A Reggel, 1945 (19. évfolyam, 2-12. szám)
1945-04-16 / 2. szám
PROGRAMJA: A MAGYAR NEMZETI FÜGGETLENSÉGI FRONT XIX. ÉVFOLYAM 2. SZÁM Főszerkesztő: LAZÁR MIKLÓS BUDAPEST, 1945 ÁPRILIS 16 A pénzügyminiszter. MReggel útján bejelenti a bankjegyek kicserélését és a belső államadósság növelését Nem tesz sem defláció, sem infláció . A pénzügyi kormányzat nem jár az abszolút defláció veszedelmes útján, tudatában van a fizetőeszközökben való szükségnek és megvannak a maga elgondolásai a bajok kiküszöbölésére — mondotta dr. Vásáry István pénzügyminiszter A Reggel munkatársának, aki azzal a kéréssel, fordult hozzá, hogy tájékoztassa a közvéleményt az ország legégetőbb pénzügyi problémáiról. Mi lesz a pénzzel? Infláció vagy az egekre törő árak lemorzsolódása lesz-e az út, amelyen a kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet ígéretföldjére eljutunk? Mikor és hogyan szűnik meg a nyomasztó pénzhiány, amely valamikor magánbaj volt, de most,egyforma sálba nehezedik az ország majdnem valamennyi polgárára? — A közönség azt mondja: nincs pénz -- jegyzi meg mosolyogva. — Ez tévedés. Hogyne lenne pénz ott, ahol meg tudják fizetni a feketepiac félelmetes árait és ahol annyi embernek akad 180 pengője egy kiló húsra. Pénz van, de elbújt. Nem a pénz hiányzik, hanem a bizalom. Senki nem viszi a pénzét a bankok üresen álló pénztáraiba, mert nem bízik a betétek zavartalan visszafizetésében. Így jelentkezik a fizetési eszközökben való hiány, amelyen segíteni kell, de nem bankjegyinflációval, hanem a belső államadósság növelésével. A kormány a kényszerkölcsön eszközéhez fog nyúlni és tehet, hogy ezt a tervet összekapcsolja a bankjegyek küszöbönálló kicserélésével. Ez utóbbira azért is feltétlenül szükség van, mert ez az egyetlen módja annak, hogy ne engedjük visszaszivárogni azokat a milliárdokat, amelyeket a németek és nyilasok a bankok és intézmények pénztáraiból elvettek. A bankjegyek kicserélését azért is tartom célravezetőbbnek, mint a pénz lebélyegzését, mert így nem forog fenn az a veszély, hogy az emberek otthon, házilag intézik el a pénz lebélyegzését . Milyen lesz az új pénz és mikor kerül kibocsátásra? A miniszter előveszi íróasztala fiókjából az új pengőbankjegyek mintáit. Pontosan azokról a klisékről készültek, amelyekről az 1926-os pengőbankjegyeket állították elő. — Amint látja, tulajdonképpen nem új pénzről van szó, hanem régiről; a bankjegyek, amelyek most megjelennek majd a piacon, már forgalomban voltak közel húsz évvel ezelőtt. A régi kliséink megvannak és nyomásuk meg fog kezdődni abban a pillanatban, amikor elegendő anyag — papíros, festék — áll rendelkezésünkre. A munka sürgős és hamarosan megindul. Ezerpengős címleteket nem fogunk kibocsátani, ellenben megjelennek a forgalomban az új 500 pengős bankjegyek. A 100 pengős címleteknél a most forgalomban lévő típus is megmarad egyelőre a forgalomban, mindaddig, amíg ezeket fokozatosan nem tudjuk bevonni. A bankjegyek kicserélése annál sürgősebb, mert meg kell akadályoznunk, hogy a nyilasok az ellopott klisékkel külföldön tovább gyártsák a pénzt. Lehetséges, hogy a bankjegyek kicserélésével egyidőben megtörténik a kicserélésre bemutatott tm életérték leszállítása is. A kormány azonban semmiesetre sem akar semmiféle ortodox értelemben vett devalvációt keresztülvinni és cserénél előálló , különbözetet kötvény vagy takarékbetét forma,lábait javára írja a beflattatónak. — Mennyire becsüli a miniszter úr a jelenlegi bankjegy forgalmat és növelni vagy csökkenteni óhajtja-e a szabadon úszó pénz mennyiségét? Valóban csak becslésről lehet szó, mert pontos adataink nem állhatnak rendelkezésre. Szeptember végén a bankjegyforgalom közel 10 milliárd volt, azóta a nyilas rezsim körülbelül 5 milliárddal növelhette a bankjegyt 320 / SZABADSÁG ÉS REND Irta: LÁZÁR MIKLÓS Magyarok, emberek! Mit tántorogtok, mint az ittasok az új szabadságtól? A szabadság nem manna, ami égből hall a földre, nem narkotikum, amelytől zúgó fejjel elbódulunk, nem is osztályok kiváltsága, legkevésbé arisztokratikus fogalom. A szabadságba beleszületni nem lehet! A szabadságot ki kell érdemelni, a szabadságért birkózni, verejtékezni kell, mint Isten áldd- fiáért, a kenyérért, amely mindennap elfogy és újra és újra meg kell szerezni. Magyarok, emberek, értsetek szót: népünk túlnyomó többsége leszokott a szabadságról, leszoktatták róla! Nemzedékek törődtek bilincsbe és szolgaság!.. Ae.« egyéni függetlenség önérzete elsorvadt a magyar lelkekből. Hol nyílt, hol álcázott önkényuralom, hamisított népképviselet, tízezer főnyi érdekszövetkezetnek berendezkedett állam és államhatalom törte a magyar gerincet, úgyhogy közhitté vált: hazánkban, mint a rókalyukban, csak görnyedve lehet élni, megélni, előrejutni, emelkedni. Hányszor éreztük borzongva: homályos, nyirkos légkör vesz körül, mint egy halálmadár. Nem volt ennek foga és mégis összemorzsolta a közerkölcsöket, nem volt gyomra és mégis felemésztette a nemzeti közmunkásság kincsét, vagyonát. Ez a fojtogató légkör abból a mocsárból párolgott, amely közpénzen fizetett léhűlök komiszságából, a tivornyák csatornáinak levéből, ártatlanok véréből és részeg választók nyálából gyűlt össze. "Ez a mocsár volt a magyar törvényhozás! Váltakozó kormányzataink legtöbbje alig érzett együtt a nemzettel, tehát nem organikus, csak mechanikus alkatrészei voltak; nem vezéreltek, csak kormányoztak; nem volt tekintélyük, csak többségük; nem a nép millióival, velünk éltek, hanem a nép millióin, rajtunk. Ez a közel félszázados állapot a valódi felelős kormányzatnak és a valódi népképviseletnek, egyszóval a demokráciának rút és cinikus megtagadása volt. A százezernyi tisztviselői státus nem a dolgozó társadalomnak, hanem a mindenkori kormánynak és pretoriánusainak volt lefelé pökhendi, felfelé hajbókoló lakása. A tisztviselő urak mindig bilincset zörgettek: vagy azért, hogy másokra rakják, vagy azért, hogy maguk viseljék. Mi következett ebből? Ingatag kezelése az ingadozó intézményeknek; bizonytalanság a jogéletben; meghasontás az állam célja és az állampolgárok törekvése között, így tört melté a nemzet egysége. Így hasadt két részre a társadalom. Egyik oldalon a fizető, másik oldalon a fizetett emberek. A hivatalos Magyarország ötven évig farkasszemet nézett a »nemhivatalos« Magyarországgal. Mi volt a magyar honpolgár életrajza? Az államért születtünk, az államért éltünk, az államnak haltunk meg. Vért, vagyont, munkát adtunk az államnak, amelynek százezer édes és millió meg millió éhes mosohagyermeke volt. Az új szabadság véget vetett a bitorlás korszakának. Mit hirdet az új szabadság? Az állam érdeke nem lehet más, mint az összességé. Az állam függetlensége: mindnyájunk szabadsága. Az állam gazdagsága: mindnyájunk jóléte. Az állam hatalma: mindnyájunk ereje. Még' a szabadsá- gunkért is áldozatot' hozunk a de- i tokráciának, ha kell, fegyverrel védelmezve meg szabadságunkat. Hirdetjük, hogy,az állam, mely általunk van, m érettünk legyen! Nincs jussa senkinek, sem államnak, sem kormánynak, hogy elorozza istenjogát és különbséget tegyen ember és ember között. Szabadság, rend, munka, becsület; ez a jelszavunk. A város és a falu dolgozó milliói már régen tudják, hogy szabadság nélkül nincs rend, de azt is megértik, hogy rend nélkül nincs szabadság! A zuhatag önmagára hagyva rombol, fékezve gépeket hajt. Az elfojtott gőz mindent szétszakít; a fékezett gőz az emberi haladás jótéteménye. A szabadság és a rend tehát szervi alkatrészei a demokrácia szervezetének, éppen mint az emberi test bármelyik szerve alkatrésze magának a testnek. A szerveket a testtől különválasztani nem lehet: sem értelemben, sem érdekekben, sem érzelmekben. Minden korszakalkotó változás gyökerekig ható megrázkódtatásokkal jár. Ebbe bele kell nyugodni azoknak a polgártársainknak, akiknek a mai közélet szabad mozgása, hangja nyers, mert megszokták a széláramoktól védett előszobák fülledt levegőjét. Igen, uraim, a »beati possidentes ideje lejárt, órájuk hajszálrúgója elpattant! A magyar népuralom útját fel nem tartóztatja többé semmi földi hatalom. Mi, a magyar demokrácia veterán harcosai, politikai meggyőződésünket az örök igazságból, igazságainkat pedig a magyar történelemből merítjük. Századok tapasztalata minket igazol: az elmúlt évtizedek, évek, hónapok és napok irtózatos tanulságai nekünk adnak elégtételt. A magyar jövendő pionírjai mi voltunk és mi vagyunk! A történelem ítélőszéke virággal hinti be azok emlékét, akik velünk küzdöttek, szenvedtek, bitófán vagy poroszlók sortízében haltak vértanúhalált. Azoknak emlékét pedig, akik a népáruló zsarnokságnak csaptak fel és tőrt döftek a nemzet szívébe, a magyar história le fogja köpni... Munkára! Hórukk!