A Toll, 1934 (6. évfolyam, 1-7. szám)

1934-01-05 / 1. szám

ATOLL BUDAPEST, 1934 JANUÁR 5 AI. ÉVF. 1. (70.) SZ. t A HETVENÖTÉVES VÉSZI JÓZSEF felé bevalljuk, némi lámpalázzal nyújtjuk a jubiláris elismerés mondat­csokrait. A Toll-nak ritkán van módjában résztvennie azoknak a közéleti férfiaknak ünneplésében, akiknek a hivatalos megbecsülés és a társadalmi előkelőségek hódo­lata is kijár. Nincs gyakorlatunk abban, hogy a publi­cistát, a főszerkesztőt, a politikust, a hazafit, akinek sok évtizedes munkája eredményeit minden körben és minden rétegben szinte megilletődött tisztelettel szokták emlegetni, miként kell és miként illik felköszönteni; a keservesen harcos sors, mely A Toll-nak eddig részéül jutott, megfosztott minket az erre vonatkozó tapaszta­latoktól. Bocsánatot kérünk tőle, ha tehát ez ünnepi alkalommal sem a nagy befolyású főszerkesztőt, a felső­házi tagot, a közéleti nagyságot dicsérjük benne, hanem azt az embert, akinek szivéből és erejéből tellett arra is, hogy mindennapi vezércikkeit ugyanúgy a vérével Írja, mint az igazi költő a versét s akinek szellemi erejéből és temperamentumából futja arra, hogy a pátriárka korban fiatalos lelkesedéssel és fiatalos lendülettel vé­gezze munkáját. A fiatalságnak ő nemcsak társa, de megértője és segítője is. Ahogy egykor Ady Endrét, e rakoncátlan zsenit segítette a maga okosságával az érvé­nyesülésbe, úgy segített és úgy segít ma is másokat, szegény és ismeretlen talentumokat a biztosabb exisz- tenciához és esetleg a boldoguláshoz. A Toll olvasói bizonyára emlékeznek arra, hogy az Ady revíziós ankét azzal a gyöngéd visszapillantással indult meg, amely a költőről az ő tollából jelent meg lapunk hasábjain. A Toll azzal, hogy ezt a szerepet neki juttatta, azt akarta do­kumentálni, hogy benne látja azt a férfit, akire mindenki bizalommal és megbecsüléssel nézhet, mert ő az, aki a magas korban és a magas pozícióban is együtt érez az

Next

/
Thumbnails
Contents