Magyar Közigazgatás, 1995 (45. évfolyam, 1-12. szám)

1995-01-01 / 1. szám

DR. PETRÉTEI JÓZSEF egyetemi adjunktus Alkotmány és alkotmányosság 1. Az alkotmány fogalmáról Az alkotmány fogalom - az állam fogalmi megha­tározásához hasonlóan - az állam- és jogtudomány legvitatottabb problémái közé tartozik. Bár már az ókor óta az államtudományi munkák egyik legfonto­sabb tárgyát képezi, máig nem született általánosan elfogadott alkotmányfogalom. Ennek elsősorban az az oka, hogy az alkotmány fogalma koronként válto­zott, az mind tartalmát, mind funkcióját tekintve je­lentősen módosult. A mai modern plurális demokrá­ciák alkotmányfogalma sem egységes. Az alkotmány rendkívül sok meghatározása közül - tekintettel a szakirodalomban található legjellem­zőbb definíciókra - ma a következők emelhetők ki leggyakrabban idézettekként: az alkotmány - bizo­nyos értékszempontoknak megfelelő - dinamikus po­litikai egység létrejöttének kerete, illetve eredménye és állapota (C. Schmitt)­; az állami integráció folya­matának jogi rendje (R. Smend); az állam jogi alap­rendje (W. Kagi); a hatalom korlátozása és raciona­lizálása, valamint a szabad, politikai életfolyamat biz­tosítása (H. Ehmke).1­2 * Az alkotmány fogalmi meghatározása előtt célsze­rűnek látszik vázlatosan áttekinteni az alkotmányra vonatkozó egyes felfogásokat, amelyek hozzájárultak a ma használatos definíciók kialakulásához. a) Alkotmány alatt legáltalánosabb értelemben va­lamely tartós emberi, közösségi alakzatnak az állapo­tát, felépítettségét és rendezettségét (szabályozottsá­gát) értik. Minden olyan alakzatnak ugyanis, amely több, azonos jellegű elemből tevődik össze, az együtt­működéshez, az ezt alkotó tagoknak egymáshoz és a szervezeti formához való viszonyának (helyzetének, jogainak és kötelességeinek) meghatározásához, az akaratképzéshez és -érvényesítéshez elengedhetetle­nül szüksége van bizonyos rendezettségre (szabályo­zottságra), aminek hiányában az alakzat elemeire es­ne szét, működése kaotikussá válna. Ez a rendezettség tehát egy belső rendet jelent, amely mint relációs foga­lom, kifejezi, hogy minden a neki megfelelő, valódi helyén van. Valamely közösségi alakzat esetén a rend két vonatkozásban is értelmezhető. Egyrészt mind szerkezet, részelemekből képzett egészet jelenít meg, amelyben az egyes elemek meghatározott kapcsolat­ban, illetve viszonyban állnak egymással: ez lehet azo­nos, illetve mellérendeltségi viszony, alá-fölérendelt­­ségi, normalizált, illetve nem normalizált viszony. Másrészt a rend, mint cselekvési egység, a közösségi alakzat létezése számára szükségszerű döntéshozatalt, és az ennek eredményét érvényesítő mechanizmusok tervszerűen kialakított folyamatát jelenti, amely a cselekvési egység megteremtéséhez vezet, és annak fennmaradását biztosítja. Ebben az értelemben tehát minden olyan alakzatnak, amely rendelkezik a rende­zettség (szabályozottság) állapotával, van alkotmánya. b) Az államilag szervezett társadalomnak, mint közösségi létezési módnak, elengedhetetlen feltétele a tartósan fennálló rendezettség (szabályozottság), amely a politikai egység és a rend összállapotát jelen­ti, és amelyet elsősorban az állam által megtestesített és gyakorolt hatalom alakít ki és biztosít. A politikai egységnek és a szociális rendnek ezt az összállapotát alkotmánynak lehet nevezni, amely ebben az értelem­ben magának a konkrét államnak a létezését, a fenn­álló helyzetet jelenti, éspedig az egység és a rend adott állapotát. Az alkotmány ebben az abszolút értelemben azon­ban nem csak mint fennálló, nyugvó, statikus egység­ként értelmezhető, hanem a politikai egység dinami­kus létrejöttének elveként, az egység folyamatosan megújuló keletkezéseként és megteremtéseként, mi­vel a politikai egységnek a különböző, egymással sok­szor ellentétes érdekekből, véleményekből és törek­vésekből kell naponta megteremtődnie, s az alkot­mány ennek keretéül szolgál.­ Az abszolút értelemben felfogott alkotmány tehát minden állami berendezkedésben megtalálható, ebben az értelemben minden államnak van alkotmánya. c) Az alkotmány kezdetben - éppúgy, mint latin nyelvű megfelelője, a constitutio - empirikus fogalom volt, amely a természetleírásból került át a politikai­jogi nyelvbe, és adott ország állapotát, helyzetét, vi­szonyait jelölte, mégpedig aszerint, ahogy ezt az or­szágot területének és lakosságának milyensége, a tör­ténelmi fejlődés,a fennálló hatalmi viszonyok, továb­bá a jogi normák, politikai intézmények, a szokások­nak megfelelő magatartásmódok formálták és alkot­ták. Az alkotmány tehát empirikus fogalomként adott állam állapotára és helyzetére utal, amely a történelmi fejlődés terméke. A XVIII. század második felétől - 1 C. Schmitt: Verfassungslehre, Duncker & Humblott Berlin 1083-6­5.o. Idézi Takács Albert: Alkotm­ányszemlélet és alkotmány­­változás, Jogtudományi Közlöny 1989. 6. szám 284. o. 2 A meghatározásokat idézi K. Hesse: Grundzü­ge des Verfas­­ sungsrechts der Bundesrepublik Deutschland C. F. Müller Juristis­cher Verlag, Heidelberg 1991-18 4-5. 1. 3 C. Schmitt: i.m. 4. o. Schmitt: i.m. 5-6. o. CIKKEK, TANULMÁNYOK1

Next