A Színes Sport, 2001. március (2. évfolyam, 58-65. szám)

2001-03-01 / 58. szám

4 K­ évfolyam, 58. szám * 2001. március 1., csütörtök Futballrajt m01un'111 LABDARÚGÁS Videoton Hétfőn megérkeznek Fehérvárra a brazilok Kovács Attila: presztízsmeccs lesz A keddi, Paks elleni bajnoki főpróbán még hiába várták a csapat brazil játékosait a fehér­vári szurkolók. Szigli István sportigazgató ugyan már szerda estére intézett repülőjegyet, ám Julinho és Leo egyelőre a szer­ződtetésükben tárgyaló Viniczai Tibor üzletemberrel együtt Rió­ban várja a fejleményeket, és azt, hogy a megfelelő okmányok be­szerzése után - a karnevál miatt ez kissé nehézkes - repülőre ül­hessen. Ha minden rendben lesz, a két labdarúgó hétfőn megérke­zik Magyarországra. A bajnoki rajt közeledtét jelzi, hogy Csongrádi Ferenc, a Vi­deoton vezetőedzője Tatabá­nyáról, a Lombard-Siófok talál­kozóról érkezett a Paks elleni mérkőzésre, mint ahogy Kiprich József, a Lombard szakmai igaz­gatója is feltűnt kedden Fehér­váron. Vasárnap ugyanis Video­ton-Lombard mérkőzést ren­deznek. A két klub nevét a télen soká­ig Kovács Attila átigazolása kap­csán emlegették együtt rendsze­resen, hiszen a középpályás Ta­tabányáról tért vissza nevelőe­gyesületéhez. Éppen ezért talán ő még a játékostársainál is jobban várja a bajnoki rajtot. - Várom a meccset, mint ahogy minden futballista várja a rajtot - mondta Kovács Attila. - Három és fél évet töltöttem el a Lombardban, érdekes lesz ját­szani a volt csapattársak ellen. Igazi presztízsküzdelem lesz eb­ből a szempontból a találkozó, és remélem, hogy jól jövünk majd ki belőle, megoldjuk a fel­adatot. - Beszélgetett-e Csongrádi Fe­renccel a tatabányai titkokról? - Természetesen beszélget­tünk, bár a vezetőedző számára sem ismeretlen az ellenfél, leg­utóbb kedden, a Siófok ellen is látta játszani a Tatabányát. Egy­két dologban azért kikérte a véle­ményemet, néhány szituációt elemeztünk, de azt ugye senki­nek sem kell mondani, hogy pél­dául Vincze Pilura oda kell majd figyelnünk. A középpályán Kiss Béla nagyon gyors, erre is ügyel­nünk kell, a többit pedig majd meglátjuk.­­ Fehérvári nevelésként nem idegenként lépett be a Videoton öltözőjébe, és a felkészülési mér­kőzések is azt tanúsították, hogy sikerült beilleszkednie a csapat­ba. - Ezzel valóban nem volt gond. Földes Gáborral a Vidi-ifi­­ben szerepeltem együtt, Szalai Csabával a Gázszerben. Milinte Árpáddal rendszeresen találkoz­tam, de a többieket is ismertem, hiszen bár Tatabányán futballoz­tam, Fehérváron laktam. Szóval a csapat befogadott, és ez meg­könnyítette a helyzetemet. -A csapat játékában is sikerült megtalálnia a helyét-1 - A Videoton mást játszik ugyan, mint a Tatabánya, ám úgy érzem, az én feladatom közel ha­sonló, mint volt a Lombardban. Talán kicsit majd többet kell vé­dekeznem, hiszen Zombori Za­lán szervezi a játékot, én pedig hátrébb helyezkedem. - Milyen eredménnyel lenne elégedett vasárnap? - A győzelemmel. Nagyon fontos lenne számunkra a jó rajt, hiszen a folytatásban nehéz soro­zat vár a csapatra, és a siker len­dületet, nyugodtságot adhatna. Kicsit féltem attól, hogy a brazíli­ai nagy melegben lejátszott­­ Molnár Achilles-inát érte rú­gás, azonnal jegeltük a sérült lá­bat, és vasárnapra várhatóan minden rendben lesz - adott diagnózist Sándor „Tubi”, a Lom­bard masszőré. A Siófok ellen két gólt szerző Nagy I. Sándornak esélye van rá, hogy Vincze - vagy Pekovics - mellett ott legyen a csatársorban. Pekovics erőnléte még nem hi­bátlan, de a Siófok ellen Vincze sem hozta megszokott góljait. Ezúttal „csak” egy tizenegyest harcolt ki, ám a fáradtságot senki sem róhatta fel neki, hiszen Pilu kedden napközben már bizonyí­tott: a játékvezetői tanfolyamon szerzett oklevelet.­­ Ez nem lehet mentség Pilu­­nak, hiszen Urbányi István, P. Nagy László és magam is meg­meccsek túl sokat kivettek a csa­patból, ám az azóta lejátszott mérkőzések éppen ennek az el­lenkezőjére utaltak. Nem csak az szereztem ezt a képesítést - ma­gyarázta Kiprich József. - Ráadá­sul Vincze négyszer olvasta el az anyagot, és csak kilencvennyolc százalékos tesztet írt. Én egyszeri olvasásra száz százalékot produ­káltam, ám ezt Pilunak nem kell megtudnia... Most már van játék­vezetői képesítésünk, ám ez nem jelenti azt, hogy pályát módosíta­nánk, a képesítés az A-licences edzői minősítéshez kell. A lényeg azonban most az, hogy a csapat még nem áll százszázalékos szinten. Ám úgy gondolom, va­sárnapig összerázódunk, és az ilyen nehézkes edzőmérkőzések tapasztalatait hasznosítva jó ered­ményt érünk el a Videoton ellen. A Lombard kevesebb lehető­séget kapó játékosai szerdán dél­után a Metalurg Doneck gárdája eredményekre gondolok, hanem arra, hogy friss volt a csapat, min­denki élvezte a játékot. (nagy) ellen játszottak (a Tatabánya juni­orcsapata 4-0-ás vereséget szen­vedett) a tatai edzőtáborban, míg a többiek edzéssel készültek a hétvégi bajnoki rajtra. Ferling Bé­la és Kiprich József számára gon­dot okoz, hogy Árki és Újhegyi is belázasodott, így Szalma József mellett további meghatározó já­tékos dőlt ki a sorból. - Szalma József felépülését öt­ven százalékra teszem, Árki Gá­bor azonban minden bizonnyal meggyógyul vasárnapig - mond­ta Ferling Béla. - Fontos lenne, hogy pályára lépjenek, hiszen a Siófok elleni mérkőzésen kide­rült, hiányoznak a meghatározó játékosok. Ennek ellenére bízunk a szoros eredményben, és leg­alább egy pont megszerzésében. (molnár I.) Kovács Attila az ősszel még a Tatabánya játékosaként ünnepelhette góljait, immár azonban nevelő­egyesülete, a Videoton színeiben, éppen a Lombard elleni nyitó meccsre készül Lombard FC Kiprich százszázalékos, a csapat még nem Tatabányán van még mit javítani játékkal két olyan gólt kaptunk, amit nem lenne szabad. Hihetet­len védelmi hibákat követtek el a fiúk, és a középppálya is héza­gos volt. A második játékrész­ben már elfogadható volt a telje­sítmény, ám még nem az igazi. Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy a rajtra átalakítsuk-e az eredetileg elképzelt kezdő­csapatot. Nem végleges még az együttesünk, abban bízunk, hogy a huszonkettes keretünk­ben mindig lesznek majd húzó­emberek. Egyre biztosabb, hogy a Lom­bard egyik alapembere, Szalma József nem szerepelhet a rajton. A védő meghúzódott bal térde lassan javul, ezért elképzelhető, hogy Fehérváron három védővel kezd a Lombard. A középpályán viszont a bőség zavarával kell megküzdenie a szakvezetőség­nek, hiszen a kedden belázaso­dott Árki Gábor kivételével majd­nem mindenki harcra kész. Egye­dül a Siófok ellen gólt szerző Molnár Balázs bajlódik kisebb sé­rüléssel. A kedd délutáni, Siófok elleni utolsó felkészülési mérkő­zésen látottakkal korántsem volt elégedett a Lombard szakmai stábja. - Elképesztő, hogy sokan nem azt tették, amit a meccs előtt megbeszéltünk - értetlen­kedett a mérkőzés után Ferling Béla. - Az első félidőben gyenge száma szerepel. Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol elsődlege­sen. Dunaferr-Újpest 2-1 A 6. forduló programja Az NB I állása 1. Ferencváros5 3 2 8- 0 15(4) 2. MTK Hungária5 2 3 -6- 2 15(6) 3. Dunaferr SE5 3 -2 6- 9 14(5) 4. Újpest FC5 3 -2 9- 6 14(5) 5. Videoton Fehérvár5 3 1 1 8- 4 12(2) 6. Győri ETO FC5 3 -2 8- 8 11(2) 7. Vasas DH5 2 -3 4- 5 10(4) 8. Lombard FC5 1 1 3 6-14 10(6) 9. Kispest-HFC5 2 1 2 11- 8 8(1) 10. Matáv Sopron5 -3 2 5- 7 6(3) 11. Debreceni VSC5 1 -4 9-13 6(3) 12. Zalaegerszeg5 1 1 3 5- 9 5(1) A pontszám után zárójelben az alapszakasz után kapott jutalompontok Március 2., péntek Debrecen—MTK (Sport1) 18.00 Március 3., szombat Győri ETO-Zalaegerszeg 14.30 Kispest-HFC-Matáv Sopron 14.30 Ferencváros-Dunaferr (m1) 16.45 Vasas DH-Újpest (Sport!) 18.30 Március 4., vasárnap Videoton-Lombard FC 17.00 A hét végén előkerül a sufni mélyéről a télre gondosan el­csomagolt kereplő, újra meglebben az elmúlt hetekben összehajtogatva pihenő zászló. Az öltözőkben előszedik a va­donatúj sportszárakat, a mezeket, a nadrágokat, az edzők a legdivatosabb és legújabb öltönyüket veszik fel. Elkezdődik a bajnokság tavaszi idénye. Az az idény, amely a szakmabeliek és a laikusok szerint is jobb lesz, mint az elő­ző volt. Az előbbiek azzal érvelnek, hogy a létszámcsökken­tés miatti koncentrálódás lesz jó hatással a nívóra, utóbbiak pedig azt állítják, hogy ha valamibe ekkora summát öntenek be, mint most, a stadionrekonstrukciós program keretében a futballba, akkor annak meg kell látszania a produktumon. Az első, pontosabban a hatodik fordulóban mindjárt slá­germeccseket (is) játszanak. Ilyen a Ferencváros-Dunaferr és a Vasas-Újpest mérkőzés, de remek meccsnek ígérke­zik a Debreceni VSC-MTK Hungária találkozó is. A forduló zárótalálkozója, a Videoton-Lombard bajnoki pedig választ adhat arra, hogy a fehérváriak tudták-e hasznosítani a há­romhetes brazíliai túra tapasztalatait, illetve, hogy a tata­bányaiaknak megérte-e átigazolniuk hat játékost a téli szü­netben. Lapunkban a bajnokság előtti napokban rendszere­sen olvashatnak arról, hogy a csapatok, az edzők milyen reményekkel indulnak neki a tavaszi idénynek és az első mérkőzésnek. www.asport.hu

Next