Abauj-Kassai Közlöny, 1876 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1876-01-13 / 2. szám

V. évfolyam, 1876. Hassa, január hó 13-án. Szerkesztőség­­ W és kiadóhivatal : Kovács utcza 31-ik sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tud­juk kitől jön. Kéziratok visszakül­désére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden IJC­ csütörtökön. 2. szám, ABAUJ-KASSAI Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : helyben házhoz hordva v. vidékre postán küldve. Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre....................3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj t 5­ hasábos petit­sorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3-hasábos petit­sorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Hévmérő zérus alatt. Ha észleleteink nem csalnak, a közhangulat nagyon kedvezőtlenné kezd válni a kormányra nézve. Természetesen csak saját körünkben tett észleletek­­ről szólhatunk, s nem tartjuk magunkat feljogosítva , az országos közvélemény tolmácsaként szerepelni, — de az is igaz, hogy „ex uno disce omnes“! A Tisza-hymnisok már nem egetverők, sőt szemérmetesen csöndesek a fúziótól még nem rég annyira lelkesült szabadelvű közvéleményt csináló nagy torkú hazafiak. A kevésbé lármás kormány­képes politikusok, vulga szélkakasok­­ már türel­metlenkednek is, sőt egynémelyike úgy szidja a mi­nisztériumot, mint akár a legtelivérübb Sennyey­­párti. Ilyen vége szokott lenni minden politikai mozgalomnak, hol nem elvek, de személyek vagy hangzatos frázisok körül sorakoznak a polgárok. Az új­sütetű „szabadelvűség“ már nem tud vonzani senkit, s a „szabadelvű párt“ nagy részét már csak a gyáva félelem tartja össze. Sokan kö­zülök hiszik, a mit Jókai egyik igen költőietlen pillanatában jóslatszerűen kimondott, hogy t. i. Tisza bukása után csak „czentrál-parlament“, azaz Magyarország beolvasztása az Osztrák császári biro­dalomba következhetik. S vannak oly hülyék, a kik Jókai e róka-fogását, mely még eredetiséggel sem dicsekedhetik, mert ez csak a deákpártnak szabadalmazott kormányképességéről szóló régi nóta plagizálása — szent Írásnak veszik. Másoknak s kü­lönösen a „szabadelvű párti“ képviselőknek imponál Tisza hírhedt erélye, mely minden független fellé­pést a kabinet­kérdés rögtöni feltevésével lehetlenné tesz. Szívből, teljes meggyőződésből, az irodalmi cse­lédségen s a miniszterelnök személyes barátjain kívül, nagyon kevesen tartoznak a mostani kormány­párthoz. Igaz, hogy Gorove pártelnök új­évi üdvözleté­ben az ellenkezőről biztosító miniszterelnök ő exczel­­lencziáját, de az országot nem lehet már többé ámí­tani szép dikcziókkal, s ha Tisza Kálmán úr helyes tudomást akarna szerezni a közhangulatról, arról leg­­kompetensebben referálhatnának neki azon kormány­­párti képviselők, kiknek volt alkalmuk a karácsonyi ünnepek alatt választóikkal érintkezni. Átalános elégedetlenség s bizalmatlanság nyílt manifesztácziója csak rövid idő kérdése. Tiszának semmit nem kímélő, a közhangulattal demonstrative szembeszálló, a magáén kívül más véleményt nem tűrő modora, s féktelen uralomvágya vajmi hamar érlelik meg azt. A vámügy­­i bankkérdés mily módon való el­döntése várakozó helyzetet erőszakolnak most még az országra. Tisza azt hiszi, hogy a­mi Deák Ferencznek sikerült 67-ben, az neki is fog sikerülni mostan, t. i. az ország háta mögötti megalkuvás Béc­csel az ország bőrére. Nagyon csalódik­ a 67-ki és a mostani hely­zet nem homogén. Deák mindig az engedékenység felé hajlott, de a maga részére se nem óhajtott, se nem követelt semmit. Tisza 61-ben a királ­lyal nem akart szóba állani, 67-ben Deák ellen éles oppoziczióba lépett, és csak nyolcz évi taktikázás után jutott azon polczra, melynek elérése mindig bő óhaja, s tán eddigi megmagyarázhatlan politikai szereplésének nem jelentéktelen rugója vala. Deák tévedéseiben is önzéstelen, Tisza helyes s kifogástalan tetteiben is önző! Deáknak czélja volt: nyugalmat szerezni...az országnak,­ Tisza uralkodni akar. Ez a főczél, az or­szág csak eszköz. A Tisza-minisztérium napjai megszámlálják, ha Tisza miniszter elvei érvényesülni fognak az or­szág anyagi érdekeinek terén. A titkolódzás az alkudozásokban, s a nemzet véleményének ignorálása nem fog használni semmit Tiszának, ki fait accompli-val akarja meglepni az országot. Emlékezzék Königgrätz hősére, ki addig-addig titkolódzott „nagyszerű“ hadi tervével, míg a poro­­­szok már-már Bécs kapui előtt állottak. A titkolódzás itt is egy új Königgrätzet fog teremteni Tisza Kálmán úr részére ! Az ország támogatását nem lehet büntelenül ignorálni az ország életbevágó érdekeinek eldönté­sében. Nagyon veszélyes elv a 19-ik században : l’état c’est moi“. A jelenkor története nem ismer nélkü­­lözhetlen embereket, de kik olyanokut akartak sze­repelni, egytől-egyig tragikus véget értek. Ha egy miniszter nem volna siker a történe­lem szavára! ___ Cassius. Tisztelt barátunk fenti czikkére megjegyzésünk van. Igenis, “a­ közvélemény Tisza ellen fordult, hanem­ azért a közigazgatási bizottságokról szóló tvjavaslat törvénybe fog jutattatni s a közös vám­terület meglesz — a közvélemény ellenére is. Soha parlament oly éles ellentétben nem volt a közvéle­mén­nyel a legvitálisabb ügyekben, mint a jelenlegi; soha a képviselettel merészebb játék nem fizetett, mint ma. Ha a deákpárti boldog időkben a többség kicsikart volt is, de a vidéki deákpárt hosannázott a parlamenti Deákpárt alkotásainak. Ma? Kassa-Abauj­nak_van­­ hat „képviselője“. Kassa-Abauj elvettetni kivánja a közigazgatási bi­zottságokról szóló tvjavaslatot. Kassa-Abauj ön­álló vámterületet kíván, és Kassa-Abauj „képvise­lői“ közt alig lesz egy, aki Tisza ellenében, vá­lasztóinak óhajuk előtt fejet hajtson. így vagyunk alig egy-kettőnek kivételével a többi tvlhatóságokban is. A mi „együgyű“ nézetünk szerint, ha a legfonto­sabb kérdésekben egy képviselő ellentétbe jön vá­lasztóinak meggyőződésökkel: lemond,­­ lemondásra kényszeríti őt erkölcsi önérzete. Nálunk a kép­viselőnek nincs nemesebb ambíc­iója, mint saját lelkületén és választóinak meggyőződésökön erősza­kot elkövetve, Tisza vasvesszeje alatt meggörbedni, így egyengetik az abszolutizmus útját; igy nem lesz a nemzetnek maholnap sem megyéje, sem par­lamentje. S van-e, aki mondaná, hogy sorsunkat meg nem érdemeljük ? Szerkesztő: Abauj megye felirata. (Vége.) Legkevésbé helyeselhetnők azonban az ellen­­őrködés ama nemét, mely a javaslat azon intézkedé­seiben talált kifejezést, hogy a törvényhatósági ügyek intézésére, tehát az önkormányzati jogok gyakorla­tára az állami kormányzat közegeinek engedtetik közvetlen befolyás. Nem egyébb ez, mint, törvényes formába burkolt kifejezése azon bizalmatlanságnak, hogy a törvényhatóság a maga önkormányzati jogait gyakorolni, az ezzel járó kötelességeket teljesíteni nem tudja vagy nem akarja s a közigazgatás fel­adatainak valósítására nem megbízható. Ha alapos volna e vád, akkor az önkormányzati jogot teljesen meg kellene vonni a törvényhatóságoktól, pedig a ja­vaslat — mint annak indokolásából kivehető —­ ezt nem, legalább nyíltan­ nem c­élozza. Ha tehát az önkormányzati jogokat fentartani akarjuk, arra kellene törekednünk, hogy szilárdítsuk azokat és fokozzuk életkép­ességét; erre azonban egyátalán nem tartjuk alkalmas eszköznek azt, hogy még a tisztán tör­vényhatósági ügyek elintézésénél is, az önkormány­zati jogok a törvényhatósági és állami közegek között osztassanak meg. Elismerjük, hogy lehet, sőt ha erős nemzeti kormányt kívánunk, szükséges is, hogy az államkormánynak, a törvényhatósági önkormányzatba, a legfőbb felügyeleti hatalomnak, sőt bizonyos korlátokon túl a legfőbb intézkedési jognak is czélszerű és hatályos gyakorolhatása vé­gett, mélyebbre ható befolyás engedtessék. Erre azonban elegendő és egyszersmind legalkalmasabb közegekül a főispánokat tartjuk, kik — mint a központi kormánynak legtermészetesebb expositurái — annak ezen jogait már különben is századok óta képviselik s gyakorolják és ha kell, hogy ezt jövőben is az eddiginél ha­tályosabb módon tehessék, ki kellene terjeszteni hatáskörüket odáig, meddig azt azon czél, mely miatt léteznek, szükségessé te­szi. De a törvényhatósági és állami közigazgatás jogköreinek olyatén összekeverése, mint a javaslat­ban terveztetik, csak azt fogná eredményezni, hogy a törvényhatósági és állami érdekek képviselői, ha közös ac­ióra vannak utalva, egymás működését zsibbasztanák és ellensúlyoznák s ekként sem az egyik, sem a másik érdeket ki nem elégítenék; holott pedig külön-külön, saját hatáskörében, mind­egyik jobban megfelelne azon czélnak, melyre ren­delve van. És ezzel kifejezést kívántunk egyszersmind adni a törvényjavaslatból merített azon aggodal­mainknak, hogy oly intézmény, mely sem­ tisztán az önkormányzat, sem tisztán a k­özpontosítás elvein nem nyugszik, hanem mindkettőnek keverékéből, áll, életképes nem lesz soha. — Nem kívántunk ugyan a törvényj­avaslat alap­elveinek fejtegetésén túl annak részleteibe is bo­csátkozni, két pontra nézve mindazáltal észrevéte­leinket nem hallgathatjuk el. Ezek egyike a javaslat azon intézkedése, mely a 37—43. §§-ban foglaltatik, azon hatáskör t. i. me­lyet a javaslat a közigazgatási bizottságnak a királyi biróságokkal szemben kijelöl, úgy vagyunk meg­győződve, hogy a javaslat ide vonatkozó intézkedése alapjaiban rendítené meg a bírói függetlenséget, melyet az 1869: IV. sz. biztosit. Az alkotmány alap­törvényei között foglal e törvény helyet, mely a külföld közvéleményének elfogulatlan ítélő­­széke előtt is hazánk jogtörténelmi fejlődésének azon magaslatát jelzi, melyre napjainkban még egy állam törvényhozása sem emelkedett. Ezen ösvényről a visszatérés egy oly kornak közeledtét jelentené, mely termékeny a rombolásban, meddő az alkotásban. Végül észrevételt kell tennünk egyikére azon téves alapeszméknek, melyek a törvényjavaslatot mintegy átlengeni látszanak. És ez: az egész köz­­igazítási apparátus tevékenységének ezáltalán nagy mérvben s a kellőnél nagyobb terjedelemben való folytonos mozgásban tartása, hogy úgy mondjuk: zaklatása. Ez pedig fontos kérdés más­ csak azért is, mert a javaslat ide vonatkozó rendelkezései magának a javaslatnak a pénzügyi takarékosság szempontjából merített indokolásával egyenes ellen­tétben állanak. A javaslat szerint ugyanis az egyes szakmák előadói rendes havi jelentéseket terjesztenek a bizottság elé, a bizottság a közgyűlés elé és a különböző minisztériumok elé, — erre a közgyűlés és ministérium visszaír a bizottsághoz, a bizottság a szolgabíróhoz, adóhivatalhoz, távir­­dahivatalhoz, iskolaszékhez, bíróságokhoz, , — ezek ismét felelnek azokra és így­ tovább. És miután mind­erre az első lökést azok a rendes havi jelentések szolgáltatják, melyek akár kell, akár nem kell, okvetlenül beterjesztendők, mi sem természe­tesebb, mint hogy ezen taposómalomszerű kerin­gése az ügymenetnek végét sehol nem éri. Ha pedig még hozzá gondoljuk, hogy az egyes refe­rensek között, a jelentések terjedelmére s kimerítő * r

Next