Alkotmány, 1904. június (9. évfolyam, 131-155. szám)
1904-06-11 / 140. szám
ALKOTMÁNY. 140. szám. _____________ _____________ Szombat, 1904. junius 11. magát Hieronymi, mikor ezt a végzését kiadta ? Magyar agrárius urak, mit határoztak önök tegnapelőtt meg azelőtt, midőn Lukács és Hieronymi rendeletei felett bizalmas értekezletet tartottak? Vártuk interpellációjukat a képviselőházban, vártuk tiltakozásukat az Országos Gazdasági Egyesület vagy a Gazdaszövetség nevében. Ehelyett az önök harmadik minisztere, Tallián Béla szólalt meg a pénzügyi bizottság csütörtöki ülésén s tett a szevezetekről kétszínű nyilatkozatot. A rendelkezésére álló eszközökkel a legbehatóbban igyekszik a szövetkezeti ügyeket felkarolni — természetesen más jogos érdekek sérelme nélkül. (Ibis redibis.) Különös súlyt helyez az értékesítő és termelő szövetkezetekre, melyeknek létesítését anyagi és erkölcsi támogatással mozdítja elő. A szövetkezeti magtárakat, tojásgyűjtő szövetkezeteket, baromfiértékesítő, vásárcsarnok-szövetkezeteket pártolja — a fogyasztási szövetkezetekről hallgatott. Agrárius urak, hogyan tetszik önöknek ez a különös nyilatkozat, mely kevesebbet mond, mint amennyit elhallgat ? Nem sejtik önök, hogy Tallián egy húron pendül Lukácscsal és Hieronymivel ? És mind a hárman Tiszával. És Tisza egyetért Sándor Pállal. És önök, szabadelvű agráriusok aggodalmaskodnak, zsebükben a kormánynak fügét mutatnak, valósággal azonban győzelemre segítik a merkantilizmust, mert egyetértenek Sándor Pállal és a zsidó-liberális Tisza-kormánynyal Az államvasúti tisztviselők fizetésrendezéséről szóló törvényjavaslat képviselőházi tárgyalásában Zichy János gróf nem vehet részt, mert ugyanekkor közbejött akadályok miatt nem lesz Budapesten. A népoktatási reformjavaslat. A katholikus tanítóság körében is nagy a felháborodás a népoktatási reformjavaslat ellen. Több felszólalást kaptunk már, melyekben tiltakoznak minden olyan irány és javaslat ellen, mely az állam befolyását növeli. A tapasztalat ugyanis már eléggé megmutatta eddig is, hogy a hitvallásos iskolák csökkenésével fogy a népben a vallás szeretete s az erkölcsi érzék is. Mert a két órai hittanítás nem elég arra, hogy igazi vallásos és erkölcsi szellemet neveljen az ifjúságban. Márpedig a liberalizmus teremtette iskolák elvesztvén hitvallásos jellegüket, a nevelés vallásos és erkölcsös volta is meggyöngült. S jóllehet az új javaslat nem szünteti meg a hitvallásos iskolákat, de mivel ismét egy lépéssel előbbre ment az állami befolyás s az államosítás ügye, azért a katholikus tanítóság, amely ideálisan fogja fel a maga hivatását, méltán szólal fel a javaslat ellen. Bánffy Dezső báró mandátuma. A képviselőhöz állandó igazoló bizottsága ma délben 12 órakor Vörös László elnöklésével ülést tartott, melyen vizsgálat alá vették Bánffy Dezső báró megbizó levelét, azt rendben levőnek találták s Bánffy Dezső bárót a szokásos 30 nap fentartásával igazolt képviselőnek jelentették ki. A Cunard-szerződés révén Tisza István gróf olyan szerepet juttatott Magyarországnak a világforgalomban, amelynek örülni nincs ok. A transzatlantikus hajózási társaságok versenyharca, miután az angol és amerikai társaságok a Cunard-Line elleni harcban a szárazföldi társaságokhoz csatlakoztak, olyan mérveket öltött, amelyekhez foghatókat eddig nem látott a világ. A Cunard-Line elleni harcban csaknem az öszszes óceánjáró társaságok egyesültek kolosszális erejükkel. A szövetség tagjai: a német nagy társaságok közül a Norddeutscher Lloyd és a Hamburg-Amerika-Line, amelyek Hamburgból és Genuából szabályozzák a kivándorlást, továbbá a Holland-Amerika-Line,a Red-Star-Line,a Transatlantic-Line, az American-Line, a Dominion- Line és az «A»-Line. Ezek a társaságok óriási tőkét képviselnek, amely a Cunard-Linét messze felülmúlja. Ám ez utóbbi sem megvetendő ellenfél : az angol kormány támogatását élvezi, mert ő közvetíti a postaforgalmat Anglia és Amerika közt. Éppen ezért nehéz megállapítani ezen harc valószínű időtartamát. A harc oka és kiindulási pontja tudvalevőleg a Cunard-Line és a magyar kormány közt létrejött szerződés, amely megsértette az említett nagy társaságoknak eddig betartott érdekköreit. A most dúló versenyharcban alkalmazott árak egyenesen megsemmisítők. A nagy társaságok a III. osztályú utasok szállítási díját Angliából Amerikába 40 márkára szállították le, amibe bele van foglalva a 6—10 napi tengeri utón való ellátás. Hogy minő óriási károkat kell hogy okozzon ez a tarifaháború, ha sokáig tart, az említett társaságoknak, az kiviláglik abból a tényből, hogy a mai évben 880.000 ember vándorolt be Észak-Amerikába s hogy ekkor a rendes viteldij fejenként 140 márka volt. Most a viteldij 100 márkával leszállíttatott, ami azt jelenti, hogy a tarifaháború, ha egy esztendeig tart és ha a kivándorlók száma a tavalyihoz viszonyítva nem változik, 88 millió márka kárt okoz a nagy társaságoknak. A két ellenfél anyagi eszközei akkorák, hogy ez a tarifaharc jó sokáig tarthat. A transatlantikus társaságok utolsó nagy tarifaharca 1885-ben dúlt. Akkor is a mai nívóra szorították le az árakat, mindazonáltal az a harc csaknem egy évig tartott és következménye az volt, hogy az Amerikába való kivándorlás óriási mérveket öltött . . . Ezeket írja ma a Tisza-parti Neue Freie Presse. Ily körülmények közt nem lehet alaptalan az a gyanú, hogy Tisza István gróf megint olyan «hasznos közgazdasági» kalandba bocsátkozott, amilyen például a boldogtalan emlékű Iparbank révén volt az Etoile Roumaine. A nemzeti párt. A Hazánk Írja: A volt nemzeti pártiaknak a vezérhez, Apponyi Albert grófhoz hűséges csapata tegnap este egybegyűlt a Hungária-szállóbeli párthelyiségben. Az egymással folytatott eszmecseréből az a meggyőződés vált ki, hogy a volt nemzeti párt helyzete Apponyi beszámolója után tisztázódni, illetve rendbe fog jönni. Az Apponyihoz tartozók száma ma 27 képviselőre tehető, de remélik, hogy ez a szám a jászberényi beszámoló után szaporodni fog. Budapest, június 10. A képviselőház holnap, délelőtt 10 órakor ülést tart, melyen a ma elintézett javaslatokat a harmadik felolvasásban tárgyalják, azután a honvédelmi és kereskedelmi miniszter válaszolnak több interpellációra, majd pedig a kérvények tárgyalását folytatják. Útirajzok. Az Alkotmány eredeti tárcája. Irta: Kincs István. V. A mentés. Mi még folyvást tanácskoztunk a teendők fölött, mikor a tisztek szétmentek s egy matróz hirtelen önérzetes amolyan «félre német, jön magyar»-féle mozdulattal széthajtott minket, összeparancsolta a legénységet s nyomban neki estek a hajó előrészében elhelyezett szálfáknak. Lánccal, kötéllel, kézzel, úgy ahogy ment, taszigálták a hajó fara felé. A jó szándék nyilvánvaló volt. A hajónak zátonyra futott részét úgy akarták fölszabadítani a tehertől, hogy a másik részét jobban megterhelve mélyebbre sülyeszszék s következésképp a hajó orrát jobban kiemeljék közvetve a vízből. Dolgozott mindenki, akinek keze-lába volt. Elsőben a harmadosztályú utasok helye telt meg gerendával, áruval majdnem színültig, úgy hogy a hajó egyik oldaláról a másikra a közlekedés majdnem lehetetlenné vált. A dolog legcifrább része pedig az volt, hogy szegény kizavart utasoknak mégsem adtak más helyet: a gerendák és összehalmozott ládák tetején végezték szegény lengyel zsidónők a reggeli imádságukat Három hosszú óráig tartott a nehéz munka s a közben lármáztak, ordítoztak, hogy bele lehetett volna sikerülni a neszükbe. Végezetül abbahagyták. Próbát akartak tenni a géppel. Pillanat alatt helyén volt mindenki. Visszafojtott lélekzettel vártuk, mi lészen már most. . A csavar mozogni kezdett. Ezerhatszáz lóerő-vel csapkodta a vizet, mely habos tarajjal zuhogta körül a hajót, hanem ez meg sem mozdult. Olyan volt, mint a halott, melyet hiába keltegetnek, jó szóval, piszkálással, mozdulatlan, tehetetlen marad az akkor is. Negyedóráig tartott a kétségbeesett próba. A kapitány keservesen meregette szemét a szárazra, hogy talán mégis . . . mégis indul, azért is mozdul. Hanem hasztalan. Beszüntette az erőlködést. És most? — Mi lesz most? — piszkálták a türelmetlenebb utasok. — Hagyjanak békében! — menekült előlük — majd meglátják. Hanem az orgonacsináló mindig hegyibe támadt, ahányszor csak előkerült valamelyik zugából a hajónak. — Öt forintomba van minden nap — jajgatott keservesen — ha az orgona Jaffában pünkösdre nem szól. A kapitány félt már tőle, mint a tűztől. Időközben csónak indult Brindisibe segítségért. Hanem míg az megérkezett a «Montenegro» nevű olasz gőzös alakjában, addig éppen négy óra tellett el. Voltak, kik mulattak a hajón a többiek kétségbeesésén s mondhatom, magam is azok közé szegődtem, mert nincs is nevetségesebb, mint jajgatással s káromkodással akarni meginditani egy hajót, melyen ezerhatszáz lóerő nem fog. Csakhogy némely ember csak arra használja a fejét, hogy a kalapját tegye hegyibe s az esze megáll már akkor is, mikor a csizma fordítva akad a kezébe. És közöttünk is akárhányan nem fogott az okos szó. Hagytuk őket rugdalózni. Hárman bárkát fogadtunk s elmentünk halászni. A környékbeli halászok már kora reggeltől fogva ott cirkáltak hajónk körül s kézzel-lábbal invitáltak, hogy tartsunk velük. Pár lírában megegyeztünk s megpróbáltuk a szerencsénket. Halat hiszen nem fogtunk, hanem igenis akkora rákot, hogy erre Garay obsitosa is büszke lehetett volna. Időközben, mint említettem, megkerült a «Montenegro» s arra visszasiettünk az Urániára. Kiváncsiak voltunk, mi lesz már most. Az előkészületek időközben már megtörténtek. Két lábvastagságú kötelet cipeltek elő az emelődaruk segítségével a hajó gyomrából, melynek végét három ember emelte s mégis majdnem beleszakadtak. Míg azokat a köteleket egy másik vontató segélyével csónakon a mentőhajóval összeköttetésbe hozták, két óra is belekerült. Hanem azért időt nem vesztettünk, mert amúgy is be kellett várnunk, míg az apályt az ár fölváltja. úgy négy óra tájban megindult a haddelhadd. A két hajón síppal adott jelre egyszerre kezdtek működni a gépek. A csavarok felkavarták a tenger kéklő vizét, majdnem tiszta fehér habos hullámokat vertek fel egymással szemközt, melyek a kétszáz méternyi távolságban egymásnak rohanó folyamokat alkottak, míg oldalt elsimulva, világos lila márványtáblává simultak szét. Az elfoszló fehér hab ezernyi változatban képviselte azon az azúr márványtáblán a fantasztikus csikókat. Ha jó Ilosvaynk itt volna s velünk együtt nézte volna a háromezer lóerő erőlködését, bizony azt irta volna, hogy «hajó rugaszkodván, kötél szakad vala»i mert egyszer csak roppan valami, utána egy másik roppanás s mindkét óriási kötél belecsapódik a tengerbe. A mi hajónk pedig tovább is megmaradt mozdulatlan halottnak. A legénységen elkeseredés vett erőt. Tehát hiába dolgoztak mindez ideig. Az orgonacsináló