Alkotmány, 1898. április (3. évfolyam, 78-103. szám)

1898-04-01 / 78. szám

11KOTHÁNT, 1898. április 1. O érni* iiérveket öltött, hogy méltán a társadalom u^solueiéjától kell tartani? Bármily nehéz ezen kérdésekre vála­szolni, mégis alig tévedünk, ha azt állítjuk: hogy a2on materialisztikus irány, melyet az istentől elszakadt és a tisztán természeti alapra fektetett tudomány kezdeményezett és rideg következetességgel honossá tenni igyekezett, meggyengítette a társadalomban a^on éltető princípiumot, mely azt eddig fen- tartotta. A kulturtörténészek az e század har­mincas éveiben feltűnt pozitív bölcsészet nyomdokain haladva, elvetvén az isteni Gondviselést, keresték azon titkos természeti erőt, mely a civilizációt megteremtette és fejlesztette. — Nem találták! Keresik ma is ! — A mit elértek, az : hogy nyers, ma- íerialisztikus felfogásból kiindulva, terem­tettek egy, az újításokat mohón felkapó tár­sadalmat, melyből, mivel természetfeletti mozzanatot nékülöz, kiveszni készül a ma­gasabb eszményi törekvés. És ezzel a tudomány elhagyta azon tért, mely hivatásánál fogva azt megilleti, ahol törekvései és vívmányai előtt meghajol mindenki, ahol a természeti erők felhaszná­lása mellett az ember szolgálatába hajtotta magokat a természeti törvényeket és létesí­tett oly müveket, melyek a letűnt emberi­ség legmerészebb álmait meghaladják- Éz az exakt tudás tere. A szellemet fejleszteni, az észt kiművelni, az ismeretek által az ember fölényét a teremtésben feltüntetni, összhangba hozni az értelmi és erkölcsi tényezőket, kijelölni a korlátokat, melyeken túl az emberi tudás tehetetlen, ez azon tér, amelyen a tudomány üdvösen mozoghat, De a tudomány elhagyta e tért és társadalmi tudomány akart lenni, magának tulajdoní­totta a vezérszerepet korlátlanul, függet­lenül, kizárólagosan. Itt van a tévedés kulcsa. A társadalom nem pusztán termé­szeti erők által kormányoztatik, égy maga­sabb, egy fenségesebb, egy természetfeletti hatalom vezeti azt. Erkölcsi ország ez, melyben a természeti erők másodszerepre vannak utalva. A főtényező itt azon magasz­tos ideál, melyet az istenség az emberi nemnek kitűzött. Es ezen erkölcsi alapra fektetett társadalom élt, fenmaradt, haladt a benne rejlő isteni erőnél fogva, sokszor karöltve a tudománynyal, sokszor a nélkül, sőt ellenére­Sajátságos 1 Kétezeréves haladásnak ke­resik a kulcsát és induktiv eljárással, nem a szellemi és erkölcsi tényezőkből, hanem csoportosítván a történelmi tényeket, ezek­ből vonnak következtetést egy titkosan és erőszakosan működő, a rideg természeti kényszerre alapított hatalomra, mely a mű­velődést vezette. Az ólet anyagi fejlődését látták, a szellemit és erkölcsit nem kutat­ták és ahelyett, hogy ezeknek jelenségei­ből egy magasabb erkölcsi tényezőre von­tak volna következtetést, az életet az anyagba temették. Mindenütt, kétezer éven át a katho- licizmus működése észlelhető és nem volt jelentékeny esemény, mely ezt nem érin­tette vagy általa előidézve nem lett volna és mégis ignorálták azt. A felületen ma­radtak, mélyebbre nem hatoltak, nem tar­tották érdemesnek más tényezőt keresni| miután a tudomány a társadalmat teljesen kielégíteni látszott. Hiszen fényes volt min­den, az emberek haladtak a művelődésben, a művészet csarnokokat épitett, az ipar mesés dolgokat teremtett, a kereskedelem minden képzeletet meghaladó kiterjedést nyert, minek tovább kutatni egy természet- feletti, egy tulvilági befolyás után, miután minden oly nagy boldogságnak örvend. Csakhogy mindez külfóny, máz, mely alatt iszonyú nyomor lappang. Maga a kul- turtudomány megdöbbenve, tanácstalanul áll azon a magaslaton, melyet oly nagy fá­radsággal ért el, és nem tud számot adni azon ígéretekről, melyeket a társada­lomnak adott. Azt, hogy a vallás a civilizációnak tartós, változatlan tényezőjét képezte, ma­gok a kulturtörténészek is elismerik ; hogy képezi ma is, mutatja a szellemek nyugta­lansága. Ki fogja tagadni, hogy a vallási kérdések nagy mérvben foglalkoztatják a műveltebb köröket is. A támadásokban is, melyek a vallás ellen intézteinek, nem fek­szik e indirekt beismerése annak, hogy a vallás ma is nagy hatalom, melylyel a tu­dománynak számolni kell; hogy alig van osztály, mely látván az erkölcsök iszonyú sülyedósét, látván, hogy a század végén a vallástalan áramlat által a legnemesebb ér­zelmek is letaroltatnak, visszatérni óhajt az elhagyott ősi lakba ? Ki fogja tagadni, hogy ezen mozgalom teljesen független minden tudománytól, sőt hogy sokban a tudomány ellen irányul, mely nem képes többé, bármily magasan álljon is, mentő gyanánt szerepelni. A szociális mozgalom eldobja magától a vallást, — nem figyelmeztető jel e ez miedazokra nézve, akik a vallás befolyását kicsinyük, A szegényeket támogatjuk, a betege­ket gyógyítjuk, a nyomort enyhítjük, koró­dákat, menhelyeket állítunk, a korcsszülöt­teket, a nyomorékokat a tudomány mindén eszközeivel feutartani igyekszünk, szóval a társadalom leggyöngébb osztályait sem a barbár népek módjára megsemmisittetni, sem a darvinisztikus tudomány elvei szerint elveszni nem engedjük ; hanem a krisztusi és evangéliumi irgalmasságnak parancsai szerint a társadalomnak megmenteni igyek szünk. A társadalom nem dezavuálja itt a tudományt ? Csak futólag kívánok oda mutatni: hogy magában az irodalomban is félre nern ismerhető jelei mutatkoznak a vallásos irányzatnak, mely majd mint miszticizmus vagy spiritizmus, majd komo­lyabb alakban, mint önkénytelen vagy átgon­dolt vallomás tudományos munkákban jelent­kezik. Lombrosónak atavizmusa pl., mely sze- rintajó és rossz testi és lelki tulajdonságoka szülőktől átszármazhatnak a gyermekekre és ez által az egész generációk annyira megrontathatnak, hogy Lombroso nekik büntetlenséget is kivan biztosítani, nem in­direkt odamutatás-e az eredendő bűnre, melyet a tudomány olyannyira ostromol'? Ibsennek, a ma oly ünnepelt Írónak, sze­mére vetik, hogy — mint ők mondják — krisztianizál, miután irataiban a bűnbeesés, a megváltás s a bűnbánót oly nagy szere­pet játszanak. Es hogy komoly bölcsészeti müveket is említsek : Balfourn k a vallás­nak alapjáról, Kiddnek a szociális evolúció­ról, Brunnetierenek a tudomány csődjéről irt munkái nem azt mutatják-e, hogy a val­lás, mint társadalmi divina vis movens, a kedélyeket mélyen foglalkoztatja ? Hiába! A mi isteni van az emberben, azt ember lo nem ronthatja. Az ember Isten kópét hordozza lelkében és ez bár az em­ber hibájából megrontva, sokszor eltorzítva jelent meg a századok lefolyásában, de mint az ősi nemesség bélyege fenmaradt. Innen van, hogy nem volt nép, melynél nem ta­láltattak volna nyomai ezen isteni vonás­nak, mely vonás csak az isteni kegyelem érintésére várt, hogy feléledjen és a keresz­tény vallás melegével és világosságával vezesse és megtartsa az embert a civilizá­ció utján. Ez azon isteni erő, mely teremtette, hatványozta és virágzásra emelte a kétezer­éves európai civilizációt. Ezen erő nem balt ki soha, működött nyugodtan a legrettene­tesebb katasztrófák közepette; működik ma is, midőn a társadalom alapjában megren­dülve lenni látszik; működik az anyaszent- egyház által, mely mint szociális tényező, mint regulatora a közerkölcsiségnek szabá­lyozza az emberek gondolkozási módját és igazítja tetteit. Az emberi társadalom erkölcsi alapon nyugszik, ennek kizárólagos vezetője nem lehet a tudomány, mely Istentől elszakadt. Isten nélkül nincsen morál- Materialisztikus világnézet csak konvencionális erkölcsöket teremthet, melyek az első társadalmi vihar­ban megrendülnek, és az újjáalakításban támpontot nem nyújthatnak. Ezzel nincsen mondva: hogy a tudo­mány hathatós befolyását a művelődés me­netére kicsinyelnők. Fontos szerepe van ennek még a keresztény művelődés evolú­ciójában is, do nem egyedüli, nem is főté­nyezője ennek. A társadalmi erkölcsök fej­lesztésére az emberiségnek egy magasabb erőre van szüksége, szüksége van a lelkiis­meretre, mely Isten szava az emberiségben, szüksége van a kereszténységre, mely kép­viseli azon magasztos eseményt, mely után az emberiség tör, mely képezni fogja azon mentő deszkát, mely a hajótörés után ismét a boldogság róvparíjába vezesse a társa­dalmat. Es azért nagy tévedés a hitet az ész­szel, a vallást a tugománynyal ellentétbe ál­lítani. Á művelődésnek mindkettőre szüksége van, mindegyiknek meg van a maga hiva­tása és feladata, a maga hatásköre, a köl­csönhatásban az egyiknek nem szabad a má­siknak megsemmisítésére törni; és a kik ma­goknak oly jövőt képzelnek, melyben a val­lás megszűnik, azok sohasem elmélkedtek azon óletelv felett, mely az emberiségnek organikus fejlődésében az uralkodó elemet képezte. Volt idő, a midőn tudomány nem volt; de vallás mindenkor volt. A társa­dalmi katasztrófákban elmerült sokszor a tudomány, a művészet; de fenmaradt a val­lás és ez vezette ismét az emberiséget fá­radságos vándorlásában és teremtett uj tu­dományt, uj művészetet. Az emberiség szel­lemi, lelki élete a vallásban csúcsosodott ki, sem a tudomány, sem az uj szociális alko­tások le nem ronthatták azt. Es azért a katholicizmusnak az e szá­zad végén oly elrettentő alakban jelentkező szociális áramlattól is nincsen mit remegnie. Ezen szociális reform utáni törekvésnek, — nemesebb felfogás szerint, — nem lehet más célja, mint az : hogy a szociális viszo­nyok szülte uj társadalmi elem a társadalom kereteibe beiüesztessék ; helyet kapjon ab­ban, hogy tényezőnek elismertessék ; hogy a jogok igazságos elosztása által neki is a kötelességek teljesítése lehetővé tétessék. Házkódtatással ezen törekvés csak ak­kor járna, ha az a nyugodt és logikai fej­lődés stádiumait átugorm kívánván, a szen- vedélyességgel szövetkeznék és nem bízván az elv hatalmában, erőszakos rombolással akarná létesíteni azt, amit a történelem ta­núsága szerint az életrevaló organizmus min­denkor kivívott magának ; vagy ha ugyan­azon történelemből nem tanulná meg azt, hogy minden élő és életre való társadalmi szervezetnek szüksége van azon természet- feletti erőre, azon hatalmi vallás, erkölcsi tényezőre, mely a régi civilizációkat terem­tette és fentaitotta, és amely nélkül újabb, magasabb civilizáció nem létesülhet. Voltak már a civilizációnak ha­sonló átalakulásai, átmeneti stádiumai, sokszor kisebb, sokszor nagyobb ráz- kódtatással, a szerint, amint a meg- ifjudott társadalom szervezésére az emberi bölcsesség az eszközök megfelelő megválasz­tásánál a jog- és igazság felismerésevei ás az emberiség eszményi céljainak szemmel tartásával megtalálta a helyes- kibontako­zási módot. De ha olykor-olykor be is borult az ég: a felhők felett ott ragyogott a nap — a vallás; — az események menetében ott működött az isteni Gondviselés keze, mely vezette az emberiséget, mely őrködött sajat isteni kezei müve felett, hogy az emberi szenvedélyek hullámzásai közepette el ne merüljön és isteni hasonlatosságát sértetle­nül fentartsa; őrködött a saját vérével szer­zett és dicsőített anyaszentegyháza felett, hogy az, mint világitó torony a magasról küldje szót az isteni malaszt sugarait, hogy magához visszaterelje azokat, kiket az élet hullámai tán messzire ragadtak, hogy az uj társadalmi viszonyok közt is maradion az, a mi volt kétezer éven át: az emberiség ve­zetője és útmutatója. Kétezer éven át a katholicizmus vezette az európai művelődést, közel ezer éve pedig annak, hogy a katholicizmus vallás-erkölcsi ereje segítette fentartani nemzetünket. A tör­ténelmi tények mind Európában, mind ha­zánkban a katholicism issai a legszorosabb viszonyban tűnnek fel. Magyarországiján pedig a nemzet életével olyannyira össze­függnek, hogy magyar művelődési történel­met katholicizmus nélkül irni nem is lehet. A nemzet élete úgyszólván a katholicizmus életével összeforrt.

Next

/
Thumbnails
Contents