Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1880-07-15 / 29. szám
IX. évfolyam 1880. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Tarangutcza JO. nz. a Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, k töl ön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szerkesztőséghez intézendő. Leveleket csak bérmentesen fogadtatnak el A lap megjelenik: minden csütörtökön. 420.—29. szám. AB AU J-KASS AI k 0 l L 0 V Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .. 6 frt— kr. Félévre........3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Hirdetési díj : 5 hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 3o kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve SIC intézendők, schwarzgelbi zászlók, osztrák cs. kir. alezredesek impertinencziájától. Váljon oly nehéz volna a választás?!! H e d r y B ó d o g. Kassa, julius hó 15-én. A magyar zászló. „Nem ismerek Magyarországra!“ Bell’ sokszor van alkalmunk gr. Boust hires mondatát Európa helyett hazánkra alkalmazni. A türelem iskolájának minden fázisain keresztül kelle mennünk, mig a cynizmus oly superlativusa vett erőt rajtunk, minőnek tanúi vagyunk naponta. Meggyalázhat minket már most büntetlenül az utolsó jött-ment ember, halmozhat, piszkot nemzetünkre, megvetheti az intézményeinket védő törvényt, anélkül, hogy egy hajszála meggörbülne, sőt ha a nemzetet gyalázó egyúttal a hadsereg tagja, még dicséretre, s tán soron kívüli előléptetésre is számíthat, ha azon nemzetet, melynek verítékén a hadsereg élősködik, a legundokabb piszokkal megdobálja. Íme a legújabb botrány! Egy magyar fiukból ujonczozott sorezred tisztjei táboruk sátorainál a kitűzött osztrák és bajor zászlók mellett helyet adnak a magyar nemzet trikolorjának is. Ez szemet szúr valami Seeman nevű alezredesnek, s Haynaui dühösséggel rámordít a tisztekre: „herunter mit dem Fetzen!“ A magyar nemzet zászlóját tehát azon hadseregnek egyik törzstisztje, melyet a nemzet súlyos áldozatok árán alkotmányának védelmére tart fenn, hitvány rongynak nevezi. A törzstiszt elüljárója, valami Ziegler nevű tábornok, a brutalitást helyesli, s a nemzet kénytelen a rajta elkövetett meggyalázást zsebre rakni. Kell-e ennél fényesebb illusztrácziója annak, hogy azon nemzetnek, melyet ily sértéssel illethetnek, alkotmánya sem egyéb hitvány rongynál?! Mert ne ringassuk magunkat illúzióban, hogy annak a feliratnak, melyet Eger város közönsége, hol a botrány megtörtént, a magyar belügy- és honvédelmi miniszterhez intézett, oly eredménye legyen, mely bármily szerény mértékben igazságot szolgáltatna a felháborodott közérzületnek. Tisza Kálmán és Szende Béla nem oly emberek, kiknek szivükön volna a magyar nemzet becsülete. Ám, ha Tisza Kálmán nem is volna oly szolgalelkű, mint a minő valóban a soldateska iránt, kérdjük: mit tehetne ö a magyar nemzeti zászló megtámadott becsülete érdekében, ki még azt sem tudta kivinni, hogy midőn az uralkodó az ország fővárosában tartózkodik, a magyar nemzeti zászló a királyi lakon az őt joggal megillető helyet foglalja el. Minden meggyalázás büntetlenül érheti nemzetünket a legutolsó „1c. k. Corporal“ részéről, mert monarchiánk hadserege nem a mi hadsergünk, s „közös“ csak annyiban, amennyiben e hadseregre fordított mérhetlen áldozatainknak fogjuk köszönhetni, hogy közösen, mindnyájan koldusokká válunk. Se a nemzet törvényhozása, se kormánya nem torolhatja meg a hadsereg leghitványabbja által a nemzeten elkövetett sérelmet. Alkotmányunknak a fejedelem esküjén kívül egyéb garancziája nincsen, s bármennyire hajlandók volnánk is tisztelni a garancziát, arra ugyan nem hozhatnak fel esetet leglojálisabb ellenfeleink sem, hogy e garanczia segélyével a hadsereg egyegy brutális tagja által a nemzet ellen elkövetett bármely sérelem megtoroltatott volna. Arra volt példánk, a közelmúltban is, hogy henczegő főtiszt, halálos sebeket ejthetett egy és aggastyánon csak azért, mert ez utóbbi nem akart a tiszt lova elől a városi járdán kitérni, de hogy ily brutalitás megérdemlett büntetésben részesült volna, arra ugyan nehéz volna esetet találni az osztrák had-igazságszolgáltatás évkönyveiben. Bizony van oka pirulnia az egykor félvilágot verő magyar nemzetnek, hogy most kénytelen Seeman-féle zsoldosok előtt meghunyászkodni. Piruljon is, mert ö téliét róla! . . . Majd ,ha egyszer sorakozni fog a „függetlenségi párt“ zászlója alá, akkor el fognak pusztulni tőlünk a Seemanok és Ziegler ok is. Csupán a „függetlenségi párt“ szerezheti vissza a régi tiszteletet a magyar trikolornak, s szabadíthatja meg a nemzetet zsoldos ellenségeitől. A magyar zászló meggyalázva. A nagy tévedő, Deák Ferencz által formába öntött közösügyes viszony ránk nézve egyre tarthatatlanabbá válik. Életbe vágó bajaink valamenynyijének forrása e viszony, ennek végzetszerü kazánjából tódul reánk már réges régen a fojtó gőz, mely kormányférfiainkat szolgaságra kárhoztatja s a nemzetet is aléltságban tartja ; e viszony főműhelyéből árasztják ránk azt a borzasztó levegőt, mely idegeinket megmerevíti s lelkünket elzsibbasztja. Íme a legújabb sérelem, mely nemzetünk s a koronás király ellen elkövettetett Egerben, midőn a legmagyarabb tartalék ezredek egyikének legénysége a király neve napja alkalmából rendezett ünnepélyen egy magyar zászlót is kitűzött, Seeman alerezredes rámutatván a zászlóra, ekként fakadt ki: „herunter mit dem Fetzen!“ Eger városa méltán felháborodva s megbotránkozva ez impertinentia felett, ez ügyben feliratot intézett a miniszterelnökhöz és honvédelmi miniszterhez, s követeli nemzeti zászlónk meggyalázójának szigorú s megérdemlett büntetését. Egy nemzetre nézve nincs nagyobb sértés, mintha zászlóját becstelenítik meg, mert a ki a zászlót, melyhez a nemzeti dicsőség annyi fényes példája fűződik, megsérteni merészli, az sérti magát a nemzetet minden izében, minden tagjaiban, de sérti annak koronás királyát is, mert hisz egy nemzet dicsősége , az uralkodó dicsősége is, — egy nemzet szégyene az uralkodó gyalázata is. •Jól tudjuk, hogy az osztrák katona urak nem szívesen tekintenek háromszínü nemzeti lobogónkra, — nem csodálkozunk ellenszenvükön. Hiszen futottak előre eleget eszeveszett üldözöttekként, neszelték színeit sokszor mértföldekre, s hallották győzelmi suhogását messze távolba. Vissza tudnak még emlékezni a nemzeti lobogóink alatt küzdő félistenek titáni harczára s győzelmes csatáikra: füleikben csengenek még ma is a bátor s harsogó „rajtár”: megvillan emlékezetükben Branyiszkó, Vácz, Szolnok, Nagy-Sarló, Isaszeg, Szőny, Buda stb. A magyar zászló közeli lobogása ily előzmények után bizony kínos benyomást gyakorol sárgafekete lelkületükre, s éppen ezért nem ütődünk meg azon, hogy gyűlölik a magyar zászlót, melynek látására bátorságban égig magasló honvédőink jutnak eszükbe, s eszükbe jut a szégyenletes, de hasznos „rückwärts koncentrirung“. Borzadjanak a magyar zászlótól továbbra is, ahoz semmi közünk, irtózzanak tőle, azt sem bánjuk. De addig, amíg önálló nemzetként nem bőszülhatjuk meg zászlónk meggyalázását: az osztrák császárnak, ki a mi királyunk is, kell a végrehajtó közegek által oly fényes satisfactiót adatni az y és a mi meggyalázásunkért, amilyen illik a Szent István koronájához s „kedvelt népei“-hez. Seemann alezredes ur eljárása merénylet a nemzet ellen és felségsértés a király ellen ; mert a nemzetnek jelvénye nem „rongy“, hanem zászló ; honvédségünk szintén nem sorakozhatik „rongy“ alá, mert a honvédségnek legfelsőbb hadura a király, zászlója pedig a magyar zászló. A magyar miniszterelnöknél vád emeltetett e botrányos ügyben Eger részéről, és mi megvárjuk tőle a nemzet nevében, hogy mint a korona első tanácsosa sem a nemzetet, sem a koronát kompromittáltatni nem hagyja, de minden hatalmával s erélyével oda fog hatni, hogy Seeman alezredes ur qualificálhatlan vakmerőségéért ép úgy lakoljon, mint lakolt volna egy honvédtiszt, ha az osztrák zászlóra kiáltott volna, hogy „herunter mit dem Fetzen !“ Megjegyezzük még a tábornoki kar érzületének illustratiójául, hogy Ziegler Frigyes altábornagy ur Egerben létekor az alezredes eljárását helyeselte. Meskó Pál , Abauj megye bizottsági tagjai e hó 9-ik napján rendkívüli közgyűlésre hivattak össze, melyen elintéztettek a következő tárgyak: a) A vilmányi malomgát megvizsgálására kiküldött bizottságnak jelentése folytán s javaslata alapján elhatározta a megye közgyűlése, hogy a gátnak átalakítását jelenleg mellőzi, de nehogy a gát térfogata és magassága később szélesbittessék s illetőleg emeltessék, hivatalos küldöttség megy a helyszínére a jelenlegi állapot felvétele végett. A kárt okozó kiadások eltávolítása tekintetéből helybenhagyatott az államépítészeti hivatalnak, a panaszló községek és panaszlott gr. Taaffe Eduárd s érdektársai megnyugvásukkal készített tervezete, mely szerint a Hernád folyó kanyarulata átmetszetik, a jobb parton körtöltés készíttetik s parti erődítések s egyébb védmüvek foganatosíttatnak, — mindezek anélkül, hogy nevezett gróf és érdektársai az átmetszés helyéül szolgáló földterület árát követelhetnék. A költségeket is gr. Taaffe és érdektársai viselik, úgy azonban, hogy az ártéri birtokosok szeptember hó végéig ezer forintot tartoznak a gróf házi pénztárába hozzájárulásként megfizetni s a közel fekvő községek a megyei közmunkaerőből, az alispán belátása szerinti munkaerővel fognak a kiépítéshez járulni. Az egész munkálat négy hó alatt lesz befejezendő. b) A belügyminisztérium értesíti a megye közönségét, hogy a közkórházi költségek egy részének az állampénztárból leendő kifizetését nem eszközölheti, de megengedi, hogy az 1% pótadó magasabbra emeltessék. — A közgyűlés kimondja, hogy adót nem emel. . c) A belügyminiszter tudatja, hogy az igazságügyi minisztérium, tekintve a megye közönségének abbeli áldozatkészségét, mely szerint a kassai kirtszéki börtönépület felépítéséhez 10,000 forintnyi névértékű földtehermentesítési kötvénnyel járult — megengedi, miszerint az említett börtönépületnek leiratilag kijelölt 1. és 2. helyiségeiben a megye közigazgatási foglyai elhelyeztessenek. — A közgyűlés örömmel veszi tudomásul ez intézkedést, de kijelenti, hogy ha a kijelölt helyiségek elégségesek nem volnának, ez esetben másutt is nyerhessenek a közigazgatási foglyok elhelyezést. d) A belügyminiszter leküldi a községi pótadó behajtásáról a megye által alkotott szabályrendeletet — az ezen szabályrendelet ellen beadott felfolyamodványokkal együtt avégett, hogy a felfolyamodványokban elősorolt érvekre a bizottság pontonként nyilatkozzék. — Az erre vonatkozó ügyiratok, tüzetes megvitatás és jelentéstétel végett, e czélt a választott bizottságnak adattak ki. e) Tihany községnek az országgyűléshez intézett abbeli kérelmét, hogy Abauj megyébe kebeleztessék, a belügyminiszter véleményes jelentéstétel végett a megye bizottságához teszi át. — A bizottság kijelenti, hogy a kérvényt indokoló pontok valóban igazak s nevezett községnek Abaujmegyébe kebeleztetését a megye is óhajtja. f) A közmunka és közlekedési minisztérium értesíti a megyét, hogy az útfentartási szükséglet fedezésére, az országos útfentartási alapból kérelmezett 8000 frtnyi kölcsönt és 4359 frt 18 kr. segélyt nem adhat; — kölcsönt nem adhat az útalap rendeltetése miatt, segélyt nem nyújthat az alap kimerültségénél fogva. — Az erre vonatkozó ügyiratok kiadatnak az alispánnak, hogy az útfentartási költségvetést, a megyei útalap jelenlegi állapotához képest készítse el. gj A közlekedési minisztérium leküldi a Kislernád-Bársonyos malomtársulatnak az alsó-mérai és encsi malmok zugóinak leszállítása s illetve a zugú-árkok kitisztítása ügyében a megye közönsége által hozott határozat ellen beadott felfolyamodását, azon meghagyással, hogy az eljárás az 1840 : X te. rendelkezéséhez képest tétessék folyamatba. — Az 1840 :X te. 1-s. és köv. §§-aihoz képest, Fekete István elnöklete alatt Fábián János, Farkas István és az államépitészeti hivatal küldetnek ki, hogy a törvényszabta módon járjanak el. h) Hammersberg László, megyei alszámvevő, a főispán által tiszteletbeli aljegyzőnek neveztetik ki