Abauj-Kassai Közlöny, 1880 (9. évfolyam, 1-53. szám)

1880-07-15 / 29. szám

IX. évfolyam 1880. Szerkesztőség és kiadóhivatal : T­arangutcza JO. nz. a Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, k töl­­ ön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Minden értesítés a szer­kesztőséghez intézendő. Levelek­­et csak bérmentesen fogadtatnak el A lap megjelenik: minden csütörtökön. 420.—29. szám. AB AU J-K­ASS AI k 0 l L 0­­ V Politikai és vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési feltételek: helyben házhoz hordva vagy vidékre postán küldve. Egész évre .. 6 frt— kr. Félévre........3 „ — „ Negyedévre . 1 „ 50 „ Hirdetési díj : 5­ hasábos petit sorért 5 kr. Bélyegdíj hirdetésenként 3o kr. Nyilttér 3 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési díjak a szerkesztőséghez bérmentve SIC intézendők, schwarzgelbi zászlók, osztrák cs. kir. alezredesek impertinencziájától. Váljon oly nehéz volna a választás?!! H e d r y B ó d o g. Kassa, julius hó 15-én. A magyar zászló. „Nem ismerek Magyarországra!“ Bell’ sokszor van alkalmunk gr. Boust hires mondatát Európa helyett hazánkra alkalmazni. A türelem iskolájának minden fázisain keresz­tül kelle mennünk, mig a cynizmus oly superlati­­vusa vett erőt rajtunk, minőnek tanúi vagyunk naponta. Meggyalázhat minket már most büntetlenül az utolsó jött-ment ember, halmozhat, piszkot nemze­tünkre, megvetheti az intézményeinket védő­ tör­vényt, anélkül, hogy egy hajszála meggörbülne, sőt ha a nemzetet gyalázó egyúttal a hadsereg tagja, még dicséretre, s tán soron kívüli előléptetésre is számíthat, ha azon nemzetet, melynek verítékén a hadsereg élősködik, a legundokabb piszokkal meg­dobálja. Íme a legújabb botrány! Egy magyar fiukból ujonczozott sorezred tiszt­jei táboruk sátorainál a kitűzött osztrák és bajor zászlók mellett helyet adnak a magyar nemzet tri­kolorjának is. Ez szemet szúr valami Seeman nevű alezredesnek, s Haynaui dühösséggel rámordít a tisztekre: „herunter mit dem Fetzen!“ A magyar nemzet zászlóját tehát azon hadse­regnek egyik törzstisztje, melyet a nemzet súlyos áldozatok árán alkotmányának védelmére tart fenn, hitvány rongynak nevezi. A törzstiszt elül­járója, valami Ziegler nevű tábornok, a brutalitást he­lyesli, s a nemzet kénytelen a rajta elkövetett meggyalázást zsebre rakni. Kell-e ennél fényesebb illusztrácziója annak, hogy azon nemzetnek, melyet ily sértéssel illet­hetnek, alkotmánya sem egyéb hitvány rongynál­?! Mert ne ringassuk­ magunkat illúzióban, hogy annak a feliratnak, melyet Eger város közönsége, hol a botrány megtörtént, a magyar belügy- és honvédelmi miniszterhez intézett, oly eredménye legyen, mely bármily szerény mértékben igazságot szolgáltatna a felháborodott közérzületnek. Tisza Kálmán és Szende Béla nem oly embe­rek, kiknek szivükön volna a magyar nemzet be­csülete. Ám, ha Tisza Kálmán nem is volna oly szolgalelkű­, mint a minő valóban a soldateska iránt, kérdjük: mit tehetne ö a magyar nemzeti zászló megtámadott becsülete érdekében, ki még azt sem tudta kivinni, hogy midőn az uralkodó az ország fővárosában tartózkodik, a magyar nemzeti zászló a királyi lakon az őt joggal megillető he­lyet foglalja el. Minden meggyalázás büntetlenül érheti nem­zetünket a legutolsó „1c. k. Corporal“ részéről, mert monarchiánk hadserege nem a mi hadsergü­nk, s „közös“ csak annyiban, a­mennyiben e hadseregre fordított mérh­etlen áldozatainknak fogjuk köszön­hetni, hogy közösen, mindnyájan koldusokká válunk. Se a nemzet törvényhozása, se kormánya nem torolhatja meg a hadsereg leghitványabbja által a nemzeten elkövetett sérelmet. Alkotmányunknak a fejedelem esküjén kívül egyéb garancziája nincsen, s bármennyire ha­jlan­dók volnánk is tisztelni a garancziát, arra ugyan nem hozhatnak fel esetet leglojálisabb ellenfeleink sem, hogy e garanczia segélyével a hadsereg egy­­egy brutális tagja által a nemzet ellen elkövetett bármely sérelem megtoroltatott volna. Arra volt példánk, a közelmúltban is, hogy henczegő főtiszt, halálos sebeket ejthetett egy és aggastyánon csak azért, mert ez utóbbi nem akart a tiszt lova elől a városi járdán kitérni, de hogy ily brutalitás megérdemlett büntetésben részesült volna, arra ugyan nehéz volna esetet találni az osztrák had-igazságszolgáltatás évköny­veiben. Bizony van oka pirulnia az egykor félvilágot verő magyar nemzetnek, hogy most kénytelen Seeman-féle zsoldosok előtt meghunyászkodni. Piruljon is, mert ö téliét róla! . . . Majd ,ha egyszer sorakozni fog a „független­ségi párt“ zászlója alá, akkor el fognak pusztulni tőlünk a Seemanok és Ziegler ok is. Csupán a „függetlenségi párt“ szerezheti vis­­­sza a régi tiszteletet a magyar trikolornak, s sza­badíthatja meg a nemzetet zsoldos ellenségeitől. A magyar zászló meggyalázva. A nagy tévedő, Deák Ferencz által formába öntött közösügyes viszony ránk nézve egyre­ tart­hatatlanabbá válik. Életbe vágó bajaink valameny­­nyijének forrása e viszony, ennek végzetszerü ka­zánjából tódul reánk már réges régen a fojtó gőz, mely kormányférfiainkat szolgaságra kárhoztatja s a nemzetet is aléltságban tartja ; e viszony­­ főmű­helyéből árasztják ránk azt a borzasztó levegőt, mely idegeinket­­ megmerevíti s lelkünket elzsib­basztja. Íme a legújabb sérelem, mely nemzetünk s a koronás király ellen elkövettetett­ Egerben, midőn a legmagyarabb tartalék ez­­redek­ egyikének legénysége a király neve­ napja alkalmából rendezett ünnepélyen egy magyar zász­lót is kitűzött, Seeman alerezredes rámutatván a zászlóra, ekként fakadt ki: „herunter mit dem Fet­zen!“ Eger városa méltán felháborodva s megbot­­ránkozva ez impertinentia felett, ez ügyben felira­tot intézett a miniszterelnökhöz és honvédelmi mi­niszterh­ez, s követeli nemzeti zászlónk meggyalá­­zójának szigorú s megérdemlett büntetését. Egy nemzetre nézve nincs nagyobb sértés, mintha zászlóját becstelenítik meg, mert a ki a zászlót, mely­hez a nemzeti dicsőség annyi fényes példája fűző­dik, megsérteni merészli, az sérti magát a nemze­tet minden izében, minden tagjaiban, de sérti an­nak koronás királyát is, mert hisz egy nemzet dicsősége , az uralkodó dicsősége is, — egy nemzet szégyene az uralkodó gyalázata is. •Jól tudjuk, hogy az osztrák katona urak nem szívesen tekintenek háromszínü nemzeti lobogónk­ra, — nem csodálkozunk ellenszenvükön. Hiszen futottak előre eleget eszeveszett üldözöttekként, neszelték színeit sokszor mértföldekre, s hallották győzelmi suhogását messze távolba. Vissza tudnak még emlékezni a nemzeti lobogóink alatt küzdő félistenek titáni harczára s győzelmes csatáikra: füleikben csengenek még ma is a bátor s harsogó „rajtár”: megvillan emlékezetükben Branyiszkó, Vácz, Szolnok, Nagy-Sarló, Isaszeg, Szőny, Buda stb. A magyar zászló közeli lobogása ily előzmé­nyek után bizony kínos benyomást gyakorol sárga­fekete lelkületükre, s éppen ezért nem ütődünk meg azon, hogy gyűlölik a magyar zászlót, mely­nek látására bátorságban égig magasló honvédőink jutnak eszükbe, s eszükbe jut a szégyenletes, de hasznos „rückwärts koncentrirung“. Borzadjanak a magyar zászlótól továbbra is, ahoz semmi közünk, irtózzanak tőle, azt sem bán­juk. De addig, amíg önálló nemzetként nem bő­szül­hatjuk meg zászlónk meggyalázását: az osztrák császárnak, ki a mi királyunk is, kell a végrehajtó közegek által oly fényes satisfactiót adatni az y és a mi meggyalázásunkért, amilyen illik a Szent­ István koronájához s „kedvelt népei“-hez. Seemann alezredes ur eljárása merénylet a nemzet ellen és felségsértés a király ellen ; mert a nemzetnek jelvénye nem „rongy“, hanem zászló ; honvédségünk szintén nem sorakozhatik „rongy“ alá, mert a honvédségnek legfelsőbb hadura a ki­rály, zászlója pedig a magyar zászló. A magyar miniszter­elnöknél vád emeltetett e botrányos ügy­ben Eger részéről, és mi meg­várjuk tőle a nem­zet nevében, hogy mint a korona első tanácsosa sem a nemzetet, sem a koronát kompromittáltatni nem hagyja, de minden hatalmával s erélyével oda fog hatni, hogy Seeman alezredes ur qualifi­­cálhatlan vakmerőségéért ép úgy lakoljon, mint lakolt volna egy honvédtiszt, ha az osztrák zász­lóra kiáltott volna, hogy „herunter mit dem Fet­zen !“ Megjegyezzük mé­g a tábornoki kar érzüle­tének illustratiójául, hogy Ziegler Frigyes altábor­nagy ur Egerben létekor az alezredes eljárását helyeselte. M­e­s­k­ó P­á­l­ ,­­ Abauj megye bizottsági tagjai e hó 9-ik napján rendkívüli közgyűlésre hivattak össze, me­lyen elintéztettek a következő tárgyak: a) A vilmányi malomgát megvizsgálására ki­küldött bizottságnak jelentése folytán s javaslata alapján elhatározta a megye közgyűlése, hogy a gátnak átalakítását jelenleg mellőzi, de nehogy a gát térfogata és magassága később szélesbittessék s illetőleg emeltessék, hivatalos küldöttség megy a helyszínére a jelenlegi állapot felvétele végett. A kárt okozó kiadások eltávolítása tekintetéből h­ely­­benhagyatott az államépítészeti hivatalnak, a pa­naszló községek és panaszlott gr. Taaffe Eduárd s érdektársai megnyugvásukkal készített tervezete, mely szerint a Hernád folyó kanyarulata átmetsze­tik, a jobb parton körtöltés készíttetik s parti erő­dítések s egyébb védmüvek foganatosíttatnak, — mindezek anélkül, hogy nevezett gróf és érdektár­sai az átmetszés helyéül szolgáló­ földterület árát követelhetnék. A költségeket is gr. Taaffe és érdektársai viselik, úgy azonban, hogy az ártéri birtokosok szeptember hó végéig ezer forintot tar­toznak a gróf házi pénztárába hozzájárulásként megfizetni s a közel fekvő községek a megyei köz­­munkaerőből, az alispán belátása szerinti munka­erővel fognak a kiépítéshez járulni. Az egész munkálat négy hó alatt lesz befejezendő. b) A belügyminisztérium értesíti a megye kö­zönségét, hogy a közkórházi költségek egy részé­nek az állampénztárból leendő kifizetését nem esz­közölheti, de megengedi, hogy az 1% pótadó ma­gasabbra emeltessék. — A közgyűlés kimondja, hogy adót nem emel. . c) A belügyminiszter tudatja, hogy az igaz­ságügyi minisztérium, tekintve a megye közönsé­gének abbeli áldozatkészségét, mely szerint a kas­sai kir­­­tszéki börtönépület felépítéséhez 10,000 forintnyi névértékű földtehermentesítési kötvén­­nyel járult — megengedi, miszerint az említett börtönépületnek leiratilag kijelölt 1. és 2. helyi­ségeiben a megye közigazgatási foglyai elhelyez­tessenek. — A­ közgyűlés örömmel veszi tudomásul ez intézkedést, de kijelenti, hogy ha a kijelölt helyiségek elégségesek nem volnának, ez esetben másutt is nyerhessenek a közigazgatási foglyok elhelyezést. d) A belügyminiszter leküldi a községi pót­adó behajtásáról a megye által alkotott szabály­rendeletet — az ezen szabályrendelet ellen beadott felfolyamodványokkal együtt avégett, hogy a fel­­folyamodványokban elősorolt érvekre a bizottság pontonként nyilatkozzék. — Az erre vonatkozó ügy­iratok, tüzetes megvitatás és jelentéstétel végett, e czélt a választott bizottságnak adattak ki. e) Tihany községnek az országgyűléshez inté­zett abbeli kérelmét, hogy Abauj megyébe kebe­­leztessék, a belügyminiszter véleményes jelentés­­tétel végett a megye bizottságához teszi át. — A bizottság kijelenti, hogy a kérvényt indokoló pon­tok valóban igazak s nevezett községnek Abauj­megyébe kebeleztetését a megye is óhajtja. f) A közmunka és közlekedési minisztérium értesíti a megyét, hogy az útfentartási szükséglet fedezésére, az országos útfentartási alapból kérel­mezett 8000 frtnyi kölcsönt és 4359 frt 18 kr. segélyt nem adhat; — kölcsönt nem adhat az út­alap rendeltetése miatt, segélyt nem nyújthat az alap kimerültségénél fogva. — Az erre vonatkozó ügyiratok kiadatnak az alispánnak, hogy az útfen­tartási költségvetést, a megyei útalap jelenlegi állapotához képest készítse el. gj A közlekedési minisztérium leküldi a Kis­­l­ernád-Bársonyos malomtársulatnak az alsó-mérai és encsi malmok zugóinak leszállítása s illetve a zugú-árkok kitisztítása ügyében a megye közönsége által hozott határozat ellen beadott felfolyamo­­dását, azon meghagyással, hogy az eljárás az 1840 : X te. rendelkezéséhez képest tétessék fo­lyamatba. — Az 1840 :X te. 1-s. és köv. §§-aih­oz képest, Fekete István elnöklete alatt Fábián Já­nos, Farkas István és az államépitészeti hivatal kül­detnek ki, hogy a törvényszabta módon járja­nak el. h) Hammersberg László, megyei alszámvevő, a főispán által tiszteletbeli aljegyzőnek neveztetik ki

Next