Alkotmány, 1905. október (10. évfolyam, 237-262. szám)

1905-10-01 / 237. szám

ALKOTMÁNY, 237. szám.­­ Vasárnap, 1905. október 1. is. Hiszen mindkettő, a szociáldemokrácia és a liberalizmus is esküdt ellensége a kereszténységnek. Egy fának gyümölcsei. Közös ellenségei a keresztény családnak. A koalíciónak egy pártja sem konsta­tálhatja mindezt oly tiszta lelkiismerettel, mint a néppárt. Egyik sem hangoztat­hatja nagyobb igazsággal: a memento-t. Hisz a néppárt éppen akkor állott a po­litika porondjára, mikor látta, hogy hová viszik az országot a frivol és hazug poli­tikával. A néppárt állott egyedül és rög­tön ért a keresztény­­család mellett, hogy megmentse a keresztény államot. A nép­párt rántotta le a leplet arról a hazug politikáról, mely, hogy a hatalmat meg­tarthassa, a kereszténységet is odadobta a militáris politikának. A néppárt azóta is, most is és a jövő­ben is kitart ezen politikája mellett, mert tudja, hogy minden bajt a hazug és kor­rupt liberális politika hozott reánk. A mos­tani válságot csakúgy, mint az ország népének nyomorúságát Az alkotmányos köpenybe burkolt abszolutizmust ez a liberális politika fedezte. S ugyancsak ez juttatta a munkás- és alsóbb osztályokat abba a nyomorúságba, melyet most esz­közül használ fel saját céljaira. De a néppárt hasonlóképp ott állt min­dig az alkotmányos élet biztosítékai mel­lett is. Mindig az elsők között harcolt. Azért állítom, hogy abban a harcban, melyet most folytatunk, egyrészt az alkot­mányellenes törekvések, másrészt a libe­­rális párt végerőlködése ellen, a nép­párt beszélhet legnagyobb önérzettel, a legtisztább lelkiismerettel. Mikor az egy­házpolitikai törvények életbeléptetésének tíz éves évfordulóján a Fejérváry-kormány ellen vagyunk kénytelenek küzdeni, a néppárt harcolhat legtöbb joggal. A Csáky Albin szerepeltetésének eredménytelensé­gét a néppárt hirdetheti legnyugodtabban. S a mementó-t is azoknak, kik még min­valóért. Az ember pedig viselt kalapját a szemére húzta és úgy mottyogott a kertben, mint akik álmukban dolgoznak. Nem ízlett neki a pipa és meg-megállt a keze és nézett bele a földbe, a hantok közé a sötét nyílásokba, melyekbe egy­­egy bogár ijedten rejtőzött el. Mindkettő­jüknek szája pedig fakó, kékes szürke lett, elerjedtek a vonásaik és szinte szerette volna az ember összecsapni a kezét, hogy ime! most váltak az öregek igazán öregekké!... Az udvart nem lépték át és szerettek volna a föld alá bújni. A Bösk­ét pedig éppenséggel nem lehetett látni, mintha az a­nols házikó elnyelte volna, nyomorúságával, kétségbeesésével és szé­gyenével együtt Hol rejtőzött három négy hó­napig azon a marék kis helyen, hogy tudott úgy eltűnni falon futó árnyék módjára? És egyetlen árva hangja nem hallatszott, talán csak a falon a szent képek tudták egyedül abban a kis szo­bában, hogy él és nem halt meg. Pedig közel á­lt a halálhoz, ahogy akkor (ahogy mondtam) verte a konyhaföldet a kezeivel és tépte a ha­lántéko­t, az elmúlásnak ezer veszedelme állt résen mellette. A szivének meghasadásától kezdve egész a lébolyodásáig. És lehet, hogy valamelyik torkon fogta volna, ha az a szegény öreg anyja le nem hajol hozzája és föl nem támasztja a helyet, hogy — amint kivánta a Böske — összesiporta volna. Oh! hanem ez a lehajolás annak az öreg léleknek egész nap nagy erejébe került! Mondom, a Böskét aztán nem leholt látni; föld nyelte, mi nyelte ? Akik látták, azok is csak azt látták egyetlen egyszer úgy négy hónap múlva, hogy nem is Böske, hanem az árnyéka surrant sürü sötét estén végig a kertek alatt és eltűnt a kis állomásunknál, mint az árnyék. Mig nem látják, hogy miképp kell a füg­getlen keresztény Magyarországot bol­doggá, hatalmassá s a dinasztia legerő­sebb támaszává tenni s akik még mindig a militarizmus bálványozói s készek, hogy annak áldozhassanak, a keresztény elve­ken épült társadalom és állam ellensé­geivel is összejátszani, a néppárt mond­hatja el legtöbb igazsággal. Budapest, szeptember 30. Az országgyűlési néppárt kedden, okt. 3-án délelőtt 10 órakor Ferenc József­ rakparti klubhe­lyiségeiben értekezletet tart. Tekintettel ezen érte­kezlet rendkívüli fontosságára, kérennek a pártnak vidéken időző tagjai, hogy magánügyeiket úgy ren­dezzék, hogy az értekezleten valamennyien meg­jelenhessenek. Törvényjavaslat a választói jogról. Markbreit Gyula dr. országgyűlési képviselő, aki tudvalevőleg a napokban lépett ki a szabadelvű pártból, a mai na­pon a képviselőház indítványkönyvébe indítványt jegyzett be, melylyel törvényjavaslatot terjeszt be­­az országgyűlési képviselők választásáról.­ Emez indít­ványát azonban, — a törvényjavaslat beterjesztésé­vel kapcsolatosan — csakis akkor kívánja tárgyal­tatni, ha majd az országnak parlamentáris kor­mánya lesz. Az igen terjedelmes és beható indokolással is el­látott, mintegy 130 szakaszból álló javaslat felöleli a képviselőválasztásra vonatkozó összes kérdéseket és szól jelesül: a választói jogosultságról, a válasz­tók névjegyzékéről, a választási eljárásról és a vá­lasztásnál közreműködő hatósági személyekről. Ami különösen a választói jogosultságot illeti, a javaslat — a ma érvényes törvénynyel szemben — a válasz­tói jogosultsággal bíró személyeknek körét igen je­lentékenyen kiterjeszti, úgy hogy az általános szava­zati jog rendszerét nagyon megközelíti. A javaslatban »közvetlen» és »közvetett» választókról van szó. A »közvetlen» választók a jogosultságukat közvetlenül, vagyis olyképp gyakorolják, hogy magát a képviselőt választ­ják, míg a közvetett választók jogosultságukat csak közvetve, vagyis úgy gyakorolják, hogy ezeknek a törvény által meghatározott bizonyos száma a maga köréből egy-egy u. n. «képviselőválasztót» (elector!) választ, az utóbbiak aztán a közvetlen választókkal együtt és egyidejűleg választván a képviselőt, úgy közvetlen, mint közvetett választó csakis finomű, 24 éves, atyai hatalom, gyámság vagy gondnokság­­ volt-e, vagy csak az árnyékát nyelte el a tovább tüsszögő vonat ? .. . alig lehetne tudni igazában. És otthon az öregeknél a kis lapuló, pironkodó házikóban maradt valaki csipet, szerencsétlen angyalka. Aki nem tudja a szomorú történetet, azt gondolná, hogy az Andriska pajtásai közül egy, nálánál jóval kisebb, játékközben lepottyant a mennyország pereméről, mint valami igen-igen puha fészekszélről. De mivel tudták a faluban a szomorú történetet, hát azt mondták szomorú, résztvevő hangon az emberek : imhol! az öre­geknek megint van kis árvájuk!... Igen! az öregeknek lett kis árvájuk megint­ árvább az árvánál, ezerszerte árvább a kis Andriskánál, aki a mennyországban játszadozik, így tehát az öregek kezdették elölrül, amit a halál múltkor abbanhagyatott velük. És a sze­gény asszonyka mikor először hozzányúlt a kis apátlanhoz, megállt a keze, mintha gondolkod­nék, hogy hogyan is kezdettem a maikor az Andriskával? ... Pedig tulajdonképpen nem gon­dolkodott, hanem a szívébe fájdalom nyilait megint és az asztalba kapaszkodott, hogy meg ne tántorodjon ... Az öregnél ez az volt, ami a gyereknél az első lépés, ami minden dolognál a nehéz kezdet. Hömpölgette megint a kis telt gömbölyű gye­reket, aki aztán megint nyöszörgőn és szuszo­gott, mint a jóllakott kis koca, mikor vakargi­­csálják. Egész a régi mód ment a dolog. A kályha vállán volt a tejeszsümlyés cucli és a gumis üveg. És az üveget azon szerint melen­gették a markukban az öregek, mint előbbkor, hogy elég langyos legyen a tej. Csakhogy a tej most nehezebben akart fölengedni, az öregek­­nek nem volt olyan langyos a kezük, vagy talán alatt nem álló magyar állampolgár lehet. Közvetlen választók azok, kik a javaslatban megkívánt maga­sabb (de a mostaninál átlag mégis alacsonyabb) adó vagy értelmiségi cenzust megütik; közvetett válasz­tók pedig azok, kik az imént említett magasabb cenzust meg nem ütik ugyan, azonban hadkötele­zettségüknek tényleg eleget tettek és közsegélyben nem részesülnek, vagy hadmentességi díjat avagy legalább is évi nyolc korona egyenes ál­lami adót tartoznak fizetni, avagy bizonyos középfokú szakképzettséget nyertek el, illetve ilyet igénylő állásokat töltenek be. Az írni és olvasni tudást, különösen pedig a magyarul írni és olvasni tudást a javaslat a választói jogo­sultság szempontjából bizonyos kedvezményekben részesíti ugyan, ez idő szerint azonban a választói jogosultság általános előfeltételének még nem te­kinti, amennyiben csupán azon személyekre nézve tekinti általános előfeltételnek, kiknek tankötelezett­sége a kötelező, ingyenes, államosított és a magyar nyelvnek, írásnak s olvasásnak elsajátítását az ide­genajkunkra nézve is feltétlenül lehetségessé tevő elemi népoktatást megvalósítandó törvénynek meg­hozatala és végrehajtása után fogja kezdetét venni. A javaslat nem hozza be ugyan teljes mértékben a községenkint való szavazást, de a mai központosí­tott választási eljárást mégis decentralizálja, ameny­­nyiben szerinte a több községből álló választókerü­letben a szavazás — a választók számához és a kerület terjedelméhez képest — több községben el­helyezendő szavazatszedő küldöttségek előtt történik. Megtiltott nemzetiségi népgyűlés. P­ózsahegyről jelentik, hogy a tótok vasárnap nagyszabású népgyű­­lést akartak tartani, amelyet két ismert pánszláv agitátor, Makoviczkij Péter és Jancsete Jura hívtak össze. A rózsahegyi főszolgabírói hivatal azonban a népgyűlés megtartását nem engedte meg, megokolá­­sában hivatkozva arra, hogy a képviselőházi izgal­mak még nem csillapodtak le teljesen és a bejelen­tők nem nyújtanak elég garanciát a közbéke fentar­­tására. A főszolgabirói határozatot a tótok megfeleb­­bezték az alispánhoz. A lehetetlen helyzet. Budapest, szeptember 30. A vonat ismét elhagyott egy megállóhelyet — Csáky Albin, egy perc ! — és most megint egy nagyobb állomás felé robog. Október 3-ika felé. A megálló helyén Csáky Albin gróf átszállott a Szepesmindszentre vivő vicinálisra és felszállt a bolygó generális. Fejérváry visszajön, úgy ahogy. Azt mondják, nem a lovassági tábornokok arany­galléros attikájával és zöldtollas kalpagjával, ha­nem a sanseulotteok vörös blúzával, nyakkendő a szívükön nem volt olyan olvasztó melegség, mint akkor, előbbkor . . . Lehet . . . Mondom pedig, hogy minden a régi szerint ment, csak . .. igen!­csak a kis csöppségnek a nevét nem mondták sohasem. Mindig így szóltak: sir a gyerek .... talán éhes ez a gyerek . . . valami baja lesz ennek a gyereknek . .. Aztán Pestről jöttek a levelek, egy-egy kis cso­mag, egy-egy csuporka kis pénzecske. És, oh Isten­em! minő nehéz volt ezekhez hozzányúlni! Pedig azok az édes piskóták olyan finom, por­hanyók voltak és olyan helyesek­, mint az an­gyalkák lábacskájának a nyoma és a kis ruhács­kák is helyeskék voltak és fehérek, mint a pa­tyolat ... A pénzhez sem mertek hozzányúlni az öregek, otthagyták érintetlenül a postataka­­rékban... és a leveleket remegő, erőtelen kéz­zel bontogatták föl. Látták-e, tudták-e, hogy minő elmosódó helyek vannak a papíron és minő elázottak lehettek a bözük a szegény Bös­­kének könyeitől! ? ... Mindig, mintha felhő úszott volna az öregek házikója fölött, amolyan szaggatott, nyomott testű felhők, amelyek a kis kéménybe bele­kapaszkodnak és elnyúlnak sötét, nyúlós testük­kel, mint az öreg szívekben a szomorú gondo­latok. Oh Istenem! ha lett volna valami titkos hatalom, ami meglebbenti ezeket a nyomasztó fölhőket, nem is valami erős hatalom, mert hisz olyan formán borongtak az öregek szívén, hogy csak egy kis ujjmozdítás kellene, hogy tovább szálljanak. Csak azt nem lehetett tudni, hogy hogyan történjék ez az ujjmozdítás .. . És az a kis árva csöpp gyerek mintha ezen erőlködött volna: nagyon édesen gőgicsélt és nagyon kedvesen kapkodott az öreg asszonyká­nak orcája felé, sőt még mosolygott is bánatos

Next