Alkotmány, 1900. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1900-02-01 / 27. szám

ALKOTMÁNY. 27. szám. Rakovszky István fölemlíti, hogy Marsovszky Endre képviselő elhalálozása dacára az ő kerületé­ben még nem rendeltek el új választást. Kéri az új választás elrendelését. Elnök kijelenti, hogy neki Marsovszky Endre el­halálozásáról hivatalos tudomása nincs. A napokban magánúton értesült Marsovszky elhunytéról és azon­nal intézkedett, hogy ez ügyben hivatalos értesítést nyerjen. Ha ez megtörténik, akkor a választás elren­deltetik. (Helyeslés.) Günther Antal dr., az igazoló­bizottság jegyzője jelentést tesz a megtámadott választásokról. Az igazoló­bizottság javaslata értelmében Seemayer Ká­roly dr. verseci mandátuma megsemmisittetik és Vadász Zsigmond a kerület képviselőjének jelen­tetik ki. Haidekker dr. szegzárdi mandátuma megsemmi­sittetik, azonban új választás nem iratik ki, ha­nem csak a választási eljárás kiegészítése rendelte­tik el. Elnök indítványára elhatározza a kongresszus, hogy az ülések mindig 11 órakor kezdődjenek. Elnök: A kongresszus által kiküldött 27-es bizott­ság teljesítette feladatát és autonómiai szabályzat­­tervezetet terjesztett elő. Később a kisebbség javas­latát is kézhez vettem. Ezeket a tervezeteket múlt évi május 25-én, illetve október 5-én kaptam s azon­nal szétküldtem. A javaslatok felolvasottaknak tekintetnek. Az elő­adókat illeti a szó. Hoványi Gyula dr. többségi előadó: Főmagas­­ságú bíboros hercegprímás, mélyen tisztelt országos katholikus gyűlés! A magyarországi római katho­­likus egyház autonómiájának ügye, amelynek sze­rencsés rendezése egyházunknak és hazánknak össz-, hangzó érdeke, ma a megoldhatás jelentőségteljes időpontjához jutott. Ugyanis ő császári és apostoli királyi Felsége által legkegyelmesebben összehívott szervező országos katholikus gyűlés ma azon feladat előtt áll, hogy a kebeléből küldött, még­pedig min­den utasítás nélkül küldött huszonhetes bizottság többségének, kisebbségének javaslata felett hatá­rozzon. Midőn a megtisztelő megbízatás alapján van sze­rencsém a huszonhetes bizottság túlnyomó többsé­gének javaslatát előterjeszteni, mielőtt a huszonhetes bizottságnak többségi javaslata ellen emelt legfőbb ellenvetésre áttérnék, meg kell emlékeznem két ki­fogásról, amely a huszonhetes bizottság ellen emel­tetett, azzal szemben érvényesült. Az egyik kifogás az, hogy mi, a huszonhetes bi­zottság többsége, nem ragaszkodtunk eléggé az 1870/71-iki elaborátumnak szerkezeti tagolatához, szövegéhez. Erre a kifogásra nyílt és egyenes vá­laszunk az, hogy a huszonhetes bizottság többsége az 1895. évi legkegyelmesebb királyi leiratban kife­jezett kívánságának úgy vélt megfelelni, ha az 1880/71-iki elaborátumot a változott viszonyokra való tekintettel kellően módosítja; ez volt a mi meg­győződésünk, ez volt a mi álláspontunk. Azzal, hogy az általános résznek előrebocsátása után a szerve­zetre vonatkozó részt a hatáskörre vonatkozó rész­től teljesen elkülönítettük, mi úgy gondoltuk, hogy ezáltal javaslatunk világosabbá, áttetszőbbé válik és vált. De különben is nem a forma a döntő, nem az a főkérdés, hogy a huszonhetes bizottság többsége mennyiben ragaszkodott az 1870/71-iki elaborátum­­hoz, mennyiben tért el attól, hanem az a dolognak a veleje, mit tartalmaz a javaslat, mi foglaltatik benne, mi hiányzik belőle. Ugron Gábor: Az a legtöbb, ami nincs benne! Hoványi Gyula dr. előadó: A másik kifogás az, hogy a huszonhetes bizottság, illetőleg annak albi­zottsága, a kilences, késedelmezett, hogy hamarabb elkészíthette volna a javaslatot. Erre a kifogásra a mélyen tisztelt országos katholikus gyűlés színe előtt emelt fővel felelhetem, hogy a huszonhetes bizottság és annak albizottsága egyfelől érezve a rá­ nehezedő felelősség súlyát, másfelől indíttatva a mindnyájunk által hőn óhajtott autonómia megvalósulásának re­ményétől, önhibájából, ami kárára szolgálhatott volna az ügynek, egy hetet, egy napot sem mulasztott. Ha történt sajnálatos késedelem, az az igazságos, elfo­gulatlan ítélőbíró által egyedül a bizottságon kívül álló események, körülmények, viszonyok számlájára róható fel. (Helyeslés.) Hogy miért, azt Horn feladatomnak itt részletezni. Ezek után legyen szabad áttérnem a huszonhetes bizottság többségének javaslata ellen emelt azon főbb ellenvetésre, tulajdonképpen legfőbb ellenve­tésre, amely magában foglalja a többieket mind, hogy tudniillik a huszonhetes bizottság többsége ál­tal készített javaslat nem bír valódi tartalommal, hogy ezen az alapon nem lesz életképes autonómia. Erre a legfőbb ellenvetésre most, midőn még a döntő tényezőknek a véleményét nincs szerencsénk is­merni ... Ugron Gábor: Mi vagyunk a döntők! Hoványi Gyula dr.: Nemcsak mi vagyunk! . . . nincs szerencsénk ismerni, mi kértük, de nem kaptuk meg, a feleletünk az, hogy mi okulva az 1870/71-iki elaborátumnak a sorsán, arra törekedtünk, hogy ő Fel­sége, az apostoli királynak főkegyúri jogait, a leg­főbb államfelügyeleti jogokat és anyaszentegyházunk­­nak isteni rendelésen nyugvó, változhatatlan szerve­zetét ne érintsük. Hogy mennyiben sikerült ez a törek­vésünk, a felett ma dönt a mélyen tisztelt országos kongresszus hitbuzgósága, hazafisága és bölcsesége. A mi szemünk előtt mindig az lebegett, hogy a most említett három nevezetes jogot ne érintsük, és ezért nem az elképzelhető legszebb autonómiai tervezet­nek készítésén fáradoztunk, amelynek aranyba játszó rózsaszín szálait az egyéni hitbuzgóság, a hazasze­retet ezer meg ezer, szebbnél szebb formákba sző­­heti, hanem fáradoztunk azon, hogy létesítsünk egy olyan autonómiai tervezetet, amely emberi előrelátás szerint keresztülvihető, megvalósítható, amely számol a tényekkel, a valóval s amely előtt emberi előrelá­tás szerint olyan nagy akadályok nincsenek, amelyek legyőzhetők ne volnának. Ez az oka annak, hogy miért nincs szélesebb alapra lefektetve a többség javaslata. Ez az oka an­nak, hogy szerényebb keretekben mozog, ezért a többség javaslatának úgy a szervezetre, mint a ha­táskörre vonatkozó része igénytelenebb; azonban — és ezt nyomatékkal emelem ki — a huszonhetes bi­zottság törekedett arra, hogy az autonómia hatás­körének kibővülése elzárva ne legyen és a szerény alapon indulandó autonómia hatáskörében is fejlőd­hessék; e tekintetben legyen szabad utalnom a több­ség javaslata 1. §-ának szövegére. Hogy mennyiben sikerült minekünk megóvni a fő­kegyúri, államfelügyeleti jogokat és az egyház jog­körét, arról szólnak javaslatunk szakaszai; világosan és határozottan meg van mondva, hogy ő Felségé­nek a királynak, a főkegyúrnak főkegyúri jogait a törvényekben kifejezett államfelügyeleti, legfőbb fel­ügyeleti jogot épségben tartjuk; továbbá ki van mondva, hogy ezen autonómia hatásköréből ki van­nak zárva a hitelvi, hittanítási, kegyosztói, egyház­kormányzati, egyházfegyelmi ügyek, melyek úgy a római pápa ő Szentsége legfőbb egyházi hatalma teljének, mint a püspökök tanítói, joghatósági ha­talmának tiszteletben tartásával kizárólag az egy­házkormányzatot illetik meg. Általában, mélyen tisztelt kongresszus, mi mindig arra törekedtünk, hogy mérlegeljük a sajátos magyar egyházjogi és jogtörténelmi fejlődésnek kívánalmait; szemünk előtt lebegett az, hogy, amint az anyagi világban nincs ugrás, hanem folytonos lassú, fo­kozatos átalakulás, akként a szellemerkölcsi világ­ban is ugyanez a szabály irányadó; ez okból az autonómia három sarkalatos kérdésében, a főpapi kinevezés, az alapok és alapítványok ügye és az iskolák ügyében nem igen lehet e kérdések törté­nelmi fonalát — és ha lehetne, meggondolandó, várjon tanácsos volna-e ezen kérdéseket, ame­lyek ezer meg ezer finom gyökérrel vannak összenőve a múlttal, így kezelni — egy csapás­sal kettémetszeni. A mi javaslatunk ezen okból, mert ezt tenni nem akartuk, mozog szerényebb ke­retekben; de azt hiszszük, hogy így, vagy ahhoz simulólag, az autonómia megvalósítható, amire pedig nagy szükségünk van; a negyvennyolcadiki átalaku­lások a magyarországi katholikus egyházat addigi természetes támaszától, az ország kormányától meg­fosztották , azt a támaszt elvesztette; most ezt a támaszt pótolni hivatva lesz a világi elem, illetőleg új kapcsolatában az egyházi és világi elemnek egye­sített ereje. Ez okból van szüksége területre a világi elemnek, mert ha egy talpalatnyi földet sem en­gedünk át a világi elemnek, hogy azon a lábát meg­vesse, akkor azt kérdem, hogy honnan, mely terü­letről védjen? Igaz azonban, hogy jól megfontolandó, sőt meg­­latolandó, hogy milyen nagy legyen a terület, amely a világi elem részére kijelöltetik; egy azonban bizo­nyos : olyannak kell lenni ezen területnek, mely anyaszentegyházunknak isteni rendelésen nyugvó alapszervezetébe beilleszthető; ezért a 27-es bizott­ság többsége arra törekedett, hogy ilyen területet jelöljön ki a világi elem részére, melyen érdeklődé­sével, hitbuzgóságával szolgálhassa az eddiginél ha­tékonyabb módon egyházunk és hazánk javát. Mélyen tisztelt országos katholikus nagygyűlés ! Ha a huszonhetes bizottság többségének ez a törek­vése sikerül, akkor a magyarországi római katholikus egyház, ha szabad Burke szavait idéznem és a mi viszonyainkra alkalmaznom, még inkább felemeli fejét az ég felé, ahova minket vezet és az autonómia bástya lesz, bástyája anyaszentegyházunknak, bás­tyája a magyar hazának. Adja az Isten, hogy úgy legyen ! Tisztelettel kérem az országos katholikus gyűlést, hogy a huszonhetes bizottság többségének javasla­tát a tárgyalás alapjául elfogadni méltóztassék. (Élénk éljenzés.) Elnök: A kisebbség előadóját illeti a szó. Győrffy Gyula kisebbségi előadó: A többségi elő­adó úr azon önérzettel ajánlotta javaslatát, mely önérzet a többségből meríti erejét. Nekünk szeré­nyebbeknek kell lennünk. A többségi előadó úr védekezett azon ellenvetés ellen, mintha nem az 1870—71-iki elaborátum nyo­mán indult volna a többség. A többségi előadóval szemben hivatkozom a többségi javaslathoz csatolt jelentésre, mely maga mondja, hogy a bizottság nem indult az 1870-iki elaborátum nyomán. De a többségi előadó úr mai beszéde után reméli, hogy a tárgyalások talán a kisebbség álláspontjához ké­pest az 1870—71-iki elaborátum­ alapján fognak in­dulni. Ami a késedelem vádját illeti, azt a kisebbség nem emelte. A többségi javaslatot az előadó úr csak egy ér­demleges érvvel védi, t. i., hogy szerényebb keretek közt alakítják meg az autonómiát, mert az illetékes tényezőktől a bizottság irányítást nem nyert arra nézve, hogy az autonómia kiépítésében meddig mehet. Ha a bizottság többsége nem ismerte a mérvadó tényezők véleményét, minő jogon lép elénk egy szerényebb keretű autonómiai tervezettel ? Hol a garancia, hogy ez a tervezet kinyeri az illető tényezők tetszését ? A szerénytelenség és igénytelen­ség álláspontjára akkor helyezkedünk, amikor arra kényszerítve vagyunk, de nem akkor, mikor arra nem vagyunk kényszerítve. Van-e valami pont, ahol a kisebbségi javaslat átlépte volna az illetékes tényezők jogkörét? Nekünk úgy is, mint állampolgároknak, úgy is, mint katho­­likusoknak, a két tényező hatáskörével tisztában kellett lennünk. Azt mondja a többségi előadó úr, hogy az ő ja­vaslatuk ezért gyönge és igénytelen, hogy fejlődhes­sék. A gyönge csecsemőből erőteljes ember soha sem lesz. Ha megmutatnák nekünk azt a dajkát, ki ebből a gyönge gyermekből erős embert nevel, még elfogadnék a javaslatot, de anélkül nem fogad­hatjuk el. A többségi előadó a jogfolytonosságot emlegeti; pl. a püspöki kinevezéseknél nem akarták egyszerűen elvágni azt a fonalat, mely bennünket a múlthoz fűz. Hát a püspöki kinevezések a múlthoz oly gyö­­kerekkel fűződnek, melyeket nem szabad elvágni ? Akkor ne csináljunk autonómiát! Teljesen helytelen a többség érvelése, mert hiszen eddig a püspöki ki­nevezésekre tőlünk idegen világi emberek folytak be. (Igaz! Úgy van­­) Röviden jelzi azon szempontokat, melyek a kisebbségi javaslat előterjesztésénél vezették őket. Ismeretes a kilences albizottság elaborátuma, mely a 27-es bizottság tárgyalásainak alapjául szolgált. Sokan a 27-es bizottságban ezt a javaslatot teljesen elhibázottnak tartották, de mivel az autonómiát őszintén akartuk, nem parlamentárisoskodtunk, ha­nem a javaslatot elfogadtuk a tárgyalás alapjául. A tárgyalás körül nem csekély érdeme éppen a bizott­ság kisebbségének volt. Hogy a kisebbség külön javaslatot terjesztett elő, az nem azért történt, hogy a javaslatok egymással versenyezzenek, hanem voltak erre materiális okok. A mi — hogy úgy mondjam — törvényhozói mű­ködésünk alapja a megkegyelmesebb királyi leirat, ez pedig­­ kötelességünkké tette, hogy az 1870/71-iki elaborátumot tartozunk alapul elfogadni. És ha az autonómiában van jogfolytonosság, akkor az 1870/71-iki elaborátum alapján kell továbbhaladnunk. A többségi javaslat csak két faktorról beszél. De nem szabad megfeledkezni azon harmadik faktorról, mely ide küldött bennünket: a magyar katholikus népről. Várjon hiszik-e, hogy a katholikus közönség­gel el lehet fogadtatni olyan autonómiát, mely neki nem kell, s hogy az olyan autonómia funkcio­nálni fog ? A legfőbb kegyúri jogot sérteni magyar embernek eszébe nem juthat. A legfőbb kegyúri jogot, a ma­gyar katholicizmus védőjének tekintjük. De volt-e jogunk eddig ezen legfőbb kegyúri jog érdekében bármit is tenni? Voltak esetek, mikor a legfőbb kegyúr teljesen magára volt hagyatva. Az sem áll, hogy mi szembe helyezkednénk a püspökökkel. Midőn az összes katholikusok együtt­működésére van szükség, képzelh­ető-e, hogy a ka­tholikusok szembe helyezkednének püspökeikkel? Sőt az együttműködés által a püspökök is nagy támasztékot nyernek. Eddig ki voltunk zárva ab­ból, hogy püspökeinkkel érintkezhessünk, el voltunnk szakadva. Schlauch Lőrinc bíboros: Miért nem jönnek, szí­vesen látjuk! Győrffy Gyula: Eminenciád nem fogadhatott volna annyit, amennyien szívesen mentek volna. Mi a püspökök után megyünk, ha elénk állanak, mint vezérek. De álljanak a mozgalom élére, meg fogják ismerni azokat, akik az ő vezetésök alatt harcolni akarnak. A kisebbség megadta a garanciát a püspöki jogkör sérthetetlensége számára. Ha azt kérjük, hogy meghallgattassunk, — hang­súlyozom, hogy meghallgattassunk, — nem szerény kívánság ez? Ha oly sokáig nem katholikus laikusok befolyása alapján kinevezett püspököket is kellett elfogadunk, nem szerény kívánság az, midőn a ka­tholikus világiak ezt a jogot vissza akarják szerezni és azt követelik, hogy hallgassanak meg a püspö­kökkel együttesen bennünket is a püspökök kijelö­lésénél? Perhorreskálhatja ezt a püspöki kart? Számot vetettünk azzal, hogy minél elhagyatot­­tabbak vagyunk, annál inkább szükséges, hogy szer­vezkedjünk. Szervezkedni iparkodtunk úgy, hogy minden katholikus jogot nyerjen. Nem szabad, midőn autonómiát szervezünk, hogy azt mondhassák a hívők: íme egy új intézmény, melyből az Isten és a katholicizmus nevében ki leszek zárva! Képzelhető-e olyan segédje az egy­háznak, a lelkésznek, mint az, ha együtt­működik az anyagi ügyekben híveivel? A főpásztorok legye­dnek vezérei a katolikusoknak, de működjenek együtt . Csütörtök, 1900. február 1.

Next