A Község, 1931 (2. évfolyam, 1-3. szám)
1931-02-01 / 1. szám
Új esztendő — új harcok! írta: Büchler József, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja Az elmúlt esztendőt joggal nevezhetjük a szocialista front harcos esztendejének a községi politikában. A harcoknak végső kicsendülése az a viharos választási küzdelem volt, amely a múlt év végén záródott le. Szép volt ez a küzdelem. A budapesti proletariátus régi hagyományaihoz méltó módon küzdötte meg harcát és vívta ki győzelmét. Azok, akik egy mindent átütő győzelmet vártak, nem számoltak azzal, hogy a szociáldemokráciának milyen farkasvermeket ástak az 1930. évi XVIII. törvénycikkben és a végrehajtási rendeletben. Nem tudják, mit jelent az úgynevezett „keresztény demokrácia“ képére alkotott választói névjegyzék. Saját beszervezett ezer emberével ez a „keresztény demokrácia“ végigjáratta Budapest összes lakásait és azokat vetette föl a névjegyzékbe, akiket akart. Nem tudják, mit jelent a „pártatlan“ cenzúra, amely a mi röpiratainkban és plakátjainkban mindig talált kivetnivalót, ellenben a másik oldal sajtótermékei, plakátjai és röpiratai izgathattak és lazíthattak. Nem tudják, mit jelent a szelvényrendszer, amely elkorrumpálta a titkos választójog tisztaságát és nyílttá tette a választójog titkosságát. Nem tudják, mit jelent az a hatalom, amit a törvény a választási elnökök kezébe adott: elfogadják-e az ajánlásokat, vagy sem. Nem tudják, mit jelent az egyenlő választójog dicsőségére alkotott kerületi beosztás, amely egyik helyütt háromszoros választójoggal ruházza föl a választót a másik olyan kerület rovására, ahol munkások laknak. Mindezeket egybevetve, még mindig csak enyhe képet festettünk a „keresztény demokrácia“ jegyében lefolyt választásokról. Nem beszéltünk a katolikus és némely protestáns papok, a plébániahivatalok, a szociális miszsziótársulat, a fővárosi tanítók és tanárok céltudatos munkájáról velünk szemben. Nem beszélünk most ehelyütt a magyar ellenzéki sajtó magatartásáról sem. Mert hogy a kormánypárti sajtó milyen valótlanságokkal traktálta közönségét, azt megértjük, de hogy az egész magyar ellenzéki sajtóban egyetlen hang nem akadt, amely mellénk állott volna a példátlanul brutális okmányhamisítások ügyében, vagy hogy egyetlen ellenzéki orgánum nem akadt, amely a szociáldemokrata párt választási gyűléseiről és egyéb manifesztációiról egyetlen sort is közölt volna, azt már kevésbé értjük meg. A szociáldemokrata párt azonban mindezeken az akadályokon átküzdötte magát és győzelemmel zárta le választási hadjáratát. A szociáldemokrata párt fővárosi községi politikájának célkitűzései közel hatesztendős küzdelmei után jól ismertek. A mi községi programunknak a való életbe kell átmennie. A kérdés most már csak az, vájjon szükség van-e új akcióprogramra, vagy pedig az általános községi program keretén belül időről időre új eszmék fölvetésével próbáljunk ezek megvalósításáért küzdeni. Meggyőződésem szerint akcióprogramra, éppen az 1930. évi XVIII. tc. adta különös helyzetnél fogva, nincsen szükség. Az új választás után a szociáldemokrata párt városházi csoportjának a régi követelések megvalósításáért kell küzdenie. Nem akarunk ehelyütt vitába szállni a magát többségi vezérré föltolt kisebbségi vezérrel, aki az egyik cikkében arról beszélt, hogy „a szeretetotthonok fölállításának folytonos hangoztatásával az adózó polgárok terheit akarja a szociáldemokrata párt növelni“. Ebben a véleményében a kisebbségi vezér úr tökéletesen együtt van a GYOSZ és OMKE érdekeit cipelő ellenzéki vezérekkel. Nagyvonalú városházi koncepció a mai városházi kományzattól nem várható. Adott esetek vannak, amelyeket meg kell oldani. Nem kétséges azonban, hogy ezek a problémák csak úgy oldódhatnak meg, ha egyikükmásikuk találkozik az országos kormány tetszésével. Sőt. Vannak olyan városházi üzletek, amelyeket éppen a kormány protezsál a városnál. Ilyen például az ú. n. Talbot-centrálé ügye is. Az általános közlekedési politika szempontjából nagyjelentőségűnek mutatkozik a HÉV megvásárlásának az ügye. A szociáldemokrata párt a HÉV megvásárlásával kapcsolatban már a múlt ciklusban állást foglalt. Ez az állásfoglalás azt jelenti, hogy semmiféle olyan üzletbe nem megyünk bele, amely indokolatlanul magas terheket ró a fővárosra és az amúgy is agyonterhelt munkásságra. Tisztázni kell majd a közüzemek kérdését is. Az a demagógia, amely még a választások előtt megindult a közüzemeknek a magántőke kezére való átjátszása érdekében, nem ért véget. Folytatódni fog ez az eljövendő városházi időkben is és a szociáldemokrata párt minden eszközzel meg fogja akadályozni, hogy a kisipar megmentésének örve alatt a közüzemekből a nagytőke lakmározzék. Egészen világos, hogy a kisipar prosperitása egyáltalában nem függ attól, váljon az Elektromos Művek, vagy a kátrányozó és bitumenező telep, vagy akár a Községi Élelmiszerüzem is a főváros kezében van-e, vagy pedig ezeket átveszi valamiféle jól protezsált nagytőkés magánérdekeltség. Az eljövendő ciklusban határozottan állást kell foglalnia a város parlamentjének a községi szolgáltatások árának miként való megállapítása tárgyában. Sok szó esett már, a párton belül is, arról, hogy az egyes közszolgáltatások árát az üzemek miképpen kalkulálják. Az egyik álláspont szerint az önköltség és az újítási tartalék összege lenne az alapja az árkalkulációnak. Az így előállott árral olcsón jutna a közönség a legszükségesebb közszolgáltatások- Budapest, 1931 február hó II. évfolyam, 1. szánt A MAGYAR SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT KÖZSÉGPOLITI SZEMLÉJE KIADJA: AZ ORSZÁGOS KÖZSÉGPOLITIKAI BIZOTTSÁG Megjelenik évenként tízszer. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Vili, Conti ucca 4. Tel.: 1. 303-31. Előfizetési ára egy évre 12 pengő. Egyes szám ára 1*20 pengő