A Szemle, 1913 (1. évfolyam, 1-2. szám)
1913-03-01 / 1. szám
ölcsész-kémikus elég bátor így világgá röpítse egy íjait, s még — irtóztató ! — ,m kíméli vádoló szavától, művészetét nem kis gőggel csak magának akarja. Nálunk is akadtak olyanok, akiknek a művét még lefelé görbülő szájjal szokták emlegetni, amiért ilyenről is mernek álmodozni, — de akiknek szebben soha sem lett volna igazuk, mint éppen most. Mi nem akarunk regeneratiot teremteni, de hisz nincs is szükség arra. De ha csöppet is jobb szándékúvá tesszük azokat, akik talán nem éppen azok most — nemcsak velünk szemben, — akkor hivalkodás nélkül bár, de bátor csengéssel szállana tovább, a mi szavunk. Nyiredy Géza. Virrasztó pajtások. Napsütéses kora nyári reggel volt. A füvön meg-megcsillant a harmatcsepp. Harmatszagú volt a levegő is. A pacsirta trillázva próbálta csengő, himnuszos hangját. Jóska meg az apja szótlanul hallgatták a csalamádés szekér tetején. Jóska hosszant feküdve, az apja pedig a csöndesen ballagó ökrök szarva elé bámulva. — Édesapám, — lelkendezett egyszerre a gyerek, — katonák! — Hol, te? — Ott e, az Ujvárosi úton. Már akkorra bámulta is őket az öreg. — Az ám, tüzérek, — mondotta lassan. Vájjon hol járnak erre? — Édesapám, — kérdezte a gyerek — a tüzér is olyan katona, mint a huszár ? — Nem olyan, mert a tüzér ágyúból lő. — Az a sok fényes cső mind ágyú ? — Mind. — Oszt nagyot szól, mikor elsütik ? — Meghiszem azt? — A puskánál is nagyobbat? — Nagyobbat-e? De nagyobbat ám! Elhallik még tindre is. — Édes • ■ !») ! itt jár ágyúból? — Hogy na, mikor huszár voltam. — Én tüd lenni! — Az árad csorék nem volnál! De igy, be se serci púpod miatt. — Azért sütni az ágyút. — Megír katonának csak épkézláb ember — A béresek Pistájából lehet katona ? — Lehet. Nem hibás. — Hát Gyuriból, meg Andrisból? — Azokból is. — A többiekből is? — Ha valami bajuk nem történik. — Csak belőlem nem lehet? — Hát, ha már ilyen nyomorék vagy... A gyerek nem szólt többet, csak bámulta, hogy táncol a tüzérek alatt a ló. Ettől a naptól fogva mindig csak az járt a fejében, hogy nem lehet tüzér, s egyre jobban irigykedett a többi tanyai gyerekre. Különben is csak olyan lógós volt köztük. Ha összekaptak, mind maga alá tudta gyűrni, hátára fordítani s követ etetni vele. Ő pedig csak köpködött és sirt mérgében. * * * így cserepedet fel s mire megnőtt, magányos, meghasonlott ember lett. Hogy napszámban nem birta a munkát, kocsiskodott, béreskedett, de mindenünnen kikopott, mert az a sok keserűség, amit a púpja miatt kellet tűrnie, durvává tette s ütötte, verte a jószágot. Hát sehol se volt maradása. * * * Végre is éjjeliőrnek állott. Este kezdődött a hivatala, mikor az uradalom lassanlassan elcsendesedett. Eleinte nehezére esett a nappali alvás, álmos maradt utána. Azután megszokta. Éjjel legalább csak a kutyája volt vele. Milyen más is a kutya, mint az ember! Ezek szemében mindig lenézés, szánakozás bántotta, a Furulya meg, ha ránéz barátságos farkcsóválással, csupa hűség. 2