Állam és Igazgatás, 1969. július-december (19. évfolyam, 7-12. szám)

1969-07-01 / 7. szám

DR. ÁDÁM ANTAL nista munkáspártnak az állami és társadalmi életben betöltött elvi irányító szerepéből, a társadalmi, gazdasági, egészségügyi kulturális stb. életnek egysé­ges koncepciókon nyugvó állami irányításából, valamint az állami szervek és a társadalmi szervezeti formációk többségének szervezeti felépítésében és működésében érvényesülő demokratikus centralizmus elvéből. Elméletileg régóta tisztázott és a hazai szocialista építés gyakorlatából is jól tudjuk, hogy a felsőbb irányítás intenzitása, eszközrendszere és érvénye­sítési módszerei, ezek keretében a különböző tárgyú és jellegű koordinációs munka, így a felülről végzett területi koordináció tartalmi vonásai is, a szocia­lista társadalom- és államépítés eltérő feltételekkel rendelkező és rendszerint e feltételekhez és az általuk meghatározott követelményekhez igazodó fejlő­dési fázisaiban mások és mások. Alig vitatható, hogy a területi koordináció két nagy összetevő csoportja, nevezetesen a területre vonatkozó központi vagy felsőbb koordináció és magán az érintett területen kifejtett területi jellegű koordinációs tevékenység között igen sok szálú, egymás tartalmát és hatékony­ságát befolyásoló összefüggés áll fenn. Az állami és társadalmi irányító, szervező és végrehajtó munka minősé­gének és hatékonyságának fokozását szolgáló jelenlegi törekvéseink közepette különös jelentősége van a területi összehangoló munka két csoportja közötti arányok és kapcsolódási formák optimális tartalmú meghatározásának. A terü­leti koordináció tartalma és követelményrendszere szoros összefüggésben áll az országos, valamint a területen belüli vertikális és horizontális társadalmi és állami munkamegosztással, valamint annak jogi kifejeződésével, a vertikális és horizontális hatásköri rendezés tartalmával. A gazdasági mechanizmus reformjának végrehajtását szolgáló jogszabályok már közvetlenül vagy köz­vetve kiépítették, illetőleg továbbfejlesztették a területi koordináció betöltendő rendeltetését, főbb követelményeit, szervezeti hovatartozását, alapvető tárgy­köreit, fontosabb megvalósítási eszközeit és érvényesítési módozatait. Mind­ezek alapján az utóbbi években jelentős előrehaladást értünk el a területi koordináció gyakorlatában is. A területi koordinációs munka tudatos vitelének fokozása és a további előrehaladás követelményeinek feltárása érdekében időszerű feladattá vált a területi koordináció néhány általános vonásának és a területi koordinációt érintő újabb jogszabályi rendezés következményeinek összegyűjtése és értékelése.1­2. A területi koordináció rendeltetése és főbb céljai A területi koordináció általános rendeltetése a területen folyó állami és társadalmi munka minőségének és eredményességének fokozása. Ezen az álta- 1 A téma jelentőségét tanúsítja, hogy az utóbbi időben számos tanulmány vállalkozik a területi koordináció egy-egy részproblémájának vizsgálatára. L. pl. Lázár György: A gazda­sági reform és a területfejlesztés. Társadalmi Szemle, 1968. évi 4. sz., Böhm József: A Somogy megyei tanács területfejlesztési tevékenysége. Állam és Igazgatás, 1968. évi 3. sz., Csollák Gábor—Tatai Zoltán: Elmaradt területek iparfejlesztése. Állam és Igazgatás, 1968. évi 4. sz., dr. Dobos Gábor: A Belkereskedelmi Minisztérium és a tanácsok kereskedelmi tevékenysége. Állam és Igazgatás, 1968. évi 4. sz., dr. Görgényi Gyula: A tanácsok munkaerőgazdálkodási feladatairól. Állam és Igazgatás, 1968. évi 4. sz., dr. Péteri Károly: Ágazaton belüli együtt­működés a minisztériumi és a tanácsi ipar között. Állam és Igazgatás, 1968. évi 5. sz., Éliás László: Település tervezés. Állam és Igazgatás, 1968. évi 7. sz., dr. Ács István: Az egy telepü­lésen belüli koordináció Debrecenben. Állam és Igazgatás, 1968. évi 8. sz., dr. Fekete Mihály: A járási és városi tanácsok együttműködéséről. Állam és Igazgatás, 1968. évi 11. sz. 578

Next