Állam és Igazgatás, 1971. július-december (21. évfolyam, 7-12. szám)

1971-07-01 / 7. szám

1971. J­JLIUS ÁLLAM ÉS IGAZGATÁS A jogász az államigazgatásban* DR. KOVÁCS TIBOR I. 1. Előadásomat „A jogász az államigazgatásban” címmel hirdették meg a rendező szervek. Amikor erről először szó esett, a cím így hangzott: „Az államigazgatás követelményei a jogászi hivatásra-oktatásban, nevelésben”. Úgy gondolom azonban, hogy a két téma­megjelölés között nincs nagy különbség, és mindkettőnek eleget teszek, ha arra próbálok válaszolni, vár-e jogászokat az államigazgatás és ha igen, milyeneket, továbbá, milyen színvonalon oldjuk meg ma e téren oktatási-nevelési feladatainkat. Először is a kört szeretném meghatározni, hogy a jelen előadás szempont­jából mely szervek jogászi igényeit fogom tárgyalni. Úgy gondolom, leg­helyesebb lesz, ha a rendészeti szervek jogászszükségletét azok specialitásai miatt kikapcsolom és nem teszek említést az olyan különös vonásokat magukon hordó területek jogászszükségleteiről, mint például a vasút és a posta, amelyek quasi államigazgatási feladatokat is látnak el. Még egy előzetes megjegyzés: témánk szempontjából a nappali tagozatos oktatást tartom jellemzőnek, hiszen a pályára irányulás az esti és a levelező hallgatóknál sokszor determinált, tehát megjegyzéseim a nappali tagozatra vonatkoznak. Az államigazgatást, mint felvevő területet, két részre osztom: — az államigazgatás központi szervei, — az államigazgatás helyi szervei. 2. Az államigazgatás központi szervei közé tartoznak — mint ismeretes — a minisztériumok és az országos hatáskörű szervek. Az általunk tárgyalt kérdés szempontjából ezeket azonosként lehet kezelni, mivel belső felépítésük és a különféle szervfajták fő munkaterületei általában azonosak. A tárcáknál általá­ban négy szervfajta különböztethető meg és rövid vizsgálódás is azt igazolja, hogy mindegyik — bár nem egyforma mértékben — jogászigényes. * A József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Magyar Jogász Szövetség rendezésében 1971. június 1­3-án Szegeden ,,A szocialista jogászi hivatásra nevelés kérdései” címmel tartott nemzetközi tudományos kollokviumon elhangzott előadás. 577 A minisztertanács TANÁCSI HIVATALÁNAK ELMÉLETI FOLYÓIRATA

Next