A Hon, 1881. november (19. évfolyam, 300-329. szám)
1881-11-08 / 307. szám
A Előfizetési felhívás a T T fíWÜSi SS20&71 XIX. évi folyamának okt.-deczemberi negyedére Előfizetési Árak : Egy hónapra . . . • 2 frt Évnegyedre . . . • 6 * fél évre . . . • 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés é vnegyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestre A HON kiadó-hivatalába (barátok-tere Athenaeum-épület) küldendő. A HON kiadóhivatala. 307. szám. 19-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1881. Kedd, november 8. Szerkesztési iroda* Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad*tatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK ssintuov mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Baritok* tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal a Barátok tere, Athenaeum-épület földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..........................................2 frt 3 hónapra 6 * 6 hónapra ..................................... . . . N » Az esti kiadás postai különküldéséért felül*fizetés negyedévenkint ....... 1 » Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, de ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, november 7. A magyar delegáczió külügyi albizottságában folyt tárgyalások és eszmecserék is örvendetes bizonyítékot szolgáltatnak külpolitikai helyzetünk és viszonyaink teljesen kielégítő és megnyugtató mivoltáról, ésannyira, hogy az ellenzéknek többször felszólalt egyik vezértagja, Szilágyi Dezső sem mondhatott egyebet, minthogy örvendetes tudomásul vette a kormány által adott felvilágosításokat és nyilatkozatokat , pedig Szilágyi Dezső ugyan csak az az ember ki tud is, akar is kritizálni és kifogásolni. Mi viszont Szilágyi Dezső ezen magatartását veszszük örvendetes tudomásul s szeretnék egyúttal — leendő megjavulásának is előjeléül venni. Az olasz barátságot nem a monarchia kereste; az olaszok keresték, illetőleg ajánlották s mi, természetesen elfogadtuk. Bizonyára nem fogjuk kárát vallani s a mellett — az igazat megvallva — hizeleg a monarchia nagyhatalmi állásának és tekintélyének, hogy nem maga Ausztria-Magyarország kapkod mások barátsága és szövetsége után, hanem megfordítva. Egyúttal Kállay nyilatkozatai után, melyek szerint a bécsi entrevuenek egyes konkrét politikai kérdések iránti megállapodás nem képezte tárgyát, mint ezelőtt is, úgy most még inkább teljesen légből kapott üres és oktalan kombináczióknak tartjuk az ide vágó tömérdek versiót, melyek például Sanonyos teruieterrus viuustaduról tudtak mesélni. Megtudtuk a kormány nyilatkozataiból azt is, hogy a d a n c z ig i találkozás, melynek eredményeitől némelyek tartottak nálunk, nem csak nem káros reánk nézve, sőt esetleg hasznos lehet, nevezetesen némely keleti ügyekben és pedig oly módon és oly szerencsés formában,, hogy Oroszország nem lett közvetlen barátja Auszria-Magyarországnak, hanem szorosabb viszonyba lépett a monarchia hű és igaz szövetségeséhez, Németországhoz, melyről azt állítva, hogy inkább vonzódik monarchiánkhoz, mint az északi kolosszushoz, azt hiszszük, nem tévedünk. Nagy zajt csaptak az ellenzéki lapok a boszniai°ideiglenes védtörvény miatt, melyre hajmeresztő dolgokat állítottak, hogy alkotmányellenes; hogy rendeleti uton akarják szaporitni a közös költségeket s a közös hadsereget oly elemekkel, melyeket alkotmányunk ellen használhatnak; hogy egy uj határőrvidék megteremtéséről van szó mely kényelmes fészek gyanánt szolgál a katonai reakcziónak, abszolutizmusnak borzadályoknak több efféle Mindezekre nézve pedig az ellenzék emlitett vezére nem tartotta szükségesnek egyebet tenni és mondani, mint, hogy kérdezte, notifikáltatott-e ama védtörvény a portának, amire tagadó választ nyervén, mivel ama hadügyi intézkedés a berlini szerződésben nyert nemzetközi mandátumnak a természetes kifolyása, belenyugodott a válaszba. Különben is a »P. Sl.« illetékes helyről vett értesítései alapján, az egész felállítandó »bosnyák hadsereg« nagyon minimális méretekre redukálandó. Jövő tavasszal ugyanis csak két korosztályból soroznak (1861. és 1862.) s ebből is csak 1200 embert fognak tényleges szolgálatban tartani, olyan formán, hogy a háromnegyed rész a zsandárságba osztatik be s lehetővé teszi az okkupárt területen levő 600—700 tartalékosnak hazabocsátását. Ebből már lehet eléggé következtetni, hogy itt minő költségszaporodás foroghat fenn. A keleti vasúti csatlakozást illetőleg a porta már jobb nézetre tért, s hogy eddig is oly mereven tartotta magát, azt leginkább amaz angol s más kezek által tendencziózusan terjesztett híreknek lehet betudni, melyek terjesztéséhez a magyar ellenzéki sajtó is oly ritka kedvteléssel nyújtott segédkezet, hogy t. i. a monarchia ki akarja terjeszteni a foglalást és megszállást egész Szalonikiig. Még csak a dunai kérdés és ebben Románia renitens magatartása okoz bajt és nehézséget. Nem tettünk le azonban a reményről, hogy a szomszéd román királyság is megtér, kivált ha Bukarestben kissé megfontolják azt, amit a Szájában oly kitüntető szívességgel látott Andrássy gróf a magyar delegáczió külügyi albizottságában tegnap ide vonatkozólag figyelmeztetően mondott ! — A franczia külügyi hivatalban f. hó 3-án írták alá az új franczia olasz kereskedelmi szerződést. Barthélemy Saint-Hiaire külügyminiszter ez alkalommal a két nemzet biztosaihoz a következő beszédet intézte: »Uraim . az örvendetes tárgyalások végén szükségét érzem önöknek megmondani, hogy a szerződést, elégedésre szolgál nekünk, hogy új kötelékkel fűzzük magunkat egy barátságos nemzethez, szomszédunkhoz, akivel annyi emlékünk és érdekünk közös. E megbeszélések oly kedélyességgel és gyorsasággal folytattatak, melyhez kölcsönösen csak szerencsét kívánhatunk magunknak és én részemről nagyon megtiszteve érzem magamat, hogy oly szerződést irhatok alá, mely a két nép tartós és őszinte szövetségét megpecséeli és mindkettőre nézve egyformán üdvös lesz. Fogalják uraim szerencsekivánataimat és köszönetemet« A föllengző beszédre S imone 11, az olasz küldöttre egyike, igy válaszolt: »Az érzelmek, melyeket én most kifejezett, társainak és nekem a legélénkebb megelégedésre szolgálok. Mi is szerencséseknek érzük magunkat, hogy a krmányaink és két országunk által régen táplált ckjok teljesüléséhez hozzájárultunk. Most bizalomml bevárhatjuk, hogy a két állam törvényhozó testüre elismeri, hogy a kölcsönös engedmények a szrződésnek megadják valódi jellegét, a méltányos kinyerését a két nép érdekei közt. A kereskedelmi miszter a pártatlanság és udvariasság által, melylyi munkálatainkat vezette, a mérséklet által, melytársaival fényes bizonyítékokat adott nekünk és a tanszenv által, melyet országunk iránt tanúsított, leszintébb köszönetünkre szerzett igényt. Biztosítom önét uraim, hogy e tárgyalást a legjobb emlékben flik tartani.« — Umberto király bécsi látogatásáról a hivatalos »Elsass-Lothringische Ztg.«-nak azt írják, hogy az jóvá volt teendő azokat az aggodalmas garázdálkodásokat, melyeket az irredentisták űztek és melyeket az olasz kormány nyíltan nem dezavuált. — Umberto király látogatása Berlinben Francziaország elleni határozott sakkhúzásnak tűnt volna fel s arra egyelőre nincs ok, most se, midőn egy G a m b e 1t a-minisztérium áll küszöbön, amely miatt Berlinben legkevésbbé sem aggódnak. Az Olaszországgal való jó egyetértés a látogatás elmaradása által semmiképen se zavartatott meg. Hogy e mellett a Kúriára való bármily tekintet működött közre, egyátalán nem látszik hihetőnek. A »Montagsblatt« jelentése szerint Ferencz József ő felsége Umberto királynál még az év vége előtt fog tenni látogatást vagy Turinban vagy a Riviéra mellett. — A franczia kereskedelmi szerződést, melyet kormányunk e hó 8-ára felmondott, újabban a statusquo alapján febr. 1-éig meghosszabbították. 26-dik Történeti regény a Rákóczy-korból. A HON TÁRCZÁJA. SZERETVE MIND A VÉRPADIG. második kötet. Folytatás. Magát a szomolyáni szoros utat, a hol Bat-Sebánnak gát kellett a oldalára, három ilyen hegytetőre a várkastély szili.Jókő, Korlátkő, Szom°lyám A lecsapatok verdesik megújított rohamokban a dán leságot. — Csak hadd érjünk fel a tetőre! mondá Ritán , ahol elhagy bennünket a köd, majd segítek az alkalmatlan atyafiakon. A köd valóban megszakadt a hegy derekán, s sor egyszerre kibukkant a hegyek mögül a nap. ingerü látvány volt! A fenyőfák minden levélben egy gyémánt ragyogott: a köd harmatcseppje ; den embernek az árnyékát a deres fűben egy fia vette körül. A vakító fehér köd, mint egy hóger hömpölygött az alantas vidéken, közte, mint a szigetek, a tarka födelü várkastélyok, vadaspark£ közepeit. Ritschán a hegytetőrefetérve, utóhadával piket tartatott. Az egyenesen fölfelé vezető hegyi utón nemsoha hatalmas döbörgés kezdett morajlani, s egy- j k u ív u * * -___,----- - l1erre csak a fehér ködtömegből egy zárt lovas hadvárkastély Jabloncza, a Miava folyó,é0p nyomul elő , mintha igazán a felhő okádta fekszik lapályban. Mikor legutóbb itt JÖTMna ki őket, Ritschán, akkor ezek a várlakok mind labancz urak. Jöttek fölfelé erősen ügetve, imma Vifénen is maradt a vár alján minden ssuptetor. Ritschán szemügyre vette őket távcsövével . Azóta azonban a három első vár kurucz kézbe kegyet nevetett ról , csak Jabloncza maradt meg a császáriak part- »smerem a rongyosokat. Sokszor megiánt ezt Ritschán nem tudta. Igettem őket.« A hegyi utak meglehetősen el voltak romolva Igen, ők voltak azok a rongyosok. Csakhogyan idő járt hogy a vármegye csináltathatta Ocskay László vezette őket. ^1TM°azokat • Ritschánnak sok késedelmet okozott Majd mindjárt megmutatom én ezeknek, hogy TM úrivul és társzekerei átszállítása miatt az^ ut tataennyivel könnyebb hegynek le, mint hegynek fel a t'sa a mig az ut felét, a hegytetőt elérte. Hohanni!« mondá Ritschán s parancsot adott, hogy Sült még az a baj is, hogy a völgyet ellepte litsanak fel az út közepére egy ágyút s lőjjenek egy V s lehetett messzire látni. Csak azt lehetett a kurucztömeg közé. A harmadik lövés már fö- 1 °11 s hogy az erdőkben, amik a mély utat kétesleges szokott lenni, mert a két első ágyuköszön- 1 lefedik hajnal óta sűrü puskaropogás van . Esre úgy el szokott szelelni a kuruez had rendesen, látviniibee a morva szabadcsapatok tirallyozása úgy azt sem mondja : »köszönöm szépen!« Itt kuruez puskásokkal , a derékhad előhaladás Hanem ezúttal bámulva tapasztalt Ritschán, 10 . nem zavarta meg, úgy csalatkozott az embereiben. Azok olyan hidegaZ°n Naomunkára azonban a hátvédtől jövő nyargóérrel tűrik, hogy az ágyuteke közéjük csap, mintha ezek jdenték a tábornoknak, hogy háta mögött e nem is nekik szólna: aki elesik, átlépnek rajta. A leg gyedik írta JÓKAI MÓR, csak a fejüket sem kapkodják a búgó ágyuteke elől ; s mikor a kartács utczát vág közöttük, betöltik a hézagot s nyomulnak előre: egyszer aztán, amint közel érnek, elorditják magukat: »rajta! rajta!« s vágtatva rohannak hegynek fel, szétverik, legázolják az ágyufedezetet s egy pillanat alatt levagdalják a tüzéreket, mielőtt a tűzmester beszegezhette volna az ágyút. Ritschán vissza akarta foglalni az ágyúját s a legközelebb levő gyalogcsapatot inditó rohamra, hanem ebben a pillanatban köröskörül megrendült az erdő, s minden bokor mögül puskatűz fogadta a csapatjá. Mint a raj, úgy omlott hegyébe a tót puskás néphad. Az ágyút nem lehetett megmenteni többé. Ritschánnak nem volt szándéka itt a hegyszorosban harczot kezdeni, azt mondta, hogy hagyják veszni azt az egy ágyút s aztán vonuljanak az utóhaddal a völgybe a derékhad után. Most azután ő adhatott bálát a sürü ködnek, hogy eltakarta minél elébb, mert a kuruczság az elfoglalt ágyúval addig lőtte az utóhadat, amig látott belőle valamit. A labancz-dandár gyorsított léptekkel haladt hegynek alá Nádas faluig, s itt a Tirna folyó (e helyt még csak patak) mellett rendbeszedi magát, rövid pihenés után gyors előhaladásra készen. A köd ez alatt egészen fölszakadt, a nap kisütött a hegyek között; az egész vidék messzire belátható lett. A szomolyáni szoros a Tirna vize mentén folyvást tágul, szélesedik. Délnek elfogja azt egész szélességében egy roppant nagy gyümölcsös, mely a két helység, Szomolyán és Rinyócz között csaknem öszszeér. Ennek a gyümölcsösnek a gesztje mögött látta Ritschán a kuruczok csákóinak veres fityegőjét virítani. Károlyi Sándor lovassága volt ott. Tehát elől is, hátul is ellenség! Itt most csak a vitézség segít! Ritschán parancsot adott a gyalogságnak, hogy haladjon előre az ágyukkal a széles országúton Bunyócz felé, amíg ő a kurucz lovasságot elveri magától. A lovassági harcz kemény volt. A császári ragdonyosok a dán lándzsásokkal zárt tömegben nyomultak előre, de valahányszor a sík mezőre kijutottak, kénytelenek voltak a túlnyomó kurucz lovasság elől visszavonulni, mely őket rögtön körülcsatározta. Addig nem is vergődhettek ki az ellenségből, míg a gyaloghad a szomszéd falut el nem foglalja s onnan a kurucz lovasságot ágyutűz alá nem veszi. Egyszer aztán megszólaltak az ágyúk Binyócz felől. De Ritschánnak úgy tetszék, mintha sokkal több ágyú dörögne ott, mint a mennyit ő magával hozott, a puskaropogás is erősebb annál, mint a mire ő várt. Binyócz felől vágtatva jött hozzá árkon-bokron keresztül egy nyargoncz, jelentve a rémhírt, hogy túl a falun egy erős kurucz gyalogsági hadoszlop áll, tábori ágyúkkal, a Deutschmeisterek ellenében. Ezek Bercsényi hajdúi voltak. Ritschán csak most ébredt annak a világos tudatára, hogy hová jutott ? A leggonoszabb kelepczében hagyta megfogatni magát. »Megfogatni ? Azt még nem!« Hirtelen új parancsokat osztott. »A gyalogság vonuljon a szomolyáni szorosba vissza, az ágyúkkal védje a mély utakat! A szabadcsapatok kerüljenek a hegyi utakon át Jókő és Korlátkő alá, onnan szabadítsák fel a visszavonulási utat, az összes lovasság pedig egy tömegben törjön visszafelé, s vágjon utat a hátrálásra, akárki van odahátul!« Csakhogy az nem akárki volt, hanem Ocskay László. Amíg a Deutschmeister-ezred lenn a völgytorkolatban az utolsó lélekzetvételig, férfi férfi ellen tülekedve, védte Bercsényi hajdúival és Károlyi lovasaival szemközt az országutat, ágyuzva, a mig a töltényekben tartott, védve minden házikót, patakmalmot, s csak holtan adva oda a fegyvert kezéből, az alatt Ritschánnak a lovassággal hegynek fel kellett összemérkőznie Ocskay kurucz lovashadával. A morva felkelőhad nem segített rajta semmit. Jókő, Korlátkő kurucz kézben volt már, ott a morvákat a tót paraszthad lemészárolta. Csak a szál kardban volt a menedék. Ritschán keményen megüzte Borbély Balázs gárdáját, de akkor megint szembe találkozott Köröskényi zászlóaljával. Azt is kétfelé túrta, s elérte a hegytetőt. Innen már ő rohant lefelé, neki volt előnye. Berthóty zászlóalja sem állhatott meg előtte. Düh, szégyen, kétségbeesés fokozta a vitézséget. Mikor aztán a szoros út aljához levergődött, akkor jött reá — Ocskay! Mikor Ritschán meghallotta a támadó kuruczok csataorditását »Ocskay! Ocskay!« nevével, azt mondá: »no most el vagyunk veszve!« Tudta, hogy ez az ő embere! — Ez őtet keresi. Ez utolsó roham széttépte a labancz lovasságot. Maltzahn, a dán segédcsapat vezére, egy századdal keresztülvágta magát Ausztria felé, Giordano kapitány száztíz dragonyossal elmenekült a Morva folyóhoz,Ritschán közrefogva harczolt,csodáit követve el a vitézségnek. Négy sebből vérzett már, Ocskay mindenütt a közelében. De nem azért, hogy megölje, — hanem hogy megölni ne engedje. — Ott a viadal ádáz hevében kiáltozó harczosainak: »aranyláncz annak, a ki élve elfogja, vasláncz a ki megöli.« Ritschán négyszáz vitéz baj társával, akik közül egy sem volt sebesületlen, keresztülverte magát egész Jablonczáig s bemenekült a várkastélyba. Ocskay oda is utána. Az a bástya nem volt neki bástya. Hajdúinak csak egy álom volt széttörni a sánczkarókat. Egy óra sem telt bele, már övék volt a várkastély. Minden terem sebesültekkel volt tele. Maga Ritschán négy nehéz sebből vérezve feküdt egy kereveten, mikor Ocskay betoppant hozzá. (Folytatása következik.) A külügyminiszteri válság. A Haymerle báró halála által megürült külügyminiszteri tárcza végleges betöltésének kérdésére vonatkozólag a »Köln. Zig« egy f. hó 3-diki keletű budapesti levelének állítása szerint Andrássy gróf kijelentette, hogy, jóllehet vagyoni viszonyainak rendezése, nevezett állomás elfogadását ránézve csaknem lehetetlenné teszi, mégis engedelmeskednék az uralkodó parancsának, ha meghivatása elkerülhetlenül szükségesnek mutatkoznék. Eddig azonban nem állt be ez az eset. Először Kálnokyval fognak tárgyalásokat folytatni a külügyi tárcza átvétele iránt; ha ezek meghiúsulnak, kísérlet fog tétetni, hogy a jelenlegi provizórium Kállayval élén definitívummá alakítassék át, ha t. i. sikerül az érzékenykedéseket, melyek Kállay kineveztetésének útjában állanak, elhárítani. Csak ha e kísérletek meghiúsulnak, fogja a korona igénybe venni Andrássy áldozatkészségét , de ahogy ma állnak a dolgok, mégis nagyon valószínű, hogy nem marad hátra más kibúvó, mint visszatérni Andrássyhoz. Ugyancsak a »Köln. Zig« egy bécsi levele nov. 4-ről azt mondja, hogy bárki legyen a jövő külügyminiszter, kettős álláspontra kell helyezkednie. Ez a kettős álláspont a német-osztrák-magyar szövetséghez való szigorú ragaszkodásra és a belpolitika semlegességére vonatkozik, a monarchia két felével szemben. Nagy tévedés föltenni, hogy Bismarck herczeg , a a fia ellensége. Egy másik, nem kevésbbé nagy és elterjedt tévedés az, ha bécsi körökben és sok felé Magyarországon is azt hiszik, hogy egy magyar külügyminiszter a koronánál kifogást fog tenni folytatja* ^ ön*m — A Spops azután igy »A külügyminiszter kineveztetése természetesen utolsó sorban a korona viselőjének személyét illeti. De eléggé tudják, mily tényezőkkel és személyekkel tanácskozik Ferencz József elhatározásánál. Ezek mindenekelőtt Taaffe gróf és Tisza miniszterelnökök. Bizonyos tekintetben Bylandt- Rheidt gróf és Szávy közös miniszterek is ama személyiségek közé tartoznak, a kik hivatalos állásuknál fogva megkérdeztetnek. Az uralkodó személyes bizalmas emberei közt tagadhatatlanul Andrássy Gyula gróf foglalja el az első helyet. Utána ismét az uralkodó személyes barátja, Taaffe Eduárd gróf következik, azután az uralkodó legközelebbi környezete, a kabinet-iroda főnöke, Braun állami tanácsos, bizonyos értelemben a négy legfelsőbb udvari hivatal és Beck báró, a vezérkar mostani főnöke. Tény, hogy az osztrák részről jött tanácsok főleg Kálnoky grófra vonatkoztak, de egyszersmind hangsúlyozták, hogy a magyar részről ajánlott jelölt ellen se volna kifogásuk. Ez Szlávy közös pénzügyminiszter volt s most már egészen bizonyosnak mondható, hogy Szlávy már kevésssel Haymerle halála után végleges utódjává neveztetett volna ki, ha maga nem vonakodott volna e súlyos állomást elfoglalni. Eleinte vonakodását nem tartották olyannak, hogy barátai rábeszélése által ne lett volna legyőzhető, így megalakították a Szlávy- Kállay provizóriumot. Az utolsó hetekben még mindig több kísérletet tettek Szlávynál, mind magyar részről, mind az uralkodó részéről. Szlávy csaknem várakozás ellenére erősen megmaradt vonakodásánál s hír szerint ő volt az, aki ama nézetet fejezte ki, hogy a legegyszerűbb és legjobb volna, ha ismét Andrássy gróf venné át az üresedésbe jött tárczát. Ferencz József uralkodó hajlandó volt e nézetet magáévá tenni, főleg minthogy az olasz királyi pár Bécsben tartózkodása alatt többször volt alkalma hasonló nézetet hallani, úgy látszik, hogy az uralkodó tényleg felszólította Andrássyt, hogy legyen ismét miniszter. Hogy mit felelt Andrássy, ez időben természetesen még az ő és az uralkodó titka ; egy azonban bizonyosnak mondható : ha visszautasítólag válaszolt, csak személyes és semmiféle politikai okokat se hozott föl. Sikerülni fog-e e személyes okokat elhárítani, ma még meg nem mondható biztosan. Ha Andrássy föntartja vonakodását, Kálnoky gróf ismét azonnal előtérbe lép. Már néhány nap előtt hire járt, hogy Kálnoky gróf legközelebb Bécsbe érkezik. Kálnoky elutazása Szentpétervárról azonban, mint félhivatalosan jelentik, megakalyoztatott, mert Trautenberg báró első nagykövetségi tanácsos sógornője nehéz megbetegedése miatt Szentpétervárról távol van és Bécsben időzik. Mihelyt Trautenberg visszatér Szentpétervárra, Kálnoky Bécsbe utazik és ha Andrássy gróf szándéka addig meg nem változik, akkor kétségtelen, hogy először Kálnokyval fognak a külügyi tárcza átvétele iránt tárgyalásokat folytatni. Csak ha Kálnoky gróf szintén vonakodnék a fontos állomást elfoglalni és ha Andrássy gróf se fogja leküzdeni eddigi ellenszenvét, hogy a nyilvános politikához visszatérjen, lép előtérbe Kállay Béninek, a külügyi hivatal mostani vezetőjének jelöltsége. s Budapest környékének helyneveiről. (Kivonat Salamon Ferencz mai akadémiai értekezéséből) A hajdankori római helynevek a nyugati Európában megmaradtak. Britanniában, Spanyol-, Franczia és Olaszországban, sőt a felső Duna mellékén is, a mai Bécstől felfelé, hol pedig a krónikák szerint a rómaiság kiveszett volt, igen sok helynév elárulja a rómaiságot, a németes szórontás daczára is. Goth, longobárd és frank nyelvileg is beolvadt a latin Csak Pannóniában és az Al-Dunánál látjuk, egy két kivétellel a rómaiság teljes kivesztét a helynevekben. Értekező abból a tételből indul ki, hogy az a nép irtotta ki a rómaiságot, ezeken a tájakon, melynek nyelvéből a mai helynevek túlnyomó része magyarázható. Buda maga és környéke talán egyetlen egy helynevet sem tartott meg a római nevek közül. Legalább a római korból ismertek nem is olyformán JJLeb1/litlidH« Ililuo cai ujdllv* ZE33i uuL&i IovIjq léiol* gitőnek Buda és Pest nevének magyarázatára ezen két nevet. Egy egész csoport helynév vizsgálata vezethet csak kielégítő eredményre. Kezdi Esztergom táján s lejön Tétény tájáig a Duna két partján levő helyek nevének vizsgálatában. Legerősebb argumentumait geographiai névtárakból s posta-lexikonokból meríti. Első, hogy megnézi, hol és hányszor fordul elő a hasonló név. Szájunk helyneveinek legtöbbjét Csehországban és Galicziában, némelyiket éjszaki Németországban látja sokszorosan ismétlődni. Ily helynevek szláv eredetében bajos kételkedni. Ezenkívül használja Miklosics analizáló szláv vizsgálatait, s az illető szláv nyelvek szótárait a helynevek jelentésének magyarázására, mi azonban, természet szerint, nem mindig dönthető el, — mert minden nyelvben a hasonló szavak többféle értelmezést engednek meg. Veszi értekező először a nyitrai szláv helyneveket minek: Visegrád, Bogdán, Kábát (ma Párkány, de a mohácsi vész előtt Kákát), ami szlávul kakast tesz. Esztergomnak megfelel Morvaországban Osztrikamen. Sok Osztri és Osztro helynév van a szláv országokban. Származhatott helynevünk Sztrágánból, mi leszakadást jelent. Latin neve Strigonium közvetlenül innen jöhetett. Dömös a szláv Domaschából lett. Vácz és Waizendorf, Watzau van Ausztriában (ott is sok a szláv helynév) Csehországban. Jelent pedig szilfát. Pilis hegy és Pilis megye a szláv Pleschből, ami kopaszt tesz. Kirva és Tinnye minden változás nélküli szláv nevek. Pomaz is az. Tétényi nagynéne, Gödöllő , gedla, azaz fenyves. A Rákospatak nem rákjairól, hanem nádasáról vette nevét, szlávul ra koszi azt teszi: nád vagy káka. Bolgár szláv név a Pécs melletti Mecsek (medve) hegy, s a Vértes (Vrtezs bolgárban kagyló vagy csiga) stb. Vagy harmincz-negyven ily helynév vizsgálata után tér át a szóló Buda és Pest, azután az Ofen és Etzelburg nevek magyarázatára, megjegyezvén, hogy a felvett területen kétségtelen magyar nevek is jókora számban fordulnak elő. Elősorol vagy húszat. De szláv nemcsak két annyi van, hanem épen a fontosabb helyek neve az. Ez mutatja, hogy a szláv megszállás megelőzte a magyart. — Mindenesetre bizonyos, hogy a helynevekben csak a magyar és szláv osztozhatik. Se római se német nyomok nincsenek a környék helyneveiben. Ennélfogva Buda és Pest vagy a szláv vagy a magyar nyelvből értelmezendő. Buda helynév az ország területén van vagy huszonhat (variáczióval együtt). Még több Bud gyökü helynév található Csehországban és Galicziában. Ez nem származhatott mind, sőt tán egy sem a Wodából. Buda régi szlávban annyit tesz, mint őrködni. A régi Aquincum környékén állani kellett egy római őrhelynek. Ezt nevezték el a megtelepült szlávok Budának, s ez a név származott át aztán az akkor elpusztult s később épülni kezdett városra. Pest soha sem tett kemenezét a magyar nyelvben. Csak a székelyek mondják a »Pest megett,« ez alatt értvén, hogy a »sutban.« De még a székely is kemenezének mondja a kemenezét. Aztán szlávul sem tesz a szó kemenezét. A XIII. századig Pestnek nevezték mindkét partnak azt a táját, mely a várhegy hosszában nyúlik el. Itt mészkemenezét azért nem állíthattak, mert itt nincs mészégetéshez való anyag. De különben is a szláv és a IV. Béla idejéig való magyar, faházakat épített, mihez mészkemencze nem kell. Azonban a szláv pecz és pécs és pest nem csak kemenczét, hanem barlangot és kősziklát is jelent. Legvalószínűbb, hogy Pestnek a Gellérthegyet nevezték, mielőtt a hasonnevű szent itt martyrhalált szenvedett. — S ezen hegy neve ment által a városra. A német Ofen név lehetne ugyan fordítása a szláv pestnek, mert bajor dialectusban az Ofen szó tesz nemcsak kemenezét, hanem szintén sziklát is. Megjegyzendő, hogy az Ofen szó jóval későbbi kelta, mint a Pest. Mert hogy történnék különben az, hogy az egész környéken a goth és longobárd egy helynevet se hagyott, s csak épen az Ofen maradt volna meg? — Nincs benne lehetetlenség, hogy a német Pestből fordította az Ofent. De valószínűtlen, mert az ritka eset, hogy az idegen nép fordítson. Az hajlandóbb a ferdítésre. Nem is volt ok, miért a német a Pest szót azon módon át ne vegye. Azért az Ofen név valószínűen függetlenül keletkezett a Pest szótól. Az akkor származhatott, mikor IV. Béla idejében a mai várhegyen a vár keletkezett. Ez új névre volt szorulva. Az ide költözött délnémetek Offen nek azért nevezhették, mert Bajorországban is szokás volt offennek nevezni oly várat, melyben a fejedelemnek joga van saját helyőrséget tartani. Az Erczilburg névre megjegyzi, hogy az nem lehet egyenes tradiczió utján leszállott neve Ó-Budának. Mert, ismétli, többi helyneveinkben semmi germán elemnek nyoma sincs. Aztán van Németországon vagy tizenöt Etzelsdorf, Etzelskirchen s. a. t. Mindez Attiláról származott volna ? Az Etzelburgot a XV. században csak tudákosságból használták, mint a szintoly mesés Sicambriát is. Szól végre értekező azon nevezetes tényről, hogy valamint a római korszak előtt a fél művelt cella adja a neveket Britániától és Spanyolországtól csaknem a Fekete tengerig, a míg a nagy műveltségű, s mindent beolvasztó római igen kevés helyet nevezett el latinul, hogy a népvándorlás félműveit szlávjai Németország közepétől keletre s a Balkántól északra minden területet elárasztanak helyneveikkel. A szláv volt hát a rómaiság kiirtója, a hová csak telepedett. S ez nem a fajbeliségből, hanem a társadalmi és politikai szervezetből magyarázandó. A müveit nemzetek rendesen hóditnak, s a kevésbé müveit, de erős hadi szervezetű népek, ha mindenestül letelepednek is, megmaradnak nagy részint földesuraknak. Meghagyják az adózó népet és faluit, és igy a helyneveket is, így tett a római minden területen, igy tett a római birodalomba beszállott goth, frank és longo-