Alkotmány, 1904. december (9. évfolyam, 288-314. szám)

1904-12-01 / 288. szám

ALKOTMÁNY. 288. szám. Csütörtök, 1904. december 11 feltételek mellett létesül és mégis ezeket csak ezért a meggyőződésükért söpri el a nemzet több­ségének ereje: akkor már ez oly dekadenciát, oly anarchikus állapotot jelent fogalmakban, érzelmek­ben és tettekben, hogy a megbontott rend itt ennél az elsöprésnél meg nem áll, hanem megingat min­dent, ami szilárd és őssze tartó e nemzetben, e nemzetnek állami és társadalmi rendjében. A kormányelnök úr csak a célt nézte, nem tö­rődve emberek jogérzetével, nem törődve a jog által megszabott keretekkel. Fanatikusan, célja által magát a martiriumig feltüzelve, elbűvölte nagy agitatórius erejével a mögötte sorakozókat, kik mintegy hipno­tikus szegesztió hatása alatt segítettek arra, hogy a kitűzött cél érd­ekében légijén szent minden eszköz és bátran vágja le pallosát a jogrendre. De arra nem gondolt a miniszterelnök úr, hogy ha a magyar közvélemény elfordult is a szertelen obstrukciótól és erős falanxként áll a házszabály oly módosítása mellett, mely lehetetlenné tegye, hogy még folyó ügyek se tárgyaltathassanak a par­lamentben, nem ragadta el ez a tejesen jogos han­gulat annyira, hogy a jogrend alapvető feltételeit, a jogelv sértetlenségébe vetett illsét rak­a arra a mág­lyára, melyen elégetni akarják a túltengő obstruk­­ciót. Feledte, hogy ennek a hazának a függett­n­­sége, szabadsága, alkotmánya nem a nyers erő hat­almán nyugszik, hanem a törvények erkölcsi erejéb­e. De ám legyen! A­esalus reipublicae suprema lex» vezette a kormányt és a képviselőház elnökét, igaz-e az, hogy a csalus» a követett után elérhető? Hihették-e azt, hogy az egész nemzet, ennek értel­misége és erkölcsi tényezői erőt vesztve meghajol­nak a törvénytelen elevégzett tény­ előtt — és pózba omolnak a jogelv megsértésének bálványa előtt? Ha ezt hitték, úgy a magyar népléleknek csak egyik sajátságával számoltak. Azzal, mely rokon­szenvesen kíséri a bátor, férfias, még vakmerő po­litikai elhatározásokat is és ezek végrehajtását. De azzal nem számoltak, hogy a magyar népléleknek oly erkölcsi tulajdonságai vannak a maga nagy kollektív összetételében, hogy vihar tör ki annak bensejében, ha a legnagyobb rokonszenvvel kísért, bátor, férfias lépés lesiklik és az állam rendjének, a magyar nemzet főerősségének alapelvét, a jogtiszte­letet támadja meg. Különösen ha megtámadják azok, kik a törvénynek és törvényes rendeletek­nek eng­­elétességet ene­n a jogtisztelés alapján követelnek azoktól, k­iket kormányoznak. Ámde azt mondta a miniszterelnök úr és pedig gyakran s­métli, hogy nem nagyobb sértése ez a törvényes rendnek, mint a pénzügyi felhatalmazás nélküli állapot, az úgynevezett «rxlex». íme, tisztelt miniszterelnök úr,­­ saját állításából láthatja a nagy veszedelmet, mely a törvénysértés precedensé­nek súlyával egy ország etnikai fölfogását megza­varhatja. Egyik legutóbbi beszédében a Széll Kálmán búcsú­levelében tett arra a kijelentésre, hogy a jog és tör­vény útjáról lelépni nem szabad so­ha, — Így nyilat­kozott: «Édes Istenem! Micsoda toka az illúzióknak és a színvakságnak szükséges ah­hoz, hogy ma,mikor a közelmúltban egy kerek esztendőn exexben voltunk,be­­szélhessen még valaki Magyarországon arról, hogy a jog és a törvény u­jat elhagyni nem szabad!M Ámilyen következményei leh­etnek ily kijelentésnek! Tehát Magyarországon már szabad volna a jog és tör­vény ut­ját elhagyni. Nem akarom ezt színezni, mert bizonyára annyit nem akart mondani a mi­­niszterelnök úr, hogy most már van jogcímünk tö­vényteleségre a precedensben — bátran előre. Szerencsére azonban az úgynevezett exlex állapot, melye­k rendes, normális, törvényes voltát senki sem állítja, épen nem szolgálhat precedensül, vagy mentségül arra, hogy a képviselőház határozatokat hozzon a házszabály világos és határozott félre téte­lével. Amely kormány az események kérlelhetetlen végszüksége folytán oly feltételek mellett folytatja a különben fennakadt és ezt a fennakadást semmiféle más módon el nem­ hárítható kormányzást, hogy a képviselőházat gyűtt tartja, minden nap minden lényéért felelősségre készen áll, hosszabb időre még el se­mpolja a képviselőház üléseit, midőn a múlt­ban már megállapított költségvetés keretét tartja irányadónak, midőn a miniszteri felelősség és ennek minden következményeivel, tehát a politikai és büntetőjogi felelősség egész súlyával helyt áll kormányzati intézkedéseiért,­­ az egészen más, mint ha a házszabály világos és határozott félretéte­­lével az elnök jogszabályok alkotásának alapjául szolgáló határozatot hirdet k , mely a határozathoza­­tal egyetlen kellékének sem felel meg és amely tör­vénytelen határozatot nem fizet törvényessé még a választók többségének nyilatkozata sem. Ezt a különbséget nemcsak tudja, de érzi is min­denki. Ennek ellenkezőjét h­iába állít­ja bárki is. Érzem én i9 lelkem minden izében, dt azok mellett a szigorúan megszabott korlátok mellett a költség­­vetés nélküli állapotban vállalni tudtam a kormány­zati felelősséget, mert ellenértékűl szolgáltak a mi­niszteri felelősségnek alkotmányunkban szorosan örülhet biztosítékai. De a november 18-iki eseményt nézve, mely külső megjelenésében nem is a kor­mánynak, de a felelőtlen parlamenti többségnek és a Ház elnökének ténye, lelkiismeretemet és meggyő­ződésemet nem tudtam kibékíteni azzal a gondolat­tal, hogy erőszakot tegyek a Ház rendjének jogfor­rásává, melylyel szemben ezen tettemért engem senki jogi vagy politikai felelősségre nem vonhat. A készviselőház törvénytelen határozatát legitim határozattá a választók többségében megnyilvá­nuló nemzeti akarat se teheti. Az a határozat ille­gitim marad azután is. A «Quod initio vitiosum est» . . . árnyéka reáborul és a törvénytelenséget csak maga a Ház hozhatja helyre, ha semmisnek nyilvánítja. A válasz­tóközönségben megnyilvánuló akarat nem fedhet be­ semmiféle törvénytelenséget. Nem fedheti be, — hogy egy példát hozzak fel, — egy miniszter törvénytelenül kiadott rendeletét sem, hiába szavaz neki bizalmat a nemzet összessége, a bíró van ki­ontva kontaét esetben eldönteni: tör­vén­y-s vagy törvénytelen-e a rend­let. Engem pedig úgy, mint a szabadelvű párt több tagját, feltétlenül arra kényszerültt, hogy az eddigi pártkötelekből elveink sértetlen fentartásával kilépjek és párton kívüli helyzetben szolgáljam a jogelv és funrlamentarizmus alapján álló kibontakozás ügyét. Az elkövetett erőszak nem lehet jog­orvos. Ez megnyugvást nem fog­ kelteni soha. Lelkiismeretem, meggyőződésem parancsszavára hallgattam és csak így és másképpen nem tehettem. Mielőtt befejezném eljárásom indokolását, két megjegyzésre kell kitérnem. Az egyik az, miért nem akadályozták meg a no­vember 18-diki esem­ény után kilépettek már előbb az úgynevezett «erőszak» politikáját. Erre az a válaszom, hogy én se hittem, más se hitt a kilépettek közül abban, hogy az erőszakos löpés föltétlenül bekövetkezik. Föltehettük, hogy az taktikai fegyver csak, melyet Damokles kardja­ként kezel a miniszterelnök úr. Annál inkább­­elle­hettük, mert hisz ugyanezen év márciusában is visz­­szavonta a rendkívüli eszközök igénybe vételére szóló javaslatát és ez már bevált a béke megszerzé­sének eszközéül, ily helyzetben, midőn a kitűzött célt, t. i. a házszabály revízióját óhajtottuk, a be­avatkozásnak nem volt jogosultsága Követtem is őt és követte mindegyik a kilépettek közül a jog útjá­nak utolsó állomásáig. Azt pedig soha sem titkol­tam, hogy az erőszakos lépés elválaszt bennün­ket a célhoz vezető úton. A másik megjegyzés, melyet Széll Kálmán és Andrássy Gyula gróf kilépését igazoló nyilt leve­lekre h­ajlásuk az volt, hogy a kibontakozás útját a két állam­férfi­ nem jelölte meg. Széll Kálmán le­tette mandátumát. Világosan megmondta, hogy poli­tikai működésre nem talál teret. Ezt az elhatározást mélyen fájlalhatjuk, de megérdemli, hogy azt min­denki tisztelettel vegye tudomásul. Andrássy Gyula gróf ellenben kijelentette,hogy kettős célnak fog szolgálni. Az egyik az, Izo­ iv a formák megsértésével létre­jött határozat ne váljék jogforrássá. A másik cél az, hogy a nemzetnek nap-nap után mind hangosabban nyilvánuló azon akarata, hogy a házszabályok a szólásszabadság megóvásával módo­síttassanak, érvényesüljön. Ennél többet ez idő szerint alig mondhat az, aki, mert meggyőződése tiltja, hogy a most küzdő tábo­rok bármelyikéhez csatlakozzék, néhány rokonfolto­­sású képviselővel pártonkívüli állást foglal el. Nyi­latkozata világos, hogy első feladat a megsértett jog reparációja és soha és semmi szik­ alatt más nem, mint a parlamentarizmus megengedett eszkö­zeinek igénybevétele. A miniszterelnök úr — mint többszörös kijelen­tései tanúsítják — elhatározta, hogy merész koncep­cióját és ennek dön­tkezm­ényeit teljes esélylyel keresztülviszi. A november 18-iki határozati javas­latot érvényesíteni akarja. Ezen az alapon több tör­­vényj­avaslatot óhajt keresztülvinni, mi kétségte­lenül az erőszakos lépések egész sorozatát felté­telezi. Ezt az utat nem követem, nem követhetem. Az erőszak első alkalmazásánál levontam magamra nézve a következményeket. A másik ut az, melynek határjelzői e néhány pontba foglalhatók . Az első feltétel­­, hogy a november 18-iki hatá­rozat jogforrás nem lehet. A másik. az, hogy a szólásszabadságot biztosító, a házszabályokkal való durva visszaélést lehetetlenné tevő revízió ihetőleg jontközi egyezség útján jöjjön létre. Szükséges mindenesetre, hogy ismerje meg az egész ország azokat az alapévi két és főbb részteteket is, me­lyeket a végl­­es házsza­bály módosítás tartalmazni fog. Ha ilyen eljárás mellett is a házszabályrevízió ellen obstrukció törne ki, akkor van helye apel­lálni a nemzetre, hogy nyilatkozzék meg a nemzeti akarat, hogy azt a zászlót kívánja-e szolgálni, mely­­ lehetővé teszi, hogy egy kis töredék technikai ok-­­­strukcióval megakaszthassa a Ház munkarendjét, vagy azt a zászlót, mely biztosítani akarja nemzet­i létünk palládiumát, a parlamen­tarizmust.. A nemzeti­ akarat ítélete itt oly sulyival nehezedik mindenkire, hogy a házszabályrevízió "ellen újra obstruálni az erkölcsi lehetetlenségek közé tartozik, ése a már törvénytelenül létrejön képviselőházi határozat törvényessé tétele végett nem szabadó kormány­nak a nemzetre appellálni, mert olyan verdiktre hívná fel a választók többségét, melyet a­t a magyar alkotmány értelmében meg nem adhat. Ez az út, mely megnyugvásra vezet, és­e nem az,­ hogy törvénytelenül létesítsenek egy ideiglenes ház­szabályt, ennek drákói szigorával, kitiltásokkal, kive­­zetésekkel, megcsonkított parlamenttel szavaztas­sák meg a Ház rendjét, a végleges házszabályt, pénzügyi felhatalmazást és egyéb tör­vény­javas­latokat. Ezzel nem lehet elérni­ mást, miint elkesere­dettséget, visszavonást, az állami jogrend nagy er­kölcsi értékeinek megcsorbítását, a jogok és köteles-­ ségek összhangjának megzavarását, ítéletüket nyugodtan várom. Kelt Budapesten, 1904. november 28. ’ Hazafias üdvözlettel­­ Wlassics Gyula, Tisza a bukás szélén. Hiába bazirozza Tisza István gróf az ő gusz­tusa szerint való «tiszta» parlamentarizmust az uj teremőri mellbőségre, hiába praktizálja ő maga a mellbőgést, pozíciója a legutóbbi na­pokban erősen megingott. Győrről, ahol ő hol­nap akar fanatizáló beszédet mondani s hova e végből külön vonaton szállítja a­­ bécsi ma­gyarokat, azt a jelentést kaptuk ma, hogy ott elterjedt hírek szerint Tisza István gróf a bu­kás szélén áll. Rosszul áll a szénája a Lloyd­­klubban és a koronánál. A Lloyd­ klubban meg­maradt képviselők közül sokan torkig varrnak már azzal a terrorizmussal, amelylyel Tiszának egszemélyesebb gárdája dolgozik és komoly aggodalmakkal nézve azokat az előkészületeket, amelyeket már most tesz Tisza a képvis­előház legközelebbi ülésére az ellenzék teljes letörése céljából, Gorove László közvetítő álláspontjára helyezkednek. A Lloyd-klub ezen ta­gjai közül sokan, 20 nál többen, nagyobbára Apponyinak és Szélinek régi hívei kilépni szándékoznak, má­sok viszont nyíltan szembeszállanak a terrori­­zálókkal. Tisza «kompakt» többsége így a leg­nagyobb veszedelemben forog. Ami pedig a koronát illeti, a leghatározottab­ban beszélik, hogy a király nem egyezik bele abba, hogy Tisza a képviselőh­áz legközelebbi ülésén életbe léptesse a «lex» Dánielt, azaz erő­szakot alkalmazzon a régi házszabályok alapján álló ellenzékiek ellen. Azonfelül a király nem éri be pusztán Tisza tanácsaival, hanem látva azt a válságos, a «lex Daniel» alapján megoldhatatlan helyzetet, amelyet a novem­ber 18-iki esti ülés teremtett, más, kipróbált po­litikusoknak véleményét is kívánja meghallgatni. Ő Felsége ezek közül, a győri hír szerint máris kihallgatáson fogadta a kilépettek közül Darányi Ignác volt minisztert. Kivált, ez utóbbi körül­mény ingatta meg Tisza porcióját, mert Tisza mindeddig abban mesterkedett és ahhoz kötötte állását, hogy a király más állam­fér­fiakat ne fogadjon. Legközelebb várják Andrássy Gyula grófnak, Szeli Kálmánnak és még néhány elő­kelő politikusnak meghívását a királyhoz, ami aztán végképpen tarthatatlanná tenné Tisza helyzetét. A választások. Egyik lap «egészen megbízható értesülések» alap­ján jelenti mint azt egyébként annak idején mi is megírtuk, hogy Tisza István gróf miniszterelnök a királyi fi­­lmfolmázusra támaszkodva, az újonan összeülő parlamentien csakis az indemnitást intéz­ten el s aztán a jövő év február havában kiíratja az új választásokat. Ezzel az elhatározással elejét akarja venni a nagyobb skandalumoknak a képvi­selőházban, arra az elvre hivatkozva, hogy ha a kormány bármikor új választások elrendelése céljá­­­­ból kér indemnitást, azt az ellenzék nem tagadhatja­­ meg. Ha az elvet ezúttal nem tartaná az ellenzék kötelezőnek, akkor erőszakkal hajtaná keresztül az indemnitást. Azonban ezt megelőzőleg kísérletet tesz

Next