A Község, 1931 (2. évfolyam, 1-3. szám)

1931-02-01 / 1. szám

Új esztendő — új harcok! írta: Büchler József, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja Az elmúlt esztendőt joggal ne­vezhetjük a szocialista front har­cos esztendejének a községi poli­tikában. A harcoknak végső ki­­csendülése az a viharos válasz­tási küzdelem volt, amely a múlt év végén záródott le. Szép volt ez a küzdelem. A budapesti proletariátus régi ha­gyományaihoz méltó módon küz­dötte meg harcát és vívta ki győ­zelmét. Azok, akik egy mindent átütő győzelmet vártak, nem számol­tak azzal, hogy a szociáldemo­kráciának milyen farkasvermeket ástak az 1930. évi XVIII. tör­vénycikkben és a végrehajtási rendeletben. Nem tudják, mit je­lent az úgynevezett „keresztény demokrácia“ képére alkotott vá­lasztói névjegyzék. Saját beszer­­­vezett ezer emberével ez a „ke­resztény demokrácia“ végigjá­ratta Budapest összes lakásait és azokat vetette föl a névjegy­zékbe, akiket akart. Nem tudják, mit jelent a „pártatlan“ cenzúra, amely a mi röpiratainkban és plakátjainkban mindig talált ki­vetnivalót, ellenben a másik ol­dal sajtótermékei, plakátjai és röpiratai izgathattak és lazíthat­tak. Nem tudják, mit jelent a szelvényrendszer, amely elkor­rumpálta a titkos választójog tisztaságát és nyílttá tette a vá­lasztójog titkosságát. Nem tud­ják, mit jelent az a hatalom, amit a törvény a választási el­nökök kezébe adott: elfogadják-e az ajánlásokat, vagy sem. Nem tudják, mit jelent az egyenlő vá­lasztójog dicsőségére alkotott ke­rül­eti beosztás, amely egyik he­lyütt háromszoros választójoggal ruházza föl a választót a másik olyan kerület rovására, ahol munkások laknak. Mindezeket egybevetve, még mindig csak enyhe képet festet­tünk a „keresztény demokr­ácia“ jegyében lefolyt választásokról. Nem beszéltünk a katolikus és némely protestáns papok, a plé­bániahivatalok, a szociális misz­­sziótársulat, a fővárosi tanítók és tanárok­ céltudatos munkájá­ról velünk szemben. Nem beszé­lünk most ehelyütt a magyar ellenzéki sajtó magatartásáról sem. Mert hogy a kormánypárti sajtó milyen valótlanságokkal traktálta közönségét, azt meg­értjük, de hogy az egész magyar ellenzéki sajtóban egyetlen hang nem akadt, amely mellénk állott volna a példátlanul brutális ok­­mányhamisítások ügyében, vagy hogy egyetlen ellenzéki orgánum nem akadt, amely a szociáldemo­krata párt választási gyűléseiről és egyéb manifesztációiról egyet­len sort is közölt volna, azt már kevésbé értjük meg. A szociáldemokrata párt azon­ban mindezeken az akadályokon átküzdötte magát és győzelem­mel zárta le választási hadjára­tát. A szociáldemokrata párt fővá­rosi községi politikájának cél­kitűzései közel hatesztendős küz­delmei után jól ismertek. A mi községi programunknak a való életbe kell átmennie. A kérdés most már csak az, vájjon szük­ség van-e új akcióprogramra, vagy pedig az általános községi program ker­etén belül időről időre új eszmék fölvetésével pró­báljunk ezek megvalósításáért küzdeni. Meggyőződésem szerint akcióprogramra, éppen az 1930. évi XVIII. tc. adta különös hely­zetnél fogva, nincsen szükség. Az új választás után a szociáldemo­krata párt városházi csoportjá­nak a régi követelések megvaló­sításáért kell küzdenie. Nem aka­runk ehelyütt vitába szállni a magát többségi vezérré föltolt ki­sebbségi vezérrel, aki az egyik cikkében arról beszélt, hogy „a szeretetotthonok fölállításának folytonos hangoztatásával az adózó polgárok terheit akarja a szociáldemokrata párt növelni“. Ebben a véleményében a kisebb­ségi vezér úr tökéletesen együtt van a GYOSZ és OMKE érdekeit cipelő ellenzéki vezérekkel. Nagyvonalú városházi koncep­ció a mai városházi kom­ányzat­­tól nem várható. Adott esetek vannak, amelyeket meg kell ol­dani. Nem kétséges azonban, hogy ezek a problémák csak úgy oldódhatnak meg, ha egyikü­k­­másikuk találkozik az országos kormány tetszésével. Sőt. Van­nak olyan városházi üzletek, ame­lyeket éppen a kormány pr­ote­­zsál a városnál. Ilyen például az ú. n. Talbot-centrálé ügye is. Az általános közlekedési politika szempontjából nagyjelentőségű­nek mutatkozik a HÉV megvá­sárlásának az ügye. A szociál­demokrata párt a HÉV megvá­sárlásával kapcsolatban már a múlt ciklusban állást foglalt. Ez az állásfoglalás azt jelenti, hogy semmiféle olyan üzletbe nem me­gyünk bele, amely indokolatlanul magas terheket ró a fővárosra és az amúgy is agyonterhelt mun­kásságra. Tisztázni kell majd a közüze­mek kérdését is. Az a demagógia, amely még a választások előtt megindult a közüzemeknek a magántőke kezére való átjátszása érdekében, nem ért véget. Folyta­tódni fog ez az eljövendő város­házi időkben is és a szociáldemo­krata párt minden eszközzel meg fogja akadályozni, hogy a kisipar megmentésének örve alatt a köz­üzemekből a nagytőke lakmároz­­zék. Egészen világos, hogy a kis­ipar prosperitása egyáltalában nem függ attól, váljon az Elektro­mos Művek, vagy a kátrány­ozó és bitumenező telep, vagy akár a Községi Élelmiszerüzem is a fő­város kezében van-e, vagy pedig ezeket átveszi valamiféle jól pro­­tezsált nagytőkés magánérdekelt­ség. Az eljövendő ciklusban hatá­rozottan állást kell foglalnia a város parlamentjének a községi szolgáltatások árának miként való megállapítása tárgyában. Sok szó esett már, a párton belül is, arról, hogy az egyes közszolgáltatások árát az üzemek miképpen kalku­lálják. Az egyik álláspont szerint az önköltség és az újítási tartalék összege lenne az alapja az árkal­kulációnak. Az így előállott árral olcsón jutna a közönség a leg­szükségesebb közszolgáltatások- Budapest, 1931 február hó II. évfolyam, 1. szánt A MAGYAR SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZSÉGPOLITI SZEM­LÉJE KIADJA: AZ ORSZÁGOS KÖZSÉGPOLITIKAI BIZOTTSÁG Megjelenik évenként tízszer. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vili, Conti ucca 4. Tel.: 1. 303-31. Előfizetési ára egy évre 12 pengő. Egyes szám ára 1*20 pengő

Next