Építünk. A Magyar Írók Szövetsége Debreceni Csoportjának folyóirata 3. (1952)

1952 / 1. szám - Nevena Sztefánova: Magyarországhoz (fordította: Kardos Pál)

Nevena Sztefanova: Magyarországhoz Mint javasasszony szeme parázslón Tenyerünk kusza rajzába néz, És olvas benne — ősi varázsló ____ És jövőt jósol és múltat idéz: Úgy nézlek Téged, szép Magyarország, óriás mező, nagy, kerek tenyér; Roppant rónádat utak vonalozzák, És a végük a végtelenbe ér. Látom a múltad: pirosló véred Messzi mezőkön hiába hull, Zsarnok Nyugattól béke a béred, Fiaid dala sírásba fúl. Munkád gyümölcsét tolvajok karma Veszi el. Meglep az úr, a kulák. De, h­allga, valahol hívnak a harcra, Fellobban az éjben a pusztai láng. Kihamvad az is... hisz’ eladtak újra Hazug soviniszták földet, folyót... Néma a magyar rapszódia húrja, Sivítnak helyette gyilkos golyók. De hajnalodon a keleti égen, S halottaiból felkért a nép, Hogy a szabadság tiszta vizében Gyógyítsa, kimossa ezer sebét. Magyar­ örömöd nem apadhat, Eltűnt örökre, ami átkos itt, Mert erőd, ifjúságod visszakaptad, És leghívebb fiad: Rákosit! Az ő keze rajzol a traktorokkal Új ábrát az ország tenyerén, Látom a jövőt, messzi korokba Szemem behatol s elönti a fény! Nem vagyok jósnő, versem nem varázslat, De míg elnézem izmos tenyered, Magyar! örökre boldognak látlak, S Hozzád kötl szívem hű szeretet. KARDOS PÁL fordítása

Next