Alkotmány, 1898. március (3. évfolyam, 51-77. szám)

1898-03-01 / 51. szám

4. szabadkozik ez evangélium szellemétől, mégis meg­nyilatkozott az evangéliumi szeretet­ azon részé­ben, ahol a szegény családos hivatalnokok anyagi helyzetének javítását kívánja. Szépen bizonyította, hogy a hivatalnoknak joga van arra, hogy csa­ládja szükségleteiről társadalmi állásához mérten gondoskodva legyen. E tekintetben osztom és is támo­­gatom nézetét, de sőt tovább megyek; óhajtanám ha a kormány javaslatot terjesztene elő, hogy mindazonáltal nemcsak az igazságügyiek, hanem­ mások is, akik bizonyos fizetési maximumot még el nem értek, nősülés esetén fizetésük 20 %-ny0 emelésében részesüljenek, hogy így a családalapí­­tás nekik lehetségessé tétessék s óhajtanám, hogy gyerek születése esetén öt vagy tíz százaléknyi fizetésemelést kapjon, mert t. Ház, a családok tartják fenn az államot, a társadalmat, a hazát. Helytelen és igazságtalan, hogy épen a tudomá­nyos pályán haladó értelmiség tagjai csak akkor nősülhessenek meg, amikor a fejük kopaszodik és hajuk szürkül, mert hamarább megfelelő állásba nem jutnak ? Innen van, hogy annyi marad nőte­­lennek. (úgy van ! Úgy van­ a baloldalon.) Azért nagyon ajánlom figyelmébe­­az­ mi­niszter úrnak Dózsa Endre t. képviselőtársam in­dítványát, hogy a maga részéről iparkodjék a családalapítást előmozdítani, mert ebben találkozik az evangéliumi felfogással. De igazságos akarok lenni és kijelentem, hogy már magam is tapasz­taltam, hogy maga a t. kormány is iparkodik az evangélium szellemében eljárni bizonyos irányban. Ugyanis az őszön emelték Kalocsán a kir. tör­vényszéki, járásbirósági és fogházi épülete­ket . . . Páder Rezső: Palotákat! Mócsy Antal: . . . valóban palotákat; kiváncsi voltam és megnéztem, mert igen sokat hallottam arról, hogy a rab uraknak milyen nagy­szerű dolguk van ott ; még a folyosók is légfűtés­sel vannak ellátva, az egyes cellák még inkább ; hallottam, hogy nemcsak a szabadban van pompás sétahelyük, hanem rosz­idő esetére fedett séta­helyről is gondoskodtak; hogy az egyes cellák berendezése milyen nagyszerű : ugyan nem ezüst­ből, de bádogból, cserépből és más egyébből mindenféle szükséges eszközeik — még toilette­­eszközeik is — vannak; a táplálkozásuk is kielégítő; nagyszerű fürdőhelyiségeik vannak és valóban olyan pompásak a kádfürdők, hogy a t. bíró urak­nak olyan nincs odahaza. Kápolnáik vannak, a különböző vallásunk számára, van tanterem; nem tudom a t. miniszter úr engedélyezte-e már, vagy fogja-e engedélyezni a tanítók számára a díjat, a­melyet kértek, hogy azok a szegény emberek, a­kik sok esetben tudatlanságuk miatt jönnek össze ütközésbe a törvénynyel és kerülnek a fogházba, megfelelő oktatásban részesüljenek. Hogy ezekről személyes meggyőződést sze­rezzek, meglátogattam azt a fogházat. Valóban, úgy találtam mindent, ezt a sok, sok szegény ember által méltán irigyelt kényelmet és ellátást, azonban bátorkodom arra figyelmeztetni nemcsak a t. miniszterelnök urat, hanem­ egész pártját, hogy a­mikor az evangélium szellemében a többé-ke­vésbbé tisztelt és nem tisztelt gazemberekről ilyen emberségesen gondoskodnak, nézzenek utánna annak is, hogy a becsületes munkás, szabad polgárok élete legalább tűrhető legyen. Ezt is kívánja az evangélium szelleme, de fájdalom, úgy áll a dolog hogy a köznép kilenctized része valósággal irigy szemmel nézi — és nézheti — a rab urak jó dolgát, mert annak a szegény embernek közel sincs olyan jó sora és vannak esetek, a­midőn bizonyos vétségeket egyesek csak azért követnek el, hogy télre legalább biztos, kényelmes ellátást kaphassanak. Én azt hiszem, hogy még az evangélium alapján nem álló liberális párt is be fogja látni azt, hogy mégis csak helytelen dolog, hogy azok­nak, akik a törvényeikkel kisebb vagy nagyobb mértékben összeütközésekbe jőve a fogházba és fegyházakba bejutnak, sokkal jobb életük legyen, mint a szabad emberek roppant nagy általános többségének. Arra kellene tehát törekedni, hogy a börtönök bár azokban a felebaráti szeretet által követelt igények kielégítve legyenek, ne tűnjenek fel a szegény ember előtt olyan kívánatos szín­ben, ellenben a szegény munkás ember helyzete annál tűrhetőbb legyen. (Helyeslés a baloldalon.) Tapasztaltam azt is, hogy a rabokat igen helyesen különféle iparágakban gyakorolják. Fel­merült az a panasz, nem most, de azelőtti időben, hogy az ilyen rabműhelyekben olyan iparágakkal is foglalkoznak, a­melyekkel versenyt csinálnak a szegény iparosoknak a­kik adójukkal szintén hoz­zájárulnak a raburak kényelmének fentartásához. úgy tudom, hogy most ebben a tekintetben javulás­­ állott be, legalább Kalocsán azt tapasztaltam, hogy a rabműhelyekben olyan dolgokkal foglalkoz­nak, a­melyekkel a szegény kézműiparosoknak kon­kurenciát nem csinálnak. Eljutottam beszédem végére. Iparkodtam ki­mutatni, hogy helytelen dolog, ha a magyar tör­vényhozás pogány jelszavak után indul, mert ez juttatta a keresztény magyar népet szolgaságba, olyan nyomorúságba, amilyenben még Dózsa György lázadásának leverése után sem volt a magyar jobbágyság. Iparkodtam kimutatni, hogy a orvosszer éppen az evangéliumhoz való vissza­térésben van, egyedül csak az evangélium által követelt felebaráti szeretet törvénye lesz képes szociális bajokat is orvosolni, a gazdag és szegény, a munkaadó és munkás közt lévő különböző ellen­tétet kiegyenlíteni. Mert az evangélium szelleme azt a gazdagot, azt a munkaadót úgy alakítja át, hogy abban a szegény emberben az ő testvérét, az ő felebarátját tekintse, akinek testi-lelki javát előmozdítani kötelessége ; viszont azt a szegény embert arra kötelezi, hogy szerencsésebb polgár­társát ne irigyelje, aki akár születésénél fogva, akár iparkodásával vagy szerencséjénél fogva na­gyobb vagyonra tett szert. És az a szegény ember, aki az evangélium alapján áll, nem is ellensége, nem irigylője a gazdagabb helyzetének, tekintélyének, hanem csak azok a szerencsétlen emberek, akiket a liberaliz­mus, mint mondják, felvilágosított, de tudjuk, hogy tulajdonképen megrontott, mert a legnagyobb kincset, az evangélium szellemét szívükből kiir­totta, az ilyen szerencsétlen szocialisták soha ki nem lesznek elégítve, a náluknál gazdagabbakban, hatalmasabbakban mindig természetes ellenségüket látják, akik magukkal egyenlővé akarnak tenni, illetve mint a nagy francia forradalom példája mu­tatja, lábuk alá iparkodnak teperni, azt mondván, hogy most az az igazság, hogy én legyek felül. Az evangélium szerint berendezett államház­tartás polgárait úgy tekinti, mint egy nagy csa­ládnak tagjait. Tudjuk, hogy a jóravaló, gondos családapa is figyelemmel van arra, hogy az esetleg élelmesebb és kapzsi természetű testvérek a gyön­gébb, kevésbé élelmes testvéreket ki ne zsákmá­nyolják, ezeknek kárt ne tegyenek, iparkodik jö­vőjüket biztosítani. így kellene felfogni ennek a nagy-nagy családnak, országnak a helyzetét is, a kormány lévén a családfő, neki kötelessége arról gondoskodni, hogy a család nagy zömét a szegé­nyebbeket a gyöngébbeket biztosítsa, megvédje az élelmesebbek által való kizsákmányolás ellen. Ezt a szellemet, ezt az irányzatot nem ta­pasztalom a 1. szabadelvű kormánynál, épen azért az ilyen igazságszolgáltatásra egy krajcárt sem szavazok meg (Helyeslés a baloldalon.) Szécsenyi József helyesli a kormány rende­leteit ; ha a sajtó kinövéseit nem irtanák ki, épen ez vezetne forradalomra. Olay Lajos félreértett szavait igazítja helyre, Szécsenyi József azt válaszolja, hogy helye­sen idézte Olay beszédét. Győry Elek úgy találja, hogy a közvéle­mény annyira elalult, hogy már mire sem képes reagálni. Megemlékezve a kormány kibocsátott rendeleteiről, beszédét így folytatja : Kinek hiva­tása első­sorban őrködni afelett, hogy semmiféle közszabadság, semmiféle jog bármelyik kollegája részéről meg ne sértessék, ha­nem az igazság­ügyminiszternek ? Ő neki kötelessége, hogy ha ilyen jogsértést tapasztal, rögtön igyekezzék azt megakadályozni és ebbeli akaratát vagy keresztül is vinni a kabinetben, vagy tudnia kell kötelessé­gét és ott kell hagynia a kabinetet inkább, mint­sem hogy igazságügyminiszternek nevezze magát, de a jogot, igazságot, közszabadságot meg ne tudja védeni. (Élénk helyeslés. Úgy van ! Úgy van ! a baloldalon.) Már most nézzük, mik történtek mindenfelé? Történtek törvénytelen házkutatások, történtek a személyes szabadságnak legnagyobb mértékű meg­sértései, történtek lefényképezések ; megtörtént az, hogy odacitált a rendőrség bárkit, a­ki neki tet­szett, erőszakkal az ő egyéni jogaitól, szabadságá­tól megfosztotta és megtörténik az, hogy folytono­san üldözésnek van kitéve, minden ember és tör­ténik minden épen azért, mert valahányszor bármi roszat, törvénytelent követett is el az illető közeg, az onnan a miniszteri székből mindig helyesel­­tetik és azután bekövetkezik az, a­mit a német példabeszéd mond, hogy „Was die Alten­zungen, das zwitschern die Jungen“ így történik, hogy mindenre felhatalmazva érzik magukat, mert onnan felülről, minden el­járásuk helyeseltetik. Ily dolgokkal szemben épen az igazságügyminiszter volna nézetem szerint hivatva arra hogy a kabinetben szavát hallassa az egyéni jognak, a közszabadság megsértése miatt. Ezzel függ össze a legnagyobb mértékben, hogy ily törvénytelenségek, jogsértések előfordulnak. Ezzel függ össze az is, hogy az adminisztratív üldözés folyamában, jön a belügyminiszter úrnak egy rendelete, mely határozottan alkotmányellenes, törvényellenes és azt minden bíró, ha alkalmazni volna kénytelen, nem venné tekintetbe és egy­szerűen félretenné. De gondoskodva van, hogy a rendelet gondoskodott egyszersmind arról, hogy bíró elé ne kerüljön, mert felső fórumban a bel­­ügyminiszter bíráskodik az ilyen ügyekben. Nézzük ezen rendeletet abból a szempontból, hogy mit tett az igazságü­gyminiszter úr e rende­let tárgyában, mint akinek első­sorban lett volna kötelessége az ilyen rendelet kibocsátása ellen a legerélyesebben felszólalni. Mit mond ez a rendelet ? Ez a rendelet először is beleütközik azon felfogásba, amelyet a ma­gyar nemzet, mióta ez ország áll, folytonosan fentartani igyekezett és mely az 1848 : XVIII. törvénycikkben is világosan kifejezésre talál. Soha, mióta Magyarország fennáll, nem tudják kimu­tatni semmiféle törvényből azt, hogy Magyaror­szágon az lett volna valaha a felfogás, hogy csak az szabad, amit valamely törvény megenged. A magyar ember egyéni szabadságát hozta ide erre a földre és az egyéni szabadsággal, a személyi­séggel van kapcsolatban a gyülekezési jog, a becsület joga, a ház joga is. Voltak esetek, midőn különböző időkben az egyéni és politikai jogokat erőszakos emberek konfiskálták; de a jog azért nem változott és valahányszor az akadály a törvény­­telenség, az alkotmánytalanság megszűnt a jog újból feléledt, így vélekedett a sajtószabadságról is az 1848.­­-cikk. Mert ennek alkotói nagyon jól tudták azt, hogy itt a sajtószabadság azon időkig korlátozva volt minden módon, hogy ez alkotmányellenes és jogtalan volt; nagyon jól tud­ták azt, hogy az egyéni szabadságban benne van az a joga is a polgárnak, hogy gondolatait min­denkivel úgy sajtó útján, mint más után is szaba­don közölheti. Pedig abban, ha nem sajtó útján, hanem más után, például élőszóval közli mással gondolatait, ebben benfoglaltatik a magyar ős eredeti joga, a gyülekezési jog is. Jól tudjuk ezt, mert mit mondanak a 48-iki törvények ? Nem azt mondják, hogy a sajtószabadság nálunk behozatik és biztosíttatik, hanem azt mondják, hogy az visszaállíttatik. Épen úgy vagyunk a gyülekezési joggal. Ezt, ha erőszakkal elveszik visszaállítani lehet, de azt konfiskálni alkotmány és jogsértés nélkül, semmi körülmények közt sem lehet. És most mit tett a t. belügyminiszter ? anélkül, hogy úgy látszik, hogy felszólalt volna ellene az igazságügyi miniszter úr, egyszerűen azt mondotta, hogy engedélyezéstől függ és függ észjárásától és gondolkozásától egy szolgabírónak, egy falusi jegyzőnek stb. vagyis koncesszió tár­gyává tette azt, ami szabad országban, soha semmi körülmények közt koncesszió tárgya nem lehet. S-hogy ha valaki törvényellenes célra akar gyűlést tartani, ám közegei őrködjenek ott és oszlassák fel, (Helyeslés a szélsőbaloldalon) de engedélyezéstől tenni függővé : ez világos alkotmánysértés. E miatt oly államban, ahol nem átért a közvélemény, azon­nal megindult volna minden irányban a törvényes mozgalom, tartottak volna gyűléseket, hogy egész hatalommal felszólaljanak ezen alkotmánysértés ellen. És ahol nem a kormány kebeléből keletke­zett a többség, hogy hivatkozhassék a miniszter arra, miszerint bármit teszünk, hátunk mögött a többség, ott már régen elsöpörte volna a köz­vélemény azt a kormányt, amely ily merényletet követ el a gyülekezési jog ellen. (Igaz ! Úgy van baloldalon.) Itt van a törvény. Mi annak a következ­ménye, midőn ily sértés követtetik el ott, hogy minden oly tettéért felelős a miniszter, amely az ország függetlenségét és alkotmányát, az egyéni szabadságot vagy a tulajdont sérti. Innen van az is, hogy viszont a törvények végrehajtásában és közcsend és bátorság föntartásában elkövetett mu­lasztásért felelős a kormány. Hogyan lehet ezen felelősséget jól, kellő formában gyakorolni ? úgy, hogy ha a közszabadság ellen a kivételes hely­zetnél fogva kénytelen vagyok valamit tenni, akkor a törvényhozáshoz fordulok és kimutatom azon okokat, amelyek erre indítanak, nem beszé­lek a levegőben, hanem statisztikai és egyéb adatokat hozok ide, hogy ime ezek az állapotok, és ha így kimutattam, nem hiszem, hogy akad magyar törvényhozás, amely a jogrend, a köz­szabadság megmentésére­­ rendkívüli eszközöket alkot most, 1898. március 1.

Next