A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-26 / 8. szám
1971. II. 28. FEBRUÁR 28 V Elemér 1 H Albina 2 K Lujza 3 Sz Kornélia 4 Cs Kázmér 5 P Adorján 6 Sz Leonóra XXX munkásmozgalmi krónikájából 1948. február 22-én az üzemi tanácsok prágai kongresszusa követelte a reakciós miniszterek lemondását, valamint az államosítás kiterjesztését és újabb szociális reformok bevezetését. 1948. február 23-án Klement Gottwald a politikai pártok és tömegszervezetek képviselőinek prágai összejövetelén ismertette a kormányválság megoldására irányuló javaslatokat. XXX 1936. február 24-én összeült a CSKP kibővített központi bizottsága. A résztvevők a munkásosztály akcióegységének megteremtésével és a népfront-politika érvényesítésével kapcsolatos problémákat vitatták meg. A fő beszámolót Klement Gottwald tartotta. XX 1948. február 25-én a CSKP-nak Klement Gottwald, Antonin Zápotocky és Václav Nesek által vezetett küldöttsége felkérte Eduard Bene köztársasági elnököt, hogy fogadja el a reakciós miniszterek lemondását. Ugyanezen a napon Klement Gottwald a prágai dolgozók Vencel-téri manifesztációján bejelentette a reakciós miniszterek lemondását és azt, hogy új kormány megalakítására kapott megbízást. Évről évre megemlékezünk felszabadulás utáni legnagyobb ünnepünkről, 1948. február 25-ről. Ezen a napon jelentette be a Vencel téren Gottwald miniszterelnök a kormányban eszközölt jelentős változásokat; a munkásosztály tényleges győzelmét hazánkban. Ezen a napon terjedt el villámgyorsan a hír, hogy a régi rend, a kapitalizmus visszaállítására tett igen határozott kísérletek egyszer s mindenkorra kudarcot vallottak, a reakciós minisztereknek távozniuk kellett a kormányból, át kellett adniuk helyüket azoknak, akik 1921-től, a kommunista párt megalakulásától megalkuvást nem ismerő harcot folytattak az elnyomott milliók magasabb béréért, a dolgozók jobb életfeltételeiért a kapitalista társadalomban. A harc nem volt könnyű, sok-sok áldozatot követelt, ezt különösen most tudatosítjuk újra, amikor szerte az országban a CSKP ötvenéves harcaira, küzdelmeire emlékeznek. Dubhcovban a sztrájkoló és tüntető bányászok közé lőttek, de ez történt Korompán (Krompachy) és Kosúton (Kosúty) is, és mindenütt, ahol a munkások, a földnélküliek vagy a végrehajtó árnyékától is rettegő kisparasztok felemelték szavukat. A kapitalista hatalom nem ismert könyörületet, ahol komolyabb veszélyt Szimatolt, a fegyver használatától sem rettent vissza. A munkásság, a mezőgazdasági földmunkások és a végrehajtótól rettegő kisparasztok soraiban mégis százával és ezrével akadtak olyanok, akik az elnyomók fegyverei előtt sem torpantak meg, az elesettek helyére álltak, s szervezték tovább a harcot a kapitalista rend megdöntésére. A munkásosztály élcsapata, a kommunista párt mindjárt a februári győzelem után kitűzte a ma is érvényes jelszót: tiéd az ország, magadnak építed! Soha azelőtt nem tapasztalt lelkesedéssel termeltek a gyárak, az egy főre eső termelés egyes iparágakban szinte megsokszorozódott, s különösen Szlovákiában, az elmaradott, a tegnap még nyomorban és ínségben szenvedő vidékeken gyárkémények jelezték az új ipari létesítményeket, a foglalkoztatottságot, a munkanélküliség száműzését. Árvában például rengeteg volt a munkanélküli, statisztikai adatok bizonyítják, hogy az első köztársaságban és az úgynevezett szlovák állam idején csaknem négyezer Dolníí Kubín-i ember futott, menekült el a nagyvilágba hazájából. A munkásosztály győzelme után, az ötvenes évek elején három új nagy gyár épült Árvában: a Kovohute Istebné, a Kovohute Mokrád és az Elektro-Praga. És vehetnénk sorba a legelmaradottabb vidékeket, az ipari létesítmények egész sorával bizonyíthatnának a munkáshatalom vívmányait. Ipart, gyárakat, üzemeket kapott a februári győzelem óta eltelt több mint két évtized alatt Szlovákia déli része is, a magyar dolgozók ezrei jutottak munkához és biztos megélhetést szülőföldjükön. Nagyon is tervszerű, nagyon is céltudatos harcot folytatott a munkásosztály vezető pártja az életviszonyok állandó javításáért, a szocialista életkörülmények kialakításáért, a szocialista társadalmi rend alapjainak lerakásáért. A gondolkodásban, az életszemléletben jelentkező maradisággal naponta szembe kellett nézni, a magántulajdonhoz való csökönyös ragaszkodást is le kellett győzni a parasztság soraiban. A szocialista építésnek vagy átépítésnek ezt a legnehezebb csatáját is sikeresen vívta meg a párt. Ma már nagyon sok olyan szövetkezetet tartunk számon, amely tényekkel, a tagságnak biztosított magas életszínvonallal bizonyítja: a nagyüzemi gazdálkodás a parasztság felemelkedésének útja. Szocialista vívmányainkról is szólni kell, a kórházak magas számáról, segély címén a különféle juttatásokról, az öregekről való gondoskodásról stb. A nők foglalkoztatása ma már természetes, a nőről mint anyáról való gondoskodás politikánk egyik sarkalatos pontja. A gyermekekkel és az ifjúsággal való törődés is mindennapi munkánk része. Kevés ország dicsekedhet annyi érettségizett, szak- és főiskolát végzett fiatallal. Két évtized vagy ennél valamivel több, nagyon rövid idő egy ország életében. Mégis, ha arra vállalkoznánk, hogy részletesen áttekintsük február utáni vívmányainkat, nem is tudom, mikor érnénk a végére. A villanyról, a városainkat falvainkkal összekötő autóbuszjáratokról, a villaszerű, a jómódot messziről hirdető falusi házakról már restellünk is szólni. Pedig három-négy évtizeddel ezelőtt a nagyon büszke falusi emberek közé tartozott az, aki házat tudott építeni. A februári győzelem az általános jólét feltételeit teremtette meg az országban. Az út, amelyet választottunk, amelyre több mint két évtizede léptünk, nem volt mindig sima, nehézségekkel, akadályokkal is szembe találtuk magunkat. S ezt ellenségeink igyekeztek is rendszerint kihasználni. Legutóbb a válságos 1968—69-es esztendőben, amikor a merev, a tömegektől elszakadt Novotny-féle pártvezetés hibáit a jobboldali és antiszocialista erők a munkásosztály hatalma ellen akarták fordítani. A „demokratikus" és „emberarcú" szocializmus álarca mögé bújva igyekeztek befeketíteni, lekicsinyleni mindent, amit a felszabadulás után elértünk. 1968 augusztusában azonban meghiúsult az egyre nyilvánvalóbb, leplezetlenebb ellenforradalmi kísérlet, a testvéri szocialista országok internacionalista kötelességüknek tettek eleget, amikor országunk segítségére siettek. Ezzel a lépésükkel megakadályozták a helyzet további romlását, s lehetőséget teremtettek a viszonyok normalizálásához, a politikai és gazdasági élet konszolidálásához. Február vívmányai nem semmisültek meg. Ellenkezőleg: további önfeláldozó munkára köteleznek. A CSKP biztosan vezeti az országot azon az úton, amelyre 1948. február 25-én léptünk. A közeli XIV. pártkongresszusra való felkészülés, az 1971-es gyakorlattá vált új ötéves terv a még nagyobb sikerek, gazdasági eredmények forrása lesz! Február vívmányai nem semmisültek meg! A Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szövetségének hetilapja. — Főszerkesztő Major Ágoston. — Szerkesztőség: Bratislava, Obchodná u. 7. — Postafiók C 398. — Telefon: főszerkesztő 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-65. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. — Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ostredná expedícia tlace, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. — Nyomja a Vychodoslovenské taciarne, n. p., Košice. — Előfizetési díj negyed évre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon I. Grossman, a 24. oldalon V. Pribyl felvétele