Abauj-Kassai Közlöny, 1890 (19. évfolyam, 2-45. szám)
1890-09-11 / 37. szám
XIX. évfolyam 1890. 930. — 37. szám. Kassa, szeptember hó 11-én. Kiadóhivatal Malom utcza 24. sz. Szerkesztőség : Fő-utcza 60-ik szám I. emelet. Semmit sem közlünk, ha nem tudjuk, kitől jön. Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. Levelek csak bérmentesen fogadtatnak el. A faji megjelen minden csütörtökön. ABAUJ-KASSAI KÖZLÖNY. Politikai, közgazdasági és vegyes tartalmú hetilap. Az „Abauj-Tornamegyei tantestület“ hivatalos közlönye. Előfizetési feltételek helyben házhoz hordva, v. vidékre postán küldve. Egész évre 6 frt—kr. Félévre 3 „ — „ Negyedévre 1 „ 50 „ Hirdetési dij 4 hasábos petitsorért 6 kr. Bélyegdij hirdetésenként 30 kr. Nyilttér 4 hasábos petitsor 20 kr. Hirdetési és előfizetési dijak a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. 1 A Károli ünnep. F. hó 14. ünnepelik Gönczön emlékét a nagy protestáns bibliaforditó Károli Gáspárnak. Mai időben, midőn a jubileumok nyavalyájában szenvedünk, midőn egy duodec polgárkának mindenféle tényeit megünnepeljük, midőn 2—300 küldöttséggel tisztelgünk valami magasabb hivatalra kinevezett tisztviselőnél vagy nagyurnál, a bankettezés s a kölcsönös ünnepeltetés e járványos idejében nagyon kevesek vesznek tudomást e gönczi Károli ünnepről. Pedig e nap nemcsak házi ünnepe a protestantismusnak, az a magyarság általános ünnepnapja. Midőn e hazát három felé szakítva, nem három, hanem ezer ellenség szaggatta, midőn Egerig a török basáskodott, a Tiszáig az osztrák ház vallon és egyéb szerűenszedett hadai pusztítottak s a magyar nemzeti érzés csak időnként tudott a török védszárnyai alatt igy-ugy éledezni, midőn ki lett adva a jelszó Bécsben, hogy Magyarországot előbb katholikussá, azután koldussá kell lenni, _hogy végül kutyává tehessék, abban a korban, midőn az osztrák ház mindefél é alkotmányellenes, törvénytelen és**kegyetlen tettes e politikát gyakorlatilig is kezdte megvalósítani még pedig egy sikerrel, azon időben a protestan*um,u& volt az egyetlen, mily a magyar nyelvet, a magyar nemzetiséget, a magyar szabadság érzetét s Magyarország alkotmányát megmentette. Midőn a mohácsi vész után a Szapolyai ház kihaltával a császárnak komoly versenytársa Magyarország hatalmára nem lehetett, kezdődik Magyarország legszomorúbb időszaka, nemcsak azért, mert a török az ország egyik felét, a mindenféle európai népek zagyváiékából összehordott osztrák zsoldosok más felét pusztították folytonosan és kegyetlenül, nemcsak azért, mivel a népes és gazdag Magyarországnak, a bujálkodó alföld falvainak és községeinek 3/4 része elpusztult, nyomtalan megsemmisült, hanem azért is, mert a Habsburg háznak öntudatosan folytatott politikája volt a magyart nemzetiségétől és alkotmányától megfosztani. /És e harczban, melyben a nemzetnek nyelvét és alkotmányát, létét és szabadságát kellett megmenteni — a protestánsoktól nyerte erejét. Protestáns irók voltak az elsők, kik a magyar nyelvet tették irodalmi nyelvvé, ők voltak elsők, kik hazánkban a szellemi harcz fegyveréül, az eszmék közlekedési eszközéül a nyelvet, az irodalmat használták, ők voltak prózánk s költészetünk első művelői s egy egész sötét század minden keserűségei közepette az ő dicső, sokszor önfeláldozó harczuk az egyetlen fénysugár. A magyar nemzeti érzés, az alkotmányért való önfeláldozás, a szabadság szelleme Erdélybe menekült s a szenvedő nagy Magyarország e kis testvérkére tekintett szabadulásra sóvárgó szemmel. És Bocskay, Bethlen Gábor, a Rákócziak, Thököly nemzetszabaditó s Magyarországot megmentő dicső hadjáratai Erdélyből indultak ki, mert a protestántismusnak Erdélyben szabad gyakorlása s az az által táplált szabad véleménynyilvánítás tette Erdélyt s fejedelmeit oly erősekké s tette e délkeleti sarkát a haza legerősebb bástyájává. A protestántismus története nemcsak egy vallás gyakorlását, nem egy felekezetet érdeklő részleges fontosságú események lánczolatát képezi, mert a szabad protestáns vallás gyakorlatáért vívott harczok, a gondolat s lelkiismeret szabadságáért vivott nagy harczai a humanismusnak, a protestánsok győzedelme magyar alkotmány és szabadságérzés egy-egy újabb diadala volt s a protestántismus megerősödése a magyar nemzet, a nyelv s a hazafias érzés megerősödése volt. E nagy nemzetmentő harczokat nemcsak a protestáns hitű hazafiak harczolták végig. Egymás mellett, volt katholikus, reformált, sőt talán, különösen a későbbi kurucz hadakban a katholikusok sokkal nagyobb számmal valának, de ezeknek az erőt, a lelkesedést, a példát, a szabadság hagyományát a protestántismus adta meg. A zsoltárok világható, mélyen érzett, magasztos, sokszor rettentő nagy érzései a magyar nemzetéi lettek, hisz szenvedései is fölértek a próféták által megsiratott népeivel. A magyar nép a zsidóéban a maga sorsára, a maga bűneire ismert s szenvedéseire másutt, mint a szent bibliában példát nem talált s fájdalmára nem tudott sehol vigasztalóbb szavakat, mint Jeremiás panaszait, a zsoltárok komor, hivő lelkesedését, így lett a biblia magyar népkönyv s igy lettek a zsoltárok magyar költészet alapja és első fejleménye. Azért van Károli Gáspárnak emléke nemcsak a protestántismus, hanem a magyar szabadság, a magyar lelkiismeret, a nyelv s a magyar költészet emlékeivel egybekapcsolva, azért nem saját partiális ünnepe az a reformáltaknak, hanem általános jelentőségű nagy napja a magyarságnak. Nagy pompát nem fognak kifejteni, hisz szegények vagyunk, mint „az éhségtől sanyargatott Egyptom népe“, de azért minden jó magyar, ki a nyelvért s szabad gondolatért lelkesedik, együtt ünnepelhet a Gönczön levőkkel. És legyen az a szobor nemcsak emléke a bibliafordítónak, hanem legerősebb kapcsa, látható jele a lelkiismeret igazi szabadságának, a különféle vallásfelekezetek közti igazi s benső egyetértésnek s beteljesednek rajtunk a zsoltár eme versei: „Hatalmas lészen a földön, a híveknek nemzetségek megáldatik, gazdagság és bőség lészen a házban, fénylik a setétségben, a kegyelmes, irgalmas és igaz isten által.“ Dr. Fényes. A megyéből. Nyílt levél. Beret, szept. 6. Tekintetes szerkesztő ur! Bocsánatot kell elsőben is kérnem, hogy nyílt levél alakjában bátorkodom a szerkesztőség ajtóján zörgetni, de a bereti 100 éves templomünnepélynek lapja 36. számában tett becses közlése után, miután a czikk éppen tollamból folyt, hivatva és kényszerülve érzem magamat, a mennyiben a czikk — úgy a mint van — közlése alkalmából érdekelve és gondrozva is vagyok. A szabadsajtó — kétségtelen — egyik legnagyobb kincse a müvelt világnak, az TARCZA. A Serédy familia. (Folytatás.) Margit Elemér dicső cselekedeteit persze mindjárt másnap reggel megtudta. Ángyának egy rokona Dorosnyáki Alfonz, vagy Félix — ezen a két néven nevezték, (meglehet, hogy egyik se volt az övé, de meglehet, hogy mind a kettő igaz tulajdona) — udvarolt Margitnak és már jókor reggel első dolgának tartotta a hirt Serédyékhez elvinni. Dorosnyáki úr egyike volt azon férfiaknak, kik annyi művészettel tudják a lakk, frakk és klakkot viselni, hogy ha nem is hinné az ember, hogy ezek az urak tán lakkczipőben jöttek a világra, de okvetlenül elhiszi, hogy emlékük nem marad más e múlandó földi szereplésről, mint egy hitelbe vett pár lakczipő. Nos tehát Dorosnyáki úr elmondta Margitnak, mint duhajkodott a jó rokon, mint verekedett a korcsmában, hogy játszani ment szerencsétlenségére olyan emberekkel, kiknél az arany képezi a számolási egységet. Azt is elmondta, hogy még lakbérével is tartozik két hónap óta és biztatta avval, hogy ha délig meg nem fizet Elemér —kigolyózzák, a mi minden csak félig-meddig tisztességes emberre halálos kimenetelű. Hogy ő azért szaladt ilyen jókor ide, hogy Margit nagysámát figyelmeztesse a Serédy nevet fenyegető veszedelemre stb. Margit közönyös arczczal hallgatta elbeszélését, sőt még annyi önmérséklete is volt, hogy megkérdezte, Dorosnyáki ur nem akarna-e egy darabka finom, otthonról került paprikás szalonát harapni. Dorosnyáki ur mindig haraphatott volna, hoztak tehát neki egy üvegben konyakot és 3 szeletke szalonát, mit Dorosnyáki úr valóságos műélvezettel elfogyasztván, s az ebédre való meghívást elfogadván, távozott, mert még mint mondta, sok a dolga. Margit azonnal kocsiba ült s Gergőhöz hajtatott s elmondta neki a szomorú tényállást. A megviselt öreg ur, mindenbe beleegyezett, előszerezték a 10000 fitot s délig ki lett fizetve. Elemér otthon volt egész délelőtt. Furcsa lelki hányattatásokon ment keresztül. Tudta, hogy az öreg nem érintkezik senkivel és így ha akarna is rajta segíteni, nem teheti. Margittól se várhatott jót, de el volt határozva rá, hogy gyalázatát túl nem éli. Egy idő óta különben is erőt vett rajta valamelyes életundor, a Serédy nyavalya rágta élete gyökerét. Otthona maradt, levelet akart írni Margitnak, de sehogy se tudta nyélbe ütni. Akkor aztán adósságait kezdte összeszámolni, az sem ment. Leheveredett hintaszékére s nézett mereven a világba. Majd előkereste pisztolyát, vizsgálgatni kezdte, széjjel szedte, kitisztogatta s azon vette észre, hogy dél lett. Még egyszer kinézett az ablakon, a deczemberi nap, csalóka fénnyel incselkedett ablakán s talán először életében vett rajta erőt valami busongó érzés, ••• mégis szép az élet ••• Egyszerre kopogtatás hallik. Egy hordár levelet hozott — Gergőtől. Meglepetve olvasta következő tartalmát: „Kedves öcsém, lélekben s testben megtörve, halálomtól nem messze, békejobbot nyújtok. Feledni akarom a multat, feledd te is s szeretném, ha őszinte szívvel bocsátanál meg bátyádnak. Serédy Gergely. U. i. Az ezer aranyat kifizettem a kaszinóban. Ezen sorokat Margit szíveskedett irni helyettem — nagyon gyönge vagyok.“ Hej, hogy kigyult azon azezon az a Serédy gőg. Mit akar Margit, hogy merészkedik ő vele jót tenni, kit ő csak üldözött egész életén át. Dühében összesodorta a levelet s a tehetetlen gőg könnyekig sértette. Most az egyszer szivén találták, megsértették büszkeségét, gőgjét. Dühében sirt, de szivét a düh kérge alatt is valami soha sem érzett édes érzés lepte meg, melynek nem akart tért engedni, melyért bosszankodott önmagára, de melytől nem tudott szabadulni, így a mint volt, rohant Margitékhoz — egyenesen az ő szobájába. Egyedül találta, valami hímzéssel elfoglalva. — A halál kapujából jövök önhöz, Margit. — Ritka szerencse, felelt Margit gúnyos mosollyal, miközben nagy szemei felé világoltak s én kellőleg tudom e szerencsét becsülni. — Ez annyit jelent, hogy engem becsülés nem illet. — Miért nem akarja elvenni, mit önként adok ? — Mert nem veszek el morzsányi alamizsnát, mikor magam az egész sütetet vesztegetem. — Nem hiszem, hogy sok dolgot adna önnek ez a vesztegetés, felelt éles gúnnyal ismét munkája fölé hajolva. — E vesztegetésből legalább senkinek se lett kára. — Vesztegetett, — hogy magamagát elárulja. Pedig értéktelen dolgokat nehéz elárulni. Elemér más fogadtatásra készült, ő akart gorombáskodni, de Margit e gúnya imponált neki. — Szellemesen csipked. — Szellemesnek nevez, mert hiúságát csípem. — Több mint szellem kell ahhoz, hogy azt megcsípje, mert nagyon régen megszökött előlem. — Pedig én megleltem. — Azt látom, hogy az én szavaimmal vág. De hagyjuk e szavak játékát. — Ön csak karczolni tud velük. De mint mondá, csak hozzám jött . . . — Igen, számot kérni jöttem. — Elég sajátságos. Számot kér, holott ön, számot nem adott soha. — Olvassa e levelet, épen most kaptam, — s odanyújtá Margitnak Gergő összegyűrt iratát. — Ismerem — felelt Margit nyugodtan. — Az engesztelő angyal szerepét akarja játszani. — Angyalok számot nem adnak. — De én követelem. — S mi jogon követel? — Magamfajta embernek nincs jogra szükségem, követelem, mert boszant, mert ön bántott meg. Önt üldöztem, sértegettem, részeg czimborák közt rágalmaztam, elmondtam mindent, mi nőie sértő. — Nevettem rajta — felelt Margit kaczagra. — Szuperbia kisasszony! — Az ön szellemessége valóságos borvirág.