Alkotmány, 1905. október (10. évfolyam, 237-262. szám)
1905-10-01 / 237. szám
ALKOTMÁNY, 237. szám. Vasárnap, 1905. október 1. is. Hiszen mindkettő, a szociáldemokrácia és a liberalizmus is esküdt ellensége a kereszténységnek. Egy fának gyümölcsei. Közös ellenségei a keresztény családnak. A koalíciónak egy pártja sem konstatálhatja mindezt oly tiszta lelkiismerettel, mint a néppárt. Egyik sem hangoztathatja nagyobb igazsággal: a memento-t. Hisz a néppárt éppen akkor állott a politika porondjára, mikor látta, hogy hová viszik az országot a frivol és hazug politikával. A néppárt állott egyedül és rögtön ért a kereszténycsalád mellett, hogy megmentse a keresztény államot. A néppárt rántotta le a leplet arról a hazug politikáról, mely, hogy a hatalmat megtarthassa, a kereszténységet is odadobta a militáris politikának. A néppárt azóta is, most is és a jövőben is kitart ezen politikája mellett, mert tudja, hogy minden bajt a hazug és korrupt liberális politika hozott reánk. A mostani válságot csakúgy, mint az ország népének nyomorúságát Az alkotmányos köpenybe burkolt abszolutizmust ez a liberális politika fedezte. S ugyancsak ez juttatta a munkás- és alsóbb osztályokat abba a nyomorúságba, melyet most eszközül használ fel saját céljaira. De a néppárt hasonlóképp ott állt mindig az alkotmányos élet biztosítékai mellett is. Mindig az elsők között harcolt. Azért állítom, hogy abban a harcban, melyet most folytatunk, egyrészt az alkotmányellenes törekvések, másrészt a liberális párt végerőlködése ellen, a néppárt beszélhet legnagyobb önérzettel, a legtisztább lelkiismerettel. Mikor az egyházpolitikai törvények életbeléptetésének tíz éves évfordulóján a Fejérváry-kormány ellen vagyunk kénytelenek küzdeni, a néppárt harcolhat legtöbb joggal. A Csáky Albin szerepeltetésének eredménytelenségét a néppárt hirdetheti legnyugodtabban. S a mementó-t is azoknak, kik még minvalóért. Az ember pedig viselt kalapját a szemére húzta és úgy mottyogott a kertben, mint akik álmukban dolgoznak. Nem ízlett neki a pipa és meg-megállt a keze és nézett bele a földbe, a hantok közé a sötét nyílásokba, melyekbe egyegy bogár ijedten rejtőzött el. Mindkettőjüknek szája pedig fakó, kékes szürke lett, elerjedtek a vonásaik és szinte szerette volna az ember összecsapni a kezét, hogy ime! most váltak az öregek igazán öregekké!... Az udvart nem lépték át és szerettek volna a föld alá bújni. A Böskét pedig éppenséggel nem lehetett látni, mintha az anols házikó elnyelte volna, nyomorúságával, kétségbeesésével és szégyenével együtt Hol rejtőzött három négy hónapig azon a marék kis helyen, hogy tudott úgy eltűnni falon futó árnyék módjára? És egyetlen árva hangja nem hallatszott, talán csak a falon a szent képek tudták egyedül abban a kis szobában, hogy él és nem halt meg. Pedig közel ált a halálhoz, ahogy akkor (ahogy mondtam) verte a konyhaföldet a kezeivel és tépte a halántékot, az elmúlásnak ezer veszedelme állt résen mellette. A szivének meghasadásától kezdve egész a lébolyodásáig. És lehet, hogy valamelyik torkon fogta volna, ha az a szegény öreg anyja le nem hajol hozzája és föl nem támasztja a helyet, hogy — amint kivánta a Böske — összesiporta volna. Oh! hanem ez a lehajolás annak az öreg léleknek egész nap nagy erejébe került! Mondom, a Böskét aztán nem leholt látni; föld nyelte, mi nyelte ? Akik látták, azok is csak azt látták egyetlen egyszer úgy négy hónap múlva, hogy nem is Böske, hanem az árnyéka surrant sürü sötét estén végig a kertek alatt és eltűnt a kis állomásunknál, mint az árnyék. Mig nem látják, hogy miképp kell a független keresztény Magyarországot boldoggá, hatalmassá s a dinasztia legerősebb támaszává tenni s akik még mindig a militarizmus bálványozói s készek, hogy annak áldozhassanak, a keresztény elveken épült társadalom és állam ellenségeivel is összejátszani, a néppárt mondhatja el legtöbb igazsággal. Budapest, szeptember 30. Az országgyűlési néppárt kedden, okt. 3-án délelőtt 10 órakor Ferenc József rakparti klubhelyiségeiben értekezletet tart. Tekintettel ezen értekezlet rendkívüli fontosságára, kérennek a pártnak vidéken időző tagjai, hogy magánügyeiket úgy rendezzék, hogy az értekezleten valamennyien megjelenhessenek. Törvényjavaslat a választói jogról. Markbreit Gyula dr. országgyűlési képviselő, aki tudvalevőleg a napokban lépett ki a szabadelvű pártból, a mai napon a képviselőház indítványkönyvébe indítványt jegyzett be, melylyel törvényjavaslatot terjeszt beaz országgyűlési képviselők választásáról. Emez indítványát azonban, — a törvényjavaslat beterjesztésével kapcsolatosan — csakis akkor kívánja tárgyaltatni, ha majd az országnak parlamentáris kormánya lesz. Az igen terjedelmes és beható indokolással is ellátott, mintegy 130 szakaszból álló javaslat felöleli a képviselőválasztásra vonatkozó összes kérdéseket és szól jelesül: a választói jogosultságról, a választók névjegyzékéről, a választási eljárásról és a választásnál közreműködő hatósági személyekről. Ami különösen a választói jogosultságot illeti, a javaslat — a ma érvényes törvénynyel szemben — a választói jogosultsággal bíró személyeknek körét igen jelentékenyen kiterjeszti, úgy hogy az általános szavazati jog rendszerét nagyon megközelíti. A javaslatban »közvetlen» és »közvetett» választókról van szó. A »közvetlen» választók a jogosultságukat közvetlenül, vagyis olyképp gyakorolják, hogy magát a képviselőt választják, míg a közvetett választók jogosultságukat csak közvetve, vagyis úgy gyakorolják, hogy ezeknek a törvény által meghatározott bizonyos száma a maga köréből egy-egy u. n. «képviselőválasztót» (elector!) választ, az utóbbiak aztán a közvetlen választókkal együtt és egyidejűleg választván a képviselőt, úgy közvetlen, mint közvetett választó csakis finomű, 24 éves, atyai hatalom, gyámság vagy gondnokság volt-e, vagy csak az árnyékát nyelte el a tovább tüsszögő vonat ? .. . alig lehetne tudni igazában. És otthon az öregeknél a kis lapuló, pironkodó házikóban maradt valaki csipet, szerencsétlen angyalka. Aki nem tudja a szomorú történetet, azt gondolná, hogy az Andriska pajtásai közül egy, nálánál jóval kisebb, játékközben lepottyant a mennyország pereméről, mint valami igen-igen puha fészekszélről. De mivel tudták a faluban a szomorú történetet, hát azt mondták szomorú, résztvevő hangon az emberek : imhol! az öregeknek megint van kis árvájuk!... Igen! az öregeknek lett kis árvájuk megint árvább az árvánál, ezerszerte árvább a kis Andriskánál, aki a mennyországban játszadozik, így tehát az öregek kezdették elölrül, amit a halál múltkor abbanhagyatott velük. És a szegény asszonyka mikor először hozzányúlt a kis apátlanhoz, megállt a keze, mintha gondolkodnék, hogy hogyan is kezdettem a maikor az Andriskával? ... Pedig tulajdonképpen nem gondolkodott, hanem a szívébe fájdalom nyilait megint és az asztalba kapaszkodott, hogy meg ne tántorodjon ... Az öregnél ez az volt, ami a gyereknél az első lépés, ami minden dolognál a nehéz kezdet. Hömpölgette megint a kis telt gömbölyű gyereket, aki aztán megint nyöszörgőn és szuszogott, mint a jóllakott kis koca, mikor vakargicsálják. Egész a régi mód ment a dolog. A kályha vállán volt a tejeszsümlyés cucli és a gumis üveg. És az üveget azon szerint melengették a markukban az öregek, mint előbbkor, hogy elég langyos legyen a tej. Csakhogy a tej most nehezebben akart fölengedni, az öregeknek nem volt olyan langyos a kezük, vagy talán alatt nem álló magyar állampolgár lehet. Közvetlen választók azok, kik a javaslatban megkívánt magasabb (de a mostaninál átlag mégis alacsonyabb) adó vagy értelmiségi cenzust megütik; közvetett választók pedig azok, kik az imént említett magasabb cenzust meg nem ütik ugyan, azonban hadkötelezettségüknek tényleg eleget tettek és közsegélyben nem részesülnek, vagy hadmentességi díjat avagy legalább is évi nyolc korona egyenes állami adót tartoznak fizetni, avagy bizonyos középfokú szakképzettséget nyertek el, illetve ilyet igénylő állásokat töltenek be. Az írni és olvasni tudást, különösen pedig a magyarul írni és olvasni tudást a javaslat a választói jogosultság szempontjából bizonyos kedvezményekben részesíti ugyan, ez idő szerint azonban a választói jogosultság általános előfeltételének még nem tekinti, amennyiben csupán azon személyekre nézve tekinti általános előfeltételnek, kiknek tankötelezettsége a kötelező, ingyenes, államosított és a magyar nyelvnek, írásnak s olvasásnak elsajátítását az idegenajkunkra nézve is feltétlenül lehetségessé tevő elemi népoktatást megvalósítandó törvénynek meghozatala és végrehajtása után fogja kezdetét venni. A javaslat nem hozza be ugyan teljes mértékben a községenkint való szavazást, de a mai központosított választási eljárást mégis decentralizálja, amenynyiben szerinte a több községből álló választókerületben a szavazás — a választók számához és a kerület terjedelméhez képest — több községben elhelyezendő szavazatszedő küldöttségek előtt történik. Megtiltott nemzetiségi népgyűlés. Pózsahegyről jelentik, hogy a tótok vasárnap nagyszabású népgyűlést akartak tartani, amelyet két ismert pánszláv agitátor, Makoviczkij Péter és Jancsete Jura hívtak össze. A rózsahegyi főszolgabírói hivatal azonban a népgyűlés megtartását nem engedte meg, megokolásában hivatkozva arra, hogy a képviselőházi izgalmak még nem csillapodtak le teljesen és a bejelentők nem nyújtanak elég garanciát a közbéke fentartására. A főszolgabirói határozatot a tótok megfelebbezték az alispánhoz. A lehetetlen helyzet. Budapest, szeptember 30. A vonat ismét elhagyott egy megállóhelyet — Csáky Albin, egy perc ! — és most megint egy nagyobb állomás felé robog. Október 3-ika felé. A megálló helyén Csáky Albin gróf átszállott a Szepesmindszentre vivő vicinálisra és felszállt a bolygó generális. Fejérváry visszajön, úgy ahogy. Azt mondják, nem a lovassági tábornokok aranygalléros attikájával és zöldtollas kalpagjával, hanem a sanseulotteok vörös blúzával, nyakkendő a szívükön nem volt olyan olvasztó melegség, mint akkor, előbbkor . . . Lehet . . . Mondom pedig, hogy minden a régi szerint ment, csak . .. igen!csak a kis csöppségnek a nevét nem mondták sohasem. Mindig így szóltak: sir a gyerek .... talán éhes ez a gyerek . . . valami baja lesz ennek a gyereknek . .. Aztán Pestről jöttek a levelek, egy-egy kis csomag, egy-egy csuporka kis pénzecske. És, oh Istenem! minő nehéz volt ezekhez hozzányúlni! Pedig azok az édes piskóták olyan finom, porhanyók voltak és olyan helyesek, mint az angyalkák lábacskájának a nyoma és a kis ruhácskák is helyeskék voltak és fehérek, mint a patyolat ... A pénzhez sem mertek hozzányúlni az öregek, otthagyták érintetlenül a postatakarékban... és a leveleket remegő, erőtelen kézzel bontogatták föl. Látták-e, tudták-e, hogy minő elmosódó helyek vannak a papíron és minő elázottak lehettek a bözük a szegény Böskének könyeitől! ? ... Mindig, mintha felhő úszott volna az öregek házikója fölött, amolyan szaggatott, nyomott testű felhők, amelyek a kis kéménybe belekapaszkodnak és elnyúlnak sötét, nyúlós testükkel, mint az öreg szívekben a szomorú gondolatok. Oh Istenem! ha lett volna valami titkos hatalom, ami meglebbenti ezeket a nyomasztó fölhőket, nem is valami erős hatalom, mert hisz olyan formán borongtak az öregek szívén, hogy csak egy kis ujjmozdítás kellene, hogy tovább szálljanak. Csak azt nem lehetett tudni, hogy hogyan történjék ez az ujjmozdítás .. . És az a kis árva csöpp gyerek mintha ezen erőlködött volna: nagyon édesen gőgicsélt és nagyon kedvesen kapkodott az öreg asszonykának orcája felé, sőt még mosolygott is bánatos