Abauj-Kassai Közlöny, 1876 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1876-01-13 / 2. szám
V. évfolyam, 1876. Hassa, január hó 13-án. Szerkesztőség W és kiadóhivatal : Kovács utcza 31-ik sz. a. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak. A lap megjelenik minden IJC csütörtökön. 2. szám, ABAUJ-KASSAI Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek : helyben házhoz hordva v. vidékre postán küldve. Egész évre . . . 6 frt — kr. Félévre....................3 „ — „ Negyedévre . . . 1 „ 50 „ Hirdetés díj t 5 hasábos petitsorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 3-hasábos petitsorért 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve intézendők. Hévmérő zérus alatt. Ha észleleteink nem csalnak, a közhangulat nagyon kedvezőtlenné kezd válni a kormányra nézve. Természetesen csak saját körünkben tett észleletekről szólhatunk, s nem tartjuk magunkat feljogosítva , az országos közvélemény tolmácsaként szerepelni, — de az is igaz, hogy „ex uno disce omnes“! A Tisza-hymnisok már nem egetverők, sőt szemérmetesen csöndesek a fúziótól még nem rég annyira lelkesült szabadelvű közvéleményt csináló nagy torkú hazafiak. A kevésbé lármás kormányképes politikusok, vulga szélkakasok már türelmetlenkednek is, sőt egynémelyike úgy szidja a minisztériumot, mint akár a legtelivérübb Sennyeypárti. Ilyen vége szokott lenni minden politikai mozgalomnak, hol nem elvek, de személyek vagy hangzatos frázisok körül sorakoznak a polgárok. Az újsütetű „szabadelvűség“ már nem tud vonzani senkit, s a „szabadelvű párt“ nagy részét már csak a gyáva félelem tartja össze. Sokan közülök hiszik, a mit Jókai egyik igen költőietlen pillanatában jóslatszerűen kimondott, hogy t. i. Tisza bukása után csak „czentrál-parlament“, azaz Magyarország beolvasztása az Osztrák császári birodalomba következhetik. S vannak oly hülyék, a kik Jókai e róka-fogását, mely még eredetiséggel sem dicsekedhetik, mert ez csak a deákpártnak szabadalmazott kormányképességéről szóló régi nóta plagizálása — szent Írásnak veszik. Másoknak s különösen a „szabadelvű párti“ képviselőknek imponál Tisza hírhedt erélye, mely minden független fellépést a kabinetkérdés rögtöni feltevésével lehetlenné tesz. Szívből, teljes meggyőződésből, az irodalmi cselédségen s a miniszterelnök személyes barátjain kívül, nagyon kevesen tartoznak a mostani kormánypárthoz. Igaz, hogy Gorove pártelnök újévi üdvözletében az ellenkezőről biztosító miniszterelnök ő exczellencziáját, de az országot nem lehet már többé ámítani szép dikcziókkal, s ha Tisza Kálmán úr helyes tudomást akarna szerezni a közhangulatról, arról legkompetensebben referálhatnának neki azon kormánypárti képviselők, kiknek volt alkalmuk a karácsonyi ünnepek alatt választóikkal érintkezni. Átalános elégedetlenség s bizalmatlanság nyílt manifesztácziója csak rövid idő kérdése. Tiszának semmit nem kímélő, a közhangulattal demonstrative szembeszálló, a magáén kívül más véleményt nem tűrő modora, s féktelen uralomvágya vajmi hamar érlelik meg azt. A vámügyi bankkérdés mily módon való eldöntése várakozó helyzetet erőszakolnak most még az országra. Tisza azt hiszi, hogy ami Deák Ferencznek sikerült 67-ben, az neki is fog sikerülni mostan, t. i. az ország háta mögötti megalkuvás Béccsel az ország bőrére. Nagyon csalódik a 67-ki és a mostani helyzet nem homogén. Deák mindig az engedékenység felé hajlott, de a maga részére se nem óhajtott, se nem követelt semmit. Tisza 61-ben a királlyal nem akart szóba állani, 67-ben Deák ellen éles oppoziczióba lépett, és csak nyolcz évi taktikázás után jutott azon polczra, melynek elérése mindig bő óhaja, s tán eddigi megmagyarázhatlan politikai szereplésének nem jelentéktelen rugója vala. Deák tévedéseiben is önzéstelen, Tisza helyes s kifogástalan tetteiben is önző! Deáknak czélja volt: nyugalmat szerezni...az országnak, Tisza uralkodni akar. Ez a főczél, az ország csak eszköz. A Tisza-minisztérium napjai megszámlálják, ha Tisza miniszter elvei érvényesülni fognak az ország anyagi érdekeinek terén. A titkolódzás az alkudozásokban, s a nemzet véleményének ignorálása nem fog használni semmit Tiszának, ki fait accompli-val akarja meglepni az országot. Emlékezzék Königgrätz hősére, ki addig-addig titkolódzott „nagyszerű“ hadi tervével, míg a poroszok már-már Bécs kapui előtt állottak. A titkolódzás itt is egy új Königgrätzet fog teremteni Tisza Kálmán úr részére ! Az ország támogatását nem lehet büntelenül ignorálni az ország életbevágó érdekeinek eldöntésében. Nagyon veszélyes elv a 19-ik században : l’état c’est moi“. A jelenkor története nem ismer nélkülözhetlen embereket, de kik olyanokut akartak szerepelni, egytől-egyig tragikus véget értek. Ha egy miniszter nem volna siker a történelem szavára! ___ Cassius. Tisztelt barátunk fenti czikkére megjegyzésünk van. Igenis, “a közvélemény Tisza ellen fordult, hanem azért a közigazgatási bizottságokról szóló tvjavaslat törvénybe fog jutattatni s a közös vámterület meglesz — a közvélemény ellenére is. Soha parlament oly éles ellentétben nem volt a közvéleménnyel a legvitálisabb ügyekben, mint a jelenlegi; soha a képviselettel merészebb játék nem fizetett, mint ma. Ha a deákpárti boldog időkben a többség kicsikart volt is, de a vidéki deákpárt hosannázott a parlamenti Deákpárt alkotásainak. Ma? Kassa-Abaujnak_van hat „képviselője“. Kassa-Abauj elvettetni kivánja a közigazgatási bizottságokról szóló tvjavaslatot. Kassa-Abauj önálló vámterületet kíván, és Kassa-Abauj „képviselői“ közt alig lesz egy, aki Tisza ellenében, választóinak óhajuk előtt fejet hajtson. így vagyunk alig egy-kettőnek kivételével a többi tvlhatóságokban is. A mi „együgyű“ nézetünk szerint, ha a legfontosabb kérdésekben egy képviselő ellentétbe jön választóinak meggyőződésökkel: lemond, lemondásra kényszeríti őt erkölcsi önérzete. Nálunk a képviselőnek nincs nemesebb ambíciója, mint saját lelkületén és választóinak meggyőződésökön erőszakot elkövetve, Tisza vasvesszeje alatt meggörbedni, így egyengetik az abszolutizmus útját; igy nem lesz a nemzetnek maholnap sem megyéje, sem parlamentje. S van-e, aki mondaná, hogy sorsunkat meg nem érdemeljük ? Szerkesztő: Abauj megye felirata. (Vége.) Legkevésbé helyeselhetnők azonban az ellenőrködés ama nemét, mely a javaslat azon intézkedéseiben talált kifejezést, hogy a törvényhatósági ügyek intézésére, tehát az önkormányzati jogok gyakorlatára az állami kormányzat közegeinek engedtetik közvetlen befolyás. Nem egyébb ez, mint, törvényes formába burkolt kifejezése azon bizalmatlanságnak, hogy a törvényhatóság a maga önkormányzati jogait gyakorolni, az ezzel járó kötelességeket teljesíteni nem tudja vagy nem akarja s a közigazgatás feladatainak valósítására nem megbízható. Ha alapos volna e vád, akkor az önkormányzati jogot teljesen meg kellene vonni a törvényhatóságoktól, pedig a javaslat — mint annak indokolásából kivehető — ezt nem, legalább nyíltan nem célozza. Ha tehát az önkormányzati jogokat fentartani akarjuk, arra kellene törekednünk, hogy szilárdítsuk azokat és fokozzuk életképességét; erre azonban egyátalán nem tartjuk alkalmas eszköznek azt, hogy még a tisztán törvényhatósági ügyek elintézésénél is, az önkormányzati jogok a törvényhatósági és állami közegek között osztassanak meg. Elismerjük, hogy lehet, sőt ha erős nemzeti kormányt kívánunk, szükséges is, hogy az államkormánynak, a törvényhatósági önkormányzatba, a legfőbb felügyeleti hatalomnak, sőt bizonyos korlátokon túl a legfőbb intézkedési jognak is czélszerű és hatályos gyakorolhatása végett, mélyebbre ható befolyás engedtessék. Erre azonban elegendő és egyszersmind legalkalmasabb közegekül a főispánokat tartjuk, kik — mint a központi kormánynak legtermészetesebb expositurái — annak ezen jogait már különben is századok óta képviselik s gyakorolják és ha kell, hogy ezt jövőben is az eddiginél hatályosabb módon tehessék, ki kellene terjeszteni hatáskörüket odáig, meddig azt azon czél, mely miatt léteznek, szükségessé teszi. De a törvényhatósági és állami közigazgatás jogköreinek olyatén összekeverése, mint a javaslatban terveztetik, csak azt fogná eredményezni, hogy a törvényhatósági és állami érdekek képviselői, ha közös acióra vannak utalva, egymás működését zsibbasztanák és ellensúlyoznák s ekként sem az egyik, sem a másik érdeket ki nem elégítenék; holott pedig külön-külön, saját hatáskörében, mindegyik jobban megfelelne azon czélnak, melyre rendelve van. És ezzel kifejezést kívántunk egyszersmind adni a törvényjavaslatból merített azon aggodalmainknak, hogy oly intézmény, mely sem tisztán az önkormányzat, sem tisztán a központosítás elvein nem nyugszik, hanem mindkettőnek keverékéből, áll, életképes nem lesz soha. — Nem kívántunk ugyan a törvényjavaslat alapelveinek fejtegetésén túl annak részleteibe is bocsátkozni, két pontra nézve mindazáltal észrevételeinket nem hallgathatjuk el. Ezek egyike a javaslat azon intézkedése, mely a 37—43. §§-ban foglaltatik, azon hatáskör t. i. melyet a javaslat a közigazgatási bizottságnak a királyi biróságokkal szemben kijelöl, úgy vagyunk meggyőződve, hogy a javaslat ide vonatkozó intézkedése alapjaiban rendítené meg a bírói függetlenséget, melyet az 1869: IV. sz. biztosit. Az alkotmány alaptörvényei között foglal e törvény helyet, mely a külföld közvéleményének elfogulatlan ítélőszéke előtt is hazánk jogtörténelmi fejlődésének azon magaslatát jelzi, melyre napjainkban még egy állam törvényhozása sem emelkedett. Ezen ösvényről a visszatérés egy oly kornak közeledtét jelentené, mely termékeny a rombolásban, meddő az alkotásban. Végül észrevételt kell tennünk egyikére azon téves alapeszméknek, melyek a törvényjavaslatot mintegy átlengeni látszanak. És ez: az egész közigazítási apparátus tevékenységének ezáltalán nagy mérvben s a kellőnél nagyobb terjedelemben való folytonos mozgásban tartása, hogy úgy mondjuk: zaklatása. Ez pedig fontos kérdés más csak azért is, mert a javaslat ide vonatkozó rendelkezései magának a javaslatnak a pénzügyi takarékosság szempontjából merített indokolásával egyenes ellentétben állanak. A javaslat szerint ugyanis az egyes szakmák előadói rendes havi jelentéseket terjesztenek a bizottság elé, a bizottság a közgyűlés elé és a különböző minisztériumok elé, — erre a közgyűlés és ministérium visszaír a bizottsághoz, a bizottság a szolgabíróhoz, adóhivatalhoz, távirdahivatalhoz, iskolaszékhez, bíróságokhoz, , — ezek ismét felelnek azokra és így tovább. És miután minderre az első lökést azok a rendes havi jelentések szolgáltatják, melyek akár kell, akár nem kell, okvetlenül beterjesztendők, mi sem természetesebb, mint hogy ezen taposómalomszerű keringése az ügymenetnek végét sehol nem éri. Ha pedig még hozzá gondoljuk, hogy az egyes referensek között, a jelentések terjedelmére s kimerítő * r