A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-26 / 8. szám

1971. II. 28. FEBRUÁR 28 V Elemér 1 H Albina 2 K Lujza 3 Sz Kornélia 4 Cs Kázmér 5 P Adorján 6 Sz Leonóra XXX munkásmozgalmi krónikájából 1948. február 22-én az üzemi taná­csok prágai kongresszusa követelte a reakciós miniszterek lemondását, vala­mint az államosítás kiterjesztését és újabb szociális reformok bevezetését. 1948. február 23-án Klement Gott­wald a politikai pártok és tömegszerve­zetek képviselőinek prágai összejövete­lén ismertette a kormányválság meg­oldására irányuló javaslatokat. XXX 1936. február 24-én összeült a CSKP kibővített központi bizottsága. A részt­vevők a munkásosztály akcióegységének megteremtésével és a népfront-politika érvényesítésével kapcsolatos problémá­kat vitatták meg. A fő beszámolót Kle­ment Gottwald tartotta. XX 1948. február 25-én a CSKP-nak Kle­ment Gottwald, Antonin Zápotocky és Václav Nesek által vezetett küldöttsége felkérte Eduard Bene­ köztársasági el­nököt, hogy fogadja el a reakciós miniszterek lemondását. Ugyanezen a napon Klement Gottwald a prágai dol­gozók Vencel-téri manifesztációján be­jelentette a reakciós miniszterek le­mondását és azt, hogy új kormány megalakítására kapott megbízást. Évről évre megemlékezünk felsza­badulás utáni legnagyobb ünnepünk­ről, 1948. február 25-ről. Ezen a na­pon jelentette be a Vencel téren Gottwald miniszterelnök a kormány­ban eszközölt jelentős változásokat; a munkásosztály tényleges győzel­mét hazánkban. Ezen a napon ter­jedt el villámgyorsan a hír, hogy a régi rend, a kapitalizmus vissza­állítására tett igen határozott kísér­letek egyszer s mindenkorra kudar­cot vallottak, a reakciós miniszte­reknek távozniuk kellett a kormány­ból, át kellett adniuk helyüket azok­nak, akik 1921-től, a kommunista párt megalakulásától megalkuvást nem ismerő harcot folytattak az el­nyomott milliók magasabb béréért, a dolgozók jobb életfeltételeiért a kapitalista társadalomban. A harc nem volt könnyű, sok-sok áldozatot követelt, ezt különösen most tudato­sítjuk újra, amikor szerte az or­szágban a CSKP ötvenéves harcai­ra, küzdelmeire emlékeznek. Dubh­covban a sztrájkoló és tüntető bá­nyászok közé lőttek, de ez történt Korompán (Krompachy) és Kosúton (Kosúty) is, és mindenütt, ahol a munkások, a földnélküliek vagy a végrehajtó árnyékától is rettegő kis­parasztok felemelték szavukat. A kapitalista hatalom nem ismert könyörületet, ahol komolyabb ve­szélyt Szimatolt, a fegyver haszná­latától sem rettent vissza. A mun­kásság, a mezőgazdasági földmunká­sok és a végrehajtótól rettegő kis­parasztok soraiban mégis százával és ezrével akadtak olyanok, akik az elnyomók fegyverei előtt sem tor­pantak meg, az elesettek helyére álltak, s szervezték tovább a harcot a kapitalista rend megdöntésére. A munkásosztály élcsapata, a kommunista párt mindjárt a feb­ruári győzelem után kitűzte a ma is érvényes jelszót: tiéd az ország, magadnak építed! Soha azelőtt nem tapasztalt lelkesedéssel termeltek a gyárak, az egy főre eső termelés egyes iparágakban szinte megsok­szorozódott, s különösen Szlovákiá­ban, az elmaradott, a tegnap még nyomorban és ínségben szenvedő vi­dékeken gyárkémények jelezték az új ipari létesítményeket, a foglal­koztatottságot, a munkanélküliség száműzését. Árvában például ren­geteg volt a munkanélküli, statiszti­kai adatok bizonyítják, hogy az első köztársaságban és az úgynevezett szlovák állam idején csaknem négy­ezer Dolníí Kubín-i ember futott, menekült el a nagyvilágba hazájá­ból. A munkásosztály győzelme után, az ötvenes évek elején három új nagy gyár épült Árvában: a Kovo­hute Istebné, a Kovohute Mokrád és az Elektro-Praga. És vehetnénk sorba a legelmara­dottabb vidékeket, az ipari létesít­mények egész sorával bizonyíthat­nának a munkáshatalom vívmányait. Ipart, gyárakat, üzemeket kapott a februári győzelem óta eltelt több mint két évtized alatt Szlovákia dé­li része is, a magyar dolgozók ezrei jutottak munkához és biztos meg­élhetést szülőföldjükön. Nagyon is tervszerű, nagyon is céltudatos har­cot folytatott a munkásosztály ve­zető pártja az életviszonyok állandó javításáért, a szocialista életkörül­mények kialakításáért, a szocialista társadalmi rend alapjainak leraká­sáért. A gondolkodásban, az élet­szemléletben jelentkező maradiság­gal naponta szembe kellett nézni, a magántulajdonhoz való csökönyös ragaszkodást is le kellett győzni a parasztság soraiban. A szocialista építésnek vagy átépítésnek ezt a legnehezebb csatáját is sikeresen vívta meg a párt. Ma már nagyon sok olyan szövet­kezetet tartunk számon, amely té­nyekkel, a tagságnak biztosított ma­gas életszínvonallal bizonyítja: a nagyüzemi gazdálkodás a parasztság felemelkedésének útja. Szocialista vívmányainkról is szólni kell, a kór­házak magas számáról, segély címén a különféle juttatásokról, az öre­gekről való gondoskodásról stb. A nők foglalkoztatása ma már termé­szetes, a nőről mint anyáról való gondoskodás politikánk egyik sar­kalatos pontja. A gyermekekkel és az ifjúsággal való törődés is min­dennapi munkánk része. Kevés or­szág dicsekedhet annyi érettségizett, szak- és főiskolát végzett fiatallal. Két évtized vagy ennél valamivel több, nagyon rövid idő egy ország életében. Mégis, ha arra vállalkoz­nánk, hogy részletesen áttekintsük február utáni vívmányainkat, nem is tudom, mikor érnénk a végére. A villanyról, a városainkat falva­inkkal összekötő autóbuszjáratokról, a villaszerű, a jómódot messziről hirdető falusi házakról már restel­lünk is szólni. Pedig három-négy évtizeddel ezelőtt a nagyon büszke falusi emberek közé tartozott az, aki házat tudott építeni. A februári győzelem az általános jólét feltételeit teremtette meg az országban. Az út, amelyet választot­tunk, amelyre több mint két évti­zede léptünk, nem volt mindig sima, nehézségekkel, akadályokkal is szem­be találtuk magunkat. S ezt ellensé­geink igyekeztek is rendszerint ki­használni. Legutóbb a válságos 1968—69-es esztendőben, amikor a merev, a tömegektől elszakadt No­votny-féle pártvezetés hibáit a jobb­oldali és antiszocialista erők a mun­kásosztály hatalma ellen akarták fordítani. A „demokratikus" és „emberarcú" szocializmus álarca mögé bújva igyekeztek befeketíteni, lekicsinyleni mindent, amit a felsza­badulás után elértünk. 1968 augusz­tusában azonban meghiúsult az egy­re nyilvánvalóbb, leplezetlenebb el­lenforradalmi kísérlet, a testvéri szocialista országok internacionalis­ta kötelességüknek tettek eleget, amikor országunk segítségére siet­tek. Ezzel a lépésükkel megakadá­lyozták a helyzet további romlását, s lehetőséget teremtettek a viszo­nyok normalizálásához, a politikai és gazdasági élet konszolidálásához. Február vívmányai nem semmi­sültek meg. Ellenkezőleg: további önfeláldozó munkára köteleznek. A CSKP biztosan vezeti az országot azon az úton, amelyre 1948. február 25-én léptünk. A közeli XIV. párt­kongresszusra való felkészülés, az 1971-es gyakorlattá vált új ötéves terv a még nagyobb sikerek, gazda­sági eredmények forrása lesz! Február vívmányai nem semmisültek meg! A Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szövetségének hetilapja. — Főszerkesztő Major Ágoston. — Szerkesztőség: Bratislava, Obchodná u. 7. — Postafiók C 398. — Telefon: főszerkesztő 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-65. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. — Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ostredná expedícia tlace, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. — Nyomja a Vychodoslovenské t­aciarne, n. p., Košice. — Előfizetési díj negyed évre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon I. Grossman, a 24. oldalon V. Pribyl felvétele

Next