Alkotmány, 1904. június (9. évfolyam, 131-155. szám)

1904-06-11 / 140. szám

ALKOTMÁNY. 140. szám. _____________ _____________ Szombat, 1904. junius 11. magát Hieronymi, mikor ezt a végzését kiadta ? Magyar agrárius urak, mit határoztak önök tegnapelőtt meg azelőtt, midőn Lukács és Hieronymi rendeletei felett bi­zalmas értekezletet tartottak? Vártuk in­terpellációjukat a képviselőházban, vártuk tiltakozásukat az Országos Gazdasági Egyesület vagy a Gazdaszövetség nevé­ben. Ehelyett az önök harmadik minisz­tere, Tallián Béla szólalt meg a pénzügyi bizottság csütörtöki ülésén s tett a sze­­vezetekről kétszínű nyilatkozatot. A ren­delkezésére álló eszközökkel a legbeha­tóbban igyekszik a szövetkezeti ügyeket felkarolni — természetesen más jogos ér­dekek sérelme nélkül. (Ibis redibis.) Külö­nös súlyt helyez az értékesítő és ter­melő szövetkezetekre, melyeknek létesíté­sét anyagi és erkölcsi támogatással moz­dítja elő. A szövetkezeti magtárakat, tojás­­gyűjtő szövetkezeteket, baromfiértékesítő, vásárcsarnok-szövetkezeteket pártolja — a fogyasztási szövetkezetekről hallga­tott. Agrárius urak, hogyan tetszik önök­nek ez a különös nyilatkozat, mely ke­vesebbet mond, mint amennyit elhallgat ? Nem sejtik önök, hogy Tallián egy húron pendül Lukácscsal és Hieronymivel ? És mind a hárman Tiszával. És Tisza egyet­ért Sándor Pállal. És önök, szabadelvű agráriusok aggodalmaskodnak, zsebükben a kormánynak fügét mutatnak, valósággal azonban győzelemre segítik a merkanti­lizmust, mert egyetértenek Sándor Pállal és a zsidó-liberális Tisza-kormánynyal Az államvasúti tisztviselők fizetésrende­­zéséről szóló törvényjavaslat képviselőházi tár­gyalásában Zichy János gróf nem vehet részt, mert ugyanekkor közbejött akadályok miatt nem lesz Budapesten. A népoktatási reformjavaslat. A katholikus tanítóság körében is nagy a felháborodás a nép­oktatási reformjavaslat ellen. Több felszólalást kaptunk már, melyekben tiltakoznak minden olyan irány és javaslat ellen, mely az állam be­folyását növeli. A tapasztalat ugyanis már eléggé megmutatta eddig is, hogy a hitvallásos iskolák csökkenésével fogy a népben a vallás szeretete s az erkölcsi érzék is. Mert a két órai hittanítás nem elég arra, hogy igazi vallásos és erkölcsi szellemet neveljen az ifjúságban. Már­pedig a liberalizmus teremtette iskolák elvesztvén hit­vallásos jellegüket, a nevelés vallásos és erköl­csös volta is meggyöngült. S jóllehet az új ja­vaslat nem szünteti meg a hitvallásos iskolákat, de mivel ismét egy lépéssel előbbre ment az állami befolyás s az államosítás ügye, azért a katholikus tanítóság, amely ideálisan fogja fel a maga hivatását, méltán szólal fel a javaslat ellen. Bánffy Dezső báró mandátuma. A képviselőhöz állandó igazoló bizottsága ma délben 12 órakor Vö­rös László elnöklésével ülést tartott, melyen vizsgá­lat alá vették Bánffy Dezső báró megbizó levelét, azt rendben levőnek találták s Bánffy Dezső bárót a szokásos 30 nap fentartásával igazolt képviselőnek jelentették ki. A Cunard-szerződés révén Tisza István gróf olyan szerepet juttatott Magyarországnak a vi­lágforgalomban, amelynek örülni nincs ok. A transzatlantikus hajózási társaságok verseny­harca, miután az angol és amerikai társaságok a Cunard-Line elleni harcban a szárazföldi tár­saságokhoz csatlakoztak, olyan mérveket öltött, amelyekhez foghatókat eddig nem látott a világ. A Cunard-Line elleni harcban csaknem az ösz­­szes óceánjáró társaságok egyesültek kolosszá­lis erejükkel. A szövetség tagjai: a német nagy társaságok közül a Norddeutscher Lloyd és a Hamburg-Amerika-Line, amelyek Hamburgból és Genuából szabályozzák a kivándorlást, továbbá a Holland-Amerika-Line,a Red-Star-Line,a Trans­­atlantic-Line, az American-Line, a Dominion- Line és az «A»-Line. Ezek a társaságok óriási­­ tőkét képviselnek, amely a Cunard-Linét messze felülmúlja. Ám ez utóbbi sem megvetendő ellen­fél : az angol kormány támogatását élvezi, mert ő közvetíti a postaforgalmat Anglia és Amerika közt. Éppen ezért nehéz megállapítani ezen harc valószínű időtartamát. A harc oka és ki­indulási pontja tudvalevőleg a Cunard-Line és a magyar kormány közt létrejött szerződés, amely megsértette az említett nagy társaságok­nak eddig betartott érdekköreit. A most dúló versenyharcban alkalmazott árak egyenesen megsemmisítők. A nagy társaságok a III. osz­tályú utasok szállítási díját Angliából Ameri­kába 40 márkára szállították le, amibe bele van foglalva a 6—10 napi tengeri utón való ellátás. Hogy minő óriási károkat kell hogy okozzon ez a tarifaháború, ha sokáig tart, az említett tár­saságoknak, az kiviláglik abból a tényből, hogy a mai évben 880.000 ember vándorolt be Észak-Amerikába s hogy ekkor a rendes viteldij fejenként 140 márka volt. Most a viteldij 100 márkával leszállíttatott, ami azt jelenti, hogy a tarifaháború, ha egy esztendeig tart és ha a ki­vándorlók száma a tavalyihoz viszonyítva nem változik, 88 millió márka kárt okoz a nagy tár­saságoknak. A két ellenfél anyagi eszközei akko­rák, hogy ez a tarifaharc jó sokáig tarthat. A transatlantikus társaságok utolsó nagy tarifa­­harca 1885-ben dúlt. Akkor is a mai nívóra szorították le az árakat, mindazonáltal az a harc csaknem egy évig tartott és következménye az volt, hogy az Amerikába való kivándorlás óriási mérveket öltött . . . Ezeket írja ma a Tisza-parti Neue Freie Presse. Ily körülmények közt nem lehet alaptalan az a gyanú, hogy Tisza István gróf megint olyan «hasznos közgazda­­sági» kalandba bocsátkozott, amilyen például a boldogtalan emlékű Iparbank révén volt az Etoile Roumaine. A nemzeti párt. A Hazánk Írja: A volt nemzeti pártiaknak a vezérhez, Apponyi Albert grófhoz hűséges csapata tegnap este egybegyűlt a Hungária-szállóbeli párthelyiségben. Az egy­mással folytatott eszmecseréből az a meggyőző­dés vált ki, hogy a volt nemzeti párt helyzete Apponyi beszámolója után tisztázódni, illetve rendbe fog jönni. Az Apponyihoz tartozók száma ma 27 képviselőre tehető, de remélik, hogy ez a szám a jászberényi beszámoló után sza­porodni fog. Budapest, június 10. A képviselőház holnap, délelőtt 10 órakor ülést tart, melyen a ma elintézett javaslatokat a harmadik felolvasásban tárgyalják, azután a honvédelmi és kereskedelmi miniszter válaszol­nak több interpellációra, majd pedig a kérvények tárgyalását folytatják. Útirajzok. Az Alkotmány eredeti tárcája. Irta: Kincs István. V. A mentés. Mi még folyvást tanácskoztunk a teendők fölött, mikor a tisztek szétmentek s egy matróz hirtelen önérzetes amolyan «félre német, jön magyar»-féle mozdulattal széthajtott minket, összeparancsolta a legénységet s nyomban neki estek a hajó előrészében elhelyezett szálfáknak. Lánccal, kötéllel, kézzel, úgy ahogy ment, taszigálták a hajó fara felé. A jó szándék nyilvánvaló volt. A hajónak zá­tonyra futott részét úgy akarták fölszabadítani a tehertől, hogy a másik részét jobban megter­helve mélyebbre sülyeszszék s következésképp a hajó orrát jobban kiemeljék közvetve a vízből. Dolgozott mindenki, akinek keze-lába volt. Elsőben a harmadosztályú utasok helye telt meg gerendával, áruval majdnem színültig, úgy hogy a hajó egyik oldaláról a másikra a közle­kedés majdnem lehetetlenné vált. A dolog leg­cifrább része pedig az volt, hogy szegény kiza­vart utasoknak mégsem adtak más helyet: a gerendák és összehalmozott ládák tetején vé­gezték szegény lengyel zsidónők a reggeli imád­ságukat Három hosszú óráig tartott a nehéz munka s a közben lármáztak, ordítoztak, hogy bele lehe­tett volna sikerülni a neszükbe. Végezetül abba­hagyták. Próbát akartak tenni a géppel. Pillanat alatt helyén volt mindenki. Vissza­fojtott lélekzettel vártuk, mi lészen már most. . A csavar mozogni kezdett. Ezerhatszáz lóerő-­­­vel csapkodta a vizet, mely habos tarajjal zu­hogta körül a hajót, hanem ez meg sem moz­dult. Olyan volt, mint a halott, melyet hiába keltegetnek, jó szóval, piszkálással, mozdulatlan, tehetetlen marad az akkor is. Negyedóráig tartott a kétségbeesett próba. A kapitány keservesen m­eregette szemét a szá­razra, hogy talán mégis . . . mégis indul, azért is mozdul. Hanem hasztalan. Beszüntette az erőlködést. És most?­­ — Mi lesz most? —­ piszkálták a türelmetle­nebb utasok. — Hagyjanak békében! — menekült előlük — majd meglátják. Hanem az orgonacsináló mindig hegyibe tá­madt, ahányszor csak előkerült valamelyik zugá­ból a hajónak. — Öt forintomba van minden nap — jajga­tott keservesen — ha az orgona Jaffában pün­kösdre nem szól. A kapitány félt már tőle, mint a tűztől. Időközben csónak indult Brindisibe segítsé­gért. Hanem míg az megérkezett a «Montenegro» nevű olasz gőzös alakjában, addig éppen négy óra tellett el. Voltak, kik mulattak a hajón a többiek két­ségbeesésén s mondhatom, magam­ is azok közé szegődtem, mert nincs is nevetségesebb, mint jajgatással s káromkodással akarni meginditani egy hajót, melyen ezerhatszáz lóerő nem fog. Csakhogy némely ember csak arra használja a fejét, hogy a kalapját tegye hegyibe s az esze megáll már akkor is, mikor a csizma fordítva akad a kezébe. És közöttünk is akárhányan nem fogott az okos szó. Hagytuk őket rugdalózni. Hárman bárkát fo­gadtunk s elmentünk halászni. A környékbeli halászok már kora reggeltől fogva ott cirkáltak hajónk körül s kézzel-lábbal invitáltak, hogy tartsunk velük. Pár lírában megegyeztünk s megpróbáltuk a szerencsénket. Halat hiszen nem fogtunk, hanem igenis akkora rákot, hogy erre Garay obsitosa is büszke lehetett volna. Időközben, mint említettem, megkerült a «Montenegro» s arra visszasiettünk az Urániára. Kiváncsiak voltunk, mi lesz már most. Az előkészületek időközben már megtörtén­tek. Két lábvastagságú kötelet cipeltek elő az emelődaruk segítségével a hajó gyomrából, mely­nek végét három ember emelte s mégis majd­nem beleszakadtak. Míg azokat a köteleket egy másik vontató segélyével csónakon a mentő­hajóval összeköttetésbe hozták, két óra is bele­került. Hanem azért időt nem vesztettünk, mert amúgy is be kellett várnunk, míg az apályt az ár fölváltja. úgy négy óra tájban megindult a haddelhadd. A két hajón síppal adott jelre egyszerre kezd­tek működni a gépek. A csavarok felkavarták a tenger kéklő vizét, majdnem tiszta fehér habos hullámokat vertek fel egymással szemközt, me­lyek a kétszáz méternyi távolságban egymásnak rohanó folyamokat alkottak, míg oldalt elsi­mulva, világos lila márványtáblává simultak szét. Az elfoszló fehér hab ezernyi változatban képvi­selte azon az azúr márványtáblán a fantasztikus csikókat. Ha jó Ilosvaynk itt volna s velünk együtt nézte volna a háromezer lóerő erőlködését, bi­zony azt irta volna, hogy «hajó rugaszkodván, kötél szakad vala»­i mert egyszer csak roppan valami, utána egy másik roppanás s mindkét óriási kötél belecsapódik a tengerbe. A mi hajónk pedig tovább is megmaradt moz­dulatlan halottnak. A legénységen elkeseredés vett erőt. Tehát hiába dolgoztak mindez ideig. Az orgonacsináló

Next