A Hon, 1882. augusztus (20. évfolyam, 210-239. szám)

1882-08-01 / 210. szám

210. szám. 20-dik évfolyam. Reggeli kiadás. Budapest, 1882. Kedd, augusztus 1. Szerkesztési Irodát Barátok-tere, Athenaeum-épület A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogad­­tatnak el . Kéziratok nem adatnak vissza. HIRDETÉSEK szintúgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Barátok- tere, Athenaeum-épület) küldendők. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. Kiadó-hivatal: Barátok-tere, Athenaeum-épü­let földszint-Előifizetési 1 3 is: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra................................ . . • . Sitt 8 hónapra ........................... 6 » 6 hónapra NI p Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés negye­dévenkint .......­­ » Az előfizetés az év folytán minden hónapban meg­­kezdhető, de ennek bármely napján történik is, min­denkor a hó első napjától számittatik. Előfizetési felhívás 1882 .d ik XX-dik évi folyamára. Előfizetési ára: Egy hó...-­ ra 2 frt Évnegy d­e . . . • 6 » Félévre . • • • • 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés év negyedenkint 1 forint. Az előfizetés postai utalványnyal Budapestré A HON kiadó-hivatalába (Barátok-tere Athenaeum-épület) küldendő A HON kiadó-hivatala. Budapest, Július 31. Siralmasabb sors alig ért valaha kor­mányt, mint múlt szombaton a Freycinet-ka­­binetet, melynek egiptomi hiteljavaslatát a franczia képviselőház 450 szavazattal 75 el­lenében elvetette, tehát demonstrativ nagy többséggel buktatta meg. Már előzőleg a bi­zottság sem fogadta el a 9­4 millió frankról szóló javaslatot s igy a kormányválság már előre vetette árnyékát. Freycinet apellált a bizottságtól a kamarára s fölveté a bizalmi kérdést, de mint a példa mutatja, a legna­gyobb sikertelenséggel. Freycinet legkomolyabb érveit gúny­­nyal fogadták. Pedig tény az, hogy a kon­stantinápolyi konferenczián egyesült hatal­mak sem Angliának, sem Francziaországnak mandátumot nem adtak az egiptomi tulajdon­képi fegyveres intervenczióra s igy Fran­cziaországnak, mint kontinentális hatalomnak óvatosabbnak kell lenni a külpolitikai atk­­czióknál, mint Angliának. Francziaország »háta fedezve nem lévén«, a Freycinet kor­mány, melynek minden tagja e kérdésben szolidaritást vállalt, csak azt választotta, amit az adott viszonyok között józanon és eszélye­­sen választania lehetett, a Suez-csatorna meg­szállását s ezáltal a hajózás szabadságának biztosítását. Tehát gondoskodva lett volna a franczia érdekek megvédéséről, a­nélkül, hogy az ország veszedelmes komplikácziókba bo­nyolította volna magát. Teljesen abszentálni ismét nem lehetett Francziaországnak, mely Egiptomban és illetőleg a Suez-csatornánál anyagilag érdekelve van. De hát a kormány ezen álláspontja, mely lehetőleg minden körülmény és tekin­tet számbavétele mellett állapíttatott meg, nem tetszett sem a teljes be nem avatkozás, sem pedig az erőteljes intervenczió híveinek, kiknek e kérdésben homlokegyenest ellen­kező állásponton levő híveiből alakult meg a momentán roppant többség. Elég az hozzá, hogy egy nevezetes kol­­akczió közepette, midőn a franczia kormány más hatalommal eziránt már megállapodásra is jutott volt, Francziaország a szombati sza­vazás következtében meg van bénítva, tétlen­ségre kárhoztatva, tekintélyes kormánya, mely kiváló kapac­itásokat egyesített magában, csúffá téve a világ előtt. Átalában az utolsó napokban a franczia állhatatlanság önmagát felülmúlni igyekezett. Előbb megszavazták a kormánynak az egyptomi hitelt, pár nap múlva meg­buktatták a párisi maire-kérdésben, reá következő napon bizalmat szavaztak neki, hogy aztán szombaton óriási többséggel ismét megbuktassák. Ha csak tisztán belpolitikai kérdések tá­masztanának Francziaországban ilyen, merő­ben kiszámíthatlan hangulat­változásokat és kormány­kríziseket, már akkor is káros ha­tást gyakorol kifelé e páratlan bizonyta­lanság a kormányzatban s e hatásnak annál kedvezőtlenebbnek kell lenni, ha az óráról­­órára és napról - napra történő válságok katakczió közepette mennek végbe. Radikálisok vitték a nagy szót a Frey­­cinet-kormány megbuktatásakor s midőn Clé­­menceau vergődik vezérszerepre a franczia képviselőházban, Grévy köztársasági elnök­nek majdnem emberfeletti dolga lesz, alkal­mas egyének kezébe adni az ország kormány­zatát, hogy veszélyes végletek felé ne vitessék. Mint mondák, az a 450 tagból álló szom­bati többség két egészen ellentétes csoportból alakult s csak addig képezett többséget, mig megbuktató a Freycinet-kormányt, mihelyt új kormány alakul, ismét felbomlik elemeire: intervenczió és non-intervenczió hiveire. A középutat a kettő között megkisérlette Frey­cinet, de mint látjuk nem sikerült neki. Más­nak sem fog sikerülni. Hogy aztán ilyen kö­rülmények között, miután Francziaországnak az ügy akut jellegénél fogva mégis csak szint kell vallania az egiptomi kérdésben, mikép fogja Grévy megoldani a kormányválságot, azt most valóban nagyon nehéz volna meg­mondani. Elég az hozzá, hogy a franczia véde­lemre a Suez-csatornán ez idő szerint bizto­san számítni nem lehetvén, a párisi válságok­ból lehet megmagyarázni, hogy Berlin felől most azt a tervet pengetik, hogy a Suez-csa­torna hajózási szabadságának és forgalmának biztosítására közös, európai intézkedések tétessenek, mellőzvén az egyes hatalmak kü­lön védekezési velleitásait. Hát már ebben is lehet látni, minő hatást és befolyást gyako­rolt az európai konc­ertre a franczia kor­mányválság. Freycinet szerint Francziaország tisztességes szerepet játszott volna e kérdés­ben, a párisi válság után már valószínűleg csak a többi hatalmakhoz sorakozva tehet valamit, nem önállólag, de karöltve azokkal és megkötve. Szóval, a mérséklet és higgadt megfon­tolás szelleme, az állandóság hova­tovább mindinkább eltűnni látszik a franczia parla­mentből. A radikális irány igen elhatalmaso­dott s nagy kérdés, hogy a parlament felosz­latásával is segíthetne-e Grévy valamit a ba­jon. Valószínűbb, hogy nem. És ez esetben a feloszlatás annyival kevésbé volna ajánlatos, mert az új választások kiírása és megejtése, el is tekintve azok esetleges eredményétől, több időt venne igénybe, mint a­mennyit az ország kár nélkül elmulaszthat most, midőn egy törésre vitt külpolitikai kérdésben, mely által érdekelve van, mielőbb és mindenesetre jobbra vagy balra állást foglalnia kell.­­ A kereskedelmi minisztérium az őszi ülésszak folyamában a »B. K.« értesülése szerint a kereskedelmi és iparkamarák ügyében törvényjavaslatot szándékozik a képviselő­­ház elé terjeszteni. E törvényjavaslattal a kereske­delmi s iparkamarák teljes reformja szándé­­koltatik a kamarai kerületek egyidejű új beosztása, illetve szaporításával. — Németország magatartásáról az egiptomi kérdésben a »Nat. Ztg.« figyelem­reméltó czikket közöl, melyből a következőket vesz­­szük át: »Ha Anglia, Sir Ch. Dilke nyilatkozata szerint, fel akarja szabadítani Egiptomot az őt elnyomó ka­tonai zsarnokság alól, erre mindenekelőtt megjegyez­hetjük, hogy eddig nem nyom el minket egiptomi ka­tonai zsarnokság, nem okozott nekünk kárt; a jún. 11-iki és júl. 11-iki alexandriai kegyetlenségeket, me­lyek, az igaz, némileg nemzetünket is érintették, más lapra írjuk. De nem vagyunk oly önzők, hogy minden, mást terhelő nyomásnál hidegen maradjunk. De ta­gadjuk, hogy az egiptomiak most katonai párt által elnyomatnak, tagadjuk, hogy a nyugati hatalmak közbelépése legtávolabbról is bír az egiptomi nép »felszabadításának« jellegével és egyátalán kétel­kedünk benne, hogy az angol kormány szándékában rejlik, hogy jövőre, mint Sir Ch. Dilke ma ígéri, az egiptomiaknak engedje át saját ügyeik kormányzását. Hogy ennek hitét felkeltse, Anglia, úgyszintén Fran­cziaország magatartásának évek óta egészen másnak kellett volna lennie, mint volt és mi ez óráig mindig csak ismételni halljuk, angol és franczia részről, hogy mindkét nemzet u. n. szerzett jogait Egiptomban megőrizni és ismét helyreállítani kell. Ez azonban annyit jelent, hogy az egiptomiaknak épenséggel nem fog átengedtetni országuk kormányzata, hanem hogy még erősebben fognak befogatni a szolgaiság igájába, remény nélkül, hogy ellene valamikor fölkelhessenek. E kegyetlen kizsákmányolással azonban Németor­szágnak eddig semmi dolga se volt; örülünk, hogy tiszták maradtunk e folttól; hogyan jutnánk most hozzá, hogy a nyugati hatalmaknak a konstantiná­polyi konferenczián megbízást adjunk, hogy igazság­talanságukat folytassák. Sőt inkább reméljük, hogy a négy nagyhatalom, mely az utolsó négy évben nem vett részt Egiptom uzsorás kizsákmányolásában, tel­jesíteni fogja hivatását, hogy földrészünk becsületét megmentse és egészségesebb és nemesebb viszonyt alapítson Európa és a szomszéd Kelet közt. Ha a történelemben már annyiszor korlátoztatott és m­eg­­fékeztetett a legerősebb és legmerészebb durva ön­zés is mások ellenállása által, a­kik az adott eset­ben, nem osztoztak vele ugyanabban az érdekb­en, még itt is található lesz a nyugati hatalmak kapzsi­sága ellen védelem és segítség.«­­ A zágrábi »Pozor« »Közigazgatási refor­m Boszniában« czimű czikkében mindenek­előtt konstatálja, hogy K­á­tl­a­y miniszter a refor­mokat azon kezdi a megszállt tartományokban, hogy a h­o­r­v­á­t hivatalnokokat elbocsátja, azon hivatalnoki kart, mely az ottani nép nyelvét tudja és szokásait ismeri, ezzel dokumentálván, hogy nincs bizalma azon hivatalnokok iránt, kik az ottani néppel nyelvrokon­ságban vannak. Nevezett lap a saját álláspontjából­­ örül e változtatásnak, jóllehet ezen e­z a r­á t­i n­ép , ellenkező értelemben történik, mint azt a bosnyák­­ nép érdeke kivárná; most legalább a horvát hivatal-­­­nokok nem lesznek támogatói többé azon rend-­­­szernek, melylyel az ottani nép megbarátkozni nem­­ képes; s az ódiumot nem vonják magukra többé a­­ rossz közigazgatás miatt; a természet és nemzetelle-­­ nes rendszer tényeit a horvátok többé nem lesznek hivatva enyhiteni. — köszönet érte a miniszter úrnak, ki ezzel igazi szolgálatot tesz Horvátországnak felmentvén ezt a felelősségtől a bosnyák közigazgatás jövő sikertelenségeiért! De Kállay miniszter következesen az ő alapel­­véhez, hogy a czivil kormányzatot a katonaitól elvá­­laszsza, polgári adlatássá N­i­k­o­l­i­c­s Feodor bárót nevezte ki. Szerencsés-e ezen választás, s a monar­chia remélhet-e az adlatus közigazgatási képességei­től holmi sikert ? Mi nem igen ismerjük Nikolics urat, s csakis azt tudjuk róla, hogy a legutóbbi or­szággyűlési választások alkalmával Uzdinban mint a szabadelvű párt jelöltje megbukott Polit ellenében , mert hát a szerbek nem igen viteltettek iránta biza­lommal, s mindannyian a kipróbált hazafira, Dr. Po­­litra szavaztak. Azért hát e helyütt szívesebben kö­zöljük róla a »B­u­d­ap­e­s­ti Hírlap« f. é. július hó 20-diki 198. számából a következő vezérczikket.­­ S így folytatja: Nikolics bárót tehát ily fontos hely­­re emelték, nem közigazgatási képességeiért, a­melyek pedig a legszükségesebb tulajdonok egy boszniai tisztviselőre nézve, különösen oly fontos és döntő he­lyen , hanem gazdagsága és Kállay miniszterrel való régi barátsága miatt. A magyarok, úgy látszik, igen jól tudják, hogy Nikolics úr soha nem foglalkozott közigazgatási dolgokkal, tehát azokat nem is értheti,­ s mégis az ország közigazgatásának élére állítják őt, azon ország élére, mely négy század óta nyög a rossz adminisztráczió igája alatt, — élére állitnak egy egyént ki nem termett arra! Mit jelent ez ? Nem azt jelenti-e hogy a jó közigazga­tást akarják ezzel lehetetlenné tenni, hogy aztán ő felsége előtt bizonyítgassák, hogy Boszniában az adminisztráczió absolute lehetetlen. S mily czélből történik ez ? mer hát elvégre is bizonyos czéllal kell bírniük a magyaroknak! A sikertelenséget ekkér előre constatálni mégis csak a magyar lapnak az ér­deme, a­mi az illetékes köröket megfontolásra bírhat­ná . Egyébiránt magának Kállaynak kineveztetése is közös pénzügyérré mint bosnyák miniszterré, nem kelthetett bennünk hitet az iránt,hogy ő a közigazgatás helyesen reformálhassa Egészen más az diplomata len­ni s m­ás adminisztrátori képességnek lenni. A legjobb diplomata a legrosszabb adminisztrátor lehet , mert az utóbbinál alapos positív ismeret és praktikus ta­pasztalat nélkül semmi sem vihető ki. Bebizonyult az Ignatievnél Oroszországban, a­kivel szemben — hisz­­szük — maga Kállay sem tekinti magát egyébnek, mint államférfim törpének!« Az epuráczió, az epuráczió, — ez fáj a horvát ellenzéki lapnak! féle ünnepélyességek alkalmául, hogy tilta­kozzanak azon separatistikus törekvések el­len, melyek magában Triesztben is szittat­­nak az olasz ultrák által. Ezt megérték ezek és ezért maradnak el tüntetőleg a kiállításról is. Ez az egy körülmény is bizonyítja, hogy szükség volt oly tüntetésekre és cselekvé­sekre, melyek az »italianissimi«-k izgatásait elfojtják, ellensúlyozzák, mert, hogy nem je­lentéktelen az, bizonyítja az a körülmény is, hogy a trieszti városi bizottságban csak alku­dozás útján tudtak az osztrák párt müvei ma­guknak helyet szorítani és olyan viszonyban vannak ott az olasz párttal, ez­­ olyan jelene­teket csinál, hogy a bizottság feloszlatását tartják szükségesnek. És ez már oly körülmény, melynek reánk nézve is van fontossága, mert Trieszt jelentősége és geographiai fekvése oly szük­ségessé teszi annak a monarchiához való tar­tozását, hogy nemcsak közönséges politikai kapcsokkal, de erőhatalommal is ehhez szorí­taná azt minden politikus, ki a monarchia te­rületi integritását nem csak abban látja, hogy a geográfia ne változzék, hanem a történelmi fejlődés és területi continuitás fontosságát is ismeri és tudja, hogy ha egyszer át van he­lyezve az olasz izgatások kanócza Triesztbe, lehetetlen annak hatását nemcsak Dél-Tirol­­ban, de előbb utóbb Fiuméban is nem élvezni. Úgy, hogy eltekintve egy nagy monarchia különben is felismerhető szükségétől, két, sőt több tengeri kikötőre nálunk sem Fiuménak s mindnyájunk által szívén hordozott emelke­­­­dése, sem Triesztnek méltatlan magatartása meg nem érlelheti azt a gondolatot, hogy kö­zönyösek vagy épen rokonszenvesek legyünk Trieszt elszakítása iránt. Ebből kitűnik az, hogy mi nemcsak a holnapi ünnepnek, a trieszti kiállításnak tu­lajdonítunk fontosságot, de egyszersmind nagy hibának tartunk . Trieszt és Ausztria részéről minden olyan törekvést, vagy eről­ködést is, mely Trieszt emelkedését magyar érdekek rovására tervezi, mert az állat csak egy költséges és mesterséges verseny, sőt el­lenszenv keletkezik, nemcsak Trieszt és Fiu­me között, de egyszersmind Ausztria és Ma­gyarország között is, mert nem e kikötő küzd a maga erejéből, hanem a monarchia két fele küzd azok mögött, egymás ellen, a­mely küz­delem e miatt kiterjed az egész közlekedési politikára, kihat a nemzetgazdasági és pénz­ügyi viszonyokra és így, előbb-utóbb, komoly politikai hatást is idézhet elő. Ez nemcsak észszerű dolognak nem mondható, de egyene­sen veszedelmes, úgy pénzügyi mint politikai következményeiben, anélkül, hogy fölösle­gessé tenné egyik vagy másik kikötőt a mon­archiára nézve, vagy a­nélkül, hogy ezeknek maguknak annyira javukra válnék az, mint a valódi szükség, helyes és elfogulatlan megíté­léséből származó természetes fejlesztés, mely mindkettőre reáfér, mert Fiume alig kezd _____A HON TÁRCZÁJA. Egyiptom földje. Mikor Seymour tengernagy golyói Alexandria erődeit szétrombolták s palotáit felgyújtották, nagyon sokan nem azt fájlalták leginkább, hogy egyik legje­lentékenyebb városa a földközi tengernek romba dőlt, s ezer meg ezer ártatlannak véve fecskendezte be a romokat, hanem a­miatt kelt fel a legnagyobb bán­­kódás, hogy Seymour golyói jó ideig útját fogják ál­lani azon európai tudósoknak, kik Egyiptom földjén az utóbbi időben különösen az emberi művelődés szá­mára oly nagyszerű felvilágosító adatokat hoztak napvilágra, és­pedig oly mértékben és jelentőségben, hogy mai napság Egiptom földjét a tudomány mél­tán a legjelentékenyebb területnek tartja. Mert akár az ember keletkezésének kérdésével geológiai és pa­­laeontológiai szempontból foglalkozzunk, akár az em­ber művelődési fejlődésének tanulmányozása legyen tárgyunk, akár egyes tudományág őstörténelmét vizs­gáljuk, kutatásaink Egiptomba fognak vezetni, hol e tekintetekből egész Egiptomot, mint az emberiség számára megörökített és­­ megfizethetetlen becsű könyvtárt kell tekintenünk. És bár e könyvtár egyes lapjait, s azokat is csak töredékesen kezdjük és tud­juk elolvasgatni, már­is kimondhatjuk azt, hogy épen úgy, mint a latin írókból arra jöttünk reá, hogy a tu­domány és műveltség alaptermékeit a görögöknél kell keresnünk, most már a görögöktől az egiptomiak is­mereteihez kell fordulnunk, hogy igy közelebb jut­hassunk azon egyik ősforráshoz, melyből először kez­dett buzogni az emberiség tudományos ismerete és műveltsége, s melyből a görögök is csak merítettek, s az egiptomiakat mindig illő bámulattal és tiszte­lettel is emlegetik. Mai napság, mikor minden jelenséget, mozza­natot természetes okokból magyarázhatunk meg, vagy legalább meg vagyunk bármely még érthetetlen kér­désben arról győződve, hogy csak ismereteink héza­gos volta okozza a meg nem értést, igen természetes­nek találjuk, ha Egiptom földje jelentőségét is termé­szetes körülményeknek tulajdonítjuk. Egiptom kivá­lóságát, az emberiségre való fontosságát annak kö­szönheti, hogy azon kevés földi területek közé tarto­zik, hol az ember a maga faja fentartásán kívül isme­retek szerzésére is gondolhatott, illetőleg rákény­szerült ismeretek szerzésére. És épen e mozzanatban rejlik Egiptom egyik fő fontossága az emberre nézve. Egiptom földje kiválóan alkalmas volt arra, hogy az embert ereje fokozása érdekében az emberinél na­gyobb erőt kifejtő szerszámok előállítására ösztönöz­ze. Mert mint általában, úgy az egiptomi ember mű­veltsége is ott kezdődik, mikor kezdett először a maga számára természetes gépeket szerezni, azaz hozzáfo­­gott­­ az állatok szeliditéséhez. De Egiptom földje nemcsak az állatszeliditésre volt kiváló alkalmatos­ság, hanem az embernek Egiptom földjén csakhamar az első kezdetleges gépek megalkotását is szükségessé tette a Nílus völgyének művelése és csatornázása ér­dekében, sőt Egiptom keleti részén levő porphyr és más kőzetek szerencsés közelsége miatt, Egiptom az építkezés terén is oda emelkedett, hogy történelmé­nek s igy az emberiségnek örökbecsű emléktartó és múlt időkről tanúságot tevő épületeket, mindmegany­­nyi örökidőknek szóló irományokat alkothatott. Ily szerencsés összetalálkozása a fejlesztő körülmények­nek vitte rá az embert az írásmesterségére, illetőleg az egiptomiak kezében, az irás művészetére. Valóban, ha az újabb időkben az emberi szel­lem az európai tudősök fejében annyi nagyszerű gon­dolatot nem termett volna és ezek meg nem lennének a legtöbben már testesítve, sok tekintetben pirulhat­nánk az ősegiptomiak szellemessége előtt, de igy leg­alább is önérzettel láthatjuk bennük magát az álla­­tiságból magas műveltségre kiküzdő embert s el­mondhatjuk, ha ti, egiptomiak feltaláltátok a hiero­­glyph­irást, mi európaiak kitaláltuk nyelvetek elolva­sását, melyből füleinkbe soha egy hang sem csen­dült meg. Az egiptomiak egykori magas műveltségének legfényesebb bizonyítéka az is, hogy velük nemcsak a történésznek, de a természettudományok kutatójának is kell foglalkozni s igy történik meg aztán, hogy azon mértékben, a­mint mind mélyebben tekinthe­tünk be Egiptomnak még sok tekintetben meg nem fejtett titkaiba, annál inkább kell az egiptológiát mind nagyobb és nagyobb figyelemre méltatnunk, s így pl. a zoolog is folyvást szemmel kiséri az egiptomi műveltség történetének haladását, kivált az újabb időben, bár már Cuvier is nagy figyelemben részesí­tette az egiptomiak múmiáit, ránk hagyott, most már tudományos kincseit. Különben a tudományos kérdések iránti érdek­lődés mezején sem maradtak el az egiptomiak, hisz már ős­időkben szellemes vitákat folytattak a scy­­thákkal az állatok s kivált az ember keletkezésének módjáról és helyéről.*) Emlitem, hogy egész Egiptomot, mint a termé­szettől megőrzött könyvtárt kell tekintenünk, ha az *) L. Dr. [Dezső B. »Vasárnapi Újság« 1882. jul. 23-án megjel­nt 80 számát: Az egiptomiak és scythák nézete a kelet­kezés helyéről, emberiség magasabb kérdéseiben óhajtunk tájékozó­dásra jutni s ez az oka, hogy e tekintetben maga a Nilus is és annak rakományai az emberiség fejlődése menetéről szóló bizonyítékok. A Nilus deltájában eltemetett régi emberi művek hirdetésének köszön­hetjük, hogy pl. Egiptomban őstörténelmileg leg­alább 30.000 évre tehetjük a már műveltségre szert tett emberek létezését és legalább 50.000 évre egy­­átalában az embernek egiptombeli előfordulását. De Egiptom klasszikus földje nemcsak őstörté­­netileg nyújt meglepő adatokat, hanem Egiptom írott és épített emlékei is az emberiség történelmében egé­szen más adatokat szolgáltatnak, mint a­hogy a tör­ténelem pl. csak e század első felében is felfogta az ember létezésének idejét és jelentőségét. Ismeretes dolog, hogy a minden művészet, tu­domány és bölcseség földjén, Egiptomban, mi sok meglepő adatokat derített fel a tudósok által kibetű­­zött hierologlyph-jelzések bizonyítéka, hogy már a franczia Mariette-nek sikerült a hieroglyphek alapján megállapítania, hogy Egiptomban 4000—4500 évvel Krisztus előtt már faragványok, feliratok és oszlop­képek léteztek, sőt a sírokban talált képművek, s a falakra mázolt iratok alapján az is bebizonyosodott, hogy ez időben, Krisztus előtt tehát oly végtelen tá­volban eső időben, Egiptomban már aránylag magas polgárosult állapot és műveltség uralkodott. És ez nem is lehetettt máskép, mint erre a görög írókból is emlékezhetünk, kik mindig nagy bámulói voltak az egiptomiaknak. Hisz maga Homér 800 évvel Krisztus előtt az álltásban mily csodálkozással szól az egip­tomi Thebe városáról, melynek akkor még 100 ka­puja volt, s hogy e kapukról kellő fogalmunk legyen, maga Homér beszéli el, hogy e kapuk mindenikén két-kétszáz szekér vonulhatott csatába — és e harczi szekerek számából, ha hozzávetőleg számítunk, mily sok katonaság lehetett Thebében, és mily sok népes­ség ! És Thebénél még régibb város volt a nagyhírű Memphis. És e városokban gazdagság és jólét virult, mit szépen bizonyit az Iliasból Achilles felkiáltása : Helyemből még akkor sem mozdulnék meg, ha az egip­tomi százkapus Thebe minden gazdagságát nekem ajánlanátok is! »És nemcsak fenmaradt iratok, de meg­levő bizonyítékok is fennen hirdetik Egiptom egykori gazdagságát, bő erőforrásait. Gondoljunk csak arra, hogy Egiptomban egyetlen ezredév története 40-nél több pyramissal van megörökítve, melyek elhalt kirá­lyok sírboltjául szolgálnak. És ha elhagyjuk Egiptom történelmi adatokon nyugvó idejét, mely Menessel az egiptomiak első történelmi királyával, Krisztus előtt 5000 évvel kezdődik és beletekintünk Egiptomnak mon­dán nyugvó történetébe, akkor ez 5000 évet még sok-sok ezerrel kell megtoldanunk. Azonban­ Egip­­­­tom történetéről nem mindig így gondolkoztak az emberek. Az egiptomi iratok és emlékek, meg az egiptomi történész Manetbo adatait sokan kétségbe vonták, s így a híres Cuvier is. Manetbo mint helio­­polisi főpap Kr. e. 350 évvel élt, ki 375 pharao ural­kodási idejéül 6117 évet számított fel, mely időtar­tam a mai időszámítással együtt 8349 évet tesz. Ez adatoknak hitelt nem adott, mint említem, Cuvier, de Bolle F. szépen és igazán mondja erre vonatkozólag: »[mint az egiptomiakét is] úgy Cuvier más ős népek törzsmondáit a Mózses adataival hasonlítva össze, hi­telre nem méltóknak tartotta, és feltette, hogy Mó­­zses adatai folytán az ember teremtése körülbelül 6000 évvel ezelőtt történt. Azonban a Manetko tudó­sításainak történelmi része azóta jobban beigazult, mint Cuvier geológiai nézete.« És most méltán talált hitelre Lesley J. P. amerikai író, ki főké­pen Mariette adataira támaszkodva kijelenti, hogy ezek hirdetik Egiptom igaz történetét!« Hét­ezer év telt el, mióta az első dynasztia ne­gyedik királya a Coc­omei első piramist építette — azt a pyramist, mely Cairo kapuiból a pusztába siető utast először köszönti. De már ekkor Egiptom régi ország volt, népe polgárosult, épitkezése nagyszerű a felfogásban és teljes a kivitelben, természetesen szob­­rászata és nyelve kiművelt és leírásra képes is. A há­zi élet gazdag minden fajú háziállatokban és numi­­diai rabszolgákban. Hogy az egiptomi földmives bol­dog, nyugalmas és gyakran vidám életet folytatott, könnyű felismerni, mert O-Memphisben a sírok falai ünnepélyességek, játékok, tánczok és csolnakversenyek képeivel vannak fedve — hasonló módon, mint a­hogy mainapság még Páris népe júliusban mulatozik. A képeken látunk költeményeket szavaló költőket, és hajukat aranylemezekkel feldíszített tánczoló leányo­kat. De hiába tekintünk bárhova is, a háború valamely jele után. Semmi nyoma sem látható a harczias élet­nek egyetlen emlékein is, mely régibb a tizenkette­dik dynastiánál, és ugyancsak a vallásnak sem talá­lunk semmi nyomára. Az istenségnek sem képe, sem neve, Osipis ismeretlen volt. A kutya, Anubis, a halál er­ős lakosainak az egyetlen őse, az első istenség, mint az embernek első barátja. A béke és jóllét ez orszá­gában egyáltalában csakis a patriarchális műveltség nyomait találjuk. Minden sír birtokosa számára épül, mintha annak örökös lakássá kellett volna lennie. Benne látjuk képét, körülvéve nejének, gyermekei­nek, szolgáinak, írnokainak,­ kutyáinak, majmainak és házijavainak képeitől. És mindez hárome­zer évvel korábban, mint Salamon tem­plomát a Moriab hegyre építteté, vagy az assyrok palotáikat Konjunyik magas síkján készí­tették.« ^ »És mekkora ellentét a Nilvölgyi ősföldmive­­sek békéjének és gazdagságának e képe és a harcz és nélkülözés azon képe között, melyet a nyomorult, Skandinávia fenyőerdőiben vagy általában minden más, azon időben a Sphynx szerencsés völgyén kívül élő emberfajok élőnkbe járnak!! Mindenesetre ez el­lentét még most is a mai napig folyvást tart. Hason­lítsuk össze D- és Új-Anglia parkjait és palotáit a nyűgat M­igwam-jeivel vagy a Dél rabszolgakuny­hóit a hottentoták határtalan el­hagyottságával vagy az ausztráliaikat az őskezdetű barbárság szánalmas tükröződésével Paris és London »nyomorultjai« közt! Ekkor a világ egy tekintetet nyújt nekünk őstörténe­tébe, bárha azt csakis irtózással és kényekkel olvas­ták és fogjuk olvashatni!C Íme e sorok segélyével ősegiptom földjére vethettünk egy pillantást, s beláthattuk e tanúságok­ból, hogy Egiptom mindig az emberi tevékenység, ér­deklődés és küzdelem színhelye volt, és­pedig azért, mert a föld területén Egiptom egyike azon kevés or­szágoknak, melybe az emberi szükségletek és feltéte­lek, a művelődés útján előhaladn­i törekvő emberek számára már a természettől megalkotva és lerakva vannak, s mióta Egiptom, mint a művelődő ember egyik lakhelye fennáll, az emberek közt mindig a harczok, háborúk okát képezte, s mai napság még in­kább, mikor a szuezi­ csatorna képében Egiptom partjai mellé megint az emberi gazdagodhatás és jól­létre szerttevés egyik feltétele letetetett, mely után ma Anglia magát táplálni, gazdagítani s hatalmi ál­lását biztosítani akarja. Az angolok mai harcza csak egy ismétlődő epizód Egiptom életében, mely még számtalanszor fog ismétlődni egészen addig, míg ko­runknak az egyes ember egyének érdekében folytatott küzdelme diadalra nem jut. 8 érvényre nem emelke­dik azon a természettől ránk szabott törvény, hogy minden ország saját egyéniségét megőrizve, fordítsa erejét és javát polgárainak szellemi és testi jóllétének megállapítására, s az összes emberiség érdekében pe­dig az egyes nemzetek, nem a kirabló, de a kisegítő politika útján haladjanak, elérendők azt a nagy em­beriségi czélt, hogy minden ember oda juthasson, hogy munkájának a társadalomban tér nyittassák, magát fentarthassa, családot alapíthasson és az em­beriség javára munkálkodjék. Míg ez azonban bekö­vetkeznék, addig Alexandria megint felépül, újból el­pusztul, mert szerencsétlenségére Egiptomban, az em­ber küzdelmeinek ősföldjén fekszik. Dr. Dezső Béla, Budapest, július 31. Történelmi emlékezetnek szentelve, po­litikai tüntetésnek tekinthető az a kiállítás, mely holnap Triesztben megnyílik. Mert Triesztnek a Habsburg uralkodóház és e monarchiához tartozásának 500 éves évfor­dulóját azért választották épen most minden­

Next