A Honvéd, 1870 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1870-01-06 / 1. szám
Miután a hadi tanfolyam tanári testülete ezen kinevezések által ki van egészítve, a tanári, kar, a magas kormány szándékának azáltal gondol legjobban megfelelni, ha ezen évben a katonai tantárgyakat úgy osztja fel és adja elő, hogy az 1870-ik évi tanfolyam önmagában egy tökéletesen kikerített egészet képezzen és a hazának sorhadi vagy honvédelmi kötelezettségre hivatott ifjúsága, a jelen évi tanfolyam alatt annyira előkészíttessék, miszerint szorgalom és önképzés segítségével a tiszti vizsga letételére magát képesíthesse. Felszólítom tehát, a katona köteles ifjúságot, az egy éves önkénteseket és azokat, kik katonai tárgyakban maguknak tájékozást szerezni óhajtanak, hogy az újév után megkezdendő tanfolyamra minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. A beiratások január hó 7-én és 8-án esti 5-től 6 óráig a m. k. egyetem bölcsészeti karának tanácstermében történnek. Az előadások a mellékelt tanrend szerint tartatnak, és január hó 10-én veszik kezdetüket. Ezzel kapcsolatban közöljük a haditudományok leczkerendjét a m. k. tudományos egyetemen. Hétfőn 5-től6-ig hiadtan, előadja Tóth Ágoston, 6-tól — 7-ig katonai földrajz, e. Kiss Ferencz. Kedden 5-től —'6-ig harcztan, e. gr. Pongrácz Károly, 6-tól — 7-ig fegyvertan, e. Domaniczky István. Szerdán 5-től — 6-ig fegyvertan, e. Domaniczky, 6-tól — 7-ig utász szolgálat, e. Kiss. Csütörtökön d. u. 3-tól — 4-ig katonai földszin kutatás, e. gr. Pongrácz, 4-től — 5-ig földszintan, földszinrajz és felvétel, e. Tóth. Pénteken 5-től — 6-ig katonai földrajz, e. Kiss, 6-tól — 7-ig tábori erődítés és állandó erődités alapszabályai, e. Domaniczky. Szombaton 5-től — 6-ig hadügy történelme, e. Tóth, 6 tól — 7-ig tábori szolgálat, e. gr. Pongrácz. A fentebbiekhez nekünk is van pár szavunk. És szólunk legelsőbb a magyar fiatalsághoz. Apáink egy szép nevet vívtak ki e nemzet számára. A történelem és a külföld, ha a magyar nemzetről szól, soha sem feledi el mellőle a vitéz, a harczias nevet. Nagy áldozatokkal vásároltatott meg e név, de az új nemzedéknek nem szabad veszni hagynia atyái örökségét. Nem szabad annál inkább, mert ma a viszonyok olyanok, hogy csak az a nemzet érezheti magát némileg biztosan s békében, amely védeni képes magát. Csak az a nép, mely szembe szállhat ellenségeivel, remélheti, hogy jogai tiszteltetni fognak, s jogos aspiratióit csak az a nép valósíthatja, melynek ereje nem indult tespedésnek. Úgy hiszem, tökéletesen fölösleges a magyar fiatalság előtt a hadi tudományoknak mai nap nagy jelentőségét fejtegetnem. Ma az ész uralkodik az egymással küzdő tömegek fölött. Vannak theoriális elvek, általánosak a hadviselés mai modorában. Aki ezen alaptörvényeket jobban, helyesebben alkalmazza, az vívja ki az előnyt. Ezeket kötelessége ismerni minden gondolkozó katonának, a győzelmet pedig csak a gondolkozó katonák nagy száma biztosíthatja. A háború, roppant keretével, ezernyi ezer részleteivel, ágaival s jogaival — nem maradhat egy gondolkozó ember előtt sem titok, mely egész borzalmasságával majd csak akkor tárul eléje, midőn kötelességét kell teljesítenie a harctéren. E szempontból, most a hadkötelezettség általánosítása után, hogy Magyarországnak minden fegyverfogható polgára tudja mi az a háború,— óhajtjuk, hogy a magyar fiatalság minél nagyobbb számban látogassa a haditudományok tanfolyamát. Óhajtandó valamivel több buzgóság, mint aminőt ezen előadások irányában a magyar fiatalság tanúsít, midőn 42 beírt hallgató közül csak 6 jár rendesen. E csekély buzgalom, és az, hogy a múlt tanévben 84 íratta be magát ezen előadásokra, míg a jelen évben 42-re csökkent a beirottak száma — úgy hiszszük másban teli okát, mint a magyar ifjúság közönyében a haditudományok iránt. S itt egy oly anomália nyomul előtérbe, melyen mindenekelőtt a magyar kormánynak kötelessége segíteni. Ez az anomália ép annyira botrányos, mint sértő. Azon körülményről van ugyanis szó, hogy a magyar ifjúságnak azon része, mely az egyévi önkénytesség kedvezményében részesül, (tehát mindenesetre a fiatal nemzedék színe) hadkötelezettségét csak a „közös“ hadseregben teljesíthetvén a tartaléktiszti vizgára okvetlenül megkívántatik a német nyelv is. A hadtudományi tanfolyam előkészítő akar lenni a tartalék tiszti vizsgára. De mint a tartalék tiszti vizsgák jelenleg történnek, a hadtudományi tanfolyam hallgatása nagy részben fölösleges. Látnunk kellett azt a botrányos jelenséget, hogy legképzettebb ifjaink, kik különben az előírt katonai tárgyakban is teljes tájékozottsággal bírtak, az osztrák, s magyarul egy betűt sem értő „Prüfungs-Commission“ előtt, pusztán azért, mert a német nyelvet csak Árpád modora szerint kezelhették, s egymásután buktak. így történt Debreczenben s Kolozsvárt, Temesvárt, Pozsonyban s Buda-Pesten is. A német nyelv ismerete kétségkívül már általános műveltségi szempontból is szükséges, de egészen más érteni e nyelvet, és egészen más : abstract tudományokról dissertatiókat tartani rajta. A német nyelv nincs ily mérvben előszabva sem a védrendszer által, sem az annak végrehajtását czélzó magyar honvédelmi és közös hadügyminiszteri rendeletekben. S aztán tekintetbe kell vennünk, hogy a honvédség hivatalos nyelve a magyar, s a közös hadseregben teljesített védkötelezettség után a tartalékosok a honvédséghez tétetnek át, hol a német nyelvre legkevesebb szükségük sincs. És mégis a tartalék tiszti vizsgák bizottságai czopfos osztrák tisztekből állíttattak össze, s ezen bizottságok előtt elég volt a bukásra, ha valaki gondolatainak német nyelven való kifejezésében megakadván, egy szót magyarul pótolt. Ez az ép oly botrányos, mint sértő anomália. Nézetünk szerint addig is, míg gyökeresebb változtatás eszközöltethetnék a védrendszer számos hiányain, kormánynak és országgyűlésnek kötelessége odahatni, hogy a tanuló fiatalság védelmi kötelezettségét — az egy évi önkénytességet — leróhassa a honvédségnél is. Ha a közös hadseregben a régi czopf nem bírja használni ezen elemeket, valószínűleg használhatók lesznek a honvédségnél. De addig is, égető szükség, hogy a kormány útját vágja (ha birja) az osztrák hadsereg ellenszenvének a magyar nyelv ellen. — égető szükség, hogy úgy intézkedjék, hogy a hadköteles fiatalság az egyetemen, vagy az akadémiákon, vegyes bizottmány előtt tehesse le a tartalékteszti vizsgát, hol legalább érvényesítheti tanulmányait. A „Pesti Napló“ egy határőrvidéki levelet közöl, melyben inti a kormányt,hogy a határőrvidéket illetőleg ne kövessen struczmadár-politikát, s némileg vádolja a magyar oppositiót, mintha az az úgynevezett vezéreknek szarvat adott volna. Egyszersmind figyelmezteti azoka, kik az országos pártok élén állanak, hogy a határőrvidéken nagyban foly a lázítás Magyarország integritása ellen, s szerinte alkalmasint tettek vannak a szláv fajok részéről készülőben. Mi magunk is egy véleményben vagyunk a P. Naplóval arra nézve, hogy e levél színei túl sötétek, s talán a dalmát lázadás virágkorából merítette impressióit, de kettőt nem hagyhatunk figyelem nélkül. Ezek egyike a kormánynak félénk és félszeg politikája, mely semmi lépést nem tett, és nem tesz arra, hogy a határőrvidék népe szándékaink őszinteségéről meggyőzessék, s az eddigi és egykori faktorok hatásköréből elvonassék. Csak e napokban interpellálta például ellenzékünk egyik tagja a kormányt, miért nem lépteti életbe a határőrvidéken a közelebbi törvényhozás azon okvetlenül kedvezően fogadandott honvédelmi szabályzatot, mely a 32 éven felülieket a katona-kötelezettség alól fölmenti. Az ellenzéki sajtó pedig többször intette a kormányt már régebben arra mennyire érdekében áll hazánk nyugalmának, hogy az ottani népség pasái, kik ezt folyvást ellenünk ingereték és ingerük „promoveantur utamoveanturt.“ Ami a másik körülményt illeti, nem hagyhatjuk szó nélkül e levélnek azon szemrehányását, mintha a magyar ellenzék azon két szinü szereplőknek, kik a törvényhozásban szigorú törvényességet emlegetnek, míg oda lenn tüzet szítanak, szarvat adna. — Megjegyezzük, hogy ezen jó urak nagyon is jól tudják, hogy a magyar ellenzék nem oly együgyű, hogy separatistikus törekvéseiket akaratlanul előmozdítsa és sohasem lesz oly hazafiatlan, hogy ilyen célzataikban arra számolhatnának. Az ellenzék liberalismusánál fogva kész elmenni a lehető határokig jogos igényeknek betöltésére, de az ország integritását illetőleg még konservativabb magánál a kormánynál is mit különösen az oláh határsértési kérdésben s minden más esetben folyvást tanúsított. (Hon.) Batthyány Lajos emléke. A „Pesti Napló“ban következőket olvassuk. A honfiúi kegyelet fölkeresi s megkoszorúzza sirjait azoknak, kik az alkotmány és haza védelmében hullva el, nevök a nemzeti dicsőségnek apáról fiúra szálló traditióit alkotja. Az év folytán több ily kiváló emlékünnepélynek voltunk tanúi. Fölkerestük a lezajlott csaták színhelyét, és szobrok és dalok hirdeték a hálás nemzet kegyeletét. A csaták hősei után gondoljunk az államférfiura, a független nemzeti kormány első főnökére, kinek neve és emléke ott ragyog történetünk legfényesebb lapjain. Battyány Lajos holt tetemei jeltelenül nyugosznak, nevét s emlékét semmi monumentális jel sem örökíti meg. A családi kegyelet tiszteletteljesen félrevonult, ahol csak nemzeti kötelességek teljesítéséről lehet szó, s meg vagyunk győződve, amint csak egy figyelmeztető hang szólal meg, a nemzeti közrészvét oly arányban karolja fel ez ügyet, mely a nagy elhullott emléke s a nemzet kegyeletével arányban áll. A „Pesti Napló“ szerkesztősége ennek folytán hazafias feladatot vél teljesíteni, midőn az e czélra szolgáló aláírásokat ezennel megnyitva, tiszteletteljesen fordul barátaihoz s ügytársaihoz a fővárosban és vidéken egyaránt, hogy e nemes közczélra közrejárulni és hazafias buzgalommal köreikben gyűjteni szíveskedjenek. Az e czélra szolgáló aláírásokat f. évi január 31-dikéig tartjuk nyitva, s minden adakozást lapunk élén fölemlítve, e nyilvános számadást kérjük nyugtatványul tekinteni. Amint tetemes összeg együtt lesz, egy külön bizottmányt fogunk fölkérni, hogy e terv minél czélszerűbb valósítását foganatosítaná. Napjainkban az alkotmány iránti hűség törvényes téren és törvényes eszközökkel egyik legfényesebb diadalát ünnepelte meg. Emlékezzünk meg a dicső elhullottról, ki hasonló eszmék és hasonló irány törhetlen bajnoka volt, s e hűségét vérével pecsételte meg!