Abauj-Kassai Közlöny, 1873 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1873-10-09 / 41. szám
Ha már most a deákpárt emberei fuzionálnak velünk egy jobb, helyesebb alap megalkotására, tesznek mint okos politikushoz illik; de ha mi fuzionálunk velők — mielőtt nekik eszök ágában volna az eddigi alapot megdönteni, mielőtt tehát többséggel rendelkeznénk a károsnak ítélt intézmény megdöntésére — teszünk, mint meg nem bízható politikusok. Úgy de a fuzionálni kívánók árról beszélnek; kisebb árért — úgymond — nagyobbat kapunk, vagyis: áldozzuk fel a kevésbé lényegest a többé lényegesért. Csakhogy a lényeg lényeg: oly szoros kapcsolatban áll egymással, hogy külön választva életerős egyik sem lesz. Félszemmel még sok szépet láthatunk; félkézzel is dolgozhatunk úgy ahogy, s azt amit féllábbal elsántikálhatunk; de messétek ketté a szívet, osszátok meg az agyat, és megöltétek az embert. Ez a lényeg. Deák és pártja is arról beszéltek 1867-ben; ők is a kevésbé lényegest feláldozták a többé lényegesért, s rövid időn beláttuk, hogy nálunk a lényeg csak papíron, voltaképpen pedig Bécsben van. Most már pártunk azon része is, mely_fuzionálni akariTT lehszf UXT kétszínes zászlót —• azon egyszerű okból, mert a deákpárt hátat fordított neki. A törekvés meg van az illetőkben most is, de mert nincs kivel összeszűrni a levet: tele torokkal kiabálják, hogy „dehogy akarunk fuzionálni!“ Gyönyörű „elvhűség“, csak legyen, aki készpénzül vegye. Csernátonynak Tisza Kálmán által hitelesen bizonyított „elvhűségé“-vel már nyertünk annyit, hogy nem értjük egymást. Mi, kiknek mint egy embernek kellene gondolkodnunk s tennünk; oda jutottunk, hogy nem értjük egymást. Ezt mind Csernátony „elvhűségé“-nek köszönhetjük. Czélunk, törekvésünk az ellentábor megoszlatása volt, s íme, nem adatik a kérdésre felelet: mit akar Ghyczy ? mit Tisza ? hová vezet Csernátony ? merre Jókai? hol áll meg Győrffy? meddig megy Várady ? stb. „Ilyen párttal fuzionálni!“ — fakadnak ki a „Magyar Újság“, „Debreczen“, „Haladás“ stb. értve a párt alatt a jobboldalt. „Ilyen párttal fuzionálni!“ — mondjuk mi sértjük alatta a balközépet. Hát mi becse lehet a jobboldal szövetkezésének oly párttal, melynek vezértagjai magok sem tudják, mit akarnak, mit engedjenek s mit halasszanak boldogabb időkre? És ezt mind Csernátony „elvhűségének“ köszönhetjük ! Boldog Deák-párt! neki nincsen Csernátonya s a mienket sem akarja magához ölelni. Pedig mily őszintén bocsátanak karjai közé, hogy tanítsa meg őket is egyet nem érteni! No de nyugton alhatunk. A novemberi értekezlet ki fogja adni a bulletint, hogy a balközép egészséges és soha jobban egyet nem értett, mint most. A választók pedig szépen el fogják hinni. Csernátony is bebizonyítandja, hogy a „Magyar Újság“, „Debreczen“, meg az „Abauj-Kassai Közlöny“ — „otrombák.“ Azután boldog lesz Magyarország.... Kassa, okt. 7. / (?) Tisztelt laptársunk, a „Haladás“ egy vezérczikket hoz „A fővárosi képviseleti választások“ cím alatt, melyet— tekintve, hogy a „Haladás“ immár határozott ellenzéki programmot vett föl s így elveink, irányunk azonosak kell hogy legyenek — lehetetlen szó nélkül hagynunk. Hogy a főváros kormánypárti korifeusai az ellenzéknek nem adták meg az őt megillető helyt, s illetőleg hogy a kijelölésnél és választásnál nem valónak tekintettel az ellenzék számarányára, az kétségtelen ; és hogy e miatt a mi kárhoztatásunkat, de bármely elfogulatlan deákpárti megrovását is méltán megérdemlik, abban is egyetértünk. Hogy ez idő szerint, midőn az ellenzék egy része bizony elvitázhatlan hajlamot mutat a szabadelvű kormánypárttal való egyesülésre, ily merev eljárás a túlsó oldalról nem viseli magán az őszinte közeledés jelét, azt is csak a vak nem látja; és hogy e szerint az ellenzék rendíthetlen feladata: nem eddigi elveinek oldalba rúgásával fuzionálni, sőt inkább erélyesebben mint bármikor a máig becsülettel folytatott harczot tovább viselni, abban sincs közöttünk véleménykülönbség! De értsük meg egymást! Ha valahol, a törvényhatóságok bizottságainak összealakításánál „Aliacos intra muros peccatur et extra.“ Átalános bűnünk az nekünk, melynek a közigazgatás adja meg az árát, hogy a képviselőtestületbe s a tisztviselői karba nem a képzett, jellemes egyéneket választottuk s választjuk be, hanem saját párthíveinket — tekintet nélkül azok képzettségére. És mélyen szomorú, leverő állapot, hogy jelen körülményeink között nem is lehet az máskép. Az 1867-iki egyezmény s a kormánynak és többségének azóta követett magatartása nem pártokat, hanem kasztokat teremtett az országban; kölcsönösen gyűlölködünk, egymás becsületét lábbal tiporjuk, politikai tőkét csinálunk a magánember működéséből is, — egyszóval nem ismerjük a politika fegyvereit s nem a politika határait. És ez isten átka rajtunk, mely vaskezekkel sülyeszt a megsemmisülés örvényébe. E vaskéz eltávolítására kell fuzionálnunk. Lapunknak első helyen volt bátorsága baloldali politikai pártunk fuzionális törekvése ellen felszólalni, de első helyen tiltakoznia kell az ellen is, hogy a magánember becstelennek tartsa embertársát, mert hát ez ellenkező politikai elvet vall. Épp ez okból határozottan helytelenítjük tisztelt laptársunk fent címzett vezérczikkének némely pontjait. „Kár lenne — írja a „Haladás“ — az ellenzéknek tiszta nevét azzal bemocskolni, hogy e kompromittált emberekkel frigyre lépjen.“ „A világtörténet ítélete — írja alább — az örök gyalázat bélyegét sütendi a kalandorokra.“ Az ilyszerű kifakadásokat magunkéivá nem tehetjük semmi szín alatt, sőt tiltakoznunk kell azok ellen az ellenzék érdekében is. Véleményünk szerint nincs jogunk becsültetést, meggyőződésünk tisztaságának elismerését követelni attól, akitől mi azokat megtagadjuk. Márpedig mi föltétlenül követeljük, hogy pártunk elveit, czélzatát, szándékait mindenki hazafiasaknak és becsületeseknek ismerje, bár nézetei eltérnek a mieinktől. Jogunk, sőt kötelességünk az ellenpárt politikai botlásait feltárni, ostorozni, helyteleníteni; jogunk,sőt kötelességünk rámutatni a sebekre, melyeket az ellenpárt politikája hazánk jelene s jövője jólétén ütött; jogunk, sőt kötelességünk alkotmányos úton, becsületes fegyverekkel az uralkodó pártot állásából kimozdítani; nincs azonban jogunk a becsületes, hazájukat szerető embereket, de szerintünk rósz politikusokat „kompromittált embereknek“, kalandoroknak“ bélyegezni. Kérjük tehát a „Haladást“, tartson mértéket azon párt megtámadásainál, mely annyi derék, jóra való, bfkdületes birnítúakat s polgártársúnk soF zárja sorai közé, kiklU Kápáczif Alilmrkr téves politikájokról meggyőznünk és nem elkeserítenünk, az egyedüli feladat: látogatás Garibaldii és Kossuth lakosnál. — Hocsáry Imrétől. — (Folytatás.) Genua révpartján járva, a főbb üzletágaknak nagyban czikkeit szemlélhetjük a terjedelmes raktárakban. Ezek között leginkább a selyem, bársony, damaszt, gyümölcsolaj, szárított gyümölcs, szárított hal, sőt a szárított tészta is legnagyobb mérvben van képviselve. A matrózokat itt folyvást csomagolt terhek czipelésével látjuk elfoglalva, de néhol ismét egész seregét a dologtalan, tunya férfiaknak (Lazaroni) gondatlanul heverni a házak árnyékainak utczai porában, füstölve rövid national pipáikból. A „dolce far niente“ e néposztályának renyhesége már példaszerűvé is vált mindenütt, azonban nevezetes, hogy becsülete felől csak jót lehet hallani. Sőt ez embereket szelídeknek, engedékenyeknek állítja mindenki, holott elnézve . a porban heverő csoportot rongyaiban s tekintve a naptól vasszinűvé barnított, sanguinicus arczokat, minden idegen az őrült communismus vérengző vadait látná bennök. A népnek női osztálya csinosabb, és csinosak kivált a vizhordó leányok, kik a szalagos pörge kalapokkal, tiszta kötényekkel, kopogó faczipőkkel s a vállaikról lelógó vedrekkel festői alakoknak mondhatók. A rakparttól a városba fölfelé, az arany és ezüst műveseknek utczáján haladunk, melyben mindkét oldalon, tisztán e nemes érczeknek mükirakatai tündöklenek. Miként Velencze az üvegnemüekről, Génua az efélékről hírneves, s valóban elösmerést érdemlenek ama kecses, mesteri művek arany és ezüstből, melyek itt roppant nagy kiadásban szemlélhetők. Noha mind e drágaságok egyedül a pazar hiúságot elégítik ki, mégis nagy értékek és a művészi kiállítás mindenkit bámulatra fognak ragadni. Templomokat, palotákat, teljesen felszerelt hajókat, egész kerteket, virágcsokrokat és minden kigondolható tárgyakat láthatunk ábrázva jókora nagyságú silfid arany vagy ezüst készítményben, kirakva jobbára mind kápráztató pompa gyanánt közszemlére. Az arany és ezüstneműek ragyogó utczájából egy piaczra jutunk, hol a velenczeiekhez viszonyítva, nem ugyan valami hallatlan becsű, de egy fölötte ízléses templomra találunk. Nagysága középszerű, alkata renaissance modorú, s tetőtől talpig fehér és fekete márványkoczkákból van építve. Közepén egy nagy s oldalt két kisebb portale képezi a fronton a bejárást, melyekhez szép hosszú, hasonló márvány lépcsőzet vezet föl. A portalék sokszoros ívekből állanak s az egyes íveket ismét a sokszorosan sorakozó fekete márvány, Serpentin oszlopok viselik. A négyszögű toronynak tetején négy karcsú tornyocska foglal helyet a szögleteken, ezek között egy kupola s ismét egy tornyocska legfelül, homlokzatának párkányán pedig művészi magas szobroknak hosszú sora tekint le a magasból. A fehér és fekete márványnak vegyítése úgy megtetszett egykoron egy gazdag génuainak, hogy szemben a templommal egy hasonló anyagokból, hasonló ízléssel épült fényes palotát találunk. Még a dómot néztük meg, melynek belső pompája versenyez Velenczének legszebb egyházaiéval. Magas iveit, melyek között vakító gazdagon aranyozott arabeszkek borítják a boltozatot, óriás verde antico, joni ékes oszlopok viselik, s a nagybecsű oltárok, remek szobrok és festményekkel együtt egy harmonikus pompa egészét alkotják. Elég e két egyházat ösmerni, hogy véleményt nyerjünk Génuának e részbeni gazdagságáról. A szépszámú paloták vagy faragott kövekből vagy márványból épitvek, jobbára igen magasak amennyiben találunk öt-, hat- sőt hót emeletüekre, s mindannyian szolid épületek a századokkal terhelt múltból, melyek ismét oly hosszú jövőnek bátran néznek elébe. Alig lépünk be a palotákba máris ama Velencze hajdani vetélyére méltó, fényes és hatalmas genuai köztársaság nyomaira találunk a boltozott folyosók és tág előcsarnokoknak szép szobrai és művészi freskóiban. De mik a hajdani genuaiak nagy tehetségéről és hajlamáról, főleg pedig képeikről legszokatlanabbul tanúskodnak, azok a magas palotáknak tetején még most is viruló Semiramisféle függőkertek. Babylon csodáját megértjük, ha láttuk ez öt-, hat- sőt hét emeleten is függő kerteket, melyekben a díszes kéjlakok, illatozó narancs ligetek, oleander és rózsabokrok, a fölvezetett kutak, a diszlő virágágyak, emelkedettségünk a város közepében nyüzsgő tömkeleg fejébe, s végre pompás kilátás a hullámzó tenger síkjára, valóban az aethernek egy uj birodalmát látszanak előttünk feltárni. Némelyeknek, mint a Doria és Durazzo-palotáknak mozaikkal kirakott udvarába a függőkertnek kútjából a természetet bozótos sziklavizesésben utánzó zuhany vezettetik alá, mely egyhangú morajjal visszhangoztatja a csarnokokat, vizével megtölt egy Nimpha szobrokkal ékesített nagy márvány medenczét az udvarban, s titkon eltűnik a föld alatt. Ama keskeny utczák, melyeket már a gyalogok sikátoraiként említettem, nagyon különös látványt nyújtanak. A magas házak és paloták többnyire háttal fordulnak ily közök felé, s e szerint alig egy öl széles, sötét, de híres sikátorokat képeznek, melyekbe legfeljebb vertical pontjáról tekinthet be a kiváncsi nap. Nagy zajjal töltik itt be a különféle czikkeket árulóknak kiáltásai a kevés légürt. Ami azonban legsajátosabb, hogy ez utczákban a fiesztázó nők és férfiak nagy kényelemmel szoktak keveredni az ablakokhoz erősített fatáblákra, s így a légben csüngve, lábat lógáznak a hatodik vagy hetedik emeletből. A volt doge-palota, most királyi, s épp oly büszkén áll századokat viselt márvány falaival, mint valaha. Gazdag csarnokainak és fényes termeinek remekei, mint a nagybecsű szobrok és festmények, a mozaik padozatok, vakítón aranyozott arabeszkek, a bíboros és aranyozott trón és bútorzat, mind csak egy borús emlékezet ködképeit alkotják elmémben; de tisztán emlékszem s mindig gyönyörrel helyzem át magam azon, a palotának legfelső emeletéhez nyíló, egyszersmind függőkertet is képező, tágas felületű óriás terrasse-ra, melynek szédítő magasba emelkedő narancsligetéből fönségesen gyönyörű kilátás nyílik az egész városra, a háttérben hegycsúcsokra fészkelt erődökre és messze a hajókat ringáló tenger síkjára, bosszant az Apeninek sorával.