A Hét 1965/1 (10. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-03 / 1. szám
SZABÓ LŐRINC Nyitnikék Alszik a hóban , hagy, a völgy, hallgat as ardfi, hallgat a Vld. Mikor legutóbb jártam Itt, nyár nyitogatta pipacsait, a nyár nyitogatta, temette asóssás volt, aki vesztett, és nincs, aki győz. Lombnak, virágnak nyoma sóból, fekete csontváz a fa, a bokor, s halotti csipke a díszük is, az a törékony tündért hisz, mit rájuk aggat éjszaka fehér kezével a zúzmara. Alszik a hóban, a hagy, a völgy, hallgat az ardó, hallgat a föld. Egyszerre mégis rezzen a táj: hármat fátyil egy kis madár. Háromszor hármat lüktet a dala, vígan, szaporán, mint éles fuvola. Az a fuvolás a Nyitni kék! Már kezdi is újra az énekét: hát füttyre mindig kvart lefelé: nem sok, de ürülni ez is elég. Nyitni kék, fütyüli, nyitni kék, szívnek és tavasznak nyílni kék! Nyitni, de — nyitni, de — nyitni kék! Fütyülöm én is énekét Nyitni kék, fütyüli nyitni kék, a telet bírni illenék! Bírni és bízni Hiénák! Fütyül és elszáll a Nyitni kék. Nyitni kék! — fütyülök utána s nézek az eltűnő madárra. Nyitni kék, fütyülöm, nyitni kék, hhull és bízni keltenék, mint az a fázó kis madár, aki sírja, de bírja, ami fáj. Nyitni kék. Indulok nyitni kék, fog az én szivem is nyitni még. Nyitni kék! Ébred a hegy, a völgy, tudom, mire gondol a néma tóid, akinek tele recseabb, mint az enyém, és aki mégis csupa remény. Ő volt a szája, a Nyitnikék, elmondta a holnap üzenetét: a hitet, a vágyat fütyülte szét, kinyitotta a tóid ürült szivét, füttyfütty-fütty, nyitni kék, nyitni kék — Nyisd ki, te, versem, az emberekét! CTK felvétel