Agrárium, 2010. (20. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-01 / 1. szám
Tisztelt Olvasó! Kontinensünkön nem sok ország büszkélkedhet azzal, hogy területének kétharmada művelhető, illetve az egyik legnagyobb édesvíz készlettel rendelkezik. Mindez azért olyan fontos, mert a Föld állandóan növekvő népességéhez és a sokat emlegetett klímaváltozáshoz képest (emlékeztetünk a legutóbbi koppenhágai világkonferenciára) világszerte mindkét természeti erőforrás egyre inkább fogyóban van. Nevezetesen a világ 12 milliárd hektárra becsült termőföldkészlete óránként többszáz hektárral csökken. A fentiekből következően a földkérdés Magyarországon is kardinális probléma. Annál is inkább, mert a termőhely a magyar társadalmat történelmünkben mindig is megosztotta. A lényeg: a következő év májusában lejár a jól ismert hétéves földvásárlási moratórium. Emlékszünk még a már bő fél évtizede megtörtént uniós csatlakozásunkra, amely hamarosan bekövetkezett a földkárpótlás után. A csatlakozási feltételeket rögzítő szerződésben hazánkfiak hétéves átmeneti időszakot, úgymond moratóriumot engedélyeztek, amely a tagállamok polgárait kizárta a magyarországi földvásárlásból. Mindezt egyébként az indokolta, hogy nagyságrendekkel különböztek a régi tagországok és az akkor újonnan belépő kilencek hektáronkénti árfolyamai. Viszont, ahogy fentebb említettük, alig másfél év múlva letelik az említett moratórium, s elvész az eddigi tiltás értelme. A szerződés azonban lehetőséget biztosít az esetleges földpiaci zavarok orvoslására, hogy kérelmünkre Magyarország moratóriumát maximum három esztendőre meghosszabbíthassák. Sőt, az agrártárca már jelezte is ebbéli szándékát Brüsszelnek. Nos, ahogy mondani szokás, a végső döntésig még sok víz fog lefolyni a Dunán. Mindenesetre sokak szerint már csak a termőföld az egyetlen alulértékelt termelési eszköz hazánkban. Ebből következően jelentős haszonra számíthat az, aki földvásárlással igyekszik kamatoztatni megtakarításait. De reméljük, az évezred első évtizedének utolsó esztendejében - e tekintetben is - pozitív döntésekről tájékoztathatjuk majd olvasóinkat. Szalay Attila Tartalom 3 Kamara 4 Tovább a megkezdett úton 6 A gazdálkodók szolgálatában 7 Fontos határidő-változások Agrárstratégia 8 Agrárkamara osztrák módra 10 A Közös Agrárpolitika jövőjéről Növénytermesztés 14 Itt a váltás ideje a zöldséggyümölcs ágazatban Kiállítás 16 AGRO+MASHEXPO megújuló energiával Agrárfinanszírozás 18 Az agrárium vállalkozásainak finanszírozása Gépesítés __ 22 Agritechnika - ahol a világ találkozik Interjú___________ 26 Sikeres az egyetlen magyar cukorgyár Baromfi_________ 28 Baromfihús a világpiacon - 2010 29 Nemzetközi piaci hírek AKG 33 Csak pontosan, szépen - GPS Agrárenergetika 34 A puding próbája: a BioDryer tesztüzeme következik 36 Életciklus alapú rendszerüzemeltetés a mezőgazdasági biogáztermelésben 38 A fejlesztés alapja: sikeres pályázat Környezetgazdálkodás 40 Vízgazdálkodási társulatok és a mezőgazdaság 41 Győri Vízi Társulat Kaleidoszkóp 42 Shell Service Award díjátadás 42 Újabb nemzetközi forrás vállalkozóknak és önkormányzatoknak 2010. január ■ agrárium