A Szív, 1920-1921 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1921-02-26 / 26. szám

Budapest, 1921. február 26. VL évfolyam. # 26. szám. o :zT3 € te­ue S21V0­ SZÖ:H­eTi^RTesiTene © Szív előfizetési ára egész évre 112 korona. Tömeges rendelésnél 50 példánytól kezdve 20 százalék kedvezmény. Kiadóhivatal) dm: Budapest, Vili. kar., Horánszky­ u. 20 team* megjelenik: kmaDOn* s^ojRBJiTOa maspiwMm, SZeOKESZTvDSEQ Js KU BUDA PEST. V Ui.­d OR An­ mShivatal: KY-UTCA 20. záöKEEESEasága Ara 2 kor. . kiadja: to-Jims-sziva-szövtfrsaG Büntessék meg a nemzetrontó sajtót! »A Keresztény Nemzeti Liga országos akciót in­dít a sajtó megtisztítására. Az akció a kormányt olyan legfelsőbb pártatlan és vegyes bíróság szer­vezésére óhajtja rábírni, amely hivatva volna an­nak a felülvizsgálására, hogy a nap­ilapok milyen magatartást tanúsítottak a forradalmakat meg­előző időben és a forradalmak alatt. A bíróság az illető lap bűnösségének a foka szerint bünte­tést szabhat ki, sőt a lap beszüntetését Ís el ren­­delheti. A Liga határozata máris bojkott alá he­lyezi »Az Est«-et, a »Vi­ága!-ot, a »Pesti Nap­­ló«-t, a »Magyarország«-ot és a »Népszavá«-t. Nem habozunk kijelenteni, hogy a Keresztény Nemzeti Ligának ez a mozgalma nekünk nagyon rokonszenves, noha néhányunk szájából kiütné a­­ kenyeret. Mert annyi bizonyos, hogy a sajtó prostitúciója, máról­nol napra történt frontváltozása és léha elvtel­ensége már visszataszító méreteket öl­tött. Csak az a kérdés, ha , a ó t­­orrásnak ez jx formája célravezető-e. Mert ha például »Az Est«-et megszüntetik, még nem szüntették meg azokat a destruktiv erőket, amelyek a lapot a forradal­mak szolgálatába szegődtették. (»Az Est« helyett ugyanaz a szerkesztőség más címen is csináltat újságot!) Nem elég csak a díványt kidobnunk: az erkölcstelen perszónákat kell Ír he e­­enne tenni !« E részletet a szociáldemokrata irányú »Typo­­graphiá«-ból, a nyomdászok szaklapjából vesszük, e soroknak igazuk van. Nevetségest szándék az ásót tömi ketté és nem __ az embertől kérni számon tettét, aki az ország és társadalmi rend alapjait aláásta. Az­után meg oktalan dolog is szétrombolni egy patkányfészket anélkül, hogy lehetetlenné tennék újabbak kaparását és túrását. Igen! Azokat kell megbüntetni, akik a nép lelkének megmételyezésében ludasok. Ne mossa őket tisztára a kenyérkereset kifogása. A meg­élhetés lehet mentő körülmény, de nem fel­mentő. Nem oldja föl a felelősségüket a jó­hiszeműség sem, mert a forradalom maga tör­vényellenes cselekedet és aki részt vesz benne, az vagy tudatosan teszi, vagy elvakulva. Aki tudatosan csinál forradalmat, az felelni köte­les minden következményéért tettének; aki pe­dig vakon és jóhiszeműleg döntögeti a társa­dalom rendjét, azt nem szabad megtűrni olyan erkölcsi felelősséggel járó pozícióban, mint ami­lyen egy újságíróé, aki a néphangulatot irányítja. A forradalmár sajtó egyik vezető orgánuma, »Az Est«, elismerte annak idején, hogy meg­fontolva lépett a forradalom útjára. 1919. febr. 29-iki számában a következőket írta: »A­ forradalomban nem a bujkálok között vol­tunk, az első sorokban álltunk és amikor még a cenzúra hasábos űrt szántott a­ halainkon, mi min­den kockázatot vállalva, október 27-iki számunk­ban ezt írtuk: »Vagy megteszi a képviselőház rög­tön, hogy megbuktatja a kormány , kimondja Ma­gyarország teljes gyökeres függetlenségét... vagy pedig, ha nem cselekszi ez, rögtön félre kell lökni ezt a képviselőházat szere­tne‘és kormányá­val együtt. Nemzeti tanácsra vo’na m­­ég az or­szág sorsának intézésére. A'aku'jon ez a nemzeti tanács a legdemokratikusabb eleme..bő', köztük a szocialistákból és nemze­t­é . é i élőivé!, ad­jon ki kiál tványt, amelyben kimondja teljes füg­getlenségünket, elakadásunkat Ausz­riá'ó’ és a német szövetségtől, mondja ki szándékát az or­szág gyökeres és rögtönös de o’ i áá'á a, bün­tesse meg a cenzúrát, adja vissza a gyülekezési jogot, hívja haza a katonákat (düh­betük­­’*1) ................ •­ • " -kel) úgy menjen békét kötni az ellenséggel és egyezkedni a körülöttünk a n u' á­h1­okká'. Akár­ki lesz, aki ezzel becsületesen kiáll az ország porondjára, mögötte lesz az egész ma var­ág Siker és a megmentett ország áldása fogja kisérni nevét.« »Ilyen súlyos kockázat vállalásával mertünk a forradalom e h­re- a­n­n­a­k sorába állni és napokon és heteken keresztül a legközvetlenebb személyi érintkezésben maradtunk a vezérek­kel, akik a forrada­lat irányí­o­tá. Ha­­ ez is néha észrevételünk, az csak a rész­etekre vonatkozott, a Népköztársaságot és a forradalom vívmányát sze­retettel szolgáltuk és a leglelkesebb meggy­őződés­­sel szállunk síkra minden ellenforradalmi próbál­kozással szemben.« Ezt irta »Az Est«. Az Est, illetve annak írói »vállalták a kocká­zatot« — tehát fogják őket szavuknál és állítsák bíróság elé! Ha egy orvos tifuszbacillusokat szórna szét népünk között, nemde, lakat alá kerülne? Ha bármelyik gazda szikrákat csiholna a szérűn, a lángot fogó kazaltól leégne az egész falu termése, vajjon büntetlenül maradhatna? A szellemi élet bontó bacillusait és a nemzeti vagyon romboló tűzszikráit azonban felelősség nélkül szabad szórni? A bűnös lapokat, kiadókat meg lehet bün­tetni, az igaz. A nemzetrontó újságírók felett törvényt lehet ülni, az is való. Sajnos, azonban a harmadik tényezőt, csoportot nem lehet a vádlottak padjára ültetni. Pedig ez sem kisebb gonosz, mint a másik kettő. És ez: a lap­vásárló, olvasó közönség, a hirde­­tők és szubvencionáló, renumeráló bankok és vállalatok. Nincsen prosti­tuált, ha nincsen parázna, kéjenc. Nincsen nem­zetromboló sajtó, ha nincsen fia a nemzetnek, aki olvassa, támogatja, megveszi. Az a sok, most »rablót« kiabáló újságolvasó, aki fillérei­vel támogatta az Estet, Világot, Pesti Naplót, stb. újságot, álljon csak meg országunknak csonka teste előtt és higgje el, hogy tönkre­­tevéséhez ő is hozzájárult. Az országromboló sajtó elvetemült munkájában tehát nemcsak a lap­vállalatok a bűnösek, hanem az új­ságírók és az olvasóközönségük is. És ha már büntetni akarnak, büntessenek h­át igazságosan minden gonoszt és ne pedig csak tessék-lássék! A német kathoücizmus helyzete. A veszprémi püspök pasztor­ális gondolatok­ban gazdag körlevelében rámutatott a német katholikusok erősödő szellemére. »A kath. külföld — írja — az olyan mélyen sújtott Németországban is bámulatos hitbeli meg­újulásnak képét mutatja. A harctérről visszatért ifjúság, közöttük örvösök, mémnöjtjök, ügyvédek szent lelkesedéstől eltelve jelentkeznek a papi­pályára. A Rajna vidékén levő kölni egyházme­gyének az idei tanévben 600 teológusa van, több mint valaha volt a béke idején. Az ifjúság kath. egyesületekben tömörül s kötelezi magát, hogy szigorúan kath. Egyházának parancsai szerint fog élni s ezen életnek ápolását mindennél többre becsüli. Az állam ugyan hitvallás nélküli iskolát is állított fel, de nem kényszerítette bele a gyer­mekeket. A szülők a hitvallásos iskolát válasz­tották s a vallástalan iskolák népieknek. A leg­nagyobb német gyárvárosok egyikében felszólí­tották a tanítókat és tanítónőket, hogy jelentkez­zenek a vallástalan iskolában való tanításra. Az 1200 tagból álló tantestületből csak 29 jelentke­zett s ezek közül is csak 8 katholikus! Valóban fölemelő látvány! Minő mély lehet itt a szülők­nek, az ifjúságnak, a tanítói osztálynak vallásos hite és meggyőződése! S ha nálunk tennék meg e próbát, ha a szülők, az ifjúság s a tanítóság nálunk volna kénytelen választani? Az elmúlt szomorú idők tapasztalatai megadják e kérdésre a feleletet.­ Ezen fölemelő viselkedésnek titka pedig a hit vallásos, buzgó család­ban van. A társadalmi alapegység nem a köz­ség, nem­ a­ város, nem a megye és az állam, hanem a család. A pápa Ausztria ínséges helyzetéről. Az »Osservatore Romano« minap merje ént szá­mában teljes terjedelmében közli XV. Benedek pápa levelét, amelyet Ausztria ínséges helyzetére vonat­kozóan Casparri bíboros államtitká­roz intézett. — Az az egészen szomorú és egyedül­á­lló helyzet, amelybe Ausztriát a háború és a béke­kötés változó esélyei döntötték, annyira aggasztó lett, hogy nem maradhatunk meg tovább ha­­gatá­­sunkban. Ez a nemes és tekintélyes nemzet, amely év­századok folyamán a hit és a keresztény kul­túra védelmében oly sok érdemet szerzett elvesz­tette minden régi dicsőségét s 6 millió lakosú ál­lammá csökkent, amelynek harmadrésze egyedül Wien városára esik. Mig azelőtt ez a főváros egy nagy és virágzó császári birodalom középpontja volt, amelyből mindenféle segítő eszköz és termény jutott neki, ma egy testtől elválasztott fejhez hason­lít s arra törekszik, hogy a nyomorúság és kétség­­beesés borzalmától megmeneküljön. Kereskedelme megakadt, ipara megbénult, pénze hihetel­enül ér­téktelen lett. Nem lehet látni, hogy Ausztria mi­képpen találná meg magában az eszközt, hogy mint állam fenmaradjon és lakosságát kenyérrel és munkával láthassa el. Ennek a helyzetnek kö­vetkezményei rémül­etes módon hatnak vissza az összes társadalmi osztályokra, különösen a Szű­­kölködőkre, betegekre és gyermekekre, akiknek ér­dekében mi ismételten fordultunk a jóakaratu­ em­berek felebaráti szeretetéhez. Igaz, hogy a külön­böző kormányok e rendkívül fá da­mas tényekre megkönyörü­ltek s a balsorstól sújtott országnak segítségét és támogatását ígérték. De még ha ezek a segélynyújtások gyorsan megvalósultak volna is, nem lett volna kellő eredményük, mert Ausztriának, mint már említettük, hiányzanak­­ az önálló élet alapjai. Mikor mi ezt a rendkívül szomorú helyzetet kie­m­­lj­ük, egyáltalán nem akar­juk kutatni, ki vagy mi a fele­­ős és büdös érte. Mi csupán szomorú szívvel ílapítjuk meg a bajt s a közvélemény egy velünk abban, hogy Ausztria mai helyzete teljesen tarthatatlan, mivel az egész nemzettől elvették lehe­tségét annak, hogy azokat az életfeltételeket, melyeket a teremtő minden em­bernek rendelkezésére bocsátott, megszeezze ma­gának. — Bíboros Ur! Mikor mi szavunkat fölemeljük biztosak vagyunk abban, hogy­­ az emberiesség és keresztény testvériség érzelmeinek adtunk vissz­hangot, amelyek minden jószándéku szivet eltöl­tenek s különbség nélkül az összes ku­lurnépeket, akár győzők, legyőzöttek vagy semlegesek. Ausztria szerencsétlen sorsával szemben föllépésre kéret­ték. Nem szándékozunk a kérdés mega­dásá­a prak­tikus javaslatot tenni, mivel ez teljesen politikai jellegű s azoknak a kormányoknak fel adata ki­váltképpen, amelyek a békeszerződést aláírták. Az isteni Mester fe­lbaráti szeretetétől, amely az egész m­indenséget különösen a szükséget szenvedőket m­a­­gába öleli, indíttatva csak arra szorítkozunk, hogy felszólítsuk önt. Bíboros Úr, hívja fel­­ a Szent­széknél akreditált diplomáciai testület figyelmét erre az igen súlyos körülményre, különösen azokét, akik hathatós módon léphetnének közbe, kíván­ságainknak tolmácsai lehetnek kormányaiknál, hogy ezek­et töltve az emberiesség és i­azságosság fenkölt elveitől eszközök után nézzenek, amelyek révén ez elveknek gyakorlatilag is dicsőséget sze­rezzenek. Legyünk igazságosak! Hallottam azt a fájó, szomorú jelenetet, ami­kor a falusi gazda búzával etette disznaját Az intésre büszkén vágta oda: — Inkább adom a disznának, mint az uraknak! Az ilyenfajta szívtelen gazdák, akik elnézik a szegény hintó^cdm­.zt­rtv ér­ezését, féljenek az Isten büntetésétől. De viszont hallottam másfajta szomorú esetről is. Hallottam olyan ur­akról és — fájdalom! — magukat keresztényeknek valló urakról is, akik terményeiket nagy zsidó vállalkozóknak adták el, ahelyett, hogy az éhező tömegek szegényei­nek juttatták volna. Cs­ak azért, hogy a maximá­lis árnál jóval magasabb áron adhassák el. Mit szóljunk, emberek? Ugyanazt, amit az előbbiek­nek mondottunk, hogy igazságosak legyünk.

Next