszen még élénk emlékezetben van az, a­mit néhány évvel ezelőtt a legelső tót vezető — most békés turóczszentmártoni lakos — nyíltan hirdetett, hogy bízzon csak a magyar kormány néhány tuc­at kisebb­­nagyobb állomást rendelkezésére, rögtön véget veti Magyarországon az összes pánszlávisztikus mozgal­maknak. Természetes, hogy a magyar kormány eny­­nyire meg nem alázhatta magát. Azokat az urakat, a­kik ilyenre törnek, véleményünk szerint kár szub­­venczionálni, de még nagyobb kár ily után zavarni meg az egyetértést Ausztria-Magyarország és Orosz­ország közt.« Budapest, szeptember 10. Rendkívül tanuságos, fontos és érdekes fordulat állott be a német egyházi po­litikában. Azok a híres »májusi törvények«, melyeket Bismarck herczeg kérlelhetlen szi­gorral hajtott végre, — megtöltvén a börtö­nöket katholikus papokkal s a legszélsőbb elkeseredésre izgatván ez által a németor­szági 14 millió katholikust, kik ennek követ­keztében egészen katholikus felekezeti jellegű politikai pártot alakítottak a híres » centrum «­­ban, melynek tagjai száma megközelítette a százat; e szerencsétlen törvények, mondjuk, melyek véghetetlen zavarokat támasztottak a nagy áldozatokkal egyesített német biroda­lomban, — ma már csak holt hetük. Azok, a­kik első­sorban folytak be e törvények alko­tására, valamint azok, a kiknek számára és ellenére hozattak, egyaránt letettek róluk. Még mielőtt azon után eltöröltettek volna, a melyen alkotva lőnek, már is a lomtárba kerültek s csak is történeti becsüek immár. Nem egészen tiz évi keserves kormány­zat meggyőzte a német birodalmi hatalmas megalkotóját arról, hogy romlásra vezető út az, a melyen megindult s ha továbbra is ra­gaszkodik amaz eltévesztett egyház politikai irányhoz, nem lehetetlen, hogy már magában —- ‘-J V­ívlja az eddigi ál­lamalkotási nagy vívmányokat, — kivált egy új franczia-német konfliktus esetén, a­minek lehetőségét a végén, kivált a tudvalevő kö­rülmények között egy igazi német államfér­fimnak nem volt szabad sokáig szem elől té­veszteni. Három jelentékeny faktor folyt be ezen szerencsés fordulat bekövetkezésére. Az egyik a német szocziá­l­demokráczia ijesztő elhatalmasodása , túlzásai és felséggyilkos merényletei, melyek Vilmos császárt megré­mítették s gondolkozóba ejtették magát Bis­marckot is. A czentrum s a katholikus sajtó elég élelmes volt ekkor igy szólni: ime, ez a következménye a kath. egyház, a vallás üldö­zésének; ez a következmény a vallásos nevelés hiányának! És a német kormány mégis meg­törni akarja azt a faktort, mely az állami és társadalmi rendnek egyik leghatalmasabb támasza. — És e szavak fogékony keblekre találtak a maga körökben. A második: monarchiánk szövet­sége Németországgal. Bizton föltehető, hogy monarchiánk irányadó körei is mérséklő be­folyást gyakoroltak Németországra egyház­­politikai tekintetben s nem alaptalanul hivat­kozván arra, hogy ha monarchiánknak van­nak is más egyéb bajai, de ezt a veszedelmes, konok és elkeseredett harczot az állam és egyház között nem ismeri és ennek nagy hasznát is veszi. Nem ismeri pedig, mert a monarchia mindkét felében egészen más egy­házpolitikát folytatnak, mint Németországban. Próbálják meg hát ott is, más irányt adni az eddigi politikának. A harmadik tényező, maga XIII. Leó pápa, ki elődénél sokkal békülékenyebb ter­mészetű és itt figyelmet érdemel az a neveze­tes körülmény is, hogy a mostani pápára nem gyakorolhatott intransigens szellemben ak­kora befolyást a nagyon elaggott jezsuitage­nerális Beckx, ki most halálán fekszik; mig IX. Pius egészen a nevezett generális és a je­zsuiták befolyása alatt állott s amellett maga is harcziasabb természetű volt, mint mostani utóda. Bár minő kedvező körülmények beál­lása mellett is meg vagyunk róla győződve, IX. Piussal nehezebben ment volna a kibé­külés német részről, már csak azért is, mert Pius alatt történt a szakítás és a végletekig menő h­arcz. És végül a német állam és egyház kö­zötti kibékülésre nem kevéssé folyt be az is, bár csak másodsorban, hogy a német nemzeti szabadelvű párt lassan kint elszakadozott Bis­marck zászlója alól, kinek tehát konzervatív elemekre volt szüksége, hogy a német állam megszilárdulására általa elkerülhetlenü­l szük­ségesnek tartott belpolitikai programmjának, kivált közgazdasági részét keresztülvihesse. Hihető is most már, hogy a c­entrum támo­gatni fogja őt. De elég, hogy beállott a fordulat s ál­lam és egyház a kibékülés útján vannak. Mi ennek, mint Németország szövetségesei, csak őszintén örülni tudunk , mert ezáltal szövet­ségesünk jelentékenyen sokat nyer bel­­erőben. A német kormány a törvényhozástól a megkezdett irányban nevezetes fölhatalma­­zásokat akar kérni. Nevezetesen Schlözer, eddigi washingtoni követet állandóan a Vati­kánnál kívánná alkalmazni, miáltal a diplo­­mácziai összeköttetések a pápai kúriával is­mét fölvétetnének stb. Ezen egyházpolitikai lépésekkel Német­ország belpolitikai s a danczigi találkozás által külpolitikai tekintetben is a béke és konzervatív érdekek megvédésének politiká­ját inaugurálta. Szerencsét kívánunk hozzá A danczigi találkozás. A danczigi császár-találkozásról hozott eddig híreinket még a következő új adatokkal egészítjük ki A német császár indulása Neufahrwasserba az orosz császár megérkezése hírétől függött. Végre 10/2 órakor a Hela félszigetén elhelyezett hajókalauz egy sürgönye jelentést hozott az orosz császári yacht közeledéséről és nemsokára erre Neufahrwasserba ér­kezett a jel, hogy Vilmos császár Danczigból el­utazott. Az Artus udvarban volt ebéden hír szerint nem mondtak felköszöntőt. A bécsi kabinet, mint Berlinből jelentik a »Presse«-nek, a német kormány előtt különös nyilat­kozat által fejezte ki rokonszenves helyeslését a dan­czigi császár-találkozás­hoz.B i s­m a r c­k megjelenése Danczigban a német császár különös óhaja folytán következett be és, a­mint tudni akarják, a czár kez­deményezése folytán. Mondják, hogy a czár elutazása után Oiers mint Gorcsakov helyettese Dan­­cigban fog maradni további értekezletekre B­i­s­­marck herczeggel. — A danczigi konferencziák eredményeiben az összes orosz lapok a legörvendete­sebb békegarancziákat pillantják meg. * * * A »P. Lt.« berlini levelezője azt a kérdést veti föl,váljon a danczigi találkozás Ignatien gróf­fal egyetértőleg és ennek ösztönzésére ment-e végbe, vagy pedig keresztülvágta-e politikai egérújjait? Ha az első áll, komoly körökben egy pillanatra se titkol­ják, hogy a találkozás eredménytelen lesz, sőt, h­og­y miát válna, ha egészen elmarad. És — teszi hozzá nevezete Joveso«ft­­­om­» a mel­lett szól, hogy tényleg Ignatien volt amaz eszme szerzője, hogy a fiatal czárt nyugati út­jára küldje.* Az angol lapok szintén czikkeznek az orosz és a német császár találkozásáról. A »Times« a többi közt így ír: »A­hogy a Balkán-félszigeten való vezérségért a küzdelem előbb-utóbb kollízióhoz fog vezetni Ausztria- Magyarország és Oroszország közt, de e pillanatban ily veszélytől nem lehet tartani. Mind a három északi állam érdeke a béke felé irányul. Leginkább áll a béke Oroszország érdekében, mely házi zavarok által nyug­talanítva segélyforrásaiban a legnagyobb fokig ki van merítve és uralkodójának se nyújthat biztosságot gonosz össze­sküvők ellen.« A »Standard« kifejti, hogy Ausztria-Ma­­gyarországnak legcsekélyebb oka sincs, hogy a dan­czigi találkozás miatt nyugtalankodjék. Bármily poli­tikai jellegű dolgok tárgyaltattak a czár és a német csá­szár közt,az osztrák-magyar udvarral közöltetni fognak Bismarck herczeg ugyan néha bámulatos gyorsa­sággal változtatja barátságát; de ha ezt teszi, ez csak akkor történik, ha van oka a barát ellen gyanakodni, vagy mert a barát vonakodik egy szívvel, egy értelem­mel vele menni. De nem az a férfiú, a­ki valódi barát­tal szemben nem viseltetnek lojalitással. Ő az embe­rekben vagy egészen, vagy épen nem bízik. E szerint a legkisebb kilátás sincs arra nézve, hogy a Németor­szág és Ausztria-Magyarország közti szövetség Dan­­czig által legkevésbbé is gyöngíttethetnék.« A polgári perrendtartás Angliában. Az angol kormány pár hóval ezelőtt bizottságot küldött ki, melynek feladata volna a polgári perrend­tartás egyszerűsítésére nézve javaslatot terjeszteni elő. Ez alkalomból az angol lapok nagy része élénk képet fest az angol igazságszolgáltatás ez ágáról s a rajz legkevésbé sem tünteti fel azt kedvező színben. A mi viszonyainkkal összehasonlítva sem érdektelenek e raj­zok s azért közöljük itt a »Spectator« conservativ lap egy czikkét, mely egy ügyesen írt példában mutatja be a rendszert s példája épen nem mondható túl­zottnak. Egyszerű, mindennapi esetet veszünk fel például írja a nevezett lap. Valamely építész szerződést köt, hogy házat épít jó olcsón s kötelezi magát, hogy a munka folyama alatt is kész a terven a meghagyáshoz képest változtatni. Az épület készen van, de a kályha füstöl, a falak nedvesek, vagy a­mi még rosszabb, a gáz­csöveket nem lehet használni. Mind­a mellett, midőn számláját bemutatja, kitűnik, hogy az a kialkudott összeget jelentékenyen felülhaladja. A telek nem akarnak megegyezni s miután az ügyvédek jó darab ideig s épen nem ingyen veszekedtek egymással, az építész pert kezd. Első tette, hogy panaszlevelet készít, melyben követelésének főbb pontjait felsorolja. Midőn az megtörtént, a panaszos védője felszólítja az adóst hogy adja elő az okok­at,miért nem fizetett rögtön! Mindkét oldalról tanácskoznak,az ügyet a béke­bíró elé viszik, ki látva, hogy itt a megegyeztetés lehetetlen, pe­res eljárásra engedelmet ad. A panaszos fél ügyvéde ekkor, mint a legtöbb esetben történik, a törvényszék­hez apellál, mely mindkét félt kihallgatva, megerősíti a békebiró ítéletét. Rendesen újabb apellatió törté­nik a divisionnal court elé s ha a panaszosnak itt sem adnak igazat, a felebbezési törvényszék elé. E négy felebbezés megtörténte alatt elmúlik legalább egy hónap s az ügyvédek s bírák költségei már jól felsza­porodtak, pedig az eredmény csak az, hogy épen et.

Next