A Hét 1971/1 (16. évfolyam, 1-26. szám)

ó­riások leszünk? Az 1900-as években 26 éves korában érte el az ember teljes testmagasságát, most pedig tizennyolc-tizenkilenc éves korában . Az utolsó 200 év alatt húsz centiméterrel, tíz évenként egy centiméterrel nőtt az átlagos emberi testmagasság * Az utolsó tíz évben már 4 cm a növekedés .A nagyvárosokban gyorsabb a fejlődés, mint vidéken • Óriások lesznek az élőlények és kipusztulnak vagy alkal­mazkodnak a Földünk nyújtotta életfeltételekhez? Poltavánál történt. Azon a helyen, ahol XII. Károly svéd ki­rály és I. Péter cár seregei megütköztek. A régészek feltárták a tömegsírokat. Min­den látszólag lényegtelen dolog érdekel­te őket, amely lehetővé tette, hogy mé­lyebb betekintést nyerhessenek az akkori kor emberének életébe. Például megvizs­gálták a két hadsereg katonáinak a csontvázát is. Megállapították, hogy a XVIII. században átlagosan 20 cm-rel ala­csonyabbak voltak az emberek a mosta­niaknál. Később összehasonlították az 1941-es átlagot az 1961-sel, s megálla­pították, hogy 20 esztendő alatt 8 cm-rel növekedett az átlagos emberi testmagas­ság. A növekedés tehát 200 év alatt 20 cm; 20 év alatt 8 cm. Az eredmény: az első esetben tíz év alatt 1 cm, a második­ban 10 év alatt 4 cm volt a növekedés. Ez az érdekes jelenség mindenütt meg­figyelhető. Nem kétséges, hogy egyes ko­rok emberei között lényeges különbségek vannak. Csupán véletlen ez vagy törvény­szerű jelenség, amelyre egyelőre még a titkok fátyla borul? Mit tudnak a tudósok erről, s mit felel­hetnek a címben megfogalmazott kérdés­re? 1931-ben E. Koch német tudós elméle­te szerint a napsugaraknak nagy hatásuk van a különféle szervezetek növekedé­sére. Közvetve abból indult ki, hogy a je­len kor emberei könnyebben és gyorsab­ban lesülnek, mint a régebbiek. Ezt az elméletet azonban megcáfolja az a tény, hogy azonos növekedés tapasztalható mind a meleg-, mind a hideg égöv alatt lakó embereknél. A negyvenes évek elején Mills amerikai tudós állatkísérletek során arra a követ­keztetésre jutott, hogy a test növekedésére nagy hatással van az éghajlatváltozás. Ha azonban ez a feltevés megfelelne az igazságnak, akkor az emberek átlagos testmagassága kedvezőtlen időjárás miatt csökkenne. Az utóbbi ötven évben az em­berek testmagasságának növekedését rendszeresen figyelik, s ilyen csökkenést nem tapasztaltak, bár gyakran változtak az éghajlati viszonyok. Sokan feltételezik, hogy a növekedés problémája szorosan összefügg a táplál­kozással, az ételeknek mind a minőségé­vel, mind pedig a mennyiségével. Vagyis azzal, hogy a szervezet több különféle vi­taminhoz jut, mint régebben. Kétségtelen, hogy a táplálék nem kis mértékben befo­lyásolja az ember életét, de az erre a be­folyásra vonatkozó feltevéseknek nincs tudományos alapjuk. Bizonyítékaim a kö­vetkezők: Európában az utolsó 20—30 év alatt nem volt lényeges változás az élel­miszerek minőségét és mennyiségét ille­tően, ennek ellenére rohamos az emberi testmagasság növekedése. További példa Japán, ahol az emberek az utóbbi két évtizedben sokkal jobban étkeznek, s az átlagos testmagasság növekedése ugyan­úgy tapasztalható, mint más országokban. Megfigyeltem egy nagyon lényeges dol­got: a vidéki gyermekek, függetlenül az éghajlati övezettől, ahol élnek, lassabban növekszenek, mint a városiak. Ezzel tisz­tában van mindenki, pedig ellentmon­dásnak tűnik. A falusi életkörülmények ugyanis kedvezőbbek a városiaknál: egészségesebb és frissebb ételek, elég­séges vitamin, tiszta levegő, elegendő napfény, fizikai munka stb. Vidéken ke­vésbé érvényesülnek az olyan káros té­nyezők, mint például a lárma, a zaj, melynek negatív hatása már bebizonyított tény. Az utóbbi 30 év folyamán a moszkvai gyermekek átlagos testmagassága 10 cm­­rel, a jaroszlavliaké 7 cm-rel nőtt, de ezeknek a városoknak környékén, a fal­vakban viszont csak négy centiméterrel. Hasonló lenne az eredmény, ha más vá­rosokban és környékükön végeznénk fel­mérést. Növekedési szakaszok Melyek tehát a falu és a város életfel­tételei között a növekedést befolyásoló alapvető különbségek? Az étkezés? Az életmód? A levegő? Általános megfigyelés, hogy az újszü­lött feje nagyobb, mint a mellkasa. Meg­születése után azonban a gyermek köz­vetlen kapcsolatba kerül a levegővel, lé­­legzeni kezd, s a mellkas rohamosan nö­vekszik. 1900-as statisztikai adatok szerint a fej és a mellkas kerülete a gyermek egyéves korára egyenlítődött ki. 1937-ben már ez az idő a felére csökkent, 1967-ben pedig már a második—harmadik hónap folya­mán bekövetkezett. De nézzük csak meg közelebbről a le­vegő problémáját. Éppen azokban az években vizsgáltam a városi levegő ösz­­szetételét, amikor bevezették a mellkas mérését. Az alapvető változás a követke­ző: észrevehetően megnőtt a levegő szén­dioxid-tartalma. Az pedig magától érte­tődik, hogy a levegő széndioxid-tartalmá­nak már csekély növekedése is nagyban befolyásolja a légzés folyamatát. Ez pedig döntő befolyással van a mellkas és az egész szervezet növekedésére. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk a széndioxidnak azt a tulaj­donságát sem, hogy a kalciummal ve­­gyületet alkot, így a levegő széndioxid­tartalmának növekedése egyrészt a szer­vezet fokozott növekedését, másrészt vi­szont ennek a növekedésnek a hirtelen megszakadását eredményezi, mivel a kal­cium nagyon intenzíven halmozódik fel a csontokban. Ez pedig fékezi a növeke­dési folyamatot. Állandóan nő az oxigénszükséglet A paleozoikum (őskor) kezdete óta el­telt körülbelül 600 millió év alatt létre­jöttek a nagy evolúciós ugráshoz szük­séges feltételek. Az évmilliók folyamán kialakultak annak a feltételei, hogy az élet különféle formái leegyszerűsödjenek és megteremtsék a jelenlegi populáció alapjait. Két nagyon fontos tényezőnek volt erre döntő befolyása: intenzívebb lett az óceánokban a fotoszintézis és fel­gyorsult az oxigén felhalmozódása. Az életfolyamatban ez a kisülés a szi­­lur korszakban jelentkezett újra, 410 mil­lió évvel ezelőtt, amikor a növény- és ál­latvilág elterjedt a tengerekben és azok környékén is. A zöld táplálék túltengése, a meleg és nedves éghajlat nagyon kedvezett az óri­ásgyíkok gyors elszaporodásának. Ezek­nek a hüllőknek óriás mennyiségű zöld táplálékra volt szükségük, s ezzel lassan megváltozott az oxigén és az általuk ki­lélegzett széndioxid aránya. Később ez a folyamat katasztrofális következményekkel járt. A növényvilág megfogyatkozása kö­vetkeztében csökkent a növények széndi­oxid-szükséglete, s ennek arányában az általuk kilélegzett oxigén mennyisége is. Ezért az állatok gyorsabb légzésre kény­szerültek. Tüdejük megnagyobbodott a mellkasukkal együtt, s velük együtt nö­vekedett a testük is. Ennek következ­tében gyorsan nőtt az oxigén-szük­séglet, és megnőtt a kilélegzett szén­dioxid mennyisége. A zöld táplálék gyorsan fogyott, mivel az óriásgyí­koknak egyre több táplálékra volt szük­ségük, így azután bekövetkezett az az idő, amikor a növények már nem tudták regenerálni a kilélegzett levegőt és ele­gendő oxigént produkálni. Az élő szer­vezet reagálása pedig az volt, hogy ki­sebb lett a tüdő, s ennek következtében az állatok teste is. A Föld biokémiai struktúrája Nagyon jól magam elé tudom képzelni ezeket a szörnyeket, melyek alig bírják el saját súlyukat, kétség­beesetten kap­kodnak levegő után, s szívszélhűdés vagy agyvérzés következtében pusztulnak el. A természetben ezek után (a szó geológiai értelmében) nagyon gyorsan helyreállt az egyensúly. Az életképtelen állatok kivesz­tek. Az oxigén mennyisége megfelelő lett. Állandósult a légkör, a növények újra belélegezték a széndioxidot és elegendő mennyiségű oxigént lélegeztek ki. Ebbe az egyensúlyba nyúl bele az ember, s nagyon negatívan. A kemencékben, a motorokban, a gyár­kéményekben és mindenhol, ahol vegyi anyagokat égetnek el, a szén egyesül a szabad oxigénnal, és ebből széndioxid keletkezik, ami lassan megfertőzi a lég­kört. Földünk légkörét átszűrik az élő szer­vezetek Most pedig nézzük az oxigén repro­dukciójának a kérdését. Mi a szerepe ebben a Föld lakossá­gának? Az a levegő, amit az ember be­lélegez, 0,03 °/c széndioxidot tartalmaz. Csakhogy a kilélegzéssel százszor ennyi széndioxid kerül vissza a légkörbe. Köz­ben viszont a levegőből belélegzett oxi­gén 7 %-a már nem kerül vissza az at­moszférába, mert a tüdő felhasználta. Ez a folyamat természetesen nemcsak az emberi szervezetben megy végbe, hanem minden élőlényében. S ehhez jön még rá­adásul a Föld lakosságának hirtelen nö­vekedése ... Vlagyimir Vernadszkij akadémikus ki­számította, hogy a Föld légköre évente többször keresztülhatol az emberek és az állatok szervezetén: az élőlények oxigént lélegeznek be és széndioxidot lélegeznek ki, míg a növények gázcseréje fordított. Közismert tény, hogy a növények — mivel oxigént lélegeznek ki, megteremtve ezzel a tüdővel lélegző lények életfunk­cióihoz szükséges atmoszférát — nélkü­lözhetetlenek. Figyelembe vesszük ezt a tényt? Egyrészt tisztában vagyunk azzal, hogy az oxigénszükséglet állandóan nő, másrészt viszont egyre rohamosabb iram­ban irtjuk az atmoszférát regeneráló nö­vényzetet. Az utóbbi 150 év alatt 4800 millió hektár erdőt irtottak ki. S azt meg ki sem merem számítani, hogy ugyaneny­­nyi idő alatt mennyi széndioxidot „ter­meltünk". Az ellentétek egyre növeksze­nek. A zöld növényzet eltűnt a városok­ból, az ipari központokból, az utak és a műutak mellől, az iparvidékek terméket­len pusztasággá változnak. Már teljesen banálisnak tűnik a figyelmeztetés: „Óv­játok a növényzetet!" Az igazság nagyon is egyszerű, ezért nem veszik figyelembe. S mi történik ebben a helyzetben az emberrel? Alkalmazkodik? Vagy tovább nő, nő és . . . KORNELJ ARSZENYEV

Next