Abauj-Kassai Közlöny, 1875 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1875-09-16 / 37. szám
Kassa, szeptember hó 16-án IV. évfolyam. 1875 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kovács utcza al-ik sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden csütörtökön.Vi 37. szám. ABAUJ-KASSAI (HALADÁS.) Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : helyben házhoz hordva vidékre postán küldve. Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre.....................8 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj : 5-hasábos petitsorért 5 kr Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3-hasábos petitsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Az egyesülés. Hírlapírói kötelességünk hozzászólni minden tényhez, mely pártunk kebelében történik. Ez okból nem mellőzhetjük hallgatással a közjogi ellenzék belügyeiben legközelebb történt örvendetes eseményt, — értjük : a két árnyalat, t. i. a függetlenségi és 48-as párt egyesülését. Az egyesülés módozatai olyanok, hogy azokkal pártunk minden tagja meg lehet elégedve.*) Az akczió egyöntetűsége biztosítva van az által, hogy azok, kik a lényeges dolgokban megegyeznek és csak lényegtelen, mellékes dolgokban külömböznek egymástól, ezentúl egy helyen fognak tanácskozni. Ennél több se nem szükséges, se nem óhajtandó ! A pártfegyelem megkívánhatja minden egyes tagjától azt, hogy a pártprogramol lényeges tételeit tiszteletben tartsa; — vagy hogy a pártot ügyetlen s tapintatlan modora által ne kompromittálja, megkövetelhetik tőle, hogy közügyekben a párt előleges tudomása nélkül ne szólaljon fel ; ám nem tartjuk tanácsosnak azon praxist, mely ezelőtt a Deák- és Tiszapártnál meghonosult, hogy t. i. egy-egy képviselő annyira rabja legyen a pártot domináló egy-két intrikus vezérnek, hogy a pártkörbe belépése által mondjon le minden önállóságról, és szavazzon s diadalra segítsen oly ügyet is, mely ellen lelkiismerete föllázad. A lényeges dolgokban legyen meg az egység mindig, a többiben élvezze kiki egyéni szabadságát. Nálunk amúgy is a meghasonlás forrása személyi féltékenység, és emberi gyarlóságból eredő kisszerű apprehenziók valának! Örvendünk, hogy a döntő személyeknél győzött az ügy a magánérdek fölött! Üdvözöljük, elsősorban Irányi Dánielt, ki a házi perlekedés egész időszaka alatt nála megszokott méltósággal kikerült minden alkalmat, mely az ügyet elmérgesítette volna, jóllehet nem volt hiány az ellene elég ügyetlenül irányzott apró csipkedésekben. Igaz, hogy azok se Simonyi Ernőtől, se Mocsáry Lajostól nem eredtek, — sőt utóbbi mindig közvetítő a differencziák kiegyenlítését — de elég hozzá, hogy találkoztak, kik azzal véltek szolgálni a pártérdeknek, ha a tüzet, oltás helyett, még jobban szították. Most már minden jól van. Szent a béke! s az ellenzék ügye is jobban fog prosperálni. Mi vidékiek, kik a közjogi ellenzék elveit valljuk, soha ugyan nem tettünk külömbséget független és 48-as közt, de közös ellenfelünknek, a kormánypártnak, házi perpatvarunk óhajtott eszközül szolgált népszerütlenitésünkre oly elemeknél, kik most is a mi programmunkat vallják, de a kormánypárt fogásának is hitelt adnak, hogy t. i. programmunk nem őszinte, s titkos programmunk a forradalom. Ezen elemek látván egyenetlenségünket, félelmükben könnyen kapaczitáltatták magukat, s tőlünk elfordulva szaporiták ellenfeleink sorait. De mindezektől eltekintve, régen mondtuk mi már, s előttünk számtalan gondolkozó ember, hogy egyesülésben van az erő, egyenetlenségben a feloszlás és halál. Mivel pedig élni akarunk, s pártunk elveinek erejében látjuk s bírjuk hazánk életének zálogát is, azért ismételve üdvözöljük azokat, kiknek közreműködésök folytán jött. létre az egyesülés a közjogi ellenzék kétárnyalata közt! Hedry Bódog. *) Amennyi történt, helyesen történt, s remélni szeretjük, hogy az egy tető alá vonult két család nemsokára egy tálból fog enni. Szerk. : Tan Debreczenben egy lap, mely arról nevezetes, hogy a debreczeni kofák abból tanulnak nyelvelni és káromkodni. Hát mi ehhez nem szólunk. De hogy olvasóinknak fogalmuk legyen, hogy az a „Debreczeni Ellenőr“, mely a Tiszának régi programmját most is vallókra nyelvét öltögeti, hogyan ömleng azon bálvány lábainál, melyet a Messiás még február 3-án is szörnynek tartott; Íme, mutatványul közöljük múlt szombati számából a következő részt: „Nem esik-e jól szivünknek, midőn e hon oly szép, bár gyakran vésszel fenyegetett múltjára visszagondolunk, s midőn hazánk küzdelmeit és küzdelme árán kivívott győzelmeit magunk elé varázsoljuk, nem áll-e azon győzelmek között hazánk legújabb győzelme, az 1867-diki kiegyezés? Igen, ott áll az, arany betűkkel írva fel a történet lapjára. Igen, ott áll az, egy nemzet bonszerelmének fényes bizonyságául; bonszerelmének mondom, mert miként e nemzet hajdan életét és vérét áldozta e hazáért, annak szabadsága és függetlenségéért, mig az tatár, török s a német ellen megvédve lett, ép úgy az 1867-ki kiegyezés, ha nem vér, de pénz áldozattal hivatott ki, s biztosíttatott a haza szabadsága, függetlensége. S amily készséggel áldozta akkor a nemzet életét és vérét, oly készséggel járult ö7ben vagyonával a kiegyezés létrejöttéhez, nem feledve azon örökké tartó igazságot „a haza minden előtt!“ Ezt, kérem, a Tisza Kálmán debreczeni lapja mondja, azon Tisza Kálmáné, ki elvi áldozatot nem kért, de állítólag a maga elveit sem áldozta fel. Már most ki ámítja a debreczeni népet? az „elvfentartó“ Tisza-e, vagy a kiegyezést imádó „Debreczeni Ellenőr“ ? Mi azt hisszük: mindkettő. Egyről-másról. Kerestük a nőt a nyilvánosság, a társadalmi cselekvés-kör dicső terén. Nem találtuk. — térünk el most a családi tűzhelyhez, a házi kör elvonultságába; ott talán feltaláljuk, — még pedig — úgy lehet — előnyösebb, kedvezőbb világításban, mint a minőben múltkor volt hozzá szerencsénk. Eötvös, századunk legnagyobb gondolkozója mondja : „Ki asszonyt háza belsejében nem látott, nem ösmeri bájait. Ez azon kör, melyet az asszony önmagának teremt, melyet ő maga éleszt gyöngéd érintésével, s melyben mindig nemesül. Bármi mélyen sülyedett az asszony, adj házikört neki, s csodálkozni fogsz, mivé lett; a féreg, mely elébb földön csúszva az átmenő lábaitól tapodtaték, befonta magát érzeményeinek száz fonalába, s ha később látod, mint szines lepke emelkedik ég felé“. * * * Nagy Eötvösünknek igaza volt! íme előttünk áll a nő, lényének egész elragadó, angyali voltában. Megelégedettség, boldogság sugárzik ki szép szemeiből; léleknemesség, szívjóság hirdetője minden szava, ha férjét átölelve, elsimítja a gondvonta redöket a komoly homlokról; a legtisztább, legigézőbb anyai szeretet fenséges kinyomata ül ki angyalarczára, midőn gondtalanul, a gyermekévek természetes vidámságával játszadozó gyermekeit szemléli nemes szive mély gyönyörével. Oh nem képes azt leírni toll, mily fenséges, mily elragadó e nő családi körében. Látni s érezni kell a jelenet fenségét, szépségét, midőn a világ aljassága, becstelensége által mélyen búsitott, vérig keserített férj kitárva angyal neje előtt nemes haragját s gyűlöletét annyi sok emberszörny iránt; a nő gyöngéd szavaival a vigasztalás nektárját kezdi cseppegtetni a sajgó sebre, szelíd részvétével, nemes szíve szűztiszta, romlatlan hevével, fenséges léleknyugalmával enyhíteni igyekszik a csalódások forró lázának emésztő erejét. Majd ismét a hazafiui bánat ül ki komoly felleg gyanánt a férj homlokára; avagy — persze sokkal ritkábban — egy-egy hazafias ügy, eszme fényes diadala dobogtatja örömtelien kebelét, s fakaszt ajakán sirva rebegett bálaszózatot. Oh jertek akkor e nőhöz méltatlan fiai e magyar hazának; tanuljatok e nőtől eszményi honszeretetet, szinarany tisztaságú lelkesedést, lángoló buzgalmat édes anyanyelvünk s közügyeink iránt. Tekintsétek meg ez elkomorodó, majd átszellemülő angyalarczot, hallgassátok meg lelkes szavait, melyeknél nagyobb átok nem hangzott el még nemzetiségünk, anyanyelvünk, tradiczionális kegyeletünk, független, szabad Magyarországérti lelkesedésünk nyomorult üldözői felett, s melyeknél szebb, díszesebb babér koszorút nem font még senki sem nemzeti érdekeink lankadatlan buzgalmu harczosai feje körül, és érezni fogjátok kebletekben — jaj lenne, ha nem éreznétek — a fenséges érzelem melegét, melyet e szóban: honszeretet — a teremtő istenség örök időkre letéteményezett a nemzetek szivébe. És jöttek ide csillogó, bámult világhölgyek; tanuljatok ez egyszerű, szerényen elvonuló magyar hölgytől gyermeket nevelni, nevelni a társadalomnak érez erős jellemeket, a hazának megingathatlan hazafiságu, önzetlenül lelkesedő honfiakat. Mily gonddal, mily vigyázattal választja ki serdülő gyermekei számára a jellemképző, szivnemesitő s egyszersmind hazafias érzületet ébresztő olvasmányokat; mily szívhez szóló, gyermeki észhez mért egyszerűséggel magyarázza meg kérdezősködő gyermekének, hogy mi az a haza, miért kell a hazát szeretni, mennyire tisztelendő emberek azok, kik készek voltak a haza javáért életüket áldozni fel, kik méltatlanságot, üldözést, vértanuságot szenvedtek egy-egy nagy eszméért, sőt nem ritkán egy elejtett hazafias magyar szóért. így lesz elvetve a serdülő gyermek zsenge szivébe a mag, melyből idővel a hazafias s polgári erények terebélyes fája sarjadzik fel; igy tanulja meg a mértékletes, erényes életet, hogy megtakarított filléreit a haza, a közügy oltárára áldozza fel (nem kell neki még csak takarékpénztári intézmény sem). ..........Felséges, nagyszerű kép volt ez, melynek csak elmosódó, halvány körvonalait tudta gyenge tollain levázolni. * * * Nyissunk be a szomszéd körbe is. Talán ott is gyönyörködhetünk hason látványban. Oh itt egészen más kép tárul szemeink elé. Megdermed bele szívünk érzete, összerázkódik lelkünk valója, s a magunkkal hozott örömmámor helyet enged az elcsüggedő néma fájdalomnak, szivet marcangoló kétségbeesésnek. Családos ház ez is. Vannak itt is gyermekek. Nevelik is őket, fel is nevelik. Pénzek, móduk van hozzá elég, persze a legtöbbnek csak addig, míg az árverező dobja nem kezd peregni a divatos termekben; szívük, lelkük, érzékek a nevelés iránt azonban rég szemfödél alá temetkezett — valamennyinél. Ne kívánja tőlem a szíves olvasó, hogy leírjam az itt követett nevelési rendszert. Nem az az ember e sorok írója, ki minden körülmények között meg tudná őrizni nyugodtságát, higgadtságát; vannak dolgok, melyeknek csak megközelítőleg való ecsetelésére is csupán az epébe mártott, szenvedélytől, önfeledt felindulástól vezetett toll képes. Erre azonban nem érzek magamban sem kedvet, sem tehetséget. Azért is szabad legyen e nevelési rendszer jellemzésére ide jegyeznem nagy Eötvösünknek következő szavait: „Idegen dajka emlőin nevelve, idegen ajkakról lesve első szavait, idegen karoktól vezetve, mig járni