A Toll, 1936 (8. évfolyam, 1-6. szám)
1936-01-15 / 1. szám
családot mégis kétségbeejti az elpusztult szép rozs „a pataki dűlőben“, meg a szülő, mely amúgy is savanyu bort adott volna. Mikor pedig a lányt egy parányi becsületbeli sérelem éri, a család összefog s az anyós, akit idegesítettek a külföldi nevek, helybenhagyja fia párbaját az asszonyért. Csak nem is hagyjuk, lányom, hogy bántsanak, mondja. Az asszony lassan avatódik be ebbe az erkölcsi világrendbe, de Laforgue s a megüvelt magyar föld az elbeszélés végén mégis helyet cserélnek az értéksorban. Már szívesen ül este a Tisza-partján, már érti a férje földjét. Csak azt nem tudja akkor: micsoda Pest? Biztosan Magyarország ellentéte fejezi be utolsó levelét. Hozzá kell tennem, hogy 1905-ben, úgy érzem, ez a különös alkalmazkodás — nőiesített alakban — Korányi és az utolsó liberális nemzedék titkát is elmondja. A régi törzsből lelkileg kiszakadó törzsökös magyarok a benszülöttek világát máskép fogták fel: vagy sohasem alkalmazkodtak hozzá s akár dacból, akár taktikából erényeit is elvetették, elhallgatták, vagy alkalmazkodtak, de akkor meg több fentartással, több nihilizmussal, mint a beolvadók. Mikor az embernek s tudósnak egyaránt kitűnő Láng Lajos báró hazakerült, idegen mintára sok mindent föl akart itt forgatni. Szerencsére idejében akadtak jóakarói, tarts velünk, mondták, bánj kíméletesebben az országgal s nem bánod meg. Láng hajlott a szóra s a táborhoz csatlakozva megtette annyi jót és hasznosat, amennyit a táboron belül egyáltalában lehetett. Élete végéig biztosan rájött, hogy ez édes-kevés. A Korányok többet tettek: megrendítő erőfeszítéssel és folytonos félrenézéssel lovagias, úri erényeire egyszerüsítették le a magyarságot s képességeiket ennek az elvont, hibátlan képletnek ajánlották fel. Ezért pedig már érdemes volt mindent vállalni, a kínos helyzeteket, a hálátlan költségvetési feladatokat, szóval mindazt, amit az egykori honvédorvos fia a pesti, heidelbergi, párizsi ecetemen, a Sciences Politiques-on és a School of Economics-on szerzett tudásával s a szépirodalomból szerzett széleskörűségével megoldhatott. Mert a perbefogott liberalizmus alatt valóban nagy osztozás és fölözés folyt kevesek s nem a legjobbak közt, de ugyanerre az időre esett egy városi réteg alkalmazkodása a barbárságában is csupa erény magyarsághoz. Az első, vagyonalapig nemzedék, az otthonos beolvadók a kilencvenes évekre kiöregedtek, a fiaik viszont túlfinomultak a magyarságon, már tudniillik azon, amely a közszellemet megszabta s tehetetlen középosztályunkat szolgálatába fogta. De ezt a kínos gyökérvesztést éppen vékonynak érzett gyökereik miatt maguk előtt sem ismerték be. A bérlőből lett nagytőkés apáknak üzlet volt a föld, a fiúnak jelkép, amelyért eltitkolta nyugati nosztalgiáját s később még az Andrássy-úti családi villát is kész volt megtagadni.Így volt ez a wilhelminus Németországban is, a fiatal .