A Toll, 1935 (7. évfolyam, 1-7. szám)
1935-01-22 / 1. szám
iüerg; azoktól az akadályoktól, nehézségektől, amelyek az alkotásnak az író számára is kiszámíthatatlan folyamatában, az önálló életre kapott alakok váratlan konfliktusaitól, eredetileg mellékesnek szánt motívumok előreláthatatlan kiszélesedésétől keletkeznek, — szóval, csupa olyan csomótól, amellyel az író önmaga nehezíti meg a saját dolgát s amellyel egyszer könnyen megbirkózik, másszor viszont csak hosszas megrekedések, vívódások árán. Önmagában tehát még nem kellene túlértékelni az egyébként minden értékelésre érdemes új magyar regényt, csak azért, mert tizenöt éven át íródott, de az is kétségtelen, hogy a magyar regény átlagos, röpke időtartama nem annyira a pszichológiai, mint valóban a szociális körülményekkel magyarázható. Regényírásunk expressz tempójának hagyományát maga az újkori regény apja, Jókai teremtette meg, aki nemritkán egyidőben három regényt írt folytatásokban napi és hetilapokban, mert hosszú és dicsőséges pályáján neki sem akadt nem is tizenöt, csak másfél olyan anyagilag nyugalmas éve, amikor megfontoltan írhatta volna meg a folttalan remekművet. Bródy Sándor íróasztaláról lapzártakor ragadta el a nyomdász a regényfolytatást, Móricz Zsigmond háború utáni regényeinek nagy része szintén tárcafolytatásokban íródott , s ha e regények a magyar elbeszélőirodalom csúcsát jelzik is, így történhetett meg, hogy nem egy könyvében a hősnek a harmincadik oldalon más a neve, mint az ötvenharmadikon. A legfiatalabb generáció túlnyomó része szintén erre a veszedelmes vabanque tempóra kényszerül. A tempó eredménye természetesen bizonytalan, mert az író átmeneti, testi és lelki diszpozícióinak jóvátehetetlenül ki van szolgáltatva. Ennek a tehetséggel való rablógazdálkodásnak az az oka, hogy Magyarországon a legnagyobb könyvsiker sem biztosít írójának, ha csak egy évig írja a regényét, annyi napibért, amennyit a réparitkító munkás a nem túlságosan bőkezű nagybirtokon keres. A könyvkiadók dömpingje olyan minimálisra zsugorította az írói honoráriumot, hogy ha a népszerű kétpengős könyvsorozatot vesszük alapul, a nagy könyvsikernek számító tízezres példányszámnál sem kereshet a regényíró többet 1600—2000 pengőnél. Ez azt jelenti, hogy az az író, aki egy évig dolgozik a könyvén, havi 120 pengő utólagos jövedelemre tehet szert, aki pedig tizenöt évig dolgozik egy könyvön, havi 11 pengős kegydíjat kaphat a magyar kultúrközvéleménytől, feltéve, ha csakugyan eléri a ritkaságszámba menő tízezres példányszámot! Karinthy mondta egyszer, hogy nem dolgozhatik, mert ha dolgoznék, nem lenne miből élnie — csakugyan, dolgozni abban az értelemben, amiben a nyugati írók, csak a kiváltságosok tudnak, a gazdagok, a betegesen aszkétikus hajlamúak és azok a tiszteletreméltó kevesek, akikben a magyar író szégyenletes szó.