A Jog, 1893 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1893-03-26 / 13. szám

Tizenkettedik évfolyam, 13. szám Budapest, 1893. március 26. Szerkesztőség : V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendők. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY,) HETN­AP A IGAZSÁGÜei ÉrDEKEN­EK KEPVISELETEfre 1 MAGYAR ÜGYVÉDI, 81111­1, ÜGYÉSZI ÉS KÖZJEGYZŐI Ш KÖZLÖN­YE. Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják : Dr. RÉVAI LAJOS — Dr. STILLER MÓR. ügyvédek. Felelős szerkesztő : Dr. STILLER MÓR. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bér­mentve küldve . Negyed évre 1 frt 60 kr. Fél » 8 » '— » Egész »­­ » — » Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen po­st­autalvá­nynyal küldendők. Tartalom : Az igazságügy mozzanatai 1887—1891. — Észrevételek a som­más eljárásról szóló törvényjavaslatra. Irta : R­u­­­t ̇­а­­ Aladár, alsó­­kubini kir. albiró. — A végrehajtási költségek reformja. Irta : Som­lyói V. Ignác, komáromi kir. végrehajtó. — Belföld. (A budapesti ügyvédi kamara 1802. évi jelentése. Folytatás.) — Ausztria és külföld. (Bolgár igazságügy. Irta : dr. Sismanov St. Milán, bolgár legfőbb semmitőszéki bíró Sofiában.) — Sérelem. (A m. kir. Curiához felebbe­­zett ügyek lassú elintézése. Irta : x. y. z.) — Vegyesek. — Curiai és táblai értesítések — Hirdetés. Melléklet : Jogesetek tára. Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a »Budapesti Közlönyéből. (Csődök. — Pályázatok.) Április hó 1-tól új előfizetést nyitunk lapunkra. — Ez alkalomból azon­t. előfizetőinket, a kiknek előfizetése folyó hó végével lejár, tisztelettel kérjük, szíveskedjenek előfizetéseiket mielőbb megújítani. Ennek könnyebb eszközölhetése végett jelen számunkhoz postautalványt mellékeltünk. Az előfizetések a »J­o­g« kiadóhivatalához, Budapest, V., Rudolf-rakpart 3. sz. alá küldendők. Az igazságügy mozzanatai 1887 —1891. I. Közjegyzőség. S . V­­­g­n­n már félszázad előtt megállapította a jog­­intézmények közötti szoros összefüggés fenforgását és szük­ségességét.­­Továbbá fel kell ismernünk, hogy minden jog­­intézmény egy rendszerben összefoglalva áll fenn és hogy csak ezen nagy rendszer összefoglalójában, melyben szerves természetük nyilvánul, érthetők meg. Bármily nagy legyen is az egyes jogintézmény és a nemzet egész rendszere közt a látszólagos különbség, az nem annyira a lényegben, mint­sem a külső megjelenési formában fekszik«. (System des heut, röm. Rechst.) Ezen állítás ép úgy alkalmazandó azon jogintézményekre is, melyek a jogszolgáltatás szervezetét állítják elő. És ebben a bíróságok mellett a közjegyzőség s ügyvédség intézményei a legkiválóbb helyet foglalják el. Hogy a közjegyzőség, teljes öszhangzásban az igazság­ügy többi tényezőivel, a jogbiztosság emelésére, az igazság­szolgáltatás érdekeinek előmozdítására jótékony befolyású intézményt képez, ez nem lehet többé vita tárgya, az el­ismerve lévén, mind a tudomány, mind a törvényhozások körében. Ezen elismerés eléggé nyilvánul az­által is, hogy az európai törvényhozások s jogászok reform-törekvéseinek egyik tárgyát képezi ezen intézménynek tökéletesbítése, korszerűbb alakítása, így különösen Franciaországban, hol többi közt a díjszabályzat egységesítése, a pályázati rendszer s erre külön szakértőkből álló jury alakítása sürgettetik és a­hol két év előtt a közjegyzői könyvek szerkesztése tüzetesen szabályoz­­tatott. Németországban is észlelhetők ily reformmozzanatok. Miután a birodalmi kormány nem akart vállalkozni az egy­séges német közjegyzőség codificálására, azt az egyes álla­mok vették kezeik közé, így a Szászország igazságügyi kormányzata és pedig számos korszerű újításokkal, melyek közt a jegyzőkönyvek felvételének egyszerűsítése, a hatáskör kiterjesztése, azon hiányok szabatos meghatározása, melyek a közokirati minősítést kizárják s új fegyelmi rend és szer­vezet alakítása, kiválóbb helyet foglalnak el. Örvendetes jelenségnek vehetjük tehát, hogy a köz­jegyzőség, mely iránt kezdetben nem csekély ellenszenvek nyilvánultak s a melyről némely, de csekélyebb felsőbirósági körben az volt a gyanús vélemény, hogy annak tényezőivel leginkább csak bűnvádi esetekben találkozhatni, ennek cáfo­l­­ására újabb időkben már nálunk is igen szép s jótékony kifejlődésnek tényeit mutathatja fel. Igénybevétele mindinkább terjed ez s a mi fő, közreműködése, hasznossága, sőt szük­ségességének tudata mind nagyobb s nagyobb tért foglal el,­­ behatolva a jogélet minden rétegébe. Ennek tanúságául szolgál mindenekelőtt az, hogy 1888.­­ év óta szükségességét látta igazságügyi kormányzatunk annak, s miszerint új közjegyzői állomások rendszeresittessenek. 1888-ban Erdélyben a dicső­szentmártoni, 1890-ben a sásdi, a vízaknai, nagymihályi, zólyomi, bogsáni, 1891-ben a zentai második és sümegi, 1892-ben a nagybitsei, Nagyváradon a második és battonyai új közjegyzői állomások létesittettek. Még közvetlenebb bizonyítékai a közjegyzőségünk na­gyobb mérvű kifejlődésének azon működési adatok, melyeket a »Magyar kir. igazságügyministerium 1888 —1891. évekre­­ kiterjedő működéséről« szerkesztett, nagy fáradsággal s ala­­j­­ossággal kidolgozott s e napokban megjelent jelentésből menthetünk. Ezen adatok világosan mutatják a közjegyzői ügy­letek s okiratok folytonos szaporodásával, a közjegyzőség hivatásának nagymérvű kifejlődését, a­mi nemcsak a nemzet­­gazdászat érdekeinek tesz nagy szolgálatot, hanem az igazság­ügy céljait is tetemesen előmozdítja, különösen a tökéletes­ jogbiztosság előállítása által, úgy a bírói megbízatások tel­j­­esítésével. Sőt ezen meglepően növekedett tevékenységtől a politikai jelentőséget sem tagadhatjuk meg az oly életkérdést képező nemzetiségi kérdésben. Azért is nem vonakodhatunk utóbbi tekintetben elsőbb­séget adni a hivatalos jelentésben foglalt igen örvendetes adatoknak. Ezek szerint a magyar nyelvű okiratok száma utóbbi években folyvást emelkedett, míg az idegen nyelvűek te­temesen kevesbültek, még az annyira elterjedt németség okiratolása is. 1887. évben a magyar nyelvű okiratok száma volt 80,279, 1888-ban 89,942, 1889-ben 92,057, 1890. évben 98,991 és 1891-ben már 101,846. Ellenben mig a német okiratolás 1887. év folyamán csak 6,678 esetben fordult elő és ezen kis szám is 1891. évben felére apadt le, tudniillik 3,368-ra. Még feltűnőbb az aránytalanság a román és tót nyelvű okiratoknál. Amazok 1887-ben csupán 1,432 számot kép­viseltek s ez 1891-ben 297-re esett le évenkénti apadással 1888-ban 597-re, 1889-ben 307-re, 1890-ben 226-ra. A tót nyelvűek még ritkábbak: 1887-ben 737, 1888-ban 411, 1889-ben 118, 1890-ben 146, ez 1891-ben 439-re sza­porodván, a mi azonban még mindig csak fele az 1887-dikinek. A szerb s horvát nyelvű okiratok alig vehetők számba, amazok 1887-ban 12, 1891-ben 6 esetben fordulván elő; a horvát pedig 1887-ben 1 s 1889-ben 4, 1890—91. években egy sem. Orosz (ruthén) szintén nem jött elő, úgy angol, francia, olasz sem. A nemzetiségi mozzanatok szempontjából érdemesnek tartjuk megemlíteni, hogy 1891. évben idegen nyelvű okira­tok legnagyobb számban a pozsonyi és szombathelyi kama­rák körében jöttek elő, ott 890 s itt 862. Ezeket követte a temesvári kerület 782-vel és a budapesti 649 idegen nyelvű okirattal, a 10 tót díjával mind némettel. A német nyelv legterjedtebb alkalmazásban volt a szombathelyi kamaránál 862 esetben, ezután Budapesten 639 okiratban. Ezeket követte Temesvár 602 s Pozsony 500 német nyelvű okirattal. Debrecenben minden más nyelvek kizárásával csak 1 német közjegyzői okirat fordult elő. A t­ó­t nyelvűek, melyek a németeken kívül legújabban legnagyobb számot képviseltek, csekély kivétellel s leg-Lapunk mai száma 12 oldalra terjed.

Next