A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-05 / 1. szám
Útban hazafelé Copyright by Zeneműkiadó Vállalat, Budapest Mi «Irruio nick „ , Esmaj Kasma| A* C*I / Km7 / / / *■ 1 --- — Út - ban Még száz ha - za - fe - lé - pés az 10. út. (a) ifi - ban hos -szú. (az) ott-hon fő - vég-le - lenelé... Már oly m-han-va já - nik. Sze-rel-mes pá - rok, fi -úk és ;i út. Szür-ke hét-kúz-nap w! - gén. Kül-vá-ms mé - iyén.meny-oi-szá-gunk lá - ny* ne-vet-nek én - rám. Tud-ják, mit ér-zek én. szí - lén vár az a há - áz. Még pár lé-pés az út, úgy mint a szél. Ál-mo-dnm száz - szor ma is, mint vég-te-len út. Még csak egy lé - pés.. m^-ha-tú 0C0DA(an köd ) Es On As Cm RnA ad kbit) És futnék Út -tan ha -za - fe - lé. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kincseskamra, melyben — akár hiszed, akár nem — rengeteg aranyat halmoztak fel Meseország kellős közepén, felmérhetetlen értékek között, visszafojtott lélegzettel, szinte megületődve borongasz .. Káprázik a szemed a sok aranytól... Többször is megcsíped a karod, hogy meggyőződj róla, ébren vagy-e. Nem mindennapi látvány tárul eléd, annyi bizonyos, hiszen ezeket a kincseket soha egyetlen kiállításon sem mutatták be. De igaz, nem is arra valók, hogy mások gyönyörködjenek bennük. A fő, hogy megvannak, léteznek, a magunkénak mondhatjuk őket, és gyarapodnak ezek az értékek... De ez már nem mese, hanem valóság A prágai Állami Bank egyik épületében vagyunk, mélyen a föld gyomrában. Az alagsor vastagfalú páncélterme egyike azon helyiségeknek, ahol a köztársaság kincseinek, az állami tartalékoknak egy töredékét őrzik. A kulcsárok, F. Doleval és J. Hore, a bank tapasztalt dolgozói éppen olyan nyugodtan és közömbösen tárják fel előttem a megvasalt ajtószárnyat, mint ahogyan mások a munkahelyükre tessékelik be látogatójukat. — Nyersanyagnak tekintjük az aranyat, amellyel dolgozunk — magyarázza egyikük. — A különbség csupán az, hogy értékénél fogva jobban szemmel tartjuk. Erre a nagy bizalom is kötelez, mellyel megajándékoztak bennünket. Ám, amint megtudjuk —■ s így van ez rendjén —, ez a bizalom sem végtelen. A dolgozók kölcsönösen ellenőrzik egymást. A hozzám hasonló kivételes látogatóktól eltekintve csupán ők léphetik át a páncélterem küszöbét és a páncélszekrények is csak akkor nyílnak meg előttük, ha egyszerre mindketten jelen vannak. Minden szekrénynek ugyanis két különböző zára van, és a beléjük illő kulcsok nem lehetnek ugyanannál az embernél. Átvételük és visszaadásuk valóságos szertartás. Ami más munkahelyen elképzelhetetlen volna, de legalábbis nevetségesnek tűnne, abból itt egy tapodtat sem engedhetnek. Fel sem tűnik már nekik, nemhogy túlzásnak tartanák, hiszen jól tudják, az arany pótolhatatlan érték, melyből, ha valami is hiányozna... rossz rá gondolni... De nem, a pontosan kidolgozott ellenőrzési rendszer mellett az ilyesmi nem fordulhat elő. Azonnal észrevennék. De különben se törje senki ezen cm34t