ALKALMAZOTT MATEMATIKAI LAPOK 7. KÖTET (A MTA Matematikai és Fizikai Tudományok Osztályának Közleményei, 1981)
1981 / 1-2. sz. - Maros István: Adaptív elemek a lineáris programozásban, II.
MAROS I. rendszerek kidolgozására irányuló kutató-fejlesztő munka azonban egyáltalán nem állt meg. Ennek több oka van. Egyrészt változtak az LP rendszerekkel szembeni követelmények. Amikor a számítógép használatának költsége az igénybevett erőforrások számától és nagyságától függ, nem előnyös, ha az eljárás nagyon memóriaigényes, vagy nagyméretű mágneslemez területekre van szükség, illetve túl gyakran kell a háttértárolóval adatkommunikációt folytatnia. Hasonlóképpen lényeges szempont lett, hogy az LP rendszereknek növekedjék a használati kényelme, ne csak gyakorlott specialisták tudjanak dolgozni velük. Másrészt jelenleg még az a helyzet, hogy nem sikerült a szimplex módszernek olyan variánsát kidolgozni, mely minden józan igénynek eleget tudna tenni, vagy amit az ésszerűség határain belül a lehető legjobbnak nevezhetnénk. A most létező LP rendszerekre ugyanis az jellemző, hogy ha például egy bizonyos szempontból az egyik jobb a másiknál, egy másik szempontból fordított lehet a rangsor. A helyzet aztán tovább bonyolódik, ha több szempontot veszünk figyelembe és több LP rendszert hasonlítunk össze. A mai kutatómunka elsősorban azt célozza, hogy minél nagyobb méretű LP feladatokat minél olcsóbban, biztonságosabban és kényelmesebben lehessen megoldani. Az ennek érdekében már eddig is kifejlesztett eljárások általában több szabad paramétert tartalmaznak, melyek helyes megválasztása nagy mértékben segíti a kitűzött cél elérését. A jelenlegi korszerű LP programcsomagoknál a felhasználói paraméterek száma 50—100 körül van. A paraméterek kedvező értéke feladatról feladatra, sőt, az iterációk során akár lépésről lépésre is változhat, és előre általában nem lehet tudni, hogy milyen választás a célravezető. Első hallásra ez elég kellemetlen jelenségnek látszik. Méginkább annak tűnik, ha hozzátesszük, hogy a paraméterek különböző értékeire nem pusztán gyorsabban vagy lassabban működik az eljárás, hanem akár helytelen választ is adhat a problémára (például lehetséges megoldás létezése esetén azt állapítja meg, hogy nincs lehetséges megoldás), sőt az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem kapunk választ (például két invertálás közötti javítást a második invertálás nem reprodukálja, emiatt ciklikusan javítás és visszaesés következik egymás után). Ilyen körülmények közt felmerül a kérdés: mi garantálja az LP programcsomagok megbízhatóságát, illetve az LP-ben kevéssé jártas felhasználónak mekkora esélye van arra, hogy problémáját meg tudja oldani? A riasztó kérdésre viszonylag elfogadható választ lehet adni. A programcsomagokban majdnem minden paraméternek van előre beállított standard értéke, méghozzá olyan, mely az átlagos típusú feladatok esetén — a készítők tapasztalata szerint — jól látja el szerepét. A felhasználónak csak abban az esetben kell valamilyen értéket megadnia, ha a standard érték nem látszik megfelelőnek. A sok paraméter szerepe világos : segítségükkel lehet a programot minél jobban „hozzáidomítani" az aktuális feladathoz, hogy azt valamilyen szempontból a legkedvezőbben (pl. legolcsóbban, leggyorsabban, vagy legpontosabban) oldja meg. Ez a lehetőség azonban a helytelen választás veszélyét is magában hordozza, s nem kevés azon esetek száma, amikor gyakorlott felhasználó kezében is sok „üresjáratot" végzett egy-egy korszerű LP programcsomag. Tekintettel arra, hogy az ilyen eseményekről indokolatlanul kevés az irodalmi beszámoló, ezért a szakmai közvélemény egy részének a tudatában az a kép alakult ki, hogy az említett korszerű programcsomagok használata már kellő biztonságot jelent bármilyen felhasználó számára. Többnyire magánbeszélgetések és saját tapasztalatok tanúsága szerint ez jelenleg még korántsem igaz, és igenis jónéhány „izzadságos" feladatmegoldás történik napjaink- Alkalmazott Matematikai Lapok 7 (1981)