Alkotmány, 1898. március (3. évfolyam, 51-77. szám)

1898-03-01 / 51. szám

1898. március 1. ALKOTMÁNY, tak (ügy van ! ügy van ! a baloldalon.) és nem teljesitteték a 48-iki sajtótörvényben rájuk rótt kö­telességüket a mindenféle szocialista iratocskákkal szemben sem, a­melyeket országszerte, után-útfélen mint ponyvairodalmi termékeket egy-két három krajcárért árulnak és így száz és százezer pél­dányban terjesztenek a nép közt olyan iratokat, a­melyek világosan törvényeinkbe ütköznek. Attól félek, t. képviselőhöz, hogy ez az előzetes cenzúra nem fog eléggé mindenre kiter­jedni. Ki fog majd terjedni, megengedem, a lati­­fundiunok és a tulajdon ellen való izgatásokra, azonban bátorkodom figyelmeztetni, a t. miniszter urat, hogy az ilyen szocialista újságokban és ira­­tocskákban nincs oly szám, a­mely ne foglalná magában a vallás szolgái és a felekezetek elleni izgatást. Minden számban a vallásnak szolgáit, kezdetben csak a katholikusokat, most már azon­ban minden vallás papjait gúny tárgyává teszik és azon tekintélyt, a­melynek megóvása érdekében olyan szépen beszélt a t. földmivelési miniszter úr, alapjában megingatják és tönkreteszik és igy a népet mindinkább és inkább a kabátos osztály, az intelligencia és a tekintély ellen uszítják. Azért én igen kérném a t. miniszter urat, utasítsa a közegeit, hogy ne épen csak a tulajdon ellen in­tézett támadásokat, hanem minden, a törvény el­leni támadást célzó cikket iparkodjék az ügyész­ségek által lefoglaltatni. (Élénk helyeslés a balol­dalon), hogy minden, a törvény ellen való ellen­állást célzó izgatást üldözzenek, ha a t. miniszter úr azt hiszi, hogy a 48.­­ sajtótörvény alapján ezt joga van és kötelessége tenni. (Helyeslés balfelöl). Most egy őszinte nyilatkozattal tartozom a t. miniszter úrnak. Ugyan még a nyári időből ered ez, amidőn a sajtószabadságról folyt a vita, amidőn a t. miniszter úr itt az ellenzék liberális árnyalatait óva intette, hogy a néppártnak fel ne üljön, mert a néppárt nem őszinte barátja a sajtó­­szabadságnak, most is csak azért beszél mellette, mert a sajtószabadság következtében a sajtó túlzása által kompromittálni akarja a sajtószabadságot. Én arról nem fogok beszélni — nem is érzem magam feljogosítva — hogy pártom e tekintetben miként gondolkozik, de azt őszintén megmondhatom, hogy a sajtószabadsághoz a legőszintébben ragaszkodunk, mert mi azt tapasztaltuk a múltban, hogy a mi­niszter úr közegei, a kir. ügyészségek, mikor nagy kíméletet, vétkes elnézést tanúsítottak a szocialista sajtó izgatásaival szemben, az u. n. hecckápláno­kat mindig hajszolták olyan dolgok miatt is, amik­ért pedig nem lett volna szabad őket zaklatni, üldözni. Mikor tehát tudjuk, hogy a sajtószabad­ság megszorítása esetén minket, a keresztény ál­lam alapján állókat, az ellenkező állásponton álló sajtó mindenképen támadna és támadhatna, mi pedig kötött kezekkel állnánk vele szemben, mondom, akkor van annyi eszünk, hogy egész őszinteséggel és határozottsággal követeljük a sajtószabadságot, hogy legalább védekezhessünk e támadásokkal szemben. (Igaz ! ügy van­­ balfelöl.) Ne méltóztassék tehát bennünket azzal gyanúsí­tani, mintha nem őszintén kívánnók a sajtószabad­ságot mintha nem volna annyi belátásunk, hogy nekünk a sajtószabadságot őszintén és a legtelje­sebb mértékben kívánnunk kell. (Helyeslés bal­­felől.) Dózsa Endre, t. képviselőtársam, mindjárt beszéde elején azt mondta, hogy ebbe a Házba is bejött egy üszke az általános választásoknál a fe­lekezeti állam érdekében megindult izgatásoknak. Ez az üszök persze mi volnánk, néppártiak, akik kívánjuk, hogy hazánk tovább is azon biztos ke­resztény alapon álljon, a törvénykezést is azon biztos alapon a kereszténység szelleme hassa át, amely alapon ez­t haza, ez a nemzet oly sok csa­pás és megpróbáltatás között 9 századon át fenn tudott állani. Ezért t. képviselőtársam minket, a keresztény állam képviselőit megvádol azzal, hogy mi a reakció hívei vagyunk, mert azt mondja, hogy egyik eszmekör a jogállam továbbfejlesztésé­ben a haladással találkozik ; ez tehát a haladást, másika pedig a reakciót képviseli. Én nem értem, honnan meríti abbeli vádját, hogy mi reakcionáriusok vagyunk, hiszen a lelki­­ismeret, a vallás terén kívánjuk a szabadságot , az alkotmányosság alapfeltételeit képező sajtósza­badságot, a gyülekezeti és szólásszabadságot mind­untalan követeltük és köv­e­teljük . (Úgy van ! bal­felöl.) Követelünk olyan törvényes intézkedéseket, amelyek a mi szegény keresztény magyar népünket a kiszipolyázástól, a rabságba való kerüléstől meg­oltalmazzák, megóvják, azonban úgy tapasztaljuk, hogy a t. liberális párt mindennek ellenkezőjét akarja. Hogy ha mi akkor, midőn a vallás, a lelki­ismeret, a sajtószabadság, a gyülekezés, az anyagi függetlenség terén mindenütt a szabadságot kíván­juk fentartani, a reakciót szolgáljuk akkor reakcio­­náriusok vagyunk. S ha a 1. liberális párt a sajtószabadságot, a gyülekezési és szólásszabadsá­got korlátozni akarja és engedélytől feltételezi, hogy ha a lelkiismeretre, a vallásszabadságra békét vet és törvények által engedi a szegény népet anyagilag kiszipolyozni, tönkre tenni és a szocia­lizmus karjaiba dobni és ez szerinte a haladás, akkor ebből a haladásból nem kérünk, ezt a túl­oldalnak hagyjuk. (Helyeslés balfelől.) T. képviselőtársam azt mondta, hogy e jog­államnak alapja az igazság, a keresztény katholi­­kus államnak alapja a vallás, már Pilátus is kér­dezte, hogy mi az igazság és nem tudott eliga­zodni. Én nagyon kíváncsi volnék arra, ki tudná az igazság fogalmának kielégítő meghatározását adni. Én azt hiszem, igazság alatt érti 1. képvi­selőtársam azt, ami a mai létező jogrenddel meg­egyezik, igazság alatt értheti azt, ami a keresztény­ség alapelveivel, melyről ő nem akar semmit tudni — a testvériség, egyenlőség, szabadság el­vével megegyezik. Vagy pedig azt tartja igazság­­ságnak a­mi a suprema rex-el megegyezik, melyet újabb időben minden oldalról hangoztattak a Házban. A jogállamnak kétségkívül ez képezné fő­ főigazságát, amely mellett a többi apró cseprő igazságoknak meghátrálniok kell. E tekintetben is nem árt ám a világosság, azért bátor vagyok figyelmeztetni, hogy a suprema lex, amely kell, hogy t. képviselőtársam szerint a jogállamnak legfőbb igazságát képezze, pogány elv, az nem helyes elv. Ennek takarója alatt követték el min­den időben, mindenütt a hatalmasok, erősek a legkiáltóbb és legszörnyűbb kegyetlenkedéseiket. Méltóztassék csak arra gondolni, hogy a pogány társadalomban a suprema lex-el igazolták a rabszolgák inté­zményének jogosultságát és Spártában a szegény gyenge testalkatú gyermeke­ket a suprema lex nevében dobták le a tergetési mélységbe, mert a közérdek rovására esnék fel­nevelésük. A suprema lex nevében követték el a legnagyobb igazságtalanságokat és megtörténhetett Rómában, hogy a szabad polgárok százezréből a rabszolgák foglalják el a kis emberek munkakörét, iparban, fölmivelésben és ott Rómában, mint prole­tárok szavazatuk eladásából éljenek; annak adja­nak igazságot, aki az ő követelésüket, „panem et circenses“ kielégítette. Ez a supreme lex, mely Róma alapját ké­pezte, megengedte, hogy csekély számú patrícius család előttünk ismeretlen fényűzést és pazarlást fejtsen ki, midőn a szabad polgárok ezrei kenye­ret is alig bírtak kapni. (Egy hang balról : Épp úgy, mint nálunk.) Jól mondja­­. képviselőtársam : Épp úgy, mint nálunk ! S vájjon a miniszterelnök úr nem a suprema lex nevében hiszi magát fel­jogosítva mindamaz erőszakoskodásokra, melyeket elkövet ? S ezt jóhiszemű­leg teszi, mert felté­telezem hazagságáról, hogy meg van győződve, hogy ő az az ember, aki hazánk hajóját, a mindenünnen tornyosuló veszedelmek köze­peit biztos révbe tudja vezetni. A suprema lex nevében engedi meg magának, hogy a szavazó polgárokkal oly brutálisan bánnak, mint Caraffa és Basta és roszabbul, mint Nero bánt a kereszté­nyekkel, mert az csak egy-két óráig kínozta őket, de Stomfán egy-két napig kínozták a válás­­okát. Ugyancsak a suprema rex nevében tette azt, a­miről Rohonczy, t. képviselőtársam a minap lerán­totta a leplet, elmondva, hogy ő is kapott 1000 forintot abból a pénzből, melyet egyes nagyravágyó emberek címért és rangért a pártkasszába fizettek. Az. miniszterelnök úr azt mondta, hogy ebből egy betű­ sem igaz. Rohonczy J. képviselő úr pedig erre hallgatott s így beismerte, hogy ő tévedett. A mi­niszterelnök úr felhozta, hogy hiszen az a vád, hogy egyes kitüntetettek 100 ezreket adtak, már azért sem állhat meg, mert a Budapesti Hírlapban jelent meg, melynek szerkesztője Rákosi úr is ne­mességet kapott. Megvallom, azt vártam volna, hogy a t. miniszter úr legalább is sajtópert fog indítani e lap ellen, mert az is csak szuprema lett legfőbb közérdek, hogy az ország miniszterelnöke tisztán álljon az ország előtt ! De nem tette. Én tehát a suprema lex érdekében figyelmeztetem, hogy most erre újabb alkalma nyílik. A „Hazánk“ tegnapi számában ez jelent meg: „Nálunk vásárt csapott a miniszterelnök a főrendi állásokból; egyiknek 300,000 forintért adott el grófságot, 200,000 és 100,000 forintokért ennek és araanak báróságot, hogy ekként magának rendelkezési alapot . . . “ Elnök: (Csenget.) Figyelmeztetem a képvi­selő urat, hogy a­mit most beszél, az az igazság­ügyi tárca költségvetésével a legtávolabbi össze­köttetésben nincsen. (Ellentmondások a bal- és szélsőbaloldalon.) Bánásy Antal : Tisztelettel hajlok meg az elnöki figyelmeztetés előtt. A házszabályok azon­ban megengedik nekem, hogy megmagyarázzam eljárásomat. Itt arról van szó és ezt nem én ve­tettem fel, hanem a túloldalról Dózsa Endre­­. képviselő úr, hogy itt két eszmekör áll egymással szemben : a jogállam és a felekezeti állam. Ez felvetette, hogy a jogállamhoz az evangéliumnak semmi köze. Nekem jogomban áll annak a kimutatása, hogy a jogállam igen helytelenül cselekszik akkor, amikor pogány jelszavak után indulva, akarja ha­zánk igazságügyi tör­vényhozását eszközölni és rá fogok térni arra, hogy az a helyes út, melyet őseink mindig követtek, akik törvényalkotásukban mindig az evangéliumot tartották szem előtt. Én csak alkalmat akartam adni a t. miniszterelnök úrnak, hogy magát igazolhassa. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Befejezem tehát : (olvassa) „ . . . rendelkezési alapot teremtsen, nem csak három milliót és nem csupán választásokra, hanem mindenfélére, protezsált barátai pénzügyeinek ren­dezésére is.“ (Mozgás a bal- és szélsőbaloldalon.) Én nem tudom, t. Ház, igaz-e ez, vagy sem ? Megvallom, hogy semmit sem tudok, mert emberekkel, kik tudhatnák, nem érintkezem , de ez a cikk tegnap jelent meg, indítson a suprema lex nevében sajtópert ezen újság ellen a miniszter­elnök. (Igaz ! Úgy van­­ a bal és szélsőbaloldalon.) Mert vagy igaza van a cikknek, vagy nincs. Ha igaz van, úgy a miniszterelnök úrnak el kell hagynia helyét, amint Rohonczy I. képvisel úr mondta, vagy pedig ha nem igaz, akkor a rágal­mazó vegye el büntetését. (Élénk helyeslés a bal­os szélsőbaloldalon.) Említettem, hogy Magyarország törvény­­hozása azelőtt törvényalkotásában az evangéliumot igenis figyelembe vette. Most, az utóbbi időben 30 év óta fájdalom — azt nem teszi. Bátor vagyok figyelmeztetni e tekintetben Werbőczy tripartitumára, amelynek bevezetésében, gondolom a 9. fejezet azt mondja lényegileg, hogy a tör­vényhozás törvényalkotásai evő ipsé semmisek, hogy ha a vallásszabadságot sértik, vagy a vallás tanaival ellenkeznek. Mondom, az Árpád- és a vegyes házból származott királyok alatti idők, amidőn a törvényalkotásban benne volt az evangélium szelleme, voltak Magyar­­ország legszebb és legdicsőségesebb korszakai. Harminc év óta, az evangélium szelleme törvény­alkotásunkból mindinkább eltűnt. Megengedem, hogy a suprema lex nevében történt, hogy a­mi­dőn eltörölték az uzsora­törvényt, úgy okoskodtak vezető államférfiaink, hogy a keresztény tanítással ellenkezik ugyan túlságos kamatot szedni, de most szabadság van, hogy mindennek alapja a szabad­ság, a­mely megkívánja, hogy mindenki, tehát a tőkepénzes is úgy rendelkezzék kapitálisával, mint az iparos és nyerstermelő azzal, a­mije van. Ké­sőbb belátta a törvényhozás az okozott kár óriási nagyságát, visszaállította és szigorította az uzsora­törvényeket a nélkül azonban, hogy megakadályoz­hatta volna hogy a furfangos uzsorások a mások verejtékkel szerzett vagyonkáját el ne harácsolják. Az 1868. XXXVIII. t.-c. is erre a térre lépett a hitfelekezetnélküli iskolák behozatala által, dacára annak, hogy az ankét tagjainak többsége határozottan ellene nyilatkozott a hitfelekezetnélküli iskolák felállításának. Behozták a suprema lex nevében az ipar­­szabadságot is, vélvén, hogy így iparunkat fel­lendíthetik. Az eredmény az lett, hogy az ingó tőkével rendelkező képesítetlen emberek valóságos rabszolgaságba hajtották a tőkével nem rendelkező szakképzett kézműiparosokat, tönkretették a kis­ipart a­nélkü­l, hogy nagyipart teremtettek volna. Nem folytatom tovább ennek kimutatását, mily végzetes hiba volt, hogy törvényeinket a suprema lex nevében a keresztény evangélium figyelmen kívül hagyásával alkottuk meg. Csak azt említem még meg, hogy Jézus Krisztus is a suprema rex nevében feszítteték meg, mert a zsidó farizeusok és írástudók azzal izgatták a népet, hogy hiszen a népnek a java kívánja, hogy Jézust felfeszítsék. Az evangélium így fejezi ki: hasznos egy embernek meghalni a népért. Azért én, uraim, jobb szeretném, hogy ha Dózsa Endre t. képviselőtársam visszatérne az evangéliumi alapra ama pogány alapról és elvek­ről, a­melyeket ő múltkor hangoztatott. Másként nézne ám akkor ki mindjárt a helyzet. Dózsa Endre t. képviselőtársam szombati beszédének egy részében dacára annak, hogy nagyon 3

Next