Abauj-Kassai Közlöny, 1884 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1884-09-11 / 37. szám

XIII. évfolyam 1881. 648—37. szám. Kiadóhivatal és ABAUTJ-TORNAMEGYEI és KASSAI Előfizetési feltételek szerkesztőség: Kovácsutcza 7- sz­mm mm Szerkesztőtárs lakása : Társadalmi hetilap. Abauj-Tornamegye hivatalos közlönye. Kassa, szeptember hó I1-én.­i Kovács-utcza 16 sz Semmit sem közlünk, h­a nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. §„ Levelek "»b csak bérmentesen fogad-KÖZLÖNY. helyben házhoz hordva, v­­­idékre postán küldve-Egész évre 6 Irt — kr. Félévre ... 3 „ — „ Negyedévre 1 „ 50 „ Hirdetés, díj 4 hasábos pen­t sóiért 6 kr. Bélyegdij hirdetésenként­­ 30 kr. Nyilttér 4 hasábos petit­sor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatalhoz b­é­r­­mentve küldendők. Jutnak el. A lap megjelen: minden csütörtökön. Enyhítsünk az adózók nyo­morán ! A köteles adófizetés, egész évi összege harmadik részletének is múlt hó 15-éves le­járati napja leforgott. Mi szokott a lejárati nap leforgása után való következése lenni a nem-fizetésnek: azt tapasztalásból, fájdalom ! igen-igen sokan tudják; keserűen érezték, átestek ez igen szomorú tapasztalatokon. Hiába, törvény! hogy ki a megszabott határidőben nem fizet, ha önként fizeti is az­tán adóját, rajta késedelmi kamatokon túl végrehajtási díjak is megvetethessenek. A törvény előtt pedig, bármily nehéz szolgáltatást ró reánk, tisztelettel meg kell ha­jolnunk. Sőt a legnehezebb szolgáltatás is kö­­nyebbé válik, ha azt, miután különben is el­kerülhetetlen, készségesen cselekszük, fogana­tosítjuk. Csakhogy fizetésekre nézve ez az önkén­­tiség, ez a készség, legyen bár még oly ha­tártalan, mit ér, ha nincs hóimét, miből venni azt a lejárt adórészleti összeget. Eladás, hitel, előleg lennének a tényezők, melyek által pénzre szert tehetni, hogy meg­felelj­ü­nk tartozásaink­nak. Ha van mit eladni s az eladandó áru­­czikknek kelendősége, ára, van, hagyján! Az adózó könnyen segít magán. Túlad a fölösle­gen. Fizeti lejárt köteles adóját. De ha nincs mit eladni? Vagy ha az eladandó áru nem kelendő? Az egyik, mint a másik eset egyenlően sújtó, sanyarú. Az állam követeléseinek behajtásában kérlelhetetlen. S ezen nem is csodálkozhatni. Az államnak igen számos nagy kötelezettségei vannak. Ezek fedezésére a hitelt leginkább az adókból befolyó összegek képezik. Nem vehetni tehát rész néven, ha az állam jogai érvénye­sítése körül drákói szigorral jár el. Épen azért szükséges, hogy kiki már eleve számot vetve gazdasága, tározója állapo­tával, előre számítsa ki: erre meg erre az időre ennyi meg ennyi esik, ezt — törik sza­kad — félreteszem, hogy a bekövetkező időben zavarba ne jöjjek. Gazda­embernél azonban, ki bizonyos idő­szakban úgyszólván mindenét a föld méhére, a természet működésére, az időjárás jótékony hatására, az Isten gondjaira bízza azon re­ményben, hogy a másik időszakban azt a jóságos körülmények folytán kamatostul, gyü­mölcsöstül, ha megterem, majd csak visszanyeri, ez a legritkább esetben lehetséges. Annál ke­­vésbbé tehető, mert hiszen sok mindenféle kiadás nehezedik mindenkire, kivált család­apákra most, hol a családhoz tartozók ellátása, neveltetésük olyan sokba kerül. Most már a gazda gyermekei munka­erejét nem veheti oly,hamar s oly könnyen igénybe, mint haj­dan. És ez egy­részt szerencse. Biztosítja e kö­rülmény a nemzet részére a leghathatósabb fegy­ver, az ismeretek fegyverének, egészben a tudomány hátalalmának m­egszerezhetését. A gazda­ember tehát halasztja kötelezett­ségei lerovását a termés, az aratás idejére. Ha nem termett, ha az aratás rosszul fizet, vagy termett ugyan, de a terménynek — mint napjainkban — ára nincs, megütik a gazda szükséges holmiai fölött is a doboz. Egy-két ily árvereztetés — s a gazda tönkre jut. Ezt megelőzni, ha mégis bekövetkeznék, újból elhárítani, megakadályozni, kellene a legfőbb teendőnek lenni. E feladat megoldása a nemzetre a legjótékonyabb hatást gyako­rolhatná. A hitel nem segíthet. Hol a földbirtok — mint nálunk —­­ már úgy is alig nyög az adósság terhe alatt: ott a hitel nem oly orvosság, mely gyógyít, hanem szer, mely a betegség végét, a tönkre­­jutást, a feloszlást, az anyagi halált sietteti. Nézetem szerint a bajon segíteni csak úgy lehetne, ha még rendezettebb viszonyok között levő egyének, embertársaik iránti szere­tetből és hazafiságból, lelkesen odahatnának, hogy vidékenként úgynevezett adóelőlegező­­ szövetkezetek létesíttetnének. Ezeknek feladatuk lenne tagjaiknak, kik mindegyike, ez már aztán az alapszabályoktól függne, akkor, midőn ez rá legkényelmesebb,­­ vagy legalább lehetőleg legkevésbbé terhelő — bizonyos meghatározott arányban járulna­­ hozzá a közczél elérésére megkívántak­ alap­­­­tőke létesítéséhez, előleget adni. A kapott előleg után mérsékelt kamat lenne számítandó és fizetendő. A termény egy része addig, míg az eladási kellő viszonyok beállanak, kézi zálogul tekintve s bizonyos közös helyre (közraktárak) hordatva, biztosíté­kul szolgálna az előlegezett összegre nézve. Ily szövetkezetek aztán eladási üzleteket­­ is sokkal előnyösebben foganatosíthatnának mint azt egyesek tehetik. Szerintem a mentőeszköz a nyomorban ez volna talán még. Anyagi hatásán túl erkölcsi következmé­nye is igen nagy lenne, mert az illetőket az által, hogy a szövetkezetbe való belépésre sürgetné, egyúttal szükségkép takarékosságra is szoktatná. Erény, mely népünkben fájdalom épen nincs, vagy csak kis mértékben van meg! E nagy horderejű czél elérése kedvéért a nép jóltevői gondolkozzanak; tegyenek meg mindent; legyen jelszavuk az adózók nyomorának enyhítése. Lehetetlen, hogy ily törekvést ne kövessen aztán siker és áldás, melyekre a kezdemé­nyezők, a szövetkezet lelkei, önelégültséggel, sokaktól áldatva tekinthetnének. Hogy úgy legyen — szivünkből kívánjuk ! ! Kassa szab. kir. város közig. bizott­ságának ülése. (Folyó hó 4-én.) Ezen havi rendes ülést, miután a főispán — mint a polgármester a jelenlevőknek beje­lentette, — távol volt, ő, a polgármester, Münster Tivadar nyitja meg. Olvastatik a belügyminisztériumnak a Groszschmidt Mária-féle hagyatéki ügyben kelt rendelete. Ebben a városi árvaszéknek azon hatá­rozata, mely szerint a Groszschmidt Gábor által a szék ellen elkövetett gorombáskodás miatt, ennek megtorlása czéljából, az iratok a kapitányi hivatalhoz lettek volna átteendők, a Groszschmidt Gábor részéről közbevetett felfolyamodás nyomán, feloldatik, azért, úgy­mond, mert az árvaszékeknek fegyelmi hatal­muk gyakorlatára rendreutasitási és pénzbirsá­­golási joguk van. A közig. bizottság ennél fogva rendeli, hogy a miniszteri intézmény megfelelő eljárás végett, másolatban az árvaszéknek kiadassák. A közmunka és közlekedésügyi minisz­tériumnak leiratát, mely szerint a budapest­­kassai államidon kerékvetők létesítése iránt a Wohlgemuth Hermannal kötött szerződés jóváhagyatik s a munkakereseti összeg fede­zésére annak egyelőre harmadrésze t. i. 156 frt a helybeli kir. adópénztárnál folyósittatik, a bizottság tudomásul­ vétel mellett másolatban a kir. mérnöki hivatalhoz utasította. A közigazg. bizottság tárgyalás alá veszi a belügyminisztérium intézményével leküldött azon felebbezést, a­melyet Sessler Miksa, mint abaujtorna megyei kavicsszál 1­itéi vállal­kozó a városi tanács határozata ellen közbe­vetett. E határozatban ki lett mondva, mikép a vállalkozó szekerei csak akkor mentesek a köteles vámfizetéstől, midőn a város területét teherrel megrakodva érintik. Minek az volt következménye, hogy a vámon üresen vis­­­szatérő fuvarost a vámszedő közegek fizetésre szorították. A közig. bizottság az ügyet akkor dön­tötte el, hogy kimondotta, mikép Sessler Miksa vállalkozó teljesen vámmentes. Igényeire nézve, melyekkel a már kifizetett vámok vissza­térítését követeli a törvény rendes útjára utasittatott. Lovag Kees táborszernagynak a Höffler Géza katonai elbocsáttatási ügyében kelt átirata folytán rendeli a bizottság, hogy az elbocsátási ügy kellő ellátás s első alapelin­tézés végett a helybeli hadkiegészítő parancs­noksághoz menjen át. A belügyminisztérium leküldötte 3-ad fokú illetékes elbírálás végett itteni korcsmá­­ros Demkó János felfolyamodványát. .Demkó Jánost ugyanis a kapitányság látta a leányt Beszéde is oly elragadó volt, mint éneklése. „Oh mily szép ama halászról szóló rege,“ mondá ő, „ki aranyhalat fogott a tengerből, s az, mivel a halász kérelmére szabadon bo­csátotta, megígérte neki, hogy kívánságát fogja teljesíteni. Vajha én is tehetnék egyszer ilyen fogást.“ „No, mit kívánnál te magadnak?“ kérdé mosolyogva az öreg úr. „Mindenekelőtt pompás vacsorát mind­nyájunk számára!“ kiált tapsolva a gyönyörű leány. Chopin nem hallgatózott tovább. Sietve leszállt, s kopogott a földszinti ajtón. Az megnyílt, s a küszöbön magas termetű férfiú jelent meg, kiben Chopin azonnal fölismerte a lengyelt. „Kik laknak az első emeleten?“ kérdező anyanyelvén, „nem lengyelek-e azok is?“ „Üdvözlöm, honfitárs,“ felesé­g megszó­lított. „Szíveskedjék beszólni hozzánk.“ Cho­pin engedett a fölhívásnak, belépett. A szo­bában alacsony csinos asszonyt pillantott meg, ki varrással foglalkozott, s a belépőt kiváncsi tekintettel vizsgáló. „Lengyel dalt hallottam az imént,a kezdő ismét Chopin. A fiatal hölgy, kinek oly kelle­mes, hangja van, nemde ő is lengyel?“ „Valóban. Brebicki gróf az, ki Carola Kontes­­szel nálam lakik. Az én nevem Kor­­koski. Katona voltam. Ez Manón, nőm­,ő párisi. Kezével a házikót is megkaptam. Én kertészkedem, s ő támogat e foglalkozásom­ban. Az öreg gróf meg lett bénítva a h­ábo­­­rú­ban. Csak mankón bir járni. 0 ezredesem volt. Sajnos, az oroszok megfosztották birtokait és városi tanács italmérési szabályrendeleti kihágás miatt 5 frt pénzbírságban marasz­talta el. A közigazgatási bizottság az 5 frt bír­ságot 2 frtra szállította le. Bemutattatik a helybeli kir. gazdasági tanintézet igazgatójának átirata. Ennek folytán a levél kíséretében levő s a gazdasági tanintézet lomb-, és fenyves erdejére vonatkozó gazdasági üzemterv és hozzá tartozó térképek, további intézkedés végett, a bizottság erdészeti szakbizottságához áttétetni­­ rendeltettek. Az árvaszék beterjeszti a folyamodványt, mely a Vashegyi-féle hagyatékból a helybeli domonkosok részéről megvett szántóföld még mindig függőben levő árverési ügyének elin­­­­tézését sürgeti. A belügyminisztériumhoz fölterjesztetik. A honvédelmi minisztérium átteszi Németh Józsefnek folyamodványát, melylyel fiát, Adolfot, a katonai kötelékből elbocsáttatni kéri. Az első alapintézkedés megtétele végett a helybeli hadkiegészítő parancsnoksághoz utasittatik. Münster Tivadar városi polgármester je­lentést tesz arról, hogy phylloxera vastatrix városunk határában csak igen csekély mér­tékben s csak a délkeleti hegyláncz oldalában levő Sehambach-féle szőllőben — phylloxera tortrix pilleriana ellenben, valamint az úgy­nevezett rhynchitis is az egész területen sehol nem találtatott. E jelentés a földm. ipar- s kereskedelem­­j ügyi miniszter elé terjesztetni határoztatik. A kassai oderbergi vasuttársulat felebbe­zést adott be a városi közigazgatási bizottság­nak a vasúti első hernád-híd kibővítése iránt hozott határozata ellen. E bemutatott felebbezésre nézve a közig. bizottság kimondja, mikép az a közm. s köz­­­­lekedésügyi minisztériumhoz fölterjesztessék. A helybeli gyáros ez ég, Ivohn testvérik ügyében, kiknek a városi tanács meghagyta hogy a szepsi utón levő házuk­ és raktáruknál a fából való pad-ajtó helyébe vas-ajtót alkalmazzanak, a belvíz levezető csatornákat pedig, melyek a házuk előtt levő árokba vezetnék be, valamint a gőzvezető csöveket is, melyek az utczára nyúlnak ki, elhárítsák, mely rendelet ellen nevezett ezég felfolyamodással él, ennek ér­demleges elintézése előtt a helyzet szemrevé­­telére a kir. főmérnök, Topscher Viktor ur, kiküldetni határoztatik. Olvastatik a polgármester jelentése, a köz­­igazgatás augusztus havi menetéről. E szerint az árvapénztár 1. hó 2-án meg­vizsgáltatván, teljes rendben találtatott. Jan.— szept. a bevételek 127434 frt 64 kr; a kiadások 35092. Külső illeték biztosítására foglalás történt jól; most sokat nélkülöz, úgy segít rajtuk az ember, a mint lehet, de az szót sem érdemel. A fiatal grófné minden fölöslegest eladott, vagy elzálogosított már, de annak daczára adósságba verte magát. Most azonban a hitel­nek is vége szakadt már. Az emberek szív­­telenek. Most az öreg urat keze munkájával tartja föl. Ha segíthet rajtuk, jó uram, tegye meg. Derék emberek ők. Megérdemlik.“ „Be akar engem jelenteni a grófnál ?“ kérdező Chopin. „Minden bizonynyal és azonnal.“ Chopin darab papirost vett elő, ráírta irónnal egyik mazurkájának kezdő ütemeit s átnyújtó ezt Korkoskinak. „Ezt — úgymond — névjegy helyett.“ A házi úr fölsietett s pár percz múlva visszatért. „A gróf úr kéreti.“ Midőn Chopin belépett, Brebicki kezét nyújta neki. „Chopin! Ön az? Az ég áldja meg. Mily gyakran találtam már megnyugvást szerzeményeiben. Isten hozta.“ Az ifjú grófnő pedig, ki lesütött szemekkel s élénk piros arczczal állott itt, hirtelen leült a zongorához s eljátszó Chopin egyik Nocturne-jét. „Láthatja ön, hogy ismerjük,“ mondá a gróf, „nagyon jól ismerjük,“ TÁRCZA. A három kívánság. Novella IXiEasoci Ltd­. I. P­r­e­l­u­d­i­u­m. A társalgásban szünet állott be, így a kicsi, de kellemes és csinos berendezésű szór bábán teljes csend uralgott volna, ha a kan­dalló tüze nem pattog, s az ódon óra ketye­gése nem hallik. A három delnő, s a komoly tekintetű, hosszú hajú férfin,­ki előre hajolva meredt szemekkel nézett a lángok közé, gon­dolatokba merülve hallgattak. Álmodozni lát­szottak. Egy gondolat foglalkoztató mindnyá­­jukat: a távoli hon szellemei lengték őket kö­rül. A szerencsétlen Lengyelország szülöttei voltak ők. A forradalom kiűzte őket hazájukból. Az óra kilenczet ütött, egyúttal rákezdi a Dombrowski-marsot. „Még nem veszett el Lengyel­hon!” A ház úrnője, Czartoryska herczegnő, fölocsudott álmaiból, hirtelen fölvető fejét. „Ugyan hol marad Chopin?“ mondó, „úgy látszik ma már el sem jő.“ „Valószínűleg ismét bogara van,“ jegyző meg a kecsteli grófné, Potocka Delphine, „ilyenkor mindenüt rémeket lát.“ „Bocsásson meg grófné,“ mondó a ko­moly tekintetű férfiú, ki nem volt más mint Mickiewicz Adam­, hírneves lengyel költő, „a­mit ön bogaraknak nevez, azok a költő ihlett­­ségének szülöttjei. Chopin igazi költői lélek.“ Hiszen épen az a baj, hogy önök mű­­vészek más morált, s a dolgoknak más rend­jét igénylik magoknak,“ szakítá­st félbe a bátor s erélyes Plater grófné. „De mi valóban nem is vagyunk olyanok, mint más emberek,“ válaszoló Mickiewicz, „de korántsem vagyunk boldogabbak. Ellenkezőleg. 'Tekintse csak Chopin-t! Nem csapás-e reá nézve a géniusz szikrája, mely lelkében ég? Olyan-e ő, mint az ilykori fiatal emberek? Élvezi-e ő az életet? Ő szenved, csendes, magába vonult. Nagyszerű alkotása,­, s hona iránti mély fájdalma emésztik őt. Ő szenve­délyes, s a vágy az élet hullámai közé vetni magát nem kevésbbé hatályos benne, mint más fiatal emberben, de ő már most is, 22 éves korában, oly önuralmat fejt, ki, minőt, mások érettebb korukban sem képesek magu­kon gyakorolni. Hadd örvendjen e varázstel­jes képzelményeinek. Ezek ama tündérvilág, melyben mozog.“ „Önnek igaza van,“ mondd a herczegnő, „Chopin tulajdonképen csak nagy gyermek.“ Mig itt Chopinről igy nyilvánultak a vé­lemények, az álmodozva bolyongott St. Anto­ine külváros egy félhomályos utczáján. Egy­szerre figyelni kezd. Lengyel dal, s ezüst csengésű női hang ébresztő föl álmaiból. A dal kertbe helyezett emeletes kis házikóból hangzott. Chopin csendesen benyit a kertbe; kiveszi, hogy a hang az első emeletről jön. Minden további fontolgatás nélkül fölmászott a fák egyikére, honnan betekinthetett megvilágí­tott szobába. Előkelő kinézésű­­ öreg úr ült tám­lásszékben, míg rendkívüli szépségű fiatal leánya hímzővámbja fölé hajolva dolgozott. A dal be volt végezve. Chopin már csak beszélni hal­ II. Impromptu. Még azon éjjel uj polonnaise-t szerzett Chopin. Föltette magában, hogy az arany­­halacska „szerepét fogja játszani a szép gróf­nőnél. „Ő elfogott,“ mondá magában, „tehát kötelességem kívánságait teljesíteni. Mindenek előtt megkapja a vacsorát­. Szerzeményét kiadóhoz vitte, ki más

Next