Alkotmány, 1900. október (5. évfolyam, 234-259. szám)

1900-10-02 / 234. szám

ALKOTMÁNY, 234. szám,________ _ Kedd, 1900. október 2. A B. H. ezen kérdése nevetséges is, boszantó is. Politikai pártok zarándoklata volt a velencei, vagy egyházmegyei? úgy gondoljuk, egyház­­megyei. Csanádegyházmegyei. És lám, minden képzelhető politikai pártbeli képviselő választa­tott a Csanádi egyházmegye területén orsz. kép­viselővé, csak éppen néppárti nem. Vájjon itt kérdezné-e a B. H.: «Vájjon miért?» A B. H. úgy látszik, már annyira Szék­-párti, hogy erőnek erejével akar differenciákat teremteni a néppárt és a papság közt. Ez hálátlan és — mellesleg mondva — csúnya szerep. Méltó egy zsidólap­hoz, de nem egy laphoz, amely azt akarja, hogy magyarnak nézzék. De a B. H. még tovább megy «tapintatosságában». Azt írja, hogy Barabás Béla Kossuth-párti képviselő, aki részt vett a velencei zarándoklatban, interpellálni akar az iránt: hogyan van az, hogy Gsiller velencei fő­­konzul palotájára nem függesztette ki a magyar címert, csak a kétfejű sast? Nos, miért nem kérdezi meg a B. H. Barabás Bélát. Hát a kép­viselő urat csak holmi közjogi «gravomenek» hajszolása vezette Velencébe, nem pedig a Szent­ Gellért iránti hazafias keresztény kegye­let? .. . És vannak ilyenek után katholikus papok, akik «lelkesülnek» a B. H.-ért. Lelkesül­jenek. Méltók rá. Hat uj főispán. Hiteles híradás szerint a leg­közelebbi időben hat uj főispán kinevezését fogja közölni a hivatalos lap. Ezek közt lesz kettő olyan, aki híve Apponyinak. Az új főispá­nok ezekbe a megyékbe vagy városokba mennek: Zólyom, Sáros, Újvidék, Torontál, Arad, Versec. Ez utóbbi bizonytalan. Az előbbi öt bizonyos, valamint az is, hogy Molnár Viktor, Vadnay An­dor, Sárközy Aurél, Kürthy Lajos, Thuróczy Vilmos, Pálffy-Daui Lipót maradnak. Ez Széll szerint az uj «éra.» Politika és a csillagászat. Tegnap volt Ó-Gyallán az ottani híres meteorológiai és föld­­mágnességi intézet új obszervatóriumának ünne­pélyes megnyitása. Ott volt igen sok úri, ember közt Darányi Ignác földművelésügyi miniszter is. Beszéltek: Darányi miniszter, Konkoly-Thege Miklós orsz. képviselő (az intézet igazgatója), a lakoma folyamán pedig: Darányi miniszter, Es­terházy Ferenc gróf, Konkoly-Thege Miklós, Tuba János orsz. képviselő, Sárközy Aurél fő­ispán s még többen. Minderről a hírrovatban emlékeztünk volna meg, ha a legfélhivatalosabb Magyar Nemzet politikai célokra nem aknázzza ki Esterházy Ferenc grófnak, a tatai kerület 1896-iki néppárti jelöltjének Darányira és Széll Kálmánra mondott pohárköszöntőjét, azt mondván ma este, hogy ez a pohárköszöntő nem más, mint Széll Kálmán «hatalmas politikai erejének» eredmé­nye. De a M. N. nem éri be ezzel a gyermekes okoskodással, hanem Esterházy Ferenc grófból mindjárt liberális konvertitát csinál s rámutat ezen «megtérés» fonalán «az ország békeségét megbontó néppárti áramlat gyengülésére». Hogy a tatai gróf milyen politikát követ, azt mi nem tudhatjuk, de a M. N. még kevésbbé tudhatja. Mi ebben az esetben csak egyet tudunk, de azt jól tud­juk. A M. N.-re már teljesen ráragadt Széll Kálmán politikai önteltsége. Bárki üdvözölje, nem-, rang- és korkülönbség nélkül, Széll Kálmánt az utcán, a klubban, lakomán vagy bárhol. Széll Kálmán ebből rögtön diadalmasan következteti: «Itt megint hódított az én nemes, igazi szabad­­elvűségem hatalmas ereje.» Hát az ilyen követ­keztetések nevetségesek. A M. N. ezen a téren is híven tükrözi vissza ez időszerinti vezérének «okoskodásait». Egyébiránt őszintén kívánjuk, hogy Széll Kálmán politikája járjon a csillagok­ban, a holdban, a napban, nem bánjuk, a fel­hőkben is, közöljön is róla jelentéseket az ó­gyallai obszervatórium, csak Magyarországon ne járna ez a politika, mert ez a politika egy jóravaló magyar keresztény emberre sem gyakorol mágnességi erőt. Nem vonz. Csak taszit. A Pesti Hírlap egyházpolitikája. Igazán bámu­latos a Pesti Hírlap egyházpolitikai tudománya meg következetessége egyik napról a másikra. Tegnapi vezércikkében örül annak, hogy Stadler érsek intést kapott, Strossmayer püspök nem lett bibornok és hogy Oruscha bibornok nem megy Rómába. Ezt úgy jegyzi fel, mint Széll Kálmán politikai sikerét és hogy az ezen egyházfők által okozott űr jóvá legyen téve, követeli a kormánytól, hogy vigye keresztül a görög katholikus magyarok magyar liturgiáját. Úgy­­látszik, hogy a P. H. a közönséget ökörnek nézi, amely mezőn legel. Hát hisz négy nappal ezelőtt azt írta, hogy az ó-szláv nyelv holt nyelv, amelynek tu­dása által senki oroszszá nem válik. Hát micsoda rekompenzáció ez a magyarságra nézve ? Igazán saj­náljuk a görög katholikus országos bizottságot, mely hasztalanul könyörög és rimánkodik a kazár lapok­nak, hogy a magyar liturgiából ne csináljanak poli­tikát. Nem ér azoknak a szép szó semmit. Külön­ben, amint nekünk Máramarosból írják, a P. H. egyik matadora fel akar lépni az ökörmezői kerületben s ez az oka, hogy egy nap szlávszagu, másnap meg magyarizó cikkek pingálódnak abba az újságba. A P. H. ruthén is szeretne lenni, meg magyar is, és szivében egy mandátum vágyával szavalja: «Melyi­ket szeressem.» Apponyi miniszterelnöksége. Egy Széll-párti lap, amely egy idő óta többé-kevésbé hiven szokta gyorsfotografálni a politikai hullámzáso­kat, most előáll azzal a «leleplezéssel», hogy a király Wekerle bukása után megkínálta Apponyi Albert grófot a kabinetalakítással, csak annyit kért, hogy Apponyi mondjon le «nemzeti» köve­teléseiről, de viszont megengedte Apponyinak, hogy az csináljon olyan választásokat, amin őket ő akar. Apponyi ekkor ellene volt az egyház­­politikának és voltak nemzeti követelései. Ma barátja az egyházpolitikának és nin­csenek nemzeti követelései. A Széll-párti lap «leleplezése» már nagyon ócska dolog. Ha­nem tudunk mi is valamit. Még Wekerle bukása előtt kapott egy szereplő politikus legfelsőbb megbízást kormányalakításra az egyházpolitika ellen, de csak úgy, ha az illető politikus fel tud mutatni egy bármily kicsi képviselőházi frakciót, amely mögötte áll. Ez a frakció ekkor még nem létezett. Ezért nem lehetett semmi abból az antiliberális kabinetalakításból s igy lettek meg az egyházpolitikai törvények. A néppárt csak az után vonult be a parlamentbe. A katholikusok ekkor későn ébredtek. Ez egy okkal több, hogy most annál éberebbek legyenek. Az elégületlenek. A liberális P. H. írja, hogy a volt nemzeti párt tagjai nincsenek megelégedve a szabadelvű pártban elfoglalt pozíciójukkal. Ez nem új dolog, mert elégedetlenségük már korábban meg­nyilatkozott kisebb és nagyobb dolgokban, váltakozva úgy a képviselőházban, mint az újságokban, vidéki adminisztracionális ügyekben, gazdasági kérdések­­ben, egy-egy nyilatkozat után, melyet régi szabad­elvűek tettek, valamely kormányintézkedés folytán, ami a régi csapáson haladt, szóval minden alkalom­mal, mely az érzékenységet érintette. De itj az, hogy Apponyi Albert gróf jászberényi beszéde nem változ­tatott a hangulatokon. Tessék megfigyelni a szabad­elvű pártkörben az áramlatok szineit, vagy meghall­gatni a közlegények s ezek közt valamennyire kiváló politikusok nyilatkozatait, az erőlködést és a h­aj­­szálhasogatást, mely az eszmék tisztázását hirdetve, a széthúzást bizonyítja.» Liberális képviselő és liberális főispán. Az ung­vári kerület országgyűlési képviselője, Sztáray Gábor gróf a következő nyilatkozatot közli: «Ung vármegye törvényhatósági bizottságának folyó évi március hó 23-án­­ tartott közgyűlésén a vármegyei tisztviselők pótjavadalmazásának tárgyalásánál Török József gróf főispán jónak látta indítványozni, hogy Komjáthy Béla orsz. képviselőnek, mint aki egyedüli volt a vármegye orsz. képviselői között, aki ez ügyben fá­radt és közreműködött jegyzőkönyvi köszönet szavaz­tassák , de amennyiben én ugyanezen ügyben még az előbbi volt belügyminisztert Perczel Dezső ő nagy­méltóságát két ízben is fölkerestem és vele értekez­tem, sőt tudomásom van a felől is, hogy Tomcsányi László t. képviselőtársam ez ügyben szintén megfor­dult nála. Török József gróf főispán urat levélben­ meg fölkértem, hogy ezen tévedésen alapuló kijelentését a jövő vármegyei közgyűlésen módosítsa. Több heti külföldön való­ tartózkodásom után végül szóbelileg is fölkértem a főispán urat, hogy ezen rajtam esett súlyos politikai sérelmet állítsa helyre, de miután ez mindeddig nem következett be, kényszerítve vagyok ez után konstatálni, hogy a főispán urnak ezen fent­említett kijelentése a fentebb felsorolt tényekkel ellen­tétben áll.» «Mérsékelt szabadelvű többség.» Egy Széll Kálmánhoz közel álló lap tegnapi vezércikke propagandát csinál egy «tiszta» választásokból kikerülendő «mérsékelt és szabadelvű többség»­­nek. Az illető budapesti hírlap cikke éppenséggel nem bizonyít a mellett, hogy a Tiszáknak s Bán­­ffyaknak helyük legyen ebben az uj többségben, de azt sem mondja nyíltan, hogy miben is legyen «mérsékelt» az uj «szabadelvű» többség. Szám­ban-e vagy elveire nézve. Az utóbbit kötve hiszszük. Legyen ezért résen minden önérzetes keresztény magyar s ne higgjen mindenféle Szék­nek. A «mérsékelt» szabadelvüség már egy­szer csúffá tette Magyarország kereszténységét, különösen katholikus papságát. Ha ez a pap­ság most újra hallgatna a csábitó szóra, ez nemcsak azt bizonyítaná, hogy új kultúrharcot készít a «mérsékelt» szabadelvűség, hanem azt is, hogy a katholikus papság Magyarországon csak felejt, de nem tanul. A Kossuth-pártnak tegnap ünnepe volt Nagy- Kőrösön. Leleplezték Kossuth Lajos szobrát. Beszél­tek többek között Eötvös Károly és Kossuth Ferenc. Karólusz lapja szerint ott volt Gyurinka Antal római katholikus esperes is. Mit keresett ott az esperes úr ? A zalamegyei népgyűlések. Budapest, okt 1. A zalamegyei liberális párt ime most megkapta a csattanós választ a nyári szervezkedésére. A liberá­lis szervezkedés a nyáron nagy nehezen megtörtént, igaz ugyan, hogy akárhányszor alig volt több szer­vezkedő, mint ahány tisztviselőre volt szüksége a megalakult pártnak, de azért nagy reménynyel töl­tötte el a megyei liberális pártot, annál is inkább, mert a néppárt táborában mélységes csend ural­kodott. Azután következett a tapolcai választás. A néppárt balsikere exaltált állapotot keltett a liberális tábor­ban. Egy csapással vége jön minden félelemnek. Za­lában dühöngött a szabadályű tombolás. A Mandelek Bergerekkel ölelkeztek, örömkönyeket sírtak s kar­öltve járván, ők reprezentálták az egyházpolitikával boldogított Magyarországot. Sőt Mandel Pál már koncessziókat is tett a katholicizmusnak, arany be­tűkkel kinyomatta a hercegprímásnak jubileumi be­szédjét s fajubeli élelmességgel választóinak aján­­dékul küldte, mert omne tulit punctum, qui miscuit utile dulci. Azonban a hazafiatlan és sötét reakcionárius nép­párt zavarja a békét. A zalai liberálisokat ismét gyötri a láz. Elég rossz a néppárttól, hogy csak ve­reségein okul. Éppen Zalában két ízben a saját hibá­jából veretett meg, Alsó-Lendván és Tapolcán. Mind­két helyütt elbizakodottan s eléggé szervezetlenül várta a választás napját. Ha a pártemberek résen lettek volna, ha nem követtek volna el az egész vo­nalon annyi taktikai hibát, akkor hiába való volt volna minden pénz és minden erőlködés, amint hiába való volt az első alkalommal. Most is a tapolcai vá­lasztás után szedi össze magát a néppárt, a nép s a vezérlő emberek egyaránt restelik a kudarcot s vala­mennyi tényező összefogott, most az a jelszó Zalá­ban : ki kell köszörülni a csorbát! Már Kálmán Károly beszámolóján Sümegen határ­talan lelkesedéssel vette körül a nép szeretett kép­viselőjét. Kálmán útja Sümegre, diadalut volt. Óriási néptömeg volt ott együtt s kimondták mindjárt: Szent- Gróton még különb népgyülést tartunk. Következett rá az alsó-lendvai kerület mozgalma. Mandel Pál megérte Lentiben az első néppárti népgyülési meg­hívó kiszögezését, rögtön tovább utazott, többé nem látták. A mozgalom átvonult a baksai kerületbe s a zalai közigazgatás Bánffy után kiáltoz. Az egyik fő­bíró megidézi a népgyülés kérelmezőit s egész délelőtt kapacitálja őket, hogy álljanak el kérelmüktől. A másik kívánja már szétküldött nyomtatott programm szövegének megváltoztatását. A harmadik napokon keresztül késik az engedély megadásával, «előbb meg kell idéznie a kérelmezőket». Nem tanácsos Bánffy-huszároskodni, mert mindenkit érhet baleset, mindenki megadhatja legénykedése árát. Egyébiránt a legmagyarabb vármegyében nem

Next