ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE • ACTA HISTORIAE LITTERARUM HUNGARICARUM Tomus XVII. Szeged 1981

CSUKÁS ISTVÁN: A nemzetiségi kérdés Kemény, Jósika, Madách és Eötvös műveiben

CSUKÁS ISTVÁN A NEMZETISÉGI KÉRDÉS KEMÉNY, JÓSIKA, MADÁCH ÉS EÖTVÖS MŰVEIBEN A nemzetiségi kérdés — a régi Magyarország nem magyar népeinek egyenjogú­sága — a XIX. század közepére az ország politikai életének egyik központi problémá­jává terebélyesedett. Megoldatlansága hozzájárult a 48-as forradalom és szabadság­harc bukásához, az abszolutizmus éveiben pedig elválaszthatatlanul összekapcsolódott a nemzeti szuverenitásért, a magyar alkotmány visszaállításáért folytatott küzdelem­mel. Jelentő­ségét bizonyítja, hogy a hazai népekkel való megegyezés lehetőségei nemcsak a politikusokat, hanem a korszak íróit is élénken foglalkoztatták. Annál is inkább, mivel közülük többen — így Kemény, Jósika, Madách és Eötvös is — aktív szereplő­i voltak a politikai életnek is. Ezek az írók beszédeik, publicisztikai írásaik és szépirodalmi alkotásaik révén hatékony tényező­ivé váltak a korabeli magyar közvéle­mény formálásának. Ezért munkásságuk megítélése szempontjából nem lehet közöm­bös, hogyan vélekedtek a haza népeiről, nézeteik mennyiben segítették az egyetértés, a megbékélés, az egyenjogúság megteremtését. Mind a négyen a nemesi liberalizmus táborához tartoztak, a nemzetiségi kérdés alapelveiben tehát nincs köztük különbség. Ragaszkodnak a történelmi jogon alapuló magyar hegemóniához és az ország területi integritásához. Mereven elutasítják a más ajkú népeknek mint nemzeteknek az elismerését s az ehhez kapcsolódó követeléseket (nemzetiségi területek kialakítása, területi autonómia stb.). Az ország lakosságát olyan, politikailag egységes nemzetnek — a politikai magyar nemzetnek — tekintik, amelyen belül a nemzetiségek tagjait az állampolgári egyenjogúság és az anyanyelv használatának a joga illeti meg. Óhajtják az ország népei között az egyetértést, a békés együttműködést a közös érdekek alapján. Hirdetik a más nyelvűek iránti tapintatot, elítélik a nemzeti türelmetlenséget, az erőszakos magyarosítást. A természetes asszimi­láció hívei. A magyarság térhódítását a művelődésben, a polgári fejlődésben való gyorsabb előrehaladástól remélik. De csak az alapelvekben van köztük egység. A vizsgálódás mélysége, elméleti megalapozottsága, az egyes jelenségek történeti előzményeinek, az összefüggéseknek a megítélése és a következtetések levonása szempontjából jelentős eltéréseket mutat a négy író. Tudományos igénnyel Eötvös tárgyalja a kérdést s megállapításait A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az álladalomra c. művében és A nemzetiségi kérdés c. könyvében foglalja össze. Kemény és Madách már főként gyakorlati megközelítésben, a publicisztika szintjén, s Madách ezen kívül néhány politikai beszédben és A civilizá­tor c. vígjátékában foglalkozik a témával. Jósika pedig a szabadságharc alatt szerzett tapasztalatait dolgozza fel az emigrációban írott regényeiben. Főként az erdélyi romá­nokról szól s éppen csak érinti a nemzetiségpolitika elvi kérdéseit. A hazai mozgalmak okai között mindegyikük hangsúlyozza Bécs és az „uszítók" szerepét, s Madách és Jósika itt meg is áll. Eötvös és Kemény azonban az objektív

Next