A Hon, 1882. július (20. évfolyam, 179-209. szám)

1882-07-15 / 193. szám

193. szám. 20-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1882. Szombat, julius 15. Szerkesztési Irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület. A lap szellemi részét illető minden közremén­­st szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el . Kéziratok nem adatnak vissza, HIRDETÉSEK «■Intnyy mint előfizetések a kiadó-kivitalt» (Barátok­­tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAT ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-h­ivatal: Barátok­ tere, Athenaeum-épület földszint Előfizetést «II­­. Poétán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ■ . • •......................... 2 frt 8 hónapra............................. 6 » 1 8 hónapra ..•■■••••«.13* Az esti kiadás postai kü­lönküldéséért felül­fizetés negyedévenkint .........................1 * Az előfizetés ez év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számíttatik. Budapest, julius 14. Anglia tengeri ágyúi rommá lőtték a szép Alexandriát s a­mit az ágyúgolyó épü­let, vagyon és emberéletben még megkímélt, azt megsemmisítették a kiszabadult fegyenczek. Angliának úgy sem volt szövetségese a mi­­velt európai kontinensről az indokolatlan bombázás barbár tényénél, megtalálta hát szövetségeseit az egiptomi fegyenczekben. Hogy az európai kon ezért, vagy a kon­­ferenczia helyeselte volna Anglia eme lépé­sét, vagy, hogy az angol kormány épen mint Európa mandatáriusa cselekedett volna, arról szó sincs. Egyszerűen elnézték a Gladstone­­kormány egyoldalú beavatkozását és Charles D­i­­­k­e büszkén hivatkozik arra, hogy Török­országon kívül egy hatalom sem emelt szót az alexandriai bombázás ellen. Viselni fogja te­hát egymaga Anglia a felelősséget az alexan­driai rombolásból származható »kiszámíthat­­lan következményekért« : pray­eket Szaid pasa elkeseredett hangú jegyzékében említ. Bár­mennyire ellenkezik is Gladstone brutális fellépése a nemzetközi jog szabályai­val, a porta és Egiptom közt fennálló törvé­nyes renddel; bár­mennyire magán viseli is Alexandria rommá lövetése a nyers erőszak bélyegét, még mindig lehetne, ha nem is épen tisztára mosni és mentegetni, de legalább ér­teni és magyarázni — ha legalább aztán va­lamiben előmozdította volna az egiptomi vi­szonyok konszolidálását, a béke és rend hely­reállítását, a khedive sokat emlegetett tekin­télyének megszilárdulását, a különféle európai érdekeknek biztosítását Egiptomban stb. De mindezekről szó sincs. Ellenkezőleg. A fejetlenség és anarchia nagyobb most, mint volt valaha a Nílus men­tén. Úgy látszik, hogy minden teljesen föl­bomlásnak indult s tartani lehet attól, hogy a mi pusztítás Alexandriában végbement, is­métlődni fog Kairóban. Hire jár, hogy a ben­­szülöttek és Arabi hadcsapatai között utczai harcrok és vérengzések folynak Kairóban s ha ez valósul, akkor az egyetlen elem, mely még némi hatalmat és tekintélyt képviselt Egiptomban, a hadsereg is áldozatul esik az anarchiának, melyet az angol és franczia fő­konzulok izgágája idézett föl fokozatosan, tervszerüleg, vagy anélkül — a cserkesz ka­tonatisztek elítéltetése óta. Az akkor nyilvá­nult baljóslatú sejtelmek ime nagyon is meg­valósultak. Ösztönszerűleg mindenki attól tartott már akkor, hogy azon aránylag cse­kély fontosságú ügyet az angol és franczia diplomáczia kezei egy veszedelmes bonyoda­lommá fogják földolgozni s úgy is történt, az­zal a különbséggel, hogy Francziaország ké­sőbb habozóvá lett s átengedte a kétes értékű vezérszerepet az akcziót szomjazó Gladstone­­nak, kinek újabb minisztersége óta valóságos mániája lett, keleten ha nincsenek bonyodal­mak, támasztani olyanokat, ha kisebb mér­vűek a súrlódások, fokozni, szítani, nagyra növelni azokat. Hogy mit szólnak az európai konc­ert diplomácziájában az Anglia által teremtett helyzethez, nem tudhatjuk. Bizonyosnak lát­szik azonban, hogy nem nézik jó szemmel Anglia gazdálkodását s hogy még­sem szó­lalnak föl erélyesen ellene, csak abból ma­gyarázható ki, hogy a kérdés olyan termé­szetű, melyből igen könnyen európai bonyo­dalmak is támadhatnának, holott emigy a baj, legalább ez idő szerint a kontinenstől aránylag távol és lokalizálva van. De látjuk a táviró jelentéseiből, hogy az alexandriai rombolás nagymérvű izgatottságot szült egye­bek közt Szentpéterváron és Rómában is. Mit bizonyít az alexandriai rombolás oly kiáltó tényekkel ? Anglia tehetetlenségét, mely kénytelen a rombolás tényénél megma­radni elszigetelten, tovább egy lépést sem ké­pes tenni, Egiptomot nem tudja reorganizálni és lecsendesítni. Pedig ez lett volna s ma is ez a feladat. Szerencsére valószínűnek jelen­tik Konstantinápolyból, hogy a porta 30,000 főnyi hadsereget fog küldeni Egiptomba a pac­ifikálás czéljából. Ezt a feladatot csak­is a porta képes megoldani, bármennyire meg­nehezítette is azt neki Anglia. Legalább do­kumentálva lesz egy újabb tény­nyel, hogy sem az angol, sem a franczia főkonzul nem disponálhat Egiptomban, hogy sem Anglia, sem Francziaország nem képesek semmire se menni a pharaók országában a szouverain szultán támogatása, tekintélye és közbelépése nélkül, kinek pedig felségi jogait oly nagyon szeretik kétségbevonni és tekinteten kívül hagyni Londonban is, meg Párisban is, da­czára az »önzetlenségi« jegyzőkönyveknek ! — A honvédelmi miniszter az 1882. 11. t.-cz., a mozgósítás esetében behívott katonák gyá­­mol nélküli családjainak segélyezése módozatáról uta­sítást adott ki, mely ez ügyben az összeírást, a segély­­dij megállapítását, a segélydij utalványozását és ki­szolgáltatását és a netáni változások következtében való eljárást 47 szakaszában szabályozza. — A török külügyminiszter Muzu­­rus pasa török nagykövethez a következő sürgönyt intézte : »Sietek önnel in extenso közvetíteni a szó­beli jegyzékeket, melyek jul. 10-én osztályom és az angol nagykövetség közt váltattak. Szíveskedjék az alanti sürgönyt azonnal átszolgáltatni a külügymi­niszternek : 1. az angol nagykövetség jegyzéke »Therapia, 1882. jul. 10. Ő felsége az angol királynő nagykövetségének van szerencséje a magas portát ér­tesiteni, hogy az alexandriai erődöknek az egiptom katonai hatóságok által folytatott felszerelése követ­keztében az angol tengernagynak ma reggel ki kel­lett jelentenie, hogy ha az erődök közben nem adat­nának át leszerelés végett, 24 óra alatt megnyitja a tüzelést. Aláírva : Duffer in.1­2. A magas porta válasza : »A császári külügyminisztérium válaszké­pen az angol nagykövetség f. hó 10-ki szóbeli jegy­zékére, mely a magas portához ugyanaznap délutánja folyamában érkezett, a nagykövetséggel közölni bá­torkodott, hogy egy a khedive és Dervis pasa által ma átszolgáltatott távirat szerint ő fensége, úgyszin­tén az egiptomi minisztérium az angol hajóraj pa­rancsnokló tengernagyának Alexandriában kijelen­tették, hogy a helyi hatóságok abban az esetben, ha a tengernagy bombázáshoz fogna, nem gyakorolná­nak ellentállást. Világos, hogy egy ilyen aktus, ha végrehajtatnék, ő felsége a szultán szuverén jogait és az ország érdekeit a legsúlyosabban megkárosítaná. A császári kormány elvárja, hogy ő felsége az angol királynő kabinetje, a fentieket komoly fontolóra vé­­vén, Seymour tengernagyot arra fogja indítani, hogy tartózkodjék minden cselekedettől, mely ily eshetőséget idézhetne elő és ily értelmű utasításokat fog neki küldeni. A császári kormánynak minden esetre lesz szerencséje ő­felsége az angol királynő nagykövetségét értesíteni elhatározásáról, melyet a keddre virradó éjjel mind a nagykövetség fenti köz­leményére, mind pedig a khedire és a marsall táv­irati közleményeire vonatkozólag fog hozni. A magas porta kéri a st.­jamesi kabinetet, hogy a fent kért utasítások küldését az angol tengernagyhoz siettesse. Tőlem érkező további távirati közleményekig szíves­kedjék haladéktalanul Granville lordhoz menni és őt sürgősen megkérni, küldjön Seymour ten­gernagynak parancsot, hogy minden ellenséges csele­kedettől tartózkodjék.« Budapest, július 14. Rossz néven veszi a »Pesti Napló«,hogy az ő agrár­reformjait komolyan venni nem tudjuk. Szeretné ezt annak a körülménynek tulajdonítani, hogy a földbirtokos osztály sorsa iránt közömbösek vagyunk, vagy hogy épen kormánypárti taktikának tekintjük elle­nezni mindent, a­mi a földbirtokos osztály­­sorsát javítja. Ilyen badarságot ne tételezzen fel rólunk. A nemzetgazdasági érdekek iránt van nekünk is belátásunk; a pártszemponto­kat helyesen felfogni és alkalmazni mi is tudjuk, a birtokos osztály valódi érdekeinek mi is szolgálni kívánunk, még­pedig annyival is inkább, mert ennek bizony nálunk semmi egyéb nem állja útját, mint az állam ereje és a magánosok jól felfogott érdeke. Hanem­­­ laptársunk a saját kezdetleges és első pillantásra minden szakértő, sőt egy­szerű gyakorlati ember által is tökéletesen absurdumnak felismerhető orvoslósz­ere­it, ötleteit (mert azok bizony, nyilatkozaa szerint is csak »odadobva« vannak) a közér­dekkel összetéveszti és a mi hibánk az, hogy azokat ezzel összeegyeztethetőknek nem tart­hatjuk. Ezt ma is bebizonyíthatjuk. Ma újra egy pár ötlettel állott elő a »Napló«, melyeknek eredetiségét csak naivitása és naivitását csak absurditása éli fel. Ma a telekkönyvet akarja reformálni — oly czélból, hogy a birtokos osztályt megmentse a romlástól. Már e két fo­galom között is oly kevés összefüggés talál­ható fel, hogy az ember egész kíváncsisággal várja a megoldást. És megjött. Idézzük annak első pontját, mint a megoldás súlypontját: »Hogy a birtok czime, legyen az hitbizomány, nemesi birtok, polgári birtok, paraszt­telek, zsellérbirtok, szőlő, kert, vagy vá­­rosi birtok, jogi megkülönböztetést involváljon, azaz a birtok azon törvényes szabályokhoz legyen kötve, melyek gazdasági szempontból a birtokok különböző nemeire nézve ho­zat­t­a­k. Ma ily megkülönböztetés csak a hitbizomá­­nyokra nézve áll fenn ; a többi birtok teljesen indi­vidualizálva van, azaz tulajdonosának kénye-kedvére hagyatik, tekintet nélkül a közgazda­­sági hátrányokra, melyek innen származhatnak, az aggasztó jövőre, mely az ily anarchiából kifejlődik, a családra, mely természetes társtulajdonosa a föld­nek, a társadalomra és a nemzetre, melynek a föld Ebből látnivaló, hogy milyen fogalma van annak a birtokviszonyokról és a telek­könyvről, a­ki ilyeneket javasol. Először is telekkönyv tárgyává akarja tenni, a birto­kok polgári, társadalmi felosztását, me­lyet polgári, paraszt, nemes, zsellérbirtoknak akar felosztani. Hogyan, milyen qualifikáczió által? Származás útján-e? Akkor ősiséget kell nyomozni. Ez a telekkönyvnek nem fel­adata. Bevallás, bejelentés alapján-e? Akkor nincs értelme. És okvetlenül szükséges, hogy annak a birtoknak természete változat­lanná tétessék, vagyis a paraszt birtokot csak parasztnak (se nemesnek, se zsidónak se polgár­nak) ne legyen szabad megvennie. Ez a for­galmat teszi tönkre, annyival is inkább, mert okvetlenül a területet is meg kell kötni, a birtokmaximumot meg kell állapítani minden osztályra nézve. Sőt ekkor már sok­kal jobb, ha az egyes osztályoknak külön te­lekkönyvük lesz, mert különben sem vezethető át pl. a polgári birtok nemesre. És ugyan ki most a paraszt, ki a polgár, ki a zsellér? Hol vannak ennek definícziói? És ha mindezt fel­találtuk, mi haszna lesz az illető osztályok­ra nézve annak, ha a birtok forgalma az osz­tályra van szorítva? Meg lehet-e a gentryt menteni az által, ha pénze nem lévén, nem en­gedjük meg, hogy idegen osztályra juttassa birtokát ? Bizonyára nem. Vagy ha nem ez az értelme az osztályo­zásnak, ugyan mit ér a telekkönyv, ha az így van szerkesztve? És milyen hatást gyako­rolhat az a birtokos osztály megmentésére. Épen semmit. De a czikkíró olyan naiv, hogy mikor előadta a telekkönyvbe bevezetendő társadal­mi osztályokat, a »zsellérbirtok« után foly­tatja: »szőlő, kert vagy városi birtokjogi megkülönböztetést involváljon.« Tehát itt belekap egy darab kataszterbe, egynéhány művelési ágat felvesz a jogi fo­galmak közé és a telekkönyvben a »szőlő« és »kert« a »városi birtok« mellett helyet foglal. Hát nem-e galimathiap­p.71? És­ mit tesz az, hogy ez az osztályozás a telekkönyvben, mert annak szerkeszté­séről van szó, jogi megkülönböztetést invol­váljon? Szóról szóra így magyarázza ezt czikkbre meg: »azaz a birtok azon törvényes szabályokhoz legyen kötve, melyek gaz­dasági szempontból a birtok különböző ne­meire hozattak.« Kérjük az olvasót olvassa el e sorokat sokszor, hogy lássa és felszámlál­hassa az azokban levő absurdum okat. Tehát a telekkönyv tartalmazzon birtokosztályokat, ezekre hozassanak gazdasági szempontból »törvényes szabályok« ezekhez legyen a birtok kötve! Ha ezeknek az egymás­hoz nem találó szavaknak van valami értel­mük, ez azt teszi, hogy az egyes birtokok gazdasági felosztására, örökösödésére, kezelé­sére külön törvényes szabályok hozatnak, ezek a telekkönyvbe beíratnak és csak azokra irathatók át az illető birtokok, kik először is azon osztályból valók, másodszor a birtokot azon szabályok szerint kezelik. De ki ellen­őrzi ezt? Erre már nincs cadentia. De az el van árulva, hogy czikkirónak az a baja, hogy a birtok »individualizálva« van »azaz a tu­lajdonosnak kénye kedvére hagyatik.« Ez is megerősíti fentebbi feltevésünket. A czikk­­ir£ j o g..LLa..g. á-8 -£L&-ZjLa f­á­g­i­l­a­g, ket megkötni, — és mindez befér a terekkönyvbe! De azonban ezt még ki kell egészítni a kataszter becslésével és csak ennek fele értékére szabad hitelt nyitni. Hát több fiú hogyan osztozik ? Ha sem a bir­­­tok föl nem osztható, sem fele értékén túl nem terhelhető ? És a kataszteri becslést rá­­kényszerítsük-e a hitelintézetre ? Ez a meg­kötés fogja a birtok mivelését intenzívvé, hitelét jobbá és az illető osztályokat vagyo­nosabbakká tenni ? Absurdum c­íme egyetlen passiisát vizsgáltuk a javaslatnak, s nem igazoltuk-e, hogy azzal ko­molyan foglalkozni sem lehet ? Nem a jó­akarat , a józan ész és a tárgy ismerete tiltja azt. Péchy Manó gróf választói előtt. Kassán tekintélyes­­és­ nagyszámú kö­zönség jelent meg f. hó 13-án d. e. a társalgási egye­sület nagy termében, hogy meghallgassa Kassa vá­ros képviselőjének beszámoló beszédét az országgyű­lés első ülésszakának működéséről. A terembe lépte­kor zajos éljenzéssel fogadtatott a képviselő. A be­számoló beszéd kezdete a költségvetés és a boszniai kérdéssel foglalkozik, s erre vonatkozólag konsta­tálja, hogy ezek vették leginkább igénybe az ország­gyűlés idejét. Ha azonban a bőbeszédek árja annyira nem dominálta volna a képviselőházat, — úgymond — meg vagyok győződve, hogy a becses időt több hasznos ered­mények valósíthatására lehetett volna fordítani. Sze­rencse, hogy a szakbizottságokban, mint az előmunká­latok tulajdonképi műhelyében hosszas beszédek nem szoktak tartatni, mert ellenkező esetben az országgyű­lések vajmi csekély eredményt volnának képesek felmu­tatni. Nincsen szándékomban a boszniai okkupaczio­­nális kérdést újra feleleveníteni. Már tavaly, midőn e helyen programmbeszédemet elmondani szerencsém volt, felhasználtam az alkalmat ezen kérdésre nézve nézetemnek kifejezést adni. Sőt már a múlt ország­gyűlésen is, a­midőn még Kolozsvár városát képvi­selni szerencsés voltam, alkalmam volt a válaszfel­­irati vita alkalmával az okkupacionális politika káros következményeit bővebben elemezni; sikerült is az akkori képviselőház többségének az okkupáczióra vo­natkozó aggályainak még a válasz feliratban is, ha­tározott, nyílt kifejezést adni. Ezenkívül a delegá­­cziókban több ízben történtek tekintélyes felszóla­lások, melyek a kormányt az okkupáczionális politika káros következményeire figyelmeztették. Elmonda­tott, hogy az okkupáczionális politika az ország pénz­ügyeinek rendezését tetemesen megnehezíti; konsta­tálja ezt tetemes defic­itünk, mely nagy részben ezen politikának tulajdonítható, mely ha nem inaugurál­­tatik, meg vagyok győződve, hogy államháztartásunk­ban az egyensúlyt nagyban és egészben legalább megközelítőleg már helyre lehetett volna állítani. **­­Mindezek bőven elmond­attak mind a parlamentben, mind a delegácziókban, a népgyűléseken és a választó­kerületekben, azonban a létező bajok még sem lettek orvosolva. És tehát azt hiszem, hogy — miután a költsé­ges okkupáczió már úgyis ténnyé vált — az ügynek sokkal jobb szolgálatot fogunk tenni, ha ezentúl mind a törvényhozás, mind a kormány behatólag és komo­lyan gondoskodni fog olyan módokról és eszközökről, melyek a létező okkupáczionális bajokat orvosolni vagy legalább enyhíteni képesek lesznek. Mondom, ez­által sokkal hasznosabb szolgálatot fogunk tenni magának az ügynek, mintha az okkupáczionális poli­tikát folyton ócsárolni és egymást folyton gyanúsítani meg nem szűnünk, vagy ha magunkat olyan szélső­ségekre engedjük ragadtatni, melyek az úgy is ko­moly szituácziót még inkább elkeserítik. Mert hiszen, hogy az okkupáczionális politika inaugurálása nem volt a legszerencsésebb konc­epczió, az bővebb bizo­nyításra úgy sem szorul, mert hiszen : facta lequun­­tur.« Sokszor és sokat törtem a fejemet a felett, váj­jon azoknak, kik az okkupáczionális politikát inau­­gurálták, tulajdonképen mi lehetett czéljuk ? Az egyik főczél az lehetett, és az is volt, hogy az orosz befolyás a Balkán-félszigeten paralisáltassék. Ámde kérdem: vájjon el lett-e ezen czél érve ? Nem, mivel annak daczára, hogy az osztrák-magyar monarchia a kérdéses tartományok pac­ifikácziója végett Európá­tól, következőleg Oroszországtól is, mandátumot nyert, a lázadás mégis nagyobb mérvben tört ki. Megenge­dem, hogy a lázadás kitörését a rossz és fonák admi­­nisztráczió siettette, mert olyan primitív államokban, a­hol a nép a kultúrának még legprimitívebb és leg­szükségesebb intézményei iránt is ellenszenvvel visel­tetik, a reformoknak rohamos és meggondolatlan be­hozatala többnyire csak elégedetlenséget szokott elő­idézni. Ilyen államokban tehát a reformokat csakis az ottani nép geniusának megfelelő módon és csakis fokozatosan lehet behozni, ha azt akarjuk, hogy üd­vös eredményük legyen. Ehhez járul még az is, hogy Boszniát és Her­­czegovinát Bécsből kormányozni, Bosz­niának és Her­­czegovinának szövevényes agrár viszonyait Bécsből akarni rendezni a­nélkül, hogy a bécsi döntő körök az ottani népnek sajátságos viszonyait és hagyomá­nyos szokásait behatólag tanulmányozhatták volna, ez már magában is helytelen felfogás. Nem volt a kö­zös kormánynak a kérdéses tartományokban egyet­len olyan magasabb állású, tekintélyes közege, ki az ottani népnek sajátságos viszonyait tanulmányozhatta volna, és a ki a szerzett tapasztalatok alapján a kö­zös kormányt kellőleg informálhatta volna. Hiszen, ha az erdélyi részek uniója — és pedig kedvező viszonyok között, mert ott az unió kedvező talajra talált — a központból eszközölhető nem volt, annál inkább szükséges és kivánatos lett volna az ok­­kupált tartományokban — a­hol a viszonyok nem voltak kedvezők, a­hol a paczifikáczió kedvező talaj­ra nem talált — egy kir. biztost, vagy legalább egy polgári helytartót kinevezni és alkalmazni, a­ki az ot­tani egész ismeretlen és sajátságos helyi viszonyokat tüzetesen tanulmányozhatván, a szerzett tapasztalatok alapján tüzetes és kimerítő javaslatokat terjeszthe­tett volna elő a közös kormánynak és pedig mind az ottani szövevényes agrár­viszonyok rendezése, mind a különböző vallásfelekezetek érdekeinek méltányos kiegyenlítése végett. Nem volt olyan közege a közös kormánynak, ki alapos felterjesztéseket tehetett vol­na a közigazgatásnak, a justitiának és a financziális adminisztrác­iónak megnyugtató kezelésére nézve. Pedig meg vagyok győződve, hogy ha azon szükséges intézkedések foganatosíttattak volna, a pac­ifikácziót valószínűleg tetemesebb vér- és pénzáldozatok nélkül keresztül lehetett volna vinni, mert, hogy ezen fontos teendőket, a­mint már mondom , Bécsből lehessen czélszerűen elintézni, azt minden gondolkodó állam­férfi már a priori helytelennek kellett, hogy tartsa. Azonban mindezek daczára nem állítom, hogy a lázadást egyedül csak a rossz, a fonák adminisztrá­­czió idézte elő. A lázadást nagy részben és leginkább az idegen ellenséges elemek és befolyások idézték elő, kik azzal bujtogatták a népet, hogy: »ime, sem nem igazságos, sem nem méltányos, miszerint Bosznia és Herczegovina egy idegen hatalmasság alatt ten­gődjék akkor, a­midőn a Balkán félszigetnek többi tartományai önállósággal, függetlenséggel és autonó­miával bírnak és saját ügyeiket legjobb belátásuk szerint intézhetik;« továbbá azzal bujtogatták a népet ez ellenséges elemek és befolyások, hogy eman­­czipácziójukat csakis folytonos lázadások által ér­hetik el. Ilyen körülmények között tehát a paczifikáczió rövid időre talán igen, de állandóul biztosítható alig lesz, ha csak a paczifikáczió biztosítására évenként tetemesebb összegek nem fognak fordíttatni vagy pe­dig, ha egy a mostaninál czélszerűbb és az ottani vi­szonyoknak megfelelőbb kormányzási rendszer nem fog behozatni. Elvégre tehát kellett valami döntő lépésnek tör­ténni, hogy a bekövetkezhető különféle természetű bonyodalmaknak elejét lehessen venni. Mert ha vala­ha és valahol, itt alkalmazható a »caveaut consules«, nehogy a kiábrándulással elkéssünk és nehogy az or­szágot még nagyobb veszélyeknek kitegyük. A döntő lépés tehát több sikertelen kísérlet után elvégre legalább annyiban meg­történt, hogy va­­lahára belátták a döntő tényezők is, hogy Boszniát és Herczegovinát közvetlenül Bécsből és hozzá még egyedül katonailag kormányozni nem lehet. Ennél­fogva tehát a katonai és a polgári kormányzat éle­sebb elválasztásának előbb-utóbb be kell következni, mi­által és egy czélszerűbb kormányzási rendszer behozatala által remélhető, hogy miután a láza­dás már tényleg le van verve, az okkupátt tartomá­nyok saját költségükön lesznek kormányozhatók. Garanciát nyújt e tekintetben azon körülmény, hogy a közös pénzügyminisztérium vezetésével egy olyan államférfit bízatott meg, a­ki nemcsak jeles te­hetséggel, hanem ezen felül a keleti ügyeknek teljes ismeretével is bír. Ha pedig ezen újabb intézkedések sem biztosíthatnák a kívánt sikert, akkor — szerin­tem legalább — a létező okkupác­ionális bajokat csakis egy európai kongresszus orvosolhatná. Ezek után indokolja a boszniai kérdésre vonat­kozó szavazatát s azt, hogy miért nem adhatta szava­zatát a szélsőbaloldal és a mérsékelt ellenzék által benyújtott határozati javaslatokra ; a szélsőbaléra azért nem, mert az osztrák-magyar monarchia Euró­pától a kérdéses tartományok paczificatiójára mandá­tumot nyert és azt el is fogadta. Erre szavazni politi­kailag lehetetlennek tartotta, ha csak a monarchia tekintélyét Európa előtt kompromittálni nem akarta volna. A mérsékelt ellenzék határozati javaslatára pedig azért nem adhatta szavazatát, mert azon téte­leket, melyeknek megszavazására törvényeink a dele­gácziót felhatalmazzák, a képviselőháznak megsza­vaznia törvényes kötelessége, olyan tételek pedig, melyeknek megszavazása a delegácziónak hatáskörét túlhaladta volna, a közös költségvetésben elő nem fordultak. Tüzetesen megvitatta ezen kompetentioná­­nális kérdést mind a delegáczió, mind a pénzügyi bi­zottság és abban mind a két fórumnak túlnyomó többsége jogsérelmet nem talált. Engemet tehát akarva, nem akarva a törvény kötelezett 21.700.000 frt megszavazására. Én is melegen óhajtom az okku- t­áczionális bajokból való kibontakozást, de azt lehe­tetlennek tartom, hogy a hadsereg a kérdéses tarto­mányokból rövid idő alatt kivonuljon. Már­pedig ha a mérsékelt ellenzék azon határozati javaslata elfo­­gadtatot volna, melyben a 21.700.000 megtagadását indítványozta, akkor a katonaságnak, ha nem is azon­nal de rövid idő alatt mégis ki kellene vonulnia, mert sem a katonaság élelmezése, sem a szükséges véderő­nek előteremtése pénz hiányában eszközölhető nem volna, miáltal az osztrák-magyar monarchiának te­kintélye és nagyhatalmi állása érzékenyen meg volna ingatva. Mindezen okoknál fogva a katonaságnak a kérdéses tartományokból leendő rövid idő alatti ki­vonulását a fenforgó politikai konstellációk között is lehetetlennek tartottam. Azonban magam is — így végzi — melegen óhajtom, hogy a kormány a bosz­niai okkupáczióból való kibontakozást az előtte leg­inkább ismert utakon és módokon kieszközölni igye­kezzék, mert ilyen súlyos terhek mellett pénzügyeink rendezése lehetetlen lesz, sőt meg vagyok győződve, hogy ha a dolgok ezentúl is úgy fognak menni, az or­szág az 1883. évi költségvetésnek terheit alig lesz ké­pes elviselni. A zsidókérdésre vonatkozólag azt mondá: E kérdés az esetlegességeknek véletlen találkozása foly­tán komolyabban kezdi a közvéleményt foglalkoztatni. Nálunk azonban a zsidókérdés nem fajulhat sem orosz, sem német, sem román zsidókérdéssé, mert nálunk a józan közszellemet sem a faj, sem a valláskülönbség nem képes fanatizálni vagy tévútra vezetni. A tisza­­eszlári esetet illetőleg két dolog ellen határozottan tiltakozik. Az egyik az, mintha a zsidóságnak hatal­mában állana a bírói vizsgálatot téves irányba terelni, mert a­ki ilyesmit merne állítani, az egy részről a magyar államnak bíróságát igazolatlanul gyanúsítaná, más részről pedig Magyarország hitelét kompromit­tálná. A másik pedig, a­mi ellen tiltakozik, az, hogy bármi süljön is ki a tiszaeszlári esetből, ebből az egész zsidóságra, az egész hitfelekezetre következte­tést vonjanak, mert ez az elfogultságnak, a fajgyűlö­letnek és a felekezeti becsmérelésnek olyan igazság­talan manifesztácziója volna,a­mely a czivilizácziónak előhaladott, józan közszellemét megbélyegezné. A legnemesebb érez sem ment a salaktól, de azért őrült­ség volna azt megsemmisíteni. Nézete szerint a baj kutforrása nem annyira a zsidófajban, hanem inkább a mostani korrumpált ma­teriális korszakban keresendő, melynek beteges irá­nya, hogy úgy mondja, mániája a minden áron és könnyű szerrel eszközölhető megvagyonosodásnak, üzérkedésnek vágyában kulminál, melynek kielégítése ha nem sikerül, a hibát sohasem önmagunkban, ha­nem mindenkor másokban szoktuk keresni. Ezen bajt tehát, melyet materiális korszakunknak beteges és kóros iránya okoz, nemcsak kivánatos, hanem szüksé­ges is orvosolni. Ezen bajt azonban főleg egy helyes alapokra fektetendő nevelési rendszer, minden hiva­talos tényezőnek szakadatlan és egybevágó közremű­ködése, a takarékosság, a szorgalom és egy okszerű industriának kifejtése képes csak orvosolni. Igaz ugyan, hogy a zsidóság által már eddigelé is megvá­sárolt fekvő birtokoknak feltűnő terjedelme sokakban aggályokat ébreszt, azonban ezen aggályok nem ül­dözések, hanem mélyebben beható olyan intézkedések által lesznek eloszlathatók, melyek a versenyt lehe­tővé fogják tenni. Igyekezni kell tehát kellő takaré­kosság és szorgalom által intenzív industriát kifejteni, igyekezni kell a kártékony előítéleteket kiirtani. Szi­gorúan és gyorsan büntetnie kell a hatóságoknak a bűntényeket, a csalást, az uzsorát. Emelnie kell a törvényhozásnak nemzetgazdá­­szatunk érdekeit, fejlesztenie az ipart, a kereskedel­met, de nem szép szóval, hangzatos parázisú dikéziók­­kal, mert ezeket már untig megelégeltük, hanem va­­lahára tettekkel is. Meg kell szüntetni mielőbb a fölösleges és im­produktív terhes kiadásokat, hogy adóképességünket kellőleg fokozhassuk és konzolidálhassuk. Be kell hozni mielőbb egy szerves és a kor követelményeinek megfelelő közigazgatási rendszert, be kell hozni olcsó justic­iát, olcsó és minden vexácziót kizáró financziá­­lis adminisztrác­iót. És ha mindezen a kultúra fej­lesztése végett szükséges intézkedéseknek, a hivata­los tényezők egybevágó működésének sikerülni fog a mostani korszaknak megfelelőbb irányt adni, akkor meg vagyok győződve, hogy a zsidófaj között, mely­nek legnagyobb része magát a magyar elemmel kü­lönben is asszimilálni törekszik — és a keresztény­ség között a még itt-ott észlelhető válaszfalak el fog­nak enyészni. Különben az orosz zsidóknak tömeges bevándorlását illetőleg megnyugtató volt a kérvényi bizottságnak, a képviselőház által is elfogadott véle­­ményes jelentése, melyet elfogadni szintén kötelessé­gének ismert. Kassa város spec­iális érdekeinek előmozdítá­sára vonatkozólag jelenti választóinak, hogy daczára egész odaadással párosult fáradásainak, eddigelé nem dicsekedhetik nagyobbszerű eredményekkel. Azonban felette megnyugtatta őt a vallás- és közok­tatásügyi miniszternek Kassán idézése alkalmával nyilvánított azon ígérete, hogy Kassára nézve mara­dandó emléket óhajt maga után hagyni, mert ezen ígérete által módot és alkalmat nyert, hogy mindent elkövessen, hogy a miniszter adott szavát be is váltsa. Beszéde végeztével a jelenlevők lelkes éljen­zésben törtek ki, mire Éder Ödön Kassa város válasz­­ai nevében köszönetet mondott képviselőnknek buzgó áradozásáért. — Bányaiparunk felvirágoztatására, az intéz­kedéseknek egész sorozata történt újabban, melyek­ről a Berliner Politische Nachrichten­­nek a következőket írják J BudapestM.«Ő felsége a bányászatilag fontos javaslatok egész sorozatához e napokban adta beleegyezését,­­ azok a törvényhozás egybelépte alkalmával alkotmányos tárgyalás alá is fognak kerülni. Ezek: egy új vasmű-vállalatnak fel-­s állítása Vajdahuny­adon, a gyalár-vajdahunyadi, és

Next