Abauj-Kassai Közlöny, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1875-09-16 / 37. szám

Kassa, szeptember hó 16-án IV. évfolyam. 1875 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kovács utcza al-ik sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tud­juk kitől jön. Kéziratok visszakül­désére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden csütörtökön.­­Vi 37. szám. ABAUJ-KASSAI (HALADÁS.) Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : helyben házhoz hordva v­­­idékre postán küldve. Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre.....................8 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj : 5-hasábos petit­sorért 5 kr B­é­l­y­e­g­d­í­j hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3-hasábos petit­sorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Az egyesülés. Hírlapírói kötelességünk hozzászólni minden tényhez, mely pártunk kebelében történik. Ez okból nem mellőzhetjük hallgatással a köz­jogi ellenzék belügyeiben legközelebb történt örven­detes eseményt, — értjük : a két árnyalat, t. i. a füg­getlenségi és 48-as párt egyesülését. Az egyesülés módozatai olyanok, hogy azokkal pártunk minden tagja meg lehet elégedve.*) Az akczió egyöntetűsége biztosítva van az ál­tal, hogy azok, kik a lényeges dolgokban megegyez­nek és csak lényegtelen, mellékes dolgokban külöm­­böznek egymástól, ezentúl egy helyen fognak tanács­kozni. Ennél több se nem szükséges, se nem óhaj­tandó ! A pártfegyelem megkívánhatja minden egyes tagjától azt, hogy a pártprogramol lényeges tételeit tiszteletben tartsa; — vagy hogy a pártot ügyetlen s tapintatlan modora által ne kompromittálja, meg­követelhetik tőle, hogy közügyekben a párt előleges tudomása nélkül ne szólaljon fel ; ám nem tartjuk tanácsosnak azon praxist, mely ezelőtt a Deák- és Tiszapártnál meghonosult, hogy t. i. egy-egy képvi­selő annyira rabja legyen a pártot domináló egy-két intrikus vezérnek, hogy a pártkörbe belépése által mondjon le minden önállóságról, és szavazzon s di­adalra segítsen oly ügyet is, mely ellen lelkiisme­rete föllázad. A lényeges dolgokban legyen meg az egység mindig, a többiben élvezze kiki egyéni szabadságát. Nálunk amúgy is a meghasonlás forrása sze­mélyi féltékenység, és emberi gyarlóságból eredő­ kisszerű apprehenziók valának! Örvendünk, hogy a döntő személyeknél győ­zött az ügy a magánérdek fölött! Üdvözöljük, elsősorban Irányi Dánielt, ki a házi perlekedés egész időszaka alatt nála megszokott méltósággal kikerült minden alkalmat, mely az ügyet elmérgesítette volna, jóllehet nem volt hiány az el­lene elég ügyetlenül irányzott apró csipkedésekben. Igaz, hogy azok se S­i­m­o­n­y­i Ernőtől, se M­o­c­s­á­r­y Lajostól nem eredtek, — sőt utóbbi mindig köz­vetítő a differencziák kiegyenlítését — de elég hozzá, hogy találkoztak, kik azzal véltek szolgálni a párt­érdeknek, ha a tüzet, oltás helyett, még jobban szították. Most már minden jól van. Szent a béke! s az ellenzék ügye is jobban fog prosperálni. Mi vidékiek, kik a közjogi ellenzék elveit vall­juk, soha ugyan nem tettünk külömbséget független és 48-as közt, de közös ellenfelünknek, a kormány­pártnak, házi perpatvarunk óhajtott eszközül szolgált népszerütlenitésünkre oly elemeknél, kik most is a mi programmunkat vallják, de a kormánypárt fogá­sának is hitelt adnak, hogy t. i. programmunk nem őszinte, s titkos programmunk a forradalom. Ezen elemek látván egyenetlenségünket, félel­mükben könnyen kapaczitáltatták magukat, s tőlünk elfordulva szaporiták ellenfeleink sorait. De mindezektől eltekintve, régen mondtuk mi már, s előttünk számtalan gondolkozó ember, hogy egyesülésben van az erő, egyenetlen­ségben a feloszlás és halál. Mivel pedig élni akarunk, s pártunk elveinek erejében látjuk s bírjuk hazánk életének zálogát is, azért ismételve ü­d­v­ö­z­öljük azokat, kikn­e­k közreműködésök folytán j­ött. l­étre az egyesülés a közjogi ellenzék kétárnya­­lata közt! Hedry Bódog. *) Amennyi történt, helyesen történt, s remélni sze­retjük, hogy az egy tető alá vonult két család nemsokára egy tálból fog enni. S­z­e­r­k. : Tan Debreczenben egy lap, mely arról nevezetes, hogy a debreczeni kofák abból ta­nulnak nyelvelni és káromkodni. Hát mi ehhez nem szólunk. De hogy olvasóinknak fogalmuk legyen, hogy az a „Debreczeni Ellenőr“, mely a Tiszának régi programmját most is vallókra nyelvét öltögeti, hogyan ömleng azon bálvány lábainál, melyet a Messiás még február 3-án is szörnynek tartott; Íme, mutatványul közöljük múlt szombati számából a kö­vetkező­ részt: „Nem esik-e jól szivünknek, midőn e hon oly szép, bár gyakran vés­szel fenyegetett múltjára vis­­­szagondolunk, s midőn hazánk küzdelmeit és küz­delme árán kivívott győzelmeit magunk elé vará­zsoljuk, nem áll-e azon győzelmek között hazánk legújabb győ­zelme, az 18­67-diki kiegyezés? Igen, ott áll az, arany betűkkel írva fel a történet lapjára. Igen, ott áll az, egy nemzet bonszerelmének fényes bizonyságául; bon­szerelmének mondom, mert miként e nemzet haj­dan életét és vérét áldozta e hazáért, annak sza­badsága és függetlenségéért, mig az tatár, török s a német ellen megvédve lett, ép úgy az 1867-ki kiegyezés, ha nem vér, de pénz áldozat­tal hivatott ki, s biztosíttatott a haza szabadsága, függetlensége. S a­mily kész­séggel áldozta akkor a nemzet életét és vérét, oly készséggel járult ö7­ben vagyonával a kiegyezés létrejöttéhez, nem feledve azon örökké tartó igazsá­got „a haza minden elő­tt!“ Ezt, kérem, a Tisza Kálmán debreczeni lapja mondja, azon Tisza Kálmáné, ki elvi áldozatot nem kért, de állítólag a maga elveit sem áldozta fel. Már most ki ámítja a debreczeni népet? az „elvfentartó“ Tisza-e, vagy a kiegyezést imádó „Debreczeni Ellenő­r“ ? Mi azt his­szük: mindkettő. Egyről-másról. Kerestük a nőt a nyilvánosság, a társadalmi cselekvés-kör dicső terén. Nem találtuk. — térünk el most a családi tűzhelyhez, a házi kör elvonult­ságába; ott talán feltaláljuk, — még pedig — úgy lehet — elő­nyösebb, kedvezőbb világításban, mint a minőben múltkor volt hozzá szerencsénk. Eötvös, századunk legnagyobb gondolkozója mondja : „Ki asszonyt háza belsejében nem látott, nem ösmeri bájait. Ez azon kör, melyet az asszony ön­magának teremt, melyet ő maga éleszt gyöngéd érin­tésével, s melyben mindig nemesül. Bármi mélyen sülyedett az asszony, adj házi­­kört neki, s csodálkozni fogsz, mivé lett; a féreg, mely elébb földön csúszva az átmenő­ lábaitól tapod­­taték, befonta magát érzeményeinek száz fonalába, s ha később látod, mint szines lepke emelkedik ég felé“. * * * Nagy Eötvösünknek igaza volt! íme elő­ttünk áll a nő, lényének egész elra­gadó, angyali voltában. Megelégedettség, boldogság sugárzik ki szép szemeiből; léleknemesség, szívjóság hirdetője minden szava, ha férjét átölelve, elsimítja a gondvonta redöket a komoly homlokról; a leg­tisztább, legigézőbb anyai szeretet fenséges kinyo­mata ül ki angyalarczára, midő­n gondtalanul, a gyermekévek természetes vidámságával játszadozó gyermekeit szemléli nemes szive mély gyönyörével. Oh nem képes azt leírni toll, mily fenséges, mily elragadó e nő családi körében. Látni s érezni kell a jelenet fenségét, szép­ségét, midő­n a világ aljassága, becstelensége által mélyen búsitott, vérig keserített férj kitárva angyal neje előtt nemes haragját s gyűlöletét annyi sok emberszörny iránt; a nő gyöngéd szavaival a vigasz­talás nektárját kezdi cseppegtetni a sajgó sebre, sze­líd részvétével, nemes szíve szűztiszta, romlatlan hevével, fenséges léleknyugalmával enyhíteni igyek­szik a csalódások forró lázának emésztő erejét. Majd ismét a hazafiui bánat ül ki komoly felleg gyanánt a férj homlokára; avagy — persze sokkal ritkábban — egy-egy hazafias ügy, eszme fényes diadala dobogtatja örömtelien kebelét, s fakaszt ajakán sirva rebegett bálaszózatot. Oh jertek akkor e nő­höz méltatlan fiai e ma­gyar hazának; tanuljatok e nőtől eszményi honsze­­retetet, szinarany tisztaságú lelkesedést, lángoló buz­galmat édes anyanyelvünk s közügyeink iránt. Tekintsétek meg ez elkomorodó, majd átszelle­mülő angyalarczot, hallgassátok meg­ lelkes szavait, melyeknél nagyobb átok nem hangzott el még nem­zetiségünk, anyanyelvünk, tradiczionális kegyeletünk, független, szabad Magyarországérti lelkesedésünk nyomorult üldözői felett, s melyeknél szebb, dísze­sebb babér koszorút nem font még senki sem nemzeti érdekeink lankadatlan buzgalmu harczosai feje körül, és érezni fogjátok kebletekben — jaj lenne, ha nem éreznétek — a fenséges érzelem melegét, melyet e szóban: honszeretet — a teremtő istenség örök időkre letéteményezett a nemzetek szivébe. És jöttek ide csillogó, bámult világhölgyek; tanuljatok ez egyszerű, szerényen elvonuló magyar hölgytől gyermeket nevelni, nevelni a társadalomnak érez erős jellemeket, a hazának megingathatlan haza­­fiságu, önzetlenül lelkesedő honfiakat. Mily gonddal, mily vigyázattal választja ki serdülő gyermekei szá­mára a jellem­képző, szivnemesitő s egyszersmind hazafias érzületet ébresztő olvasmányokat; mily szív­hez szóló, gyermeki észhez mért egyszerűséggel ma­gyarázza meg kérdezősködő gyermekének, hogy mi az a haza, miért kell a hazát szeretni, mennyire tisztelendő emberek azok, kik készek voltak a haza javáért életüket áldozni fel, kik méltatlanságot, ül­dözést, vértanuságot szenvedtek egy-egy nagy esz­méért, sőt nem ritkán egy elejtett hazafias magyar szóért. így lesz elvetve a serdülő gyermek zsenge szivébe a mag, melyből idővel a hazafias­ s pol­gári erények terebélyes fája sarjadzik fel; igy tanulja meg a mértékletes, erényes életet, hogy megtakarí­tott filléreit a haza, a közügy oltárára áldozza fel (nem kell neki még csak takarékpénztári intézmény sem). ..........Felséges, nagyszerű kép volt ez, mely­nek csak elmosódó, halvány körvonalait tudta gyenge tollain levázolni. * * * Nyissunk be a szomszéd körbe is. Talán ott is gyönyörködhetünk hason­ látványban. Oh itt egészen más kép tárul szemeink elé. Megdermed bele szívünk érzete, összerázkódik lelkünk valója, s a magunkkal hozott örömmámor helyet en­ged az elcsüggedő néma fájdalomnak, szivet marc­an­­goló kétségbeesésnek. Családos ház ez is. Vannak itt is gyermekek. Nevelik is őket, fel is nevelik. Pénzek, móduk van hozzá elég, persze a legtöbbnek csak addig, míg az árverező dobja nem kezd peregni a divatos termekben; szívük, lelkük, érzékek a neve­lés iránt azonban rég szemfödél alá temetkezett — valamennyinél. Ne kívánja tőlem a szíves olvasó, hogy leírjam az itt követett nevelési rendszert. Nem az az ember e sorok írója, ki minden körül­mények között meg tudná őrizni nyugodtságát, hig­gadtságát; vannak dolgok, melyeknek csak megkö­zelítőleg való ecsetelésére is csupán az epébe már­tott, szenvedélytől, önfeledt felindulástól vezetett toll képes. Erre azonban nem érzek magamban sem kedvet, sem tehetséget. Azért is szabad legyen e nevelési rendszer jellemzésére ide jegyeznem nagy Eötvösünknek következő szavait: „Idegen dajka emlőin nevelve, idegen ajkakról lesve első szavait, idegen karoktól vezetve, mig járni

Next