Magyar Közigazgatás, 1995 (45. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
DR. PETRÉTEI JÓZSEF egyetemi adjunktus Alkotmány és alkotmányosság 1. Az alkotmány fogalmáról Az alkotmány fogalom - az állam fogalmi meghatározásához hasonlóan - az állam- és jogtudomány legvitatottabb problémái közé tartozik. Bár már az ókor óta az államtudományi munkák egyik legfontosabb tárgyát képezi, máig nem született általánosan elfogadott alkotmányfogalom. Ennek elsősorban az az oka, hogy az alkotmány fogalma koronként változott, az mind tartalmát, mind funkcióját tekintve jelentősen módosult. A mai modern plurális demokráciák alkotmányfogalma sem egységes. Az alkotmány rendkívül sok meghatározása közül - tekintettel a szakirodalomban található legjellemzőbb definíciókra - ma a következők emelhetők ki leggyakrabban idézettekként: az alkotmány - bizonyos értékszempontoknak megfelelő - dinamikus politikai egység létrejöttének kerete, illetve eredménye és állapota (C. Schmitt); az állami integráció folyamatának jogi rendje (R. Smend); az állam jogi alaprendje (W. Kagi); a hatalom korlátozása és racionalizálása, valamint a szabad, politikai életfolyamat biztosítása (H. Ehmke).12 * Az alkotmány fogalmi meghatározása előtt célszerűnek látszik vázlatosan áttekinteni az alkotmányra vonatkozó egyes felfogásokat, amelyek hozzájárultak a ma használatos definíciók kialakulásához. a) Alkotmány alatt legáltalánosabb értelemben valamely tartós emberi, közösségi alakzatnak az állapotát, felépítettségét és rendezettségét (szabályozottságát) értik. Minden olyan alakzatnak ugyanis, amely több, azonos jellegű elemből tevődik össze, az együttműködéshez, az ezt alkotó tagoknak egymáshoz és a szervezeti formához való viszonyának (helyzetének, jogainak és kötelességeinek) meghatározásához, az akaratképzéshez és -érvényesítéshez elengedhetetlenül szüksége van bizonyos rendezettségre (szabályozottságra), aminek hiányában az alakzat elemeire esne szét, működése kaotikussá válna. Ez a rendezettség tehát egy belső rendet jelent, amely mint relációs fogalom, kifejezi, hogy minden a neki megfelelő, valódi helyén van. Valamely közösségi alakzat esetén a rend két vonatkozásban is értelmezhető. Egyrészt mind szerkezet, részelemekből képzett egészet jelenít meg, amelyben az egyes elemek meghatározott kapcsolatban, illetve viszonyban állnak egymással: ez lehet azonos, illetve mellérendeltségi viszony, alá-fölérendeltségi, normalizált, illetve nem normalizált viszony. Másrészt a rend, mint cselekvési egység, a közösségi alakzat létezése számára szükségszerű döntéshozatalt, és az ennek eredményét érvényesítő mechanizmusok tervszerűen kialakított folyamatát jelenti, amely a cselekvési egység megteremtéséhez vezet, és annak fennmaradását biztosítja. Ebben az értelemben tehát minden olyan alakzatnak, amely rendelkezik a rendezettség (szabályozottság) állapotával, van alkotmánya. b) Az államilag szervezett társadalomnak, mint közösségi létezési módnak, elengedhetetlen feltétele a tartósan fennálló rendezettség (szabályozottság), amely a politikai egység és a rend összállapotát jelenti, és amelyet elsősorban az állam által megtestesített és gyakorolt hatalom alakít ki és biztosít. A politikai egységnek és a szociális rendnek ezt az összállapotát alkotmánynak lehet nevezni, amely ebben az értelemben magának a konkrét államnak a létezését, a fennálló helyzetet jelenti, éspedig az egység és a rend adott állapotát. Az alkotmány ebben az abszolút értelemben azonban nem csak mint fennálló, nyugvó, statikus egységként értelmezhető, hanem a politikai egység dinamikus létrejöttének elveként, az egység folyamatosan megújuló keletkezéseként és megteremtéseként, mivel a politikai egységnek a különböző, egymással sokszor ellentétes érdekekből, véleményekből és törekvésekből kell naponta megteremtődnie, s az alkotmány ennek keretéül szolgál. Az abszolút értelemben felfogott alkotmány tehát minden állami berendezkedésben megtalálható, ebben az értelemben minden államnak van alkotmánya. c) Az alkotmány kezdetben - éppúgy, mint latin nyelvű megfelelője, a constitutio - empirikus fogalom volt, amely a természetleírásból került át a politikaijogi nyelvbe, és adott ország állapotát, helyzetét, viszonyait jelölte, mégpedig aszerint, ahogy ezt az országot területének és lakosságának milyensége, a történelmi fejlődés,a fennálló hatalmi viszonyok, továbbá a jogi normák, politikai intézmények, a szokásoknak megfelelő magatartásmódok formálták és alkották. Az alkotmány tehát empirikus fogalomként adott állam állapotára és helyzetére utal, amely a történelmi fejlődés terméke. A XVIII. század második felétől - 1 C. Schmitt: Verfassungslehre, Duncker & Humblott Berlin 1083-65.o. Idézi Takács Albert: Alkotmányszemlélet és alkotmányváltozás, Jogtudományi Közlöny 1989. 6. szám 284. o. 2 A meghatározásokat idézi K. Hesse: Grundzüge des Verfas sungsrechts der Bundesrepublik Deutschland C. F. Müller Juristischer Verlag, Heidelberg 1991-18 4-5. 1. 3 C. Schmitt: i.m. 4. o. Schmitt: i.m. 5-6. o. CIKKEK, TANULMÁNYOK1